Minimum sírni

Minimum sírni

Minimum sírni

Gondolkodtak már azon, hogy milyen zenét hallgat az isten? Nos, ha az elesetteket érzi a legközelebb magához, akkor alighanem bluest… Blues az, ami otthontalan, gyökértelen, száműzött. Amit nem lehet elfelejteni, ami a dolgok legmélyén van. Kiterjedt család. Blues az argentin tangó, a görög rembetika, a bosnyák sevdah, a zöld-foki morna, a spanyol flamenco és a portugál fado. Vér és könny.

mariza_c_carlos-ramos_dsc_6326final.jpgMariza © Carlos Ramos


Ami a (latin fatum, azaz sors szóból eredő) fadót illeti, az Lisszabon (bevándorlókban gazdag, ám a földi javakban roppant szegény) Alfama negyedében csöppent a világra, valamikor az 1820-as években. 1820-ban született az első neves fadó-énekes is, aki után nem maradtak felvételek, a mítosza azonban annál mélyebb nyomot hagyott: 1846-ban bevégzett élete regényt, filmet, musicalt inspirált. Őt Maria Severának hívták, és az anyja kávézójában énekelt, továbbá kiterjedt nemesi ügyfélhálózattal bíró prostituált volt, akinek így a dalai is „kiemelkedtek” a melósok, tengerészek, bevándorlók, zsebtolvajok és más „alja népek” osztályából. A hozzá hasonló fadó-énekeseket, akik nem csak éneklik, hanem élik is a fadót – azaz valóban a fadóban rejlő szomorúság, elvágyódás, fájdalom írja le a sorsukat –, nevezik fadistának.


Nemzetközi figyelmet először a XX. század közepén, Amália Rodrigues felvételei révén kapott a fado, őt tartják „a fado királynőjének” azóta is. Sokat idézett, Mindez a fado című dalában énekli: „Megtört lelkek / Elveszett éjszakák / Különös árnyak / A mór negyedben / Egy kurtizán énekel / Gitár sír / Hamu és tűz / Fájdalom és bűn / Mindaz, ami van / Mindaz, ami szomorú / Az mind a fado.”


Más volt a fado Lisszabonban és más Coimbrában, ahol egyetemista trubadurok énekelték az éjszakában, szerenád gyanánt. A lisszaboni kávézókban drámaibb volt a felhozatal, karnyújtásnyira attól a hangtól, amibe rögtön bele kellett szeretni. Jobbára női hangtól, hiszen – mint a ragyogó Mísia, a kortárs fado egyik legnagyobbja mondta – „egy nő több érzést tud kifejezni, mert van bátorsága sírni”.
Egy, a szülei által vezetett alfamai kisvendéglő fadistáit hallgatva cseperedett fel Mariza is, aki több mint egymillió eladott albummal olyan isteni magaslatokba emelkedett, ami szinte gyanús, vagy túlzás… De aggodalomra semmi ok: én már láttam Marizát a színpadon sírni…

2017/3/20 : mupa Szólj hozzá!
Aki megrajzolja az éjszakát - Interjú Mezei Ildikó grafikusművésszel

Aki megrajzolja az éjszakát - Interjú Mezei Ildikó grafikusművésszel

Aki megrajzolja az éjszakát - Interjú Mezei Ildikó grafikusművésszel

Január 27-én a Bábel-estek legújabb felvonásának központi eleme az Éjszaka lesz, a programban a Tünet Együttes Az éjszaka csodái című különlegességével A Weöres Sándor által ihletett darabban a tánc és a modern vizuális technológiák ötvözése szürreálisan szép látványvilágot teremt. Mezei Ildikó grafikusművész a színpadon rajzolva alkotja meg a darab álomszerű alakjait, melyek életre kelnek az Animata nevű szoftver segítségével - a vonalak megszemélyesednek és interakcióba lépnek az élő táncosokkal, Furulyás Dórával és Szász Dániellel. A darabból most néhány jelenet lesz látható, egész estés változata nagy sikerrel fut a Trafóban. A produkcióról Mezei Ildikót, a színpadon rajzoló lányt kérdeztük.

mezei_ildiko_foto_kralik_daniel.JPGMezei Ildikó © Králik Dániel

Hogy kezdődött a Tünet Együttessel közös történetetek?

Két évvel ezelőtt keresett meg Szabó Réka a rendező, az éppen készülő Az éjszaka csodái kapcsán. Úgy gondolta, hogy a festményeim világa jól idomul majd Weöres Sándor verséhez - mely a darabot inspirálta. Felvázolta, hogy interaktív előadást szeretne, olyan módon, hogy a táncosok és egy rajzoló között végig élő kapcsolat van, és ez egyértelműen látszik is a színpadon. Alkotótársaimmal, Samu Bencével és Taskovics Évával ezt az élő élményt kellett megteremtenünk: történetmesélést képzőművészettel, a tánc és a látványvilág új típusú összhangját. Samu Bence eszerint fejlesztette az Animata nevű szoftvert és teremtett egy olyan platformot, ahol kapcsolatba lehet lépni a táncosokkal; Éva gyönyörű animációival tűzdelte az előadást; én pedig a festményeimmel és élőben rajzolással járultam hozzá a darabhoz. Egy fantasztikus kísérleti időszak volt!

Milyen élmény neked élőben rajzolni a színpadon? Más típusú kreativitást igényel, mint amivel általában dolgozol?

Az alkotás egy magányos folyamat, legalább is számomra. A képeket addig festem, amíg nem válnak tökéletessé. Ott bizony lehetnek rétegek, amik tökéletlenek, színek, melyek aztán nyomtalanul tűnhetnek el…

A darabban nem véthetek, a látvány irányításával, és az élőben rajzolás révén én is a színpadon érzem magam. Tudatában kell lennem annak, hogy minden mozzanatomon nyomon követhető a lelki állapotom, minden rezgésnek súlya lesz, és történetet mesél el. Sok idő kellett mire ezt megszoktam, mára már manipulálom is ennek lehetőségeit.

Milyen a viszonyod a táncművészekkel? Hogyan készültetek a közös feladatra?

Mindig is rajongtam a kortárs színházi- és táncéletért, nagyon sok darabot megnéztem. Így nagyon örültem, hogy ennyire közelről is beleláttam a Tünet Együttes munkafolyamatiba. Furulyás Dóra kísérletező, sokarcú attitűdje, Szász Dániel nagyon pontos és magabiztos mozgásötletei rendkívül inspirálók voltak számomra. Jó látni, hogy hányféleképpen lehet elképzelni ugyanazt! Rékát csodálom, nagyon karakán rendező! Míg mi a játék élményeit dolgoztuk fel, ő már rég tudta mit akar.

Hogyan készülsz egy-egy előadásra?

Ez egy olyan színházi játék, amit mindig próbálni kell. A spontaneitás ellenére keretek tartják össze. Mivel a hétköznapokban mással foglalkozom, így mindig vissza kell érkeznem a történetébe. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig tartjuk repertoáron, mindig nagy lámpalázzal kezdem, végül büszke vagyok minden mozzanatára. Szeretem, mert önazonos, és mert olyan összművészeti! Az éjszaka csodái szerintem egy vízió, egy álomfolyam tele jelképekkel, melyben mozgás, zene, és kép finoman összehangolva vezet el bennünket egy felfokozott érzelmi állapotba : )

2017/1/23 : mupa Szólj hozzá!
Az utcáról a színpadra

Az utcáról a színpadra

Az utcáról a színpadra

Benjamin Clementine-ról nehéz lenne nem tudomást venni. Markáns megjelenése – 193 centis magasságához pengeéles arccsontok párosulnak – mellett olyan hangja van, ami egészen az ember zsigereiben rezonál. A még mindig csak 28 éves brit zenész életútja amerikai filmekbe illik, ahogy pár év leforgása alatt a párizsi utcáról a legnagyobb hangversenytermek színpadára, sőt, divatbemutatók kifutójára került. December 12-én pedig a Müpa színpadán is fellép majd.

Ő maga azonban nem szeret ezekről beszélni. Nem szeretné ugyanis, ha a „szegény legkisebb fiú” sztorija rányomná a bélyegét arra, amit ő igazán értéknek tart: a zenéjére. „Ezekről a dolgokról igazán nem kellene beszélnünk. Minden nap megtörténik, minden nap kerülnek az utcára emberek. Ennyi.” – nyilatkozta 2014-ben a Guardiannek.

Clementine egy ötgyerekes család legkisebbjeként nőtt fel az észak-londoni Edmontonban. Egészen 11 éves koráig nagyanyja nevelte, az ő halála után került vissza ghánai származású szüleihez. Visszahúzódó, csendes gyerekként szinte törvényszerű volt, hogy az iskolai cikizések egyik céltáblájává vált. Éppen ezért elég gyakran be se ment. Ám a legtöbb tinédzsertől eltérően ő nem az utcákon töltötte az idejét, hanem a helyi könyvtárban, ahol William Blake é T.S. Elliott mellett Joseph bátyja tanácsára szótárakat olvasott. 16 évesen, miután az irodalmat kivéve minden vizsgáján megbukott, végleg otthagyta az iskolát. Összeveszett a szüleivel – akik ügyvédnek szánták eredetileg – és elköltözött London Camden negyedébe.

bc_fore_st.jpg

Évekig tartó nélkülözés után egy lakótársi vita hevében fogta magát és 60 fonttal a zsebében vett egy vonatjegyet Párizsba, csak oda. Azt mondta, azért pont Párizsba, mert az volt a legközelebb (London- Párizs alig több mint 2 óra vasúttal). A történet innentől akár egy amerikai filmbe is beillene: hosszú évek utcán, bárban zenélés és nélkülözés – eleinte szó szerint az utcán aludt, majd amikor összegyűjtött egy kis pénzt egy 10 ágyas hostelben bérelt ágyat – után felfedezte egy producer és lemezszerződést ajánlottak neki. Persze nem ennyire egyszerű a történet.


Hat éves volt, amikor először találkozott a zongorával. Az egyik lány bevitt az osztályba egy játékzongorát, de Benjamint nem engedte játszani vele, ezért amikor a lány ebédelni ment, egyszerűen elvette és hazavitte. „ Csak játszottam rajta, hallottam a hangját, és egyszerűen tetszett, nem tudom megmagyarázni, miért. Persze másnap visszavittem, miután a szüleim leszidtak miatta. Büntetésben is kerültem, de ez volt életem egyik legszebb napja.” Zongorajátékát hallgatva nehezen hiszi el az ember, hogy soha, semmilyen formális képzésben nem részesült. Még kottát olvasni sem tud.Valószínűleg segítene is meg nem is" - válaszolta arra a kérdésre, hogy miért nem képzi magát zeneileg. - „Az, hogy nem tudok kottát olvasni, teljesen új felfedezésekhez vezetett. Ha mégis megtanulnék, talán - de lehet, hogy ez nem így lenne - elsiklanék ezek felett."

Annak ellenére, hogy az interjúkban igencsak szűkszavú a magánéletét illetően, a színpadon konkrétan a lelkét rakja a nézők elé. Minden száma erősen önéletrajzi ihletésű, a szövegek olyan kifejezőek, hogy akár zene nélkül, versként is megállnák a helyüket.

„Expresszionista vagyok; arról énekelek, amiről beszélek, arról beszélek, amit érzek, és azt érzem, amit játszom, őszintén és sehogyan máshogy, csak őszintén. Néhányan talán rám unnak majd, de a türelmes hallgatókat arra kérem, jöjjenek egy kicsit közelebb, érezzék, és legfőképp érezzék át, amit adni tudok nekik, anélkül, hogy túl sokat kérdeznének. Így talán a végére megkapják a válaszokat."

Szerinte ez leginkább a Párizsban eltöltött időnek köszönhető. Míg a brit zenészek inkább a zenébe fektetik az energiát, minél megkapóbb melódiát próbálnak írni, a franciák sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a mondanivalóba, és ezáltal a szövegbe. Benjamin zenei filozófiáját jól példázza az az eset, amikor 2015 tavaszán épp Párizsban játszott, és koncert közepén megvágta az egyik ujját, ami vérezni kezdett. Egészen addig nem vett róla tudomást és nem hagyta abba a játékot, amíg a közönség papír zsebkendőket nem kezdtek dobálni neki. Később cinikusan megjegyezte: ez történik, ha szerelembe esel; megsebeznek. 

2016/11/28 : mupa 1 komment
Fura és bizarr hangszerek a nagyvilágból

Fura és bizarr hangszerek a nagyvilágból

Fura és bizarr hangszerek a nagyvilágból

Tűzorgona, sajtdob és borz-theremin

Az nem kérdés, hogy a hegedűt hogyan kell megszólaltatni, de tudja-e, hogy a ngonival mit kell kezdeni? Na és a korával? Hogy orgona nem kizárólag fából vagy fémből, de tengerből, cseppkőből, sőt még tűzből is lehet? És hogy mi a különbség a theremin és az onde Martentot közt? És hogy kerül ide egy borz?

Kimondhatatlan nevek

Az afrikai hangszerekről – többek közt eredetüknél fogva – első hallásra azt sem tudjuk, eszik-e vagy isszák, jobban mondva fújják-e vagy éppenséggel pengetik. A sokszor kimondhatatlan nevű instrumentumok ugyanis nem túl gyakori szereplői a nyugati fülnek megszokott zenekaroknak. Szerencsére, ahogy a világzene, úgy ezek az egyedi kinézetű hangszerek is egyre nagyobb teret hódítanak maguknak a hangversenytermekben. A Müpa közönsége tavaly a ngonit – Afrika legrégebbi húros hangszerét – ismerhette meg a Bassekou Kouyate & Ngoni Ba tolmácsolásában, nemsokára pedig újabb afrikai hangszerrel bővíthetik a tudástárat. A kora egy nyugat-afrikai 21 húros hangszer, aminek alapja egy félbevágott és tehénbőrrel bevont lopótök. Hangjában leginkább a hárfára hasonlít, bár amikor hagyományos módon szólaltatják meg erősen hajaz a flamenco és a blues gitárra is. A világ talán legjobb – de mindenképp legismertebb – korajátékosa Toumani Diabaté, akinek nem meglepő módon fia, Sidiki is ezt a hangszert választotta sajátjául, nemsokára pedig testközelből láthatjuk – és hallhatjuk – őket a Müpában.

your_lenquette_2014_007_096_zps8fcf2736.jpgToumani és Sidiki Diabaté © Your Lenquette

Elemi erők

Ha már Müpa, nem lehet szó nélkül hagyni a Hangversenyterem orgonáját, ami a maga 6712 sípjával a kontinens legnagyobb mechanikus működési elvű koncerttermi orgonája. A sípok ón és ólom speciális ötvözetéből készültek, amelyek összetétele a sípok mérete szerint változik. Vannak viszont olyan orgonák is, amik egészen más természeti erőket használnak. George Fréderic Eugène Kastner 1874-es találmánya, a tűzorgona – vagy más néven pyrophone – sípjai a propán és a benzin robbanása közben felszabaduló légnyomás következtében szólalnak meg.

Kevésbé tűnik veszélyesnek a horvát tengerparton, Zadarnál található víziorgona. A 70 méteres orgona 35 sípját az Adriai-tengerbe vezető márványlépcsőkből alakította ki Nikola Bašić horvát építész 2005-ben. Minden lépcsőfokban 5 síp található, amik a tenger hullámzásának következtében folyamatosan „zenélnek”. hasonló építmény található San Franciscoban is, bár az ottani csöveket PVC-ből és betonból készítette Peter Richards. 

Egy másik természeti elemet, a köveket használta fel Leland W. Sprinkle, aki a virginiai Luray cseppkőbarlangban építette meg egyedülálló orgonáját. A három és fél hektáros barlang összesen 37 cseppkő szolgáltatja a különleges hangzást, melyeket egy központi billentyűzet segítségével lehet megszólaltatni. Állítólag Sprinkle-nek az adta az ötletet, amikor a barlangban kirándulva a fia beütötte a fejét az egyik cseppkőbe, az pedig mély, vibráló hangot adott ki.

luray-caverns-stalacpipe-organ-horizontal-w-people.jpgA Leland W. Sprinkle tervezte cseppkőorgona a Virginia állambeli Luray cseppkőbarlangban

Tudományos fantasztikumok

A theremin az a hangszer, amit már valószínűleg mindenki hallott – ha máshol nem, hát sci-fi filmekben vagy a brit punk-musical-kabaré együttes, a Tiger Lillies koncertjén –, de valószínűleg megnevezni kevesen tudják. Ezt a különös, hátborzongató hangjáról híres szerkezetet az orosz fizikus, Léon Theremin találta fel a 20. század elején. Titokzatosságát tovább fokozza, hogy anélkül lehet megszólaltatni, hogy a zenész megérintené, pusztán a két egymáshoz közeli rezgésszámra hangolt rész között – az oszcillátor és az antenna – mozgatja a kezeit, ezzel szabályozva a hang frekvenciáját és amplitudóját. Jimmy Page meg is mutatja, hogyan:

Hasonló elven működik az ondes Martenot, ám ott a billentyűk segítségével lehet előcsalni a kísérteties hangzást. Utóbbi a Radiohead gitárosának, Jonny Greenwoodnak is nagy kedvence, több Radiohead lemezen is – a Kid A-től kezdve a májusban megjelent A Moon Shaped Poolig - felfedezhető, illetve aki tavaly ott volt Greenwood és a Londoni Szimfonikusok szólistáinak koncertjén, élőben is halhatta megszólalni.


Greenwood ondes Martenot-on játszik a Radiohead How To Dissapear Completely című számában 2001-ben a Jools Holland Show felvételén


Alig egy hónapja a CAFe Fesztiválon találkozhatott a magyar közönség az „őrült” göteborgi hangszerkészítő, Martin Molin zenekarával, a Wintergatannal és persze Molin legújabb alkotásával, ami egy több mint kétezer üveggolyó pörgetésére és mozgatására alkalmas, hatalmas zenedoboz. A Marble Machine, azaz a Golyógép névre keresztelt masinéria építését több millióan követték a Youtube-on, és Molin alig egy év alatt el is jutott odáig, hogy már tovább tud rajta zenélni, mint amennyi időt a golyók összeszedésével tölt.

Eszement ötletek – határ a csillagos ég

Vannak, akik a hangszerkészítést egy teljesen más szintre emelve olyan tárgyakból és „dolgokból” alkottak hangszereket, amik aztán tényleg nem erre a célra lettek kitalálva. Walter Williams például sajtokból – igen, jól olvasták, sajtgurigákból – épített dobot a holland jazzdobos Hans Bennik számára, kihasználva a tejtermékek azon tulajdonságát, hogy gyakorlatilag nem romlanak meg, csak átalakulnak. A bécsi Vegetable Orchestra még ennél is tovább ment: az egész zenekar zöldségekből készült hangszereken játszik. A 1998-ban alapított együttes nemcsak a zöldségpiacokon, de a hangversenytermekben is komoly népszerűségnek örvend, rendszeresen turnéznak a világban.

Az összes hangszer közül azonban talán a badgermin, vagyis a borz-theremin a legbizarrabb, ami az, aminek első olvasatra tűnik: egy borzzal ötvözött theremin. A borzok - és az állatvédők - érdekében reméljük, nem sok gyerek kap majd hozzá kedvet.

2016/11/16 : mupa Szólj hozzá!
Minden nagy zseni mögött egy apuka áll?

Minden nagy zseni mögött egy apuka áll?

Minden nagy zseni mögött egy apuka áll?

Vajon mindannyiunkban megvan a tehetség bármire, vagy a szocializáció, esetleg a gének eleve eldöntik, hogy mi lesz belőlünk? Ez a kérdés bizonyára sokakban felmerül akár saját életükre vonatkoztatva, akár a gyermekeik felcseperedését látva. Ez a kérdés olyannyira az egyik legfontosabb mind közül, ami bennünket foglalkoztat – kivéve „az élet, a világmindenség meg minden” – hogy a hollywoodi filmeknek is rendszeresen visszatérő témája. Ezekben rendszerint arról győzködnek minket, hogy szabadok vagyunk bármire, rajtunk, a saját döntéseinken áll, hogy mit hozunk ki az életünkből. Hogy sosincs eleve vesztett meccs.


Volt azonban olyan is, aki tudományos igénnyel futott neki a kérdésnek. Czeizel Endre szerint „egyik ember sem születésekor válik azzá, akire emlékezünk”. Másfelől viszont megállapította, hogy Bach, vagy Liszt Ferenc családjában közel hetven muzsikus volt. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a december 1-én a Müpában apjával Toumanival fellépő Sidiki Diabaté egy olyan nagy múltú énekmondó famíliához tartozik, amelyben Sidiki már a 72. generációt képviseli. Másfelől viszont – Czeizel kutatásai szerint – a költők felmenői között a költészet és a prózaírás egyáltalán nem volt jellemző. Valamiért tehát a muzsikus gének jobban átjárják a családot – vonta le a következtetést Czeizel doktor nem annyira az okokra és összefüggésekre, mint inkább a számokra támaszkodva. A nagy számok továbbá azt is megmutatták, hogy az elsőszülöttek általában „okosabbak”, mint a később születő gyerekek.

Ki-ki döntse el, hogy ez mennyire áll meg, tény azonban, hogy Mozart családjában többnyire építőmestereket, kőműveseket, szobrászokat, kézműveseket, kertészeket találunk. Igaz, Mozart édesapja, Leopold Mozart hegedűművész volt és igen nagy gondot fordított fia zenei képzésére. Ezt – állítólag – Mozart nem is vette rossz néven. Iskolába sem járt, az írást, olvasást és a számolást is az apjától tanulta. Mozart a legkisebbik, a hetedik gyermek volt a családban.

leopold_mozart.jpgLeopold Mozart


Ha már a zenészek körében ilyen jól tetten érhető a „vérvonal”, gondoltuk, készítünk egy kis válogatást zenészcsaládokról – természetesen, a teljesség igénye nélkül.
Rögtön itt van a „családi műhelyként” működő Anima Sound System, amely november 16-án lép fel a Müpában, méghozzá most először szimfonikus zenekarral. Prieger Zsolt és öccse, Prieger Szabolcs, és Németh Gergő környezetében jöttek-mentek a zenészek, ők viszont maradtak életben tartva az Anima-brandet, amely jócskán változott az évek alatt. Idővel Zsolt lánya, Fanni is csatlakozott a zenekarhoz, ebben a felállásban jönnek a Müpába is.

Ki ne tudná, hogy Michael Jackson is zenész famíliában kezdte? Akkor még fekete volt, göndör és cuki. A Jackson családot az apuka, Joseph Walter Jackson indította el a zenei pályán, aki R&B zenész és darukezelő volt egy személyben. Öt legidősebb fiúgyermekével alakította meg a Jackson 5 zenekart – a 70-es évek egyik legsikeresebb pop formációját – a lányok pedig egyből szólókarrierbe fogtak. A többit már tudjuk: Michael mellett Janet és La Toya tett szert ismertségre. Kevésbé tudott, hogy több Jackson-unoka is a szórakoztatóiparban helyezkedett el, vagyis esetükben is igazolódna Czeizel doktor meglátása.

De még mennyire bejönne a magyar muzsikus cigány dinasztiák esetében! Járóka Sándor 1995-től volt egy éven át a 100 Tagú Cigányzenekar művészeti vezetője. Ő – hasonlóan Mozarthoz – már hatévesen édesapja, id. Járóka Sándor zenekarában játszott. Még csak 16 éves volt, amikor az apukájával már turnézott Amerikában. A Liszt Ferenc-díjas cigányprímást, Lakatos Sándort nyolcéves kora óta tanította az édesapja, Lakatos Flóris hegedülni, később pedig a nagybátyja, Lakatos Tóni vette a szárnyai alá.

Az igazán nagy és szerteágazó dinasztia azonban a Czutoroké! A híres szegedi Dankó Pista barátja volt a 19-20. század fordulóján alkotó Czutor Béla prímás. Béla cigány – akinek már az édesapja is vezérprímás, anyai nagyapja pedig klarinétos volt – gyermekeinek is továbbadta a zene szeretetét és művészi tolmácsolásának képességét. Ma még Béla dédunokái is elismert zenészek, lemenői között vannak cimbalom- és hegedűművészek, fuvolisták és énekesek. Czutor Zsolt például a Budapesti Fesztiválzenekarban hegedült, a Carnegie Hallban is fellépett. Czutor Róbert cimbalomművész a 100 Tagú Cigányzenekar volt tagja, jelenleg a Magyar Állami Népi Együttesben játszik. A fiatal Czutorok már a könnyűzene felé is nyitottak. Czutor Zoltán a Nyers és a Belmondo zenekarok frontembere. Anett húga a Honeybeastben és a Belmondoban is énekel, míg Ignác a Fool Moon, majd a Cotton Club Singers énekegyüttesben szerzett hírnevet. Íme a muzsikus gének!

Vagy inkább a szigorú és elkötelezett apukák állnak a sikerek hátterében? Leopold Mozart, Prieger Zsolt, id. Járóka Sándor, Lakatos Flóris, Czutor Béla, Joseph Walter Jackson – és lám, a világhírű szitárművészt, Anoushka Shankart is kora egyik legismertebb indiai zenésze, saját édesapja, a szintén szitáros Ravi Shankar kezdte el tanítani. Édesapjával egészen annak 2012-ben bekövetkezett haláláig rendszeresen együtt léptek fel. Anoushka féltestvére, Norah Jones sem akárki: énekes, színész és dalszerző, akit hat Grammy-díjjal tüntettek ki. A gyönyörű Anoushka Shankar november 19-én mutatja be Land of Gold című lemezét a Müpában.


Mondanunk sem kell: Estrella Morente, az egyik legismertebb mai flamenco énekes, Pablo Almodovar múzsája, már egészen fiatalon szintén énekes és táncos szüleitől tanulta el az andalúz muzsika titkait, de leginkább édesapjától Enrique Morentétől, akivel kiskorától kezdve közösen lépett fel és, aki a lemezfelvételei elkészítésében is tevékenyen részt vett. Ő december 9-én ad vérpezsdítő koncertet a Müpában.


Zárjuk Czeizel Endre gondolataival ezt a bejegyezést. Az igazi tehetséghez elengedhetetlen a kreativitás, ám ez is kevés, ha nem társul hozzá akaraterő és szorgalom, ami a vele született képességek valóra váltásához szükséges. A tehetség kibontakoztatásában pedig a családnak, a neveltetésnek, az iskolának is óriási a szerepe.
Szerény, nem reprezentatív gyűjtésünk szerint az apukáknak van kiemelkedő felelőssége abban, hogy a zsenialitást a kis zsenikből napvilágra hozzák. Hajrá apukák!

 

2016/11/14 : mupa Szólj hozzá!
Több mint király

Több mint király

Több mint király

Utoljára 2009 júliusában hallhattuk Salif Keïtát a Veszprémi Ünnepi Játékokon, ahol jó szokása szerint felcsalta a színpadra híveit, hogy elszabaduljanak a lábak, továbbá elszabaduljon a menny és pokol. De főleg a menny. Ott a székesegyház lábánál ugyanis leírhatatlanul emelkedett pillanatokat élhettek át, akik engedtek a csábításnak. Az ünnepek legünnepibb élményét. Keïta, persze, mindig is nehezen viselte, ha „ünnepélyesen” üldögél a közönsége, miközben énekel…

salif_k_photo_tale_3.jpg

2006 szeptemberében, amikor a nyíregyházi Vidor Fesztiválon járt, akkor is táncra kényszerítette a nagyérdeműt. „Ma van a születésnapom, mondta, és azt szeretném, ha együtt ünnepelnénk meg.” Na, erre több se kellett, egyből pattantak fel… Ezt a születésnapos szöveget amúgy Veszprémben is bevetette. Tehát vagy nem tudja, hogy mikor született, vagy valami másról szól a sztori. Szerintem nagyon is jól tudja, és ha hinni lehet a Wikipédiának, akkor mi is megtudhatjuk: éppenséggel nem júliusban vagy szeptemberben, hanem a köztes augusztusban.
De hát ez most szinte lényegtelen.
Egy jobb fajta tánc végül is felér egy születéssel…
Még egy olyan zavart keltővel is, mint amilyen Keïtáé volt, 1947. augusztus 25-én.

A nemesi származású – sőt egyenesen királyi – Keïta ugyanis albinóként látta meg a napvilágot. „Az apámnak okozott egy kis fejfájást – mondta a Magyar Narancsnak –, nem értette, hogyan történhetett ilyen, aztán megmagyarázták neki, hogy nem ez az első eset.” De azért nem lehetett ilyen kedélyes a sztori. Különben aligha tartaná olyan fontosnak az albínók megsegítését. „Van egy alapítványom, védőkrémet adunk a gyerekeknek, s most kórházat építünk. (…) Ezeknek az embereknek könnyíteni kell a sorsán. A látási gondjaik megnehezítik a tanulmányaikat, és ötvenéves korukra a legtöbben bőrrákot kapnak. A társadalom ugyanakkor kiveti őket magából, még ma is hallani albínókról, akiket feláldoznak.”

Megjegyzem, Keïtát is a látása térítette el a tanári pályától.

Nekem nem volt más választásom, ha nem a zenéből, akkor csak lopásból tarthattam volna el magam. A kasztrendszer törvényei szerint persze nem lehettem volna zenész, de én azért születtem, hogy zavart keltsek. Mindkét szülőm fekete volt, én mégis fehér lettem, nem szabadott zenélni, mégis zenéltem.”

És most itt lesz a Müpában november 3-án.
Előre szólunk: kéretik felállni…!

2016/10/27 : mupa Szólj hozzá!
Történet egy fiúról

Történet egy fiúról

Történet egy fiúról

Hol volt, hol nem volt, a hetvenes évek elején járunk. Két jelentékeny művészeti mozgalom borzolta a kedélyeket akkoriban, az egyik színházhoz, a másik a népzenéhez kötődött főképpen. 

20161029_babel_est_aradas_trio_squelini_rohmann_ditta_c_szoke_daniel_bogdan.jpgA Trio Squelini - Váczi Dániel, Szalai Péter és Szőke Szabolcs - és vendégük, Rohmann Ditta
fotó: Szőke Dániel Bogdan

Az előzőből olyan megkerülhetetlen társulatok nőttek ki, mint amilyen a Stúdió K volt, az utóbbi pedig a táncházmozgalomba torkollt. És mindkettő hátterében ott állt az Orfeo csoport. Sőt, nem is csak „mindkettő”, hiszen az Orfeo bábszínházi és képzőművészeti tevékenységet is folytatott, amíg hagyták, azaz 1974-ig. Újbalos nézetek, szabad szerelem, kommunában élés, sok volt az a korabeli hatalom számára.

De most nem az Orfeo elévülhetetlen érdemeit – és bukását – szeretnénk ecsetelni (arról inkább lásd a Duna Műhely / Mediawave Orfeo csoport című dokumentumfilmjét), csak jelezni, hogy Szőke Szabolcs honnan indult. Annál is inkább, mert rá negyvenöt év múltán is ugyanaz a nyitottság, ugyanaz a tartás, ugyanaz a kompromisszummentesség és ugyanaz a külön utasság jellemző, mint amikor megismerhettük az Orfeo Vurstli című darabjában.

Akkoriban még a hegedű volt Szabi egyes számú hangszere – s mellesleg gyönyörűen festett –, de aztán hetvenhatban a bolgár gadulkára váltott. Annak szikár keserűsége közelebb állt hozzá. „Magányhangszer”, ahogy írta egyszer hűséges társáról. Kolinda, Makám és Kolinda, Makám, Tin-Tin Quartet, Pangea, Ektar, Rubai trió – megannyi mérföldkő. Ezeken át vezetett Szabi pályafutása a (Rohmann Dittával súlyosbított) Trio Squeliniig. Jobbára instrumentális etnikus kamarazenével, balkáni, keleti és afrikai befolyásokkal, és persze mindegyikben az ő kérlelhetetlenül jellegzetes stílusával.

Képzőművészeti alkotásait inkább csak egy-egy lemezborítóról ismerhetjük, az alternatív színházi világban azonban ugyancsak befutott 1997-ben alapított Hólyagcirkusz Társulatával. Költészet és zene, cirkusz és színház, tragikum és fekete humor kirívó egysége jellemzi produkcióikat – ha úgy tetszik, az összművészet maga…

Így hát mi sem adekvátabb, mint hogy Szabi komoly szerepet kapjon egy október 29-én bábeli esten a Müpában. Együtt működve Süveg Márk és Závada Péter költők Akkezdet Phiai nevű hiphop formációjával – és a mögöttük álló Amoeba együttessel –, illetve Rózsavölgyi Zsuzsa táncosaival. Felülemelkedve nemzedékeken és művészi ágakon, s közben nem tágítva a megszokott mélységből.

2016/10/21 : mupa Szólj hozzá!
Így lehetsz világhírű!

Így lehetsz világhírű!

Így lehetsz világhírű!

„A jövőben bárki világhíres lehet 15 percre.” Andy Warhol 1968-as jóslata mára valósággá vált. A közösségi médiafelületek, a YouTube és a tehetségkutatók segítségével – és persze egy kis szerencsével – a világhírnév már senkinek sem elérhetetlennek tűnő álom. Persze a kérdés az, hogy meddig tart. Olyan fiatal énekeseket és zenészeket gyűjtöttünk össze, akik eltérő utakon váltak híressé, és már sokszorosan túllépték a vágyott 15 percet.

andy_warhol_quotes_10.jpg

Kétségtelenül Justin Bieber a legismertebb előadó, akinek sikerében a YouTube-nak nagy szerepe volt. Az akkor még Kanadában élő 13 éves srác tucatnyi videót töltött fel az oldalra.  A tehetségkutató menedzserként ismert Scooter Braun véletlenül bukkan rá az egyikre, és akkora potenciált látott a fiúban, hogy rögtön felvette a kapcsolatot Justin édesanyjával, aki kisebb huzavona után beleegyezett egy demó elkészítésébe. Atlantába érkezése után egy héttel Bieber már Ushernek énekelt, 2009-ben kiadott első kislemeze rögtön világhírűvé tette. A rajongóit legutóbb akkor sokkolta, amikor augusztusban törölte 77 millió ember által követett Instagram profilját.

De az is a sikerhez vezető út lehet a videómegosztó oldalon, ha már ismert és elismert előadók feldolgozásaival kezdi valaki a zenészkarrier építését. A feltöltött videó megfelelő paraméterezés segítségével ugyanis könnyen milliók keresési listájának élén landolhat. Így tett a Müpa melletti CAFe sátorban október 23-án fellépő KNOWER is, akik elsőként pont egy Justin Bieber-feldolgozással jelentek meg a felületen 6 éve. Azóta már túllépték a feldolgozás-zenekar státuszt, negyedik lemezükön dolgoznak, sőt jelenleg az amerikai zenei szcéna egyik legizgalmasabb csapatának számítanak.  Az egyik legismertebb feldolgozás-videót, a jelenleg is még csak 19 éves Greyson Chance töltötte fel a felületre még 2010-ben. A közel 57 millió megtekintéssel büszkélkedő felvételen Lady Gaga Paparazzi című számát énekli és zongorázza. Az énekes azóta is aktív, 2011 húsvétján a Fehér Házban énekelt az amerikai elnöknek és családjának, idén pedig új EP-t adott ki.

A Fülöp-szigetekről származó 24 éves Charice Pempengco a magyar tiniknek leginkább a Glee – Sztárok leszünk! című sorozatból lehet ismert. Édesanyja hétéves kora óta énekversenyről-énekversenyre cipelte. Hazájában a Little Big Star elnevezésű tehetségkutató verseny hozta meg számára az ismertséget. Majd következett az amerikai álom. YouTube-ra feltöltött videóira Ellen DeGeneres figyelt fel, aki meghívta showjába. Az adás után hamar ismertté vált, énekesnőként és színésznőként is dolgozik, duettezett Céline Dionnal és Andrea Bocellivel is. 2010-es Charice című albuma a Billboard listáján az előkelő nyolcadik helyig jutott, így ő lett az első ázsiai származású énekes, aki a 200-as listán az első tízbe került. Ophra Winfrey pedig a világ legtehetségesebb lányának nevezte, aki a mai napig nagy figyelmet fordít közösségi médiafelületeire, többek között videóblogot is vezet.

A hangszeres zenészek közül Lindsey Stirling a legismertebb YouTube-sztár. 2007 óta működteti Lindseystomp elnevezésű csatornáját, ami igazán akkor futott be, amikor az America’s Got Talentben előadott produkciója után David Graham megkereste, hogy közösen készítsenek videót. Mára ő az egyik leginnovatívabb zenész, és nemcsak a feltöltött videói, de koncertjei is moziélményt nyújtanak. Csatornáján mára 8 és fél milliónál több feliratkozó és 1,5 milliárd feletti megtekintése vanm, a Forbes listáján 2016-ban  - legjobb helyezést elérő nőként - a 4. helyet kapta a YouTube-művészek aktuális Forbes listáján.

A jazzisták közül a Müpában október 30-án koncertező Jacob Colliert érdemes megemlíteni. A zenészcsaládban született fiatalember már kisgyerek kora óta dolgozik zenei ötletein. A YouTube-ra 2011 óta tölti fel egyedi, házi készítésű videóit. Stevie Wonder feldolgozása annyira jól sikerült, hogy vírusszerűen elkezdték továbbosztani a felhasználók. Ma már social media platformjain keresztül több ezren követik a világ minden pontjáról, 2014 óta pedig Quincy Jones produceri irányításával dolgozik multimédiás szólóprodukcióján. A The Gurdian „a jazz új Messiásának” nevezte, rajongói között - sok egyéb híresség mellett - megtaláljuk Stevie Wondert, Herbie Hancockot, Pat Methenyt, Jamie Cullumot és David Crosbyt.

Collier az augusztusi BBC Promson Cory Henry vendégeként lépett fel.  A brooklyni születésű billentyűs zenészkarrierje szempontjából klasszikusabb utat járt be. Kétévesen kezdett el zongorán és Hammond-orgonán játszani, négy évvel később pedig már a harlemi Apolló Színházban zenélt, és rendszeresen fellépett New York-i templomokban. Igazi gospel hátterű muzsikus, aki mára univerzális zongoristává és jazzorgonistává vált. Karrierje 19 évesen indult be igazán, amikor a szaxofonos Kenny Garrett világkörüli turnéján muzsikált.  Az új generáció egyik legjobb improvizációs képességű billentyűseként jegyzik, aki Robert Glaspertől Bruce Springsteenig számos előadóval dolgozott már együtt. Október 23-án a Müpa melletti CAFe sátorba futurisztikus hangzásokkal kísérletező formációja, a The Funk Apostles élén érkezik.

Hiromi is azoknak a fiatal zenészeknek a táborát erősíti, akik bár jelen vannak a közösségi oldalakon, sikerüket a kivételes tehetség mellett a tanulásnak, a tudatosan megválasztott fellépési lehetőségeknek és egy találkozásnak köszönhetik. Első koncertjét tizenkét évesen adta, két évvel később a Cseh Filharmonikusokkal játszott, majd 17 évesen Tokióban találkozott Chick Coreával, aki meghallgatta és meghívta másnapi koncertjére – természetesen fellépőnek. Tehetsége és improvizáció iránti fogékonysága tehát korán feltűnt, de igazán akkor bontakozott ki, amikor húszévesen a Berklee-re ment tanulni. Energiákkal teli előadásmódjával mára a legnevesebb koncerthelyszínek és jazz fesztiválok közönségét veszi le a lábáról. Hogy ez így lesz-e Budapesten is? Azt október 21-én Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben bárki tesztelheti.  

2016/10/19 : mupa Szólj hozzá!
Kedvenc franciáink a filmvászonról

Kedvenc franciáink a filmvászonról

Kedvenc franciáink a filmvászonról

Franciaország mindig az európai filmművészet egyik alappillére volt. Olyan filmeket és színészeket adott a világnak, akik évtizedekkel későbbi generációk számára is ikoni státuszban vannak. Felsorolni, ne adj isten, rangsorolni a legjobb francia műveket, egyet jelent a lehetetlennel. Éppen ezért, nem is erre teszünk kísérletet, pusztán egy csokorba szedtük a kedvenceinket. 

facebookeventcover_784x295px_mozi.jpg

Két nap, egy éjszaka (Deux jours, une nuit); 2014

A Dardenne fivérek 2014-es drámája látszólag egyszerű dokumentarista eszközökkel operáló történet, ahol a főhősnek, Sandrának egy hétvégéje van arra, hogy gyárbeli munkatársait személyesen meggyőzze, hogy mondjanak le prémiumukról, és ezzel ő megtarthatná az állását. A film, annak ellenére, hogy nem került be a legjobb idegennyelvű filmek közé az Oscaron, a főszereplő Marion Cottillardnak meghozta a második jelölést.

Életrevalók (The Intouchables); 2011

Ez az a francia vígjáték, amit talán senkinek sem kell bemutatni. A valós történeten alapuló film mindössze kilenc héttel a 2011-es bemutató után a második legsikeresebb francia filmmé vált a nézőszámok alapján, 2012. márciusára pedig a legjobban jövedelmező nem angol nyelvű film lett, 281 millió USD-vel. Aki nem látta, most azonnal álljon fel a képernyő elől, és addig vissza se térjen, amíg nem pótolta ezt az eget verő hiányosságot. Az Omar Sy és François Cluzet főszereplésével készült filmet 33 díjjal ismerte el a filmszakma. 

A némafilmes (The Artist); 2011

Michel Hazanavicius nem kis kockázatot vállalt, amikor elhatározta, hogy a 21. században fekete-fehér némafilmet forgat. A hazardírozás végül több, mint kifizetődő lett. A 2011-es Cannes-i fesztiválon bemutatott alkotást 6 Golden Globe-ra és 10 Oscarra jelölték. Hazanavicius elvihette a legjobb rendezőnek járó aranyszobrot, a főszereplő Jean Dujardin pedig történelmet írva, első francia színészként győzedelmeskedett a legjobb férfi színész kategóriában. A film minden idők legtöbb díját bezsebelő francia alkotása lett. A Time, a The Guradian és a The Telegraphe is 2011 legjobb filmjévé választotta, míg  13 másik szaklapnál is bekerült a legjobb tízbe.

jean_dujardin_artist_oscar_2012_dvdbash.jpgJean Dujardin és a Legjobb Férfi Főszereplőnek járó aranyszobrocska

Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d'Amélie Poulain); 2001

Ha francia filmek, akkor nincs felsorolás Audrey Tautou nélkül. Az idén 40 éves, de még mindig kislányos bájjal rendelkező színésznő számtalan szerepe közül a legismertebb Amélie, a montmartre-i felszolgáló lány. Amélie, miután egy rejtett zugban rátalál egy titokzatos kis dobozra, elhatározza, hogy visszajuttatja azt eredeti tulajdonosának és innentől csodálatos kalandokba keveredik. A filmet 5 Oscarra jelölték, de begyűjtött több BAFTA, César-díj  és  Golden Globe jelölést is, Tautounak pedig meghozta a világhírnevet, akit azóta is sokan Amélie-vel azonosítanak. Azt mondja, különösképpen nem zavarja a dolog, szerinte ez nem egy olyan szerep, amit mindenképpen el kéne engednie.   

amelie_miramax.jpgAudrey Tautou, mint Amélie Poulain
fotó: Miramax

A nagy kékség (Le Grand Blue); 1988

Luc Besson a francia filmművészet megkerülhetetlen szereplője, aki rögtön első rendezésével, az 1983-as Élethalálharc című filmmel kivívta a szakma és a közönség elismerését. A film húsz nemzetközi díjat vihetett haza, a még mindig csak 24 éves Bessont pedig egyenesen a keresett rendezők közé repítette. Egyik legismertebb és legtöbbet méltatott filmjében két szerelme, a rendezés és a búvárkodás találkozik. Jean Reno és Jean-Marc Barr két szabadtüdős búvárt alakít, akik egymással, az idővel és az elemekkel versengenek, hogy ki tud mélyebbre merül a nagy kékségben. 

A házibuli (La boum), 1980

Sophie Marceau nem szorul különösebb bemutatásra. Ahogy a francia színésznő ikonikus filmje, a Házibuli sem, amin szó szerint generációk nőttek fel, zenéjét pedig még azok is dúdolják, akik magát a filmet nem is látták. Mintha tegnap lett volna, hogy a 13 éve Vic élete első házibulijára készült és álmodozott az első szerelemről, Matthieu-ről. Pedig a filmet több mint 35 éve mutatták be, a főszereplő Sophie Marceau - aki a forgatás altt még 14 éves sem volt  - pedig idén lesz 50 éves.   

A Bélier család (La famille Bélier); 2014

Viszonylag kevesen ismerik a 2014. decemberében mozikba került Bélier család című filmet. Pedig a francia mozikban a szakma és a közönség is egyöntetűen imádta. És volt is miért. A film egyszerre vicces és megindító történet egy siketnéma család egyetlen halló tagjának viszontagságairól a háromszoro César-díj jelölt Éric Lartiagu rendezésében. A forgatókönyvet a Szerelem a felhők felett főszereplőjének kishúga, Victoria Bedos írta. Az énekesi álmokat dédelgető főszereplőt az a Louane Emera alakítja, aki a The Voice zenei tehetségkutató francia verziójában egészen az elődöntőig menetelt, filmbeli alakításáért pediog megkapta a a legígéretesebb fiatal színésznőknek járó César-díjat, ami az Oscar francia változata. 

 

A félelem bére (Le salaire de la peur); 1953

A Georges Arnaud azonos című regényéből készült film főszerepében a zseniális Yves Montand látható, akinek az 1953-as Guatemalaban játszódó fekete-fehér dráma első kirobban mozisikere volt. Henri-Georges Clouzot rendezését Arany Pálmával díjazták Cannes-ban, és Berlinben is elnyerte az Arany Medvét, a Brit Filmakadémia pedig a legjobb filmnek választotta 1955-ben.

Kóristák (Les Choristes); 2004

A Kóristák, az addig főleg természetfilmek producereként jeleskedő Christophe Barratier első nagyjátékfilmje egy nevelőintézetben játszódik, ahol főhősünk, a bukott zeneszerző a zenén keresztül találja meg a kulcsot az addig csíntalan fiúk lelkéhez. A sztori nem tartalmaz nagy katarzisokat, de igazából nincs is rá szükség. Barratier szavaival élve, "arról szól, hogyan járul hozzá valaki ahhoz, hogy a világ élhetőbb legyen". Kicsit, mint a Holt Költők Társasága francia verzióban. Az elhangzó kórusműveket a zeneszerző Bruno Coulais kifejezetten a film számára komponálta, és a 2004-es Oscaron Legjobb eredeti zene kategóriában jelölték, míg a film a Legjobb külföldi film díjáért versengett.

Természetesen a sort még végtelenségig folytathatnánk, kapásból még ugyanennyi kihagyhatatlan francia filmet fel tudnánk sorolni. A Müpamozi Francia krémes sorozata az 1960-as évektől egészen a 21. századig válogat a francia filmek krémjéből. Különleges desszert azoknak, akik szívesen néznek a filmek mögé, akiket érdekelnek az alkotásokat inspiráló korok, eszmék.

2016/10/10 : mupa Szólj hozzá!

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu