Paella? Flamenco? El Clásico? Almodóvar? Mi jut eszünkbe először Spanyolországról? Mit gondolnak a spanyolok rólunk, magyarokról? Kell-e a kliséken változtatni a 21. században? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ idén a spanyol fókuszú Európai Hidak fesztivál, ami a héten két rendkívüli BFZ koncerttel, szeptember 29-én, délután pedig szimpóziummal folytatódik majd. Ennek apropóján Végvári Tamás, volt kulturális attaséval beszélgetünk.
A Madridi Magyar Nagykövetség kulturális szakdiplomatája volt 2009-2012-ig, most a Szépművészeti Múzumban és a múzeumi menedzsment világában dolgozik Végvári Tamás, de Spanyolországhoz továbbra is erős szálak kötik: kedden ért haza egy munkaútról a Madrid közelében fekvő Segoviából.
Mi hiányzik legjobban Spanyolországból?
A legnagyobb meglepetés, amikor Spanyolországba költöztem a nagyon élhető nyitottság volt, amit mindenki megtapasztalhat, akár az utcákon sétálva is. Ezért érzem mindig kicsit otthon magam, amikor visszatérek Madridba. A nyitottság a munkahelyi megbeszéléseken nagyfokú hatékonysággal párosul, ami jól működő partneri kapcsolatokat eredményez.
Ez valószínűleg nem az első gondolat, ami felmerül a magyarokban, ha Spanyolországra gondolnak… Mit tapasztaltál, milyen klisék élnek bennünk a spanyolokkal kapcsolatban?
Spanyolország a külföldiek szemében kicsit olyan, mint Magyarországon a foci: mindenki ért hozzá, és mindenkinek van róla véleménye. A pénteki beszélgetésre készülve megkérdeztem pár ismerősömet, hogy mi jut eszükbe először Spanyolországról. Nem ért túl nagy meglepetés: flamenco, tapas, bikaviadal, napsütés, szieszta – ezek voltak a listavezetők.
És fordítva? Mit jut eszébe a spanyoloknak Magyarországról és a magyar kultúráról?
Egy furcsa példával kezdve, Madrid egyik külkerületében egy idősebb fodrász, vagy ha úgy tetszik, egy igazán autentikus spanyol úr, kéthavonta mindig Puskás Ferencről és a kor magyar focistáiról akart beszélgetni. De ez a téma garantáltan előkerült egy-egy államtitkári szintű egyeztetésen is. Persze a különböző érdeklődési körrel rendelkező, aktívabb kultúrafogyasztók ismerik Márait, Lisztet, Kertészt, Moholy-Nagyot és így tovább, de a jellemzőbb azért az, hogy Puskásnál meg is áll ez a felsorolás. Irigykedtem a magyarországi spanyol kulturális attaséra és a Cervantes Intézetre, mert ha ők megrendeznek egy eseményt Budapesten, akkor biztosan nagyobb számú közönséget tudnak megmozgatni. A magyar kultúra spanyolországi népszerűsítése során azt tapasztaltam, hogy nagyon kevés olyan előadóművészünk van, aki anélkül is nagy érdeklődésre tartana számot, hogy ne hoznánk összefüggésbe egy ismert spanyol előadóval.
Az Európai Hidak programsorozat egyik célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az európai országokat. Szerinted milyen pontokon kapcsolódhat sikeresen a spanyol és a magyar kultúra?
Bármi kapcsolódhat, csak ügyesen kell tudni kapcsolni, meg kell találni az együttműködés formáját. Amikor Sebestyén Márta egyedül lépett lépett fel egy barcelonai koncertteremben, akkor limitált közönséget, mintegy 100 főt tudtunk megszólítani. Két évvel később, a Madridi Suma Flamenca flamenco fesztiválon a szervezőkkel együttműködve elhatároztuk, hogy összehozzuk Niño Joselét és Mártát. Ráadásként a Hagyományok Házából a Sebestyén Mártát kísérő zenészek mellé egy magyar néptáncos is érkezett, aki egyénileg, és Niño Josele flamenco táncosával együtt „párbajozva” is fellépett a színpadon. A program teltházas volt és hatalmas sikert aratott. Tudnék hozni hasonló példákat a színjátszás és a képzőművészet, de a gasztronómia területéről is.
Hasonló élményeid vannak a fotóművészet területén?
A fotóművészek esetében más a helyzet: André Kertész vagy Robert Capa Spanyolországban is népszerűek – róluk viszont általában nem tudják, hogy magyarok. Náluk arra kellett figyelni, hogy a fotóikat bemutató kiállítás alcímében szerepeljen a Magyarország szó. Jövőre egy Vasarely kiállítást viszünk a madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumba a Szépművészetihez tartozó Vasarely Múzeum gyűjteményéből. A címben itt is szerepeltetni szeretnénk, hogy Vasarely magyar származású, mert Spanyolországban mindenki azt hiszi, hogy francia művész volt.
Mennyire kell a „kulturális közhelyek” mentén vagy épp ellenében dolgoznia azoknak, akik a Spanyolországról kialakított képet formálják?
Hétfőn beszélgettem a szimpózium egyik résztvevőjével, Carlos Espinosával, a Marca España, a Spanyol országimázs ernyőszervezet vezetőjével. Ő is azon a véleményen van, hogy nem lehet valami újba belekezdeni anélkül, hogy ne adnál hozzá valami fogódzót, ami segíti az embereket – ez akár egy klisé is lehet. A termékek azért válhatnak klisékké, mert jól működnek, eladhatóak. Persze az is igaz, hogy ha nem gondozzák őket, akkor könnyen unalmassá válhatnak.
Hogy viszonyulnak a spanyolok a tradíciókhoz, mennyiben megújíthatók a hagyományok?
Spanyolország egy tradicionális értékekre épülő ország, de ha Barcelonában vagy Madridban sétálsz, akkor elképesztő nyitottsággal, elfogadással találkozol: semmi sem ciki, mindent lehet. Ez az öltözködésre és a kulturális érdeklődésre is igaz. Spanyolországban sokkal többrétű a kulturális paletta, mint ami kiszivárog külföldre: sokszor a klisék lépik át a határokat. A Marca España szerint változnak a kultúrafogyasztás igényei, és nem lehet ugyanazokkal a termékekkel, ugyanazon a nyelven szólni az emberekhez, mint korábban. Ha csak flamenco előadásokat szerveznek, vagy tradicionális termékeket terjesztenek, amik ötven éve működtek, akkor nem tudnak előrébb lépni.
Milyen területekre koncentrálnak az újításokkal?
A Marca España honlapján tematikusan mutatják be azokat a területeket, amiket fontosnak tartanak. Az egyik kiemelt téma a gasztronómia: Spanyolország arról híres, hogy itt van az egyik legtöbb Michelin csillagos étterem. A másik téma a sport, ahol az átlagosnál jobban teljesítenek: a spanyol focistákat, Rafael Nadalt, Fernando Alonsot is támogatták, hogy olyan megjelenésük legyen, ami a pozitív spanyol képet erősíti a külföldiekben. De egy ettől teljesen eltérő példát hozva az űrkutatásban elért eredményeiket is szeretnék népszerűsíteni, hiszen ebben is maradandókat tudnak alkotni.
Milyen témákra számíthat a pénteki szimpóziumon a közönség?
Először három rövid bevezetőt hallhatunk a három előadótól. Alfonso Lucini Mateo, a madridi Cervantes Intézet stratégiai igazgatója a címből kiindulva a spanyol klisékről és a Cervantes Intézet ezzel a témával kapcsolatos tevékenységéről beszél majd. Győri Enikő, Magyarország spanyolországi nagykövete többek között a magyar-spanyol kapcsolódási pontokról és a magyar klisékről tart egy rövid bevezetőt, melyben az Alfonso Lucini által bemutatott spanyol országimidzsre is reagál. Ezt követi Carlos Espinosa de los Monteros, a spanyol kormány Spanyolország Márka (Marca España) főbiztosa, aki a spanyol országimázs elmúlt öt évének trendjéről, Spanyolország külföldi megítélésről ad majd elő.
Ezután számítunk a közönség aktív részvételére, hogy tegyék fel a kérdéseiket a spanyol klisékkel és antiklisékkel kapcsolatban. Ritka alkalom, hogy a spanyol kultúra állami szintű képviselőit lehessen kérdezni arról, hogy mik a trendek és milyen aktuális törekvések formálják rövid vagy hosszú távon a spanyol országimázst.
Számodra mik a legizgalmasabb kérdések a témában?
Le lehet és le kell vetkőzni a kliséket? Hátráltatnak a célok elérésében, vagy meg lehet őket lovagolni, és általuk előrejutni? A spanyol kortárs kultúra szereplői közül kik (és általánosabban milyen spanyol termékek) működnek a leghatékonyabban az országimázs formálásában? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre remélem, hogy az előadásokból vagy a kérdésekre érkező válaszok formájában választ kapunk majd.
Szerző: Szakszon Réka