Nem először állít a középpontba két zeneszerző-géniuszt a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös zenei maratonja. Korábban Mendelssohn és Schumann, valamint Debussy és Ravel műveit hallhatta egymás mellett a közönség, idén pedig a 19. század két romantikus zeneszerzője, Liszt és Berlioz életművének kiemelkedő darabjai kerülnek terítékre az egész napos koncertsorozaton. De kik voltak ők, hogy kapcsolódnak egymáshoz, és mit érdemes tudni a munkásságukról? Liszt-Berlioz-gyorstalpaló a február 6-ai maraton előtt!
Merész ötletből hagyomány
A Müpa és a BFZ zeneszerző-maratonja óriási sikertörténet, a 2008 óta minden évben megrendezett, minifesztiválnak is beillő eseménysorozat mára nemcsak a keményvonalas zenerajongók piros betűs ünnepe, de a bátortalanabb, klasszikus muzsikához esetleg még óvatosabban közelítő nézők is szívesen látogatják a 45 perces koncerteket. Ezt a hangversenytípust azelőtt a hazai közönség nem élvezhette, de nagy szeretettel fogadták, és hamar rendkívüli népszerűségre tett szert, olyannyira, hogy a jegyekért gyakran harc folyt. Egészen mostanáig, hiszen ahogyan az életünk minden területére, a pandémia a hangversenyéletre is hatással volt. A jó hír azonban az, hogy bár idén személyesen nem, csak a képernyők előtt követhetjük a koncerteket, így azok sokkal több emberhez juthatnak el, és ezúttal azok is bepillantást nyerhetnek a két páratlan életmű darabjaiba, akik korábban – helyhiány vagy a távolság okán – esetleg kiszorultak a Müpa termeiből. A program idén is tizenegy koncertből áll, változatos műsorral, amelyben nemcsak szólózongora-koncertek, de családi matinéhangverseny, veretes kórusművek és szimfonikus költemények is szerepelnek.
Liszt a zongoránál - Josef Danhauser festménye
Miért pont Liszt és Berlioz?
Erre a kérdésre könnyű a felelet, a romantika két kimagasló alakja, Liszt Ferenc és Hector Berlioz ugyanis nemcsak egymás kortársai, de közeli barátok is voltak. Pályájuk és magánéletük is keresztezte egymást, és életművükkel mindketten maradandó hatást gyakoroltak a komolyzene alakulására – bátor és friss művészetükkel megújították a szimfonikus muzsikát és a versenymű műfaján is rajta hagyták kézjegyüket. Jól érzékelteti Liszt jelentőségét, és azt, hogy nélküle a mai zene szinte elképzelhetetlen lenne, hogy a kései műveiben már olyan zenei határokat feszegetett, amelyekből kiindulva végül szárba szökkenhetett a 20. századi muzsika. Ráadásul virtuozitásával a zongorajátszás technikáját is olyan módon reformálta meg, hogy az utódok egész sora építhette erre a játékmódját. Berliozt pedig a francia romantika úttörőjeként és egyik fő képviselőjeként, valamint az állandóan visszatérő téma megjelenése miatt Wagner egyik előfutáraként is szokás emlegetni, sőt: benne tiszteljük a modern zenekar egyik megteremtőjét is. A két zeneszerzőnek ráadásul nemcsak az életútja találkozott több ponton is, hanem műveik is mutatnak hasonló vonásokat: éppen ezért érdemes egymás mellett, egymás fényében is megvizsgálni ezeket az alkotásokat.
Hector Berlioz
This is the beginning of a beautiful friendship
De hogyan is találkozott ez a két zseniális elme? 1830 végén, Párizsban, a Fantasztikus szimfónia ősbemutatója előtt ismerkedtek meg egymással. A beszámolók és leveleik tanúsága szerint azonnal megtalálták a közös hangot, így nem volt kérdés, hogy ez egy élethosszig tartó barátság kezdete, amelynek mélységéről az is árulkodik, hogy bár Berlioznak ez nem volt szokása, összetegeződtek Liszttel, akit még esküvői tanújának is felkért. De arra is akadt példa, hogy együtt dolgoztak: az Esz-dúr zongoraverseny ősbemutatóját Weimarban Berlioz dirigálta, míg a zongoraszólamot értelemszerűen maga a szerző játszotta.
Liszt az évek, évtizedek során mindvégig kitartott amellett, hogy barátja kivételes tehetség, ezért rendkívül sokat tett Berlioz műveinek elismertetéséért, például a német közönség nagyrészt általa ismerte meg a francia zeneszerző munkáit. Liszt egy 1837 decemberében kelt levelében a következőt írta Berlioznak: „… Hála Istennek volt elég érzékem ahhoz, hogy felfogjam géniuszod jelentőségét és az első műveid megkérdőjelezhetetlenül magas értékét. Azt is hiszem, hogy jogomban áll nem bókolni az Invalidusoknál aratott sikeredért (köztünk ez badarság volna), mintsem hogy ujjongjak őszintén és lelkesen, amiért teljes és komplett igazság tétetett neked végre valahára. […] Azoknak, mint te is, akik kitartóan törekedtek, meg kell kapniuk a jutalmukat.” Látható tehát, hogy Liszt nemcsak támogatta barátját, de őszintén örült, amikor Berlioz hosszú várakozás után komolyabb sikereket aratott. Egyébként a két zeneszerző több tanulmányt és kritikát is közölt egymás műveiről és koncertjeiről, ezek egyikében Liszt a következőt fogalmazta meg: „A zseni nem más, mint türelem – állítja Buffon, és van-e, aki ezt Berlioztól elvitathatná? Ettől az inkább akadémikus, mint találó meghatározástól függetlenül le kívánjuk szögezni, hogy a zseni: nagyság az eredetiségben; a zseni a formáját megteremtő gondolateszmény; a végtelen érzetének megnyilvánulása a végesben. Márpedig mely zenei műalkotások tanúsítják magasabb fokát az újítás merészségének, a gondolati mélységnek és a formai gazdagságnak, mint a Harold és az Epizód egy művész életéből?”
Találkoznak-e a párhuzamosok a végtelenben?
Berliozt a komolyzenében kevésbé járatos magyarok elsősorban a Rákóczi-indulóhoz kötik: a darab alapja a Rákóczi-nóta, a szerzője ismeretlen, viszont többen is feldolgozták, köztük Liszt és Berlioz is. Ez egy közös pont kettejük életében, de akad számos különbözőség is, amelyek közül az egyik legérdekesebb, hogy míg Liszt közismerten virtuóz tehetségű zongoraművész volt, Berlioz, bár több hangszerrel is megpróbálkozott, egyiken sem játszott túl jól, és azon kevés komponisták egyike volt, aki nem tudott zongorázni.
Nem hasonlított személyük és műveik fogadtatása sem: Liszt már az 1830-as években szupersztárnak számított, és az ő nevéből ered a Heinrich Heine által alkotott lisztománia kifejezés is, amely szóval először az 1841/42-es berlini koncertsorozat kiváltotta sikert és hisztériát jellemezte a költő. (Ez azonban nemcsak szakmai, hanem – ha úgy tetszik – magánéleti sikereket, és buzgó hölgytársaságot is jelentett...) Ezzel szemben Berlioz pályája egyfajta hullámvasút volt, olykor szerette, máskor elmarasztalta a kritika, sokszor ünnepelték, de gyakran váltott ki ellenérzést is a közönség tagjaiból, mivel sem a stílusa, sem a habitusa nem volt olyan vonzó és kellemes, mint Liszté. Vitatott, sőt botrányos nőügyei persze neki is akadtak, kezdve a boldogtalan házasságával, de Liszt az arisztokratikus megjelenésével és sima modorával egész biztosan népszerűbb volt az ellenkező nem táborában. Látható tehát, hogy két meglehetősen különböző, mégis hasonló talentumú nagyság találkozott a 19. század mozgalmas évtizedeiben, akik egészen Berlioz 1869-ben bekövetkezett haláláig ápolták a barátságukat, inspirálták egymást, és olyan közös örökséget hagytak ránk, amely a mai napig foglalkoztatja és lenyűgözi a zenerajongó közönséget. Ebből a hihetetlen gazdag termésből kaphat ízelítőt, aki február 6-án bekapcsolódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar maratonjának ingyenes, online közvetítéseibe.
A műsorban Liszt két zongoraversenye, Prométheusz című szimfonikus költeménye, kórusművei és egyes alkotásainak jazzfeldolgozásai mellett többek között Berlioz már említett Fantasztikus szimfóniája és Harold Itáliában című műve is hallható lesz. A nap folyamán olyan sztárszólistákkal találkozhat a közönség, mint Bogányi Gergely, Báll Dávid, Fejérvári Zoltán, Balog József, Palojtay János, Balogh Ádám zongoraművészek vagy Szűcs Máté brácsaművész, de itt lesz a Szent Efrém Férfikar és a Jazzical Trió is! A MÁV Szimfonikus Zenekart Daniel Boico, az Óbudai Danubia Zenekart Hámori Máté, a Győri Filharmonikus Zenekart Berkes Kálmán vezényli, a Pannon Filharmonikusok Vass András, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig Fischer Iván vezetésével lép színpadra.
A részletes program ide kattintva olvasható, a közvetítéseket pedig a Müpa honlapján és Youtube-csatornáján követhetik az érdeklődők.