Náray Erika színésznőként és énekesnőként is mindent hihetetlen lelkesedéssel csinál, a Jazzrajongók viszont egészen különleges helyet foglal el a szívében – ahogy ő fogalmaz, élete nagy ajándéka. De mi az, ami miatt szívügyének tekinti? Mekkora szerepe van az estek kialakításában? Mi alapján választja ki vendégeit és milyen felejthetetlen pillanatokat őriz róluk? Többek közt erről beszélgettünk a Jazzrajongók háziasszonyával, aki december 7-én Sándor Pál filmrendezőt látja vendégül a Müpában.
A Jazzrajongók talán az első olyan programsorozat, amelyben a megszokottól eltérően kissé a háttérbe vonulva, beszélgetőpartnerként mutatkozol be. Ez mennyire okoz fejtörést?
Az tény, hogy kellően exhibicionista vagyok ehhez a pályához – különben nem is tudnám csinálni –, ugyanakkor komoly csapatjátékos is. Tehát semmi problémám nincs azzal, ha egy koncerten vagy egy darabban nem én vagyok a középpontban. A Jazzrajongók ilyen szempontból fantasztikus lehetőség, hiszen úgy szerepelhetek benne, hogy nem feltétlenül rólam szól, de azért én is hozzáteszek a hangulatához a kérdéseimmel és az énekhangommal.
Hogyan jött az ötlete?
Két éve volt egy nagy koncertem a Müpában a New Orleans Swingfesztivál keretein belül, a közös munka pedig olyan gördülékenyre és jó hangulatúra sikerült, hogy Bércesi Barbarában, a Müpa jazz programjainak szerkesztőjében felmerült egy lehetséges folytatás ötlete – méghozzá egy beszélgetős műsor keretein belül.
Hihetetlenül lelkesített az egész koncepció, így elkezdtünk közösen gondolkodni róla, és miután mindenki belevitte a saját elképzeléseit, megszületett a Jazzrajongók, ami egy igazi szerelemgyerek. Életem egyik nagy ajándékának tekintem, már csak azért is, mert a Müpa a szívem csücske! Nézőként nagy rajongója vagyok az intézménynek, az pedig hihetetlen büszkeséggel tölt el, hogy a munkatársa is lehetek. Egy kezemen össze tudnám számolni, hányszor éreztem azt az életemben, hogy a helyemen vagyok – itt viszont ezt érzem.
Az előbb szerelemgyerekként aposztrofáltad a Jazzrajongókat, de mi az, ami miatt szívügyednek tekinted?
A zenei stílus miatt. A jazz sajnos még mindig szitokszónak számít, az emberek többsége idegenkedik tőle. Nem tudják, hogy mennyi szín van benne, és egyáltalán mi minden tartozik hozzá. Bevallom, nagyon tudatosan törekszem rá, hogy a Jazzrajongókkal egy missziót is beteljesítsek: jobban megismertessem és megszerettessem a nézőkkel a stílust, szinte észrevétlenül építsem be az érdeklődésükbe, az ízlésükbe a jazzt.
Ezt hogy éred el?
Ennek az egyik eszköze, hogy az adott vendégem kedvenc előadójától igyekszem a legkönnyebben befogadható opust is berakni a műsorba, és így mutatom meg, hogy mennyire változatos, sokak által ismert és szeretett hangzások is hozzátartoznak a jazzhez. Emellett pedig küldetésemnek tekintem, hogy az élőzene, a minőségi zene teret kapjon és lehetőséget arra, hogy eljusson az emberekhez, akik ez által megtapasztalhatják, hogy mennyire más élmény igényes zenét hallgatni, profi muzsikusok tolmácsolásában. Ízlést is szeretnék formálni. Ez ma különösen fontos, hiszen egy olyan korban élünk, amikor szinte mindenhonnan azt sugallják, hogy bárki bárminek a szakértője lehet – holott ez nincs Így.
A nézők tehát elég komplex útravalót kapnak minden est után. De mi az az alapérzés, amit te magaddal viszel, miután kilépsz a Müpa ajtaján?
Minden este rácsodálkozom a másik milyenségére: egy másfajta mélységét ismerem meg a vendégeimnek. Kérdés azonban mindig marad bennem. Sokszor van hiányérzetem azzal kapcsolatban, hogy erre vagy arra azért még jó lett volna kitérni a beszélgetés során, holott, miután én nem profi riporter vagyok, sokkal bátrabban és szabadabban kérdezek – akár olyat is, ami egy tévésnek vagy rádiósnak eszébe sem jutna. De épp azért tudok meglepetéseket okozni, mert úgy ülök ott, akár egy kíváncsi kislány, és azokat a dolgokat hozom fel, amiket az életben is megkérdeznék.
Például?
Amikor Hajós Andrást láthattam vendégül a Jazzrajongókban, az több szempontból is különleges este volt. Egyrészt ő olyan értelemben kilógott a sorból, hogy a többi meghívottal ellentétben zenész is, így minden hangszerhez odaült, kipróbálta őket, a beszélgetés mellett zenélt. Másrészt érdekes volt, mert Andris szinte soha nem beszél nyilvánosan a családjáról, ezen az estén azonban szívet melengetően nyílt meg. Egy igazán édes történetet mesélt a gyerekkoráról és ennek kapcsán indult el egy beszélgetés köztünk.
Elmondta ugyanis, hogy az apja úgy szoktatta rá a koncerthallgatásra, hogy mindig jó előre beígért neki egy sütit a szünetben. Egy alkalommal azonban, a Zeneakadémiára érve az apja azt mondta neki, most bármit kérhet a büfében – ez volt a Wagner-opera (nevet). Én pedig elmondtam, hogy ugyanezt csinálom a saját gyerekemmel, akinek a mimikája koncerthallgatás közben szintén egy külön előadást érdemelne. Nagyot nevettünk, majd hosszasan elbeszélgettünk a gyerekeinkről, és Andris olyan dolgokat is megosztott velünk, amikről egy interjúban valószínűleg nem mesélt volna.
Elvezetnél minket egy kicsit a kulisszák mögé? Mi történik a takarásban a Jazzrajongók előtt?
Ha hiszed, ha nem, itt minden a közönség szeme láttára történik. Az egyetlen kulisszatitok az, hogy sosem beszélgetek a vendégeimmel színpadra lépés előtt. Üdvözöljük egymást, majd hátramegyek a szobámba, ahol az utolsó pillanatig készülök: olvasgatok az adott vendégemről, átnézem a dalszövegeket. Szigorúan tartom magam hozzá, hogy az aktuális vendéggel tényleg csak egy szót váltsunk, mert, ha elkezdünk beszélgetni, akkor ott helyben fogom megkérdezni, amit a színpadon szerettem volna. Szóval a Jazzrajongók tényleg annyira exkluzív, hogy minden a színpadon hangzik el először, ott történik elsőként.
Gondolom, ez néha humoros helyzeteket tud szülni.
De még mennyire! Vegyük mindjárt a legutóbbi estet, amikor Grecsó Krisztiánnal beszélgettem. Vele előtte talán kétszer találkoztam, de egyszer sem beszélgettünk mélyen. Amikor megérkezett, természetesen üdvözöltük egymást, de legközelebb már csak akkor találkoztunk, amikor a takarásból fel kellett lépnünk a színpadra. És, mit ad Isten, mindkettőnknek a kezében ugyanaz a könyv volt. Azt mondta, abból a kötetből akar idézni, be is jelölte, hogy mit. Mondtam, hogy én is ebből szeretnék idézni, és szintén bejelöltem, hogy mit. Természetesen kiderült, hogy ugyanarról a passzusról volt szó. Azt írja egyébként le benne, hogy miért nem lett zenész belőle – szóval adta magát, hogy a Jazzrajongókba bekerüljön. Mégis hihetetlenül humoros eset volt.
De az is élénken él bennem, amikor Hajós András miatt csúszott a kezdés. A naptárjába ugyanis rossz időpontot írt be, és már két órával hamarabb a Müpába jött. Miután a személyzet szólt neki, hogy még van némi idő a Jazzrajongókig, ő ahelyett, hogy kivárta volna a helyszínen, úgy döntött, hazamegy. Sőt, ha már így alakult, le is dőlt picit pihenni. Végül annyira elszenderedett, hogy csak 15 perces késéssel tudott ideérni. Bocsánatot kért, és a maga elképesztő stílusában adta elő a történetet. Természetesen nem lehetett rá haragudni. De egyébként a Jazzrajongókban minden gördülékenyen, szervezetten szokott történni. (nevet)
Mekkora szerepet vállalsz az estek kialakításában?
A Jazzrajongók abszolút az én ízlésvilágomat tükrözi, hiszen a Müpától szabad kezet kaptam az estek megformálásában. Talán nem adok ki senkit, ha elárulom, hogy én szoktam elkészíteni a vendégek listáját, akiket aztán én is hívok meg. A Müpa megfelelő embereivel persze folyamatosan egyeztetünk, amiből minden alkalommal egy csodás együttgondolkodás születik. Ők világítottak rá például arra, hogy azzal is színesíteni lehet a programot, ha művészek mellett sporthoz köthető szakembereket is meghívok – nekem addig nem jutott eszembe, hogy ilyen távlatokban is gondolkodhatok. Így lesz a vendégem februárban Gundel Takács Gábor, akinek a személyét és a munkásságát is nagyra tartom.
Ahogy beszélsz róluk, érezni, hogy mindegyik vendégedhez erős a kötődésed.
Abszolút! Olyanokat hívok meg, akiket mérhetetlenül tisztelek szakmailag és szeretek emberileg is. Épp ezért minden alkalommal meghatódom, amikor valaki elfogadja a meghívásomat. Legközelebb, december 7-én Sándor Pál filmrendezővel fogok beszélgetni, aki fiatalkorom nagy ikonja. Ráadásul épp most jelenik meg az új filmje, szóval még külön aktualitást is kap a Jazzrajongókban való szereplése. Nagy izgalommal várom!