Müpa Home © Posztós János
A Müpa-élmény mindenki számára mást jelent, így a mostani időszakban is másképp igyekszik otthon megteremteni a Müpa Home közvetítések alkalmával. Az intézmény állandó fotográfusai olyan arcait is ismerik a háznak, amiket kevesen: megélik és megörökítik a színpadra lépés előtti pillanatokat, a koncentrált csendet és a koncertet követő önfeledt eufóriát is. A közönségünk mellett őket is megkértük, mutassák meg fotókon keresztül, a járványhelyzet alatt hogyan teremtik meg otthon ezt a miliőt. És, hogy ne csupán a képek beszéljenek helyettük, egy kétrészes interjúsorozat keretein belül többek közt arról is kérdeztük őket, hogyan élik meg a mostani helyzetet, és mi hiányzik nekik leginkább a Müpából. Akik a kérdésekre ezúttal válaszoltak: Pályi Zsófia és Posztós János.
Pályi Zsófia
Hogyan éled meg a mostani helyzetet?
Vegyesen. Igyekszem pozitívan hozzáállni, szerintem sokkal kevesebb kárt tennénk magunkban és a környezetünkben, ha “előre menekülnénk”, nem pedig kétségbe esnénk. Sajnos viszont azt látom, hogy az emberek többsége borúlátó és megijed az új helyzettől, kevésbé találékony. Senkinek sem egyszerű, és mindenkinek másképp nem az. De az élet megy tovább, volt már rosszabb is: a nagyszüleink a pincében gubbasztottak és minden percben féltek. Mi láthatunk napsütést, fákat, zöldet – ezek mind megnyugtathatnak, feltölthetnek. Amúgy meg nálunk zajlik az élet. Figyelem és csodálom a másfél éves kislányunk növekedését, akivel most is pont olyan mozgalmasak a napjaink, mint a járványhelyzet előtt, azaz nem mondhatnám, hogy újabban naphosszat tudnék jógázni, olvasgatni, Netflixezni – ez nem az az időszak a mi életünkben amúgy sem. Egyedül azt sajnálom, hogy Johannának, aki annyira élvezte más gyerekek társaságát, most nincs lehetősége ezekre a baráti találkozásokra.
Fotósként lehet bármennyire is inspiráló a karantén?
A fotózás sem az a szakma, amit “home office”-ból lehetne végezni. Ez a hivatás a személyes találkozásokra épül, tehát a munkalehetőségeim jelenleg a nullához közelítenek, tartalékokból kell átvészelni ezt az időszakot, ami remélem, nem lesz végtelen. Hány meg hány ember van, aki ezt sem engedheti meg magának, aggódom értük. Ugyanakkor van most idő olyan feladatokra, szellemi “befektetésekre”, amikre eddig nem akadt a sok munka miatt. Ezekre kell most fókuszálni. A portrézások, riportok, koncertek, együttes fotózások most szünetelnek; bízom benne, hogy mihamarább visszatérnek az életünkbe.
Ha egyetlen általad készített fotóval kellene ábrázolnod a jelenlegi lelkiállapotodat, melyik lenne az?
Ez a kép most készült, ahogy virágot szedünk kislányommal, vagyis ő szedi és a kezembe gyűjti őket. Mondjuk eddig is minden nap jártunk sétálni az erdőbe, de mióta megváltoztak a hétköznapjaink a kialakult helyzet miatt, még jobban felértékelődtek azok a pillanatok, amikor a természetben vagyunk. A természet köszöni, jól van. Az emberek magukra zárták az ajtókat. Az eget sem szelik keresztül kasul a kondenzcsíkok. Ahol a kép készült, egy-két nap alatt láttam fácánt, mókust, vadnyulat, harkályt, hollót… és reggeltől estig zümmögnek a méhecskék és a darazsak.
Mi hiányzik leginkább a Müpából?
A közösségi élmény. Igen, még a laza emberi kapcsolatok is. Egy-egy mondat, szóváltás vadidegenekkel; és persze a zene, ami feltölt. Ilyen volt például a Mariza-koncert. Az élmény hatása alatt csöndben tapadtunk a székünkre, rezzenéstelenül ültünk, több mint ezren egy helyiségben, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben; a portugál fado énekesnő pedig lement a színpadról, és körbesétált a teremben, mindenkihez közel. Nagyon személyes volt, emberi.
Mariza koncertje a Müpában © Pályi Zsófia
Melyik volt a legemlékezetesebb backstage-élményed a karantén előtti időkből?
Mikor Lajkó Félixet fotózhattam a BBNH-ban: üres volt az egész hangversenyterem, és egyedül hegedült a színpadon. Kiváltságos helyzet volt ezt átélni.
Pályi Zsófia Lajkó Félixet fotózza a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben © Müpa
Mit jelent számodra a Müpa-élmény, és mennyire volt nehéz ezt megjeleníteni az otthon készült fotókon keresztül? Hogyan teremted meg otthon?
A Müpa részéről kreatív és vagány ötlet, hogy továbbra is életünk része maradhat a zene az online közvetítések segítségével, addig is, míg a koncertek szünetelnek. Persze egészen más megközelítést igényelt ezeknek az otthoni képeknek az elkészítése, mint egy pörgős, színpadi élmény megragadása a helyszínen. Itt a zene láthatatlan maradt, legalábbis egy kis laptopba bújt bele, tehát többnyire a hangulatot kellett megfognom a képekben. Csukott szemmel is lehet élvezni egy zongorakoncertet, és erre otthon is lehetőség van. Az esti közvetítések mellé kifejezetten jól jön egy pohár bor és egy kis kesudió vagy dió, ha van kéznél. Egy kényelmes fotel is könnyíti, hogy elmerüljünk a zenébe. Ez az én Müpa-élményem.
Posztós János
Hogyan éled meg a mostani helyzetet?
Egy fotós számára nincs szörnyűbb érzés, mint az, ha nem végezheti a munkáját, ha tétlenségre van kárhoztatva. Az a tény, hogy bevétele sincs, a vállalkozása terheit azonban továbbra is fizetni kell, csupán hab a tortán. A megszokott napi rutin hiánya, a tétlenség viszont ezzel együtt sokkal idegőrlőbb. Alig várom, hogy újra alkothassak!
Fotósként lehet bármennyire is inspiráló a karantén?
Semennyire. Egy darabig el tudja magát foglalni az ember: a fotós ilyenkor rendezi az archívumát, kitakaríttatja a gépét, tervezi a jövőt. De a munkát semmi sem pótolja. Könnyebb helyzetben vannak a tárgyfotósok, és egyéb alkalmazott fotográfusok. A rendezvényfotós az események középpontjában szeret lenni. Tudom, ha nem a kultúrát, hanem a politikát választom anno területemnek, most is dolgozhatnék. De van szebb feladat egy koncert vagy egy színi előadás megörökítésénél?
Ha egyetlen általad készített fotóval kellene ábrázolnod a jelenlegi lelkiállapotodat, melyik lenne az?
Mi hiányzik leginkább a Müpából?
A munka, az ismerős környezet, a napi kihívások.
Melyik volt a legemlékezetesebb backstage-élményed a karantén előtti időkből?
Rohmann Ditta és Olga Pascsenko koncertje a Fesztivál Színházban. Mindketten fantasztikus partnerek voltak a backstage-fotózás során is.
Rohmann Ditta és Olga Pascsenko a Müpában © Posztós János
Melyik volt az utolsó koncert, amit a Müpában fotóztál, és hogyan emlékszel vissza rá?
Rameau Dardanus című operája a Régizene Fesztiválon. Hosszú, de szép feldolgozás volt – élmény hallgatni, kihívás fotózni.
Mit jelent számodra a Müpa-élmény, és mennyire volt nehéz ezt megjeleníteni az otthon készült fotókon keresztül? Hogyan teremted meg otthon?
Nézem a közvetítéseket, és nosztalgiázom, ha én fotóztam.