A Kodály-rajongás lélektana

A Kodály-rajongás lélektana

A Kodály-rajongás lélektana

Kodály Zoltánról, fiktív nagyapánkról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy felnőttként, mi több büszke tartású, csodálnivaló öregemberként – és persze mindenekelőtt szakállasan – született. Aki nem szereti, annak igen nehéz élete lehet, hiszen Kodály a mai napig mindenhol ott van.

zoltan_kodaly_young.jpgA fiatal Kodály Zoltán

Aki azonban csak egy kicsit is rajongója, vagy úgy érzi, hogy legalább tíz százalékban Kodályból áll a szíve – mint e cikk szerzőjének is – azt jó eséllyel hajtja valami belülről. Egy érzés, ami ott dörömböl a lelkében, a dicső Háry János, akit látott egyszer ellovagolni a szeme sarkából, vagy a „Kodály-módszer”, ami kóbor szellőként megül a gyerekek vállán.

Rendhagyó kertész ő, hisz elültet egy különös magot az ember lelkében, amiből aztán nem csak zene-, de identitásfa is lesz. És ha valaki azt érzi, az ő Kodály fája hatalmasra nőtt odabent, ha azt érzi, Kodály egy kicsit már benne is lakik, ha menthetetlenül csiklandozzák belülről a Kodály-levelek, és úgy tűnik a szíve egy kicsit már Kodály-szív is, jó eséllyel előbb-utóbb a Müpában fog kikötni. Ez nem gyanú, nem tévedés, majdhogynem tudományos tény, e cikk szerzője az élő példa rá.

És ha bárki számon kérné Kodályon, mit keres a lelkében a sok zeneszeretet, és e célból megállna kiabálni a Müpa bejáratánál, „itt lakik-e Kodály?”, a válasz garantáltan igen lenne. Éppen ezért nem is érdemes kiabálni. Érdemes viszont bemenni, és ha az eltántoríthatatlan Kodály-rajongó jól informált, december 15–17. között hajtja végre az „ostromot”.

A hétvégén tudniillik neves művészek szivárognak be a Müpa hátsó bejáratain, sőt, talán még el is vegyülnek a hömpölygő hallgatósággal. A nagy Kodály-lázban nem érdemes szaladni, hisz ki tudja, a neves zongoraművész-karmesterbe, Vásáry Tamásba, Gulyás Dénes operaénekesbe vagy történetesen Somos Csaba karnagyba botlik-e bele az ember.

Ha viszont az egész hétvégére beköltözik a Müpába, a vasárnap esti koncert előtt érdemes leülnie egy fotelbe, és kezébe vennie a műsorfüzetet. Hamar Zsolt karmester ugyanis elmeséli benne, nem titkoltan a változatosságra építi a koncertet, levezényelve egy villámutazást Kodály életművébe. Nemcsak szólódalok, de a cappella, zenekari, kamara- és oratórikus művek is felcsendülnek a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Nemzeti Énekkar és neves szólisták tolmácsolásában.

hamar_zsolt_c_nemzeti_filharmonikusok_raffay_zsofia.jpgHamar Zsolt karmester
(Fotó: Nemzeti Filharmonikusok, Raffay Zsófia)

De van valami, amit nem árt tudatosítani, mielőtt teljesen átadnánk magunkat az extázisnak. 135 év – ennyi esztendeje született ugyanis Kodály Zoltán.

És ha ezen valaki meglepődne, annak biztosan az az oka: hiszen még most is itt van… Tegye fel a kezét, aki még nem találkozott Kodállyal! Akit nem tanítottak szolmizálni, aki nem látott róla képet vagy filmet, aki nem olvasott vagy beszélt róla, aki nem hallotta még művét, aki nem adott hálát neki szolfézsfelelés előtt. Mert szolmizálni azért mégiscsak nagyon jó.

Ha már a tudatosításnál tartunk… hogy lehet, hogy valaki egyszerűen csak elindul a múlt ( előtti!) századból, Kecskemétről, „végigszánt” egy országot, szíveket, nem mellesleg „végigszántja” a jövőt – a mi jelenünket? Hogy lehet, hogy a század összehozza olyan géniuszokkal, mint Bartók Béla vagy Weöres Sándor? Hogy lehet, hogy létrehoz egy módszert Ádám Jenővel karöltve, amit 2016-ban az UNESCO szellemi kulturális örökségnek nyilvánít? És hogy lehet, hogy mintegy papírrepülőt hajtogat a népzenéből, ami átszállva évtizedek, háborúk és generációk felett még mindig töretlenül repül?

Hogy lehet, hogy ilyesmi van? …hogy Kodály Zoltán volt? …hogy velünk maradt?

Már hogy ne lehetne? – kérdezne erre vissza az öntudatos Kodály-rajongó, majd nekiállna megkeresni őt a Müpában. Érezné, hogy Kodály tényleg ott van valahol, talán a könyvesboltban nézelődik, talán a hangszerboltban vásárol, talán menekül a szelfit követelő rajongók elől, vagy talán az egyik oszlop mögül lesi őt jókedvűen a mester, és amikor nem figyel oda, hanggalacsinokkal dobálja a hátát.

És ha a rajongó mégsem találná őt, mert időközben bezárták a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ajtaját, bánatában azt énekelné: Mi mindig mindenről elkésünk, valaki más, hasonló helyzetű pedig azt válaszolná: Látod pajtás, hogy többen is vagyunk!

Komolyra fordítva azonban a szót, megállapíthatjuk, hogy a klasszikus zene hódolói két nagy csoportra oszthatók. A Kodályt szenvedélyesen szeretőkre és a Kodályt nem kedvelőkre, akik az előbbi csoport szerint nem tudják, mi a jó. Hogy ezen cikk szerzője mely tábort erősíti, az könnyen kitalálható, ahogyan az is, hogy nem objektív igazságok ismerője.

Kodály nélkül nem lennénk te, én, mi, és éppen ezért, ha azt nem is tudjuk, miképp vélekedjünk rólad, rólam, magunkról, egy dolog mégiscsak biztos:

Kodály Zoltánra büszkék lehetünk.

Isten éltesse hát őt!

 

Fodor Ágnes
A Müpa Karc kritikaíró pályázatának 2017-es közönségdíjasa

2017/12/15 : mupa Szólj hozzá!
„Itt a helyemen vagyok”

„Itt a helyemen vagyok”

„Itt a helyemen vagyok”

Interjú Náray Erikával

Náray Erika színésznőként és énekesnőként is mindent hihetetlen lelkesedéssel csinál, a Jazzrajongók viszont egészen különleges helyet foglal el a szívében – ahogy ő fogalmaz, élete nagy ajándéka. De mi az, ami miatt szívügyének tekinti? Mekkora szerepe van az estek kialakításában? Mi alapján választja ki vendégeit és milyen felejthetetlen pillanatokat őriz róluk? Többek közt erről beszélgettünk a Jazzrajongók háziasszonyával, aki december 7-én Sándor Pál filmrendezőt látja vendégül a Müpában.

narayerika_rozsaerika.jpg

A Jazzrajongók talán az első olyan programsorozat, amelyben a megszokottól eltérően kissé a háttérbe vonulva, beszélgetőpartnerként mutatkozol be. Ez mennyire okoz fejtörést?
Az tény, hogy kellően exhibicionista vagyok ehhez a pályához – különben nem is tudnám csinálni –, ugyanakkor komoly csapatjátékos is. Tehát semmi problémám nincs azzal, ha egy koncerten vagy egy darabban nem én vagyok a középpontban. A Jazzrajongók ilyen szempontból fantasztikus lehetőség, hiszen úgy szerepelhetek benne, hogy nem feltétlenül rólam szól, de azért én is hozzáteszek a hangulatához a kérdéseimmel és az énekhangommal.

Hogyan jött az ötlete?
Két éve volt egy nagy koncertem a Müpában a New Orleans Swingfesztivál keretein belül, a közös munka pedig olyan gördülékenyre és jó hangulatúra sikerült, hogy Bércesi Barbarában, a Müpa jazz programjainak szerkesztőjében felmerült egy lehetséges folytatás ötlete – méghozzá egy beszélgetős műsor keretein belül.

Hihetetlenül lelkesített az egész koncepció, így elkezdtünk közösen gondolkodni róla, és miután mindenki belevitte a saját elképzeléseit, megszületett a Jazzrajongók, ami egy igazi szerelemgyerek. Életem egyik nagy ajándékának tekintem, már csak azért is, mert a Müpa a szívem csücske! Nézőként nagy rajongója vagyok az intézménynek, az pedig hihetetlen büszkeséggel tölt el, hogy a munkatársa is lehetek. Egy kezemen össze tudnám számolni, hányszor éreztem azt az életemben, hogy a helyemen vagyok – itt viszont ezt érzem.

Az előbb szerelemgyerekként aposztrofáltad a Jazzrajongókat, de mi az, ami miatt szívügyednek tekinted?
A zenei stílus miatt. A jazz sajnos még mindig szitokszónak számít, az emberek többsége idegenkedik tőle. Nem tudják, hogy mennyi szín van benne, és egyáltalán mi minden tartozik hozzá. Bevallom, nagyon tudatosan törekszem rá, hogy a Jazzrajongókkal egy missziót is beteljesítsek: jobban megismertessem és megszerettessem a nézőkkel a stílust, szinte észrevétlenül építsem be az érdeklődésükbe, az ízlésükbe a jazzt.

Ezt hogy éred el?
Ennek az egyik eszköze, hogy az adott vendégem kedvenc előadójától igyekszem a legkönnyebben befogadható opust is berakni a műsorba, és így mutatom meg, hogy mennyire változatos, sokak által ismert és szeretett hangzások is hozzátartoznak a jazzhez. Emellett pedig küldetésemnek tekintem, hogy az élőzene, a minőségi zene teret kapjon és lehetőséget arra, hogy eljusson az emberekhez, akik ez által megtapasztalhatják, hogy mennyire más élmény igényes zenét hallgatni, profi muzsikusok tolmácsolásában. Ízlést is szeretnék formálni. Ez ma különösen fontos, hiszen egy olyan korban élünk, amikor szinte mindenhonnan azt sugallják, hogy bárki bárminek a szakértője lehet – holott ez nincs Így.

A nézők tehát elég komplex útravalót kapnak minden est után. De mi az az alapérzés, amit te magaddal viszel, miután kilépsz a Müpa ajtaján?
Minden este rácsodálkozom a másik milyenségére: egy másfajta mélységét ismerem meg a vendégeimnek. Kérdés azonban mindig marad bennem. Sokszor van hiányérzetem azzal kapcsolatban, hogy erre vagy arra azért még jó lett volna kitérni a beszélgetés során, holott, miután én nem profi riporter vagyok, sokkal bátrabban és szabadabban kérdezek – akár olyat is, ami egy tévésnek vagy rádiósnak eszébe sem jutna. De épp azért tudok meglepetéseket okozni, mert úgy ülök ott, akár egy kíváncsi kislány, és azokat a dolgokat hozom fel, amiket az életben is megkérdeznék.

narayerika_rozsaerika_1.jpg

Például?
Amikor Hajós Andrást láthattam vendégül a Jazzrajongókban, az több szempontból is különleges este volt. Egyrészt ő olyan értelemben kilógott a sorból, hogy a többi meghívottal ellentétben zenész is, így minden hangszerhez odaült, kipróbálta őket, a beszélgetés mellett zenélt. Másrészt érdekes volt, mert Andris szinte soha nem beszél nyilvánosan a családjáról, ezen az estén azonban szívet melengetően nyílt meg. Egy igazán édes történetet mesélt a gyerekkoráról és ennek kapcsán indult el egy beszélgetés köztünk.

Elmondta ugyanis, hogy az apja úgy szoktatta rá a koncerthallgatásra, hogy mindig jó előre beígért neki egy sütit a szünetben. Egy alkalommal azonban, a Zeneakadémiára érve az apja azt mondta neki, most bármit kérhet a büfében – ez volt a Wagner-opera (nevet). Én pedig elmondtam, hogy ugyanezt csinálom a saját gyerekemmel, akinek a mimikája koncerthallgatás közben szintén egy külön előadást érdemelne. Nagyot nevettünk, majd hosszasan elbeszélgettünk a gyerekeinkről, és Andris olyan dolgokat is megosztott velünk, amikről egy interjúban valószínűleg nem mesélt volna.

Elvezetnél minket egy kicsit a kulisszák mögé? Mi történik a takarásban a Jazzrajongók előtt?
Ha hiszed, ha nem, itt minden a közönség szeme láttára történik. Az egyetlen kulisszatitok az, hogy sosem beszélgetek a vendégeimmel színpadra lépés előtt. Üdvözöljük egymást, majd hátramegyek a szobámba, ahol az utolsó pillanatig készülök: olvasgatok az adott vendégemről, átnézem a dalszövegeket. Szigorúan tartom magam hozzá, hogy az aktuális vendéggel tényleg csak egy szót váltsunk, mert, ha elkezdünk beszélgetni, akkor ott helyben fogom megkérdezni, amit a színpadon szerettem volna. Szóval a Jazzrajongók tényleg annyira exkluzív, hogy minden a színpadon hangzik el először, ott történik elsőként.

Gondolom, ez néha humoros helyzeteket tud szülni.
De még mennyire! Vegyük mindjárt a legutóbbi estet, amikor Grecsó Krisztiánnal beszélgettem. Vele előtte talán kétszer találkoztam, de egyszer sem beszélgettünk mélyen. Amikor megérkezett, természetesen üdvözöltük egymást, de legközelebb már csak akkor találkoztunk, amikor a takarásból fel kellett lépnünk a színpadra. És, mit ad Isten, mindkettőnknek a kezében ugyanaz a könyv volt. Azt mondta, abból a kötetből akar idézni, be is jelölte, hogy mit. Mondtam, hogy én is ebből szeretnék idézni, és szintén bejelöltem, hogy mit. Természetesen kiderült, hogy ugyanarról a passzusról volt szó. Azt írja egyébként le benne, hogy miért nem lett zenész belőle – szóval adta magát, hogy a Jazzrajongókba bekerüljön. Mégis hihetetlenül humoros eset volt.

De az is élénken él bennem, amikor Hajós András miatt csúszott a kezdés. A naptárjába ugyanis rossz időpontot írt be, és már két órával hamarabb a Müpába jött. Miután a személyzet szólt neki, hogy még van némi idő a Jazzrajongókig, ő ahelyett, hogy kivárta volna a helyszínen, úgy döntött, hazamegy. Sőt, ha már így alakult, le is dőlt picit pihenni. Végül annyira elszenderedett, hogy csak 15 perces késéssel tudott ideérni. Bocsánatot kért, és a maga elképesztő stílusában adta elő a történetet. Természetesen nem lehetett rá haragudni. De egyébként a Jazzrajongókban minden gördülékenyen, szervezetten szokott történni. (nevet)

Mekkora szerepet vállalsz az estek kialakításában?
A Jazzrajongók abszolút az én ízlésvilágomat tükrözi, hiszen a Müpától szabad kezet kaptam az estek megformálásában. Talán nem adok ki senkit, ha elárulom, hogy én szoktam elkészíteni a vendégek listáját, akiket aztán én is hívok meg. A Müpa megfelelő embereivel persze folyamatosan egyeztetünk, amiből minden alkalommal egy csodás együttgondolkodás születik. Ők világítottak rá például arra, hogy azzal is színesíteni lehet a programot, ha művészek mellett sporthoz köthető szakembereket is meghívok – nekem addig nem jutott eszembe, hogy ilyen távlatokban is gondolkodhatok. Így lesz a vendégem februárban Gundel Takács Gábor, akinek a személyét és a munkásságát is nagyra tartom.

Ahogy beszélsz róluk, érezni, hogy mindegyik vendégedhez erős a kötődésed.
Abszolút! Olyanokat hívok meg, akiket mérhetetlenül tisztelek szakmailag és szeretek emberileg is. Épp ezért minden alkalommal meghatódom, amikor valaki elfogadja a meghívásomat. Legközelebb, december 7-én Sándor Pál filmrendezővel fogok beszélgetni, aki fiatalkorom nagy ikonja. Ráadásul épp most jelenik meg az új filmje, szóval még külön aktualitást is kap a Jazzrajongókban való szereplése. Nagy izgalommal várom!

2017/12/06 : mupa Szólj hozzá!
Magával ragadni a közönséget

Magával ragadni a közönséget

Magával ragadni a közönséget

Interjú Lengyel Katalinnal és Tóth-Zs. Szabolccsal, a Bandart művészeivel

Okos LED-kosztüm, robotlabda és drón - a Bandart különleges látványvilággal alkotja meg előadásait. Az élőben készített grafika és a tánc dialógusán keresztül pedig szórakoztatóan mesél aktuális problémákról gyerekeknek és felnőtteknek. Nem klasszikus értelemben vett gyerekelőadásokat láthatunk a társulattól, hanem olyan generációkat megszólító produkciókat, amelyek több fronton hatnak az ingerekre, és így nyújtanak lebilincselő élményt a nézőknek. Legközelebb december 2-án, a Kultúr Kültéren, a Müpa Sátorban láthatjuk a Bandart Ann-droid – Egy robotlány karácsonya című előadását. Ennek kapcsán beszélgettünk Lengyel Katalin koreográfus, táncművésszel és Tóth-Zs. Szabolcs újmédia művésszel.

ann-droid-01.jpg

Meséljetek kicsit arról a formanyelvről, amiben alkottok: milyen nehézségeket rejt magában egy élőben készülő animációval tarkított előadás?

Tóth-Zs. Szabolcs: Annak ellenére, hogy a mi stílusvilágunk, amiben magabiztosan mozgunk, az élőben készített grafika és a tánc dialógusa, nagyon sok kihívást találunk benne mindketten. Ami engem illet, minden alkalommal hoznom kell azt a vizuális színvonalat, amit elvárok magamtól alkotóként és nézőként egyaránt. A célom, hogy az animációk mindig ugyanolyan szépen kimunkáltak legyenek. Ezt persze rengeteg tényező befolyásolja: nem mindegy, hogy kültéri előadásról van szó (amelynek során egy-egy épület falára kell vetíteni), vagy beltériről. Az előbbit illetően a környezet nagy hatással van a darab hangulatára, és azt sem szabad elfelejteni, hogy kültéri előadás során nagyon könnyű elterelni a közönség figyelmét, hiszen Kata köztük táncol, én pedig köztük rajzolok. Így az egész egy közös játékká válik.

Lengyel Katalin: Beltéren a közönség is teljesen másképp hat ránk – ami furcsa volt eleinte, tekintve, hogy a Bandart négy és fél évvel ezelőtt kültéri fellépésekkel kezdte: Glasgow-ban mutattuk be az első darabunkat, a Dancing Graffitit. Egyébként az előadásainkon általában nagyon aktív a közönség: belebeszélnek, kommentálnak, reagálnak arra, amit látnak, velünk izgulnak – főleg a gyerekek. Ettől válik igazán élővé az egész, és ezt az érzést mi nagyon szeretjük.

Egy adott témát mi alapján választotok ki és dolgoztok fel?

Tóth-Zs. Szabolcs: Ahogy mindenben, ebben is nagy szerencsénk van, rengeteg ötletet kapunk ugyanis szinte tálcán kínálva. Érkeznek felkéréseink gálaműsorokra, konferenciákra, ahol az adott témát meghatározzák ugyan, de annak művészi feldolgozásában és kivitelezésében szabad kezet kapunk. Ilyenkor nagyon érdekes témákba van lehetőségünk beleásni magunkat, és ezekből rövid, show jellegű előadásokat készíteni. Ilyen volt például, amikor két alkalommal Strasbourgban, az Európa Tanács székházában léphettünk fel. Egy alkalommal az adattitkosítás témájában, a másik esetben pedig a demokráciával kapcsolatban készítettünk rövid előadást.

Lengyel Katalin: Emellett vannak kültérre, illetve beltérre tervezett színházi darabjaink is. Bármilyen formátumban is készítsük az új produkciónkat, nagyon fontos, hogy a különleges, animált látványvilág mellett a gondolatiságára is hangsúlyt fektessünk, és számunkra fontos üzeneteket szőjünk bele.

Az Ann-droid című előadásotok egy nagyon aktuális témát boncolgat: az egymásra való odafigyelés, a másikhoz való alkalmazkodás, a közös hang megtalálásának fontosságára nagyon is modern eszközökkel, az ingerekre több fronton hatva hívja fel a figyelmet. Ebből kifolyólag mennyire tekinthető klasszikus gyerekelőadásnak?

Lengyel Katalin: Nagyon fontos volt számunkra, hogy ne egy gügyögős gyerekdarabot hozzunk létre, hanem egy olyan előadást, amit a szülők is szórakoztatónak tartanak, élveznek, amibe ők is bele tudják élni magukat. A visszajelzések alapján szerencsére ez sikerült.

A darab üzenetével is erre erősítetek rá: nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is komoly mondanivalót fogalmaztok meg.

Tóth-Zs. Szabolcs: Az előadás Ann és az őt megteremtő Alfréd kalandjain keresztül leginkább a gyerek és a szülő kapcsolatát vizsgálja – ilyen módon pedig mindkét fél azonosulni tud vele. Arra szeretnénk rávilágítani, hogy azok a konfliktusok, amelyek a generációk közötti különbségekből erednek – mint a másik meg nem értése, az egymás mellett való elbeszélés – kiküszöbölhetőek lennének. Ahhoz, hogy szülő és gyerek megtalálja a közös hangot, hogy működjön közöttük a kommunikáció, mindkettőnek változtatnia kell magán, jobban oda kell figyelnie a másikra.

Lengyel Katalin: Fontos volt, hogy mind a gyerekeket, mind a felnőtteket lefoglalja az előadás. Az, hogy miközben szórakoznak, fontos üzeneteket is át tudjunk adni. Cél, hogy magával ragadja a nézőt, de közben megérintse, elgondolkodtassa.

ann-droid-03.jpg

Erre pedig egy nagyon izgalmas és pörgő látványvilággal hívjátok fel a figyelmet. Ez is mintha magára a kor emberére lenne szabva, hiszen folyamatos cselekvéssel tartjátok fenn az emberek figyelmét. Ez tudatos döntés volt a koncepció kialakítása során?

Tóth-Zs. Szabolcs: Ma már a felnőtteknek is szükségük van a folyamatos ingerekre, ami persze nem azt jelenti, hogy néha ne lenne jó visszalassulni picit. Az Ann-droid – Egy robotlány csodálatos kalandjai mindenesetre egy nagyon dinamikus előadás, ami az animációknak köszönhetően folyamatos impulzusokkal látja el a közönséget. Elég csak annyit mondani, hogy a háttérvetítés mellett, ami egy színes, élő animáció, az előadást drón,  LED-kosztüm és különböző robotok teszik még különlegesebbé.

A Müpa Sátorba viszont az Ann-droid – Egy robotlány karácsonya című előadással érkeztek. Mennyiben tér el az eredeti produkciótól?

Lengyel Katalin: A fő mondanivalótól természetesen nem térünk el, viszont teljesen ünnepi köntösbe öltöztettünk az előadást. Téliesítettük, karácsonyra aktualizáltuk – a közönségnek reményeink szerint különleges élményben lesz majd része.

Min dolgoztok jelenleg?

Tóth-Zs. Szabolcs: Rengeteg külföldi meghívást kapunk fesztiválokra, konferenciákra, így jelenleg szinte teljesen lefoglal minket az utazgatás, a fellépésekre való készülés. Nemrég jöttünk haza Kínából, ahol hat napot léptünk fel, majd nem sokkal utána Párizs felé vettük az irányt, amit egy kétnapos németországi út követett. A közeljövőben azonban nagyon szeretnénk majd bővíteni a már említett Ann-droid előadásunkat, gazdagítani a látványvilágát.

Lengyel Katalin: Elkészítenénk a darab előzménytörténetét vetítés nélkül, több robottal. De nagy álmunk, hogy egyszer egy látványos, felnőtteknek szóló darabot is színpadra dolgozhassunk több élő szereplővel. Ez azonban még nagyon a jövő zenéje! (nevet)

2017/11/28 : mupa Szólj hozzá!
Aki dudás akart lenni

Aki dudás akart lenni

Aki dudás akart lenni

Mercedes Peón

Spanyolország zenei irányzatai közül a flamenco a legismertebb, az olyasféle jelképpé vált, mint a bikaviadal vagy a foci. Nincs ezzel semmi baj, a szokás hatalma – mondhatjuk, de a rend kedvéért jegyezzük meg, hogy az utóbbi huszonöt évben jócskán felértékelődtek a spanyol régiók hagyományai is. Mint például az északnyugati kelta spanyoloké – a galiciaiaké és a baszkoké –, a maguk jellegzetes táncaival és muzsikáival. A fő szerepet a dudák és a dobok viszik, s nem is akárhogy: Carlos Núñez 1997-ben egy platinaalbumot tett az asztalra, Ry Cooder és a The Chieftains közreműködésével.

mpeon-preview-003-2583.jpg


Persze, egy színtér globális robbanásához egy csomó meló kell – és korántsem csak az előadóitól. Fesztiválok kellenek, kiadók kellenek, támogatás kell. (Vér, veríték, könny.) Ezért vállalhatta a galiciai Santiago de Compostela 2014-ben és 2016-ban a WOMEX rendezését. Fontos a Festival Internacional Mundo Celta is. És sorban futnak be a bandák: Kepa Junkera, Xabier Díaz, Davide Salvado, Korontzi, Banda das Crechas, a csúcson Mercedes Peónnal.


Ő tényleg szupersztár. Lényegében az első pillanattól. Csak azóta átesett mintegy négyszáz nemzetközi világzenei fesztiválon.
„A kopasz énekesnőként” is elhíresült Peón – aki mellesleg ragyogó dudás és ütős – nagyszülei vidéken éltek, ragaszkodva a természethez és archaikus gallego nyelvükhöz. Peón náluk kezdte kapizsgálni, hogy micsoda különbség van a tradíció és az esztétizáló tradicionalizmus között. A vidéki asszonyok megmutatták neki, hogyan kell a dobot ütni, és hogyan kell egy kórusnak megszólalnia. Azóta kerüli a finomkodást… (Más kérdés, hogy mielőtt felvette az első lemezét, tizenöt évet a gyökerek kutatásának szentelt. Így – együtt – kerek a sztori.)
Azóta azt tartják róla, hurrikán…
Felkavaró, nyers, robbanékony – fűzhetjük hozzá…
És feminista, szociális, elektronikus – hangsúlyozná ki Peón.
Nem beszélve a nyitottságáról.

A közelmúltban a lengyel Warsaw Village Band Sun Celebration című albumát dobta fel, Napnál veretesebben és emelkedettebben. Totál transz.


Úgyhogy kéretik összedudálni a hazai dudásokat. Hátha aztán… De amúgy sem szabad kihagyni.

Mercedes Peón szeptember 23-án az Európai Hidak keretében lép fel a Müpában. 

2017/9/01 : mupa Szólj hozzá!
Hallgass bele Jónás Vera iPodjába!

Hallgass bele Jónás Vera iPodjába!

Hallgass bele Jónás Vera iPodjába!

Mit hallgat Jónás Vera éjszaka, biciklizés közben? Szerinte melyik zenekarnak kéne írnia a következő James Bond film zenéjét? Ki a kedvenc „dühös" énekesnője? És vajon melyik az a szám, amit sosem vallana be, de imádja hallgatni? Június 19-i müpás koncertje előtt ráleshettünk Vera iPodjára, íme a lista!
Exkluzív, színfalak mögötti tartalmakért pedig érdemes figyelni a Müpa Instagramját, mert Vera átvette a hatalmat felette! 

201070619_hey_june_jonas_vera_1.jpg

Lianne La Havas: What You Don’t Do  - „Meglepett a lemez hangszerelése, de még mindig hozza azt a fajta popos intimitást, amitől érzéki marad az egész szám”.
Fellépett már a Glastonburyn, turnézott a Coldplay-jel, és még Prince is koncertezett a nappalijában

Chris Cornell: Nearly Forgot My Broken Heart -  „Igazi amerikai hangzás, Chris hangja itt is lenyűgöző”.
A nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt Cornell utolsó szólóambumának nyitódala.

Fiona Apple: Fast As You Can - Ő a legkedvesebb dühös hősnőm"
A dalhoz Paul Thomas Anderson rendezett videóklipet, amiről Fiona így mesélt: "Tök buli volt. Nem kellett se sminket, se más cuccait viselnem – semmi pongyola!"

Manoya: Rebirth - Enikő zenéje számomra semmihez sem fogható. Légies, lágy, befogadó és végtelenül mély."
A Neo énekesnőjeként ismert Hodosi Enikő 2012 végén jelentette meg első szólólemezét.

The Cardigans: Feather and Down - „Egy régi nagy kedvenc"
Bizony, nem csak a Lovefool az egyetlen szép számuk.

Florence and the Machine: What Kind of Man„Dühös nők második helyezettje, már a szám címe is felháborító. Imádom.” 
Mi sem mondhattuk volna jobban.

Malky: Lampedusa - Igazi filmes, retro hangzás, simán megérdemelnének egy James Bond főcímet".
A bolgár-magyar soul duó száma a Lampedusa szigeténél vízbe fulladt menekült tömegekről szól. 

30Y: Révbe Ér - „Nagyon húz ez a dal, szép a szöveg és zseniális a hangszerelés."
Beck Zoltán nem csak zeneszerzőként, de íróként is állandó szereplője a hazai kulturális szcénának.

Laura Marling: Soothing - „Mit mondjak, varázslatos.”
A brit énekesnő nevét a hazai közönség Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének köszönhetően ismerte meg.

Becca Stevens: Queen MabJól meglepett az új anyagával, érzéki és erőteljes.”
Kurt Elling kedvenc jazzénekesnője legújabb albumával 180 fokos zenei fordulatot vett. 

De Staat: Make the Call, Leave it All„Hollandok, pofátlanok és bátrak. Szeretem.”
A De Staat az izmosodó holland poprock-színtér egyik nagy sikersztorija.

Justin Timberlake: Señorita„Amolyan guilty pleasure nekem ez a szám. Végtelenül egyszerű, de nagyon okosan össze van rakva.”
Az *NSYNC óta komoly zenei fejlődésen áteső fiatalember szerencsére régen maga mögött hagyta a fiúzenekaros imidzset.

Péterfy Bori: Szédülés„Nagyon találó a szöveg, sodró. Imádom tekerés közben hallgatni éjszaka."
Magyarország legszőkébb énekesnő-színésznője nemcsak stage divingban utánozhatatlan, de bicajozáshoz is tökéletes. 

Regina Spektor: Black and White  - „Igazi áradó csendben üldögélős zene, szenzációsan szól."
A cuki énekesnők azon altípusába tartozik, akik nem cukiságukkal, hanem zenei tudásukkal csináltak karriert, írta róla az Index. 

2017/6/15 : mupa Szólj hozzá!
10+1 érdekesség Richard Wagnerről és a Budapesti Wagner-napokról

10+1 érdekesség Richard Wagnerről és a Budapesti Wagner-napokról

10+1 érdekesség Richard Wagnerről és a Budapesti Wagner-napokról

Immáron tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Wagner-napok. Ennek alkalmából összegyűjtöttünk 10+1 érdekességet a zeneszerzőről és a budapesti fesztiválról.

budapesti_wagner-napok_3272_c_posztos_janos.jpg

Fotó: Posztós János, Müpa Budapest

1) Richard Wagner nem tartozott a zeneirodalom csodagyerekei közé, sőt, fiatalkorában egyáltalán nem mutatott különösebb zenei érdeklődést. Olyannyira nem csábította a muzsikálás, hogy testvéreivel ellentétben zongorázni sem tanult.

2) Az irodalom viszont annál inkább vonzotta a serdülő Richardot. 13 évesen Leubald címmel színdarabot írt, és meg is kívánta zenésíteni azt: ekkor fordult először a zeneszerzés felé.

3) A Nibelung gyűrűje, azaz a Ring-ciklus összesen 16 órányi tiszta zene. Komponálása elképesztő hosszúságba nyúlt: Wagner 26 évig írta a monumentális alkotást – kisebb-nagyobb megszakításokkal.

wagner_vicces.jpg

Forrás: Pinterest

4) Wagner első befejezett operáját, A tündéreket a zeneszerző életében nem mutatták be, premierjére 1888-ban, fél évtizeddel halála után került sor.

5) Wagner egész életében adóságokkal küzdött, ennek legbefolyásosabb rajongója, II. Lajos, Bajorország ifjú királya vetett véget, aki bőkezűen támogatta a zeneszerzőt.

lajos.jpg

Forrás: Mult-kor.hu

6) Kutyák vagy macskák? Korabeli források bizonyítják, hogy Wagner ez előbbieket részesítette előnyben, ő maga többek között egy Robber névre hallgató újfundlandi büszke gazdája volt.

7) Filmzene? Wagner nélkül nyoma sem lenne, vagy legalábbis egészen másképp hangzana, mint ahogyan ma ismerjük. A zeneszerző által kidolgozott Leitmotiv, azaz vezérmotívum technikája alapozta meg ugyanis a modern filmzene írását. Wagner minden egyes karakterhez vagy fogalomhoz, legyen az élő vagy élettelen, egy-egy zenei motívumot társított, így a hallgató már például azelőtt tudja, hogy hamarosan érkezik a sárkány, mielőtt az színre lépne.

8) Wagner művészetében ugyanakkora szerepet kapott a színház, mint a zene. Ez lehet a magyarázata, hogy saját tervezésű operaházában, a bayreuth-i Festspielhausban a zenekari árkot elfedte, így a közönség figyelmét nem tereli el az árokban játszó zenészek látványa, figyelmüket teljes mértékben a színpadon zajló eseményekre összpontosíthatják.

verdecktes-orchester-w.jpg

Forrás: Lexikus.de

9) A 2017-es Budapesti Wagner-napok különlegessége, hogy Brünnhilde szerepében három egymást követő estén Iréne Theorin lép színpadra. A rendkívül megerőltető szerepet három egymást követő napon elénekelni embert próbáló feladat, szinte egyetlen énekesnő sem vállalkozik erre a kihívásra.

irenetheorinchrisgloag.jpg

Fotó: Chris Gloag

10) Aki járt már Bayreuth-ban, az tudja, hogy a Wagner előadások kezdetét mindig fanfár jelzi. Ezt a különleges szokást a Budapesti Wagner-napok is átvette, egy apró ízelítőt ad erről az alábbi videó:

+1) Idén két alkalommal is látható-hallható lesz a Parsifal című zenedráma, a mű, mellyel több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2006-ban a Budapesti Wagner-napok azóta világhírűvé vált sorozata elkezdődött. Az előadásban a kitűnő énekesek és muzsikusok mellett egy galamb is fontos szerepet kap. Ugyan egy rendkívül tehetséges, idomított madárról van szó, mégis minden alkalommal meglepetéssel szolgál a nézőknek és a művészeknek is. Az előadás megtekinthető június 8-án és 21-én.

 

2017/6/02 : mupa Szólj hozzá!
Kiss Feri és a lányok

Kiss Feri és a lányok

Kiss Feri és a lányok

A hatvanas években, a magyar beat egén Koncz Zsuzsa, Kovács Kati és Zalatnay Sarolta ragyogott. Közülük választottál-e magadnak csillagot?
Mindhármat kedveltem, de Koncz Zsuzsa állt hozzám legközelebb. Talán azért, mert az akkori három nagyágyú közül a népzenei gyökerei miatt én az Illés együttest kedveltem legjobban, és Zsuzsa is leginkább velük dolgozott. Tetszett, hogy intellektuálisabb volt a többinél. Ezért volt nagy öröm számomra, hogy mint népi hangszeres, 1992-ben közreműködhettem a Koncz Zsuzsa XXX. című sportcsarnoki jubileumi koncerten, és szerepelhettem a lemezen is. Igényes, „örökifjú” előadó. Később kicsit csalódtam benne. Olyan küldetést is magára vállalt, ami számomra nem volt hiteles. Mint előadó, ma is elsőrangú.

150420_leanydicsero_vigado_c_vermes_tibor_011.jpgFotó: Budapesti Tavaszi Fesztivál - Vermes Tibor


Aztán a hetvenes években sokunkat a magyar népzene is felkavart. A te első zenekaraidban Zsigmondi Ági, Kamondy Ági énekelt. Kezdettől női hangokban gondolkodtál? Egyáltalán, elképzelhető egy magára valamit is adó népzenekar énekesnő nélkül?
A két Ági szinte adott volt. Mindkettővel dolgoztak már előttem a vízöntős fiúk. Nekem, mint új tagnak, szinte evidens volt, hogy Zsigmondi Ági jön velünk a 73-as berlini VIT-re, s mikor megalapítottuk a Kolindát, természetes volt, hogy mindkét Ági benne van a csapatban. A női hang óriási lehetőségeket nyújt. Túl azon, hogy ékíti a vokális hangzást is, a népzenének vannak olyan rétegei, amik nemhez kötöttek. Erre akkor döbbentem rá, mikor az FMH-ban meghallgattunk egy Vízöntőből kivált formációt, és ott Trunkos András bajusszal és vállig érő hajjal énekelni kezdte a „Mikor leány vótam…” kezdetű moldvai dalt, halálosan komolyan. Percekig folytak a könnyeim a nevetéstől. Szóval fontosnak tartom a lányokat. Sok mindent csak velük lehet hitelesen elénekeltetni. Ezért is hívom a legjobbakat minden lemezemre és nagyobb koncertünkre.

150420_leanydicsero_vigado_c_vermes_tibor_053.jpgFotó: Budapesti Tavaszi Fesztivál - Vermes Tibor

Szvorák Kati, Palya Bea, Bognár Szilvi, Szalóki Ági, Herczku Ági, a Vándor vokál... nem folytatom... Volt olyan énekesnő, aki nemet mondott? Mi döntött abban, hogy kire essék a választás?
Hú, Szvorák Katival már az első Táncháztalálkozón, 1981-ben volt egy közös produkciónk. Attól kezdve gyakori társak vagyunk. De a többi lánnyal is sok szép munkám volt. Kosarat még nem kaptam énekesnőtől, de nyilván azokat szólítottam meg, akikkel hasonlóan gondolkodunk a népzene hagyományos és kortárs megszólaltatásával kapcsolatban. Minden tematikus lemezem felvétele előtt a dalok hangulatának, mondanivalójának megfelelően próbáltam kiosztani a szerepeket a lányok között. Persze volt olyan, hogy egyikük azt mondta, hogy ez vagy az nem neki való. Aztán megegyeztek, ki melyiket énekli. Fontosnak tartottam, hogy mindegyik lány örömmel, beleéléssel közeledjen a kiválasztott dalhoz.

Nem lehet, hogy azért volt ennyi énekesnő körülötted, mert hosszú távon, úgy igazán, nem volt egy állandó?
Meglehet, de hidd el, így a legjobb. Az egy másik műfaj, amikor egy énekesnő állandó tagja a bandának. Az rengeteg nyűggel is jár. Nem sorolom, csak néhány érv: hiszti, család, terhesség, kábult szerelem… Nálam ez így alakult. A zenekarosdi korszaka elmúlt nálam már régen. A társulás csak akkor jön össze, amikor van munka, van konkrét feladat. Nem hajt a tatár, van időnk felkészülni, kiválaszthatom a szerepre legmegfelelőbb énekesnőt.

A Leánydicsérő énekesnői úgy adják önmagukat, hogy közben különféle szerepeket játszanak, megtestesítve szinte mindent, ami leányi-női-asszonyi. Nem túlzás ennyi bókot kiosztani egy lemezen? Vagy tényleg ennyire odavagy a leányokért?
Valóban nem volt könnyű a lányoknak ez a sokfajta szerep, de kitűnően megállták helyüket. Az árnyaltság és sokszínűség köszönhető Kiss Anna költőnő veretes szövegeinek is. Én is túlzásnak tartom azonban, hogy nyolc önálló albumom közül három csak a nőkkel és a szerelemmel foglalkozik, úgyhogy le is szállok egy darabig a témáról. Visszatérek a Nagyvárosi bujdosók gondolatköréhez és a lét egyéb ingoványos területeit éneklem meg a Magyar rabszódia című új lemezemen, melyet jövő tavasszal tervezek megjelentetni.

m.l.t.

2017/5/25 : mupa Szólj hozzá!
Ki viszi át a vándorénekesek dalait?

Ki viszi át a vándorénekesek dalait?

Ki viszi át a vándorénekesek dalait?

Skót vándorlók, ír vándorlók, roma vándorlók – ha más-más etnikumhoz tartoznak is, travellernek nevezik magukat mind, hiszen az életmódjuk ugyanaz. Egy részét az évnek ott töltik, ahová idénymunkájuk köti őket, aztán felkerekednek és továbbállnak jobbára csodásan díszített ekhós szekereiken.

Többnyire a mezőgazdaságból élnek, de mutatványosokat, zenészeket és komédiásokat is szép számmal láthatunk közöttük. (Mint a moziban, fűzhetjük hozzá, Juliette Binoche és Johnny Depp Csokoládéja ismeretében, zárójel bezárva.) A félreértések elkerülése végett gyorsan azt is leszögezhetjük, hogy nem az efféle vándorlók időznek börtönökben, viszont mélyebben kötődnek istenükhöz, családjukhoz, hagyományukhoz és művészetükhöz, mint az őket gyakran kiközösítő többségi társadalom. Így zajlik ez már vagy ötszáz éve az Egyesült Királyságban, leszámítva az úgynevezett New Age Travellereket, akik nem családi, hanem baráti körben vándorolnak a hatvanas évek hippi mozgalmai nyomán. Amúgy az össznépi travellerek számát hatvanezer körülire becsülik, de mást közöl szinte minden kimutatás.

A skót travellerek közösségéből az 1975-ben elhunyt Jeannie Robertson tűnt ki az énekeivel. A legendás amerikai népzenekutató, Alan Lomax is padlót fogott tőle, egyszerűen „monumentálisnak” tartotta művészetét. Jeannie elévülhetetlen érdemei közé tartozott az is, (a)hogy továbbadta tudományát, többek közt az unokaöccsének, Stanley Robertsonnak. 1940-ben, amikor Stanley született, jobbára már Aberdeenben élt a Robertson család, de gyerekkorát még lent aratva vándorlással töltötte. Aztán állandó munkára váltott az aberdeeni halfeldolgozó gyárban, de az is lenyűgöző élménytárral szolgált. Stanley mesés történeneteiből több kötet is napvilágot látott 1988 és 1993 között; és hát elképesztően énekelt, amit nem csak lemezei tanúsítanak, de az is, hogy amikor egy koncertjén meghallotta Sam Lee, mindent félretéve kérte, hogy a tanítványa lehessen.

Az addig antropológiával, vizuális művészettel és burleszktánccal foglalkozó Sam négy évet töltött Stanley társulatával, hogy kikristályosodjék benne: nem a könyveken, hanem csakis az adatközlők életén át vezet út a dalok lelkéhez. Ha úgy tetszik, beavatottá vált. 2009-ben, amikor Stanleyt elvitte egy szívroham, Sam készen állt arra, hogy tovább gondozza és a következő nemzedéknek tovább adhassa Stanley ötszáz évre visszatekintő dalait.

S hogy gyűjtse tovább.

„Ez a zene olyan számomra – mondta egyszer –, mintha fára másznék, és a legfelső ágaihoz érve átérezném a kötődést a gyökerekhez, a föld mélyén.”

Mélység és magaslat, gyökerek és szárnyalás. És folytathatjuk tovább: a városi és a természetközeli lét, az archaikus és a vadonatúj formák, amik így együtt nemcsak jól megférnek Sam Lee előadásában, de olyan messzire röpítenek, amerre csak a legelszántabb vándorlók juthattak el. Legfeljebb az a kérdés, hogy miként lehet visszakeveredni, ha érdemes egyáltalán…

Sam Lee és kollektívája legközelebb a Müpában hallható, május 27-én.

F.D.J.

2017/5/19 : mupa Szólj hozzá!
Minimum sírni

Minimum sírni

Minimum sírni

Gondolkodtak már azon, hogy milyen zenét hallgat az isten? Nos, ha az elesetteket érzi a legközelebb magához, akkor alighanem bluest… Blues az, ami otthontalan, gyökértelen, száműzött. Amit nem lehet elfelejteni, ami a dolgok legmélyén van. Kiterjedt család. Blues az argentin tangó, a görög rembetika, a bosnyák sevdah, a zöld-foki morna, a spanyol flamenco és a portugál fado. Vér és könny.

mariza_c_carlos-ramos_dsc_6326final.jpgMariza © Carlos Ramos


Ami a (latin fatum, azaz sors szóból eredő) fadót illeti, az Lisszabon (bevándorlókban gazdag, ám a földi javakban roppant szegény) Alfama negyedében csöppent a világra, valamikor az 1820-as években. 1820-ban született az első neves fadó-énekes is, aki után nem maradtak felvételek, a mítosza azonban annál mélyebb nyomot hagyott: 1846-ban bevégzett élete regényt, filmet, musicalt inspirált. Őt Maria Severának hívták, és az anyja kávézójában énekelt, továbbá kiterjedt nemesi ügyfélhálózattal bíró prostituált volt, akinek így a dalai is „kiemelkedtek” a melósok, tengerészek, bevándorlók, zsebtolvajok és más „alja népek” osztályából. A hozzá hasonló fadó-énekeseket, akik nem csak éneklik, hanem élik is a fadót – azaz valóban a fadóban rejlő szomorúság, elvágyódás, fájdalom írja le a sorsukat –, nevezik fadistának.


Nemzetközi figyelmet először a XX. század közepén, Amália Rodrigues felvételei révén kapott a fado, őt tartják „a fado királynőjének” azóta is. Sokat idézett, Mindez a fado című dalában énekli: „Megtört lelkek / Elveszett éjszakák / Különös árnyak / A mór negyedben / Egy kurtizán énekel / Gitár sír / Hamu és tűz / Fájdalom és bűn / Mindaz, ami van / Mindaz, ami szomorú / Az mind a fado.”


Más volt a fado Lisszabonban és más Coimbrában, ahol egyetemista trubadurok énekelték az éjszakában, szerenád gyanánt. A lisszaboni kávézókban drámaibb volt a felhozatal, karnyújtásnyira attól a hangtól, amibe rögtön bele kellett szeretni. Jobbára női hangtól, hiszen – mint a ragyogó Mísia, a kortárs fado egyik legnagyobbja mondta – „egy nő több érzést tud kifejezni, mert van bátorsága sírni”.
Egy, a szülei által vezetett alfamai kisvendéglő fadistáit hallgatva cseperedett fel Mariza is, aki több mint egymillió eladott albummal olyan isteni magaslatokba emelkedett, ami szinte gyanús, vagy túlzás… De aggodalomra semmi ok: én már láttam Marizát a színpadon sírni…

2017/3/20 : mupa Szólj hozzá!