Hallgass bele Jónás Vera iPodjába!

Hallgass bele Jónás Vera iPodjába!

Hallgass bele Jónás Vera iPodjába!

Mit hallgat Jónás Vera éjszaka, biciklizés közben? Szerinte melyik zenekarnak kéne írnia a következő James Bond film zenéjét? Ki a kedvenc „dühös" énekesnője? És vajon melyik az a szám, amit sosem vallana be, de imádja hallgatni? Június 19-i müpás koncertje előtt ráleshettünk Vera iPodjára, íme a lista!
Exkluzív, színfalak mögötti tartalmakért pedig érdemes figyelni a Müpa Instagramját, mert Vera átvette a hatalmat felette! 

201070619_hey_june_jonas_vera_1.jpg

Lianne La Havas: What You Don’t Do  - „Meglepett a lemez hangszerelése, de még mindig hozza azt a fajta popos intimitást, amitől érzéki marad az egész szám”.
Fellépett már a Glastonburyn, turnézott a Coldplay-jel, és még Prince is koncertezett a nappalijában

Chris Cornell: Nearly Forgot My Broken Heart -  „Igazi amerikai hangzás, Chris hangja itt is lenyűgöző”.
A nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt Cornell utolsó szólóambumának nyitódala.

Fiona Apple: Fast As You Can - Ő a legkedvesebb dühös hősnőm"
A dalhoz Paul Thomas Anderson rendezett videóklipet, amiről Fiona így mesélt: "Tök buli volt. Nem kellett se sminket, se más cuccait viselnem – semmi pongyola!"

Manoya: Rebirth - Enikő zenéje számomra semmihez sem fogható. Légies, lágy, befogadó és végtelenül mély."
A Neo énekesnőjeként ismert Hodosi Enikő 2012 végén jelentette meg első szólólemezét.

The Cardigans: Feather and Down - „Egy régi nagy kedvenc"
Bizony, nem csak a Lovefool az egyetlen szép számuk.

Florence and the Machine: What Kind of Man„Dühös nők második helyezettje, már a szám címe is felháborító. Imádom.” 
Mi sem mondhattuk volna jobban.

Malky: Lampedusa - Igazi filmes, retro hangzás, simán megérdemelnének egy James Bond főcímet".
A bolgár-magyar soul duó száma a Lampedusa szigeténél vízbe fulladt menekült tömegekről szól. 

30Y: Révbe Ér - „Nagyon húz ez a dal, szép a szöveg és zseniális a hangszerelés."
Beck Zoltán nem csak zeneszerzőként, de íróként is állandó szereplője a hazai kulturális szcénának.

Laura Marling: Soothing - „Mit mondjak, varázslatos.”
A brit énekesnő nevét a hazai közönség Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének köszönhetően ismerte meg.

Becca Stevens: Queen MabJól meglepett az új anyagával, érzéki és erőteljes.”
Kurt Elling kedvenc jazzénekesnője legújabb albumával 180 fokos zenei fordulatot vett. 

De Staat: Make the Call, Leave it All„Hollandok, pofátlanok és bátrak. Szeretem.”
A De Staat az izmosodó holland poprock-színtér egyik nagy sikersztorija.

Justin Timberlake: Señorita„Amolyan guilty pleasure nekem ez a szám. Végtelenül egyszerű, de nagyon okosan össze van rakva.”
Az *NSYNC óta komoly zenei fejlődésen áteső fiatalember szerencsére régen maga mögött hagyta a fiúzenekaros imidzset.

Péterfy Bori: Szédülés„Nagyon találó a szöveg, sodró. Imádom tekerés közben hallgatni éjszaka."
Magyarország legszőkébb énekesnő-színésznője nemcsak stage divingban utánozhatatlan, de bicajozáshoz is tökéletes. 

Regina Spektor: Black and White  - „Igazi áradó csendben üldögélős zene, szenzációsan szól."
A cuki énekesnők azon altípusába tartozik, akik nem cukiságukkal, hanem zenei tudásukkal csináltak karriert, írta róla az Index. 

2017/6/15 : mupa Szólj hozzá!
10+1 érdekesség Richard Wagnerről és a Budapesti Wagner-napokról

10+1 érdekesség Richard Wagnerről és a Budapesti Wagner-napokról

10+1 érdekesség Richard Wagnerről és a Budapesti Wagner-napokról

Immáron tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Wagner-napok. Ennek alkalmából összegyűjtöttünk 10+1 érdekességet a zeneszerzőről és a budapesti fesztiválról.

budapesti_wagner-napok_3272_c_posztos_janos.jpg

Fotó: Posztós János, Müpa Budapest

1) Richard Wagner nem tartozott a zeneirodalom csodagyerekei közé, sőt, fiatalkorában egyáltalán nem mutatott különösebb zenei érdeklődést. Olyannyira nem csábította a muzsikálás, hogy testvéreivel ellentétben zongorázni sem tanult.

2) Az irodalom viszont annál inkább vonzotta a serdülő Richardot. 13 évesen Leubald címmel színdarabot írt, és meg is kívánta zenésíteni azt: ekkor fordult először a zeneszerzés felé.

3) A Nibelung gyűrűje, azaz a Ring-ciklus összesen 16 órányi tiszta zene. Komponálása elképesztő hosszúságba nyúlt: Wagner 26 évig írta a monumentális alkotást – kisebb-nagyobb megszakításokkal.

wagner_vicces.jpg

Forrás: Pinterest

4) Wagner első befejezett operáját, A tündéreket a zeneszerző életében nem mutatták be, premierjére 1888-ban, fél évtizeddel halála után került sor.

5) Wagner egész életében adóságokkal küzdött, ennek legbefolyásosabb rajongója, II. Lajos, Bajorország ifjú királya vetett véget, aki bőkezűen támogatta a zeneszerzőt.

lajos.jpg

Forrás: Mult-kor.hu

6) Kutyák vagy macskák? Korabeli források bizonyítják, hogy Wagner ez előbbieket részesítette előnyben, ő maga többek között egy Robber névre hallgató újfundlandi büszke gazdája volt.

7) Filmzene? Wagner nélkül nyoma sem lenne, vagy legalábbis egészen másképp hangzana, mint ahogyan ma ismerjük. A zeneszerző által kidolgozott Leitmotiv, azaz vezérmotívum technikája alapozta meg ugyanis a modern filmzene írását. Wagner minden egyes karakterhez vagy fogalomhoz, legyen az élő vagy élettelen, egy-egy zenei motívumot társított, így a hallgató már például azelőtt tudja, hogy hamarosan érkezik a sárkány, mielőtt az színre lépne.

8) Wagner művészetében ugyanakkora szerepet kapott a színház, mint a zene. Ez lehet a magyarázata, hogy saját tervezésű operaházában, a bayreuth-i Festspielhausban a zenekari árkot elfedte, így a közönség figyelmét nem tereli el az árokban játszó zenészek látványa, figyelmüket teljes mértékben a színpadon zajló eseményekre összpontosíthatják.

verdecktes-orchester-w.jpg

Forrás: Lexikus.de

9) A 2017-es Budapesti Wagner-napok különlegessége, hogy Brünnhilde szerepében három egymást követő estén Iréne Theorin lép színpadra. A rendkívül megerőltető szerepet három egymást követő napon elénekelni embert próbáló feladat, szinte egyetlen énekesnő sem vállalkozik erre a kihívásra.

irenetheorinchrisgloag.jpg

Fotó: Chris Gloag

10) Aki járt már Bayreuth-ban, az tudja, hogy a Wagner előadások kezdetét mindig fanfár jelzi. Ezt a különleges szokást a Budapesti Wagner-napok is átvette, egy apró ízelítőt ad erről az alábbi videó:

+1) Idén két alkalommal is látható-hallható lesz a Parsifal című zenedráma, a mű, mellyel több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2006-ban a Budapesti Wagner-napok azóta világhírűvé vált sorozata elkezdődött. Az előadásban a kitűnő énekesek és muzsikusok mellett egy galamb is fontos szerepet kap. Ugyan egy rendkívül tehetséges, idomított madárról van szó, mégis minden alkalommal meglepetéssel szolgál a nézőknek és a művészeknek is. Az előadás megtekinthető június 8-án és 21-én.

 

2017/6/02 : mupa Szólj hozzá!
Kiss Feri és a lányok

Kiss Feri és a lányok

Kiss Feri és a lányok

A hatvanas években, a magyar beat egén Koncz Zsuzsa, Kovács Kati és Zalatnay Sarolta ragyogott. Közülük választottál-e magadnak csillagot?
Mindhármat kedveltem, de Koncz Zsuzsa állt hozzám legközelebb. Talán azért, mert az akkori három nagyágyú közül a népzenei gyökerei miatt én az Illés együttest kedveltem legjobban, és Zsuzsa is leginkább velük dolgozott. Tetszett, hogy intellektuálisabb volt a többinél. Ezért volt nagy öröm számomra, hogy mint népi hangszeres, 1992-ben közreműködhettem a Koncz Zsuzsa XXX. című sportcsarnoki jubileumi koncerten, és szerepelhettem a lemezen is. Igényes, „örökifjú” előadó. Később kicsit csalódtam benne. Olyan küldetést is magára vállalt, ami számomra nem volt hiteles. Mint előadó, ma is elsőrangú.

150420_leanydicsero_vigado_c_vermes_tibor_011.jpgFotó: Budapesti Tavaszi Fesztivál - Vermes Tibor


Aztán a hetvenes években sokunkat a magyar népzene is felkavart. A te első zenekaraidban Zsigmondi Ági, Kamondy Ági énekelt. Kezdettől női hangokban gondolkodtál? Egyáltalán, elképzelhető egy magára valamit is adó népzenekar énekesnő nélkül?
A két Ági szinte adott volt. Mindkettővel dolgoztak már előttem a vízöntős fiúk. Nekem, mint új tagnak, szinte evidens volt, hogy Zsigmondi Ági jön velünk a 73-as berlini VIT-re, s mikor megalapítottuk a Kolindát, természetes volt, hogy mindkét Ági benne van a csapatban. A női hang óriási lehetőségeket nyújt. Túl azon, hogy ékíti a vokális hangzást is, a népzenének vannak olyan rétegei, amik nemhez kötöttek. Erre akkor döbbentem rá, mikor az FMH-ban meghallgattunk egy Vízöntőből kivált formációt, és ott Trunkos András bajusszal és vállig érő hajjal énekelni kezdte a „Mikor leány vótam…” kezdetű moldvai dalt, halálosan komolyan. Percekig folytak a könnyeim a nevetéstől. Szóval fontosnak tartom a lányokat. Sok mindent csak velük lehet hitelesen elénekeltetni. Ezért is hívom a legjobbakat minden lemezemre és nagyobb koncertünkre.

150420_leanydicsero_vigado_c_vermes_tibor_053.jpgFotó: Budapesti Tavaszi Fesztivál - Vermes Tibor

Szvorák Kati, Palya Bea, Bognár Szilvi, Szalóki Ági, Herczku Ági, a Vándor vokál... nem folytatom... Volt olyan énekesnő, aki nemet mondott? Mi döntött abban, hogy kire essék a választás?
Hú, Szvorák Katival már az első Táncháztalálkozón, 1981-ben volt egy közös produkciónk. Attól kezdve gyakori társak vagyunk. De a többi lánnyal is sok szép munkám volt. Kosarat még nem kaptam énekesnőtől, de nyilván azokat szólítottam meg, akikkel hasonlóan gondolkodunk a népzene hagyományos és kortárs megszólaltatásával kapcsolatban. Minden tematikus lemezem felvétele előtt a dalok hangulatának, mondanivalójának megfelelően próbáltam kiosztani a szerepeket a lányok között. Persze volt olyan, hogy egyikük azt mondta, hogy ez vagy az nem neki való. Aztán megegyeztek, ki melyiket énekli. Fontosnak tartottam, hogy mindegyik lány örömmel, beleéléssel közeledjen a kiválasztott dalhoz.

Nem lehet, hogy azért volt ennyi énekesnő körülötted, mert hosszú távon, úgy igazán, nem volt egy állandó?
Meglehet, de hidd el, így a legjobb. Az egy másik műfaj, amikor egy énekesnő állandó tagja a bandának. Az rengeteg nyűggel is jár. Nem sorolom, csak néhány érv: hiszti, család, terhesség, kábult szerelem… Nálam ez így alakult. A zenekarosdi korszaka elmúlt nálam már régen. A társulás csak akkor jön össze, amikor van munka, van konkrét feladat. Nem hajt a tatár, van időnk felkészülni, kiválaszthatom a szerepre legmegfelelőbb énekesnőt.

A Leánydicsérő énekesnői úgy adják önmagukat, hogy közben különféle szerepeket játszanak, megtestesítve szinte mindent, ami leányi-női-asszonyi. Nem túlzás ennyi bókot kiosztani egy lemezen? Vagy tényleg ennyire odavagy a leányokért?
Valóban nem volt könnyű a lányoknak ez a sokfajta szerep, de kitűnően megállták helyüket. Az árnyaltság és sokszínűség köszönhető Kiss Anna költőnő veretes szövegeinek is. Én is túlzásnak tartom azonban, hogy nyolc önálló albumom közül három csak a nőkkel és a szerelemmel foglalkozik, úgyhogy le is szállok egy darabig a témáról. Visszatérek a Nagyvárosi bujdosók gondolatköréhez és a lét egyéb ingoványos területeit éneklem meg a Magyar rabszódia című új lemezemen, melyet jövő tavasszal tervezek megjelentetni.

m.l.t.

2017/5/25 : mupa Szólj hozzá!
Ki viszi át a vándorénekesek dalait?

Ki viszi át a vándorénekesek dalait?

Ki viszi át a vándorénekesek dalait?

Skót vándorlók, ír vándorlók, roma vándorlók – ha más-más etnikumhoz tartoznak is, travellernek nevezik magukat mind, hiszen az életmódjuk ugyanaz. Egy részét az évnek ott töltik, ahová idénymunkájuk köti őket, aztán felkerekednek és továbbállnak jobbára csodásan díszített ekhós szekereiken.

Többnyire a mezőgazdaságból élnek, de mutatványosokat, zenészeket és komédiásokat is szép számmal láthatunk közöttük. (Mint a moziban, fűzhetjük hozzá, Juliette Binoche és Johnny Depp Csokoládéja ismeretében, zárójel bezárva.) A félreértések elkerülése végett gyorsan azt is leszögezhetjük, hogy nem az efféle vándorlók időznek börtönökben, viszont mélyebben kötődnek istenükhöz, családjukhoz, hagyományukhoz és művészetükhöz, mint az őket gyakran kiközösítő többségi társadalom. Így zajlik ez már vagy ötszáz éve az Egyesült Királyságban, leszámítva az úgynevezett New Age Travellereket, akik nem családi, hanem baráti körben vándorolnak a hatvanas évek hippi mozgalmai nyomán. Amúgy az össznépi travellerek számát hatvanezer körülire becsülik, de mást közöl szinte minden kimutatás.

A skót travellerek közösségéből az 1975-ben elhunyt Jeannie Robertson tűnt ki az énekeivel. A legendás amerikai népzenekutató, Alan Lomax is padlót fogott tőle, egyszerűen „monumentálisnak” tartotta művészetét. Jeannie elévülhetetlen érdemei közé tartozott az is, (a)hogy továbbadta tudományát, többek közt az unokaöccsének, Stanley Robertsonnak. 1940-ben, amikor Stanley született, jobbára már Aberdeenben élt a Robertson család, de gyerekkorát még lent aratva vándorlással töltötte. Aztán állandó munkára váltott az aberdeeni halfeldolgozó gyárban, de az is lenyűgöző élménytárral szolgált. Stanley mesés történeneteiből több kötet is napvilágot látott 1988 és 1993 között; és hát elképesztően énekelt, amit nem csak lemezei tanúsítanak, de az is, hogy amikor egy koncertjén meghallotta Sam Lee, mindent félretéve kérte, hogy a tanítványa lehessen.

Az addig antropológiával, vizuális művészettel és burleszktánccal foglalkozó Sam négy évet töltött Stanley társulatával, hogy kikristályosodjék benne: nem a könyveken, hanem csakis az adatközlők életén át vezet út a dalok lelkéhez. Ha úgy tetszik, beavatottá vált. 2009-ben, amikor Stanleyt elvitte egy szívroham, Sam készen állt arra, hogy tovább gondozza és a következő nemzedéknek tovább adhassa Stanley ötszáz évre visszatekintő dalait.

S hogy gyűjtse tovább.

„Ez a zene olyan számomra – mondta egyszer –, mintha fára másznék, és a legfelső ágaihoz érve átérezném a kötődést a gyökerekhez, a föld mélyén.”

Mélység és magaslat, gyökerek és szárnyalás. És folytathatjuk tovább: a városi és a természetközeli lét, az archaikus és a vadonatúj formák, amik így együtt nemcsak jól megférnek Sam Lee előadásában, de olyan messzire röpítenek, amerre csak a legelszántabb vándorlók juthattak el. Legfeljebb az a kérdés, hogy miként lehet visszakeveredni, ha érdemes egyáltalán…

Sam Lee és kollektívája legközelebb a Müpában hallható, május 27-én.

F.D.J.

2017/5/19 : mupa Szólj hozzá!
Minimum sírni

Minimum sírni

Minimum sírni

Gondolkodtak már azon, hogy milyen zenét hallgat az isten? Nos, ha az elesetteket érzi a legközelebb magához, akkor alighanem bluest… Blues az, ami otthontalan, gyökértelen, száműzött. Amit nem lehet elfelejteni, ami a dolgok legmélyén van. Kiterjedt család. Blues az argentin tangó, a görög rembetika, a bosnyák sevdah, a zöld-foki morna, a spanyol flamenco és a portugál fado. Vér és könny.

mariza_c_carlos-ramos_dsc_6326final.jpgMariza © Carlos Ramos


Ami a (latin fatum, azaz sors szóból eredő) fadót illeti, az Lisszabon (bevándorlókban gazdag, ám a földi javakban roppant szegény) Alfama negyedében csöppent a világra, valamikor az 1820-as években. 1820-ban született az első neves fadó-énekes is, aki után nem maradtak felvételek, a mítosza azonban annál mélyebb nyomot hagyott: 1846-ban bevégzett élete regényt, filmet, musicalt inspirált. Őt Maria Severának hívták, és az anyja kávézójában énekelt, továbbá kiterjedt nemesi ügyfélhálózattal bíró prostituált volt, akinek így a dalai is „kiemelkedtek” a melósok, tengerészek, bevándorlók, zsebtolvajok és más „alja népek” osztályából. A hozzá hasonló fadó-énekeseket, akik nem csak éneklik, hanem élik is a fadót – azaz valóban a fadóban rejlő szomorúság, elvágyódás, fájdalom írja le a sorsukat –, nevezik fadistának.


Nemzetközi figyelmet először a XX. század közepén, Amália Rodrigues felvételei révén kapott a fado, őt tartják „a fado királynőjének” azóta is. Sokat idézett, Mindez a fado című dalában énekli: „Megtört lelkek / Elveszett éjszakák / Különös árnyak / A mór negyedben / Egy kurtizán énekel / Gitár sír / Hamu és tűz / Fájdalom és bűn / Mindaz, ami van / Mindaz, ami szomorú / Az mind a fado.”


Más volt a fado Lisszabonban és más Coimbrában, ahol egyetemista trubadurok énekelték az éjszakában, szerenád gyanánt. A lisszaboni kávézókban drámaibb volt a felhozatal, karnyújtásnyira attól a hangtól, amibe rögtön bele kellett szeretni. Jobbára női hangtól, hiszen – mint a ragyogó Mísia, a kortárs fado egyik legnagyobbja mondta – „egy nő több érzést tud kifejezni, mert van bátorsága sírni”.
Egy, a szülei által vezetett alfamai kisvendéglő fadistáit hallgatva cseperedett fel Mariza is, aki több mint egymillió eladott albummal olyan isteni magaslatokba emelkedett, ami szinte gyanús, vagy túlzás… De aggodalomra semmi ok: én már láttam Marizát a színpadon sírni…

2017/3/20 : mupa Szólj hozzá!
Jazzkocsma a világ végén

Jazzkocsma a világ végén

Jazzkocsma a világ végén

Izlandon nehéz akár egyetlen (láva)követ is eldobni anélkül, hogy az ember ne egy zseniális muzsikust találjon el vele – és ez még az olyan eldugott kis halászfalvakra is igaz, mint a Reykjanes félsziget déli partján fekvő Grindavík, amelynek hamisítatlan tengerészkocsmájában, a Bryggjanban élénk zenei élet zajlik.

dm-adhd-kep1-01.jpg

dm-adhd-kep1-02.jpg

Az Izlandra érkező utazók, miután leszálltak a sziget dél-nyugati csücskén fekvő Keflavíkban, gyakran elkövetik azt a hibát, hogy azonnal a főváros, Reykjavík felé veszik az irányt, pedig a nemzetközi repülőtérnek otthont adó Reykjanes félsziget a híres Kék Lagúna fürdőn túl is számtalan látnivalót rejteget. Az egyik ilyen titkos gyöngyszem Grindavík városa, amely immár több, mint egy évezrede működik fontos halászati központként a régióban. Ha pedig végiglátogattuk a falu határában elterülő végtelen lávamezőn kiállított hajóroncsokat, és átsétálunk a kikötőbe, a legjobb dolog, amit tehetünk, hogy betérünk az egyik halászati hangár aljában berendezett tengerészkocsmába, a Bryggjanba, aminek híres rákleveséről annak idején még Sigourney Weaver amerikai színésznő is ódákat zengett, amikor tavaly ott járt.

A kávézóba belépve rögtön családias hangulat, és a tengerészélet megannyi kelléke fogad minket, a kitömött fókától kezdve a plafonra függesztett hálókon át a régi hajókról készült metszetekig és fényképekig, előkelő helyen a falu halászainak 1945-től 1984-ig tartó dicsőségtáblájával, amelyen az adott évben a legnagyobb fogással büszkélkedő halászok neveit olvashatjuk. (A lista azért csak 1984-ig tart, mert ez után vezették be Izlandon a kvótarendszert, a túlhalászat megelőzésére.) Azonban a falakra aggatott képek és relikviák között egyiket sem övezi akkora tisztelet a kávézóban, mint az egyik belső falon, a zongora mögött lógó John Lennon-portrét, amelynek kapcsán a tulajdonos – ha kérdezzük, ha nem – előbb-utóbb biztosan elmeséli, hogy a kis izlandi halászfaluban minden évben koncertekkel és hajnalig tartó ivászattal ünneplik meg Lennon születésnapját. Ám a portré alatt álló zongora nem csak ezeken a jeles alkalmakon kerül használatba, a helyen ugyanis rendszeresen tartanak koncerteket is Izland legjobb zenészeinek közreműködésével.

dm-adhd-kep3-01.jpg

dm-adhd-kep3-02.jpg

Így aztán abban sincs semmi meglepő, hogy amikor a szigetország egyik legelismertebb jazz-zenekara, az ADHD elkészült a legújabb, sorban a hatodik nagylemezével, az európai turnéjuk indulása előtt ebben a kávézóban – és egyben rendszeres játszóhelyükön –, jobban mondva a fölötte lévő hálójavító műhelyben vették fel az új album első videoklipjét. Azért nem a lenti vendéglátótérben, mert oda talán be sem fért volna a klip összes szereplője – a videó ugyanis valójában egy hatalmas családi portré, amelyre a zenekar tagjai mindenkit meghívtak, aki ilyen vagy olyan módon, de része a nyolc évvel ezelőtt indult ADHD életének, történetének és sikerének, még akkor is, ha nem állnak mellettük a színpadon játék közben. Koncertszervezők, fotósok, hangmérnökök, hallgatják őket együtt a családtagokkal, gyerekekkel, feleségekkel és a saját szüleikkel közösen, akik a kezdetekkor még az autójukat is kölcsönadták a zenekarnak, amikor az első koncertturnéikra indultak.

Ez a bensőséges, családias hangulat ugyanúgy érezhető az ADHD zenéjében és fellépésein is. A gitáros-szaxofonista testvérpárból (Ómar és Óskar Guðjónsson), egy billentyűsből (Davíð Þór Jónsson) és egy dobosból (Magnús Tryggvason Eliassen) álló kvartettben senki nincs vezető pozícióban, mindenki szólista és csapatjátékos egyben, a számok pedig organikusan és szabadon alakulnak ki a közös munka során, sőt, a próbaterem helyett sokkal inkább a koncertek közben. „Nemrég Németországban egy előadás után egy lelkes hallgató odajött hozzánk és megkérdezte, heti hány alkalommal szoktunk próbálni. Mire én csak annyit mondtam: »Próba? Milyen próba? Azt se tudom, kik ezek itt mellettem«”, meséli nevetve Óskar, a szaxofonista egy interjúban.

Az új lemez anyagát is sokkal inkább egy folyamat kezdetének, mint a végének tekintik. „Tulajdonképpen pont ellenkezően járunk el, mint ahogy az annak idején szokás volt Nigériában, az Afrobeat zene legjobb korszakában, a nyolcvanas években”, magyarázza egy interjúban Davíð Þór, a billentyűs. „Ott a zenét eleinte csak nagy vonalakban dolgozták ki, aztán pedig addig játszották újra és újra közönség előtt, amíg végül készen nem állt arra, hogy felvegyék. Mi viszont épp fordítva csináljuk. Összerakjuk az ötleteinket, felvesszük, és aztán a színpadon, a koncertek közben hagyjuk megérni a dalokat. Ez persze egy örök kérdés a művészetben, hogy hol születik meg igazán a dolog? A fejedben, a lemezen, vagy a színpadon, a tizedik koncert után? A zenét manapság úgy adják el, mintha valami teljesen kész és befejezett dolog lenne, pedig a zene egy élő valami, ami igazából azokban az emberekben születik meg, akik hallgatják és együtt lélegeznek vele.”

Ebbe a kicsit kiszámíthatatlan, kicsit fésületlen, de mindenképpen nagyon közvetlen és spontán zenei együttlétbe február 12-én este 20 órától a Müpa Fesztivál Színházában a magyar közönség is belekóstolhat, a zenekar ugyanis az új album anyagát bemutató európai turnéja során Budapestet is útba ejti. A hangulat persze biztosan nem lesz teljesen olyan, mintha a grindavíki Bryggjan nyikorgó székein ülve hallgatnánk őket, de ez valószínűleg csak az első pár percben fog feltűnni – az ADHD zenéje ugyanis olyannyira magával ragadó, hogy már az első szám után úgy érezhetjük: teljesen egyedül vagyunk a zenészekkel egy stúdióban, és csak nekünk játszanak.

Szöveg és fényképek: Dunajcsik Mátyás

2017/2/09 : mupa Szólj hozzá!
Aki megrajzolja az éjszakát - Interjú Mezei Ildikó grafikusművésszel

Aki megrajzolja az éjszakát - Interjú Mezei Ildikó grafikusművésszel

Aki megrajzolja az éjszakát - Interjú Mezei Ildikó grafikusművésszel

Január 27-én a Bábel-estek legújabb felvonásának központi eleme az Éjszaka lesz, a programban a Tünet Együttes Az éjszaka csodái című különlegességével A Weöres Sándor által ihletett darabban a tánc és a modern vizuális technológiák ötvözése szürreálisan szép látványvilágot teremt. Mezei Ildikó grafikusművész a színpadon rajzolva alkotja meg a darab álomszerű alakjait, melyek életre kelnek az Animata nevű szoftver segítségével - a vonalak megszemélyesednek és interakcióba lépnek az élő táncosokkal, Furulyás Dórával és Szász Dániellel. A darabból most néhány jelenet lesz látható, egész estés változata nagy sikerrel fut a Trafóban. A produkcióról Mezei Ildikót, a színpadon rajzoló lányt kérdeztük.

mezei_ildiko_foto_kralik_daniel.JPGMezei Ildikó © Králik Dániel

Hogy kezdődött a Tünet Együttessel közös történetetek?

Két évvel ezelőtt keresett meg Szabó Réka a rendező, az éppen készülő Az éjszaka csodái kapcsán. Úgy gondolta, hogy a festményeim világa jól idomul majd Weöres Sándor verséhez - mely a darabot inspirálta. Felvázolta, hogy interaktív előadást szeretne, olyan módon, hogy a táncosok és egy rajzoló között végig élő kapcsolat van, és ez egyértelműen látszik is a színpadon. Alkotótársaimmal, Samu Bencével és Taskovics Évával ezt az élő élményt kellett megteremtenünk: történetmesélést képzőművészettel, a tánc és a látványvilág új típusú összhangját. Samu Bence eszerint fejlesztette az Animata nevű szoftvert és teremtett egy olyan platformot, ahol kapcsolatba lehet lépni a táncosokkal; Éva gyönyörű animációival tűzdelte az előadást; én pedig a festményeimmel és élőben rajzolással járultam hozzá a darabhoz. Egy fantasztikus kísérleti időszak volt!

Milyen élmény neked élőben rajzolni a színpadon? Más típusú kreativitást igényel, mint amivel általában dolgozol?

Az alkotás egy magányos folyamat, legalább is számomra. A képeket addig festem, amíg nem válnak tökéletessé. Ott bizony lehetnek rétegek, amik tökéletlenek, színek, melyek aztán nyomtalanul tűnhetnek el…

A darabban nem véthetek, a látvány irányításával, és az élőben rajzolás révén én is a színpadon érzem magam. Tudatában kell lennem annak, hogy minden mozzanatomon nyomon követhető a lelki állapotom, minden rezgésnek súlya lesz, és történetet mesél el. Sok idő kellett mire ezt megszoktam, mára már manipulálom is ennek lehetőségeit.

Milyen a viszonyod a táncművészekkel? Hogyan készültetek a közös feladatra?

Mindig is rajongtam a kortárs színházi- és táncéletért, nagyon sok darabot megnéztem. Így nagyon örültem, hogy ennyire közelről is beleláttam a Tünet Együttes munkafolyamatiba. Furulyás Dóra kísérletező, sokarcú attitűdje, Szász Dániel nagyon pontos és magabiztos mozgásötletei rendkívül inspirálók voltak számomra. Jó látni, hogy hányféleképpen lehet elképzelni ugyanazt! Rékát csodálom, nagyon karakán rendező! Míg mi a játék élményeit dolgoztuk fel, ő már rég tudta mit akar.

Hogyan készülsz egy-egy előadásra?

Ez egy olyan színházi játék, amit mindig próbálni kell. A spontaneitás ellenére keretek tartják össze. Mivel a hétköznapokban mással foglalkozom, így mindig vissza kell érkeznem a történetébe. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig tartjuk repertoáron, mindig nagy lámpalázzal kezdem, végül büszke vagyok minden mozzanatára. Szeretem, mert önazonos, és mert olyan összművészeti! Az éjszaka csodái szerintem egy vízió, egy álomfolyam tele jelképekkel, melyben mozgás, zene, és kép finoman összehangolva vezet el bennünket egy felfokozott érzelmi állapotba : )

2017/1/23 : mupa Szólj hozzá!
Az utcáról a színpadra

Az utcáról a színpadra

Az utcáról a színpadra

Benjamin Clementine-ról nehéz lenne nem tudomást venni. Markáns megjelenése – 193 centis magasságához pengeéles arccsontok párosulnak – mellett olyan hangja van, ami egészen az ember zsigereiben rezonál. A még mindig csak 28 éves brit zenész életútja amerikai filmekbe illik, ahogy pár év leforgása alatt a párizsi utcáról a legnagyobb hangversenytermek színpadára, sőt, divatbemutatók kifutójára került. December 12-én pedig a Müpa színpadán is fellép majd.

Ő maga azonban nem szeret ezekről beszélni. Nem szeretné ugyanis, ha a „szegény legkisebb fiú” sztorija rányomná a bélyegét arra, amit ő igazán értéknek tart: a zenéjére. „Ezekről a dolgokról igazán nem kellene beszélnünk. Minden nap megtörténik, minden nap kerülnek az utcára emberek. Ennyi.” – nyilatkozta 2014-ben a Guardiannek.

Clementine egy ötgyerekes család legkisebbjeként nőtt fel az észak-londoni Edmontonban. Egészen 11 éves koráig nagyanyja nevelte, az ő halála után került vissza ghánai származású szüleihez. Visszahúzódó, csendes gyerekként szinte törvényszerű volt, hogy az iskolai cikizések egyik céltáblájává vált. Éppen ezért elég gyakran be se ment. Ám a legtöbb tinédzsertől eltérően ő nem az utcákon töltötte az idejét, hanem a helyi könyvtárban, ahol William Blake é T.S. Elliott mellett Joseph bátyja tanácsára szótárakat olvasott. 16 évesen, miután az irodalmat kivéve minden vizsgáján megbukott, végleg otthagyta az iskolát. Összeveszett a szüleivel – akik ügyvédnek szánták eredetileg – és elköltözött London Camden negyedébe.

bc_fore_st.jpg

Évekig tartó nélkülözés után egy lakótársi vita hevében fogta magát és 60 fonttal a zsebében vett egy vonatjegyet Párizsba, csak oda. Azt mondta, azért pont Párizsba, mert az volt a legközelebb (London- Párizs alig több mint 2 óra vasúttal). A történet innentől akár egy amerikai filmbe is beillene: hosszú évek utcán, bárban zenélés és nélkülözés – eleinte szó szerint az utcán aludt, majd amikor összegyűjtött egy kis pénzt egy 10 ágyas hostelben bérelt ágyat – után felfedezte egy producer és lemezszerződést ajánlottak neki. Persze nem ennyire egyszerű a történet.


Hat éves volt, amikor először találkozott a zongorával. Az egyik lány bevitt az osztályba egy játékzongorát, de Benjamint nem engedte játszani vele, ezért amikor a lány ebédelni ment, egyszerűen elvette és hazavitte. „ Csak játszottam rajta, hallottam a hangját, és egyszerűen tetszett, nem tudom megmagyarázni, miért. Persze másnap visszavittem, miután a szüleim leszidtak miatta. Büntetésben is kerültem, de ez volt életem egyik legszebb napja.” Zongorajátékát hallgatva nehezen hiszi el az ember, hogy soha, semmilyen formális képzésben nem részesült. Még kottát olvasni sem tud.Valószínűleg segítene is meg nem is" - válaszolta arra a kérdésre, hogy miért nem képzi magát zeneileg. - „Az, hogy nem tudok kottát olvasni, teljesen új felfedezésekhez vezetett. Ha mégis megtanulnék, talán - de lehet, hogy ez nem így lenne - elsiklanék ezek felett."

Annak ellenére, hogy az interjúkban igencsak szűkszavú a magánéletét illetően, a színpadon konkrétan a lelkét rakja a nézők elé. Minden száma erősen önéletrajzi ihletésű, a szövegek olyan kifejezőek, hogy akár zene nélkül, versként is megállnák a helyüket.

„Expresszionista vagyok; arról énekelek, amiről beszélek, arról beszélek, amit érzek, és azt érzem, amit játszom, őszintén és sehogyan máshogy, csak őszintén. Néhányan talán rám unnak majd, de a türelmes hallgatókat arra kérem, jöjjenek egy kicsit közelebb, érezzék, és legfőképp érezzék át, amit adni tudok nekik, anélkül, hogy túl sokat kérdeznének. Így talán a végére megkapják a válaszokat."

Szerinte ez leginkább a Párizsban eltöltött időnek köszönhető. Míg a brit zenészek inkább a zenébe fektetik az energiát, minél megkapóbb melódiát próbálnak írni, a franciák sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a mondanivalóba, és ezáltal a szövegbe. Benjamin zenei filozófiáját jól példázza az az eset, amikor 2015 tavaszán épp Párizsban játszott, és koncert közepén megvágta az egyik ujját, ami vérezni kezdett. Egészen addig nem vett róla tudomást és nem hagyta abba a játékot, amíg a közönség papír zsebkendőket nem kezdtek dobálni neki. Később cinikusan megjegyezte: ez történik, ha szerelembe esel; megsebeznek. 

2016/11/28 : mupa 1 komment
Fura és bizarr hangszerek a nagyvilágból

Fura és bizarr hangszerek a nagyvilágból

Fura és bizarr hangszerek a nagyvilágból

Tűzorgona, sajtdob és borz-theremin

Az nem kérdés, hogy a hegedűt hogyan kell megszólaltatni, de tudja-e, hogy a ngonival mit kell kezdeni? Na és a korával? Hogy orgona nem kizárólag fából vagy fémből, de tengerből, cseppkőből, sőt még tűzből is lehet? És hogy mi a különbség a theremin és az onde Martentot közt? És hogy kerül ide egy borz?

Kimondhatatlan nevek

Az afrikai hangszerekről – többek közt eredetüknél fogva – első hallásra azt sem tudjuk, eszik-e vagy isszák, jobban mondva fújják-e vagy éppenséggel pengetik. A sokszor kimondhatatlan nevű instrumentumok ugyanis nem túl gyakori szereplői a nyugati fülnek megszokott zenekaroknak. Szerencsére, ahogy a világzene, úgy ezek az egyedi kinézetű hangszerek is egyre nagyobb teret hódítanak maguknak a hangversenytermekben. A Müpa közönsége tavaly a ngonit – Afrika legrégebbi húros hangszerét – ismerhette meg a Bassekou Kouyate & Ngoni Ba tolmácsolásában, nemsokára pedig újabb afrikai hangszerrel bővíthetik a tudástárat. A kora egy nyugat-afrikai 21 húros hangszer, aminek alapja egy félbevágott és tehénbőrrel bevont lopótök. Hangjában leginkább a hárfára hasonlít, bár amikor hagyományos módon szólaltatják meg erősen hajaz a flamenco és a blues gitárra is. A világ talán legjobb – de mindenképp legismertebb – korajátékosa Toumani Diabaté, akinek nem meglepő módon fia, Sidiki is ezt a hangszert választotta sajátjául, nemsokára pedig testközelből láthatjuk – és hallhatjuk – őket a Müpában.

your_lenquette_2014_007_096_zps8fcf2736.jpgToumani és Sidiki Diabaté © Your Lenquette

Elemi erők

Ha már Müpa, nem lehet szó nélkül hagyni a Hangversenyterem orgonáját, ami a maga 6712 sípjával a kontinens legnagyobb mechanikus működési elvű koncerttermi orgonája. A sípok ón és ólom speciális ötvözetéből készültek, amelyek összetétele a sípok mérete szerint változik. Vannak viszont olyan orgonák is, amik egészen más természeti erőket használnak. George Fréderic Eugène Kastner 1874-es találmánya, a tűzorgona – vagy más néven pyrophone – sípjai a propán és a benzin robbanása közben felszabaduló légnyomás következtében szólalnak meg.

Kevésbé tűnik veszélyesnek a horvát tengerparton, Zadarnál található víziorgona. A 70 méteres orgona 35 sípját az Adriai-tengerbe vezető márványlépcsőkből alakította ki Nikola Bašić horvát építész 2005-ben. Minden lépcsőfokban 5 síp található, amik a tenger hullámzásának következtében folyamatosan „zenélnek”. hasonló építmény található San Franciscoban is, bár az ottani csöveket PVC-ből és betonból készítette Peter Richards. 

Egy másik természeti elemet, a köveket használta fel Leland W. Sprinkle, aki a virginiai Luray cseppkőbarlangban építette meg egyedülálló orgonáját. A három és fél hektáros barlang összesen 37 cseppkő szolgáltatja a különleges hangzást, melyeket egy központi billentyűzet segítségével lehet megszólaltatni. Állítólag Sprinkle-nek az adta az ötletet, amikor a barlangban kirándulva a fia beütötte a fejét az egyik cseppkőbe, az pedig mély, vibráló hangot adott ki.

luray-caverns-stalacpipe-organ-horizontal-w-people.jpgA Leland W. Sprinkle tervezte cseppkőorgona a Virginia állambeli Luray cseppkőbarlangban

Tudományos fantasztikumok

A theremin az a hangszer, amit már valószínűleg mindenki hallott – ha máshol nem, hát sci-fi filmekben vagy a brit punk-musical-kabaré együttes, a Tiger Lillies koncertjén –, de valószínűleg megnevezni kevesen tudják. Ezt a különös, hátborzongató hangjáról híres szerkezetet az orosz fizikus, Léon Theremin találta fel a 20. század elején. Titokzatosságát tovább fokozza, hogy anélkül lehet megszólaltatni, hogy a zenész megérintené, pusztán a két egymáshoz közeli rezgésszámra hangolt rész között – az oszcillátor és az antenna – mozgatja a kezeit, ezzel szabályozva a hang frekvenciáját és amplitudóját. Jimmy Page meg is mutatja, hogyan:

Hasonló elven működik az ondes Martenot, ám ott a billentyűk segítségével lehet előcsalni a kísérteties hangzást. Utóbbi a Radiohead gitárosának, Jonny Greenwoodnak is nagy kedvence, több Radiohead lemezen is – a Kid A-től kezdve a májusban megjelent A Moon Shaped Poolig - felfedezhető, illetve aki tavaly ott volt Greenwood és a Londoni Szimfonikusok szólistáinak koncertjén, élőben is halhatta megszólalni.


Greenwood ondes Martenot-on játszik a Radiohead How To Dissapear Completely című számában 2001-ben a Jools Holland Show felvételén


Alig egy hónapja a CAFe Fesztiválon találkozhatott a magyar közönség az „őrült” göteborgi hangszerkészítő, Martin Molin zenekarával, a Wintergatannal és persze Molin legújabb alkotásával, ami egy több mint kétezer üveggolyó pörgetésére és mozgatására alkalmas, hatalmas zenedoboz. A Marble Machine, azaz a Golyógép névre keresztelt masinéria építését több millióan követték a Youtube-on, és Molin alig egy év alatt el is jutott odáig, hogy már tovább tud rajta zenélni, mint amennyi időt a golyók összeszedésével tölt.

Eszement ötletek – határ a csillagos ég

Vannak, akik a hangszerkészítést egy teljesen más szintre emelve olyan tárgyakból és „dolgokból” alkottak hangszereket, amik aztán tényleg nem erre a célra lettek kitalálva. Walter Williams például sajtokból – igen, jól olvasták, sajtgurigákból – épített dobot a holland jazzdobos Hans Bennik számára, kihasználva a tejtermékek azon tulajdonságát, hogy gyakorlatilag nem romlanak meg, csak átalakulnak. A bécsi Vegetable Orchestra még ennél is tovább ment: az egész zenekar zöldségekből készült hangszereken játszik. A 1998-ban alapított együttes nemcsak a zöldségpiacokon, de a hangversenytermekben is komoly népszerűségnek örvend, rendszeresen turnéznak a világban.

Az összes hangszer közül azonban talán a badgermin, vagyis a borz-theremin a legbizarrabb, ami az, aminek első olvasatra tűnik: egy borzzal ötvözött theremin. A borzok - és az állatvédők - érdekében reméljük, nem sok gyerek kap majd hozzá kedvet.

2016/11/16 : mupa Szólj hozzá!