Utoljára 2009 júliusában hallhattuk Salif Keïtát a Veszprémi Ünnepi Játékokon, ahol jó szokása szerint felcsalta a színpadra híveit, hogy elszabaduljanak a lábak, továbbá elszabaduljon a menny és pokol. De főleg a menny. Ott a székesegyház lábánál ugyanis leírhatatlanul emelkedett pillanatokat élhettek át, akik engedtek a csábításnak. Az ünnepek legünnepibb élményét. Keïta, persze, mindig is nehezen viselte, ha „ünnepélyesen” üldögél a közönsége, miközben énekel…
2006 szeptemberében, amikor a nyíregyházi Vidor Fesztiválon járt, akkor is táncra kényszerítette a nagyérdeműt. „Ma van a születésnapom, mondta, és azt szeretném, ha együtt ünnepelnénk meg.” Na, erre több se kellett, egyből pattantak fel… Ezt a születésnapos szöveget amúgy Veszprémben is bevetette. Tehát vagy nem tudja, hogy mikor született, vagy valami másról szól a sztori. Szerintem nagyon is jól tudja, és ha hinni lehet a Wikipédiának, akkor mi is megtudhatjuk: éppenséggel nem júliusban vagy szeptemberben, hanem a köztes augusztusban.
De hát ez most szinte lényegtelen.
Egy jobb fajta tánc végül is felér egy születéssel…
Még egy olyan zavart keltővel is, mint amilyen Keïtáé volt, 1947. augusztus 25-én.
A nemesi származású – sőt egyenesen királyi – Keïta ugyanis albinóként látta meg a napvilágot. „Az apámnak okozott egy kis fejfájást – mondta a Magyar Narancsnak –, nem értette, hogyan történhetett ilyen, aztán megmagyarázták neki, hogy nem ez az első eset.” De azért nem lehetett ilyen kedélyes a sztori. Különben aligha tartaná olyan fontosnak az albínók megsegítését. „Van egy alapítványom, védőkrémet adunk a gyerekeknek, s most kórházat építünk. (…) Ezeknek az embereknek könnyíteni kell a sorsán. A látási gondjaik megnehezítik a tanulmányaikat, és ötvenéves korukra a legtöbben bőrrákot kapnak. A társadalom ugyanakkor kiveti őket magából, még ma is hallani albínókról, akiket feláldoznak.”
Megjegyzem, Keïtát is a látása térítette el a tanári pályától.
„Nekem nem volt más választásom, ha nem a zenéből, akkor csak lopásból tarthattam volna el magam. A kasztrendszer törvényei szerint persze nem lehettem volna zenész, de én azért születtem, hogy zavart keltsek. Mindkét szülőm fekete volt, én mégis fehér lettem, nem szabadott zenélni, mégis zenéltem.”
És most itt lesz a Müpában november 3-án.
Előre szólunk: kéretik felállni…!