Manapság a művészi szabadság – vagyis, hogy a művész szabadon megválaszthatja kifejezni valója tárgyát, módját, a művet nyilvánosságra hozhatja és engedélyt adhat a felhasználásra - magától értetődő dolog. Talán a sors iróniája, hogy az egyik legjelentősebb magyar zeneszerző, Bartók Béla épp egyik legkedvesebb műve volt az, amelyet a bemutató után egyenesen kitiltottak a színházakból, és csak a halála után láthatta a magyar közönség.
Bartók a Nyugat 1917. január 1-i számában figyelt fel Lengyel Menyhért történetére. A krónikák szerint a libretto eredetileg 1912-ben az Orosz Balett (Ballets Russes) számára íródott, ám a társulatot vezető Szergej Gyagilev végül mégsem tartott rá igényt. A miértről már nem szól a fáma.
Bartók még az év augusztusban hozzá is fogott a munkához, amiről így írt feleségének:” Pokoli muzsika lesz, ha sikerül,…”. 1919-re készen is állt a muzsika, a hangszerelés kivételével. Utóbbit csak 1923-ra sikerült befejezni, bár 1924-ben újra átdolgozta és még rövidített rajta. Bár Bartók ígéretet kap a bemutatóra, az egyre csak húzódik. Az akkoriban igencsak szókimondónak számító szövegkönyv, a történet erőszakos cselekménye és a zene keserű és éles tónusa mind hozzájárultak ahhoz, hogy a darabot végül 1926-ban Kölnben mutatták be Budapest helyett. Az ősbemutatót Hans Strohbach rendezte, a zenekart Szenkár Jenő dirigálta. A premier több mint viharosra sikeredett. Bár a zenét méltatták, a közönség és a kritikusok is mélységesen felháborodtak a történet szexuális jellegén. Olyannyira, hogy Köln polgármestere, Konrad Adenauer az orgazmus nyílt színi bemutatása miatt azonnal betiltatta. Bár egy évvel később a Prágai Német Színház is bemutatta a darabot, 1942-ben pedig a milánói Scalaban Milloss Aurél koreográfiájában és Ferencsik János vezényletével állították színpadra, a kölni ősbemutató volt az egyetlen előadás, amit Bartók látott.
A Csodálatos mandarin botrányt kiváltott ősbemutatója, valamint a Kékszakállú herceg vára előadása Kölnben, 1926. november 27.; Bartók Hagyaték, © 2005, Vásárhelyi Gábor
forrás: MTA Zenetudományi Intézet Bartók Archívum
A Magyar Királyi Operaház több alkalommal, először 1931-ben, majd tíz évre rá 1941-ben is megkísérelte a bemutatót, de ez mindkét alkalommal kudarcba fulladt, titokzatos influenzajárvány miatt. 1931-ben a jelmezes főpróba megtekintése után az illetékesek arra jutottak, hogy a mű ebben a formában erkölcstelen, színpadra nem kerülhet. Bár megkérték Lengyel Menyhértet, hogy dolgozza át a librettót, ő ezt elutasította. Így nem maradt más, mint, hogy a főszerepet táncoló Szalay Karola hirtelen influenzás legyen, így a bemutatót sajnálatos módon bizonytalan időre muszáj volt elhalasztani.
Tíz év múlva Harangozó Gyula próbálta színpadra állítani, de a premier előtt felsőbb utasításra ismét kitört az influenza. Bár 1945-ben Harangozó a Fővárosi Dalszínházban bemutathatta a művet, de a cenzúra nyomására a történetet erősen el kellett ferdíteni. A csodálatos mandarin eredeti szövegkönyv szerinti első hazai előadására egészen 1946-ig kellett várni, amikor Lőrinc György koreográfiájában a Szegedi Nemzeti Színház vitte színre. Bartók azonban már se ezt, se az azóta legendássá vált 1956-os Harangozó-féle feldolgozást nem élhette meg. 1945 szeptemberében New Yorkban hosszabb betegség után elhunyt, anélkül, hogy a szívének oly kedves művet magyar színpadon láthatta volna.
A csodálatos mandarint azóta számtalan módon feldolgozták. Október 7-én a CAFe nyitóelőadásán a Pécsi Balett Vincze Balázs koreográfiájában és a Nemzeti Filharmonikusok kísértében láthatja a közönség.