14 + 1 ok, amiért nem érdemes kihagyni jövőre a Müpát

14 + 1 ok, amiért nem érdemes kihagyni jövőre a Müpát

14 + 1 ok, amiért nem érdemes kihagyni jövőre a Müpát

Mostantól egy VR installáció és egy applikáció segítségével a Müpa legrejtettebb zugaiba is beleshetünk, sőt, egy-egy népszerű előadást akár testközelből is megfigyelhetünk. Ráadásul a következő évad különösen izgalmas lesz: 14 bérlet, 14 külön világ, amelyek megmutatják, mit nem érdemes kihagynunk az adott műfaj rajongójaként. Mert hát nincs is annál bosszantóbb, mint amikor lemaradunk egy életre szóló élményről. A bérletek gyorsan fogynak, mi szóltunk!

18_19.jpg1Gyenyisz Macujev és a 3-as szám

Idén is méltó helyre került az évad művésze cím a Müpánál: a világhírű orosz zongoraművész, Gyenyisz Macujev ennek köszönhetően ráadásul 3 koncertet is ad Budapesten az évad során. November 26-án szólókoncert, március 3-án a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral áll színpadra, május 3-án pedig Julian Rachlinnal közösen lepi meg a közönséget. És ha már ilyen sok a hármas, itt van még egy: a zongorista állítólag mindössze 3 éves volt, amikor fejből, azonnal lejátszott egy tévében hallott dallamot – ekkor ismerték fel különleges zenei tehetségét. Macujev egyébként szívén viseli a fiatalok sorsát, ezért amikor a koncertjére elfogynak a jegyek, mindig megkéri a szervezőket, hogy tegyenek még székeket a színpadra (elsősorban azért, hogy a diákok eljuthassanak az előadásra). 

2. Triplázik a világ egyik legtöbbet turnézó táncegyüttese

Ebben az évben az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes az évad együttese, akik az egyik legtöbbet turnézó táncegyüttes: az elmúlt több mint 6 évtized alatt a világ 50 országában, több mint 8 millió néző előtt léptek fel. A magyar népzene és néptánc fennmaradásáért és népszerűsítéséért dolgozó társulat most 3 emlékezetes előadással készül a Müpa közönsége számára, érdemes rájuk odafigyelni!

 180202_magyar_allami_nepi_egyuttes_evad_egyuttese.JPGA 2018/2019-es évad együttese: a Magyar Állami Népi Együttes © Nagy Attila, Müpa

3. Apját követi a színpadon a francia karmester

A nagy múltú kölni Gürzenich Zenekart – amelynek koncertjét az exkluzív ínyencségeket felvonultató Zenekari Páholy bérlet keretében hallgathatjuk meg – az a François-Xavier Roth vezényli majd 2019. február 15-én, akinek édesapját, Daniel Roth orgonaművészt idén márciusban hallhatjuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

4. Sosztakovics az évad több előadójánál is befutó

„Zene helyett káosz” – szólt a harmincas években Sosztakovics ellen szóló Pravda-cikk címe. Azóta szerencsére nagyot fordult a világ, és világhírű komponista korábban ritkán játszott, karaktergazdag darabjai kezdenek klasszikussá válni. A Müpa 2018/19-es évadában több előadó is műsorára tűzi: Gyenyisz Macujev, Cser Ádám és a Miskolci Szimfonikus Zenekar (Szólisták és zenekarok bérlet) és a fiatal tehetségeket felvonultató Rising Stars sorozat keretében fellépő csellista Kian Soltani is.

5. Újra találkozik Baráth Emőke és Philippe Jaroussky

A fantasztikus szoprán és a lenyűgöző kontratenor nem a szeptemberi koncertjükön találkoznak először: korábban már kiadtak egy közös albumot La storia di Orfeo címmel. A Hang-szálak bérletben szereplő előadásukban a legvirtuózabb Händel-operákból válogatnak, kísér: az Ensemble Artaserse.

#philippejaroussky#welovephilippe#budapest#mupa#mupa#palaceofarts#hungary#earlymusicfestival

Emőke Baráth (@emokebarath) által megosztott bejegyzés,

 

6. 3 tenor újra – csak nem úgy

Tenor3, azaz Tenor a köbön címmel három világklasszis tenor érkezik a Müpa színpadára, hogy kivételes tehetségüket és orgánumukat összeadva valami egészen különlegessel lepjék meg a közönséget. René Barbera, Maxim Mironov és Fabio Sartori Rossini, Donizetti, Verdi és Puccini operáiból adnak elő áriákat.

7. Vokális kalandok

A Vokális kalandok bérlet csupa olyan művet vonultat fel Mendelssohntól Haydnig, ahol meghatározó az énekhang szerepe: többek közt Pasztircsák Polina, Guanqun Yu, Fatma Said és Marina Rebeka is bizonyítja ezt. Persze a sorozat nem csupán szólistái, de karmesterei miatt is figyelemre érdemes, itt lesz Vashegyi György, Fischer Ádám, a kiváló horvát dirigens, Ivan Repušić és az olasz Alberto Veronesi.

8. Előkerül Verdi egyik ritkábban játszott operája is

Puccini egyik első műve, a thrillerbe hajló Lidércek mellett Verdi egyik ritkábban játszott operája, A két Foscari is helyett kapott a Vokális kalandok között – főszerepben egy igazi élő legendával, Leo Nucci baritonnal. A Nabuccóval körülbelül egy időben komponált mű nem lett akkora siker, pedig a zene és a történet is nagyon különleges: a velencei dózse fiát igaztalanul vádolják gyilkossággal, de hiába küzd, ebben a sötét játszmában nem győzhet. Ármány, összeesküvés és szívfacsaró kétségbeesés emlékezetes áriákkal – ezen az estén érdemes bekészíteni a zsebkendőt.

9. Visszatér a Ring, ráadásul duplán

2019-ben végre ismét látható a Ring tetralógia, A nibelung gyűrűje, amely ezúttal felújított formában, ráadásul duplán kerül a közönség elé. A garanciát ezúttal is Hartmut Schörghofer rendezése és Fischer Ádám karmesteri irányítása, illetve a Wagner-operajátszás legnagyobb alakjai jelentik. Korábban már foglalkoztunk a blogon a tetralógia és a Star Wars meglepő párhuzamaival, de Richard Wagnerről is összegyűjtöttünk néhány érdekességet.

10. Generációk találkozása a kamarazenében

Ki mondta, hogy egy hatalmas színpad ne adhatna otthont egy meghittebb kamarakoncertnek? Főleg, ha az előadó a világ jelenleg legfoglalkoztatottabb csellistája, a 32 éves Várdai István, és a 82 éves, fantasztikus zongoraművész, Frankl Péter. És persze Beethoven cselló-zongora szonátái

11. Varázsfuvola-nyitány vonósok nélkül?

A Kamarakincsek bérlet egy igazán különleges meglepetést is tartogat: a közel 50 éves múltra visszatekintő Canadian Brass Ensemble rövid, rézfúvósokra készült átirataival biztos, hogy mindenkit lenyűgöz majd. Olyan különleges érzékkel hangszerelnek, hogy a Varázsfuvola nyitányából (amivel az előadásukat kezdik) valószínűleg nem is hiányoljuk majd a vonósokat.

12. Debütál az első bibliai témájú opera, amit színpadon játszottak Franciaországban

A Régizene Fesztivál bérlet keretében végre itthon is hallhatjuk Montéclair Jephté című művét az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus közös előadásában. Érdekesség, hogy ez volt az első bibliai témájú opera, amit Franciaországban nyilvános színpadon játszottak. A sztori tragikus, a zene változatos: izgalmas lesz.

13. Bebizonyítjuk: az orgona menő!

Hogyan kerül egy mondatba az orgona és a párbaj? A Müpában ez is lehetséges évadról évadra: az Orgona bérlet részeként április 3-án Sietze de Vries és Dirk Elsemann csap össze egymással egy kivételes estén. Aki kíváncsi, hogyan épült meg a Müpa orgonája, amely Európa egyik legnagyobb hangszere, ide kattintva nézheti meg a különleges fotókat, itt pedig az orgona belsejében lehet elveszni.

14. Lesz mit felfedezni: fiatalok, feltörekvő csillagok, seniorok

Az sem marad hoppon, aki valami újra vágyik: a Rising Stars bérletnek köszönhetően nem kevesebb mint hét nemzet fiatal tehetségei mutatják meg magukat, a francia vonósnégyestől az angol harsonásig. A Felfedezések bérlet szintén lehetőséget ad arra, hogy olyan művészekkel és művekkel ismerkedjünk, akikre eddig talán nem figyeltünk fel, a Seniorok évada bérlet pedig az idősebb korosztálynak jelent igazi csemegét változatos koncertkínálatával.

peter_moore_2_credit_kaupo_kikkas.jpgRising Stars: Peter Moore © Kaupo Kikkas

+1: A VR technológia és egy okostelefon segítségével bármikor a Müpában találhatjuk magunkat

A különleges VR (virtuális valóság) technológiával készült házbemutató filmnek, illetve applikációnak köszönhetően egy VR szemüveg segítségével, vezetett virtuális séták során 360 fokban barangolhatjuk be az épületet a zongoralifttől a zsinórpadlásig. Sőt, egy-egy produkcióba is beleshetünk. Ebből adunk kóstolót az alábbi videóban:

Felfedezésre és bérletekre fel, most még időben vagyunk!

2018/3/13 : mupa Szólj hozzá!
Hatezer karakterből Amszterdamba

Hatezer karakterből Amszterdamba

Hatezer karakterből Amszterdamba

Azt, hogy egy jó kritika kincset ér, mi sem bizonyítja jobban, mint a Müpa kritikaíró pályázata, a Karc. A 2016/2017-es évadban útjára indított megmérettetést Merényi Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója nyerte meg, akinek az értékes nyeremények mellett alkalma nyílt elutaznia Amszterdamba, ahol nem csupán a várossal, de annak zenei életével is megismerkedhetett. Péter képes beszámolója tehát a holland fővárosba kalauzol minket, és reméljük, inspirálóan hat azokra, akik a 2017/2018-as évadban karcolnának…

Hihetetlenül hangzik, de igaz: egy zenekritikából elrepülhetsz Hollandiába, ott tölthetsz két éjszakát, és még a Concertgebouw-t is meglátogathatod. Persze ez kivételes csoda. Hiszen nehéz a kulturális újságírók élete, tudjuk jól.

p1050282.JPG

A Concertgebouw homlokzata

A Müpa az előző koncertévadban meghirdetett egy új versenyfelhívást, a Karc kritikaíró pályázatot. Az intézmény a korábbi években is kitüntetett kritikusokat: ez volt a Hans Sachs-díj, amit a Wagner-napokon adtak át. Most viszont az ifjúságot szólították meg: harminc évnél fiatalabb, felsőoktatásban résztvevő hallgatók küldhettek pályamunkákat. A fődíjas – más jutalmakon kívül – egy két főre szóló utazást és koncertlátogatást is nyert. Háromnapos hosszú hétvégét egy olyan városba, ahol az Európai Hangversenytermek Szervezetének egyik tagintézménye működik. A repülőutat és a szállást a Müpa fizette, és a tiszteletjegyeket is ők intézték.

Másfél éve egy Széna téri kávézóban olvastam először a sajtóközleményt: pályázatot hirdet a Müpa ifjú kritikusoknak. Rögtön tudtam: jelentkezni fogok. Abban a tanévben fejeztem be a zenetudományi alapképzést a Zeneakadémián. Már volt némi tapasztalatom a zenei újságírás terén, és éppen azokban a hónapokban lettem hallgatói magazinunk, a Figaro egyik főszerkesztője.

A szervezők egy szűk évadon át kéthetenként közzétették, hogy milyen előadásokról lehet írni. Szerencsére elég színes volt a kínálat – és idén még tarkább lett, mert újcirkuszi produkciókról is várnak recenziót –, mégis sokat tétováztam. Szerettem volna elcsípni egy opera-előadást. Végül eljött az én időm: Fabio Biondi és az Europa Galante együttes érkezett a Müpába. A Régizene Fesztiválon Hasse egyik kamaraoperáját adták elő. Nem mintha a historikus előadásmód védelmezője volnék. Éppen ellenkezőleg. Viszont örültem, hogy így kételyeimnek is hangot adhatok.

p1050279.JPG

A Concertgebouw nagyterme

Amikor először rákerestem, hogy milyen intézmények alkotják az Európai Hangversenytermek Szervezetét, elálmodoztam arról, hogy milyen jó lenne Amszterdamba vagy Stockholmba utazni. Persze hamar félbeszakítottam fantáziákat: a költséghatékonyság jegyében úgyis csak Bécsig jutunk majd. Az ember ne legyen telhetetlen. Hónapokig semmi hír. Aztán telefonon keresnek a Müpából, hogy az amszterdami út részleteiről szeretnének egyeztetni. Nehezen lepleztem lelkesültségemet.

Újabban nem fagynak be az amszterdami csatornák, így útitársammal a februári hóesésben is hajókázhattunk a városban. Meglátogattuk Van Gogh Múzeumot és a Nemzeti Múzeumot is. Persze Amszterdam a szépítő kifejezések városa is. A piros lámpás negyed nem a fényforrásokról híres, a coffeeshopokban pedig nem a kávé illata terjeng.

Hollandia kultúrtörténészként is érdekel. Kedvenc témáim közé tartozik a németalföldi szabadságharc és a holland aranykor, a korai kapitalizmus és a protestantizmus kérdése. Négyszázötven éve folytonos a modernitás: az összes dicsőséggel, háborúval és újratermelt egyenlőtlenséggel együtt. Az amszterdami polgárok rabszolga-kereskedelemből és Indonézia gyarmatosításából gazdagodhattak meg. Persze ez a modernitás is sokszínű: ugyanúgy része a protestáns etika, mint a szinte felelőtlen liberalizáció.

Leginkább az áruk és szolgáltatások minősége döbbentett meg. Az angol tea zamatosabb, a brokkoli és a sajt sokkal ízletesebb.

A Concertgebouw-ban pedig láthattuk, hogy Hollandiában a koncertélet is más. Sokan több, mint kilencven eurót fizetnek egy jegyért. Nincsen akadémiai negyedóra, sem színházi hét perc: pontosan kezdik az előadást. A hangverseny végén sincsen túl nagy ünneplés, a közönség hamar elindul. A ráadás pedig ráadás, nem második koncert. Egy néhányperces, közismert darab.

p1050273.JPG

A Concertgebouw karzatán

Az online szolgáltatások egyre fontosabbak. A Concertgebouw-ban már nem osztogatnak papíralapú műsorfüzetet. Másfél euróért bárki letöltheti a telefonjára. Jegyeket sem szorongat a közönség, hanem hordozható készülékeken mutatja föl a QR-kódokat. Hagyományos belépőket csak külön felárért nyomtatnak a pénztárakban.

És a legfontosabb: a szünetben ingyen lehet italozni. Benne van a belépőjegy árában. Nemcsak a tea és a gyümölcslé, hanem a bor is.

Egyébként idén is meghirdették a Karc kritikaíró pályázatot. A szervezők az évad végéig várják a jelentkezőket. Most nem feltétel, hogy egyetemi hallgató legyen a pályázó, és nemcsak írott, hanem videókritikát is lehet küldeni. Ezt nagy örömmel hallom. Úgy érzem, itt az ideje, hogy Magyarországon is induljanak klasszikus zenei videóblogok.

Merényi Péter

2018/2/27 : mupa Szólj hozzá!
Sírva vigad Bécs és Budapest - Így hódította meg a színpadokat az operett

Sírva vigad Bécs és Budapest - Így hódította meg a színpadokat az operett

Sírva vigad Bécs és Budapest - Így hódította meg a színpadokat az operett

Az egyik legkedveltebb könnyed, zenés színpadi műfajnak számos rajongója van a világon, népszerűvé válásában pedig nagy szerepe volt a legismertebb magyar szerzőknek. Többek közt az ő örökzöld műveikkel találkozhatunk 2018. február 15-én a Bécsi, bécsibb – operett! című gálán, amelyen olyan világsztárok lépnek fel, mint Annette Dasch, Piotr Beczała és Thomas Hampson. De addig is, hangolódjunk a koncertre egy kis operett-történelemmel.

annette_dasch_daniel_pasche_300dpi.jpg

 „Táncolnék a boldogságtól, szívem lázban ég,
Senkinek ilyen jó kedve nem volt még”

Humor, szerelem, édesbús sírva vigadás – az operett fülbemászó dallamai olyan könnyedséggel és bájjal itatták át a 19. század végét, hogy hiába két bankcsőd, hiába a válságos évek, Bécs lakossága dalolt és mulatott. Nemcsak a palotákban, hanem a kocsmákban is, a falvakban ugyanúgy, mint a nagyvárosban. A komolyzenét abban az időben egészséges kapcsolat fűzte az utcai szerenádokhoz és a nagyvárosba áramló népi dallamokhoz. Ez a stílusegyveleg, amelyet az operácskák, azaz az operettek összegeztek, pedig gyorsan népszerűvé vált – főleg a keserédes történetekre fogékony közönség körében. 

Annak ellenére, hogy a francia és az angol operett létezése is ismert, hozzánk mégis az Osztrák-Magyar Monarchiából eredő műfaji hagyomány áll a legközelebb. Ennek a bölcsője Bécsben volt, de mai, táncos-komikus és szubrett szereplőkkel megerősített alakját részben magyar zeneszerzőknek köszönhetően nyerte el. Míg az első sikerek Millöcker Koldusdiák és Dubarry című darabjaihoz kötődtek, Johann Strauss feltűnése az operett színén pedig „mindent vitt”, ezüst- és aranykorát mégis magyar szerzők pecsételték meg. Lehár Ferenc és Kálmán Imre művei világszerte ismertté tették őket, és nem mellesleg hozzájárultak a magyar nyelv megerősödéséhez is egy zavaros történelmi időszakban.

Sajátosságaiból adódóan az operett mindig is megmaradt pusztán szórakoztató műfajnak, sosem közvetített politikai üzeneteket, társadalomkritikai utalások viszont megjelentek benne. Így fordulhatott elő, hogy Léhár nagy sikerű műve, A víg özvegy ellen Bécsben tanuló montenegrói egyetemisták tiltakoztak az operettben elhangzó montenegrói (átkeresztelve Pontevedro) utalások miatt. Ehhez hasonló felhördülések előfordultak még, azonban nem tudták beárnyékolni a darab sikerét, ami rögtön az előadás után szárnyalni kezdett. A 150. előadást a Volksoperben ünnepelték, de a darab a Broadway-n is fogalommá vált. Léhár másik műve, a Giuditta is zajos sikert aratott: 1934-es premierjét, ami formabontó módon a bécsi Staatsoperben volt, a közönség vastapssal fogadta. 

A magyar operett másik jelentős alakja Kálmán Imre, akit nem hiába emlegetnek ma is Operettkirályként. A legkülönbözőbb stílusokban való jártassága és dallamgazdagsága emelte ki a kortársai közül, műveiért ma is rajong a közönség. Legtöbbet játszott, és kétség kívül legismertebb közülük a A csárdáskirálynő, ami eredetileg az Éljen a szerelem! címet viselte. A darab bemutatását számtalan tényező nehezítette, Kálmán Imre az első világháború miatt egy időre abba is hagyta a komponálását, mondván, nem tud úgy zenét szerezni, hogy közben a frontokon egymást ölik az emberek. A mű végül a bécsi és a budapesti közönség előtt is hatalmas sikerrel debütált.

Kálmán másik közkedvelt darabja, a magyar operettirodalom szintén kiemelkedő alkotása, a Marica grófnő, tele van csodaszép szólókkal, andalító duettekkel, vérpezsdítő táncokkal. A látványos revü a közönség elé varázsolta az igazi magyaros mulatás világát, benne a Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket szöveggel magyarra fordított Wenn es Abend wird - Grüß mir mein Wien aus című híres dallal. Az operett akkora siker lett, hogy a másik ismert zenéjét, a Komm mit nach Varasdin (Szép város Kolozsvár) című dalt a premier után már az osztrák főváros utcáin is hallani lehetett. Nem csoda, hogy szerzőjét azóta is a műfaj legnagyobbjai között emlegetik.

2018/2/08 : mupa Szólj hozzá!
Hallgass bele a Tálas Áron Trió iPodjába!

Hallgass bele a Tálas Áron Trió iPodjába!

Hallgass bele a Tálas Áron Trió iPodjába!

Tálas Áron a hazai fiatal jazzgeneráció egyik figyelemreméltó alakja. A zongorista, dobos és zeneszerző néhány éve még a közép-európai régió legjelentősebb tehetségbörzéjeként számon tartott Jazz Showcase délutáni fellépői között mutatkozott be, 2018. február 1-jén viszont Pat Metheny kedvenc gitárosával, Mike Morenóval zenél a Fesztivál Színház színpadán. "7 évvel ezelőtt mutatkoztam be a Jazz Showcase-en, de idén először adhatok nagykoncertet a triómmal, ami hatalmas örömmel tölt el" - mondta Áron, aki most zenésztársaival enged bepillantást műfaji határokat nem ismerő kedvenceikbe.

jazz_showcase_talas_aron_20180201.jpg

Tálas Áron kedvencei:

Django Reinhardt: 'Manoir de Mes Reves
A teljes nyugalom, bármi is történjék "odakint". A gitárszóló szinte kifacsarja a szívem.

Brad Mehldau: Ode (Ode, 2012)
Mehldau zongorajátékánál csak a szerzeményei nyűgöznek le jobban. Ez talán a kedvencem tőle. Számomra ez a dal/zeneszerzés iskolapéldája: tökéletes arányok, így kell felépíteni egy szólót - igazi mestermű.

Bill Evans: My Foolish Heart
Ha csak egy zongoristát lehetne hallgatnom egész életemben, valószínűleg Bill Evans lenne az. Minden számot úgy játszik, mintha ő írta volna, és az lenne az egyetlen szerzeménye. Gyönyörű, de sohasem giccses, ahogy a harmóniákkal, dallamokkal bánik.

Red Hot Chili Peppers: Venice Queen
Nagy RHCP-rajongó voltam, erre a dalra mindig egy kalandos történetet vizionáltam. A végét órákig tudtam volna még hallgatni.

Linkin Park: Session
Nagyon rég hallgattam ezt is, de apokaliptikus hangulata magával ragad mind a mai napig.

Tigran Hamasyan: Out of the Grid
Ez a (dupla)szám jól reprezentálja Tigran kettős világát: az izgalmas ritmikai megoldásokkal, örmény népzenei ihletettségű dallamokkal tűzdelt metál-grooveokat, és a gyönyörű lírai, lassú lüktetéseket.

Gyárfás Attila (dob) kedvencei:

Daniel Menche: Sleeper, Pt. 1
Nagyjából egy éve találtam rá erre a Portlandben élő elektronikus zenészre, akinek a munkássága teljesen ledöbbentett. Ahelyett, hogy megpróbálná lekötni a hallgató figyelmét, a zenéje inkább szabad teret enged a gondolatoknak, így maga a hallgató is aktívan részt vesz a zenei élmény kialakításában.

Igor Stravinsky: Serenade for Piano in A major
A legutóbbi New York-i látogatásom során egy régiségboltban találtam rá egy bakelit lemezre, amelyen a szerző saját előadásában hangzik el ez a darab. Nagyjából egy hónapig ez volt az egyetlen lemezem, így volt alkalmam elmélyülni benne.

Lester Young, Nat King Cole, Buddy Rich: I Want to be Happy
Ez az 1946-ban készült felvétel számomra a zenélés örömét, az intellektus által felállított gátak nélküli játékosságot tükrözi.

Arvo Pärt: Cantus in Memoriam Benjamin Britten (Magyar Állami Operaház Zenekara)
Egyik kedvenc zeneszerzőm számomra legkedvesebb darabja.

Miles Davis: Blue in Green
Egy gyönyörű ballada, egészen varázslatos hangulattal.

John Coltrane: Mars
Ezt a dalt akkor szoktam meghallgatni, ha ideges vagyok. Kitűnő nyugtató!

Zakir Hussain and the Maestros (with Shivkumar Sharma): Raga Kirwani
Az elmúlt években sok hindusztáni zenét hallgattam, és ez az egyik kedvenc felvételem. A mélysége nyugati fülekkel hallgatva is könnyedén érzékelhető.

The Beatles: Blackbird
Nincs hozzáfűznivalóm.

Barcza Horváth József (bőgő) kedvencei:

Michael Jackson: Thriller
Az én generációmból sokaknak ez a dal, illetve album nyitotta meg az “ablakokat”...

Brecker Brothers: Straphangin’
Ez volt az első jazzfelvétel amit hallgattam, és mindent megváltoztatott...

Ornette Colrman & PatMetheny: Trigonometry
Ez a felvétel volt az egyik első, amellyel együtt játszva gyakoroltam. Az “együttjáték” magasiskoláját lehet itt tetten érni!

St. Martin in the Fields Chamber Orvhestra - Sir Neville Marriner, Bartók Béla: Divertimento
A rádióban hallottam először, réges-régen.Teljesen lenyűgözött a darab és az előadás is.

Pat Metheny: Above the Treetops
Metheny, Secret Story című lemezének nyitánya. Életem legmeghatározóbb lemeze volt!

Miles Davis - So What
A Kind Of Blue első száma. Leírtam Paul Chambers minden hangját erről a felvételről, itt értettem meg sok mindent a bőgő szerepéről a jazzben.

Erykah Badu: Rim Shot (Intro)
És akkor megismertem a Neo Soul-t, azóta is nagy szerelmem ez a műfaj...

 

2018/1/18 : mupa Szólj hozzá!
A Kodály-rajongás lélektana

A Kodály-rajongás lélektana

A Kodály-rajongás lélektana

Kodály Zoltánról, fiktív nagyapánkról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy felnőttként, mi több büszke tartású, csodálnivaló öregemberként – és persze mindenekelőtt szakállasan – született. Aki nem szereti, annak igen nehéz élete lehet, hiszen Kodály a mai napig mindenhol ott van.

zoltan_kodaly_young.jpgA fiatal Kodály Zoltán

Aki azonban csak egy kicsit is rajongója, vagy úgy érzi, hogy legalább tíz százalékban Kodályból áll a szíve – mint e cikk szerzőjének is – azt jó eséllyel hajtja valami belülről. Egy érzés, ami ott dörömböl a lelkében, a dicső Háry János, akit látott egyszer ellovagolni a szeme sarkából, vagy a „Kodály-módszer”, ami kóbor szellőként megül a gyerekek vállán.

Rendhagyó kertész ő, hisz elültet egy különös magot az ember lelkében, amiből aztán nem csak zene-, de identitásfa is lesz. És ha valaki azt érzi, az ő Kodály fája hatalmasra nőtt odabent, ha azt érzi, Kodály egy kicsit már benne is lakik, ha menthetetlenül csiklandozzák belülről a Kodály-levelek, és úgy tűnik a szíve egy kicsit már Kodály-szív is, jó eséllyel előbb-utóbb a Müpában fog kikötni. Ez nem gyanú, nem tévedés, majdhogynem tudományos tény, e cikk szerzője az élő példa rá.

És ha bárki számon kérné Kodályon, mit keres a lelkében a sok zeneszeretet, és e célból megállna kiabálni a Müpa bejáratánál, „itt lakik-e Kodály?”, a válasz garantáltan igen lenne. Éppen ezért nem is érdemes kiabálni. Érdemes viszont bemenni, és ha az eltántoríthatatlan Kodály-rajongó jól informált, december 15–17. között hajtja végre az „ostromot”.

A hétvégén tudniillik neves művészek szivárognak be a Müpa hátsó bejáratain, sőt, talán még el is vegyülnek a hömpölygő hallgatósággal. A nagy Kodály-lázban nem érdemes szaladni, hisz ki tudja, a neves zongoraművész-karmesterbe, Vásáry Tamásba, Gulyás Dénes operaénekesbe vagy történetesen Somos Csaba karnagyba botlik-e bele az ember.

Ha viszont az egész hétvégére beköltözik a Müpába, a vasárnap esti koncert előtt érdemes leülnie egy fotelbe, és kezébe vennie a műsorfüzetet. Hamar Zsolt karmester ugyanis elmeséli benne, nem titkoltan a változatosságra építi a koncertet, levezényelve egy villámutazást Kodály életművébe. Nemcsak szólódalok, de a cappella, zenekari, kamara- és oratórikus művek is felcsendülnek a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Nemzeti Énekkar és neves szólisták tolmácsolásában.

hamar_zsolt_c_nemzeti_filharmonikusok_raffay_zsofia.jpgHamar Zsolt karmester
(Fotó: Nemzeti Filharmonikusok, Raffay Zsófia)

De van valami, amit nem árt tudatosítani, mielőtt teljesen átadnánk magunkat az extázisnak. 135 év – ennyi esztendeje született ugyanis Kodály Zoltán.

És ha ezen valaki meglepődne, annak biztosan az az oka: hiszen még most is itt van… Tegye fel a kezét, aki még nem találkozott Kodállyal! Akit nem tanítottak szolmizálni, aki nem látott róla képet vagy filmet, aki nem olvasott vagy beszélt róla, aki nem hallotta még művét, aki nem adott hálát neki szolfézsfelelés előtt. Mert szolmizálni azért mégiscsak nagyon jó.

Ha már a tudatosításnál tartunk… hogy lehet, hogy valaki egyszerűen csak elindul a múlt ( előtti!) századból, Kecskemétről, „végigszánt” egy országot, szíveket, nem mellesleg „végigszántja” a jövőt – a mi jelenünket? Hogy lehet, hogy a század összehozza olyan géniuszokkal, mint Bartók Béla vagy Weöres Sándor? Hogy lehet, hogy létrehoz egy módszert Ádám Jenővel karöltve, amit 2016-ban az UNESCO szellemi kulturális örökségnek nyilvánít? És hogy lehet, hogy mintegy papírrepülőt hajtogat a népzenéből, ami átszállva évtizedek, háborúk és generációk felett még mindig töretlenül repül?

Hogy lehet, hogy ilyesmi van? …hogy Kodály Zoltán volt? …hogy velünk maradt?

Már hogy ne lehetne? – kérdezne erre vissza az öntudatos Kodály-rajongó, majd nekiállna megkeresni őt a Müpában. Érezné, hogy Kodály tényleg ott van valahol, talán a könyvesboltban nézelődik, talán a hangszerboltban vásárol, talán menekül a szelfit követelő rajongók elől, vagy talán az egyik oszlop mögül lesi őt jókedvűen a mester, és amikor nem figyel oda, hanggalacsinokkal dobálja a hátát.

És ha a rajongó mégsem találná őt, mert időközben bezárták a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ajtaját, bánatában azt énekelné: Mi mindig mindenről elkésünk, valaki más, hasonló helyzetű pedig azt válaszolná: Látod pajtás, hogy többen is vagyunk!

Komolyra fordítva azonban a szót, megállapíthatjuk, hogy a klasszikus zene hódolói két nagy csoportra oszthatók. A Kodályt szenvedélyesen szeretőkre és a Kodályt nem kedvelőkre, akik az előbbi csoport szerint nem tudják, mi a jó. Hogy ezen cikk szerzője mely tábort erősíti, az könnyen kitalálható, ahogyan az is, hogy nem objektív igazságok ismerője.

Kodály nélkül nem lennénk te, én, mi, és éppen ezért, ha azt nem is tudjuk, miképp vélekedjünk rólad, rólam, magunkról, egy dolog mégiscsak biztos:

Kodály Zoltánra büszkék lehetünk.

Isten éltesse hát őt!

 

Fodor Ágnes
A Müpa Karc kritikaíró pályázatának 2017-es közönségdíjasa

2017/12/15 : mupa Szólj hozzá!
„Itt a helyemen vagyok”

„Itt a helyemen vagyok”

„Itt a helyemen vagyok”

Interjú Náray Erikával

Náray Erika színésznőként és énekesnőként is mindent hihetetlen lelkesedéssel csinál, a Jazzrajongók viszont egészen különleges helyet foglal el a szívében – ahogy ő fogalmaz, élete nagy ajándéka. De mi az, ami miatt szívügyének tekinti? Mekkora szerepe van az estek kialakításában? Mi alapján választja ki vendégeit és milyen felejthetetlen pillanatokat őriz róluk? Többek közt erről beszélgettünk a Jazzrajongók háziasszonyával, aki december 7-én Sándor Pál filmrendezőt látja vendégül a Müpában.

narayerika_rozsaerika.jpg

A Jazzrajongók talán az első olyan programsorozat, amelyben a megszokottól eltérően kissé a háttérbe vonulva, beszélgetőpartnerként mutatkozol be. Ez mennyire okoz fejtörést?
Az tény, hogy kellően exhibicionista vagyok ehhez a pályához – különben nem is tudnám csinálni –, ugyanakkor komoly csapatjátékos is. Tehát semmi problémám nincs azzal, ha egy koncerten vagy egy darabban nem én vagyok a középpontban. A Jazzrajongók ilyen szempontból fantasztikus lehetőség, hiszen úgy szerepelhetek benne, hogy nem feltétlenül rólam szól, de azért én is hozzáteszek a hangulatához a kérdéseimmel és az énekhangommal.

Hogyan jött az ötlete?
Két éve volt egy nagy koncertem a Müpában a New Orleans Swingfesztivál keretein belül, a közös munka pedig olyan gördülékenyre és jó hangulatúra sikerült, hogy Bércesi Barbarában, a Müpa jazz programjainak szerkesztőjében felmerült egy lehetséges folytatás ötlete – méghozzá egy beszélgetős műsor keretein belül.

Hihetetlenül lelkesített az egész koncepció, így elkezdtünk közösen gondolkodni róla, és miután mindenki belevitte a saját elképzeléseit, megszületett a Jazzrajongók, ami egy igazi szerelemgyerek. Életem egyik nagy ajándékának tekintem, már csak azért is, mert a Müpa a szívem csücske! Nézőként nagy rajongója vagyok az intézménynek, az pedig hihetetlen büszkeséggel tölt el, hogy a munkatársa is lehetek. Egy kezemen össze tudnám számolni, hányszor éreztem azt az életemben, hogy a helyemen vagyok – itt viszont ezt érzem.

Az előbb szerelemgyerekként aposztrofáltad a Jazzrajongókat, de mi az, ami miatt szívügyednek tekinted?
A zenei stílus miatt. A jazz sajnos még mindig szitokszónak számít, az emberek többsége idegenkedik tőle. Nem tudják, hogy mennyi szín van benne, és egyáltalán mi minden tartozik hozzá. Bevallom, nagyon tudatosan törekszem rá, hogy a Jazzrajongókkal egy missziót is beteljesítsek: jobban megismertessem és megszerettessem a nézőkkel a stílust, szinte észrevétlenül építsem be az érdeklődésükbe, az ízlésükbe a jazzt.

Ezt hogy éred el?
Ennek az egyik eszköze, hogy az adott vendégem kedvenc előadójától igyekszem a legkönnyebben befogadható opust is berakni a műsorba, és így mutatom meg, hogy mennyire változatos, sokak által ismert és szeretett hangzások is hozzátartoznak a jazzhez. Emellett pedig küldetésemnek tekintem, hogy az élőzene, a minőségi zene teret kapjon és lehetőséget arra, hogy eljusson az emberekhez, akik ez által megtapasztalhatják, hogy mennyire más élmény igényes zenét hallgatni, profi muzsikusok tolmácsolásában. Ízlést is szeretnék formálni. Ez ma különösen fontos, hiszen egy olyan korban élünk, amikor szinte mindenhonnan azt sugallják, hogy bárki bárminek a szakértője lehet – holott ez nincs Így.

A nézők tehát elég komplex útravalót kapnak minden est után. De mi az az alapérzés, amit te magaddal viszel, miután kilépsz a Müpa ajtaján?
Minden este rácsodálkozom a másik milyenségére: egy másfajta mélységét ismerem meg a vendégeimnek. Kérdés azonban mindig marad bennem. Sokszor van hiányérzetem azzal kapcsolatban, hogy erre vagy arra azért még jó lett volna kitérni a beszélgetés során, holott, miután én nem profi riporter vagyok, sokkal bátrabban és szabadabban kérdezek – akár olyat is, ami egy tévésnek vagy rádiósnak eszébe sem jutna. De épp azért tudok meglepetéseket okozni, mert úgy ülök ott, akár egy kíváncsi kislány, és azokat a dolgokat hozom fel, amiket az életben is megkérdeznék.

narayerika_rozsaerika_1.jpg

Például?
Amikor Hajós Andrást láthattam vendégül a Jazzrajongókban, az több szempontból is különleges este volt. Egyrészt ő olyan értelemben kilógott a sorból, hogy a többi meghívottal ellentétben zenész is, így minden hangszerhez odaült, kipróbálta őket, a beszélgetés mellett zenélt. Másrészt érdekes volt, mert Andris szinte soha nem beszél nyilvánosan a családjáról, ezen az estén azonban szívet melengetően nyílt meg. Egy igazán édes történetet mesélt a gyerekkoráról és ennek kapcsán indult el egy beszélgetés köztünk.

Elmondta ugyanis, hogy az apja úgy szoktatta rá a koncerthallgatásra, hogy mindig jó előre beígért neki egy sütit a szünetben. Egy alkalommal azonban, a Zeneakadémiára érve az apja azt mondta neki, most bármit kérhet a büfében – ez volt a Wagner-opera (nevet). Én pedig elmondtam, hogy ugyanezt csinálom a saját gyerekemmel, akinek a mimikája koncerthallgatás közben szintén egy külön előadást érdemelne. Nagyot nevettünk, majd hosszasan elbeszélgettünk a gyerekeinkről, és Andris olyan dolgokat is megosztott velünk, amikről egy interjúban valószínűleg nem mesélt volna.

Elvezetnél minket egy kicsit a kulisszák mögé? Mi történik a takarásban a Jazzrajongók előtt?
Ha hiszed, ha nem, itt minden a közönség szeme láttára történik. Az egyetlen kulisszatitok az, hogy sosem beszélgetek a vendégeimmel színpadra lépés előtt. Üdvözöljük egymást, majd hátramegyek a szobámba, ahol az utolsó pillanatig készülök: olvasgatok az adott vendégemről, átnézem a dalszövegeket. Szigorúan tartom magam hozzá, hogy az aktuális vendéggel tényleg csak egy szót váltsunk, mert, ha elkezdünk beszélgetni, akkor ott helyben fogom megkérdezni, amit a színpadon szerettem volna. Szóval a Jazzrajongók tényleg annyira exkluzív, hogy minden a színpadon hangzik el először, ott történik elsőként.

Gondolom, ez néha humoros helyzeteket tud szülni.
De még mennyire! Vegyük mindjárt a legutóbbi estet, amikor Grecsó Krisztiánnal beszélgettem. Vele előtte talán kétszer találkoztam, de egyszer sem beszélgettünk mélyen. Amikor megérkezett, természetesen üdvözöltük egymást, de legközelebb már csak akkor találkoztunk, amikor a takarásból fel kellett lépnünk a színpadra. És, mit ad Isten, mindkettőnknek a kezében ugyanaz a könyv volt. Azt mondta, abból a kötetből akar idézni, be is jelölte, hogy mit. Mondtam, hogy én is ebből szeretnék idézni, és szintén bejelöltem, hogy mit. Természetesen kiderült, hogy ugyanarról a passzusról volt szó. Azt írja egyébként le benne, hogy miért nem lett zenész belőle – szóval adta magát, hogy a Jazzrajongókba bekerüljön. Mégis hihetetlenül humoros eset volt.

De az is élénken él bennem, amikor Hajós András miatt csúszott a kezdés. A naptárjába ugyanis rossz időpontot írt be, és már két órával hamarabb a Müpába jött. Miután a személyzet szólt neki, hogy még van némi idő a Jazzrajongókig, ő ahelyett, hogy kivárta volna a helyszínen, úgy döntött, hazamegy. Sőt, ha már így alakult, le is dőlt picit pihenni. Végül annyira elszenderedett, hogy csak 15 perces késéssel tudott ideérni. Bocsánatot kért, és a maga elképesztő stílusában adta elő a történetet. Természetesen nem lehetett rá haragudni. De egyébként a Jazzrajongókban minden gördülékenyen, szervezetten szokott történni. (nevet)

Mekkora szerepet vállalsz az estek kialakításában?
A Jazzrajongók abszolút az én ízlésvilágomat tükrözi, hiszen a Müpától szabad kezet kaptam az estek megformálásában. Talán nem adok ki senkit, ha elárulom, hogy én szoktam elkészíteni a vendégek listáját, akiket aztán én is hívok meg. A Müpa megfelelő embereivel persze folyamatosan egyeztetünk, amiből minden alkalommal egy csodás együttgondolkodás születik. Ők világítottak rá például arra, hogy azzal is színesíteni lehet a programot, ha művészek mellett sporthoz köthető szakembereket is meghívok – nekem addig nem jutott eszembe, hogy ilyen távlatokban is gondolkodhatok. Így lesz a vendégem februárban Gundel Takács Gábor, akinek a személyét és a munkásságát is nagyra tartom.

Ahogy beszélsz róluk, érezni, hogy mindegyik vendégedhez erős a kötődésed.
Abszolút! Olyanokat hívok meg, akiket mérhetetlenül tisztelek szakmailag és szeretek emberileg is. Épp ezért minden alkalommal meghatódom, amikor valaki elfogadja a meghívásomat. Legközelebb, december 7-én Sándor Pál filmrendezővel fogok beszélgetni, aki fiatalkorom nagy ikonja. Ráadásul épp most jelenik meg az új filmje, szóval még külön aktualitást is kap a Jazzrajongókban való szereplése. Nagy izgalommal várom!

2017/12/06 : mupa Szólj hozzá!
Magával ragadni a közönséget

Magával ragadni a közönséget

Magával ragadni a közönséget

Interjú Lengyel Katalinnal és Tóth-Zs. Szabolccsal, a Bandart művészeivel

Okos LED-kosztüm, robotlabda és drón - a Bandart különleges látványvilággal alkotja meg előadásait. Az élőben készített grafika és a tánc dialógusán keresztül pedig szórakoztatóan mesél aktuális problémákról gyerekeknek és felnőtteknek. Nem klasszikus értelemben vett gyerekelőadásokat láthatunk a társulattól, hanem olyan generációkat megszólító produkciókat, amelyek több fronton hatnak az ingerekre, és így nyújtanak lebilincselő élményt a nézőknek. Legközelebb december 2-án, a Kultúr Kültéren, a Müpa Sátorban láthatjuk a Bandart Ann-droid – Egy robotlány karácsonya című előadását. Ennek kapcsán beszélgettünk Lengyel Katalin koreográfus, táncművésszel és Tóth-Zs. Szabolcs újmédia művésszel.

ann-droid-01.jpg

Meséljetek kicsit arról a formanyelvről, amiben alkottok: milyen nehézségeket rejt magában egy élőben készülő animációval tarkított előadás?

Tóth-Zs. Szabolcs: Annak ellenére, hogy a mi stílusvilágunk, amiben magabiztosan mozgunk, az élőben készített grafika és a tánc dialógusa, nagyon sok kihívást találunk benne mindketten. Ami engem illet, minden alkalommal hoznom kell azt a vizuális színvonalat, amit elvárok magamtól alkotóként és nézőként egyaránt. A célom, hogy az animációk mindig ugyanolyan szépen kimunkáltak legyenek. Ezt persze rengeteg tényező befolyásolja: nem mindegy, hogy kültéri előadásról van szó (amelynek során egy-egy épület falára kell vetíteni), vagy beltériről. Az előbbit illetően a környezet nagy hatással van a darab hangulatára, és azt sem szabad elfelejteni, hogy kültéri előadás során nagyon könnyű elterelni a közönség figyelmét, hiszen Kata köztük táncol, én pedig köztük rajzolok. Így az egész egy közös játékká válik.

Lengyel Katalin: Beltéren a közönség is teljesen másképp hat ránk – ami furcsa volt eleinte, tekintve, hogy a Bandart négy és fél évvel ezelőtt kültéri fellépésekkel kezdte: Glasgow-ban mutattuk be az első darabunkat, a Dancing Graffitit. Egyébként az előadásainkon általában nagyon aktív a közönség: belebeszélnek, kommentálnak, reagálnak arra, amit látnak, velünk izgulnak – főleg a gyerekek. Ettől válik igazán élővé az egész, és ezt az érzést mi nagyon szeretjük.

Egy adott témát mi alapján választotok ki és dolgoztok fel?

Tóth-Zs. Szabolcs: Ahogy mindenben, ebben is nagy szerencsénk van, rengeteg ötletet kapunk ugyanis szinte tálcán kínálva. Érkeznek felkéréseink gálaműsorokra, konferenciákra, ahol az adott témát meghatározzák ugyan, de annak művészi feldolgozásában és kivitelezésében szabad kezet kapunk. Ilyenkor nagyon érdekes témákba van lehetőségünk beleásni magunkat, és ezekből rövid, show jellegű előadásokat készíteni. Ilyen volt például, amikor két alkalommal Strasbourgban, az Európa Tanács székházában léphettünk fel. Egy alkalommal az adattitkosítás témájában, a másik esetben pedig a demokráciával kapcsolatban készítettünk rövid előadást.

Lengyel Katalin: Emellett vannak kültérre, illetve beltérre tervezett színházi darabjaink is. Bármilyen formátumban is készítsük az új produkciónkat, nagyon fontos, hogy a különleges, animált látványvilág mellett a gondolatiságára is hangsúlyt fektessünk, és számunkra fontos üzeneteket szőjünk bele.

Az Ann-droid című előadásotok egy nagyon aktuális témát boncolgat: az egymásra való odafigyelés, a másikhoz való alkalmazkodás, a közös hang megtalálásának fontosságára nagyon is modern eszközökkel, az ingerekre több fronton hatva hívja fel a figyelmet. Ebből kifolyólag mennyire tekinthető klasszikus gyerekelőadásnak?

Lengyel Katalin: Nagyon fontos volt számunkra, hogy ne egy gügyögős gyerekdarabot hozzunk létre, hanem egy olyan előadást, amit a szülők is szórakoztatónak tartanak, élveznek, amibe ők is bele tudják élni magukat. A visszajelzések alapján szerencsére ez sikerült.

A darab üzenetével is erre erősítetek rá: nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is komoly mondanivalót fogalmaztok meg.

Tóth-Zs. Szabolcs: Az előadás Ann és az őt megteremtő Alfréd kalandjain keresztül leginkább a gyerek és a szülő kapcsolatát vizsgálja – ilyen módon pedig mindkét fél azonosulni tud vele. Arra szeretnénk rávilágítani, hogy azok a konfliktusok, amelyek a generációk közötti különbségekből erednek – mint a másik meg nem értése, az egymás mellett való elbeszélés – kiküszöbölhetőek lennének. Ahhoz, hogy szülő és gyerek megtalálja a közös hangot, hogy működjön közöttük a kommunikáció, mindkettőnek változtatnia kell magán, jobban oda kell figyelnie a másikra.

Lengyel Katalin: Fontos volt, hogy mind a gyerekeket, mind a felnőtteket lefoglalja az előadás. Az, hogy miközben szórakoznak, fontos üzeneteket is át tudjunk adni. Cél, hogy magával ragadja a nézőt, de közben megérintse, elgondolkodtassa.

ann-droid-03.jpg

Erre pedig egy nagyon izgalmas és pörgő látványvilággal hívjátok fel a figyelmet. Ez is mintha magára a kor emberére lenne szabva, hiszen folyamatos cselekvéssel tartjátok fenn az emberek figyelmét. Ez tudatos döntés volt a koncepció kialakítása során?

Tóth-Zs. Szabolcs: Ma már a felnőtteknek is szükségük van a folyamatos ingerekre, ami persze nem azt jelenti, hogy néha ne lenne jó visszalassulni picit. Az Ann-droid – Egy robotlány csodálatos kalandjai mindenesetre egy nagyon dinamikus előadás, ami az animációknak köszönhetően folyamatos impulzusokkal látja el a közönséget. Elég csak annyit mondani, hogy a háttérvetítés mellett, ami egy színes, élő animáció, az előadást drón,  LED-kosztüm és különböző robotok teszik még különlegesebbé.

A Müpa Sátorba viszont az Ann-droid – Egy robotlány karácsonya című előadással érkeztek. Mennyiben tér el az eredeti produkciótól?

Lengyel Katalin: A fő mondanivalótól természetesen nem térünk el, viszont teljesen ünnepi köntösbe öltöztettünk az előadást. Téliesítettük, karácsonyra aktualizáltuk – a közönségnek reményeink szerint különleges élményben lesz majd része.

Min dolgoztok jelenleg?

Tóth-Zs. Szabolcs: Rengeteg külföldi meghívást kapunk fesztiválokra, konferenciákra, így jelenleg szinte teljesen lefoglal minket az utazgatás, a fellépésekre való készülés. Nemrég jöttünk haza Kínából, ahol hat napot léptünk fel, majd nem sokkal utána Párizs felé vettük az irányt, amit egy kétnapos németországi út követett. A közeljövőben azonban nagyon szeretnénk majd bővíteni a már említett Ann-droid előadásunkat, gazdagítani a látványvilágát.

Lengyel Katalin: Elkészítenénk a darab előzménytörténetét vetítés nélkül, több robottal. De nagy álmunk, hogy egyszer egy látványos, felnőtteknek szóló darabot is színpadra dolgozhassunk több élő szereplővel. Ez azonban még nagyon a jövő zenéje! (nevet)

2017/11/28 : mupa Szólj hozzá!
Spanyolország a tapason és a flamencón túl

Spanyolország a tapason és a flamencón túl

Spanyolország a tapason és a flamencón túl

Paella? Flamenco? El Clásico? Almodóvar? Mi jut eszünkbe először Spanyolországról? Mit gondolnak a spanyolok rólunk, magyarokról? Kell-e a kliséken változtatni a 21. században? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ idén a spanyol fókuszú Európai Hidak fesztivál, ami a héten két rendkívüli BFZ koncerttel, szeptember 29-én, délután pedig szimpóziummal folytatódik majd. Ennek apropóján Végvári Tamás, volt kulturális attaséval beszélgetünk.

vt1.jpg
A Madridi Magyar Nagykövetség kulturális szakdiplomatája volt 2009-2012-ig, most a Szépművészeti Múzumban és a múzeumi menedzsment világában dolgozik Végvári Tamás, de Spanyolországhoz továbbra is erős szálak kötik: kedden ért haza egy munkaútról a Madrid közelében fekvő Segoviából.


Mi hiányzik legjobban Spanyolországból?
A legnagyobb meglepetés, amikor Spanyolországba költöztem a nagyon élhető nyitottság volt, amit mindenki megtapasztalhat, akár az utcákon sétálva is. Ezért érzem mindig kicsit otthon magam, amikor visszatérek Madridba. A nyitottság a munkahelyi megbeszéléseken nagyfokú hatékonysággal párosul, ami jól működő partneri kapcsolatokat eredményez.

flamenco.jpg
Ez valószínűleg nem az első gondolat, ami felmerül a magyarokban, ha Spanyolországra gondolnak… Mit tapasztaltál, milyen klisék élnek bennünk a spanyolokkal kapcsolatban?
Spanyolország a külföldiek szemében kicsit olyan, mint Magyarországon a foci: mindenki ért hozzá, és mindenkinek van róla véleménye. A pénteki beszélgetésre készülve megkérdeztem pár ismerősömet, hogy mi jut eszükbe először Spanyolországról. Nem ért túl nagy meglepetés: flamenco, tapas, bikaviadal, napsütés, szieszta – ezek voltak a listavezetők.


És fordítva? Mit jut eszébe a spanyoloknak Magyarországról és a magyar kultúráról?
Egy furcsa példával kezdve, Madrid egyik külkerületében egy idősebb fodrász, vagy ha úgy tetszik, egy igazán autentikus spanyol úr, kéthavonta mindig Puskás Ferencről és a kor magyar focistáiról akart beszélgetni. De ez a téma garantáltan előkerült egy-egy államtitkári szintű egyeztetésen is. Persze a különböző érdeklődési körrel rendelkező, aktívabb kultúrafogyasztók ismerik Márait, Lisztet, Kertészt, Moholy-Nagyot és így tovább, de a jellemzőbb azért az, hogy Puskásnál meg is áll ez a felsorolás. Irigykedtem a magyarországi spanyol kulturális attaséra és a Cervantes Intézetre, mert ha ők megrendeznek egy eseményt Budapesten, akkor biztosan nagyobb számú közönséget tudnak megmozgatni. A magyar kultúra spanyolországi népszerűsítése során azt tapasztaltam, hogy nagyon kevés olyan előadóművészünk van, aki anélkül is nagy érdeklődésre tartana számot, hogy ne hoznánk összefüggésbe egy ismert spanyol előadóval.


Az Európai Hidak programsorozat egyik célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az európai országokat. Szerinted milyen pontokon kapcsolódhat sikeresen a spanyol és a magyar kultúra?
Bármi kapcsolódhat, csak ügyesen kell tudni kapcsolni, meg kell találni az együttműködés formáját. Amikor Sebestyén Márta egyedül lépett lépett fel egy barcelonai koncertteremben, akkor limitált közönséget, mintegy 100 főt tudtunk megszólítani. Két évvel később, a Madridi Suma Flamenca flamenco fesztiválon a szervezőkkel együttműködve elhatároztuk, hogy összehozzuk Niño Joselét és Mártát. Ráadásként a Hagyományok Házából a Sebestyén Mártát kísérő zenészek mellé egy magyar néptáncos is érkezett, aki egyénileg, és Niño Josele flamenco táncosával együtt „párbajozva” is fellépett a színpadon. A program teltházas volt és hatalmas sikert aratott. Tudnék hozni hasonló példákat a színjátszás és a képzőművészet, de a gasztronómia területéről is.

marta_nino.jpg
Hasonló élményeid vannak a fotóművészet területén?
A fotóművészek esetében más a helyzet: André Kertész vagy Robert Capa Spanyolországban is népszerűek – róluk viszont általában nem tudják, hogy magyarok. Náluk arra kellett figyelni, hogy a fotóikat bemutató kiállítás alcímében szerepeljen a Magyarország szó. Jövőre egy Vasarely kiállítást viszünk a madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumba a Szépművészetihez tartozó Vasarely Múzeum gyűjteményéből. A címben itt is szerepeltetni szeretnénk, hogy Vasarely magyar származású, mert Spanyolországban mindenki azt hiszi, hogy francia művész volt.


Mennyire kell a „kulturális közhelyek” mentén vagy épp ellenében dolgoznia azoknak, akik a Spanyolországról kialakított képet formálják?
Hétfőn beszélgettem a szimpózium egyik résztvevőjével, Carlos Espinosával, a Marca España, a Spanyol országimázs ernyőszervezet vezetőjével. Ő is azon a véleményen van, hogy nem lehet valami újba belekezdeni anélkül, hogy ne adnál hozzá valami fogódzót, ami segíti az embereket – ez akár egy klisé is lehet. A termékek azért válhatnak klisékké, mert jól működnek, eladhatóak. Persze az is igaz, hogy ha nem gondozzák őket, akkor könnyen unalmassá válhatnak.


Hogy viszonyulnak a spanyolok a tradíciókhoz, mennyiben megújíthatók a hagyományok?
Spanyolország egy tradicionális értékekre épülő ország, de ha Barcelonában vagy Madridban sétálsz, akkor elképesztő nyitottsággal, elfogadással találkozol: semmi sem ciki, mindent lehet. Ez az öltözködésre és a kulturális érdeklődésre is igaz. Spanyolországban sokkal többrétű a kulturális paletta, mint ami kiszivárog külföldre: sokszor a klisék lépik át a határokat. A Marca España szerint változnak a kultúrafogyasztás igényei, és nem lehet ugyanazokkal a termékekkel, ugyanazon a nyelven szólni az emberekhez, mint korábban. Ha csak flamenco előadásokat szerveznek, vagy tradicionális termékeket terjesztenek, amik ötven éve működtek, akkor nem tudnak előrébb lépni.


Milyen területekre koncentrálnak az újításokkal?
A Marca España honlapján tematikusan mutatják be azokat a területeket, amiket fontosnak tartanak. Az egyik kiemelt téma a gasztronómia: Spanyolország arról híres, hogy itt van az egyik legtöbb Michelin csillagos étterem. A másik téma a sport, ahol az átlagosnál jobban teljesítenek: a spanyol focistákat, Rafael Nadalt, Fernando Alonsot is támogatták, hogy olyan megjelenésük legyen, ami a pozitív spanyol képet erősíti a külföldiekben. De egy ettől teljesen eltérő példát hozva az űrkutatásban elért eredményeiket is szeretnék népszerűsíteni, hiszen ebben is maradandókat tudnak alkotni.


Milyen témákra számíthat a pénteki szimpóziumon a közönség?
Először három rövid bevezetőt hallhatunk a három előadótól. Alfonso Lucini Mateo, a madridi Cervantes Intézet stratégiai igazgatója a címből kiindulva a spanyol klisékről és a Cervantes Intézet ezzel a témával kapcsolatos tevékenységéről beszél majd. Győri Enikő, Magyarország spanyolországi nagykövete többek között a magyar-spanyol kapcsolódási pontokról és a magyar klisékről tart egy rövid bevezetőt, melyben az Alfonso Lucini által bemutatott spanyol országimidzsre is reagál. Ezt követi Carlos Espinosa de los Monteros, a spanyol kormány Spanyolország Márka (Marca España) főbiztosa, aki a spanyol országimázs elmúlt öt évének trendjéről, Spanyolország külföldi megítélésről ad majd elő.


Ezután számítunk a közönség aktív részvételére, hogy tegyék fel a kérdéseiket a spanyol klisékkel és antiklisékkel kapcsolatban. Ritka alkalom, hogy a spanyol kultúra állami szintű képviselőit lehessen kérdezni arról, hogy mik a trendek és milyen aktuális törekvések formálják rövid vagy hosszú távon a spanyol országimázst.


Számodra mik a legizgalmasabb kérdések a témában?
Le lehet és le kell vetkőzni a kliséket? Hátráltatnak a célok elérésében, vagy meg lehet őket lovagolni, és általuk előrejutni? A spanyol kortárs kultúra szereplői közül kik (és általánosabban milyen spanyol termékek) működnek a leghatékonyabban az országimázs formálásában? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre remélem, hogy az előadásokból vagy a kérdésekre érkező válaszok formájában választ kapunk majd.

 

Szerző: Szakszon Réka

2017/9/28 : mupa Szólj hozzá!
Aki dudás akart lenni

Aki dudás akart lenni

Aki dudás akart lenni

Mercedes Peón

Spanyolország zenei irányzatai közül a flamenco a legismertebb, az olyasféle jelképpé vált, mint a bikaviadal vagy a foci. Nincs ezzel semmi baj, a szokás hatalma – mondhatjuk, de a rend kedvéért jegyezzük meg, hogy az utóbbi huszonöt évben jócskán felértékelődtek a spanyol régiók hagyományai is. Mint például az északnyugati kelta spanyoloké – a galiciaiaké és a baszkoké –, a maguk jellegzetes táncaival és muzsikáival. A fő szerepet a dudák és a dobok viszik, s nem is akárhogy: Carlos Núñez 1997-ben egy platinaalbumot tett az asztalra, Ry Cooder és a The Chieftains közreműködésével.

mpeon-preview-003-2583.jpg


Persze, egy színtér globális robbanásához egy csomó meló kell – és korántsem csak az előadóitól. Fesztiválok kellenek, kiadók kellenek, támogatás kell. (Vér, veríték, könny.) Ezért vállalhatta a galiciai Santiago de Compostela 2014-ben és 2016-ban a WOMEX rendezését. Fontos a Festival Internacional Mundo Celta is. És sorban futnak be a bandák: Kepa Junkera, Xabier Díaz, Davide Salvado, Korontzi, Banda das Crechas, a csúcson Mercedes Peónnal.


Ő tényleg szupersztár. Lényegében az első pillanattól. Csak azóta átesett mintegy négyszáz nemzetközi világzenei fesztiválon.
„A kopasz énekesnőként” is elhíresült Peón – aki mellesleg ragyogó dudás és ütős – nagyszülei vidéken éltek, ragaszkodva a természethez és archaikus gallego nyelvükhöz. Peón náluk kezdte kapizsgálni, hogy micsoda különbség van a tradíció és az esztétizáló tradicionalizmus között. A vidéki asszonyok megmutatták neki, hogyan kell a dobot ütni, és hogyan kell egy kórusnak megszólalnia. Azóta kerüli a finomkodást… (Más kérdés, hogy mielőtt felvette az első lemezét, tizenöt évet a gyökerek kutatásának szentelt. Így – együtt – kerek a sztori.)
Azóta azt tartják róla, hurrikán…
Felkavaró, nyers, robbanékony – fűzhetjük hozzá…
És feminista, szociális, elektronikus – hangsúlyozná ki Peón.
Nem beszélve a nyitottságáról.

A közelmúltban a lengyel Warsaw Village Band Sun Celebration című albumát dobta fel, Napnál veretesebben és emelkedettebben. Totál transz.


Úgyhogy kéretik összedudálni a hazai dudásokat. Hátha aztán… De amúgy sem szabad kihagyni.

Mercedes Peón szeptember 23-án az Európai Hidak keretében lép fel a Müpában. 

2017/9/01 : mupa Szólj hozzá!