Európa szülöttei közül azon keveseket, akiknek vezetékneve megelőzi a keresztnevét, biztosan nem lehet sarokba szorítani azzal a kérdéssel, hogy mi a közös az alábbiakban: fröccs, fűszerpaprika, magyar huszár, beregi keresztszemes hímzés, tiszavirágzás, cimbalom és tárogató? Bár Puskás Öcsi nevét szándékosan nem említettük, de – néhány kivételtől eltekintve – a fenti fogalmak hallatán ők biztosan tudják, hogy itt hungarikumokkal állnak szemben. A magyarság attribútumaival kapcsolatos találós kérdés aktualitását a Müpa évente megrendezett Világraszóló fesztiválja adja, amelynek célja, hogy a 2015-ben hivatalosan is hungarikummá nyilvánított cimbalom és tárogató előtt tisztelegjen. Ahogy mindig, idén is a hangszer egyik igazi virtuózával ünnepelhetünk. Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band fergetegesnek ígérkező koncertjére hangolódva nézzük meg, mit érdemes tudni erről a jellegzetes hangú, ezer húrral ellátott, kibogozhatatlanul technikásnak tűnő instrumentumról.
Balogh Kálmán, Fotó: Raffay Zsófia
Az acélhúros hangszerek királynője
Mielőtt felvillantanánk a hangszer evolúciójának legizgalmasabb epizódjait, összeszedtük azokat az árulkodó karaktervonásokat, amelyek láttán a történészek már gyaníthatják, hogy a cimbalom elődjével van dolguk. Az egymásra kísértetiesen hasonlító zeneszerszámokat ugyanis a különböző történelmi korokban vagy földrajzi területeken merőben eltérő nevekkel illették. Mik tehát a legárulkodóbb jegyei egy cimbalomnak? Legyen trapéz formájú, dobozszerű, teljes szélességében húrokkal ellátott, és vízszintes helyzetben, akár akácból vagy diófából készült verővel, akár pengetővel, de zenélésre lehessen bírni.
A Müpa legújabb hangszerbüszkesége, Fotó: Kotschy Gábor
A korabeli kiscimbalmok igen változatos méretben készültek. Ennek egészen prózai oka volt: általában házilag, ritkább esetben szakműhelyekben állították elő őket, így méretüket leginkább a rendelkezésre álló alapanyag és készítőjük elképzelése szabta meg. Általánosságban azért elmondható, hogy a fenyőből, időnként jávorfából készült hangszertest 40 cm-nél nem volt magasabb, rövidebb oldala 60, míg a hosszabb 80 cm-re volt tehető. Ezek a hangszerek még nem lábakon álltak, így könnyen szállíthatóak voltak, és asztalra vagy felállított hordóra helyezve, esetleg ölbe véve szólaltatták meg őket. Mivel szóló- és zenekari muzsikálásra is tökéletesen alkalmasnak bizonyultak, mindig is rendkívül nagy népszerűségnek örvendtek.
Korabeli kiscimbalom (Pula, 1967), Forrás: indafoto.hu
Erre jött még a cimbalomtörténet kopernikuszi fordulata a 19. században: megszületett a pedálcimbalom. Jelentősen megnőttek a szárak: méteres és másfél méteres oldalhosszak között már 75 cm magas hangszertest terpeszkedett, amelynek nemcsak hangereje és megjelenése, de súlya is egyre tekintélyesebbé vált. A mázsás hangszereket lábakkal és hangtompító pedállal látták el, ami addig a cimbalom hiányossága volt. A ma is használt pedálcimbalom hangereje ugyanis a zongoráéval vetekszik. Szabó Dániel cimbalomművész szavait idézve: „A cimbalmot egy kifordított zongorához tudnám hasonlítani, a hangszeren való játék már önmagában látványt jelent.”
A hangszer térhódítása
Hungarikum ide vagy oda, mielőtt a hangszert teljes egészében magunkénak tudnánk be, vessünk egy pillantást az eredetére. Bármilyen meglepő, cimbalomhoz kísértetiesen hasonló hangszerábrázolásokat már az asszír birodalom területén, Ninivében is találtak, de a történészek szoros összefüggést látnak az ősi Kínában honos selyemhúros kinnel, sőt az arábiai fennsíkról származó, négyszögletű szekrényhez hasonló kanunnal is. Ennek bélhúrjait nem verőkkel, hanem acélpengetővel szólaltatták meg. A trapéz formájú húros hangszerek szép lassan meghódították Európa teljes területét, és az egyházzenétől a főúri udvarokig mindenhol nagy népszerűségre tettek szert. Az alászálló kultúrjavak megszokott mintájára a 18. század első felére már a polgári szalonok vendégei is egyre gyakrabban élvezhették a cimbalomvirtuózok lenyűgöző játékát, ugyanakkor a 19. századra nemesi körökben Európa-szerte kissé visszaszorult a jelenléte.
Kis magyar cimbalomtörténet
Míg Európa többi részén az újabbnál újabb hangszerek megjelenése marginalizálta a cimbalmot, nálunk nemhogy töretlen volt a népszerűsége, de a század második felétől kezdve egyenesen magyar jellegzetességgé vált. „A magyar érzelemvilágának vannak olyan sajátos elemei, amelyeket semmiféle hangszer sem adhat vissza oly melegen, híven és közvetlenül, mint a cimbalom” – írta Schunda Vencel József, aki a család budapesti hangszergyárában az 1860-as években vetette bele magát a cimbalom lázas fejlesztésbe. Kitartó munkájának és külföldi tapasztalatainak köszönhetően az 1873-as bécsi világkiállításra a gyár előrukkolt az akkor még pedáltalan, ám alakját, hangbeosztását és hangszínét tekintve teljesen megújult cimbalommal, amelyet még Ferenc József és Erzsébet királyné is megcsodált. Egy évvel később az igazi „reformcimbalom” is napvilágot látott: a jelentősen megnövelt hangszertestet Schunda lábakra helyezte, hangterjedelmét kibővítette, és a harmóniák összezengését hangtompító pedálszerkezettel szüntette meg. Ezzel a hangszer komolyzenei művek előadására is alkalmassá vált.
A Scunda-féle cimbalom, Forrás: ringve.no
Az instrumentum további fejlődéstörténetében Bohák Lajos hangszerkészítő műhelye is kulcsszerepet játszott. Ők állapították meg ugyanis az optimális húrhosszúságot, amely a hangszer teherbírásával összhangban egyenletes hangzást biztosított, emellett a hangterjedelmet is tovább bővítették, az ólommal súlyozott hangfogó rendszert pedig rugós pedállal látták el. A cimbalomkészítés lényegében azóta is a Bohák-féle rendszeren alapszik. Bár nem a magyar hangszergyártók hírnevét öregbíti, de a cseh cimbalomkészítő mester, Pavel Všianský neve is kihagyhatatlan a hangszer tökéletesítőinek sorából. Hozzá kötődik ugyanis a 2002-ben megalkotott, Herencsár Viktória cimbalomművész-zeneszerző kezdeményezésére és szakmai tanácsai alapján kifejlesztett könnyített szerkezetes cimbalom, amelynek súlya az eredeti 100 kg-hoz képest a felére csökkent. A „Viktoria” néven is ismert modell nagy népszerűségre tett szert, jelentősen kisebb súlyának köszönhetően ugyanis lényegesen egyszerűbbé vált a szállítása.
Pavel Všianský 'Viktóriája', Forrás: cimbaly.cz
A cimbalom reneszánsza
A mesteri fejlesztéseknek köszönhetően a főként cigány kultúrába ágyazott, falusi kocsmákban és lakodalmakban használatos hangszer ismét visszaszerezte az őt megillető helyet a polgári közönség szívében. Egyre gyakrabban bukkant fel szalonokban, operai és színházi környezetben, ezzel együtt pedig egyre több kamarazenei és szimfonikus mű is született kifejezetten cimbalomra. Liszt például nagy csodálója volt az instrumentumnak, büszkén mutogatta a Zeneakadémián lévő példányt a hazánkba látogató zeneszerzőknek.
Liszt Ferenc és a pedálcimbalom, Forrás: Zenetörténeti Múzeum, Budapest
A 20. századi komponisták közül Bartók, Kodály, Stravinsky, Debussy, Saint-Saëns, Kurtág György, Ránki György, Kósa György, Szokolay Sándor, Kocsár Miklós, Zádor Jenő és még sokan mások járultak hozzá szerzeményeikkel ahhoz, hogy a magyar hangszerészet Szent Grálja világszintű ismertségre tegyen szert. Ám a cimbalom fejlődés- és sikertörténete még közel sem zárult le. Balogh Kálmán víziója szerint „az elektromos cimbalom megszületésével a könnyűzenében is megszerezheti az őt megillető helyet. Egyébként vissza kellene nyúlni a barokk korhoz, amikor mások voltak az elvárások a zenészekkel szemben. Ha a mai cimbalmosok nemcsak előadók, hanem kreatív zenészek lehetnének, mindenki megértené, hogy ez a hangszer bármire alkalmas.” Cimbalmosok, rajtatok a világ szeme!