Az a népzenei mozgalom, ami a hatvanas évek derekán végigsöpört a világon, Walest sem hagyta érintetlenül. Sőt. Nemcsak egy lokális zenei hagyomány feltámasztásában játszott fontos szerepet, hanem a walesi nyelv hivatalos használatáért és tanításáért folytatott kampányban is, így az útnak induló zenekarok számára evidens volt, hogy feledésbe merülő „anyanyelvükön” énekeljenek. Az egyik legismertebb társaság az Ar Log volt, de a Fernhill, a Bob Delyn A’r Ebyllion, a Calennig és a Cilmeri is kivette részét a walesi folk új hullámából.
És tessék, a walesi nyelv tanulása immár kötelező a helyi iskolákban, de olyan rangos kulturális intézmények is szolgálják, mint a Királyi Nemzeti Bárdok Gyülekezetének fesztiválja, melyet ének- és költőversenyként a XII. században rendeztek először. A felmérések szerint ma Wales hárommilliós lakosságának mintegy ötödrésze beszéli a walesi kelták nyelvét.
Eddig oké, ugorhatunk.
A népzenei mozgalom a kilencvenes években a nemzetközi világzenei mozgalomban öltött testet, új formákat kínálva a tradicionális és az attól elrugaszkodó előadók számára egyaránt. A legnépszerűbb walesiek egyike a Calan együttes, mely tradicionális-akusztikus hangszerekkel képes olyan intenzitásra, mint a legvadabb rockbanda. És megkerülhetetlen három olyan formáció is, amely a walesi hagyományt távoli kultúrákkal párosította. Így a cardiffi dalszerző-énekesnő, Gwyneth Glyn és a mumbai énekes Tauseef Akhtar-, illetve a kelta hárfás Kathrin Finch és az afrikai hárfás Seckou Keita kollaborációja, harmadikként pedig – az együttest alapító Lisa Jên énekével – a 9Bach, mely korábban az ausztráliai Black Arm Banddel dolgozott, most pedig a Müpában ad ízelítőt határtalan utazásaiból.
Ami úgy fest, mintha valami varázsszőnyegen repülnénk. Abban a magasságban, ahol már nem számít, hogy amit hallunk közben az inkább folk vagy rock, akusztikus vagy elektronikus, atmoszférikus vagy nagyon is röghöz kötött. Nem számít, hiszen rögtön kitűnik: valahogy egyszerre mind…
Hiszen egy varázslat kábult tanúi vagyunk.
F.D.J.