Festői természeti látványosságok, négy hónapnyi sötétség, sarki fény, trollok, vikingek, melankolikus irodalmárok és lenyűgöző zenészek minden műfajban. Norvégia misztikus, mesebeli és különleges: állítólag ez az egyik olyan ország a világon, ahol a legboldogabbak az emberek, természeti adottságai mellett pedig az évszázadok során felmutatott pár igazán említésre méltó művészeti alkotást is.
Norvégia, Fotó: Stein Egil Liland
Fjordok, gleccserek és sarki fény
Valószerűtlenül szép fjordok csipkézik a norvég tájat: a meredek sziklafalakkal övezett keskeny tengeröblök Norvégia legnagyobb vonzerejét jelentik, több mint ezer van belőlük. Bergent, az ország második legnagyobb városát „a fjordok kapujának” is nevezik. Aki megpillanthatta már a saját a szemével, sosem feledi a város régi rakpartjának ikonikus vörös, fehér és sárga házait – az épületegyüttes 1979 óta a világörökség része. Az országban található a kontinentális Európa legnagyobb gleccsere, vagyis lomha jégfolyama is, a Jostedalsbreen, méghozzá 487 négyzetkilométernyi területen. És ha mindez nem lenne elég izgalom és látnivaló, Norvégiában 72 napon át tartanak a fehér éjszakák, amikor egyáltalán nem megy le a nap, és a csodára éhes utazók az aurora borealis, vagyis a sarki fény látványával is gazdagodhatnak. Cserébe az északi sarkkör feletti területeken novembertől januárig nincs napfelkelte – de a norvégok még ebben is meglátják a szépséget, különös hiedelemviláguk nem talál ebben sem kivetnivalót.
Bergen színes házai, Forrás: trinitytravel.gr
Trollok és vikingek
Mármint nem azok a trollok, akik az online tér bugyraiban laknak... A norvég folklór szerint ezek a fantasztikus lények a hegyekben, sziklák közt, barlangokban élnek, óriások, az emberrel nem túl barátságosak, a napfénytől pedig kővé dermednek. Sok norvég még mindig hisz bennük, és az autóutak mellett néha látni egy-egy közlekedési táblát, amely trollok potenciális felbukkanását jelöli. Monumentális látvány az a Norvégia déli részén 6 km hosszan tekeredő szerpentin, amely a trollokról kapta a nevét, és 11 hajtűkanyar nehezíti benne az autósok dolgát, méghozzá 930 méteres magasságban. Vakmerő hajósok, kereskedők, akik több mint ezer évvel ezelőtt az Északi-tenger környékét és az Atlanti-óceán keleti partjait fosztogatták, és egészen Amerikáig eljutottak? Ők valóban léteztek, és ugyanígy szerves részei a norvég folklórnak. A vikingeket gyakran képzeljük el kétszarvú sisakban, azonban a tévhit, hogy ezt hordták volna, csupán Wagner Ring-ciklusa 1876-os premierjének köszönhető, ahol a jelmezek része volt ez a jellegzetes fejfedő is.
Warning! Trolls!, Fotó: Mark König
Munchtól Knausgaard-ig
A norvég kultúra a maga különleges gazdagságában mindenkinek mást jelent, és ha asszociációs játékba fognánk, hogy mondjon mindenki egy megkerülhetetlen norvég művészt, bizony sokféle választ kapnánk. Kezdjük a sort rögtön Henrik Ibsennel, a modern dráma atyjával, akinek Nóra vagy Peer Gynt című darabjáról az is hallott, aki messzi elkerüli a színházat. Aztán ott van az a bizonyos, ma már a popkultúra részéve vált néma sikoltás, amelyet Edvard Munch expresszionista festő vitt vászonra. A klasszikus zene ínyencei azonnal rávágnák Edvard Grieg zeneszerző nevét, akit akár a norvég zene Shakespeare-jeként is nyugodtan aposztrofálhatunk. És itt kössünk egy kicsit vissza Ibsenhez: Grieg egy kilencvenperces, azóta is népszerű, filmekben is sokszor felbukkanó művet komponált a Peer Gynthöz, méghozzá a drámaíró felkérésére. Ha pedig ugrunk jó pár évtizedet, és a mozivászonra pillantunk, nem hagyhatjuk említés nélkül a gyönyörű Liv Ullmannt, aki a filmművészetet ragyogta be mézszőke hajával és bájos mosolyával. Még pár tíz év, és a világ kívülről fújja, hogy „take on me, take me on, I’ll be gone in a day or two” – 1982-ben Oslóból indult az A-ha együttes a világsiker felé. A szintipop után a norvég elektronika is helyet kért magának a zenei világban: a Röyksopp a 2000-es években tarolt.
A feketeöves jazzrajongók is számtalan kedvencet sorolhatnak, köztük olyan világsztárokat, mint Jan Garbarek, Bugge Wesseltoft vagy épp a nemrég a Müpában varázslatos koncertet adó Rebekka Bakken. Garbarek a 70-es évek óta örvend nemzetközi hírnévnek, és már akkor azt nyilatkozta, hogy a norvég népzenei hatások örökre beleivódtak a művészetébe. Wesseltoft a 90-es években hozott új színt a norvég jazzszcénába, amikor a skandináv jazzhagyományokból kikacsintott a future jazz/nu jazz irányzat felé. Később pedig már olyannyira szabadon bánt a műfaji határokkal, hogy akár a hiphop is belefért kompozícióiba. Bakken – ahogy erről a hazai közönség is meggyőződhetett nemrégiben – minden skatulyát visszautasítva, hipnotikus színpadi jelenléttel fűzi össze a jazz, a blues, a folk, a country és a pop műfaját. Végül pedig tegye szívére a kezét, és merészelje bárki azt állítani, hogy egyszer sem kutatta a YouTube-on, hogyan ejti saját nevét Karl Ove Knausgaard, az utóbbi évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja, a Harcom-sorozat írója.
Rebekka Bakken, Fotó: Andreas H. Bittesnich
A sor a végtelenségig folytatható, ám ide most egy kihagyhatatlan fun fact kívánkozik: pár éve Norvégiában terjedt el az úgynevezett slow tv mánia. A jelenség pont az, aminek hangzik, vagy még annál is bizarrabb... nézők milliói bámulják, amíg valaki megköt egy pulóvert vagy végigfilmez egy hétórás vonatutat.
Leif Ove, Lise és Jon
Ez a névsor nem egy kalandos, hóval átfútt gyermekmese szereplőit jelöli, hanem azokat a Norvégiához köthető művészeket, akik meghatározó alkotói a következő három hónap Müpa-programjainak.
Február 9-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége a Berlini Német Szimfonikus Zenekarral és az olasz származású brit karmester, Robin Ticciati vezényletével korunk egyik legelismertebb norvég zongoraművésze, Leif Ove Andsnes játékát csodálhatja. Andsnes repertoárja rendkívül színes, a szakkritika rendre az egekbe emeli, a The Guardian újságírója például nemrég kiemelte mindig intelligens, megfontolt virtuozitását. Gyakran emlegetik Edvard Grieg kimagasló tolmácsolójaként, de kiemelkedően játszik többek között Haydnt, Schubertet, Debussyt, Ravelt vagy épp Bartókot is. Griegről egy helyütt azt nyilatkozta, van valami nagyon megható, igazán szívhez szóló, mély őszinteség a zenéjében.
Leif Ove Andsnes, Fotó: Gregor Hohenberg
A Müpában a bécsi klasszika kerül sorra nála. Andsnes Beethoven hatalmas rajongója, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy pár éve a Mahler Kamarazenekarral közösen lemezre vették a mester összes zongoraversenyét. A kritikusok által is odaadással méltatott, Beethoven Journey című album kapcsán azt mondta: három éven keresztül szinte mást sem játszott, mint a zeneszerző műveit, mégsem tudta megunni őket. „Erős vágyat éreztem, hogy a legapróbb részletekig feltérképezzem az alkotásait. Azt szeretem a klasszikus zenében, az igazi mesterekben, mint Beethoven és Mozart, hogy lehengerlő a sokféleségük. Kezdődhet egy mű fanfárral, majd jöhet hirtelen egy lírai pillanat, amit aztán lezár egy játékos hangsor.” Leif Ove a Beethoven Journey sikerét követően Mozartra koncentrált, ismét a Mahler Kamarazenekarral kiegészülve. A Mozart Momentum 1785/1786 című lemezt tavaly adták ki, és Wolfgang Amadeus pályafutásának legtermékenyebb időszakát idézték meg vele. „Beethovennek hihetetlen gyógyító ereje van, zenéjében mindig felfelé néz, és téged is felemel, míg Mozart letekint ránk, és megérti szenvedéseinket.”
Március 12-én a Metropolitan-operaközvetítésre várja a nézőket a Fesztivál Színház. Richard Strauss Ariadné Naxosz szigetén című művének címszereplője Lise Davidsen lesz, ő képviseli Norvégiát ebben a produkcióban. A fiatal szoprán ugyan csak pár éve tört be a nemzetközi operaéletbe, máris rajong érte a szakma és a közönség. Tizenöt évesen kezdett el énekelni Bergenben, és akkor még mezzoszopránként készült barokk zenei karrierre. Később Koppenhágában fedezte fel ottani tanára, hogy Lise és a világ is sokkal jobban jár, ha az operát és a szoprán hangfekvést választja. A 2015-ös Operalia indította be igazán a pályáját, azóta főszerepek sorát kapja a világ nagy operaszínpadain. A New York Times magabiztosságát és énekesi erejét emeli ki, miközben hangjára alig győznek elég jelzőt találni: selymesen gazdag, testesen lágy, kiegyensúlyozott és kifinomult. A brit Gramophone magazin pedig az utóbbi évek egyik legnagyobb énekestehetségeként hivatkozik rá. Saját bevallása szerint éppen az Ariadné Naxosz szigetén győzte meg abban végleg, hogy az operaénekesi karriert válassza: a koppenhágai Opera Akadémián adtak elő részletet a műből. „A próbák során éreztem először, hogy mindent el fogok követni annak érdekében, hogy operaénekes legyek.” Egyébként éppen a fent említett Leif Ove Andsnesszel közösen jelentetett meg nemrég, 2022 januárjában közös albumot Edvard Grieg kompozícióiból. Így fonódnak össze a norvég szálak cikkünkben – valamint februárban és márciusban a Müpában.
Lise Davidsen, Forrás: deccaclassics.com
Magyarországi bemutatót láthatnak a nézők április 12-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: Eötvös Péter Sleepless (Álmatlanság) című darabja kerül színpadra. Itt a mű librettójának alapjául szolgál norvég sztárszerző könyve: Jon Fosséról van szó, és Trilógiájának első részéről. A történet, melyben két nincstelen tizenéves kényszerül végzetes cselekedetekre, megcsavarja a lelket. Eötvös Péter a Fideliónak korábban elárulta, leginkább az érdekelte a műben, hogy az egyén és a társadalom kapcsolatáról lehet benne beszélni. A misztikus, bibliai elemekben gazdag történet íróját a létező összes norvég irodalmi díjjal kitüntették, egyenesen korunk Ibsenjének nevezik. Írói stílusa a hűvös norvég tájjal állítható párhuzamba: a fájdalom, a szomorúság és a melankólia vezeti Fosse tollát. Ezek, valamint a mitikus, absztrakt elemek Eötvös szerint alkalmassá teszik arra, hogy zenében lehessen újraálmodni a történetet.
Eötvös Péter, Fotó: Csibi Szilvia