„Emlékezz a múltadra, de engedd a jövőben élni” – a Warsaw Village Band nagyon bírja az ilyen ellentmondásos szlogeneket, melyek nem is olyan ellentmondásosak, mint amilyennek elsőre látszanak. A világ legjobb lengyel zenekara szeptember 21-én a Müpában koncertezik!
Mostanában gyakran hallani Lajkó Félixet egy lengyel vonósbanda társaságában. Vołosi a neve, mindent tud a klasszikus és a népi muzsikáról, és simán képes elhitetni, hogy a Kárpátokban lakik a zenék istene. Ami a lengyel-magyar kapcsolatokat illeti, az amúgy megérne egy misét – a BRAThANKI Sebő-feldolgozásaitól kezdve a Zakopower Gyöngyhajú lányáig –, de most inkább Jamaica felé vesszük az irányt. Mert nem eshet szó lengyel világzenéről a reggae-hez kötődő erős szálai nélkül. A podhalei Trebunie-Tutki robbantott először, aztán jócskán beindult a színtér, lásd Vavamuffin, Strachy Na Lachy, Habakuk, Orkiestra Swietogo Mikołaja és így tovább, a dubbal kokettáló Warsaw Village Bandig.
Ez a Varsói Falusi Banda egyébként a világ legjobb lengyel bandája, mely 1998 óta ápolja „a következő nemzedék hagyományát” a reggae-legenda Burning Spear útmutatása szerint. „Emlékezz a múltadra, de engedd a jövőben élni”. A Warsaw Village Band nagyon bírja az ilyen ellentmondásos szlogeneket, melyek nem is olyan ellentmondásosak, mint amilyennek elsőre látszanak. A nevükről például azt mondták a Szláv Textusnak, hogy az ólengyel nyelvben a „Varsóba menni” azt jelentette, hogy „kimenni a földre, a gazdaságba”. A második világháború után pedig vidéki népek építették újra a lebombázott Varsót, aztán ott ragadtak, úgyhogy tovább erősödött a város-falu kapcsolat.
Ami pedig a zenéjüket illeti, az végképp lebontja a tér és az idő korlátait. Abban együtt pörögnek az égtájak, a múltak és a jövők, az énekek és az archaikus népi hangszerek, a dub és a hiphop kütyüjei. A határ a csillagos ég! – mondhatná nagy rajongójuk, a vágtázó Grandpierre Attila. Fordulhatnak északnak (mint a Nord albumon), vagy követhetik a Napot (mint a Sun Celebration címűn), a fő csapás iránya ugyanaz a transz. Azt mondják, általában fogalmuk sincs, merre vezet az útjuk. Zenei térképük sincsen. „Ha beindul a fantáziánk, annak nem tudjuk, mi lesz a vége. A képzeletnek nem lehet határt szabni, elveszítjük a kontrollt. És mi szeretjük elveszteni a kontrollt. Mindenki szereti.”
Hát most itt az alkalom. Lehet transzba esni.
F.D.J.