Az egyik legkedveltebb könnyed, zenés színpadi műfajnak számos rajongója van a világon, népszerűvé válásában pedig nagy szerepe volt a legismertebb magyar szerzőknek. Többek közt az ő örökzöld műveikkel találkozhattunk februárban a nagy sikerű Bécsi, bécsibb - operett! című gálán, most pedig a V4 Operettgálán Rost Andrea és egyebek mellett Katarzyna Kuncio tolmácsolásában csendülnek fel a méltán híres klasszikusok. Addig is, hangolódjunk a koncertre egy kis operett-történelemmel.
„Táncolnék a boldogságtól, szívem lázban ég,
Senkinek ilyen jó kedve nem volt még”
Humor, szerelem, édesbús sírva vigadás – az operett fülbemászó dallamai olyan könnyedséggel és bájjal itatták át a 19. század végét, hogy hiába két bankcsőd, hiába a válságos évek, Bécs lakossága dalolt és mulatott. Nemcsak a palotákban, hanem a kocsmákban is, a falvakban ugyanúgy, mint a nagyvárosban. A komolyzenét abban az időben egészséges kapcsolat fűzte az utcai szerenádokhoz és a nagyvárosba áramló népi dallamokhoz. Ez a stílusegyveleg, amelyet az operácskák, azaz az operettek összegeztek, pedig gyorsan népszerűvé vált – főleg a keserédes történetekre fogékony közönség körében.
Annak ellenére, hogy a francia és az angol operett létezése is ismert, hozzánk mégis az Osztrák-Magyar Monarchiából eredő műfaji hagyomány áll a legközelebb. Ennek a bölcsője Bécsben volt, de mai, táncos-komikus és szubrett szereplőkkel megerősített alakját részben magyar zeneszerzőknek köszönhetően nyerte el. Míg az első sikerek Millöcker Koldusdiák és Dubarry című darabjaihoz kötődtek, Johann Strauss feltűnése az operett színén pedig „mindent vitt”, ezüst- és aranykorát mégis magyar szerzők pecsételték meg. Lehár Ferenc és Kálmán Imre művei világszerte ismertté tették őket, és nem mellesleg hozzájárultak a magyar nyelv megerősödéséhez is egy zavaros történelmi időszakban.
Sajátosságaiból adódóan az operett mindig is megmaradt pusztán szórakoztató műfajnak, sosem közvetített politikai üzeneteket, társadalomkritikai utalások viszont megjelentek benne. Így fordulhatott elő, hogy Lehár nagy sikerű műve, A víg özvegy ellen Bécsben tanuló montenegrói egyetemisták tiltakoztak az operettben elhangzó montenegrói (átkeresztelve Pontevedro) utalások miatt. Ehhez hasonló felhördülések előfordultak még, azonban nem tudták beárnyékolni a darab sikerét, ami rögtön az előadás után szárnyalni kezdett. A 150. előadást a Volksoperben ünnepelték, de a darab a Broadway-n is fogalommá vált. Lehár másik műve, a Giuditta is zajos sikert aratott: 1934-es premierjét, ami formabontó módon a bécsi Staatsoperben volt, a közönség vastapssal fogadta.
A magyar operett másik jelentős alakja Kálmán Imre, akit nem hiába emlegetnek ma is Operettkirályként. A legkülönbözőbb stílusokban való jártassága és dallamgazdagsága emelte ki a kortársai közül, műveiért ma is rajong a közönség. Legtöbbet játszott, és kétség kívül legismertebb közülük a A csárdáskirálynő, ami eredetileg az Éljen a szerelem! címet viselte. A darab bemutatását számtalan tényező nehezítette, Kálmán Imre az első világháború miatt egy időre abba is hagyta a komponálását, mondván, nem tud úgy zenét szerezni, hogy közben a frontokon egymást ölik az emberek. A mű végül a bécsi és a budapesti közönség előtt is hatalmas sikerrel debütált.
Kálmán másik közkedvelt darabja, a magyar operettirodalom szintén kiemelkedő alkotása, a Marica grófnő, tele van csodaszép szólókkal, andalító duettekkel, vérpezsdítő táncokkal. A látványos revü a közönség elé varázsolta az igazi magyaros mulatás világát, benne a Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket szöveggel magyarra fordított Wenn es Abend wird - Grüß mir mein Wien aus című híres dallal. Az operett akkora siker lett, hogy a másik ismert zenéjét, a Komm mit nach Varasdin (Szép város Kolozsvár) című dalt a premier után már az osztrák főváros utcáin is hallani lehetett. Nem csoda, hogy szerzőjét azóta is a műfaj legnagyobbjai között emlegetik.
