Egykor zűrös környéknek számított, New York City sűrűn lakott, zsizsegő (és olykor rettegett, bandaháborúkkal terhelt) negyede volt, ma már a nemzetközi művészvilág és a kifinomult ízlésű közönség közkedvelt találkahelye. A Lincoln Center és az intézmény szívében található Metropolitan Opera a Nagy Alma ikonikus előadó-művészeti központja, amelynek élő közvetítéseit a Müpa nézői 2008 óta élvezhetik. Az intézmény 1966-os megnyitása óta számtalan kultikus előadásnak volt helyszíne, sok legendás időszakot és apróbb-nagyobb válságot vészelt át, három dolog azonban mindvégig megmaradt: a kimagasló minőség, a hamisítatlan New York-i atmoszféra és a törekvés a folyamatos megújulásra. A rajongók által csak Metnek becézett operaház következő évadában jön Muszorgszkij klasszikusa, a Borisz Godunov, Orfeusz és Eurüdiké történetét ezúttal női nézőpontból ismerhetjük meg, és látható lesz a Grammy-díjas Terence Blanchard műve is, amely az első afroamerikai komponista által szerzett opera a Met színpadán.
Nem csoda, hogy az operavilág legnagyobbjai megtiszteltetésnek veszik, ha a Lincoln Centerben állhatnak színpadra, hiszen köztudott: ide csak a legjobbak kerülhetnek be. Békeidőben a Met évadonként több mint kétszáz előadással várja az operafanatikusokat, akik szezononként úgy nyolcszázezren vesznek részt személyesen az előadásokon, de további milliók osztozhatnak az élményben az intézmény rádiós, tévés és online közvetítéseinek köszönhetően. Mivel a klasszikus zenei közönség a világ minden táján fogyatkozik, az operaházak válogatott módszerekkel és vonzó újításokkal próbálják megtartani nézőiket és újakat meghódítani a műfajnak. A Met 2006-ban, a versenytársakat jócskán megelőzve indította el a The Met: Live in HD című sorozatát, amely ma már hat kontinens hetvenhárom országának több mint kétezer helyszínére jut el, így például hozzánk, a Müpába is. A következő évadban sem lesz ez másként, mutatjuk a kínálatot!
A kalandos életű és szenvedélyes természetű Puskint elsősorban Anyegin című elbeszélő költeményéről ismerjük, de színpadi szerzőként is felvillanyozó alkotásokat hagyott az utókorra. Egyik legismertebb drámája a shakespeare-i hagyományok szellemében született Borisz Godunov, amelynek több zenés feldolgozása is ismert, de mind közül a legizgalmasabb Muszorgszkij operája, amelyet hamarosan a Juilliard operatagozatának vezetője, Stephen Wadsworth rendezésében láthattok. A mű egyik különlegességét az adja, hogy ez a komponista egyetlen befejezett operája, és már a keletkezéstörténete is regényesnek mondható.
Fotó: René Pape Borisz Godunovként a Met korábbi bemutatójában © Ken Howard/Met
A darab első változata finoman szólva sem nyerte el a szentpétervári opera vezetőségének tetszését. Több problémájuk is akadt az alkotással, nehezményezték például a női főszereplő hiányát, de a korszak ízlésétől viszonylag távol álló, nyersnek talált hangzás miatt is vonakodtak bemutatni a darabot. Végül Muszorgszkij átdolgozta saját művét, amely így már színpadra kerülhetett, és az 1874-es szentpétervári ősbemutatón elsöprő sikert aratott a közönség körében. Nem úgy a szakma és a kritika szemében, akik nem voltak maradéktalanul kibékülve a történelmi témájú, nép és hatalom viszonyát újszerűen boncolgató, monumentális operával. Rimszkij-Korszakov Muszorgszkij halála után át is hangszerelte barátja művét, és a sors fintora, hogy a világ operaházai hosszú évtizedeken át az ő átiratát játszották. Az eredeti partitúra rekonstrukciójára egészen 1975-ig kellett várni, amíg David Lloyd-James személyében akadt egy vállalkozó kedvű szaktekintély, aki aprólékos munkával elkészítette az opera kritikai kiadását. Neki köszönhető, hogy napjainkban már ezt a verziót tűzik műsorra a legtöbb dalszínházban. A Metben is így lesz ez, Sebastian Weigle vezényletével az 1869-es eredeti Borisz Godunovot ismerhetitek majd meg, a címszerepet ráadásul az a René Pape alakítja, aki egy évtizede Boriszként egyszer már lenyűgözte a Met közönségét!
Az opera sokak számára lehet félelmetes műfaj, egyes nézetek szerint aki gyerekkorában nem kedveli meg, azt sosem fogja igazán beszippantani. Ezt a nézetet mi értelemszerűen nem osztjuk – hogyan is tehetnénk?! –, hiszen szerencsére tengernyi ellenpéldát ismerünk, többek között a Müpa soraiból is. Éppen ezért mindenkit arra biztatunk, hogy bátran tegyen egy próbát ezzel a sokszínű és rejtélyes univerzummal. Keresse meg magának azt az előadást, amelynek témája magával ragadja, amelynek szereplőivel azonosulni tud, vagy akár azt, amelynek zenéje elementáris erővel hat rá. Igen, tényleg léteznek mai, az Y- és Z-generáció számára is érdekfeszítő, jóféle libabőrrel kecsegtető előadások! Ilyen a sokszoros Grammy-díjas és még Oscarra is jelölt trombitafenomén és zeneszerző, Terence Blanchard Fire Shut Up In My Bones című, korszakos operája, amelynek világpremierjét 2019-ben tartották St. Louis-ban. A darab alapja a New York Times publicistája, Charles M. Blow felkavaró memoárja, amely már megjelenésekor felrázta az amerikai közvéleményt. Blow ugyanis fájdalmas őszinteséggel vetette papírra traumáit, és megdöbbentő nyíltsággal beszélt olyan érzékeny kérdésekről is, mint rabszolgasorban tartott felmenői, a biszexualitás megélése, az előítéletek, a családon belüli bántalmazás és annak következményei. Egy interjúban Blanchard így fogalmazott Blow-ról: „Már évekkel azelőtt rajongtam Charles M. Blow írásaiért, hogy megismertem volna az ő személyes történetét. A feketék szócsöveként tekintettem rá. Amikor megtudtam, milyen út vezetett odáig, hogy Amerika egyik leginnovatívabb közszereplőjévé váljon, még inkább elkezdtem őt csodálni. Volt szerencsém vele személyesen is találkozni, az opera az ő történetét dolgozza föl, mert úgy gondoltam, sokaknak segíthet, akik hasonló helyzetben vannak.” A Met színpadán ősztől látható mű az első afroamerikai komponista által írt opera, így bemutatása történelmi jelentőségű eseményként vonul be a zenetörténetbe. Októberben – hála a közvetítésnek – a hazai közönség is szemtanúja lehet a produkciónak!
Fotó: Fire Shut Up In My Bones © Woolsey Opera Theatre St. Louis
Az antik mitológia mindig is kiapadhatatlan ihletforrása volt a színpadi szerzőknek, az elképesztően mozgalmas, időtállóan tanulságos, esetenként hajmeresztő és krimibe (sőt: horrorba) illő történetek feldolgozása hálás feladat. Az egyik legnépszerűbb görög mítosz a trák dalnok, Orfeusz hányattatásait meséli el, aki a hagyomány szerint zenéjével természetfeletti dolgokat volt képes véghez vinni. Vadállatokat szelídített, sziklákat táncoltatott, folyókat fékezett meg, és amikor szerelme, Eurüdiké fogságba esett az alvilágban, a muzsikájával még az őrök kemény szívét is képes volt elgyengíteni. Története sok zeneszerzőt inspirált már jobbnál jobb művek létrehozására, de mind közül a legfrissebb a szemtelenül fiatal, harmincas évei elején járó Matthew Aucoin operája, amelyet tavaly mutatott be a Met a Los Angeles-i Operaházzal együttműködésben. De senki ne gondolja, hogy a szokásos Orfeusz-sztorira számíthat, ugyanis ezúttal a nő, vagyis Eurüdiké nézőpontjából újragondolva élhetjük át az ikonikus mese fordulatait. Nem véletlen tehát, hogy a rendezői feladatokat is egy nőre, a sajátos látásmódú, sok emlékezetes sikerű előadást, közöttük a Kristine Opolais főszereplésével bemutatott, lélegzetelállító Ruszalkát is jegyző Mary Zimmermannra bízták. A címszerepet napjaink egyik legkeresettebb koloratúrszopránja, Erin Morley énekli, mellette pedig nem egy, de két Orfeusszal is találkozhattok, ha csatlakoztok a közvetítéshez: egyikük a kanadai bariton, Joshua Hopkins lesz, míg a másik a lenyűgöző lengyel kontratenor, Jakub Józef Orliński. És ha azt is eláruljuk, hogy a történet egyedülálló látványvilágot kapott, már minden adott ahhoz, hogy a klasszikus operáktól idegenkedőknek is jó szívvel ajánljuk a bravúros vállalkozást, amelyet decemberben láthattok a Fesztivál Színházban.