A blues hazája kétséget kizárólag az Egyesült Államok, azon belül is a déli tagállamok területe. Hogy kerül hát ide az óceán másik oldaláról egy magyar fiatalember, akinek a zenéje hallatán még a sokat látott zenei rókák is elismerően csettintenek? Most elmeséljük.
Szűcs Gábor, vagy ahogy a zenésztársadalom ismeri, Little G Weevil története a magyar fővárosból, Budapestről indult a hetvenes évek végén. Zenei karrierjét dobosként kezdte, és 17 éves korában fordult mostani hangszere, a gitár felé. Még csak 19 volt, amikor megalapította első saját zenekarát, akikkel keresztül-kasul járták az országot, aztán a Szabó Tamás vezette Sop-Dee-O együttes tagjaként már a határon túlra is gyakorta eljutott. Amikor 2004-ben úgy döntött, hátrahagyva az itthoni zenei karriert Amerikába költözik, már bőven az ezredforduló egyik meghatározó gitárosaként tartották számon a hazai bluesszcénában. Ő mégis úgy érezte, csak akkor élheti meg teljesen a műfajt, ha visszatér a gyökerekhez.
Az amerikai álom
Nem volt hát meglepő, hogy Gee Amerika déli államai felé vette az irányt: egy bőrönddel, gitárjával a hátán és 1300 dollárral a zsebében érkezett meg az alabamai Birminghambe, ahol először mosogatófiúként dolgozott, szabad óráiban pedig a helyi klub open mic estjein próbált szerencsét. Itt figyelt fel rá a Magic Blues egyesület, akiknek segítségével megkapta a művészvízumot. A kinti szakma először akkor figyelt fel rá, amikor első európai zenészként egyéves szerződést kapott egy klubba Amerika egyik legikonikusabb utcájában, a Beale Streeten, ahol mindig pezseg az élet és minden helyiségből árad a blues. A nehézkes kezdés után úgy tűnt, beindul a karrierje, egyre többet koncertezett, ám 2006-ban egy tragédia annyira megviselte – dobosa a színpadon, koncert közben esett össze és halt meg –, hogy képtelen volt fellépni, és egy időre haza is költözött Magyarországra. Pár éves londoni kitérő után aztán egy turné miatt 2008-ban mégiscsak visszatért Amerikába, ahol már régi ismerősként fogadták.
Döcögős kezdetek után egyedülálló siker
Nem sokkal azután, hogy az óceán túloldalára költözött, 2005-ben rögzítette is első szólófelvételeit, ám a technika ördögének köszönhetően a felvett négy számból csak egyetlenegy maradt meg. A „túlélő”, a Hey Jody – amelyhez egyébként a basszust utólag kellett felvenni – lett később Gee első, Southern Experience címre keresztelt szólóalbumának nyitó dala. 2009-ben Atlantába költözött, és a második albumot, a The Teasert már itt vette fel, számos legendás helyi zenész – John McKnight, Bill Burke, Bob Page, Maurice Nazzaro – közreműködésével. A 2011 utolsó hónapjában megjelent albumot a MOJO magazin beválogatta az év legjobb blueslemezei közé, és több mint egy hónapig vezette a francia bluestoplistát. Bár blueskörökben hamar ismertségre tett szert, a szélesebb szakmai elismerést a 2013-as International Blues Challenge hozta meg neki. A négynapos versenyen 16 ország több mint 200 zenésze próbált szerencsét, Gee pedig a mai napig egyetlen európaiként hozta el az első helyet bluesgitáros kategóriában.
Ha egy üzlet beindul
A 2013-as sikert újabb és újabb szakmai elismerések követték. Megjelent első akusztikus albuma, a Moving, amelyet a MOJO az év legjobb 3 bluesalbuma közé választott, a Blues Blast Music Awardon „Az év akusztikus albuma” lett, Gee-t pedig „Az év akusztikus előadója” díjra jelölte a Blues Music Awards. 2016-ban a Three Chords Too Many, 2017-ben pedig a Something Poppin' című album kapott Independent Blues Award-jelölést az Államokban, utóbbit itthon Fonogram-díjra is jelölték.
A híres blueszenész, Cleve Baker így beszélt Little G-ről: „Világszerte joggal tisztelik őt. Zenéje egyedülálló és hiteles, dalai figyelemre méltóak, szövegei intelligensek, gitárjátéka pedig egyszerűen mesteri. Mély, erős hangja csak hab a tortán.” Nem sokkal hatodik stúdióalbuma, a Back in Alabama után visszaköltözött Magyarországra, és azóta is itthonról dolgozik, változatlan energiákkal. Játssz tovább címmel önéletrajzi könyvet írt, nemzetközi és hazai vendégzenészekkel készített albumot, idén pedig újabb akusztikus bluesalbummal jelentkezett, amelyet teljes egészében élőben rögzítettek. Bátran mondhatjuk tehát, hogy Gee nemcsak megéli, de minden pillanatát ki is élvezi az amerikai (blues)álomnak.