„Vigyázz, miről álmodsz, mert az álmok néha valóra válnak” – mondta egy interjúban Kristīne Opolais lett szoprán, aki tinédzser korában még rocksztárnak készült, és sírva könyörgött anyjának, hogy ne kelljen operát énekelnie. Az idő azonban kitartó édesanyját igazolta, hiszen mostanra a világ legjelentősebb operaszínpadainak ünnepelt dívája, a Telegraph pedig egyenesen napjaink vezető Puccini-szopránjának nevezte. A 2020 tavaszára tervezett első budapesti estjét elsodorta a pandémia, ám most végre a hazai rajongók is meggyőződhetnek káprázatos színpadi jelenlétéről és vitathatatlan tehetségéről. Két évvel ezelőtt, a Müpa számára adott interjúban Opolais szókimondóan vallott hivatása legnagyobb kihívásairól. Mivel pályája amúgy sem nélkülözi az operába illő fordulatokat, összegyűjtöttünk néhányat élete legérdekesebb momentumai közül és felidézzük, miért várjuk őt ennyire évek óta. Hölgyeim és uraim, íme Kristīne Opolais!
© Tatyana Vlasova
Lüktető gazdagságú bársonyos hangja minden egyes általa énekelt sort képes megrendítővé tenni – írta róla a New York Times 2013-ban a Metropolitan Opera-beli debütálását követően, amikor Puccini A fecske című operájának Magdáját alakította. Kristīne Opolais az európai operaszíntér meghódítását a Bayerische Staatsoper Ruszalkájának címszerepében kezdte meg 2010-ben, majd a Pillangókisasszony Cso-cso-szánjaként bizonyította be végérvényesen a Covent Gardenben, hogy párját ritkítóan magabiztosan képes Puccini szerepeit tolmácsolni. A 2018/2019-es évadban ugyanitt a Tosca címszerepét énekelte – ezt követően nevezte a Telegraph napjaink vezető Puccini-szopránjának.
Eredetileg rocksztárnak készült és ki nem állhatta az operát
A lány, aki rockot akart énekelni, de végül az operaszínpadon írt zenetörténelmet – kissé talán hatásvadász kijelentés, ám egyáltalán nem áll messze a valóságtól. Kristīne Opolais eredetileg filmsztár vagy rockénekes akart lenni. Tizenhat éves korában anyja – aki korábban maga is operaénekesnői babérokra vágyott – egy alkalommal mikrofon nélkül hallotta lányát énekelni és eldöntötte, hogy klasszikus énekre fogja taníttatni az otthonuktól négyórányira található Rigában. „Mondtam neki, hogy én rockot szeretnék énekelni, de ragaszkodott hozzá. Sírtam, mondtam, hogy nem és nem, én nem akarok így énekelni…” – mesélte egy alkalommal Opolais. Regina Frinberga szopránnál tanult, aki csak nagyon nehezen tudta őt rávezetni a klasszikus éneklés technikájára. A fiatal lány fél év után fel is adta. Nem sokkal ezután azonban a családjuk a lett fővárosba költözött, és édesanyja ismét erősködött, hogy járjon énektanárhoz. Úgy tűnik, a második próbálkozás már sokkal jobban sikerült, mert ráébresztette, hogy ezt szeretné csinálni. Az első ária, amelyben igazán rátalált a hangjára, az O mio babbino caro volt a Gianni Schicchiből. Nem véletlen, hogy az alábbi videóban egy koncert második ráadásaként is ezt választotta:
Rekordbrillírozás: tizennyolc órán belül két szerepben debütált
2014-ben valósággal zenetörténelmet írt azzal, hogy a Metropolitan Opera színpadán alig 18 óra különbséggel debütált két szerepben is. A Pillangókisasszony premierje utáni reggelen kapott egy hívást, hogy be kellene ugrania a Bohéméletbe az aznap délutáni előadáson, amit ráadásul élőben közvetítettek világszerte. 2019-ben a a Final Note-nak adott interjújában elmondta, először nemet mondott, de aztán meggondolta magát. „Soha nem féltem még annyira, mint amikor azon a reggelen besétáltam az operaházba, rettenetes volt. A szöveg egyetlen sorára sem emlékeztem, mielőtt belekezdtem, teljes sokkban voltam, hogy belementem. Kiléptem a színpadra, kinyitottam a számat, és szerencsére kijött” – idézte fel a nehéz pillanatokat. A merész lépés után menedzsere azt ajánlotta neki, hogy mindig bízzon a saját ösztöneiben, bárki bármit is mond, mert bár mindenki más azt javasolta volna, hogy mondjon nemet, ő azonban elképesztően bátor döntést hozott – és mindent vitt. „Az aznap reggeli döntésem óriási lökést adott a karrieremnek – mindent megváltoztatott. Abban a pillanatban születtem meg, és onnantól kezdve elárasztottak az ajánlatok. Kockázat nélkül nincs nyereség” – tette hozzá.
Fény és sötétség: Ruszalka, Tosca, na meg a jó partnerség titka
Az énekesnő mind a szenvedélyes, mind a visszafogott karakterekből képes kihozni a legtöbbet. „Átérzem Tosca fájdalmát” – mondta az énekesnő a szerepről. „Egy kicsit talán olyan is vagyok, mint ő, ezért is szeretem annyira”. A Bayerische Staatsoper 2010/11-es évadában hatalmas siket aratott Ruszalkaként: „Ez a személyiségem másik, finomabb oldala. A személyiségünknek két oldala van – a sötétség és a fény –, számomra ez Tosca és Ruszalka.” Ugyanabban a szezonban a brit Royal Opera Pillangókisasszony című előadásában ugrott be Patricia Racette helyett, a londoni közönség pedig el volt ragadtatva. Pályafutása során számtalan neves partnerrel dolgozott együtt emlékezetes alakítást nyújtva...de hogy milyen számára a jó társ a színpadon? „Nos, az operai szereposztás lassan olyan, mint egy húspiac. Meg kell mondanom, szerencsés voltam, hogy jó partnereim voltak. Sosem civódtam velük, mert az egyetlen, amire vágyom, hogy ott a színpadon a pillanatnak éljünk. Sok olyan tenor van, aki a nézőtérnek énekel, alig néz rám, alig játszik. Olyankor kénytelen vagyok elképzelni, hogy egy igazi színművész van mellettem. Higgye el, jó képzelőerőm van! (nevet) A jó színpadi partner jó színész. Ritkán fordul elő, hogy én nem mozgatok meg valamit a másikban” – mondta Csabai Máténak adott interjújában eredetileg két évvel ezelőttre tervezett müpabeli fellépése előtt, és valóban: a megfelelő partner mellett Opolais valóban sziporkázó. Egy alkalommal, amikor Puccini Bohéméletének ismert áriáját énekelte a világhírű tenor, Jonas Kaufmann társaságában és Andris Nelsons – akkori házastársa – vezényletével, a szerepe szerinti szerelmes összemosolygás után színlelt bűnbánással a másik oldalán vezénylő férjére nézett.
© Tatyana Vlasova
Elsősorban színésznek tartja magát, aki tud énekelni – és nem fordítva
A szoprán színészi kvalitásairól gyakran elismerően nyilatkoznak a kritikák: a New York Times például megindítóan természetesnek, illetve született színésznőnek nevezte. Színészi képességeit a színpadon szerzett tapasztalatain túl bevallása szerint „Istentől kapta”, emellett anyja művészi beállítottsága és érzelmessége is hozzájárult. „Úgy érzem, hogy inkább vagyok színésznő, aki tud énekelni a színpadon, mint egy énekesnő, aki tud színészkedni” – nyilatkozta. Elmondása szerint mindig elképzeli, hogy minden vele történik: abban a pillanatban ő nem Kristīne, hanem Tosca. Előadásmódjának és reakcióinak szerinte különbözniük kell más előadókétól, hiszen ez teszi egyedivé. „A legfontosabb, hogy nem érdekelnek a szép hangok […]. Színésznő vagyok, a hangomat pedig ennek rendelem alá. Ha valami durvát kell mondanom negatív energiával, az nem lehet szép. Ha csak az a célod, hogy szépen énekelj, ezt a hozzáállást tartogasd a lemezfelvételekre, de tartsd távol a színpadtól” – mondta. 2019 őszén a budapesti vendégjáték kapcsán egyenesen úgy fogalmazott: „Őshonos állatként létezem a színpadon. Egész életemben azon igyekszem, hogy kilépjek a skatulyákból. Kockázatot vállalok, szabályokat szegek. Ez vagyok én, ezen nem lehet változtatni. Ezért szeretem különösen Puccinit, mert a zenéjében nincsenek korlátok. Nem azért nem éneklek Mozartot, mert nem szeretem – zseniálisnak tartom őt is! –, hanem mert engem korlátok közé szorít. Egy bizonyos technikát és stílust követelnek attól, aki az ő zenéjét interpretálja, nekem viszont megvannak a saját elképzeléseim. Énekeltem már Mozartot, mégpedig a saját szám íze szerint. Nem mindenkinek tetszett, de a közönségnek igen, és nem érdekelt, ha a karmesterek vagy a kritikusok kevésbé rajongtak érte.”
© Tatyana Vlasova
Szabadság és varázslat – minden hangot kontroll alatt tartani nem zene
A szoprán saját elmondása szerint Puccini műveiben érzi a legotthonosabban magát. Szerinte Verdi technikailag nagyobb igényeket támaszt, Puccini viszont sokkal több szabadságot ad a zenei interpretáció szempontjából, márpedig az, hogy a szabadság milyen fontos az életében számtalan nyilatkozatában megjelenik. „Azok az előadások a legsikeresebbek, amelyekben teljesen elveszítem a fejem. Amelyekben ott van a szenvedés. Azt mondom a közönségnek, jöjjenek velem, és ők jönnek. És megőrülnek érte! Ez a varázslat. Ez a varázslat az operában! Nagyon nehéz, amikor a karmester minden egyes hangot kontroll alatt akar tartani. Az nem zene. A zene a szabadságról szól. Most a legmagasabb minőségű operajátékról beszélek, amiből egyre kevesebb van. Alig van néhány karmester, aki igazán magas minőséget képvisel, nem csak diktál, vagy ami még rosszabb, lusta. Lehet, hogy keményen fogalmazok, de nevetséges, hogy ezeket mindenki fél kijelenteni” – mondja ki kíméletlen őszinteséggel, kritikája mögött azonban érezhetően hivatása szenvedélyes szeretete áll. Február 8-án természetesen Verdi és Puccini, valamint Cilea, Mascagni és Giordano műveiből összeállított műsorral érkezik a Müpába, hogy a hazai közönség is meggyőződhessen az összetéveszthetetlen, Kristīne Opolais-féle végtelen szenvedélyről, szaktudásról és a jelenlét valódi varázslatáról.