Hideg, szeles téli estéken nincs is jobb, mint egy bögre forró tea társaságában a meleg pokróc alatt begubózni, és egy igazán jó könyv segítségével pillanatok alatt távoli tájakra, kultúrákba utazni, amelyekre csak képzeletünk nyithat ajtót. Itt nem feltétlenül a napjainkat nehezítő járványhelyzetre vagy az ökológiai lábnyomunk miatt érzett aggodalmunkra gondolunk, ami a légiközlekedés kapcsán egyre többször felmerül az emberekben, hanem arra, hogy a múltba vagy belső világunkba csak a fantáziánk segítségével utazhatunk. Következő olvasmánylistánkkal négy merőben eltérő világ felderítéséhez nyújtjuk át az útlevelet. És ha többedmagunkkal is szeretnénk megmerítkezni ezekben a hangulatokban, akkor nem kell mást tennünk, mint szemezgetni a Müpa programjai közül.
Forrás: pexels.com
Konzervált elmúlás
Engedjünk hát a csábításnak, és elsők közt egy olyan világ felé vegyük az irányt, amelyet digitalizált hétköznapjaival a 21. század már messze maga mögött hagyott, de valamennyiünk múltja és története ezer szállal kötődik hozzá. Ennek a világnak a megéneklője Ágh István, aki megszámlálhatatlanul sok művel – verssel, regénnyel és szociográfiával – állított emléket a 60-as évekre már-már semmivé foszló paraszti kultúrának. „Tudom, honnan való vagyok, de nem volt semmi szóbelisége ennek a múltnak” – indokolja meg élethosszig kitartó témaválasztását a szerző. Ennek a lassan felszámolódó széles társadalmi rétegnek az eltűnésével egy egész életforma tűnt el, amelyhez Ágh István családja, felmenői és gyermekkori élményei egyaránt kötődnek. „Apám a föld bolondja volt, de nem fösvénye, hanem szerelmese, aki kóstolgatja a búzamagot, hogy lehet-e már aratást kezdeni, cukrot ad a lónak, és mindent megbocsát neki, még azt is, hogy földönti, és összetörik a keze” – emlékszik vissza költőhöz méltó líraisággal egy interjúban édesapjára. Ideje tehát új alapokra helyezni a témával kapcsolatos elképzeléseinket, venni egy nagy levegőt, és nyitott lélekkel elmerülni Ágh István költészetében. Mielőtt mindezt megtennénk, bédekker gyanánt vegyük kézbe Dani uraságnak című esszékötetét, amelyben szociográfiai hitelességgel ír szülőföldje, a Somló-hegy lábánál fekvő Felsőiszkáz múltjáról és jelenéről. Az esszékben elhangzó fiktív beszélgetéseket Berzsenyi Dániellel folytatja, aki ugyanezt a területet tekintette otthonának. Így már felkészülten hallgathatjuk meg február 21-én Ágh István önálló költői estjét a Müpa Üvegtermében. Garantáltan izgalmas élményben lesz részünk!
Ágh István, Fotó: Valuska Gábor
Mint egy rossz álom
A kortárs norvég irodalom egyik legjelentősebb alakja, Jon Fosse Trilógiája egy történelmen kívüli időbe kalauzol bennünket, ahol a norvég fjordvidék harsogóan friss levegője és tengerzúgása egy elképesztően rideg és embertelen valóságot keretez. A regény világában a kegyelem és az emberi együttérzés ismeretlen fogalmak, így valamennyi emberi találkozás baljós események elindítója. Ebben a kegyetlen világban sodródnak egymás mellé a regény főhősei, Alida és Asle, akik épphogy megtapasztalják a szerelem melengető érzését, már szembe is nézhetnek azzal a kihívással, hogy hamarosan megszülető csecsemőjük és önmaguk számára biztonságos családi fészket teremtsenek. Mivel ebben a társadalomban a házasságon kívüli gyermekáldás végtelenül elítélendő, pláne ha két fiatalkorúval esett meg mindez, az otthonteremtés terén a szerelmesek kudarcra vannak ítélve. A külvilág kegyetlensége miatt nemcsak ártatlanságukat és erkölcsi tisztaságukat veszítik el, de egymást is. A regény zsenialitása a balladai homály, amely csak sejtetni engedi, milyen elkeseredett és brutális tettekre sarkallja a kényszer a családját féltő fiatal családapát. Aki szereti a hátborzongató skandináv krimik miliőjét, esetleg rajong Lars von Trier Dogma-filmjeiért, az garantáltan élvezni fogja Jon Fosse Trilógiáját. Persze az is biztos, hogy utána megkönnyebbülten sóhajtunk majd fel, hogy ez csak egy rossz álom volt, nem a valóság. A történettel hamarosan színpadi formában is találkozhatunk, a Trilógia első részéből, az Álmatlanságból ugyanis Eötvös Péter komponált kortárs operát. A mű hazai bemutatója április 12-én hallható a Bartók Tavasz keretében.
Jon Fosse. A bergeni Det Norske Theater 2019/2020-as évadával Fosse munkássága előtt tisztelgett, Forrás: europeantheatre.eu
„What about the Taj in nice blue stockings?”
Képzeljük el, hogy 1968-at írunk, és egy kulturális csereegyezmény révén alkalmunk nyílik repülőre szállni, és egy „szegény ország fiaként” tanulmányútra indulni a mesés Keletre, egész pontosan Indiába. Anélkül, hogy nagyon hagyatkoznunk kellene a fantáziánkra, használjuk ki azt a szerencsés helyzetet, hogy a zseniális író-költő, Orbán Ottó útitársaként, mint a „kegyetlen nap halhorgaitól izzadó, esendő turista”, három hétre alámerülhetünk ebbe az ezerarcú, színes, harsogó és nagyon távoli kultúrába. Az Ablak a Földre című útirajz, vagy ahogy az író nevezte, riportregény, egy végtelenül humoros, szórakoztató olvasmány, amelynek legfőbb erénye az utazó, jelesül a szerző ironikus és legfőképp önironikus hangvétele, aki minden élethelyzetben meglátja a groteszket és a megmosolyogtatót. Mégsem súlytalan, habkönnyű olvasmányról beszélünk. A könnyed hangvétel mellett Orbán Ottó tűpontos megfigyelője az adott ország társadalmi, politikai és vallási jelenségeinek, amelyekről valamennyi olvasója érezte, hogy megállapításai erősen vonatkoztathatóak a korabeli, vagyis 1968-as Magyarországra. Nem csoda, hogy bár a könyv tagadhatatlan sikerként robbant be 1972 karácsonyán a könyvpiacra, egyetlen recenzió vagy ajánló sem jelent meg róla. A jelenséget az író később így kommentálta: „Indiáról szóló könyvem mégiscsak Indiáról szólt, Magyarország csak abban volt mindvégig jelen, ahogy szólt róla.” Ma már mindnyájunknak adott a lehetőség, hogy kezünkbe vegyük ezt a végtelenül szórakoztató útirajzot, és miután végérvényesen beleszerettünk közel húsz éve elhunyt útitársunk világlátásába, ismerjük meg Orbán Ottó líráját is a március 16-i Vers-Esten.
India, Forrás: pexels.com
„Mesékkel gyógyítani a szenvedést”
Aki csak hallomásból ismeri Boldizsár Ildikó nevét, az könnyen gondolhatja, hogy vele csakis az Óperenciás tengeren túlra készülhetünk. Nekik eláruljuk, hogy a mesék birodalmán túl van egy sokkal hátborzongatóbb és kiismerhetetlenebb világ, ahová óhatatlanul betévedünk, ha a hűvös estékre a meseterapeuta könyvei közül választunk olvasmányt: ez az emberi lélek feneketlen mélysége. Boldizsár Ildikó ugyanis évtizedek óta sikerrel gyógyítja az emberi lélek sebeit. De hogyan is működik a módszer? Már maga a közös mesemondás és mesehallgatás is csodákra képes, amit a szakértő történethallgatási transznak nevez. Ennek a lényege az a módosult tudatállapot, amelyben mind a mesemondó, mind a mesehallgató eljut az „Óperenciás tengeren is túlra”, azaz a látható, tapintható, érzékelhető világokon túlra. Itt minden megtörténhet, és nem létezik lehetetlen. Ehhez járul hozzá az igazi titok, a népmesék természete. A különböző népek kultúráiban kiérlelődött végtelen számú mese közt minden korosztály számára és minden élethelyzetre akadnak példaként szolgáló történetek. Fontos tudni, hogy a mesék emberi tapasztalatok gyűjteményei, ezért megbízható forrásnak tekinthetők, ugyanakkor minden történetnek van egy erős felszólító jellege: „Járjatok utána!” „Azt tapasztalom, hogy amint valaki elkezd egy mesével összekapcsolódni, a mélyére merülni, a történet egyszer csak egyfajta »kényszerítő erővel« kezd hatni rá. A mese rendje utánzásra hívja, s mivel a lélek mindig megkívánja a rendet, a történetre egyfajta cselekvési forgatókönyvként tekint.” Nem kérdés, hogy a juhász és a király csak díszlet, ami tetszőlegesen behelyettesíthető saját környezetünkkel, hiszen a lényeg a tartalom. Aki kíváncsi a módszerre és a tapasztalatokra, annak jó szívvel ajánljuk Boldizsár Ildikó Hamupipőke Facebook-profilja című könyvét, amelyben kilenc terápiás esettanulmányon keresztül mutatja meg, hogyan is hat a mese ereje a valóságban. És aki nem hiszi, hogy a meseterapeuta személyében egy igazi jazzrajongót is tisztelhetünk, az április 28-án este járjon utána!
Forrás: gyorplusz.hu
