December 14-én különleges zenei világ elevenedik meg a Müpa színpadán: Nesrine érkezik a magyar közönséghez. Ez a blogposzt arra a frenetikus multikulti élményre készít fel, ami a francia–algériai csellista-énekesnő és dalszerző koncertjén vár minket.
Fotó: Nerea Coll
Nesrine Belmokh francia, arab és angol nyelvű dalaiban afrikai grúvokkal és megnyerő harmóniákkal operál. Elképesztően gyönyörű, érzelmektől dús hangszíne keleti bölcsesség, hipnotikus grúvok, gyengéd ritmusok, lassú reggae és rockot idéző csellójáték közt örvénylik. Poézis, aforizmák, modern és személyes hangvétel jellemzi lemezeit. Ilyen frappánsan foglalta össze a 2020-as, Nesrine című szólóalbum világát a London Jazz News.
Az énekesnő egy kis francia városban, Douai-ban nevelkedett, és mielőtt klasszikus tanulmányokba kezdett volna, már gyermekkorában megmerítkezett az arab–andalúz zenei világban. „A szüleim zeneszerető emberek, volt egy egyesületük, amely a Közel-Keletről és Észak-Afrikából látott vendégül művészeket. Zeneiskolába írattak, mandolinon játszottam és énekeltem, hatévesen pedig már koncerten léptem fel Algériában – mesél a kezdetekről a franceinfo kérdésére. – A zene és az ének magától értetődő volt az életemben, és szerettem a figyelem középpontjában is lenni. Az iskolában állandóan én kaptam a főszerepeket, mert komfortosan működtem ebben a szituációban.”
A cselló azonnali egyértelműséggel, különösebb magyarázat nélkül lett a kedvenc hangszere, szülei pedig támogatták döntésében. A család művészetszeretete izgalmas módokon is megjelenik Nesrine pályáján. Az énekesnő szeretett volna arabul is előadni, édesanyjának pedig – bár alapvetően gyermekorvosként dolgozik – remek irodalmi és poétikus vénája van, úgyhogy elkezdett számára dalszövegeket írni. „Néha előfordul, hogy megírok egy francia szöveget, ő pedig átteszi arabra. Azt hiszem, olyan a kapcsolatunk, hogy képes belőlem fogalmazni, mégis az derül ki az anyagból, ahogyan ő érez. Csodálatos formája ez az érzelemátvitelnek.”
Amikor zenei idoljairól kérdezik, Nesrine leginkább a fekete zenét, azon belül a rapet és a soult emeli ki: Lauryn Hillt, D’Angelót vagy épp Erykah Badut, és persze Michael Jacksont. „Otthon sok arab zenét hallgattunk, például Umm Kulthumot” – említi az „Egyiptom hangjaként” vagy „a negyedik piramisként” dicsőített nemzeti ikont, aki az 1920-as évektől egészen az 1970-esekig alkotott. Bevallja, a francia előadókat nem sűrűn hallgatta, de azért megemlíti a kihagyhatatlan Jacques Brelt.
Az opera műfaja a konzervatóriumban nyűgözte le. „Felfedeztem az operarepertoárt, és a hangi adottságok tekintetében is revelatívnak éreztem az egészet. Inspiráltak a nagyszerű énekesek, akiket hallgattam. Renée Fleminget csodáltam, Montserrat Caballé lenyűgözött.” Egy alkalommal Placido Domingóval is találkozott, akiről úgy nyilatkozik: példakép művészi és emberi tekintetben is. Az opera a pályáját is meghatározta: klasszikus csellóművészként 2008-ban a Valenciai Opera tagja lett. Miután Marseille-ben, Lyonban és Genfben befejezte tanulmányait, jelentkezett Lorin Maazelhez, aki éppen akkor alapított együttest az operában. „Hetvenöten akartak bejutni egy helyre – és engem vettek fel. Nyolc évig játszottam itt, és közben egy szezont végigturnéztam a Cirque du Soleil társulatával is. Aztán úgy éreztem, a személyes projektjeimre kell koncentrálnom” – vallotta be a Son Du Monde újságírójának pár éve. Végül zenésztársait is Valenciában találta meg ehhez a törekvéséhez – és első albumához.
2014-ben megalapították a NES-t, amely a 2018-as, Ahlem című koronggal lenyűgözte az európai zenei világot. „David Gadeával, aki ütőhangszeren játszott a zenekarban, barátokon keresztül ismerkedtem meg. Ekkor még a saját buborékomban éltem, a cselló kitöltötte az életemet, az énekléssel is csak egy tangózenekarban foglalkoztam. Ráadásul nem ismertem Valenciának azokat a művészeit, akik nem klasszikus zenével foglalkoztak. David és barátja, Matthieu Saglio csellista szerettek volna alapítani egy együttest, és engem választottak énekesnőnek. Csak amikor David bemutatott minket, akkor derült ki, hogy Matthieu-vel 7 évig ugyanabban az utcában laktunk! Jók voltak a bolygóállások, belecsaptunk...”
A NES végigturnézta Európát, és teljesen magával ragadta a közönséget olyan nagy hírű klasszikus zenei helyszíneken és rendezvényeken is, mint a berlini Konzerthaus vagy az amszterdami Vonósnégyes Biennálé, de a legfontosabb jazz- és világzenei fesztiválokon is hatalmas sikert arattak. Nesrine pályája üstökösként ívelt fel, és úgy tűnik, közben csillagporral hintette be a zenekritikusokat, mert egytől egyig varázslatról beszélnek vele kapcsolatban. Legújabb, 2020- ban megjelent, Nesrine című albumát hasonló szeretettel fogadták, mint a NES-féle Ahlamot. Második lemezében visszatér a debütálás egyszerű, tiszta szépsége és melege, ugyanakkor teljesen új hatások is megjelennek benne – írja róla a womex.com.
„Nesrine fénye és éteri hangja átragyogja az egész albumot egy határok nélküli zenei világban” – lelkendezik a francia Rolling Stone. A The Guardian dicséri azt az izgalmas elegyet, amit „füstös tölgyből faragott” hangjával és jazzel átitatott csellójával művel. „Nesrine zenei alkímiája elvarázsol. Albuma friss, kifinomult, rabul ejtő” – így a brit Songlines. A Sunday Times londoni ítésze izzó tehetségként jellemzi. A francia producer és rádiós műsorvezető, André Manoukian elragadtatva áradozik arról, hogy Nesrine a világ szépségét hallatja meg velünk. Erről, valamint a klasszikus zene, a pop és a jazz mediterrán fúziójának hatásáról december közepén a Müpa közönsége is meggyőződhet.