Ha meg akarod ismerni a portugál lelket, hallgass fadót! A melankolikus, elvágyódó dallamok mára Portugália kulturális jelképévé váltak, a villamosok mellett a lisszaboni fadoházak is a turisták kihagyhatatlan célpontjai lettek. A műfaj története az 1800-as évek óta végigkíséri az ország történelmét. Károly király például annyira szerette a dalokat, hogy a kor legkiválóbb gitárosától Joao Maria dos Anjostól tanult. Az első világsztárt, Amália Rodriguest a salazari diktatúrának köszönhetjük, de a politika ki is sajátította a műfajt, így az 1974-es forradalom után voltak művészek, akiket meghurcoltak, és a rádióban évekig nem is játszottak fadót. A nyolcvanas évek végétől egyre több fiatal zenész fordult ismét a műfaj felé, s hamarosan újra az ország legmeghatározóbb zenei irányzatává vált. Olyannyira, hogy 2011-ben az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára is felkerült.
forrás: waymarking.com
A fado életérzése a portugál saudade szóval jellemezhető, mely egyszerre jelent vágyakozást, nosztalgiát, szomorúságot, fájdalmat, de egyben a szerelem és a boldogság lehetőségét is. A fado szó etimológiailag a latin fatum, ‘sors’ szóval van kapcsolatban. A sokszor melankolikusnak tűnő dalok az élet legalapvetőbb érzéseiről szólnak. Eredetét számos legenda övezi. Egyes elméletek szerint a 17-18. században Brazíliába behurcolt afrikai rabszolgák zenéje és tánca volt, mely hagyományos dallamaikból formálódott némi arab hatással. Mások szerint a brazil lundhum és modinha stílusokból jött létre. Lisszabonba tengerészek közvetítésével jutott el a 19. században, akik a dalokat a hajófedélzetek mellett a város Alfama nevű - afrikai és brazil bevándorlókban gazdag – negyedének kávéházaiban énekelték. A fadoházakban mulató bohém ifjak révén a műfaj hamarosan egyre népszerűbb lett az arisztokrácia körében is, az 1870-es évektől a nemesi szalonokban gitáron vagy zongorán kísérik a dalokat. A lisszaboni mellett Coimbrában kialakult a fado egyik sajátos ága: a férfiakból álló egyetemi diákság fekete lepelbe burkolózva fado-szerenádokkal próbálta a hölgyeket lenyűgözni. Ezt az érzelmesebb, a bel-canto és a trubadúr-költészet elemeit is magába olvasztó fadót a mai napig is kizárólag csak férfiak éneklik.
fotó: Edgar Marques
Salazar a negyvenes, ötvenes években a fadót és Amália Rodriguest a nemzeti identitás szimbólumaként használta, pedig utálta a műfajt. A történészek szerint 1926-ig rossz hírű, alacsony rangú zeneként tartotta számon, de mivel a dalok annyira népszerűek voltak a nép körében, egyszerűen nem volt más választása, minthogy a fadót a nemzeti identitás központi elemévé teszi. A dalokat a cenzúra azonban lecsupaszította, s csupán a hagyományos témák – bor, nők, család, a politika magasztalása és az egyház – voltak elfogadhatóak. Míg sok költőt és énekest börtönbe zártak, Amália éppen a diktatúra alatt vált Portugália kulturális nagykövetévé. Salazar „kicsi alkotásomnak” nevezte az énekesnőt, akit az 1974-es forradalom után még azzal is megvádoltak, hogy a titkosrendőrség ügynöke volt. A diktatúra bukása után sok portugál úgy gondolt a fadóra, mint valami szégyenletes dologra, a dalok a nyomorra és a fasizmusra emlékeztették őket. A hetvenes években a rádiókban és a televíziókban sem lehetett fadót hallani, hiszen túl sok negatív asszociáció tapadt hozzá.
A nyolcvanas évek közepén egy újabb generáció azonban máshogy kezdte látni a fadót, a portugál zene esszenciájaként gondoltak rá. Az angolszász zene formái és attitűdje helyett a fadóhoz fordultak, s Amália Rodrigues nyomdokán haladva fiatal énekesnők újra életet leheltek a műfajba. Wim Wenders 1994-es Lisszaboni történet c. filmje, benne a Madredeus dalai újabb lökést adtak a műfajnak, majd megjelent egy szőke, törékeny énekesnő, Mariza, aki 2001-es Fado em Mim című albumával elindította a később a fado új hullámnak elnevezett divatot, s világszerte népszerűvé tette a műfajt. A világhírűvé vált női előadók miatt Portugálián kívül sokan úgy gondolják, hogy a fado női műfaj, pedig az országban sok férfi énekest is hallgathatunk, akik főleg a fúziós fado területén tűnnek ki. Aki viszont egyre inkább megismerteti a világot a "férfi fado"-val, ő António Zambujo.
A Müpában december 10-én fellépő énekes első nagylemeze 2002-ben jelent meg, miután szerepelt az Amália című musicalben. Bár fadoénekesként indult, mindig zavarba jön, amikor a lemezét a fado címszó alatt találja a lemezboltban, ugyanis zenéjében a fado, a bossanova, a vokális jazz és a dél-portugál Alentejo környéki népzene keveredik. "A legjobb férfi fadoénekes" címmel kitüntettet énekes tavaly a Carnegie Hallban is fellépett, idén megjelent hetedik albumát pedig már komoly nemzetközi érdeklődés kísérte.
