Bölcsőből a koncertterembe, avagy sosem lehet elég korán kezdeni

Bölcsőből a koncertterembe, avagy sosem lehet elég korán kezdeni

Bölcsőből a koncertterembe, avagy sosem lehet elég korán kezdeni

A Müpa megnyitása óta kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy programkínálatában minden korosztály találjon ízlésének és életkorának megfelelőt, az egészen fiataloktól az érettebb generációkig. Az évek során a családi és ifjúsági programok sora egyre csak bővült: a 2022/23-as évad első felében 60…

„Az andalítóak mellett fájdalmas pillanatokat is átélünk”

„Az andalítóak mellett fájdalmas pillanatokat is átélünk”

„Az andalítóak mellett fájdalmas pillanatokat is átélünk”

Négy nagyszerű film szerepel a szeptemberi Európai Hidak: Budapest–Amszterdam műsorán: a Wim Wenders rendezte Párizs, Texas, a Leány gyöngy fülbevalóval (rendező: Peter Webber), Paul Verhoeven híres műve, a Fekete könyv, illetve az Éjjeli őrjárat, amelynek rendezője Peter Greenaway. Réz Andrással,…

Karizmatikus nők a Müpa-őszben

Karizmatikus nők a Müpa-őszben

Karizmatikus nők a Müpa-őszben

Bátrak, intuitívak, érzékenyek, bonyolultak, tiszták, álmodozóak és tudatosak. Férfiakat vezetnek erős kézzel. Saját karrierjüket irányítják megkérdőjelezhetetlenül. Ősszel három varázslatos nő, Miho Hazama, Tineke Postma és Varga Judit egyenként is különleges világában merítkezhet meg a Müpa jazzt…

Véresen komoly párbaj, amiben még senki nem sérült meg

Véresen komoly párbaj, amiben még senki nem sérült meg

Véresen komoly párbaj, amiben még senki nem sérült meg

Mióta világ a világ, az ember azóta érez leküzdhetetlen vágyat, hogy erejét, kreativitását és tudását összemérje másokéval, és egy nemes küzdelem győzteseként valamely terület legjobbjának vallhassa magát. Ez a versengés éppúgy az emberi természet elválaszthatatlan része, mint az a bizarr vonás,…

Norvégia válasza Simon & Garfunkelre

Norvégia válasza Simon & Garfunkelre

Norvégia válasza Simon & Garfunkelre

Először koncertezik Magyarországon a 12 év után új lemezzel jelentkező Kings of Convenience

Két gitár és két hang. Egyszerűnek hangzik, nem? És ha őszinték akarunk lenni, még akár unalmas is lehetne. Hiszen ahhoz, hogy egy ennyire szimpla (legalábbis elsőre annak tűnő) felállás sikeresen tudjon működni, valami tényleg különlegesre van szükség. Erlend Øye és Eirik Glambek Bøe 24 évvel…

Operát az egész bolygónak!

Operát az egész bolygónak!

Operát az egész bolygónak!

A Met 2022/23-as közvetítései a Müpában

Az izlandi zongoraművész, Víkingur Ólafsson egy interjúban azt mondta, sosem hallgatott annyi ember klasszikus zenét, mint napjainkban, hiszen a technika segítségével ma már azokhoz is elér, akik nem feltétlenül jutnak el hangversenyekre. Ha jobban belegondolunk, hasonló lehet a helyzet az operával…

Are you reggae? – A raszta életérzés világhódítása

Are you reggae? – A raszta életérzés világhódítása

Are you reggae? – A raszta életérzés világhódítása

Az Irie Maffiát egyetlen hazai zenerajongónak sem kell bemutatni. A csapat immáron több mint 15 éve meghatározó szereplője a magyar könnyűzenei szférának, az összes jelentős hazai fesztiválon felléptek már, és számos telt házas koncertet tudhatnak a hátuk mögött. 2005-ös megalakulásuk óta…

Fellini szárnysegédjei

Fellini szárnysegédjei

Fellini szárnysegédjei

Ha egy mindenre elszánt filmesztéta azzal rázna fel álmunkból, hogy azonnal mondjunk három filmrendezőt, akkor nagy valószínűséggel szerepelne köztük Federico Fellini neve is. Talán több nagy klasszikusát is gond nélkül fel tudnánk sorolni – mint az Országúton, az Amarcord, a 8 és ½ vagy Az édes…

 „Hogy jövök én ahhoz, hogy Barbra Streisand-dalokat énekeljek?” – Interjú Kozma Orsi énekesnővel 

 „Hogy jövök én ahhoz, hogy Barbra Streisand-dalokat énekeljek?” – Interjú Kozma Orsi énekesnővel 

 „Hogy jövök én ahhoz, hogy Barbra Streisand-dalokat énekeljek?” – Interjú Kozma Orsi énekesnővel 

Az egyik legsokoldalúbb hazai énekesnő, aki otthonosan mozog a pop és a jazz műfajában is – utóbbit autodidakta módon sajátította el. Sikerei ellenére azonban szorongó típusnak vallja magát, olyannak, aki mindig a maximumra törekszik. Nagy sikerű Woody Allen-estje után most egy újabb óriás életművét…

2022/7/08 : mupa 2 komment
Kannabisz, ostya és sajt „Észak Velencéjében”? – Hollandok a fapapucson és a tulipánon túl

Kannabisz, ostya és sajt „Észak Velencéjében”? – Hollandok a fapapucson és a tulipánon túl

Kannabisz, ostya és sajt „Észak Velencéjében”? – Hollandok a fapapucson és a tulipánon túl

Hollandia és fővárosa – különösen Közép-Európa felől szemlélve – rendkívül izgalmas, szokatlan és sokszínű, sokaknak elsőre talán mégis a bicikli, a tulipán, a fapapucs, esetleg a gasztronómia és a legális bódulás lehetősége ugrik be. Pedig a szélmalmok földje és annak hivatalos központja ennél is…

4 lebilincselő olvasmányélmény, ami felejthetetlenné teszi az idei nyarat

4 lebilincselő olvasmányélmény, ami felejthetetlenné teszi az idei nyarat

4 lebilincselő olvasmányélmény, ami felejthetetlenné teszi az idei nyarat

Nincs is jobb dolog, amivel el lehet tölteni a hosszú, ráérős nyári napokat, mint belefeledkezni egy-egy könyvbe, és teljesen elveszni a betűkből teremtett univerzumban. Vannak ugyanis kötetek, amelyeknek meg kell adni az időt és a figyelmet, amelyeket nem lehet, sőt nem szabad kapkodva olvasni.…

A legmagyarabb osztrák blueszenész - Ripoff Raskolnikov esete a magyarokkal

A legmagyarabb osztrák blueszenész - Ripoff Raskolnikov esete a magyarokkal

A legmagyarabb osztrák blueszenész - Ripoff Raskolnikov esete a magyarokkal

Bár Ausztriában látta meg a napvilágot, a magyar bluesélet legalább annyira magáénak tekinti, mint osztrák szomszédaink. Sőt, talán még sokkal inkább. Több mint 35 éve annak, hogy barátai meghívására Ripoff Raskolnikov Magyarországra látogatott, ahol a Palermo Boogie Gang tagjaival adta első…

Tartalmas beszélgetések, beszélgetős tartalmak – elindult a Húzónév, a Müpa új portrébeszélgetés-sorozata

A slow life mozgalom képviselői szerint a boldog élet kulcsát a lelassulásban kell keresnünk. Mi hisszük, hogy a kultúrának, a művészetnek és a tartalmas beszélgetéseknek helyük és idejük van, és nyüzsgő életünkben egyre nagyobb szükség van rájuk. Most pedig, a nyár beköszöntével el sem…

Négy oktávnyi bársonyos bariton - Kurt Elling a legújabb lemezével érkezik a Müpába

Négy oktávnyi bársonyos bariton - Kurt Elling a legújabb lemezével érkezik a Müpába

Négy oktávnyi bársonyos bariton - Kurt Elling a legújabb lemezével érkezik a Müpába

A műfaj elegáns klasszikusaival kezdte, majd a beat költőktől kapott inspirációt, most pedig élete legkülönösebb, funk és hiphop elemekkel dúsított jazzalbumát hozta tető alá Charlie Hunter gitárossal közösen. A Zöld Malomtól a Kék Hangjegyen át vezetett az út a SuperBlue-ig: Kurt Elling pályáját…

Egy gyűrű mind felett: a köztünk élő Richard Wagner nyomában

Egy gyűrű mind felett: a köztünk élő Richard Wagner nyomában

Egy gyűrű mind felett: a köztünk élő Richard Wagner nyomában

Egy gyűrű, amely végtelen hatalommal ajándékozza meg, de romlásba taszítja viselőjét. Egy fiatalember, aki apja kardjával együtt küldetést kap. És hősies nők, akik harci helikopterekhez hasonlóan szántják be az eget. Honnan ismerősek ezek a motívumok? Természetesen Wagner monumentális sorozatából, a…

Wagner „árva operája”, amely valóságos forradalmat csinált

Wagner „árva operája”, amely valóságos forradalmat csinált

Wagner „árva operája”, amely valóságos forradalmat csinált

Pénztelenség, házassági krízis, menekülés a hitelezők elől országhatárokon át, halálközeli élmény egy hajóúton, hiábavaló vágyakozás az elismertség és az ismertség után – a húszas évei közepén járó Richard Wagner ilyen emberpróbáló körülmények között írta meg a Rienzi című ötfelvonásos történelmi…

Ősi korok öröksége

Ősi korok öröksége

Ősi korok öröksége

A mugham, ez a modális zenei rendszer, amely az azerbajdzsáni folkzene egyik fő műfaja, évszázados hagyományokkal rendelkezik, eredete a tradicionális Korán-szavaláshoz, vagy még korábbra, az ókori Aveszta-himnuszokig vezethető vissza. Ez a rendkívül összetett művészeti forma, amely a klasszikus…

„A szüleim, a családom és a makacsságom” – beszélgetés Iréne Theorin operaénekessel

„A szüleim, a családom és a makacsságom” – beszélgetés Iréne Theorin operaénekessel

„A szüleim, a családom és a makacsságom” – beszélgetés Iréne Theorin operaénekessel

A Budapesti Wagner-napok évek óta egyik legjobban várt vendége a karizmatikus svéd szoprán, Iréne Theorin, aki június 10-én és 12-én lép fel a Müpa híres Ring-produkciójának Brünnhildéjeként. Interjúnkban az énekesnő a Müpához fűződő különleges kapcsolatáról beszél, ahol élete legemlékezetesebb…

„Az istenek alkonya végén kicsordulnak a könnyeim” – így élik meg a Müpa-dolgozók a Budapesti Wagner-napokat

A Müpa számtalan produkcióval szerzett már örömöt a közönségnek, mégis, ha bárki feltenné a kérdést, melyik „a legeslegnagyobb”, a válasz egyértelműen a 2006-ban életre hívott Budapesti Wagner-napok lenne, amely idén június 9. és 22. között zajlik. Wagner Ringje az intézmény eddigi leggrandiózusabb…

Ilyen még sosem volt - itt a Müpa első táncbérlete!

Ilyen még sosem volt - itt a Müpa első táncbérlete!

Ilyen még sosem volt - itt a Müpa első táncbérlete!

Mutatjuk, mi lesz benne

Stílusosan április 29-én, a tánc világnapján jelent meg a Müpa legújabb bérlete, amely az intézmény 17 éves fennállása során az első olyan konstrukció, amely teljes egészében táncprodukciókat foglal magába. Az összeállításban csupa olyan előadás kapott helyet, amely egy vérbeli rajongó…

Zseniális zenék anyák napjára

Zseniális zenék anyák napjára

Zseniális zenék anyák napjára

Az anyák napja világszerte ünnepelt nap: Magyarországon hagyományosan május első vasárnapján szól minden az édesanyákról. Az ünnep története az ókori Görögországba nyúlik vissza: akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak az istenek anyjának, Rheának és vele együtt az édesanyáknak is a tiszteletére.…

Mahler és a bolygó – gondolatok a Föld napjára

Mahler és a bolygó – gondolatok a Föld napjára

Mahler és a bolygó – gondolatok a Föld napjára

Ma már a békétől a csókig, a palacsintától az űrhajózásig mindenféle jelenségnek, kedvtelésnek, fogalomnak vagy épp történelmi emléknek van tematikus napja. Tartunk a különböző hagyományokra és tradicionális ünnepekre visszavezethető jeles napokat, kiposztoljuk az aznapi koffeindózisunkról készült…

Mosolyogva vágjuk a centit - 2022/23-ban újra jókora csomagokban érkeznek az élmények

Mosolyogva vágjuk a centit - 2022/23-ban újra jókora csomagokban érkeznek az élmények

Mosolyogva vágjuk a centit - 2022/23-ban újra jókora csomagokban érkeznek az élmények

2 rész

Kétségtelen, hogy várakozni nem mindig móka és kacagás, gondoljunk csak az idegőrlő sorban állásra a boltban vagy a vánszorgó percekre a dugóban, ám vannak helyzetek, amikor kifejezetten izgalmas és örömteli élmény figyelni az idő múlását, és ikszelgetni a napokat a naptárban. A Super Bowlt vagy az…

Egy biztos pont a zűrzavaros mindennapokban - 2022/23-ban újra jókora csomagokban érkeznek az élmények

1. rész

Kiszámíthatatlan időszakokban mindennél nagyobb szükségünk van a kapaszkodókra, amik reményt és feltöltődést jelentenek, hiszen az apró örömökből és a „van mit várni” érzéséből erőt meríthetünk a mindennapokhoz. A kultúra és a művészet pedig vitán felül olyan menedék, amelynek segítségével – még ha…

Vénusz születése a brit jazz reneszánszában

Vénusz születése a brit jazz reneszánszában

Vénusz születése a brit jazz reneszánszában

Arra talán még a jazz ősatyái sem számítottak, hogy a műfaj éppen a hűvös Nagy-Britanniában kap vérátömlesztést – a londoni afrokaribi közösség új generációja azonban felülírt minden elvárást és szabályt. Itt robbant be elementáris energiákkal pár éve a szaxofonos Nubya Garcia, akinek minden…

Könnyű nyár a Müpában: ők lesznek az idei Hey, June! fellépői

Könnyű nyár a Müpában: ők lesznek az idei Hey, June! fellépői

Könnyű nyár a Müpában: ők lesznek az idei Hey, June! fellépői

Két év kényszerű kihagyás után idén júniusban végre újra nézők előtt zajlik majd a Hey, June! A Müpa nyárindító könnyűzenei fesztiválján június 3. és 23. között öt hazai együttes lép majd színpadra a Fesztivál Színházban és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Ismerjük hát meg…

Városi legendák vagy megdöbbenés tárgya az angyali hang?

Városi legendák vagy megdöbbenés tárgya az angyali hang?

Városi legendák vagy megdöbbenés tárgya az angyali hang?

Minden, amit tudni akartál a kontratenorokról

Valóban kivágják a magas c-t? Hogyan tesznek szert a hangjukra, mit jelent az, hogy kontratenor, férfiatlannak számít-e férfialtnak lenni, és egyáltalán: mi köze ennek az egésznek az egyházi kórusénekléshez? A kontratenorokkal (és hangjukkal) kapcsolatban a mai napig számos tévhit tartja magát,…

süti beállítások módosítása