Maga a régizene kifejezés sokaknak zavaró lehet, hiszen mitől régi a régizene? Egyáltalán mikortól számít réginek egy zene? A mai tinédzsereknek a szüleik zenéje már régi zene, de más szemszögből megközelítve, minden, ami nem mai, az régi. A klasszikus zene kedvelőinek azonban egészen mást jelent a régizene, mint fogalom.
A szótári meghatározás szerint régizenének hívjuk azt a nyugat-európai klasszikus zeneművet, ami a középkortól a barokkig bezáruló időszakban született (500-1750), de egészen az 19. századig gyakorlatilag feledésbe merült. Hogy miért pont ezt az időszakot számítják régizenének, arra van egy egészen egyszerű magyarázat. Egészen az 1800-as évekig általános volt az a tendencia, miszerint a műveket a megszületésük után legfeljebb néhány évig játszották. Természetesen akadtak kivételek, mint például az egyházi zenék, amiket a Vatikán rendszeresen használt, de a többség szinte teljesen feledésbe merült. Ennek a folyamatnak a késői 18. század, többek közt közvetetten Mozart, Haydn és Beethoven vetett véget, akiknek műveit nemcsak életükben, de haláluk után is rendszeresen és sikerrel játszották, és játsszák ma is a zenekarok. Így a terminológiát tekintve a barokk kor végét, vagyis 1750-et, Johann Sebastian Bach halálát tekinthetjük a régizene korszak lezárásnak.
De honnan jött az igény ezeknek az elfeledett művek az újrafelfedezésére? A régizene-mozgalom úttörőjeként Mendelssohnt szokás emlegetni, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a világ újra felfedezte magának Bachot. Tudniillik az ő közbenjárására valósult meg 1829-ben a berlini Singakademie-n az a koncert, amelyen Bach Máté-passiója szerepelt a műsoron. Ez volt az első alkalom Bach halála óta, hogy a mű közönség előtt hangzott el, igaz, egyes tételeket áthangszereltek, és a játékidő is majdnem a felére csökkent, de a szövegek változatlanok maradtak.
Katherine Watson Mondonville Isbé című operájának címszerepét énekli majd a Müpában
fotó: Yegor Murayenko
A régizene-mozgalom éllovasai egyenesen az eredeti kéziratokat vették alapul, és saját intuícióikat követve igyekeztek a lehető legautentikusabban rekreálni az adott művet. Mendelssohn és Schumann azon vágya, hogy felújítsák a régi zenéket, még önmagában nem radikális elgondolás. Az azonban, hogy mindezt úgy tegyék, ahogy a zeneszerző a maga idejében megálmodta, már korántsem volt megszokott. Egyre többekben kelt életre a kíváncsiság, vajon hogyan hangzik Bach zenéje "eredeti" hangszereken? Ezt azonban több okból is nehéz kivitelezni: az eredeti, autentikus hangszerekből kevés maradt fent, még kevesebb olyan állapotban, amit használni is lehetne. Másrészt lehetetlen teljes bizonyossággal felkutatni, hogyan képzelte el a zeneszerző az adott művet, hiszen Bach nem hagyott lábjegyzeteket a kottáin a jövőbeni felhasználást illetően.A mozgalom tagja igyekeztek minél alaposabban tanulmányozni az adott korszak zenetörténetét, hangzásvilágát, hangszerkészletét, így kerülve minél közelebb az adott zeneszerzőhöz és annak művéhez.
A Müpa Régizene Fesztiválja is ezt a célt tűzte ki maga elé. Immáron második éve, hogy a zenetörténet rejtett kincseit és nagy felfedezéseit hozzák el a nézőknek. Idén a francia barokk zene áll a fesztivál középpontjában, de a 2016. március 2. és 6. között rendezett hét nagykoncerten Bach és Haydn művei is felhangzanak.