Azt, hogy egy jó kritika kincset ér, mi sem bizonyítja jobban, mint a Müpa kritikaíró pályázata, a Karc. A 2016/2017-es évadban útjára indított megmérettetést Merényi Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója nyerte meg, akinek az értékes nyeremények mellett alkalma nyílt elutaznia Amszterdamba, ahol nem csupán a várossal, de annak zenei életével is megismerkedhetett. Péter képes beszámolója tehát a holland fővárosba kalauzol minket, és reméljük, inspirálóan hat azokra, akik a 2017/2018-as évadban karcolnának…
Hihetetlenül hangzik, de igaz: egy zenekritikából elrepülhetsz Hollandiába, ott tölthetsz két éjszakát, és még a Concertgebouw-t is meglátogathatod. Persze ez kivételes csoda. Hiszen nehéz a kulturális újságírók élete, tudjuk jól.
A Concertgebouw homlokzata
A Müpa az előző koncertévadban meghirdetett egy új versenyfelhívást, a Karc kritikaíró pályázatot. Az intézmény a korábbi években is kitüntetett kritikusokat: ez volt a Hans Sachs-díj, amit a Wagner-napokon adtak át. Most viszont az ifjúságot szólították meg: harminc évnél fiatalabb, felsőoktatásban résztvevő hallgatók küldhettek pályamunkákat. A fődíjas – más jutalmakon kívül – egy két főre szóló utazást és koncertlátogatást is nyert. Háromnapos hosszú hétvégét egy olyan városba, ahol az Európai Hangversenytermek Szervezetének egyik tagintézménye működik. A repülőutat és a szállást a Müpa fizette, és a tiszteletjegyeket is ők intézték.
Másfél éve egy Széna téri kávézóban olvastam először a sajtóközleményt: pályázatot hirdet a Müpa ifjú kritikusoknak. Rögtön tudtam: jelentkezni fogok. Abban a tanévben fejeztem be a zenetudományi alapképzést a Zeneakadémián. Már volt némi tapasztalatom a zenei újságírás terén, és éppen azokban a hónapokban lettem hallgatói magazinunk, a Figaro egyik főszerkesztője.
A szervezők egy szűk évadon át kéthetenként közzétették, hogy milyen előadásokról lehet írni. Szerencsére elég színes volt a kínálat – és idén még tarkább lett, mert újcirkuszi produkciókról is várnak recenziót –, mégis sokat tétováztam. Szerettem volna elcsípni egy opera-előadást. Végül eljött az én időm: Fabio Biondi és az Europa Galante együttes érkezett a Müpába. A Régizene Fesztiválon Hasse egyik kamaraoperáját adták elő. Nem mintha a historikus előadásmód védelmezője volnék. Éppen ellenkezőleg. Viszont örültem, hogy így kételyeimnek is hangot adhatok.
A Concertgebouw nagyterme
Amikor először rákerestem, hogy milyen intézmények alkotják az Európai Hangversenytermek Szervezetét, elálmodoztam arról, hogy milyen jó lenne Amszterdamba vagy Stockholmba utazni. Persze hamar félbeszakítottam fantáziákat: a költséghatékonyság jegyében úgyis csak Bécsig jutunk majd. Az ember ne legyen telhetetlen. Hónapokig semmi hír. Aztán telefonon keresnek a Müpából, hogy az amszterdami út részleteiről szeretnének egyeztetni. Nehezen lepleztem lelkesültségemet.
Újabban nem fagynak be az amszterdami csatornák, így útitársammal a februári hóesésben is hajókázhattunk a városban. Meglátogattuk Van Gogh Múzeumot és a Nemzeti Múzeumot is. Persze Amszterdam a szépítő kifejezések városa is. A piros lámpás negyed nem a fényforrásokról híres, a coffeeshopokban pedig nem a kávé illata terjeng.
Hollandia kultúrtörténészként is érdekel. Kedvenc témáim közé tartozik a németalföldi szabadságharc és a holland aranykor, a korai kapitalizmus és a protestantizmus kérdése. Négyszázötven éve folytonos a modernitás: az összes dicsőséggel, háborúval és újratermelt egyenlőtlenséggel együtt. Az amszterdami polgárok rabszolga-kereskedelemből és Indonézia gyarmatosításából gazdagodhattak meg. Persze ez a modernitás is sokszínű: ugyanúgy része a protestáns etika, mint a szinte felelőtlen liberalizáció.
Leginkább az áruk és szolgáltatások minősége döbbentett meg. Az angol tea zamatosabb, a brokkoli és a sajt sokkal ízletesebb.
A Concertgebouw-ban pedig láthattuk, hogy Hollandiában a koncertélet is más. Sokan több, mint kilencven eurót fizetnek egy jegyért. Nincsen akadémiai negyedóra, sem színházi hét perc: pontosan kezdik az előadást. A hangverseny végén sincsen túl nagy ünneplés, a közönség hamar elindul. A ráadás pedig ráadás, nem második koncert. Egy néhányperces, közismert darab.
A Concertgebouw karzatán
Az online szolgáltatások egyre fontosabbak. A Concertgebouw-ban már nem osztogatnak papíralapú műsorfüzetet. Másfél euróért bárki letöltheti a telefonjára. Jegyeket sem szorongat a közönség, hanem hordozható készülékeken mutatja föl a QR-kódokat. Hagyományos belépőket csak külön felárért nyomtatnak a pénztárakban.
És a legfontosabb: a szünetben ingyen lehet italozni. Benne van a belépőjegy árában. Nemcsak a tea és a gyümölcslé, hanem a bor is.
Egyébként idén is meghirdették a Karc kritikaíró pályázatot. A szervezők az évad végéig várják a jelentkezőket. Most nem feltétel, hogy egyetemi hallgató legyen a pályázó, és nemcsak írott, hanem videókritikát is lehet küldeni. Ezt nagy örömmel hallom. Úgy érzem, itt az ideje, hogy Magyarországon is induljanak klasszikus zenei videóblogok.
Merényi Péter