Szombaton Csehország első számú szimfonikus zenekara, a Cseh Filharmonikusok a legismertebb cseh dirigenssel, Jiří Bělohlávekkel lép fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A több különlegességet is kínáló műsor közreműködője napjaink legkeresettebb brácsásainak egyike, Antoine Tamesit lesz. A francia zenésszel többek közt ritkaságszámba menő hangszeréről, az 1672-ben készült Stradivari-brácsáról beszélgettünk.
Antoine Tamestit
Fotó: Eric Larrayardie
Budapesten Bohuslav Martinů cseh zeneszerző brácsára és zenekarra írt Rapszódia-koncertjét játssza. Milyen kihívások elé állította ez a darab?
Először 8 éve adtam elő Brnóban. Véleményem szerint ez az egyik leggyönyörűbb brácsára írt versenymű, és egyben talán a legmeggyőzőbb is. Tökéletesen előadható úgy a zenekar, mint a szólista részéről, másrészről igen virtuóz darab, amelyben a szenvedélyes dallamok izgalmas és gyors szakaszokkal váltják egymást. Ha ehhez még hozzávesszük Martinů különleges ritmusok (mint például a jazz) iránti állandó érdeklődését, mindez igazi technikai kihívás a szólistának. Emellett személyesen is nagyon megérintett a darab mélysége és melankóliája, a második szakaszból áradó belső fájdalom, amit csodálatosan megtör egyfajta szent, tiszta remény érzete. Igyekszem minél több emberhez eljuttatni ezt a méltatlanul alulértékelt és keveset játszott művet.
A brácsa mint szólóhangszer igencsak ritka, főleg a hegedűhöz képest. Mit gondol, hogy változott meg a mélyhegedű szerepe az elmúlt évtizedekben?
Úgy gondolom, sokat változott a brácsa szerepköre, leginkább az olyan nagyszerű előadóknak köszönhetően, mint William Primrose, Jurij Basmet vagy épp Tabea Zimmermann. Talán még fontosabb hatása volt a hangszerre Paul Hindemith munkásságának, aki – akárcsak Paganini a hegedű esetében – folyton feszegette a hangszer határait, egyre több és több színt és lehetőséget felfedve benne. Megkockáztatom, hogy talán ez a hangszer érinti meg leginkább a közönséget, hiszen középtónusú hangja miatt ez hasonlít leginkább az emberi hanghoz. Számos remekmű született rá a 20. és a 21. század során, ami jól mutatja, hogy a brácsa nemcsak ugyanolyan virtuóz lehetőségeket rejt magában, mint a hegedű, és olyan mélységekkel bír, mint a cselló, de egyedi hangja vonzóvá és érdekessé is teszi. Egyre több és több zeneszerző érdeklődését kelti fel a hangszer, a közönség pedig hallani akarja ezeket a műveket. Nemrég a nagyszerű német zeneszerző, Jörg Widmann komponált nekem egy gyönyörű darabot. Igazi remekmű, a közönség minden egyes alkalommal imádja, főleg a brácsa szerepének meglepő változatossága miatt.
Antoine Tamestit – Hindemith: Sonate für Bratsche solo op. 25 Nr. 1 (4. Satz)
Ligeti szólódarabjait is lemezre vette. Az ő munkássága közel áll önhöz?
Ligeti a 20. század egyik legjobb és legimpozánsabb zeneszerzője. Mindig is csodáltam a műveinek intelligenciáját és érzelmi töltetét. Bár ledönti a korlátokat, mindig tiszteletben tartotta egyik fő inspirációját, a népzenét. Művészete az értelem és az érzelem lenyűgöző kombinációja. Az zenekari és kórusra írt művei mindig is kedvesek voltak a fülemnek, a brácsára írt szólószonátái pedig „szentírásként” rendszeresen visszatérnek a koncertjeimen – éppúgy, mint egy hatalmas hegy, aminek újra és újra szeretném meghódítani a csúcsát.
Milyen érzés egy 1672-es Stradivari-brácsán játszani?
Természetesen nagyon különleges, amiért minden nap hálát adok. Gyönyörűen és nagyon érdekesen kivitelezett darab. Az akkoriban újnak számító formája, méretei miatt igazi „úttörő” példány. Azt is mondhatnánk, a brácsa történetének egyik fordulópontja. A fényezése, ez az aranyló mézszín szintén meghatározza a hangzását számomra. Mintha énekelne minden egyes hangon, végeláthatatlan lehetőség és gazdagság van benne. Közel öt évembe telt, amíg teljesen magaménak érezhettem, de minden percért megéri. Nagyszerű párost alkotunk, megértjük egymást, és hagyjuk érvényesülni a másik igazi énjét.
Antoine Tamestit
Fotó: Eric Larrayardie
Korábban járt már Budapesten?
Nem, ez lesz az első alkalom. Diákként a párizsi Conservatoire zenekar tagjaként már átutaztam Budapesten egy európai turné során, de ez már nagyon rég volt. Szólistaként, és olyan nagy formátumú egyéniségek, mint Bartók Béla, Ligeti György és Kurtág György mély csodálójaként megtiszteltetés lesz itt játszani.
Van olyan magyar zenészegyéniség, aki kifejezetten nagy hatást gyakorolt önre?
Ahogy említettem is, Bartók, Ligeti és Kurtág művészete és stílusa, ahogyan a magyar zenei kultúrát átemelték a munkásságukba, mindig inspirálóan hatottak rám, és itt most nem csak a kifejezetten brácsára komponált műveiket értem. De minden magyar művész, akivel volt szerencsém találkozni, vagy ismerek, hihetetlen zenei intelligenciáról tett tanúbizonyságot. Olyan egyedi módon képesek megérteni a zenei konstrukciókat és harmóniákat, amit mindig is csodáltam. Úgy is mondhatnám, Követésre méltó eszményképet képviselnek számomra.