„Egy orgonapárbajra nem lehet felkészülni”

„Egy orgonapárbajra nem lehet felkészülni”

„Egy orgonapárbajra nem lehet felkészülni”

Budapest és Amszterdam között épül híd szeptemberben az Európai Hidak fesztiválon, így az Orgonapárbaj is ehhez kapcsolódik, ráadásul több szálon. Az egyik: a nagy németalföldi kora barokk mester, Jan Pieterszoon Sweelinck emlékére rendezik meg a „megmérettetést”. A másik: a holland orgonaművész, Sietze de Vries a Müpa orgonakoncertjeit szerkesztő Fassang Lászlóval méri össze tudását. Az Európai Hidak Orgonapárbaja kapcsán a magyar muzsikust kérdeztük.

220928_europai_hidak_budapestand8211_amszterdam_orgonaparbaj_sweelinck_emlekere_fassang_laszlo_c_csibi_szilvia_mupa_fassang_laszlo_c_mupa_csibi_szilvia.jpgFassang László: Fotó: Csibi Szilvia / Müpa

Mit érdemes tudni Sweelinck orgonamuzsikájáról? Hol szerepel az ő zenéje az orgonisták repertoárján, és milyen formában valósul meg az improvizatív esten a róla történő megemlékezés?

Sweelinck az amszterdami Oude Kerk (Öregtemplom) orgonistája volt. Nagyon érdekes karriert futott be, melynek csúcsán elérte Amszterdamot a reformáció. Ennek következtében az orgonát lényegében száműzték a szertartásokról. Sweelinck úgy vészelte át a helyzetet, hogy átkerült a város alkalmazásába, így koncertsorozatokat indíthatott el templomában. Ezeken a koncerteken előszeretettel improvizált variációkat ismert dallamokra. A később lekottázott darabok billentyűs életművének fontos részét alkotják. Úgy tudott végig megmaradni a templom orgonistájának, hogy sosem tért át a protestáns hitre, közben mégis a csodájára jártak. Reprezentatív és megbecsült szerepet töltött be, játszott állami küldöttségeknek, „amszterdami Orfeuszként” emlegették. Számos jelentős tanítványa volt, saját házában rendezte be az akkori zeneakadémiát, odajártak növendékei. Ez a stílus meghatározta a későbbi észak-német orgonakultúrát, közvetve Bachra is hatással volt.

 sweelinck_free-scores_com.jpg
Jan Pieterszoon Sweelinck, Forrás: free-scores.com

Nem pusztán múltidézés lesz a koncerten. Sweelinck példájából kiindulva azt a kérdéskört is körbejárjuk, hogy a mindenkori orgonista hogyan tud új műfajt teremteni, hiszen Sweelincknek is másfajta kapcsolatot kellett kialakítania a közönséggel, olyan témákra alkotta meg improvizációit, amelyek közel álltak hallgatóihoz. Ez a jelenség korunkra alkalmazva és mai nyelvre lefordítva a Müpában és általában az improvizációs koncerteken is fontos szempont. Vagyis ezen az orgonapárbajon nem csak 17. századi stílusú improvizációkat fognak hallani: ez csupán a kiindulás, hogy innen haladjunk a kortárs zene felé.

A holland Sietze de Vries többször párbajozott már a Müpában. Hogyan jellemeznéd groningeni kollégádat?

Letisztult személyiség, játékában pedig leginkább az nyűgöz le, hogy úgy érzem, mindenre van ideje. Ez nem azt jelenti, hogy lassú, sőt elképesztő, milyen komplexitást tud improvizációiban megvalósítani. A reneszánsz és barokk kontrapunktikus formákat anyanyelvi szinten ismeri, emellett nagyon jó pedagógusnak is tartom. Nyaranta több növendékem is megfordul nála mesterkurzuson Groningenben, ahol megvett egy üres templomot, melynek templomi részében munkaterülete található több orgonával és más billentyűs hangszerekkel, a többi részén pedig a családjával él. Fantasztikus környezet, melynek néhány kilométeres körzetében rengeteg történelmi orgonát találhatunk a különböző templomokban.

220928_europai_hidak_budapestand8211_amszterdam_orgonaparbaj_sweelinck_emlekere_sietze_de_vries_c_goteborg_sietze_de_vries_00fotogoteborg2.jpg Sietze de Vries, Fotó: Goteborg

Milyen gazdag a németalföldi orgonarepertoár? Mennyire beszélhetünk sajátosságokról a holland orgonazene területén?

Hollandiában már nagyon korán megjelent a historikus szemlélet, nagyon korán felismerték az értékeiket, és restaurálták a hangszereket ahelyett, hogy átépítették vagy modernizálták volna őket. Ilyen értelemben meglehetősen tradicionális az orgonakultúrájuk. Voltak kiváló szerzők is: meg kell említenünk Anthoni van Noordt nevét vagy éppen Sweelinck német tanítványait: Jacob Praetoriust, valamint Gottfried és Samuel Scheidtet, hiszen a németalföldi repertoár összefügg az észak-német iskolával és repertoárral.   

220928_europai_hidak_budapestand8211_amszterdam_orgonaparbaj_sweelinck_emlekere_fassang_laszlo_c_csibi_szilvia_mupa_0u0b4074_fassang_laszlo_c_csibi_szilvia_mupa.jpgFassang László, Fotó: Csibi Szilvia / Müpa 

Gyakran inkább műsorvezetője, szervezője vagy az Orgonapárbajoknak. Mennyire szeretsz játékosként, párbajozóként jelen lenni? Hogyan lehet felkészülni egy ilyen „összecsapásra”? 

Egy orgonapárbajra nem lehet felkészülni. Legfeljebb mentális felkészülésről beszélhetünk. Számomra az a nagy kihívás, hogy egy ilyen eseményen el kell vonatkoztatni a párbaj vagy a versengés mozzanatától. Fontos, hogy ne akarjak semmit se bizonygatni, vagy fitogtatni azt, amit tudok, és ne féljek attól, amit nem tudok. Teljesen természetes, hogy különböző háttérrel különböző személyiségek játszanak, és ez gazdagítja a palettát. Az a cél, hogy inspiráljuk egymást, és nem az, hogy bizonyos feladatokban az egyik, míg másokban a másik legyen jobb. Vállalnom kell a saját egyéniségemet, azt, amit én szeretek az orgonajátékban. A felkészülés másik része inkább technikai: képességek, készségek fejlesztése, ami mindennapos feladat. Nagy segítség, ha végigjátszom a Sweelinck-köteteket, elemzem a stílust, de olyan tervem is van, hogy elmegyek a Deák téri templomba, hogy gyakoroljak az ott található torvaji orgonán, mely Sweelinck-korabeli temperatúrával és ugyanolyan rövid oktávval rendelkezik. De nem akarom ebben legyőzni az ellenfelemet, hiszen ez az ő anyanyelve, inkább talán hozzá tudok tenni az összképhez a közönség számára is izgalmas aspektusokat.

 

Szerző: Tóth Endre

A cikk a Müpa Magazin augusztus-szeptember-októberi számában jelent meg, amelyet itt is fellapozhat.

„Az andalítóak mellett fájdalmas pillanatokat is átélünk”

„Az andalítóak mellett fájdalmas pillanatokat is átélünk”

„Az andalítóak mellett fájdalmas pillanatokat is átélünk”

Négy nagyszerű film szerepel a szeptemberi Európai Hidak: Budapest–Amszterdam műsorán: a Wim Wenders rendezte Párizs, Texas, a Leány gyöngy fülbevalóval (rendező: Peter Webber), Paul Verhoeven híres műve, a Fekete könyv, illetve az Éjjeli őrjárat, amelynek rendezője Peter Greenaway. Réz Andrással, Müpa moziszerkesztőjével arról beszélgettünk, milyen szempontok alapján állította össze a programot, és mi jellemzi a holland film közelmúltját és jelenét.

rez-hangosbeszelvel-2-1.jpgRéz András, Forrás: librarius.hu
 

Hogyan döntötte el, hogy a bőséges kínálatból mely holland, illetve holland  vonatkozású filmek kerüljenek bele a válogatásba?

Nem volt egyszerű feladat! Nagyon sokféle filmet összegyűjtöttem, és végül az alapján szűkítettem le a válogatást, hogy vajon mi jut eszükbe az embereknek, ha azt a nevet hallják, Hollandia. Szélmalmok, tulipánok, híres festők, az ország a tenger szintje alatt fekszik – ezek természetesen közhelyek, de a közhelyek ilyenkor kifejezetten hasznosak, mivel kapaszkodókat kínálnak. A szűrésből elsőként a festészet emelkedett ki témaként, így választottam ki végül egy Vermeer- és egy Rembrandt-filmet, hiszen az ő nevüket és művészetüket mindenki ismeri. Mindkét alkotás tekinthető egyfajta életrajznak, mert maga a két történet tényekből indul ki, de a megközelítésük teljesen más, és ez rendkívül izgalmas párosítást ad. A 2003-as Leány gyöngy fülbevalóval különlegessége, hogy nagyon hasonló színekkel és fényekkel dolgozik, mint a festő. Ebbe a varázslatos látványvilágba könnyű belefeledkezni, és elhinni, hogy a 17. századi Hollandia valóban ilyen volt. De miközben nézzük a filmet, az andalító mellett fájdalmas pillanatokat is átélünk, megértjük, hogy a korabeli művész mennyire kiszolgáltatott volt a megrendelőknek.

 lany_gyongy_fulbevaloval.jpgLány gyöngy fülbevalóval, Forrás: port.hu

 Mennyiben különbözik ettől a Rembrandt-film világa

Ez a fajta dráma – hogy mi a művész hivatása, mennyire kell alkalmazkodnia a környezete szorításához – Peter Greenaway filmjében még erősebb lesz. Míg a Vermeer-film inkább esztétizál, itt a rendező azt boncolgatja, hogy Rembrandt kora politikai-közéleti kérdésekkel terhelt kor. Abban a században járunk, amikor Hollandia elnyeri függetlenségét, és a korszak egyik legjelentősebb gazdasági hatalmává és gyarmatosítójává válik. Greenaway felteszi a kérdést, vajon ez a gazdaság és hatalom miből ered, és hogy még bonyolultabb legyen, belekever egy feltételezett bűnesetet is. Ugyanakkor Greenaway igazi művészlélek, és egy nagyszerű holland operatőrrel, Reinier van Brummelennel dolgozik együtt, már nem első alkalommal.

image-w1280.jpgPeter Greenaway: Éjjeli őrjárat, Forrás: mubi.com

Miközben a rendező nevét általában megjegyezzük, ritkán figyelünk fel arra, ki az operatőr, és mi a szerepe egy film sajátos világának megteremtésében.

A hollandok soha nem számítottak filmes nagyhatalomnak, elsősorban a saját problémáik és konfliktusaik foglalkoztatták őket. Közben viszont a holland operatőrök nemzetközi ismertségre és elismertségre tettek szert. Kiváló képviselőjük volt Robby Müller, aki sajnos már nem él. Ő és Wim Wenders nagyon sokat dolgoztak együtt, és nem kis mértékben neki köszönhető Wenders világa. Ez a szoros kapcsolat a rendező és az operatőr között, ahogyan együtt hoznak létre egy filmnyelvet, egy közös alkotást, jól megmutatkozik a Párizs, Texasban. Müller operatőri munkája meghatározó, mert a film kompozícióját mintha a már említett erős festészeti hagyomány befolyásolná, nagyon műalkotásszerűen megszerkesztett képekből áll. Müller számtalan jelentős rendezővel dolgozott együtt, forradalmian új dolgokat művelt, és neki köszönhetően elgondolkozhatunk azon, vajon mit is csinál az operatőr, hogyan teremt jellegzetes képi világot.

paris_texas_1a.jpgWim Wenders: Párizs, Texas, Forrás: arturfilm.blog.hu

 A válogatás negyedik darabja a mindeddig legnagyobb költségvetésű holland film, a Fekete könyv, amelynek rendezője Paul Verhoeven, és amelyet valós események ihlettek.

A festőkről szóló filmekben a történelem csak háttér, ám a hollandoknak a saját múltjuk ugyanolyan fontos, mint nekünk a miénk. Az egyik központi témájuk, amely nem egészen lezárt, és rengeteg vitát és zavarodottságot hordoz: Hollandia a 2. világháborúban, a német megszállás idején. Ez olyan morális kérdéskör, amelyről pokolian nehéz beszélni. Amszterdam kereskedőváros, a gyémántkereskedelem központja, egykor ott élt a holland zsidó népesség nagy része, akiknek mintegy háromnegyedét elhurcolták és megölték a németek a holokauszt során. Ugyanakkor más hollandok meg kiálltak a zsidóik mellett. Vagy mégsem? A holland ellenállás kérdése is ilyen iszonyúan érzékeny téma. Létezett a kollaboráció? Mi az igazság Anne Frank sorsáról? A mi napig ott lappang a kérdés, mit tettek a nagypapák a háború alatt. Verhoevent elsősorban nem művészfilmesként ismerjük, az Elemi ösztön meg a Robotzsaru nem magas művészet, még ha profi is. Ebben a filmjében nem oldja fel az említett ellentéteket, és ez jó. Olyan kérdéseket vet fel, hogy vajon tudjuk-e pontosan, mi történt. Vagy együtt élünk mindenféle hazugságokkal? A Fekete könyv nem azért született, hogy egyfajta propagandafilmként megnyugtassa mindenkinek a lelkiismeretét, hanem hogy felmutassa a történet összetettségét.

feketekonyv.jpgPaul Verhoeven: Fekete könyv, Forrás: port.hu

Szöveg: Mörk Leonóra

A cikk a Müpa Magazin augusztus-szeptember-októberi számában jelent meg, amelyet itt is fellapozhat.

 

 

Karizmatikus nők a Müpa-őszben

Karizmatikus nők a Müpa-őszben

Karizmatikus nők a Müpa-őszben

Bátrak, intuitívak, érzékenyek, bonyolultak, tiszták, álmodozóak és tudatosak. Férfiakat vezetnek erős kézzel. Saját karrierjüket irányítják megkérdőjelezhetetlenül. Ősszel három varázslatos nő, Miho Hazama, Tineke Postma és Varga Judit egyenként is különleges világában merítkezhet meg a Müpa jazzt és klasszikus zenét szerető közönsége.

mupa2022_girlpower_pexels_cottonbro.jpg

Fotó: Pexels.com/cottonbro

MIHO HAZAMA, AZ INNOVATÍV VARÁZSLÓ

„Zeneszerető családban nőttem felválaszolta korábban a JazzBluesNews kérdésére Miho Hazama tokiói születésű zeneszerző és karmester. – Beatles-t, diszkót, jazzt, rockot, Beethovent is hallgattunk otthon. A klasszikus és leginkább a szimfonikus zene, majd később a big bandek világa volt rám a legnagyobb hatással.” Miho hamar rájött, hogy bár jazzképzést kapott Tokióban és New Yorkban, saját, jellegzetes stílusa a jazz és a szimfonikus hangzás határán mozog. Ezzel a lendülettel meg is alapította saját jazz kamarazenekarát, az m_unitot. Ahogy nemrég a DR Koncerthuset interjújában mondta, egyik legfontosabb feladatának is érzi, hogy hidat építsen a két műfaj közé. 2019 az akkor 33 esztendős Miho egyik nagy éve volt. Életében először jelölték Grammy-díjra: az m_unittal felvett Dancer in Nowhere című albumért zsebelte be a jelölést a legjobb jazznagyzenekar kategóriában. Majd vezető karmestere lett az 1964-ben alapított rádióegyüttesnek, a Danish Radio Big Bandnek, amely posztot addig nő még nem töltötte be. „A DRBB számára zenét írni nagy felelősség. Kiemelten igyekszem figyelni a lenyűgöző zenei örökségükre és történelmükre.” 2021-ben Imaginary Visions címmel adtak ki közös albumot.

„Zenét írni egy big bandnek a mai napig kihívást jelent számomranyilatkozta Miho tavaly a textura.org-nak. ­– Alapvetően szimfonikus dallamok jelennek meg az agyamban komponáláskor, ezért gyakran indulok el swinges irányba. Imádom a kürtökből érkező támadást és azt az erőt, amit a zenészek közösen hoznak létre.”

„Miho generációjának egyik legígéretesebbje, és valódi friss fuvallat a big band muzsikában” – olvasható róla a San Sebastian-i jazzfesztivál, a Jazzaldia honlapján. Zenéjét képzeletgazdagként, pulzálóként, kifejezőként és váratlan csavarokkal teliként jellemzik, amely bonyolultság és tisztaság közt egyensúlyoz. A Jazz Times kritikusa szerint állandó dilemmában és varázslatban tartja hallgatóságát. Az All About Jazz pedig úgy véli: „lendületes, intellektuálisan ösztönző és egyedülállóan innovatív.” 2020-ban egy másik neves együttes, a jazzt, popot, elektronikát és világzenét több, mint 75 éve páratlanul ötvöző, négyszeres Grammy-díjas The Metropole Orkest állandó vendégkarmestere lett. Lenyűgöző zenei örökségből ennél a truppnál sincs hiány: első amerikai karmesterük Vince Mendoza volt, koncertjeiken és lemezeiken olyan művészek működtek közre, mint Ella Fitzgerald, Dizzy Gillespie, Herbie Hancock vagy éppen Bono és Robbie Williams.

Szeptember 16-án új, Miho-val közös estjüket, az Arakatakot hallhatja az Európai Hidak fesztivál nyitókoncertjének közönsége, méghozzá több, élőben most először hallható zeneművel, valamint a pop és a funk által inspirált nagyzenekari jazzdarabokkal.

VARGA JUDIT, A SOKOLDALÚ JELENETFESTŐ

Ahogyan Tineke zenei világában rendkívül fontos a képiség és az érzelmek jelenetekbe foglalása, Varga Judit számára is elengedhetetlen ez a művészi megközelítés. „Gyakran hallom, hogy a zeném beszédes, és hogy erős karaktereket, dramaturgiát vagy hangulatot jelenít meg – mondta még 2018-ban a brit Riot Ensemble együttes zeneszerzőjének, Tim Rutherford-Johnsonnak egy közös koncert alkalmából. ­– Valóban történeteket akarok mesélni, de szeretem a zene szavaknélküliségét, kifinomultságát.”

Varga Judit Erkel Ferenc- és Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas magyar zeneszerző, zongoraművész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetemen diplomázott, azóta egyetemi oktatóként is működik Budapesten és az osztrák fővárosban. Műveit olyan elismert együttesek játsszák, mint az Ensemble Modern, a BBC Szimfonikus Zenekar, a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekara vagy épp a Concerto Budapest. Nem csak koncerttermek közönségének komponál. Úgy számolja: munkásságának 30 százalékát teszik ki a filmzenék. Bár gyakran hallja másoktól, hogy művészetének történetmesélő jellege abból ered, hogy filmzenéket is ír, ő erről pont fordítva gondolkodik. „A zeném mindig is ilyen volt, éppen ezért érzem olyan jól magam a mozi világában.” 2014-ben elnyerte az Osztrák Filmakadémia legjobb filmzenének járó díját a Deine Schönheit is nichts Wert című moziért.

Saját bevallása szerint az utóbbi időben az érdekli leginkább, hogy lehet a vizuális és kinetikus energiákat a zene nyelvére lefordítani. Közönségében mozgásformák előidézését szeretné elérni. Fekete Gyula zeneszerző úgy nyilatkozott róla, mint lenyűgöző technikai virtuozitásról tanúbizonyságot tevő, az emberi lét legmélyebb értelmét ismerő művészről. Mindig is kíváncsian, új impulzusokat keresve folytatta zenei tevékenységét. „Sosem akartam egy irányba nézni, nyitottan álltam a különböző határterületekhez mesélte még 2019-ben. – Ma mindez nagy előnynek számít. Többet ér egy zenész, ha a sokoldalúságra helyezi a hangsúlyt.”

Varga Judit a 2022-23-as szezonban az évad zeneszerzője a Müpában, ennek köszönhetően lesz látható október 6-i szerzői estje a Fesztivál Színházban. „Nagy megtiszteltetés, és nagyon várom – mondja a Müpa róla szóló portréjában. – A koncerten leginkább a vonós zenekari darabjaim lesznek hallhatók, és mindegyik mű mellé választottunk egy nem általam írt zenét.” Így került a műsorba Judit kedvence barokk, klasszikus-romantikus valamint 20. századi kompozíciói közül Heinrich Ignaz von Biber, Charles Ives, Arvo Pärt és Edvard Grieg egy-egy alkotása. A közönség hallhatja majd Judit legújabb, Bending Space & Time című opuszát is, melyben az évad másik művésze, Boldoczki Gábor trombitaművész lesz a vendége. Az ősbemutató mellett pedig magyarországi premierként felhangzik pár részlet Lou Andreas-Salomé című darabjából is.

Véresen komoly párbaj, amiben még senki nem sérült meg

Véresen komoly párbaj, amiben még senki nem sérült meg

Véresen komoly párbaj, amiben még senki nem sérült meg

Mióta világ a világ, az ember azóta érez leküzdhetetlen vágyat, hogy erejét, kreativitását és tudását összemérje másokéval, és egy nemes küzdelem győzteseként valamely terület legjobbjának vallhassa magát. Ez a versengés éppúgy az emberi természet elválaszthatatlan része, mint az a bizarr vonás, hogy a megdicsőülésért folytatott küzdelem minden perce remek szórakozás a szemlélő számára. Mehet a párbaj első vérig vagy akár életre-halálra, minél nagyobb a tét, a lelátóról annál lebilincselőbbnek érezzük a műsort.   

racing-snails-front-finish-line-close-up-themes-competition-winning-funny-animals-188956906.jpgForrás: StockPhoto.com

Már az ókori görögök is…

Elég csak visszapillantanunk a történelem bármely korszakára, a versengés kultúrája mindenhol tetten érhető. Az olimpiai játékok története időszámításunk előttre nyúlik vissza, amikor négyévente volt lehetőségük a legkülönbözőbb sportágak képviselőinek, hogy összemérjék erejüket. A győzteseket kitüntetett figyelem övezte, verseket és szobrokat készítettek felmagasztalásukra. Az ötkarikás játékok ókori megfelelője egy fáradságos, de alapvetően barátságos módja volt a legek kiválasztásának. Ugyanez nem mondható el a gladiátorjátékokról, ahol a legrátermettebbek jutalma többnyire abban állt, hogy aznap még élve vonulhattak le a pályáról. Feltételezhetően az sem vigasztalta őket, hogy heroikus küzdelmüket szemlélve a publikum mindvégig remekül szórakozott. 

20210729olimpia-erdekesseg.jpgForrás: unilife.hu

De nemcsak az erőnlét bizonyítására, hanem a mesterségbeli tudás és kreativitás fitogtatására is ismerünk egészen korai példákat. Elég csak Plinius történetére gondolnunk, amelyben két görög festő, Zeuxisz és Parrhasziosz mérte össze tudását. Az előbbi olyan élethű szőlőfürtöt remekelt a vászonra, hogy rászálltak a madarak és csipegetni kezdték. A sikert látva Zeuxisz elbizakodottan szólította fel vetélytársát, hogy csak a formalitás kedvéért, de húzza már el a függönyt az általa megfestett vászon elől. A verseny ezen a ponton Parrhasziosz javára el is dőlt: az ő alkotása a függöny maga volt, amellyel vetélytársa érzékeit tévesztette meg. De a későbbi századokban a trubadúrok is művészeti jártasság alapján választották ki maguk közül a legkiválóbbat. Ebben a versengésben a hangi adottságok és persze a lebilincselő tartalmi mondanivaló nyomott igazán sokat a latban. De ha már a zenei virtuozitás összeméréséről szólunk, akkor nem hagyhatjuk említés nélkül a zenetörténet talán leghíresebb párbaját sem, amelyre Bach és a Drezdában vendégeskedő népszerű orgonista, Louis Marchand készült 1717-ben. A ringbe szállás előtt a francia rögtönzőművésznek alkalma nyílt meghallgatni zárt ajtók mögött gyakorló ellenfelét, amitől úgy inába szállt a bátorsága, hogy a verseny napján már csak hűlt helyét találták a lakosztályában. A történelem az emberi erőfitogtatás kifogyhatatlan tárháza, így vég nélkül sorolhatnánk a példákat, de most inkább nézzük, a bizonyítási vágy milyen formát ölt napjainkban, a Müpa színpadán.

 matte_6-parrhasius.jpgForrás: mult-kor.hu

A fókuszban Hollandia

A szeptemberi EU Hidak programsorozat keretében egy különösen izgalmas párbajnak lehetünk szem- és fültanúi, amelynek választott fegyverneme első hallásra veszélytelennek tűnik. Való igaz, hogy orgonapárbajban még senki nem sérült meg komolyabban, ennek ellenére a küzdelem közel sem lesz gyerekjáték. A gigantikus hangszer, amely – Tóth Endre zenetörténész szavait idézve – „egy vadászgép pilótafülkéjére emlékeztet leginkább”, itt valóban csak eszköznek tekinthető. A résztvevőknek zsigeri szinten kell ismerniük a hangszer adottságait és lehetőségeit, mert az igazi megmérettetés ott kezdődik, hogy nem előre begyakorolt darabokat játszanak majd, hanem kizárólag rögtönzőkészségükre kell hagyatkozniuk. Az EU Hidak fesztivál legfőbb célkitűzése, hogy minden évben más külföldi város művészeti hagyományával és alkotásaival pezsdítse fel Budapest kulturális életét. Idén Amszterdam kerül a figyelem középpontjába, így a szeptember 28-i orgonapárbajon is holland és magyar színekben indulnak a versenyzők. Két világhírű művész, Sietze de Vries és Fassang László méri össze hangszeres tudását és előadói kvalitásait a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonája mögött.

2018-2019_tavasz_190403_orgona-parbaj_sietze_de_vries_es_dirk_elsemann_c_csibi_szilvia_mupa_190403_orgona-parbaj_sietze_de_vries_es_dirk_elsemann_c_csibi_szilvia_csi20190403_26.JPGSeitze de Vries a 2019-es Orgonapárbajon, Fotó: Csibi Szilvia

A műfaj nem ismeretlen a közönség számára, hiszen ez a speciális lovagi torna több mint tíz évvel ezelőtt honosodott meg a Müpa programjai közt, és azóta a világ leghíresebb orgonaművészeit ösztönözte már a megmérettetésre. Sietze de Vries is járt már nálunk: először épp tíz éve, amikor Karosi Bálinttal állt ki, majd 2019-ben a német Dirk Elsemann-nal szállt harcba a dicsőségért.

Az Észak-Hollandiából érkező rögtönzőművész azon kevesek egyike, akik saját templommal büszkélkedhetnek, sőt, szenvedélyes gyűjtőként több különösen értékes hangszerritkaság büszke tulajdonosa is. A groningeni Márton-templom falai között sorakozó, orgonákból, harmóniumokból és csembalókból álló gyűjteményén örömmel kalauzolja végig virtuális látogatóit.   

A holland vonalat ezen az estén nem csak Sietze de Vries képviseli. Az improvizációs feladványok egy részével a szervezők a németalföldi orgonahagyomány megteremtője, Jan Pieterszoon Sweelinck zenei világát igyekeztek megidézni. A résztvevőknek a barokk orgonaművész korára jellemző hangzatokat és komponálási formákat is alkalmazniuk kell majd a játék során. Érdemes tudni a németalföldi zseniről, hogy mindössze 15 éves volt, amikor kinevezték az amszterdami Öreg templom orgonistájának, és ezt a tisztséget közel fél évszázadon keresztül töltötte be.

Az összecsapás protokollja

Mint minden mérkőzésnek, az orgonapárbajoknak is megvannak az előre lefektetett szabályai és formai protokollja. A párbajkultúra alapkövetelménye, hogy a résztvevők segédekkel érkezzenek, akik a feladat teljesítésében támogatják őket, és ez esetben arról is gondoskodnak, hogy a külföldi versenyzők dolgát nyelvi akadályok se nehezíthessék. A grandiózus hangszer játszóasztalának két oldalán tehát a párbajozók és kísérőik foglalnak helyet. A feladványok tolmácsolásában a játékvezetőknek is kulcsszerep jut. Velük szemben is alapvető elvárás a szakavatottság. A szeptemberi mérkőzés alkalmával a zenetörténész Fazekas Gergelyt és az orgonaművész Dobszay Pétert köszönthetjük műsorvezetői szerepben. Mivel a verseny egyik legfontosabb célkitűzése a közönség szórakoztatása, a feladatok megálmodói sosem félnek szabadjára engedni fantáziájukat. A sztenderd improvizációs feladványok mellett – mondjuk egy kisorsolt zenei részlet folytatása 60 másodperc rögtönzéssel – olyan kihívások is várják a művészeket, mint egy ismert költemény vagy képzőművészeti alkotás zenévé transzformálása. És ha még mindig nem tartanánk elég embert próbálónak a kihívást, akkor képzeljük csak magunkat egy brit vagy német versenyző bőrébe, akinek Ady Héja-nász az avaron című versét kell dallammá varázsolnia. Az sem ritka, hogy a nézők is szabad kezet kapnak: a szünetben bárki lekottázhat egy-egy dallamtöredéket, amelyek közül a művészek húznak egyet-egyet, és ebből indul ki a következő improvizációs feladat. A feledhetetlen zenei élmény, a lenyűgöző virtuozitás és a remek hangulat tehát garantált, de hogy ki viszi el végül a pálmát, azt még homály fedi. És bár a részvétel a fontos, a legjobb mégis csak egy lehet. 

2014-2015_tel_150127_orgonaparbaj_ronny_krippner_gb_es_dirk_elsemann_d_mupa_gk_5994.JPGOrgonapárbaj 2015, Fotó: Kotschy Gábor

Norvégia válasza Simon & Garfunkelre

Norvégia válasza Simon & Garfunkelre

Norvégia válasza Simon & Garfunkelre

Először koncertezik Magyarországon a 12 év után új lemezzel jelentkező Kings of Convenience

Két gitár és két hang. Egyszerűnek hangzik, nem? És ha őszinték akarunk lenni, még akár unalmas is lehetne. Hiszen ahhoz, hogy egy ennyire szimpla (legalábbis elsőre annak tűnő) felállás sikeresen tudjon működni, valami tényleg különlegesre van szükség. Erlend Øye és Eirik Glambek Bøe 24 évvel ezelőtt megtalálta ezt a valami különlegest. És azóta sem eresztik. Aki nem hiszi, most személyesen is meggyőződhet róla, az akusztikus populáris zene egyik legnagyobb hatású duója ugyanis szeptember 26-án érkezik a Müpába. 


koc.jpg

Az egyszerűség nagyszerűsége

A Kings of Convenience története sok zenekaréhoz hasonlóan indult: Erlend Øye és Eirik Bøe osztálytársakból lettek zenésztársak, bár a saját stílus megtalálása előtt ők is átestek a szokásos kísérletezős fázison. 16 évesen alapították első közös zenekarukat: a Skog (norvégul annyit tesz: erdő) névre keresztelt banda rajtuk kívül még két tagból állt, és inkább a rock irányába húzott. A csapat 1996-ban még egy négyszámos kislemezt is kiadott, de útjaik kisvártatva elváltak – bár 2006-ban, Øye nélkül ugyan, de újra összeálltak Kommode név alatt –, Øye és Bøe pedig saját projektbe kezdett. Ez volt a Kings of Convenience. A zenekar ötlete és maga a név is egy tunéziai nyaralás során született meg, amikor is ráeszméltek, mennyivel kézenfekvőbb, ha csak egy-egy akusztikus gitárral játszanak egy egész zenekar helyett (a convenience jelentése magyarul kényelem). Tán még ők maguk sem gondolták volna, hogy ez a minden cikornyától mentes, lecsupaszított hangzás mennyi emberrel rezonál majd. Szívmelengető, egyedi, lélekhez szóló – csak néhány jelző, amivel illetni szokták a dalaikat. Még egy kisebb zenei mozgalom is elindult a hatásukra: a millennium idején felbukkanó New Acoustic Movement leginkább az egyesült királyságbéli zenekarokat inspirálta, úgy mint a Turin Brakes, a Starsailor vagy Badly Drawn Boy.

Az ellentétek vonzzák egymást?

Egy olyan minimalista formációban, mint a KOC, szinte elengedhetetlen, hogy a tagok jól kijöjjenek egymással. Az ember pedig azt gondolná, ehhez alapvető, hogy hasonlóak is legyenek. Vagy mégsem? Míg Øye – mivel szívből utálja a hideget – évek óta a szicíliai Siracusában él, Bøe még ma is szülővárosukban, Bergenben lakik. Miközben Bøe családot alapított és három gyereke született, Øye szívesebben utazgat és fedezi fel a világot. Ahogy hangmérnökük, Andre Trebbi fogalmazott, olyanok, mint ugyanazon érme két ellentétes oldala. Egymás teljes ellentétjei, miközben ennél hasonlóbbak nem is lehetnének. A duóról forgatott dokumentumfilmben Erlend így jellemezte zenésztársát: „A legjobban talán így lehetne leírni Eirik személyiségét: képzeld el, hogy megérkezünk egy házibuliba, és az ajtóban találkozunk valakivel. Eirik elkezd beszélgetni ezzel az emberrel. Én bemegyek a konyhába, találkozom más emberekkel, aztán átmegyek a nappaliba, ott is találkozom emberekkel. Majd kimegyek a teraszra, beszédbe elegyedek valakivel, aki épp cigarettázik. Aztán játszom valamit a gitáromon, beszélgetek egy keveset valakivel a konyhában, miközben egy újabb üveg sört hozok magamnak. Majd úgy döntök, ideje menni. És ahogy épp távoznék, az ajtóban ott áll Eirik, és még mindig ugyanazzal az emberrel beszélget, akivel először találkozott. Azt hiszem, ezért vagyunk még mindig együtt. Mert én voltam az az ember, akivel Eirik először találkozott a buliban.

Jó munkához idő kell – jó albumhoz még több

Amikor egy zenekar két albuma között több év telik el, óhatatlanul is szárnyra kap a kétely a rajongókban és a szakmában is – mi lehet a probléma? Mert mi más lehet az oka annak, hogy egy sikeres lemezt nem követ újabb? 2001-es debütáló albuma, a Quiet Is the New Loud utáni 8 évben a Kings of Convenience két másik lemezt is kiadott (a 2004-ben megjelent Riot on an Empty Street címűt 2009-ben követte a Declaration of Dependence), és összességében elmondhatjuk, hogy a duó jó úton haladt. Miért kellett mégis több mint egy évtizedet várni a következő korongra? Ha azt nézzük, mennyit változott a világ, 12 év bizony borzalmasan sok időnek tűnik. 2009-ben – amikor a duó (addigi) utolsó albuma napvilágot látott – Barack Obama éppen belekezdett második elnöki ciklusába, a Facebooknak még „csak” 350 millió felhasználója volt (viszonyításképpen: 2022-ben majdnem 3 milliárdan használják), az Instagram nem is létezett (erre 2012-ig várni kellett), a Sony pedig éves szinten 12 millió floppyt adott el (2011-ben szüntették be az adattároló gyártását).
Mi lehetett vajon az oka ennek a hosszúra nyúlt hiátusnak? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: Øye és Bøe csak a tökéletest voltak hajlandóak elfogadni. „A végén sokkal több időbe telt, mint gondoltuk. […] Az, hogy valami ilyen egyszerűnek hangozzon, nagyon-nagyon nehéz munka” – foglalta össze Bøe. És tényleg. A korongon szereplő dalok könnyedek, elegánsak, az erőlködés legapróbb jele sem fedezhető fel rajtuk. Nem is gondolnánk, hogy mennyi munka van mögöttük. 

Edvard Grieg szomszédságából Nils Frahm stúdiójáig

A dalok 2016-ra gyakorlatilag már készen voltak, ám a rögzítésük a vártnál sokkal bonyolultabb folyamatnak bizonyult. „Nagyjából ötször vettük fel ezt az albumot – mondja Eirik. – Ahhoz, hogy egy látszólagos könnyedséggel tudjuk játszani a dalokat, mindennek klappolnia kell. […] Tudatosan nem lehet varázslatot teremteni. A varázslat mindig a megfelelő pillanatban születik, amikor elengedsz mindent.” Nem is hinnénk, hogy olyan apróságok is belerondíthatnak a tökéletesnek tűnő felvételbe, mint ha valamelyikük körme hozzáér a gitárhúrhoz, ami Bøe szerint kifejezetten kellemetlen és csúnya hangot tud eredményezni. (A Kings zenéjére jellemző, hogy szinte kizárólag az angolul pickingnek nevezett technikával játszanak, köröm helyett ujjal pengetik a húrokat).
A 2021-ben megjelent album 11 dalát 5 különböző városban rögzítették: vettek fel dalokat Erlend szicíliai és bergeni otthonában, a svédországi Göteborgban, de a híres 19. századi norvég zeneszerző, Edvard Grieg házának szomszédságában is. Utóbbit ráadásul nem másnak, mint Grieg dédunokaöccsének közreműködésével. A Love Is a Lonley Thinget Nils Fraham híres berlini stúdiójában, a Funkhausban rögzítették a kanadai énekes-dalszerzővel, Leslie Feisttel közösen, míg a Catholic Countryban a brit folktrió, a Staves hallható, az Angelt pedig Santiago de Chilében vették fel először (de nem utoljára).

Dalok, amiket az élet írt

Ha a frissítő tengeri szellő vagy a hűsítő jegeskávé egy olasz piazzán dal lehetne, így szólalna meg – hangzik a Pitchfork albumkritikája. A Peace or Love dalait hallgatva az ember könnyedén egy idilli szcenárióba képzelheti magát, ahol kék csíkos lenvászon ingben fürdőzik a lemenő nap fényében, békésen ringatózva egy katamaránon valahol a Baleár-tenger közepén. A lemez olyan témákat dolgoz fel, amelyek mindenki számára ismerősek lehetnek, miközben a páros elmúlt 12 évét és annak minden nehézségét is dokumentálja. Erlend mindkét szülőjét elvesztette, Eirik házassága pedig 21 év után ért véget. Mindez a mélység és kőkemény tapasztalatból eredő életbölcsesség pedig azonnal kihallatszik a dalokból. Erlend saját bevallása szerint fiatalkorában mindig azt érezte, nincs elég tapasztalata ahhoz, hogy komoly dalokat írjon. Nem élt meg elég dolgot, amik az inspiráció forrásául szolgálhattak volna. Ám az idők változnak. Ahogy a Washing Machine dalszövege szól: „It’s true I’m more wise now than I was when I was 21 / It’s true I’ve less time now than I had when I was 21.” (Igaz, bölcsebb vagyok, mint 21 évesen voltam / Igaz, kevesebb időm maradt, mint 21 évesen volt.) De ahogy egy régi közmondást idéz: „A tapasztalat a fésű, amit az élet akkor ad, mikor már az összes hajszálad kihullott.”

Operát az egész bolygónak!

Operát az egész bolygónak!

Operát az egész bolygónak!

A Met 2022/23-as közvetítései a Müpában

Az izlandi zongoraművész, Víkingur Ólafsson egy interjúban azt mondta, sosem hallgatott annyi ember klasszikus zenét, mint napjainkban, hiszen a technika segítségével ma már azokhoz is elér, akik nem feltétlenül jutnak el hangversenyekre. Ha jobban belegondolunk, hasonló lehet a helyzet az operával is, hiszen bár nagyszerű lenne mindig elugrani New Yorkba, ha a Metropolitan valamelyik előadását szeretnénk megnézni, a teleportálás ma még nem kivitelezhető. De sebaj, a város egykori zűrös negyede helyén épült kulturális központ legjobb előadásai végre ismét a Fesztivál Színház és az Előadóterem kényelmében lesznek élvezhetők, és rögtön mutatjuk is, mit kínál a Metropolitan a 2022/23-as évadban!

metropolitan-opera_jonathan_tichler_1.jpg

Fotó: Jonathan Tichler/Metropolitan Opera

Az operavilág egyik ikonikus központjának előadásait szerte a bolygón tömegek követhetik, és 2008 óta a Müpa közönsége is minden évadban a legkiválóbb Met-produkciók közül válogathat. A soron következő évad repertoárjában az újragondolt és visszatérő klasszikusok, a közkedvelt Verdi-, Mozart és Wagner-darabok mellett egy Pulitzer-díjas regény nyomán született világpremier is helyet kapott. A tízből hét produkció újonnan került a válogatásba, köztük egy többszörös Grammy-díjas komponista bemutatója, és még jobb hír, hogy öt előadás esetében akár repetázhatnak is majd a nézők.

A díjesőn át egy ősbemutatóig

Három idősík, három rendkívüli nő, három másképpen megrázó, de egyformán izgalmas sors – így summázható Michael Cunningham Pulitzer-díjas regénye, Az órák, amely – miután felkavarta az irodalmi életet a 90-es évek végén – film formájában is kirobbanó sikert aratott. Ez az a mozi, amelyben a legnagyobb élő színésznőként is emlegetett Meryl Streep és az azóta szintén Oscar-díjas Julianne Moore mellett Nicole Kidman is feltűnt, és rögtön el is nyerte a legjobb színésznőnek járó Oscart. A műből most a generációja egyik legfontosabb komponistájaként ünnepelt, ugyancsak Pulitzer-díjjal jutalmazott Kevin Puts alkotott operai adaptációt, amelynek színpadi világpremierje a Metben lesz, és természetesen a Müpa közönsége sem maradhat ki belőle. Az előadás ráadásul kivételes sztárparádét tartogat, Renée Fleming, Joyce DiDonato és Kelli O’Hara éneklik a főszerepeket!

A nagy visszatérők

A Met következő szezonjának újra műsorra tűzött darabjai egytől egyig az operaélet jól ismert és közkedvelt történetei. Verdi Traviatája a kezdeti nehézségeket (vagy nevezzük inkább csúfos bukásnak?) leküzdve már jó ideje alapműnek számít; a bukott nő irodalmi ihletésű története különböző színpadra állításokban csak a Metben több mint ezer alkalommal vívta ki a nézők csodálatát, most pedig Michael Mayer nagyszabású, színpompás 2018-as rendezése tér vissza a Müpa vásznaira, hogy elkápráztassa az operarajongókat.  

Szintén nagy érdeklődésre tarthat számot Verdi utolsó operája, a Shakespeare-től kölcsönzött történeteket feldolgozó, Robert Carsen rendezte Falstaff, amelynek címszerepében a népszerű német bariton, Michael Volle brillírozik, mellette pedig olyan ragyogó énekesek erősítik a komédiát, mint Marie-Nicole Lemieux, Ailyn Pérez és Christopher Maltman.

A visszatérő trió harmadik darabja nem más, mint Richard Strauss fülledt hangulatú bécsi vígoperája, A rózsalovag, amelyet ezúttal a 18.-ból a 19–20. század fordulójára helyezett cselekménnyel, élvonalbeli énekesek tolmácsolásában láthatunk. A rendkívül látványos produkciót a Falstaffot is jegyző Robert Carsen vitte színpadra, és bátran állíthatjuk, kiváló atmoszférateremtő képessége és a humorhoz való rendkívüli érzéke ez alkalommal sem hagyta cserben.

A 21. század zenés színháza

Hogy milyen napjaink operája? Terence Blanchard tavaly történelmet írt azzal, hogy a Charles M. Blow önéletrajzi bestsellere nyomán írt Fire Shut Up in My Bones című alkotását műsorra tűzte a Met. Ez volt ugyanis az intézmény történetében a legelső afroamerikai komponista által szerzett opera. A hatszoros Grammy-díjas jazztrombitás-komponista máris újabb premierrel készül, ezúttal első, a minden idők egyik legeredményesebb bokszolójának tartott Emile Griffith átlagosnak cseppet sem mondható élettörténetét feldolgozó művét, a Bajnokot mutatja be a dalszínház James Robinson rendezésében. Így aki kicsit pihentetné a klasszikusokat, vagy valami újra vágyik mellettük, az is megtalálja a számításait a Met Live in HD közvetítései között.

Az eposzoktól a legendákig

Időnként a téma az utcán hever, de az sem ritka, hogy a zeneszerzőket a régmúlt idők regényes históriái vagy éppen nevezetes személyek köré szőtt mesék ihletik meg. Így született sok más mellett több opera Don Juan alakjáról és a 13. századi Lohengrin-eposzból is. A legendás 17. századi nőcsábásznak dallamos emléket állító Mozart-művet ezúttal a Tony-díjas belga Ivo van Hove, míg a hattyúlovag népszerű wagneri történetét a Baricco-műből készült Selyem című filmmel is ismertséget szerzett François Girard állítja színpadra. Lohengrin megformálójaként ráadásul Piotr Beczała lép színpadra, akinek úgyszólván védjegyévé vált a karakter, hiszen már több különböző produkcióban remekelt ebben a szerepben.

Nők a középpontban

Az opera műfaját gyakran éri kritika amiatt, hogy a női főszereplők általában megőrülnek vagy meghalnak, esetleg mindkettő, ebben a sorrendben... Az azonban elvitathatatlan, hogy ezeknek a nőalakoknak többnyire éppen azért fordul tragikusra a sorsuk, mert valamiképpen kiemelkednek a szürkeségből. Társadalmi helyzetük, isteni mivoltuk vagy önfeláldozásuk teszi őket rendkívülivé – a következő évadban pedig több ilyen karakteres nővel is találkozhatnak a nézők.

mupa2022_szonjajoncseva_c_victorsantiago.jpg

Fotó: Szonja Joncseva © Victor Santiago

A bosszúvágytól fűtött mitológiai varázslónő, Médeia drámai történetét először mutatja be a Met, méghozzá a már megannyi emblematikus szoprán főszerepben bizonyító Sondra Radvanovskyval. Médeia nem éppen a legszimpatikusabb figura, nem a kedvességéért kedveljük, de nincsen ezzel egyedül az operairodalomban, hiszen – hogy mást ne említsünk – A varázsfuvola Éj királynője sem szelíd simulékonyságáról híres. Szédítően magas hangjai viszont annál emlékezetesebbek, és ez alkalommal Kathryn Lewek dalolja majd őket, így bízvást kijelenthetjük, hogy bravúros előadásra számíthatunk – különösen, ha eláruljuk, hogy Pamina szerepében Erin Morley, Taminóként pedig Lawrence Brownlee lép színpadra Mozart utolsó operájában. Ugyancsak szenvedélyekben gazdag produkciónak ígérkezik a lenyűgöző bolgár sztárszoprán, Szonja Joncseva főszereplésével látható Fedora, amely huszonöt év után különleges díszlettel, parádés szereposztásban tér vissza a Lincoln Centerbe – és a Müpába. Lesz tehát miből válogatniuk mindazoknak, akik személyesen most nem tudnak ellátogatni New Yorkba, de nem szeretnék kihagyni az évad legizgalmasabb tengerentúli operaelőadásait!

Are you reggae? – A raszta életérzés világhódítása

Are you reggae? – A raszta életérzés világhódítása

Are you reggae? – A raszta életérzés világhódítása

Az Irie Maffiát egyetlen hazai zenerajongónak sem kell bemutatni. A csapat immáron több mint 15 éve meghatározó szereplője a magyar könnyűzenei szférának, az összes jelentős hazai fesztiválon felléptek már, és számos telt házas koncertet tudhatnak a hátuk mögött. 2005-ös megalakulásuk óta természetesen ők is sok változáson estek át, nemcsak a csapat bővült az elmúlt évek alatt, de repertoárjuk is színesedett, így aztán a kezdetekben rájuk oly jellemző jamaicai ritmusok is el-elmaradtak már a későbbi lemezekről. Most azonban egy koncert erejéig visszatérnek a gyökerekhez, és újra a reggae veszi át a hatalmat a zenekarban. De mi is pontosan a reggae? Ennek járunk most egy kicsit utána.

Forrás: thomann.de

Színes rongyok kavalkádja – így született meg hivatalosan a reggae

Ha reggae, akkor mindenkinek elsőre Jamaica és Bob Marley ugrik be először. Nem véletlen, hiszen a reggae mint zenei stílus Jamaicából, közelebbről annak fővárosából, Kingstonból ered, még az 1960-as évekből. Magát a reggae meghatározást azonban gyűjtőfogalomként is szokás használni a jamaicai zenére, ideértve a ska, a rocksteady, a dub, a dancehall és a ragga műfaját is. A reggae kifejezést 1968-ban használták először a Toots and the Maytals zenekar Do The Reggay című dalában. A szó a jamaicai rege-rege kifejezésből ered, ami annyit tesz, rongy (rags) vagy rongyos ruha, utalva arra, hogy a ’60-as évek elején a reggae-t inkább más zenei műfajok – nevezetesen a ska, a jamaicai mento és az Amerika felől érkező jazz és r’n’b – összevissza keverékének tartották, mintsem önálló műfajnak. Mint amikor valaki minden rongyot magára aggat, a végeredmény pedig egy színes kavalkád lesz.

A jamaicai rasztafari falu a turisták számára is nyitva áll, hogy megismerkedjenek ezzel a különleges kultúrával
Fotó: africanquarter.com 


A raszta élet hírnöke

A reggae története elválaszthatatlan a rasztafariánus mozgalomtól, ami az 1930-as években vetette meg a lábát Jamaicában. A különleges mozgalom és vallás keletkezése, története önmagában is megérne egy külön blogposztot, így meg sem próbálkozunk annak rövid összefoglalásával. Napjainkban a raszták vallása, életvitele, zenéje, ruhái, szokásai az egész világon – afrikai, európai, ázsiai, amerikai vidékeken – elterjedtek, ma már nem tipikus fekete vallás, a származás és bőrszín, ahogy az eredeti tanításokban is szerepelt, lényegtelen. A raszták mindenhol a békét, a szeretetet, az egységet és a toleranciát képviselik. Abban pedig, hogy ez a szemlélet a karibi sziget határait átlépje és az egész világon elterjedjen, óriási szerepe volt a zenének. Egészen pontosan a reggae-nek. 

 

Bob Marley, a reggae királya

A reggae-ről nem lehet úgy beszélni, hogy ne említsük a műfaj legismertebb alakját. Természetesen Bob Marley-ról van szó, akinek neve, arca és zenéje szinte szinonimájává vált a reggae életérzésnek. Többek közt neki, jobban mondva Peter Toshsal és Bunny Wailerrel közösen alapított zenekarának, a The Wailersnek köszönhető, hogy a reggae nemzetközileg is elterjedt. A debütáló albumukon szereplő One Love a mai napig az egyik legismertebb reggae-nóta, ami hetekig vezette a brit slágerlistákat.

Nem kellett sokáig várni, hogy a reggae a nemzetközi zenei színtéren is felüsse a fejét: olyan punkzenekaroknál jelent meg, mint például a Clash, 1974-ben pedig Eric Clapton feldolgozta Marley I Shot the Sheriff című számát. A mai napig ez Clapton egyetlen olyan dala, ami a Billboard Hot 100 lista éléig menetelt. A műfaj gyorsan népszerű lett az óceán túloldalán, kiváltképp a szegényebb londoni munkásrétegek közt, ahol könnyedén tudtak azonosulni a dalszövegekkel. Ha ma is élne, Marley munkásságának értéke egyesek szerint közel 130 millió dollárra rúgna. 

A reggae öröksége

Azt gondolnánk, egy akkora szupersztár, mint Marley, biztosan számos Grammyvel rendelkezik, de nem. Bob Marley egyetlen arany gramofont sem vihetett haza, és ennek egészen prózai oka van: a reggae műfajt csak 4 évvel Marley halála után, 1985-ben kezdték el díjazni, a legjobb reggae-albumért járó első Grammy-díjat a Black Uhuru Anthem című korongja kapta. (A pontosság kedvéért illik megemlítenünk, hogy Marley-nak 2001-ben posztumusz odaítélték a Grammy-életműdíjat, technikailag tehát van Grammy-díja). A raszta életmód egyik jelmondata a free love, vagyis a szabad szerelem, aminek Marley is örömmel hódolt: összesen 11 gyereke született, közülük többen is továbbvitték híres apjuk zenei örökségét. 2008 óta Jamaicában február hivatalosan is a reggae hónapja, amikor filmfesztivállal, konferenciával és számos koncerttel ünneplik a műfajt, 2018-ban pedig az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára is felkerült.

2016-ban a GQ hozta össze a Marley-utódokat - gyerekeket és unokákat - egy fotózás erejéig
Fotó: Eric Ray Davidson 

A reggae Magyarországon

A reggae műfaja Magyarországon is szolid bázissal rendelkezik, köszönhetően leginkább a Ladánybene 27 zenekarnak. Az ő nevükhöz fűződik az első magyar reggae-lemez, és elidegeníthetetlen érdemük van a reggae magyarországi meghonosításában és elterjesztésében. Évente megrendezett fesztiváljuk, az LB27 Reggae Camp a hazai reggae-élet legfontosabb eseménye.

Az Irie Maffia 2007-es Fel a kezekkel című debütáló albumán is a jamaicai hangzás uralkodott, a reggae mellett a dancehall és még egy kis dub is megfért. És bár a jamaicai hangulat sosem hagyta el teljesen az Irie-hangképet, a zenekarnak ma már más a zenei profilja. Szeptember 21-én azonban egy estére visszatérnek a gyökerekhez, és egy teljes műsornyi dalt alakítanak át és vissza reggae-be, olyan vendégekkel, mint az LB27-es László M. Miksa. 

irie_maffia_mi_ezt_hasznaljuk_2000x850px-cut-im2022.jpg

 

Játékos, merész és jókedvre derít – bemutatjuk a holland Metropole Orkestet

Játékos, merész és jókedvre derít – bemutatjuk a holland Metropole Orkestet

Játékos, merész és jókedvre derít – bemutatjuk a holland Metropole Orkestet

Ha meglátsz egy nagyzenekart, egyből komolyzenére gondolsz? Akkor itt az ideje, hogy állítsunk kicsit az optikán, mert hitünk szerint „komoly” nem, legfeljebb klasszikus zene létezik, és azt is olyan sokszínűen lehet művelni, hogy mára szinte értelmüket veszítették a műfaji határok. Legalábbis érdemes néha figyelmen kívül hagyni őket, hogy valami meglepően örömteli és élvezetes rétegeket rejtő élménnyel gazdagodjuk. A nagy múltú Metropole Orkest tagjai éppen ebben a legelkötelezettebbek, ezért játszanak mindenféle muzsikát a jazztől a popon át a filmzenéig! Ráadásul ehhez olyan művészeket hívnak segítségül, mint Robbie Williams, Woodkid, Herbie Hancock, a Basement Jaxx vagy épp Bono. Lássuk, mit kell tudni a vállalkozó szellemű kompániáról, amely az Európai Hidak fesztivál keretében hamarosan végre Budapestre érkezik!

mupa2022_metropoleorkest_c_reinoutbos.jpg

Fotó: Metropole Orkest © Reinout Bos

Egy darabka történelem

1945 finoman szólva sem sorolható a világtörténelem legrózsásabb időszakai közé, hiszen Európában az év első felét (másutt még többet) még drámaian beárnyékolták a második világháború megrázó eseményei, a hátralévő hónapokban pedig az érintett országok lakói próbáltak feleszmélni a fájdalmas és feldolgozhatatlan élményekből. Az emberek szinte szomjaztak egy kis könnyedségre, sóvárogtak az öröm, a muzsika és a tánc iránt. Ez az igény hívta életre a holland Metropole Orkestet, amely történetesen a londoni száműzetésben élő királyi család és a kormány kezdeményezésére alakult meg. A cél az volt, hogy a hollandok életébe visszacsempésszenek egy kis örömöt, kultúrát és legfőképpen reményt. Ez volt tehát a páratlan sikertörténet kezdete, a kollektíva pedig a mai napig működik, és számos műfajban nyűgözi le időről időre a közönséget.

2 in 1? 

A Metrolope Orkest megalakulására Európa minden tájáról összegyűltek a jobbnál jobb zenészek, akiknek fő célja – amellett, hogy egy csipetnyi boldogságot vigyenek az emberek életébe – az volt, hogy egy modern, az addig megszokottaktól eltérő, friss hangzású zenekart hozzanak létre. Vagy akár többet! Hiszen a Metropole Orkest voltaképpen egy hibrid képződmény, több felállást rejt magában: egyrészt egy teljes értékű szimfonikus együttes, másrészt tagjaiból jazz-zenekar és big band is formálódott. Egy műfaji kötöttségektől mentes, dinamikus társaság, amely egyaránt játszik klasszikus szerzeményeket, jazzt annak hőskorától napjainkig, valamint fantáziadús és kreativitásról árulkodó popfeldolgozásokat, de fennállásának története alatt a banda számos filmzenével is megajándékozta a nagyérdeműt.

Elismerések és egy feminista tündérmese

A Metropole Orkest hamar Hollandia és a világ legjelentősebb színpadainak állandó vendége lett, ünnepelte őket az Amsterdam Paradiso és a Concertgebouw közönsége, sikert arattak a londoni Barbicanban és a Royal Albert Hallban, valamint rangos nemzetközi fesztiválok, mint a North Sea Jazz, a BBC Proms, a Holland Festival vagy a Musikfest Bremen fellépőjeként is. Több mint 150 albumot és megszámlálhatatlanul sok rádió- és tévéadást készítettek, évi mintegy 600 feldolgozást, új hangszerelést vonultatva fel. Az egészben pedig az a legérdekesebb, hogy bár zenei sokoldalúságuk szinte határtalan, a közönség mégis szerte a világon ráismer a társulás sajátos hangzására, és elképesztő hálával díjazza azt. Persze szakmai elismerés is bőséggel akad: az eltelt évtizedek során különböző együttműködések révén nem kevesebb mint 21 Grammy-jelölést kaptak, négy Grammy-díjas produkcióban működtek közre, 2016-ban a Snarky Puppyval a legjobb kortárs instrumentális albumért járó elismerést szerezték meg, míg 2020-ban Jacob Collier díjnyertes All Night Long című dalában bizonyítottak.

Hab a tortán, hogy az 1996-os Oscar-gálán a legjobb külföldi filmnek járó szobrot bezsebelő Antonia története sikerének örülhettek, hiszen a feminista tündérmeseként is emlegetett mozi zenéjét bizony ők játszották.  

Kísérletező kedv és meglepő kollaborációk

A világ egyik vezető nagyzenekaraként a Metropole Orkest mindig is törekedett a bátor határátlépésekre és újszerű produkciók bemutatására, merész vállalkozásaikhoz pedig rendre megnyerik partnernek a zenei élet krémjét. Kezdetben olyan legendákkal osztoztak a színpadon, mint Ella Fitzgerald vagy Dizzy Gillespie, később zenéltek Pat Methenyvel, Brian Enóval, Herbie Hancockkal, Caro Emeralddal, a Woodkiddel, a Snarky Puppyval, sőt: Bonóval és Robbie Williamsszel is jegyeznek közös projektet, ez a lista pedig korántsem teljes!

Karinthy valószínűleg nem tévedett nagyot, amikor a „hat lépés távolság” elméletét megfogalmazta. A teória szerint bolygónkon bárki kapcsolatba hozható bárkivel egy maximum öt elemből álló ismeretségi láncon keresztül, ám a Metropole Orkest és a Müpa esetében nincs szükség öt köztes lépésre, a zenekar ugyanis már sok Müpában is megfordult művésszel lépett fel Cory Henrytől Jacob Collier-n és Pat Methenyn át Anoushka Shankarig, így tulajdonképpen csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk, de már nem sokáig! Budapestre új állandó vendégkarmesterükkel, Miho Hazamával az élen érkeznek, és sok olyan darabbal is készülnek, amelyeket először hallhat élőben a közönség!

Fellini szárnysegédjei

Fellini szárnysegédjei

Fellini szárnysegédjei

Ha egy mindenre elszánt filmesztéta azzal rázna fel álmunkból, hogy azonnal mondjunk három filmrendezőt, akkor nagy valószínűséggel szerepelne köztük Federico Fellini neve is. Talán több nagy klasszikusát is gond nélkül fel tudnánk sorolni – mint az Országúton, az Amarcord, a 8 és ½ vagy Az édes élet –, amelyekkel az olasz alkotó beírta magát a mozgókép történetébe, ám ha azok közül az alkotótársak közül kellene hármat említenünk, akik Fellini igazi szárnysegédjeinek tekinthetőek, lehet, hogy már zavarba jönnénk. Olyan művészekre gondolunk, akik különleges tehetségükkel és karizmájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a rendező a fejében megszülető fantasztikusan gazdag álomvilágot képes legyen megjeleníteni a filmvásznon, és ezzel ne csak egy újabb fejezetet nyisson a neorealista film történetében, de öt Oscar-díjjal is gazdagodhasson. Erre az esetre, illetve hogy felkészülten vághassunk bele a Müpa Mozi szeptembertől induló új sorozatába, felvillantunk pár olyan nevet, akik nélkül Fellini nem lenne az, aki. Nézzük is, hogy kikre gondolunk!

federicofellini_nytimes.jpg

Fotó: Federico Fellini (Forrás: New York Times/Getty)

Az igazi múzsa

A karikaturistából lett rendezőt érzékenysége és filozofikus alkata minduntalan arra sarkallta, hogy filmjeivel tükröt tartson az ember gyengeségeinek és a társadalom visszásságainak. Egy igazi analitikus szemével figyelte a világot. Kritikát persze sosem úgy gyakorolt, mint híres szkeccsének született nyárspolgár főhőse, Doktor Antonio, aki az erkölcs önjelölt védelmezőjeként szétrebbenti az utcán csókolózó párokat, hanem a szatirikus hangnem és a szürrealitásba hajló cselekménybonyolítás finom eszközeivel. Sosem kegyetlen és ítélkező módon. Alkotásaival arra ösztönözte közönségét, hogy kövessék őt a primer valóság kulisszái mögé, ahol a titkok, a lélek sóvárgásai, az álmok és a modern világ emberének magánya rejtőzik.

Ennek az érzékenységnek köszönhető, hogy egy általa írt rádiójáték felvétele közben azonnal felismerte: a színészek közt megtalálta későbbi múzsáját és leendő feleségét, Giulietta Masinát. A színésznő törékeny alkata és magával ragadó lénye előhívta a rendezőből „az elveszett ártatlanság fölötti sajnálkozás vagy az elárult ártatlanság érzését”. Ezt az adottságát aknázta ki az Országúton és a Cabiria éjszakái főszerepeiben, ami a színésznő született tehetségével párosulva feledhetetlen alakításokhoz vezetett. A két hősnőben azonos, hogy mindkettőjük önzetlenségét kegyetlenül kihasználják a férfiak, de a megpróbáltatások ellenére sem veszítik el jóságukat és tisztaságukat. Az előbbiben a mélyszegénységben élő Gelsominát édesanyja eladja a vándormutatványos Zampanónak, hogy könnyítsen a család nyomorán, az utóbbiban pedig egy örök optimista utcalány története bontakozik ki előttünk, akit a férfiak kedvükre kihasználnak. Fellini szemében Giulietta Masina a „tökéletes erkölcs iránti nosztalgia” megtestesítője volt, aki ráadásul mozgásával és karakterével tökéletesen tudta hozni a Chaplinhez hasonló csavargó- vagy bohócfigurát. Joggal gondolhatnánk, hogy mindez indifferens, ha Fellininek nem a vándorcirkuszosok világa lett volna a gyengéje. Szenvedélyesen vonzódott a bohócok filozofikus, társadalmon kívüli alakjához, és a mutatványosok zárt világához, ahol az álom és a valóság a mindennapokban is éppúgy összemosódik, mint a rendező képzeletében és filmjeiben. Giulietta nyílt tekintetével, gombszemeivel tökéletesen belesimult ebbe a világba. „Olyan színésznek tartom, akit egyedülálló tehetséggel áldott meg az Isten: rendkívüli közvetlenséggel tudja kifejezni egy bohóc csodálkozását, rémületét, kirobbanó vidámságát és komikus szomorúságát. Giulietta ugyanis bohóc-színész, valódi női bohóc. Az én szememben ez nagy dicséret, sok színész azonban bosszankodva fogadja, lekicsinylést gyanít mögötte, nem tartja elég méltóságteljesnek, inkább gorombának érzi. Tévednek: szerintem a bohóctehetség a legnagyobb adomány, a lehető legarisztokratikusabb adottság a színészmesterségben.”

Irigylésre méltó, hogy a páros ötven évig élt boldog házasságban. Az 1993-as Oscar-díj-átadón, amikor a rendező – ezúttal életművéért – ötödször is átvehette az aranyszobrocskát, egy véletlen kiszólásnak köszönhetően ízelítőt kaphattunk töretlenül gyengéd és érzelemdús kapcsolatukból. Történetük utolsó fejezete bizonyság arra, hogy a sors rendezői kvalitásait sem szabad alábecsülni. Ötvenedik házassági évfordulójuk másnapján Federico agyvérzést kapott, és hamarosan meg is halt. Fél év sem telt bele, és felesége követte őt. 

A végzet nagyasszonya

Fellini univerzumában nemcsak a feddhetetlen erkölcsi tisztaságnak van hősnője, hanem a vágyak vezérelte, bujasággal fűszerezett ösztönvilágnak is, akit Anita Ekbergnek hívnak. A színésznő különleges adottságait Bob Hope humorista úgy érzékeltette, hogy „szüleinek kellett volna adni az építészeti Nobel-díjat”. Fellini szemében ő maga a „dolce vita”: az ember hedonista életszeretetének szimbóluma, aki a percnek él és bátran enged a kísértésnek. Persze nem Fellini volt az első, aki felruházta ezzel a szereppel. „A »jéghegynek« becézett Ekberget a külsőleg hideg, de érzéki szépség szerepébe skatulyázták be. A skandinávokra jellemző magas szőkesége olaszos vérmérséklettel párosult – ezt a tulajdonságát használta fel Federico Fellini olasz rendező is, aki 1960-as, Az édes élet című filmjében egy Rómába látogató egocentrikus, híres amerikai filmsztár szerepét osztotta rá. Ekberg nevét a nézők többsége e film híres jelenetéből ismeri, amikor Marcello Mastroianni partnereként fekete atlaszból készült káprázatos ruhájában éjszaka megmártózik a Trevi-kút hűs vizében.”

A malmői szépség meglehetősen szerény körülmények közé született, ahonnan isteni adottságainak kiaknázásával igyekezett kitörni. Kezdetben fotómodellként dolgozott, majd húszévesen elnyerte a „Svédország szépe” címet, ami kaput nyitott számára Amerikába, ahol ringbe szállt a Világszépe-díj megszerzéséért. Bár a koronát nem sikerült elhoznia, csodával határos módon, angol nyelvtudás nélkül is szerződést ajánlottak számára egy filmes produkcióban. Így sodorta össze az élet Fellinivel is, aki nem csak Az édes életben szerepeltette őt a bujaság emblematikus alakjaként. A korábban említett Doktor Antonio vesztét is ő okozta az 1962-ben forgatott Boccaccio ’70 című szkeccsfilmben. Fellini álomszerű epizódjában Ekberg egy óriásplakáton elnyújtózva buzdítja tejfogyasztásra a városlakókat, ám a reklám képi világa rabul ejti a férfiakat. Mi történik akkor, ha a plakátról lelépő hatalmas nőalak elszabadul Róma utcáin? Ha valakit érdekel, hogy Doktor Antoniót utoléri-e álmai asszonya, annak nem kell sokat várnia, mert a Müpa Mozi nyitóelőadásaként vetített Boccaccio ’70-ből ez is kiderül.

A hangjegyek mestere

Ha Fellini igazi társairól beszélünk, semmiképp sem maradhat ki a felsorolásból a világhírű zeneszerző, Nino Rota sem. Nemcsak tökéletes szakmai partner és szellemi társ volt a rendező számára, de életük végéig elválaszthatatlan barátság fűzte egymáshoz őket. A filmzenék készítése mellett Rota rendívül termékenyen alkotott klasszikus zenei műfajokban is: igazi csodagyerekként 11 évesen írta első oratóriumát, majd két év múlva kipróbálta magát a vígopera terén is. Mindamellett, hogy több mint 150 film zenéje fűződik a nevéhez, számtalan egyházi mű és opera is kikerült a kezei közül. Fellini és Rota közös munkáinak érdekes vonása volt, hogy a zeneszerző elvétve dolgozott képekhez, sokkal inkább a forgatókönyv alapján komponált. Így születtek Az édes élet, az Országúton vagy a 8 és ½ feledhetetlen dallamai. „A legértékesebb együttműködő partnerem kétségtelenül, és gondolkodás nélkül mondhatom, Nino Rota volt – közöttünk egyből tökéletes és teljes harmónia alakult ki – mondta barátjáról Fellini a Mesterségem, a film című önéletrajzi könyvében. Geometrikus képzelete volt, zenei látásmódja a mennyei szférákba emelte, így nem volt szüksége látni a filmjeim képi világát. Amikor megkérdeztem, hogy milyen melódiákkal kommentálná egyik vagy másik jelenetet, nyilvánvalóvá vált, hogy a képek egyáltalán nem érdeklik. A világa belső volt, saját magán belül, és a valóság sehogy sem léphetett be rajta. Míg közös munkáikkal a rendező egymás után söpörte be az Oscar-díjakat, addig Rota műremekei rendre elkerülték a bizottság figyelmét. A keresztapa filmzenéje azonban a szerzői zsenialitás olyan látványos megnyilvánulása volt, hogy azt már tényleg nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ez alkalommal ugyan jelölték a díjra a zeneszerzőt, de a háttérben húzódó érdekek miatt ekkor sem nyerhetett. Ennek oka, hogy a díjátadót közvetítő televíziós csatorna vállát a nézettség megsokszorozásának kötelezettsége nyomta, ezért úgy határoztak, hogy bármi áron a népszerű sztárt, Charlie Chaplint tüntetik ki ebben a kategóriában. Rotát azzal az ürüggyel utasították el, hogy A keresztapa fő zenei motívuma – töredékesen ugyan – már egy korábbi mozi aláfestő zenéjében is fellelhető volt. A méltatlan eljárás mindenki számára nyilvánvaló volt. Miután a maffiatörténet második részét bemutatták a mozikban, az Oscar bizottsága gondolkodás nélkül Rotának ítélte a legjobb filmzenéért járó díjat. A komponista érdemei kétségbevonhatatlanok, Fellini szavaival élve: „Olyan ember volt, aki az intuíció ritka világába tartozott. Úgy, mint a gyerekek, az egyszerű, az érzékeny és az ártatlan emberek, gyakran mondott elképesztő dolgokat. Amint megérkezett, eltűnt a stressz, mindenki ünnepi hangulatba került; a film új, örömteli, fantasztikus életszakaszba került, új életre kelt.” 

Ha a nyár folyamán Riminiben járunk, semmiképp se hagyjuk ki a Sismondo kastélyban tavaly nyílt Fellini-múzeumot, hogy igazán felkészülten csatlakozhassunk a Müpa szeptemberben induló Fellini 101 – Federico Fellini elvarázsolt világa című sorozatához.

 „Hogy jövök én ahhoz, hogy Barbra Streisand-dalokat énekeljek?” – Interjú Kozma Orsi énekesnővel 

 „Hogy jövök én ahhoz, hogy Barbra Streisand-dalokat énekeljek?” – Interjú Kozma Orsi énekesnővel 

 „Hogy jövök én ahhoz, hogy Barbra Streisand-dalokat énekeljek?” – Interjú Kozma Orsi énekesnővel 

Az egyik legsokoldalúbb hazai énekesnő, aki otthonosan mozog a pop és a jazz műfajában is – utóbbit autodidakta módon sajátította el. Sikerei ellenére azonban szorongó típusnak vallja magát, olyannak, aki mindig a maximumra törekszik. Nagy sikerű Woody Allen-estje után most egy újabb óriás életművét dolgozza fel színpadi est formájában. Augusztus 28-i Kozma Orsi: Barbra Streisand! – és én? című koncertjén azonban esze ágában sincs arra törekedni, hogy a színésznő-énekesnő dalait egy az egyben úgy adja elő, ahogyan Streisand – szerinte ez ugyanis lehetetlen –, hanem a saját képére formálva, egészen izgalmas módon tárja majd a közönség elé, mit jelent számára gyerekkori ikonjának a munkássága. Kozma Orsival az est kapcsán megfelelési kényszerről, önmarcangolásról, színészetről és többek közt arról is beszélgettünk, milyen különbségek vannak a színpadi és a privát énje között.

jazztime2022_kozmaorsi_c_graffgergely.jpg

Hogy vagy ebben a forróságban?

Nem panaszkodom, inkább fáradtan, de jól.

Elég sok a munkád most, úgy látom. Van időd töltekezni?

Ez a nyár nem a pihenésről fog szólni, de őszintén szólva ennek most örülök is kicsit. Jó, hogy lehet énekelni, koncerteket adni és új projekteket csinálni – olyanokat, mint a Barbra Streisand-estem, ami kapcsán most mi is beszélgetünk.

Elég érdekes párhuzamokat fedeztem fel köztetek, kezdjük rögtön ott, hogy te magad is színésznőnek készültél, és olyan nagy volumenű darabokban láthatott a közönség, mint a Koldusopera, az Operettszínház Valahol Európában című előadása vagy a Dzsungel könyve. A sikerek ellenére viszont azt nyilatkoztad korábban: középszerűnek érezted magad. Visszatekintve a maximalizmusod volt az, ami végül elzárt a színészettől?

Alapvetően szorongó alkat vagyok, és igen, van bennem egy jó adag maximalizmus, tökéletességre törekvés, fiatalabb koromban pedig a külvilág felé való megfelelési vágy is erősen munkált bennem. Meg az állandó hajszolása annak, hogy mindig a legtöbbet tudjam kihozni magamból. Ez pedig a színészetben erős önmarcangoláshoz vezetett: ahhoz az érzéshez, hogy nem vagyok elég jó, hogy valójában középszerű vagyok. Erre pedig csak ráerősített, hogy annak idején nem sikerült bejutnom a Színművészetire; az nagy csalódás volt. Szóval ez a szorongás valahol megbénított, ahogy az is, hogy tudtam: a színművészetis évek nélkül az ember a szakmában általában mindig kívülálló marad. Azokat a lehetőségeket, amiket említettél, és amik óriási lehetőségek voltak, emiatt és a naivitásom miatt nem tudtam megfelelően kihasználni, nem tudtak egy idő után tovább lendíteni. És az élet is az éneklés felé sodort, amiben több pozitív visszajelzést kaptam, több sikerélményt élhettem meg.

Azt hozzá kell tenni, hogy valójában nagyon sűrű is volt az az időszak számodra, hiszen például, amikor Egerben a Koldusoperát játszottad – egyebek mellett Hegedűs D. Géza, Molnár Piroska és Bodrogi Gyula oldalán –, már javában a nagy sikerű Cotton Club Singersben énekeltél és Nagy Kriszta Tereskovával is felléptél.  

Ez valóban nagyon megterhelő időszak volt fizikailag, mentálisan és hangilag is, és tényleg nem lett volna fenntartható hosszú távon – így választani kellett, merre tovább. A Cotton akkor egy biztos pontot jelentett számomra, azt pedig hozzá kell még tenni, hogy a szorongásaim és az izgulósságom miatt nehezen tudtam elképzelni, hogy színészi castingokra járjak. Hozzáteszem, sosem tudtam úgy teljesíteni a castingokon, mint ahogy később a színpadon, meglehetősen erős jóindulatra, megelőlegezett bizalomra volt tehát szükség a produkciós oldalról, hogy alkalmazzanak. Így pedig egyértelmű volt, merre menjek tovább…

Az éneklés során is ez a típusú szorongás, izgulás volt meg benned, vagy akár van ma is?

Érdekes, hogy az éneklésben sosem volt jelen a szorongás. Egy egészséges izgalmi állapot persze igen, de az is azonnal szertefoszlik, amint fellépek a színpadra.  Ott képes vagyok elengedni a frusztrációimat és a rosszkedvemet. Énekesnőként Jazz+ Az volt az első nagy volumenű dolog az életemben, és emlékszem, hogy amikor színpadra léptem, mintha lehúzták volna bennem a függönyt: egy teljesen más Orsi volt már ott. Ez persze kicsit skizofrén állapot, de mindig nagyon élvezem az ilyen átváltozásokat. Az a fajta ember vagyok ugyanis, aki teljesen külön választja a színpadi énjét az otthoni, privát személyiségétől. A magánéletemben nem törekszem arra, hogy felismerjenek, hogy díváskodjak – sosem sminkelek például, inkább próbálok elrejtőzni a világ elől, mint felhívni magamra a figyelmet. De a színpad, az más helyzet…

Nyilván az ember nem éghet olyan lángon, akkora amplitúdókkal sem a hétköznapi életben, amik a színpadon kijönnek belőle. Beyoncé még saját nevet is adott a színpadi alteregójának, ezzel is érzékeltetve a különbséget, hogy ami ott történik, az egy teljesen más működés.

Igen, Sasha Fierce-nek nevezi őt. Én is folyamatosan próbálom a határaimat feszegetni a színpadon, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy az ember önmagát is jobban ismerje. Erre sok energiát fordítok, és ebben van egy csodálatos segítőm is Kovács Brigitta énektanár, énekművész személyében. Máig ő az énekmesterem, nagyon sokat köszönhetek neki, és nemcsak szakmailag. Olyan mentális és lelki tréninget is kapok tőle, ami szerintem ebben a szakmában elengedhetetlen. Egy jó énektanár egy jó pszichológus is egyben: Brigitta segített a szorongásaimon is lazítani. És olyan nagy volumenű projektek kapcsán is számíthatok rá, mint a Streisand-estem. Segít, hogy Barbra nagyívű dalait a lehető legtökéletesebben át tudjam adni – anélkül, hogy attól szoronganék, hogy úgy kéne őket elénekelnem, akár Streisand. Mert azt nyilván nem lehet.

Pláne, hogy Streisand bevallottan nem énekli el kétszer ugyanúgy ugyanazt a dalt.

Próbálom a saját képemre formálni a zenéjét. Ahogyan a zenekarral a dalaihoz nyúltunk, abból az köszön vissza, hogy mit gondolok Streisandról, illetve az életművéről. A saját stílusomat, hangomat, személyiségemet mutatom meg az ő dalain keresztül.

Erre utal az est címe is, a „Kozma Orsi: Barbra Streisand! – és én?”. De mit keres a végén a kérdőjel?

Amikor Zöldi Gergellyel, az est dramaturgjával elkezdtük összerakni a produkciót, mondtam neki (én, a szorongó), hogy biztosan lesznek fanyalgók, akik azt kérdezik majd: hogy jövök én – aki Barbra nyomába sem érhet – ahhoz, hogy Streisand-dalokat énekeljek? Gergőnek pedig megtetszett a „nyavalygásom”, és azt mondta, akkor álljunk bele ebbe a dologba, és jelenjen meg valahogy a címben is. És persze azt is hozzá kell tenni, hogy az est folyamán nemcsak énekelni fogok, hanem lesznek Streisanndal kapcsolatos sztorizgatások is. Ebben Szabó Kimmel Tamás lesz a kiváló partnerem, akivel duetteket is éneklünk majd: egyszer Barry Gibb, másszor Neil Diamond bőrébe fog belebújni. Egy nagyon fordulatos, és abból a szempontból szokatlan este lesz, hogy a nagy slágerek mellett, mint a People, az Evergreen vagy a The Way We Were, kevésbé ismert dalai is elhangzanak majd. Barbra kis jazzklubokból indult a világhírnév felé, abból az időből is fogunk dalokat játszani – kronológiai sorrendben haladva. De felcsendül majd a New York State of Mind is, amit imádok, és amivel annak idején a kőbányai Szt. László Gimnázium „Ki mit tud?”-ját megnyertem. Számomra ez egy szerencsét hozó dal, de erről is lesz majd egy jó történet, amit elmesélek az este folyamán, amelyen a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar lesz a kísérőm – ők fogják a Cseke Gábor és Hárs Viktor által írt gyönyörű vonós hangszereléseket életre kelteni.

Barbra gyerekkori ikonod, de mióta érlelődött benned egy ilyen est létrehozásának ötlete?

Igen, gyerekkoromban hallottam őt először énekelni, és már akkor nagyon nagy hatással voltak rám a dalai. Azóta is meghatározó számomra az éneklési stílusa, ami semmivel sem összehasonlítható. Ő olyan előadó, aki sosem kötött kompromisszumokat, legyen szó a művészetéről vagy a külsejéről (rengetegen próbálták rábeszélni például, hogy műttesse meg az orrát, de nem állt kötélnek). És ez számomra ugyancsak példaértékű.

Számomra pedig az is figyelemreméltó, hogy ahogy Streisand autodidakta módon tanult meg énekelni, te magad a jazzt tanultad így.

Valóban nem végeztem jazz tanszakot, teljesen önállóan tanultam a műfajt, ebben nemcsak az volt segítségemre, hogy rengeteg jazzt hallgattam, hanem az is, amilyen feladatok megtaláltak, mondjuk a Cotton Club Singersszel.

Aztán lett egy jazz kvartetted is…

Az egy véletlennek volt köszönhető: Maloschik Róbert által a legkiválóbb emberekkel, olyanokkal kezdtem dolgozni, mint Cseke Gábor, a néhai, drága Mohai Andris, Szandai Mátyás – a legelső felállás még ez volt. Ők egytől egyig olyan kiváló zenészek, akik mellett muszáj volt felkötnöm a gatyámat, és akiknek rettentően hálás vagyok. Ahogy Dés Andrisnak is, aki megmutatta nekem Nancy Wilson vagy Dee Dee Bridgewater lemezeit. Ők mind nagy hatással voltak rám. Meg persze a már említett Streisand is, akinek nagyot sokat hallgattam a dalait, és akinek a színésznői munkássága is lenyűgöz. Annyira természetesen és magával ragadóan árad belőle a vele született tehetség – ilyen őstehetségek pedig nagyon ritkán pottyannak közénk a Földre.

A tehetség mellett Streisand nagyon hisz a kemény munkában, amit magad is korán megtanultál. Énekesnőként megjártad a szamárlétrát, a pályád eleje óta sok energiát és alázatot teszel a produkcióidba.

Köszönöm, hogy ezt mondod! És remélem, nem tűnik majd szerénytelennek, de iszonyúan szorgalmas tudok lenni, nagyon szeretek gyakorolni, próbálni – ez az egyik vesszőparipám, ez által tudom magamból kihozni a maximumot. Azt gondolom, azért tudok még fennmaradni és felvenni a versenyt a mai énekesnők mellett, mert a szorgalmam, a kitartásom visz. Ezt úgy tanultam meg, hogy amikor bekerültem a zenész szakmába, a szamárlétra legaljáról kellett kezdenem, de mindig mindenben megtaláltam a szépséget! Imádtam nagy előadók, zenekarok vokalistájaként lemezeken dolgozni, koncerteken énekelni. A próbákon vokalistaként rengeteget tanultam abból, hogy figyeltem, hogyan dolgozik Tátrai vagy Koncz Zsuzsa, miként tudják megfogalmazni a lényegét egy dalnak, és aztán hogyan működnek a színpadon. Én akkor – és már jóval azelőtt is, a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjaként – megtanultam, mi a munka. Azóta is szeretek dolgozni, szeretek szorgalmasnak lenni, és azt vallom, ha az ember kellő energiát fektet a munkába, ha nem félgőzzel csinálja, hanem megpróbálja a legjobbat kihozni közben magából, akkor nagyon jó dolgokat képes létrehozni.

2022/7/08 : mupa 2 komment
Kannabisz, ostya és sajt „Észak Velencéjében”? – Hollandok a fapapucson és a tulipánon túl

Kannabisz, ostya és sajt „Észak Velencéjében”? – Hollandok a fapapucson és a tulipánon túl

Kannabisz, ostya és sajt „Észak Velencéjében”? – Hollandok a fapapucson és a tulipánon túl

Hollandia és fővárosa – különösen Közép-Európa felől szemlélve – rendkívül izgalmas, szokatlan és sokszínű, sokaknak elsőre talán mégis a bicikli, a tulipán, a fapapucs, esetleg a gasztronómia és a legális bódulás lehetősége ugrik be. Pedig a szélmalmok földje és annak hivatalos központja ennél is sokkal többet kínál… A BFZ és a Müpa szeptemberi közös fesztiváljával idén nem is csak egy, hanem – az Amszterdam csatornáin láthatókhoz hasonlatosan – rengeteg apró híd épül majd fel, amelyeken képzeletben átsétálva kicsit jobban megismerhetjük a holland kultúrát.

amsterdam_c_pexelslieneratniece.jpg

Amszterdami utcakép © Liene Ratniece, Pexels

A tavaly átalakult Európai Hidak fesztiválon szeptemberben már nem egy ország, hanem egy város művészeti életébe pillanthatunk be – az eseménysorozat idei fő partnere a legendás amszterdami Concertgebouw, de a program természetesen nem szorítkozik a klasszikus zenei koncertekre, hiszen ezek mellett popos ínyencségek, ikonikus előadók és holland kapcsolódású filmek segítségével kerülhetünk közelebb e vibráló vidék kultúrájához. Lássuk is, miből válogathatunk!

Scarlett Johansson és a holland aranykor, Rembrandt és a krimi

Jan Vermeer van Delft kétségkívül a holland aranykor egyik utolsó géniusza volt, nagy hatású életműve sokakat ihletett meg, festményei minden évben tömegeket csábítanak be a múzeumokba. Egyik legismertebb munkája a Leány gyöngy fülbevalóval, amely rejtélyes volta és földöntúli színei mellett a Scarlett Johansson főszereplésével látható, azonos című filmnek köszönhetően vált széles körben ismertté. De Peter Webber Vermeer festői világát vizuális elemekkel is felidéző mozija nem az egyetlen kultikus film a fesztivál menüjén! Látható lesz Peter Greenaway Éjjeli őrjárata is, amely Rembrandt művét szövi körbe egy sajátságos és érdekfeszítő bűnügyi történettel, jön Paul Verhoeven számos elismerést besöprő, rekordköltségvetésű Fekete könyve, de a német Wim Wenders Párizs, Texas című klasszikusa sem tévedésből került az Európai Hidak műsorába, legendás operatőre ugyanis a ’80-as, ’90-es évek filmnyelvének kialakításában elévülhetetlen érdemeket szerző holland zseni, Robby Müller.           

Műfaji határok? Ugyan!

Egy forró szamba? Netán klasszikus jazz? A Purple Rain… kicsit másképp? Ha van nagyzenekari formáció, amely teljes mértékben fittyet hány a műfaji betonkorlátokra, az a hatvannál is több tagot számláló, négyszeres Grammy-díjas holland Metropole Orkest, amely fennállása óta merészen kalandozik a pop, az elektronika, a jazz és a világzene területein, ehhez pedig nemritkán világsztárokat hívtak partnerül Ella Fitzgeraldtól Herbie Hancockig, Bonótól Caro Emeraldon és a Basement Jaxxen át a Müpa közönsége számára is régi ismerős Pat Methenyig, Cory Henryig és Anoushka Shankarig. Nemhiába ők nyitják az Európai Hidakat, Budapesten állandó vendégkarmesterükkel, Miho Hazamával mutatják be Vince Mendoza, Donny McCaslin, Cory Wong, Mark Guiliana és Morris Kliphuis vadonatúj darabjait.

Simogató melankólia egy introvertált és meglepően kishitű szupersztártól

Nem tartja magát klasszikus zenésznek, és már majdnem negyven volt, amikor a világ elé tárta művészetét, arra azonban egyáltalán nem számított, hogy egyetlen éjszaka leforgása alatt milliós hallgatósága (és hallgatottsága) lesz. Arra pedig gondolni sem mert, hogy egy napon a világ legjelentősebb komolyzenei kiadója, a Deutsche Grammophon képviseli majd, és főállásban járhatja a bolygó fontos koncerttermeit. Hogy ki ő? A holland Joep Beving, akinek több stílus felől értelmezhető, ugyanakkor összetéveszthetetlen, szomorkásan szép zongoramuzsikáját receptre kellene felírni mindenkinek, aki nehezen áll le a napi pörgés után – a hatás ugyanis nem marad el: mélyről felszabaduló sóhajok és kisimult idegrendszer a jutalma mindazoknak, akik elmerülnek a csendes zeneszerző-pianista dallamaiban.

Muzikális együtthatók – alkalmi kollaborációk az Európai Hidakon

A fesztiválok remek alkalmat teremtenek arra, hogy az egymás munkássága iránt érdeklődő művészek olyasmit is kipróbáljanak, amire máskor talán nem lenne lehetőségük, olyan zenésztársakkal lépjenek színpadra, akikkel ritkán vagy sosem tehetik, és közösen hozzanak létre valami újat, valami „csak itt és csak most” átélhetőt. Szokatlan, meglehetősen érdekesnek ígérkező párosításokban az Európai Hidakon sem lesz hiány: együtt lép színpadra például a holland roots rockban utazó Dawn Brothers és a tiszteletbeli magyarként szeretett, hazánkban rendkívüli népszerűségnek örvendő Ripoff Raskolnikov formációja. Szintén egyszeri és megismételhetetlen csemegét kínál az Amsterdam-Budapest Undergroundot alapító Fenyvesi Márton, az Amszterdamban élő Tristan Renfrow dobos és a DownBeat magazin által a 2019-es év felfedezettjének választott Tineke Postma szaxofonos közös koncertje, amely során bízvást elfelejthetjük a földrajzi és zenei korlátokat!

Örömhír a klasszikus zene rajongói számára, hogy ők is találhatnak maguknak érdekes párosítást az eseménysorozaton. Fassang László orgonaművész és nagyszerű holland pályatársa, Sietze de Vries a Müpában már jól ismert Orgonapárbaj formájában mérkőzik meg egymással – ám vérre menő harcról szó sincs, a cél az, hogy a közönség jól szórakozzon, és közben ízelítőt kapjon Jan Pieterszoon Sweelinck lenyűgöző munkásságából.

A pont az i-n

Az Európai Hidak társszervezője, a Budapesti Fesztiválzenekar minden évben a partnerváros (és -ország) pezsgését, sokszínűségét középpontba állító koncertekkel készül. Idén sem lesz ez másként: a BFZ hangversenyének műsorán Beethoven Eroicája mellett helyet kapott a néhány éve elhunyt, generációja legnagyobb hatású holland komponistájaként számon tartott, a The Guardian által az egyik legkiemelkedőbb 21. századi zeneszerzőnek nevezett Louis Andriessen hazánkban ritkán hallható darabja. Emellett Mozart saját maga és testvére számára írt kompozícióját egy extravagáns, világsztárként ünnepelt zongorista testvérpár, Lucas és Arthur Jussen adja elő, akikkel a világ vezető zenekarai dolgoznak, és akik a Konzerthaus Berlin 2021/22-es évadának rezidens művészei voltak. De a BFZ alapító-vezetője, Fischer Iván fellép az Amszterdami Concertgebouw Zenekarával is, amellyel régre visszanyúló kapcsolatot ápol, és amelynek tiszteletbeli vendégkarmestere. A műsorban meghatározó Bartók-művek hangzanak el – a Hegedűverseny hazánk egyik legkiemelkedőbb hegedűművésze, Kelemen Barnabás közreműködésével –, majd Beethoven felejthetetlen V. (c-moll, „Sors”) szimfóniája zárja a nagyszabású koncertet. 

europaihidak2022_lucasjussen_arthurjusssen_c_marcoborggreve.jpg

Fotó: Lucas és Arthur Jussen © Marco Borggreve 

4 lebilincselő olvasmányélmény, ami felejthetetlenné teszi az idei nyarat

4 lebilincselő olvasmányélmény, ami felejthetetlenné teszi az idei nyarat

4 lebilincselő olvasmányélmény, ami felejthetetlenné teszi az idei nyarat

Nincs is jobb dolog, amivel el lehet tölteni a hosszú, ráérős nyári napokat, mint belefeledkezni egy-egy könyvbe, és teljesen elveszni a betűkből teremtett univerzumban. Vannak ugyanis kötetek, amelyeknek meg kell adni az időt és a figyelmet, amelyeket nem lehet, sőt nem szabad kapkodva olvasni. Mutatjuk, milyen lebilincselő műveket érdemes kézbe venned idén nyáron, hogy egyúttal az ősz izgalmas irodalmi programjaira is felkészülhess. A következő könyvek szereplői ősszel ugyanis életre kelnek a Müpában!

2021-adult-summer-reading-list-f.jpgForrás: Getty Images stock

Halász Rita: Mély levegő

 „Ott a kérdés, hogyan engedhettem ezt meg. Hogy nem vettem észre? Ez a legrosszabb. Az érzés, ha arra az emberre gondolok, aki lettem mellette. Egy szomorú, fakó arcú nő. Akinek nincs önbizalma, azt sem tudja, mit akar az élettől” – az idézet Halász Rita első könyvéből, a Mély levegőből származik, amely megjelenésétől kezdve óriási siker. Nem is csoda, hiszen amellett, hogy kivételes és sokat ígérő írói bemutatkozás, hiánypótlóan rántja le a leplet a bántalmazó kapcsolatok dinamikájáról, egy házasság végéről: a „menni vagy maradni”, a „megmenteni vagy menekülni” dilemmájáról. Arról, miként lehet egy bántalmazó kapcsolatból gyerekekkel menekülni – szabadulni. És nem utolsósorban arról, hogy a valós, lelki szabadulásig milyen keserves út vezet… A Margó-díjas Halász Rita regénye magával ragadó, tabudöntő alkotás, amelyben a szerző nem kendőz el semmit, ellenben igazságot sem szolgáltat senkinek, csak azt mutatja be, mi történik, ha egy házasságban teljesen elbillennek a hatalmi viszonyok. És azt, mi következhet ezután. A szerző kötete október 12-én elevenedik meg a Liszt Ünnepen: az est során Pálos Hanna előadásában hangzanak majd el részletek a műből, Beck Zoltán játékával kísérve.

halasz-rita-mely-levego-konyv-libri-magazin-cikk-1024x640.jpgHalász Rita: Mély levegő, Forrás: magazin.libri.hu 

 

Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóval

Szinte nincs olyan kultúrakedvelő, aki ne találkozott volna már a holland festő, Jan Vermeer van Delft legismertebb művével, amelyet sejtelmessége miatt az „Észak Mona Lisájaként” is emlegetnek. Az 1665-ben készült kép körül sok a talány: nem tudni, megrendelésre készült-e, és ha igen, kinek a részére. Ahogy azt sem, ki lehetett a festő modellje. Vannak, akik úgy gondolják, Vermeer lánya látható a képen, mások szerint a szeretője, de olyan is akad – mint a hágai Mauritshuis igazgatója, ahol a kép található –, aki szerint a gyöngy fülbevalós lány nem hús-vér személy, inkább egy időtlen női figura. Erre a kérdésre próbált választ találni Tracy Chevalier, aki különleges regényében tárta az olvasók elé a maga elképzeléseit. Történetében – amely az ártatlanság megrontásának és a zsenialitás árának megható ábrázolása – a lány egyfajta asszisztens a festő mellett, és végül modellt is áll neki a festő feleségének fülbevalójában. A regény két film alapjául is szolgált, ezek közül a Scarlett Johansson és Colin Firth főszereplésével, Peter Webber rendezésében készült nagy sikerű alkotást tekintheti meg a közönség szeptember 18-án a Müpában. A vetítés előtt és után Réz András filmesztéta beszél Webber filmjéről, amely maga is olyan, akár egy képzőművészeti alkotás.

lany_gyongy_fulbevaloval_port.jpgScarlett Johansson és Colin Firth a Lány gyöngy fülbevalóval című film jelenetésben, Forrás: port.hu

 

Bartis Attila: A vége

Bartis Attila túlzás nélkül a hazai irodalmi szcéna egyik legsokoldalúbb alkotója, akinek A nyugalom és A vége című kötetei remekművek, melyeket mindenkinek el kellene olvasnia. Utóbbi egy olyan monumentális alkotás, egy olyan nagyregény, amelynek meg kell adni az időt. Ráérősen jó olvasni, minden mondatot megérlelve magunkban, ugyanis nemcsak a története, hanem maga a nyelvezete is gyönyörű, egyebek mellett ilyen mondatokkal: „Az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban.” A vége lebilincselő, sodró erejű történet apa és fia kapcsolatáról, szerelmekről, egy férfi éréséről és (cseppet sem könnyű) sorsáról. Bartis egy korábbi interjúban elárulta, hogy a nagy elődök közül Dosztojevszkij gyakorolt rá jelentős hatást, és onnan tudja, hogy egy szöveg – amelyet ír – jó, hogy mindenestül a sajátja. Október 3-án a Marosvásárhelyről Budapestre áttelepült író, fotográfus, színházi szerző munkásságát állítja középpontba a Müpa Literárium-estje, amelyet Fekete Ernő és Darvas Kristóf közreműködésével láthat a közönség.

 bartis_kp_1.jpgBartis Attila, Forrás: irodalmiszemle.sk

 

Darvasi László: A veinhageni rózsabokrok

Meghalt az apám. Reggelre könnyű és engedelmes lett a teste, csak pillantásában éreztem némi csodálkozást, mert nyitva maradt a szeme, én meg nem zártam le, gondoltam, nem véletlenül maradt így. Néztem egy ideig, egészen közel hajoltam sápadt arcához, aztán átkaroltam és kihoztam az udvarra, a ház előtti torzsákra fektettem, ahol a kecske is legelni szokott, arcát lapulevéllel befedtem, ő akarta így. Tegnapelőtt este, amikor még élt, s beszélni is tudott, azt suttogta, ha majd nem lélegzik többé, ne temessem el rögtön, mert bár lesz, ami gyorsan elszáll, a test, majd meglátom, szánni való körülményességgel búcsúzik ettől a képtelen helyezettől, tudod, suttogta, az élet túlbecsülhetetlen.” Micsoda mondatok! Darvasi László a novellaforma egyik legjelentősebb mestere – ezt pedig A veinhageni rózsabokrok című, 1993-as novelláskötete óta tudjuk, ebből származik a megkapó idézet is. Olvasva a könyvet azt is megtapasztalhatjuk, hogy Darvasit lényegében a kezdetek óta ugyanaz érdekli: a halál, a pusztulás, a szerelem, a megbocsátás, a bűn, a morál. Ezek köszönnek vissza későbbi alkotásaiban is, legyen szó nagyregényeiről, novelláiról, tárcáiról és színdarabjairól vagy mesekönyveiről. Amikor egy interjúban arról kérdezték, mit szeret az írásban, azt felelte: „Olyan, mintha jobban élnék, erősebben, amikor írok” – és mi épp ezt érezhetjük elementáris erővel ható novelláit olvasva. Hatvanadik születésnapja alkalmából november 21-én az írót olyan neves pályatársak köszöntik a Müpában, mint Závada Pál, Parti Nagy Lajos vagy Szilasi László, akik erre az alkalomra írt szövegekkel, paródiákkal érkeznek. Az alkotások két remek színész, Bíró Kriszta és Harsányi Attila előadásában hangzanak el, de zenekarával fellép Darvasi Áron, az író fia is. Kár lenne kihagyni!

darvasi.jpgDarvasi László, Fotó: Szüts Miklós

„Hallgass a belső hangra; a tehetséged az, ami ki akar törni” – Joep Beving, akiből egy éjszaka alatt lett világsztár

„Hallgass a belső hangra; a tehetséged az, ami ki akar törni” – Joep Beving, akiből egy éjszaka alatt lett világsztár

„Hallgass a belső hangra; a tehetséged az, ami ki akar törni” – Joep Beving, akiből egy éjszaka alatt lett világsztár

A holland zeneszerző-zongoristát – aki szeptember 25-én érkezik új albumával a Müpába – ma a legnagyobbak között tartják számon, több millióan hallgatják szerzeményeit világszerte, és a legrangosabb koncerttermekben látják vendégül. Pedig a siker nem jött könnyen és nem jött hamar: közel a negyvenhez szedte össze bátorságát, hogy a saját lakásában komponált zenét feltöltse a Spotifyra. Az eredmény? Egy éjszaka alatt többmilliós letöltés. Így indult Joep Beving szárnyalása, aki kvázi „konyhai zeneszerzőből” lett világsztár, és végre feladhatta állását, hogy azzal foglalkozzon, amivel mindig is szeretett volna: zenével.

joep-beving.jpgFotó: Rahi Rezvani

„Hallgass a belső hangra; a tehetséged az, ami ki akar törni…”

A Bevingtől származó idézet így folytatódik: „és ami célt fog adni neked. Valami olyasmit, amit pénzzel nem lehet megvenni.” És hogy miért tartotta fontosnak ezt hangsúlyozni? Mert ő maga sokáig nem hallgatott arra a bizonyos belső hangra. A kishitűsége ugyanis erősebb volt.  

Pedig Bevingnek gyerekkorától a zene volt a mindene, szinte zongorázva nőtt fel. „Azt hiszem, a szerelem akkor kezdődött, amikor már elég idős voltam ahhoz, hogy felmásszam a zongora mögé, ami a szüleimnél volt otthon. De ki tudja, talán így születtem” – hangsúlyozta egy interjúban. Elmondása szerint leginkább improvizálni szeretett, jazz-zongoristává akart válni. Ennek ellenére kishitűsége – ami korábbi hátfájdalmaiból is táplálkozhatott, amelyek miatt kénytelen volt megszakítania a konzervatóriumi tanulmányait – sokáig eltántorította attól, hogy beteljesítse álmát. A zene helyett így közigazgatást kezdett tanulni, de tanulmányai felénél átnyergelt a reklámiparba, ahol zenéért felelős munkatársként valamennyire teret engedhetett zenei kreativitásának, végig remélve, hogy egyszer eljön a pillanat, amikor megélhet a zenélésből. Viszonylag sokat kellett várnia arra, hogy ez a vágya elkezdjen megvalósulni: 38 éves volt, amikor már nem tudta tovább figyelmen kívül hagyni a zenélés iránti vágyát. „A szakadék aközött, amit csináltam, és amit legbelül éreztem, hogy tennem kellene, oda vezetett, hogy vigaszt kerestem a nagymamámtól örökölt zongora mögött (…) Ez lett a terápiám és az erődöm. Segített újra összekapcsolódni a valódi énemmel” – mesélte.

Amatőr zenészből világsztár egy éjszaka alatt

Beving hát végre visszaült a zongorához, és elkezdett zenét szerezni, leginkább a saját maga és a környezete örömére. Első, Solipsism című albumát a családja szórakozására rögzítette, majd gondolt egyet, és feltöltötte a Spotifyra. Az otthon rögzített zenedarabjait pedig egy éjszaka alatt több millióan hallgatták meg, szinte egyik napról a másikra vált ismertté, akiért a legnagyobb lemezkiadók kezdtek el foggal-körömmel harcolni. Azt hozzá kell tenni, hogy korábban maga is próbálkozott egy-kettőnél, ám miután senki sem akarta kiadni a Solipsism című lemezt, végül 2015-ben saját költségen nyomtatta ki vinylre, 1500 példányban. Aztán jött az internetes siker, és az amatőr holland zongorista „kénytelen” volt otthagyni a munkahelyét, ugyanis világsztár lett belőle.

Azóta pedig meghódította a világ legnagyobb színpadait: játszott jazzfesztiválokon, ahogy olyan legendás operaházakban és hangversenytermekben, mint a Sydney Opera House vagy az amszterdami Concertgebouw. „Ha teljesen őszinte akarok lenni, amikor először játszottam a Concertgebouw-ban, szentségtörésnek éreztem a dolgot (…) Igyekszem nem sokat gondolni azokra a világhírű zenekarokra vagy szólistákra, akik előttem léptek fel ott” – tette hozzá nevetve. 

Az egyik legismertebb művész, aki nem tartja ugyan magát klasszikus zenésznek, mégis a világ legrangosabb hangversenytermeiben lép fel és a Deutsche Grammophon képviseli

Bevinget szinte azonnal szerződtette a világ legjelentősebb komolyzenei kiadója, a Deutsche Grammophon, miután Christian Badzura, a kiadó egyik ügyvezetője meghallotta egy füstös berlini bárban a zenéjét – nem volt kérdés számára, hogy meg akarja szerezni. Ennek ellenére Beving nem tartja magát klasszikus zenésznek. „Őszintén szólva nem sokat gondolkodtam azon, hogy egy komolyzenei kiadóról van szó. Rögtön világossá tettem, hogy nem tartom magam klasszikus zenésznek, és soha nem is adtam ki magam annak. Mint mondtam, én csak olyan zenét készítek, amit szeretek hallgatni, és nyilvánvalóan áldás, hogy sokan ugyanígy éreznek” – mondta.

72dpi_joep_beving_rahi_rezvani_2022.jpg
Fotó: Rahi Rezvani

De akkor hogyan is határozható meg a stílus, amiben alkot? Nos, épp az a legjobb benne, hogy sokféleképpen: akár komolyzene, akár a pop, de még az avantgárd irányából is értelmezhető. Szerinte pedig a sikerének épp az a titka, hogy a játékának minimalista, illetve elmélkedő stílusához bárki könnyen tud kapcsolódni. Mindeközben pedig a dalai összetett, mély emberi érzéseket jelenítenek meg – nem csoda, hogy őt hallgatni olyan, akár egy elnyújtott meditáció. „A célom az, hogy harmóniát teremtsek az emberek között” – mondta Beving, akinek stílusára elmondása szerint olyan neves zenészek hatottak, mint Arvo Pärt, Chopin, a Radiohead és többek közt Keith Jarrett.

Akinek pedig a zenéje ennyire szabad és intuitív (onnan tudja, hogy zeneszerzés során jó úton jár, ha a teste is jelez a libabőrrel), annak az alkotási folyamatát sem köti gúzsba semmilyen szabály. „Megpróbálok kilépni az egyenletből és elfogadom azt, ami kijön, és ami helyesnek tűnik” – magyarázta.

És hogy megváltozott-e a zenéhez való viszonya, amióta már nem csak hobbi számára?

A tőle megszokott megfontoltsággal (és még mindig némi szűnni nem akaró kishitűséggel) azt válaszolja: igen. „Sosem láttam magam művésznek…belülről éreztem, de nem mertem így látni magam – pláne zeneszerzőként. Ez viszont nagyon megerősítette a zenével való kapcsolatomat, és nagyon hálás vagyok érte. Most komolyan kell vennem magam, ami még mindig nehéz, de izgalmas. És az egyetlen dolog, amit tehetek az az, hogy keményen dolgozom, hogy zenét írjak és remélhetőleg olyan dolgokat alkossak, amelyeket az emberek értékelnek. Ugyanakkor szeretnék teljesen nyitott és őszinte lenni arról, hogy mi van mögötte.”

Legújabb albuma például, a Henosis – amivel a Müpába érkezik az Európai Hidak fesztiválra – a valósággal való kapcsolatunkat és azt kutatja, mi az, ami a valóságban alapvető – a közvetlenül érzékelhetőn túl. „Úgy képzeltem el, mint egy utazást a kozmoszba, ugyanakkor egy utazást a legbelsőbb énünkbe. Mintha több dimenzión keresztül utaznál, és végül visszatérnél annak a felismeréséhez, hogy minden, amit tudnod kell, már valahogy jelen van benned.” Ez pedig, bárhonnan is szemléljük, meglehetősen reményteli gondolat.

joep_beving.jpg

Fotó: Joep Beving, Forrás: podcast.kenamiphoto.com

A legmagyarabb osztrák blueszenész - Ripoff Raskolnikov esete a magyarokkal

A legmagyarabb osztrák blueszenész - Ripoff Raskolnikov esete a magyarokkal

A legmagyarabb osztrák blueszenész - Ripoff Raskolnikov esete a magyarokkal

Bár Ausztriában látta meg a napvilágot, a magyar bluesélet legalább annyira magáénak tekinti, mint osztrák szomszédaink. Sőt, talán még sokkal inkább. Több mint 35 éve annak, hogy barátai meghívására Ripoff Raskolnikov Magyarországra látogatott, ahol a Palermo Boogie Gang tagjaival adta első koncertjét. Ha megkérdezik, büszkén vallja: hiába osztrák állampolgár, hiába énekel angolul, lélekben leginkább magyarnak érzi magát. Ahogy ő fogalmaz, a kedélyesebb magyar lelkület mindig is közelebb állt hozzá, mint a tüchtig osztrák mentalitás. A magyarok pedig örömmel fogadták maguk közé, és tekintik azóta is teljes értékű magyar blueszenésznek. 

2018-2019_tavasz_190312_a_ripoff_raskolnikov_band_es_baratai_c_nagy_attila_kicsi_mupa_na20190313_34.JPG2019-es koncertje után idén ősszel a Rotterdamból származó holland roots rock zenekar, a Dawn Brothers oldalán tér vissza a Müpába 
Fotó: Nagy Attila / Müpa

Linzben született, értelmiségi családba, édesapja fizikus, ő maga mégis inkább a bohém életet választotta, és 18 évesen a szülői fészket elhagyva nekivágott Európának. „Nem láttam sem az én családomban, sem a környezetemben olyan életet, ami nekem tetszett volna” – mesélte pár éve egy interjúban. És bár eleinte azt tervezte, néhány hónapnyi munka után továbbáll India vagy Thaiföld felé, végül utcazenészként csavarogta be az európai nagyvárosokat. A pénzkereset sosem motiválta, neki elég volt annyi, amennyi épp elegendő a szükséges túléléshez. Már ismert zenészként is ugyanabba a grazi garzonba tért haza egy-egy koncert után, amelyet az utcazenész évek után bérelt ki, bár időközben egy kis Vas megyei faluban, Hegyházszentpéteren vett egy parasztházat, ahova szívesen elvonul. „A falu befogadott, aminek roppant örülök. Nem azt mondom, hogy mind a kétszáz lakos kedvel, de rengeteg jó barátra leltem.”

ripoff2_bardosi_katinka.jpgBár Linzben született, egy alig 180 fős Vas megyei községben érzi magát leginkább otthon
Fotó: Bárdosi Katinka

Bár Európa minden csücskében otthon érzi magát, amit Ripoff képvisel, az a vérbeli közép-európai blues: olykor heves érzelmektől fűtött, máskor pedig decens melankóliával teli. Dalai jóleső egyedüllétről és kínzó magányról, szerelemről és bánatról egyaránt mesélnek. Kortársaihoz hasonlóan ő is a woodstocki lázzal együtt kezdett el érdeklődni a gitározás iránt, 15 évesen pedig már szinte megszállottan hallgatta a lemezeket: „A blueshoz a hatvanas évek nagyjain, a Rolling Stoneson, Bob Dylanen, Jimi Hendrixen keresztül jutottam el. Tőlük haladtam aztán az eredet felé, jutottam el Sonny Terryn és Brownie McGheen keresztül a nekem olyannyira kedves figurákhoz, Robert Johnsonhoz, Skip Jameshez, Blind Lemon Jeffersonhoz és John Lee Hookerhez.” És bár a nyugati ikonok, mint Dylan és Waits hatása felfedezhető a muzsikájában, Ripoffnak mégis sikerült olyan módon beépítenie ezt saját zenéjébe, hogy az a közép-európai szívvel is rezonál. Hiába német az anyanyelve, beszél folyékonyan franciául és magyarul is, dalait következetesen angolul írja.

Azt mondja, erről is csak a blues tehet, hiszen igazán csak az angol nyelv hanglejtése és ritmikája tudja visszaadni a blues esszenciáját. „Mindig szövegcentrikus számokat írtam, bár a dalok többsége úgy születik, hogy a szobámban elkezdem pengetni a gitáromat, majd kitalálok egy akkordmenetet. Amikor pedig már úgy érzem, hogy működik a zene, írok hozzá szöveget. Szerintem a szó és a hang közötti közjáték a legfontosabb, ez az a zenei világ, amely engem igazán érdekel. Számomra akkor érdekes a dolog, ha a szöveg és a zene egyensúlyban van.”

2018-2019_tavasz_190312_a_ripoff_raskolnikov_band_es_baratai_c_nagy_attila_kicsi_mupa_na20190313_05.JPGIkonikus kalapja és csíkos zakójának gomblyukába tűzött piros rózsa mára már szinte védjegyévé vált
Fotó: Nagy Attila / Müpa

Koncertjein általában saját dalokat énekel, mára már szinte védjegyévé vált fekete, csíkos zakójában, kalapjával és a gomblyukába tűzött ikonikus piros rózsával. Művésznevét az orosz irodalom egyik legtragikusabb alakjától kölcsönözte még karrierje elején: Dosztojevszkij főhősének menthetetlen kívülállóságában azonnal magára ismert, hiszen annak ellenére, hogy szinte mindenhol otthonosan mozog, legyen az Graz vagy Budapest, sosem érzett magában vágyat arra, hogy egy helyen horgonyozzon le. Leküzdhetetlen szabadságvágya az évekkel ugyan csillapodott kissé, manapság is egyfajta remeteként, kívülről szemléli a körülötte lévő világot. Az ő igazi otthona a blues.

Ripoff Raskolnikov és a Rotterdamból származó roots-rock zenekar, a Dawn Brothers ismerik egymást – ráadásul utóbbi dobosa, Rafael Schwiddessen félig magyar származású. Valamiért azonban eddig még sosem álltak együtt színpadra – egészen mostanáig. Szeptember 18-án ugyanis nemcsak egy estén, de közös dalokkal is érkeznek majd a Müpába.

„Semmi mástól nem leszek ennyiszer libabőrös” – a kóruséneklés a hosszú élet titka

„Semmi mástól nem leszek ennyiszer libabőrös” – a kóruséneklés a hosszú élet titka

„Semmi mástól nem leszek ennyiszer libabőrös” – a kóruséneklés a hosszú élet titka

Tudtátok, hogy éneklés közben egy kórus tagjainak még a szíve is egyszerre ver? Hogy a világ valaha volt legnagyobb kórusában 121.440 ember énekelt együtt? És hogy az éneklés a fájdalmat is képes enyhíteni? Kórusba járni tökéletes közösségi élmény – egy kórust hallgatni pedig sok-sok libabőrös katarzisbonbon. Teszteljétek nálunk, a IV. Budapesti Nemzetközi Kórusünnepen!

2017-2018_tel_171219_thomas_trotter_cambridgei_st_johns_college_fiukorusa_c_nagy_attila_mupa_mupa_171219_02_thomas_trotter_cambridgei_st_johns_college_fiukorusa_c_nagy_attila_mupa.jpgCambridgei St John Collage fiúkórusa, Fotó: Nagy Attila

„Az éneklés terápia testnek és léleknek. Tökéletes társasági és zenei élmény” – több kórusénekest is megkérdeztünk arról, miért is jó a közös éneklés, az idézett gondolatot pedig már az Oxfordi Egyetem legfrissebb kutatása is alátámasztja.

Az éneklés egyik nagy előnye, hogy fantasztikusan hatékony jégtörő: segít a társas kapcsolatok kialakításában és megerősítésében, és valós alternatívát kínál a közösségi média sokszor elidegenítő, magányos világával szemben. Hogy ez miért fontos? Létezik olyan tudományos elmélet, mely szerint egy kiterjedt, gazdag szociális hálónak több egészségügyi hozadéka lehet, mint mikor valaki leszokik a dohányzásról.

Beszélgetőtársaink mind alátámasztották, milyen komoly közösségépítő ereje van a kóruséneklésnek: „Egyszerre igazi zene és a legemberibb dolog. Tökéletes együttműködést igényel, mégis minden résztvevő egyenként is létfontosságú.” „Olyan, mint egy nagy, közös építkezés. Mindenki belerakja a saját szólamát, és valami csodálatos kerekedik a végén. Felemelő érzés!” „A közös alkotás és a közös érzelmi megélés miatt szeretem.” „Semmi mástól nem leszek annyiszor libabőrös, mint a közös énekléstől. Figyelem, kapcsolódás, öröm, közös repülés. Birds flying high.”

2021-2022_tavasz_220508_enekel_az_orszag_2022_c_palyi_zsofia_mupa_220508_enekelazorszag_palyizsofia_24.jpgÉnekel az ország című kóruskoncert, Fotó: Pályi Zófia 

Énekelj, és tovább élsz!

Azt is kutatások sora bizonyítja, hogy az éneklés boldogabbá tesz és hatékony antidepresszáns. Kifejezetten jó hatással van az agyműködésre, fejleszti a légzést, javítja a tartást, csökkenti az izomfeszültséget és növeli a véroxigénszintet is. A kóristák légzése úgy összehangolódik a közös éneklés során, hogy egy idő után a szívük is egyszerre ver. Szintén nagyon izgalmas, hogy a muzsikálás és a zenehallgatás közben felszabaduló béta-endorfin a fizikai fájdalmat is képes enyhíteni, de azt is megfigyelték már, hogy az immunrendszert is karbantartja. Fokozzuk még? 2008-as közös tanulmányukban a Harvard és a Yale kutatói arra jutottak, hogy a rendszeres éneklés a várható élettartamot is megnövelheti.

A csoportos éneklés több ezer éve jelen van az emberiség életében. Nem véletlen, hogy a történelem során sok kultúrában használták az énekszót gyógyító rituálék részeként, és ma is hatékony terápiás eszköz. Edzésben tartja a memóriát is, így sok más terület mellett a demencia kezelésében is alkalmazzák.

„Kit érdekel, Ella Fitzgerald vagy, vagy sem?”

Sokan gondolhatják most azt, hogy „ez mind nagyon jól hangzik, de én nem tudok énekelni”. Arról megoszlanak a vélemények, tud-e minden ember énekelni, vagy hogy kell-e bármiféle tehetség az énekléshez. Daniel Levitin, a kanadai McGill Egyetem pszichológiaprofesszora és a This is Your Brain on Music című könyv szerzője például azt mondja: „Kit érdekel, Ella Fitzgerald vagy, vagy sem? Leonard Cohent egészen biztosan nem érdekelte, ezért pedig csak hálásak lehetünk neki. Úgy ajándékozta nekünk a dalait, hogy valójában meglehetősen szokatlan hangja volt.”

Másrészt a kórusvilágnak már szinte minden énekléssel kapcsolatos bizonytalanságra van megoldása. Ott vannak például azok a különleges kórusok, ahova olyan emberek járnak, akik nem tudnak tisztán énekelni, vagy nincs önbizalmuk az énekléshez. A Tuneless Choir alapítói abban hisznek, hogy képességektől függetlenül mindenkinek joga van az énekléshez, tagjaik pedig színtiszta örömből és élvezetből, mások ítélkezése nélkül, biztonságos környezetben tehetik ezt. A részvétel és a közös alkotás a fontos, nem az előadás. Jelmondatuk: énekelj úgy, mintha senki sem hallaná. Ha mégis belehallgatnátok az eredménybe, itt megtehetitek.

A finn Mieskuoro Huutajat (Men’s Choir Shouters, Férfi Kiabálókórus) ennél is tovább ment: a kizárólag férfiakból álló kórus visítva, bömbölve és kiabálva ad elő nemzeti himnuszokat és gyerekdalokat. Az eredmény egyszerű, de hangos. És hogy a hangerő egészen biztosan elérje a kívánt minimumot, a kórus alapítója, zeneszerzője és karvezetője – saját bevallása szerint diktátora –, Petri Sirviö dobverővel vezényel. Egy kis ízelítő.

Gigakórusok és egyéb ínyencségek

Másképp meghökkentő az a tízezer énekesből álló (ennél mindig jóval többen jelentkeznek) japán kórus, akik minden decemberben egyszer eléneklik az Örömódát Beethoven IX. szimfóniájából. A darab furcsa módon elválaszthatatlan része Japánban az év végi ünnepi időszaknak, igazi karácsonyi ének, a IX. szimfóniát pedig sehol máshol nem játsszák annyit a világon, mint náluk. Népszerűsége az első világháborúig nyúlik vissza: egy japán hadifogolytáborban bebörtönzött német katonák adták elő először japán közönségnek 1918-ban. Ezen a felvételen 20. alkalommal vezényli a tízezres tömeget a Bernstein-tanítvány Yutaka Sado. Ha csak a méretét nézzük, a Guinness-rekorder kórus nem ez, hanem az a 121.440 énekesből álló alkalmi kórus, amely 2011-ben Indiában énekelt együtt öt percen keresztül.

A klasszikus kórusokon, rekordereken és furcsaságokon túl is léteznek még izgalmas kórusformációk: ott vannak a panaszkórusok, melyek közül az elsőt 2005-ben szervezték meg Birminghamben, de később született budapesti panaszdal is. A hospice-kórusok missziója, hogy a haldoklók számára megszépítsék életük utolsó időszakát. Léteznek virtuális kórusok – ezek egyik legprofibb, legtöbb embert megmozgató mutatványosa (függetlenül a koronavírus-járványtól) az amerikai zeneszerző-karmester, Eric Whitacre. A Soharóza kórus által létrehozott teljesen egyedi műfaj pedig a catwalk-koncert: társadalmi problémákról, jelenségekről énekelnek a témákhoz illeszkedő, látványos és elgondolkodtató jelmezekben, egy színházi elemekkel tarkított extrém divatbemutató keretében.

Kórusok kórusa

Ha pedig a világ legjobb kórusaival is szeretnétek megismerkedni egy kicsit közelebbről, ebben is segítünk. A kérdés meglehetősen szubjektív, de léteznek már objektív listák is. Döntsetek ti, melyik a legszimpatikusabb. A BBC Music Magazin 10-es listáját itt találjátok. Az Interkultur pontszámok alapján listázta a világ 1000 legjobb kórusát, itt is érdemes körülnézni és inspirálódni. Náluk a dél-afrikai Stellenbosch University Choir az abszolút első. A brit Gramophone Magazin listája régebbi, 2010-es, de szintén impozáns: náluk a Sir John Eliot Gardiner által alapított, barokk zenére specializálódott Monteverdi Kórus a favorit.  

Ha viszont élő kórusélményre vágytok, várunk titeket július első hétvégéjén, a IV. Nemzetközi Kórusünnep koncertjein!

Tartalmas beszélgetések, beszélgetős tartalmak – elindult a Húzónév, a Müpa új portrébeszélgetés-sorozata

Tartalmas beszélgetések, beszélgetős tartalmak – elindult a Húzónév, a Müpa új portrébeszélgetés-sorozata

Tartalmas beszélgetések, beszélgetős tartalmak – elindult a Húzónév, a Müpa új portrébeszélgetés-sorozata

A slow life mozgalom képviselői szerint a boldog élet kulcsát a lelassulásban kell keresnünk. Mi hisszük, hogy a kultúrának, a művészetnek és a tartalmas beszélgetéseknek helyük és idejük van, és nyüzsgő életünkben egyre nagyobb szükség van rájuk. Most pedig, a nyár beköszöntével el sem képzelhetnénk jobb alkalmat az örömteli lelassulással való barátkozásra! Ezért is indított a Müpa Húzónév címmel egy sorozatot az évad során rögzített portrébeszélgetésekből, amelyben az intézményhez szorosan kötődő művészek elevenítik fel eddigi pályafutásuk legemlékezetesebb momentumait. Az első pár epizód már elérhető, a lista hetenként bővül majd, úgyhogy kezdődhet is a be- és kikapcsolódás!

mupa2022_huzonev_crop_blogra2.jpg

A mindennapi multitasking-lüktetésben és a ránk zúduló ingerorkánban néha bizony érdemes behúzni a kéziféket, hátradőlni (legalább fejben), és átadni magunkat az ízek, hangulatok és élmények élvezetének. Kikapcsolt mobillal beülni egy jó koncertre, a kanapé helyett a megterített konyhaasztalnál ülve elfogyasztani egy ízletes vacsorát, vagy egymás szemébe nézve, hosszabban és mélyebben beszélgetni a hozzánk közel állókkal. 

A Müpában számos olyan magyar művész van, akik időről időre lenyűgözik a koncertekre és előadásokra érkezőket. Ők a hazai előadó-művészeti színtér kiemelkedő alakjai, akik – dolgozzanak akár a háttérben vagy a reflektorok kereszttüzében – meghatározó részt vállalnak abban, hogy a közönség feltöltődve távozzon a nézőtérről. Ugyanakkor a hétköznapok során ritkán nyílik lehetőség hosszabban és elmélyültebben beszélgetni velük, és kifaggatni őket, mi a sikereik titka, mindig is ezt akarták-e csinálni, esetleg „véletlenül” váltak-e világsztárokká. Nem sűrűn kerül szóba, mik a történetük tanulságai vagy épp milyen hosszú távú terveket szövögetnek. Pedig igazán üdítő néha rászánni az időt az efféle alkalmakra, mert csak ilyenkor derül ki igazán, hogy a művész is valódi hús-vér ember, aki pályafutása alatt számos mulatságos és izgalmas helyzetbe keveredik, és ugyanúgy sorsfordító pillanatok sokaságát éli át, mint bárki más. És akár nemzetközi hírű operaénekes, statikusból lett díszlettervező vagy korunk egyik legelismertebb hangszeres szólistája, kétségek, kudarcélmények és vicces sztorik mindenki életében akadnak. 

Hogy ezekbe a történetekbe, a jóleső mélységekbe, egyszersmind a kulisszák mögé egy kis betekintést nyerhessenek a nézők, a Müpa Stúdió különleges vállalkozásba fogott: a 2021/22-es évad során a hazai előadó-művészeti élet Müpához szorosan kötődő művészeivel rögzített portrébeszélgetéseket, amelyek közül az első néhány epizód már elérhető, a jövőben pedig hetente jelentkezik újabb részekkel a sorozat. És hogy a játékosság és a spontaneitás is teret kaphasson, a sorozat illusztris vendégei egy-egy emblematikus, a beszélgetés során véletlenszerű sorrendben kiválasztott, dobozból kihúzott emlék – ikonikus zenemű, felejthetetlen előadás, nagy pillanat – kapcsán idézik fel pályájuk mérföldköveit, és vallanak az alkotás meghatározó momentumairól a szerkesztő-műsorvezető Blázy Fannynak

A beszélgetések a bevett podcastfelületeken bárki számára hozzáférhetőek, de a Müpa+ hűségprogram tagjai videós formában is élvezhetik őket, érdemes tehát csatlakozni az intézmény egyre gyarapodó táborához. 

Elsőként Velekei László, a Győri Balett igazgatója mesél társulata történetének kulcsfontosságú eseményeiről, és arról, hogy mit jelentenek az életükben a tradíciók, de fény derül arra is, hogyan kapcsolódik az együtteshez II. János Pál pápa, és hová fordul ihletért egy gyakorló koreográfus. 

A második epizód vendége Baráth Emőke operaénekes, a Müpa 2021/22-es évadának művésze, akinek pályáját évek óta kiemelt figyelemmel követi nem csupán a szakma, de a régizenéért és barokk operákért rajongó közönség is, itthon és külföldön egyaránt. Sok más mellett elárulja, milyen volt kamaszként, mindig is erre a karrierre vágyott-e, és mit ad neki a tanítás. 

A következő részben a számos elismeréssel, köztük 31(!) évesen Kossuth-díjjal jutalmazott zongoraművész, Balázs János mesél a Müpa nézőinek arról, miért foglal el kiemelt helyet az életében Cziffra György, vall a díjakhoz és a közönség szeretetéhez fűződő viszonyáról, és az is kiderül, kinek a munkásságáért rajong gyermekkora óta. 

A negyedik epizódból megtudhatjuk, milyen gyerek volt a napjaink egyik legsikeresebb csellóművészeként impresszív karrierívet befutó Várdai István. Elmeséli, mikor kezdte el ténylegesen érdekelni a zenei pálya, hogy mit adhatnak egy muzsikusnak a nemzetközi versenyek, és mi történik, ha a színpadon váratlan „húrbaleset” történik. 

Ha kíváncsiak vagytok, kik vállalták még, hogy beavassanak minket életük fontos eseményeibe, tartsatok velünk az elkövetkezendő hetekben is! Ha feliratkoztok a Müpa Podcastre, biztosan nem maradtok le egyetlen új részről sem. Neveket még nem mondunk, de annyit azért elárulhatunk, hogy a folytatásban érkezik egy hatalmas tudású díszlettervező, egy kiváló humorérzékkel megáldott, Kossuth-díjas hegedűművész, egy lebilincselő életúttal rendelkező karmester, egy nemzetközi hírű komponista, és egy ugyancsak szerte a világban elismert trombitaművész is!

Négy oktávnyi bársonyos bariton - Kurt Elling a legújabb lemezével érkezik a Müpába

Négy oktávnyi bársonyos bariton - Kurt Elling a legújabb lemezével érkezik a Müpába

Négy oktávnyi bársonyos bariton - Kurt Elling a legújabb lemezével érkezik a Müpába

A műfaj elegáns klasszikusaival kezdte, majd a beat költőktől kapott inspirációt, most pedig élete legkülönösebb, funk és hiphop elemekkel dúsított jazzalbumát hozta tető alá Charlie Hunter gitárossal közösen. A Zöld Malomtól a Kék Hangjegyen át vezetett az út a SuperBlue-ig: Kurt Elling pályáját festjük fel július 5-i budapesti koncertje előtt.    

kurtelling_c_annawebber.jpg

Kurt Elling karrierje makulátlan, mondhatni lineáris. Előadóművész nem kívánhat magának tisztábbat, célratörőbbet: négyoktávos, meleg baritonja, improvizatív jazzszólókra írt szövegei két és fél évtizedes pályája kezdete óta elsöprő sikert aratnak

A világ legnevesebb hír- és szaklapjai licitálják túl egymás szuperlatívuszait, amikor róla írnak. A The New York Times szerint „korunk kiemelkedő férfi énekese”, a The Guardian szuperképességekkel rendelkező Sinatraként hivatkozik rá, a The Washington Post úgy látja, az 1990-es évek óta egyetlen jazzénekes sem volt ennyire merész és izgalmas, a Toronto Star pedig egyenesen azt állítja, senki sincs nála közelebb ahhoz, hogy a jazz szentjévé avassák. „A legjobb férfiénekes” kategóriában tizenkétszer kapta meg a Jazz Újságírók Díját, és tizenötször jelölték Grammy-re, ebből kettőt váltott győzelemre.

TEMPLOMI KÓRUSBÓL A BLUE NOTE RECORDS-HOZ

Az énekes-dalszerző 1967-ben született Chicagóban. Édesapja kórusvezető volt egy evangélikus templomban, úgyhogy Kurt már egészen korán jó barátságba került a zenével. Ő maga is énekelt a kórusban, de próbálkozott hangszerekkel is: hegedűvel, kürttel, zongorával, dobbal. Végül úgy döntött, az éneklés lesz az ő kenyere. „Ez adta a legtöbb örömöt, más hangszerhez nem fűztek ilyen érzelmek. A hangomat azonnal hadrendbe tudtam állítani, és úgy játszottam vele, ahogy csak akartam” – nyilatkozta nemrég az Australian Musiciannek. Kezdetben Frank Sinatra és Peggy Lee bódító előadásmódjáért rajongott, végül Tony Bennett lett a sarkcsillaga, miután élőben látta őt egy tv-showban. Erről így mesélt nemrég az 1934 óta létező Downbeat magazinnak: „Jött a zenekar, őrült energiákkal játszottak. Majd egyszercsak a műsorvezető így szólt: Hölgyeim és Uraim, Mr. Tony Bennett! Ő pedig kisétált vakító fehér szmokingban, elegánsan, és énekelni kezdett..., én meg azt mondtam magamnak: ez a fickó akarok lenni!” 

A kórusművek után a jazzel a középiskolában találkozott, egyetemi évei alatt pedig már heti egyszer klubokban lépett fel. Ekkor találta meg magának a scattelést, a Louis Armstrong-féle jellegzetes improvizációs énekstílust. Mindeközben Jack Kerouac költészete és Chat Baker minimalista érzelmessége hatott alkotói és előadóművészi fejlődésére. 1995-re magabiztosan érezte, hogy készen áll, megérett az idő egy saját lemez rögzítésére. Megismerte a zongorista Laurence Hobgoodot, aki hétfő esténként a chicagói Green Mill, vagyis Zöld Malom nevű klubban játszott. Kilenc dalt írtak együtt, és óriási szerencséjükre az anyag egy menedzser hathatós közreműködésével a legendás Blue Note Records egyik producerénél landolt. Ellinget ekkor leszerződtették, és első albuma, vagyis a Close Your Eyes című lemez a hírnév és a siker mellé rögtön egy Grammy-jelölést is hozott számára. A többi szinte történelem, az azóta eltelt évek során még további 14 saját albumot adott ki.

KLASSZIKUSOKTÓL A HIP-HOPIG ÉS FUNKIG

Elling rajongóit jelenleg észak-amerikai turnéja tartja lázban, de Iowa City után rögtön Budapesten landol, hogy megkezdje az európai koncertjeinek sorát. Július 5-én régi kedves szerzőtársával, Charlie Hunterrel hoznak valami egészen újat és váratlant a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. A Müpa Jazzlegendák sorozatában azt a SuperBlue című lemezt hallhatjuk, amely megjelenése óta alaposan felforgatta a jazzrajongók Ellingről alkotott képét.

Ezen a ponton elkerülhetetlen, hogy pár méltató szót ejtsünk a gitárzseni Charlie Hunterről is, akivel Elling még az 1990-es években találkozott először a híres-nevezetes Blue Note-ban. „Charlie-val nagyon régóta ismerjük egymást” – mondta főhősünk a denveri KUVO jazz rádiónak. ­„Bárki, aki kicsit is konyít a gitárhoz, azonnal tudja, hogy elképesztő tehetség! Kétlem, hogy akadna más, aki ilyen szinten képes megszólaltatni a hibrid, nyolchúros gitárt, mint ő.” A WBGO fm rádió Jazz United című műsorának kritikusai is hasonló véleményen vannak, mint Elling: „Eszméletlen, amit Charlie Hunter művel a színpadon. 30 évvel ezelőtt legyintettek rá, hogy ez csak egy trükk, most meg ezrek próbálják utánozni őt.”

Albumukat, amelyen 2020-ban, a pandémia kellős közepén két külön stúdióban kezdtek el dolgozni, kötelező grúv elixírként jellemzi a podcast. Hunter bedobta, hogy mi lenne, ha fiatalabb kollégák is csatlakoznának a melóhoz, nevezetesen a Butcher Brown nevű formáció két tagja. Velük Elling korábban sosem találkozott személyesen, ám végül a közös munka igazán jól sült el: Hunter, Corey Fonville dobos és a multi-instrumentalista DJ Harrison izgalmas harmóniákat dobott össze Elling feldolgozásaihoz igazítva. 

Habár Elling generációjának leginkább a funk és a hiphop volt a zenei alapélménye, ő maga mindig is a klasszikusabb vonalat képviselte. Ahogy a Downbeat szerzője fogalmaz, a művésznek és közönségének is meglepő irány ez az új lemez. Elling elegáns artikulációja most új színt kapott, a funk "utcaibb" megoldásait emelte be stílusába, hogy hitelesek maradjanak a friss dalok. „Nagyon hamar képes vagyok elunni magam” – vallja be Elling, „és mivel különböző hangzások közt nőttem fel, azt érzem, hogy tartozom a hangomnak azzal, hogy megnézzem, milyen kanyarokat képes még bevenni.”

A The Arts Fuse kritikusa szerint Elling a jazz hömpölygő ritmusaival tölti fel a funk stabil kereteit, miközben hangjával Al Greent és Otis Reddinget idézi. Steve Provizer a világos és sötét tónusok kontrasztját tartja Elling legnagyobb erényének. „Az Endless Lawns című dal halk befejezése előtt vadítóan érkezik meg mindez.”

A Jazz Times kritikusa lelkesen elemzi a SuperBlue dalait. „Már a feszes nyitószám alatt nyilvánvalóvá válik, hogy ez a Kurt Elling nem az, amelyikhez hozzászoktak a jazzrajongók. Az énekes minden rendelkezésére álló oktávot felhasznál a romantikus képekkel teli dalszövegekhez, amelyeket Bernard Ingher kompozíciójához írt.” A Sassy című dalban egy Bill Bodine számot dolgoznak fel úgy, hogy Elling a spoken word és az ének közt egyensúlyoz, Fonville a hiphop ütemeket, Harrison pedig Herbie Hancock legendás Head Hunters albumát idézi meg. A Manic Panic Epiphanic-ben gospeles hangzásra,  a Can’t Make It With Your Brainben egy kis James Brownt idéző morajlásra bukkanhatunk, míg a The Seed egy the Roots és Cody Chesnutt-feldolgozás, a Dharma Bums pedig tisztelgés Jack Kerouac munkássága előtt.

A július 5-ei budapesti koncerten mindezekről a hatásokról magunk is meggyőződhetünk. A két szövetségest Kenny Banks Jr. kíséri majd billentyűn, és Terence Higgins dobokon: elképesztő este lesz! 

Vidd magaddal idén is a Wagner-élményt!

Vidd magaddal idén is a Wagner-élményt!

Vidd magaddal idén is a Wagner-élményt!

A Budapest Wagner-napok 2022-ben két év kihagyást követően tér vissza. A várva várt eseményre új termékeket terveztünk, ismerkedj meg velük: női és férfi póló a New York Times kritikusának méltató soraival, elegáns Wagner-legyező a forró nyári napokra és menő, lezser Wagner-hátizsák azoknak, akik egész évben Ring-színekben szeretnék járni az utcákat. A korábban megismert kézműves Wagner-söreink sora új ízekkel (Gutrune és Wotan) bővült, továbbá ismét kapható A nibelung gyűrűje technikailag felújított változatának HD minőségű felvétele 2019-ből. A négy DVD-t tartalmazó exkluzív kiadvány a Müpa+ kártya felmutatásával 7% árelőnnyel vásárolható meg, valamint 10% kedvezményt biztosítunk a Müpa+ hűségprogram tagjainak a női és férfi póló, hátizsák és legyező árából.

polo_kozeli_v1.jpg
Női és férfi póló a New York Times kritikájából (George Loomis, 2013) vett idézettel: „Elfogytak a jegyek Bayreuthba? Budapesten is van Wagner-fesztivál!”


noi_polo.jpg
ferfi_polo.jpg
(A farkasálarcok a Ring-produkció jelmeztárából származnak.)

legyezo_fa.jpg
Budapesti Wagner-napok legyező

taska_tukros.jpg
Budapesti Wagner-napok lezser hátizsák

sok_sor_egyenlo_jpg.jpg
Kézműves sörök Ring-karakterek inspirálta ízekben, a mecseknádasdi Karl Mikrosörfőzdétől

Mime: karakteresen keserű, hidegkomlózott IPA napraforgómézzel és zabpehellyel
Wotan (újdonság): kávéízű, energetizáló sör
Gutrune (újdonság): hideg komlós bécsi lager, citrusos felhangokkal és némi IPA-s beütéssel
Sieglinde: napraforgómézzel és mentával készült világos sör


ring_box_social_v2.jpg
A nibelung gyűrűje technikailag felújított változatának 2019-es felvétele, HD minőségben, négy DVD-t tartalmazó kiadványban

Egy gyűrű mind felett: a köztünk élő Richard Wagner nyomában

Egy gyűrű mind felett: a köztünk élő Richard Wagner nyomában

Egy gyűrű mind felett: a köztünk élő Richard Wagner nyomában

Egy gyűrű, amely végtelen hatalommal ajándékozza meg, de romlásba taszítja viselőjét. Egy fiatalember, aki apja kardjával együtt küldetést kap. És hősies nők, akik harci helikopterekhez hasonlóan szántják be az eget. Honnan ismerősek ezek a motívumok? Természetesen Wagner monumentális sorozatából, a Ring tetralógiából. És még egy csomó helyről a popkultúra tágas szegleteiben.

Richard Wagner sosem volt egészen meggyőződve róla, hogy a művei túlélik őt. Abban már biztosabb volt, hogy életével így vagy úgy, de nyomot hagy a világban. „Úgy hiszi, halála után a műveit egészen elfeledik majd, és csak fantomként él majd az emberek emlékezetében” – írta felesége, Cosima Wagner egy 1869. januári naplóbejegyzésben. A zeneszerzőnek tizenhárom teljes operából álló életművével végül mindkettő sikerült: nem csupán a bayreuthi Festspielhausban vagy a Müpában, de világszerte játszott komponista, akinek rejtélyes, szenvedélyes és szélsőséges személyisége máig izgatja a hallgatót. Wagner népszerű zeneszerző és elűzhetetlen fantom: nem csoda, hogy a popkultúrában is mély nyomokat hagyott.

liebigbilder_1913_serie_883_richard_wagner_6_wagner_mit_kaiser_wilhelm_i_in_bayreuth_bei_der_eroffnung_des_festspielhauses_1876.jpg
Richard Wagner kezet fog I. Vilmos német császárral a zeneszerző irányításával felépített Bayreuthi Fesztiválpalota (Bayreuther Festspielhaus) 1876-os megnyitóján (A Liebig cég reklámképeslapja 1913-ból)


Az összművészettől a New Yorkba költözött Karajanig

Talán mindenki emlékszik az Apokalipszis most című film képsoraira: amerikai harci helikopterek manővereznek Vietnám fölött, miközben A walkürök lovaglása szól. Wagner és a mozi közös története korántsem rövid és egyszerű. Amikor a neves és rettegett 19. századi zenekritikus, Eduard Hanslick felkelt a Festspielhaus bordó nézői üléséről, úgy érezte, nem egyszerűen operát látott, hanem „egy élénk képet sötét keretben, egy diorámát”, amely hipnotikusan hat a szemlélőre. Évekkel később a zeneszerző unokája, Wolfgang Wagner – aki neves rendező lett Bayreuthban – magabiztosan kijelentette, hogy nagyapja, ha ma élne, Hollywoodban dolgozna. Egy német médiateoretikus, Friedrich Kittler pedig csipetnyi túlzással azt állította: „a mozi sötétben villódzó spektákuluma a Festspielhausból származik”.

Egyszerűbben megfogalmazva: Wagner nagyszabású, összművészeti víziója nélkül talán a mozi sem lenne olyan, mint amilyennek most ismerjük.

A Wagner által megalkotott összművészet (Gesamtkunstwerk) koncepciója nagy hatással volt a múlt század kreatív filmeseire, Szergej Eisensteinra, Luis Buñuelre, Luchino Viscontira és Abel Gance-re, akik többször felhasználták a zenéjét is egy-egy alkotásukban. A szélesebb közönség azonban máshogy ismerte meg Wagnert. Amikor a harmincas évek közepén a hitleri Németország fegyverkezésbe kezdett, a náci fenyegetés és propaganda heves ellenreakciót váltott ki az Egyesült Államokban, az amerikai filmekben pedig felbukkant a Wagner-imádó náci közhelyes alakja. Ekkoriban tucatnyi film noir, krimi és thriller készült, amiben a szereplők jellemrajzát szemléletesen egészíti ki Wagnerhez való viszonyuk. A nácik főideológusa, Alfred Rosenberg által kreált jelenség – ő tette ugyanis a nemzetiszocialista filozófia részévé Wagnert – a világháborút követően is tartotta magát és olykor teljesen abszurd módon bukkant fel: a Tapsi Hapsi 1957-ben bemutatott What’s Opera, Doc? című epizódjában Izé Mizéke a Walkür-dallamot dúdolja, miközben nyúlra vadászik.

Még az extravagáns ötleteiről ismert Philip K. Dick sem tudott ellenállni a közhelynek, amikor az Ember a fellegvárban című 1962-ben megjelent regényében  – amely egy alternatív történelemben, a nácik által megnyert második világháború után kiépült fasiszta Amerikában játszódik – a New York-i Filharmonikusok zeneigazgatója (a valóságban az együttes élén álló Leonard Bernstein helyett) Herbert von Karajan, a program pedig bombasztikus Wagner- és Orff-művekből áll.


Wagner-mentő Chaplin és helikopterek

A walkürök lovaglása kétségkívül a legsűrűbben használt Wagner-idézetté emelkedett, és miként Alex Ross komolyzenei szakíró 2020-as kötetében megjegyzi, hiába, hogy a walkürök amazontermészetű hölgyek, ezekben a filmekben a zenerészlet mégis a maszkulin virtuskodást hivatott illusztrálni. Kivételt képez ez alól a Marlene Dietrich főszereplésével forgatott, Nagy Katalinról szóló 1934-es film, A vörös cárnő, amelyben a hatalomért folytatott mámoros küzdelmét Wagner zenéje festi alá.

Charlie Chaplin egyike volt azoknak, akik ellenálltak a klisének. Chaplin állítólag – ezt éppenséggel Buñuel visszaemlékezéséből tudjuk – nevetésben tört ki, miután megnézte Leni Riefenstahl filmjét, Az akarat diadalát, hiszen saját kefebajszos csavargófigurájának torz ellentétét látta a német kancellárban. Amikor 1940-ben elkészítette a Hitler-paródiának szánt A diktátort, két ízben is szerepeltette benne Wagner zenéjét: elsőként abban a híres jelenetben, amikor Hynkel egy felfújt földgömbbel labdázik, másodszor pedig a még híresebb zárójelenetben, amelyben Hynkel hasonmása, a zsidó borbély békéről szónokol az emelvényen. Mindkétszer a Lohengrin másvilági atmoszférát teremtő prelűdje szólal meg, Chaplin intenciója nem is lehetne világosabb: Wagnert igyekszik megmenteni attól, hogy végleg a nácizmussal mossák össze halhatatlan remekműveit.

De térjünk vissza Francis Ford Coppola eposzához, az Apokalipszis mosthoz! Az egyik forgatókönyvíró, John Milius ötlete volt, hogy Wagner zenéjével fesse alá a Bell UH-1 Iroquois helikopterek döngését (a filmben hallott felvételen Solti György vezényli a Bécsi Filharmonikusat). A vietnami háborúban a lélektani hadviselés része volt a zene, amit hatalmas hangszórókból bömböltettek – nem komolyzenét, hanem amerikai rock’n’rollt –, a film pedig, hiába bírálta élesen az USA nagyhatalmi agresszióját, épp ellenkező hatást váltott ki: 1983-ban a karibi Grenada megszállásakor, az 1991-es öbölháborúban, majd Irak megszállásakor a hadsereg végül „igaziból” is eljátszotta a film képsorait, helikopterekből üvöltő Wagnerrel. Coppola filmje Wagner zenéjével vont párhuzamot a Harmadik Birodalom eszméi és Amerika militáns, hódító politikája között, amelynek keserű kritikáját végül a Marlon Brando által megformált Kurtz ezredes mondja ki a film végén.


Ki birtokolja a gyűrűk urát?

Ne higgyük, hogy Wagner zenéje és A Nibelung gyűrűje csak a mozira gyakorolt számottevő hatást! A skandináv mitológiából táplálkozó operák a fantasyregények két úttörő figurája, C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien számára is meghatározó élményt jelentettek. A Narnia-könyvek szerzőjének első, kiskamaszként írt verses eposza rajnai sellőkről szólt, kedvenc operái pedig a Ring harmadik és negyedik része, a Siegfried és Az istenek alkonya voltak. Tolkien sosem vallotta be, milyen sokat emelt át Wagner operáiból A gyűrűk ura cselekményébe, és elutasította saját és a német komponista műveinek összehasonlítását. „Nos, a gyűrűk ugyanolyan kerek alakúak, és ebben ki is merült a hasonlóság…” – mondta egy ízben.

Talán Tolkiennek, aki birtokában volt az óészaki nyelvnek, túl színpadias volt Wagner. Talán az zavarta, hogy a zeneszerző túl szabadon formálta át az északi mitológia hőseit. A rá hajazó motívumokból mégis hosszú listát lehet írni: a gyűrű megszerzésére irányuló szégyentelen igyekezet mindkét történetben testvérgyilkossághoz vezet (Fafner megöli Fasoltot, Sméagol pedig Déagolt), van egy kard, amely széttört és össze kell kovácsolni (Nothung és Narsil), egy nő, aki elveszíti halhatatlanságát (Brünnhilde és Arwen), és mindkettő végén el kell juttatni a gyűrűt eredendő helyére (a Rajnába, illetve Mordorba), ahol akad még egy mohó, aki hataloméhségéért halállal lakol (Hagen és Gollum). A hasonlóságokra csak részleges magyarázat, hogy Wagner és Tolkien azonos forrásból, a skandináv mitológiából dolgoztak. A regényciklus címe például A Nibelung gyűrűje első darabjából, A Rajna kincséből származik, amelyben Alberich kijelenti: a gyűrű ura rabja is annak.

frodo.jpg

Hogy miért ágált Tolkien a Wagnerrel való összevetés ellen? Talán azért, mert A gyűrűk ura üzenetében mélyen Wagner-ellenes. Szereplői sokkal fekete-fehérebbek, mint a nibelungok, akik hatalmi harcaik mellett szexuális késztetéseikkel, lélektani vakfoltjaikkal is szembe kell nézniük. Wagnernél elmosódik a határvonal hősök és gonosztevők között, Tolkien világában viszont a hobbitok ártalmatlan, de dicső tettekre hivatott aprólények. Az író úgy vélte, meg kell tisztítania az északi mítoszt, visszaadva annak ethoszát.

Militáns nők, űropera és Tarantino fekete Siegfriedje

Ha George Lucas nem is Wagnerre gondolt, amikor a Csillagok háborúja ötlete megfogant a fejében, John Williamsnek biztosan eszébe jutott Siegfried, amikor a zenét komponálta. Hasonlóan Siegmund kardjának örököséhez, Luke Skywalker is elhivatásának jelképeként kapja meg Anakin Skywalker kék fénykardját. Nem véletlen, hogy a fiatal hős és az Erő kürtön megszólaló vezérmotívuma nagyon hasonlít Wagner Siegfried-motívumához.

A Ring hatása észrevétlenül begyűrűzött a geek-kultúra képregényeibe is, amikben állandó eposzi kellékek lettek a varázsitalok, a gyűrűk, a törpék, a sárkányok és a walkürök is. 1989-ben Roy Thomas és Gil Kane képregényt rajzoltak a Ring librettója alapján, 1999-ben pedig P. Craig Russell készítette el a maga festőibb, visszafogottabb adaptációját.

ring_kepregeny.jpg

A 90-es évek népszerű sorozathősét, Xenát természetesen a walkürök ihlettek (egy jelenetben sellőkkel mártózik meg a folyóban). A szuperhősfilmek sem vonták ki magukat Wagner hatása alól. A 2011-es Amerika kapitány-film (Az első bosszúálló) csúcsgonosza, Red Skull Wagnert hallgat hegyi laboratóriumában, a DC-képregényekből ismert Hellboy ősképe pedig egyértelműen Siegfried figurája. A Chris Hemsworth által megformált Thorról talán csak a legprecízebb Marvel-rajongók tudják, hogy a skandináv mitológiai panteon leghatalmasabb tagjának, Odin (német nevén Wotan) fia. George R. R. Martin regényciklusa, a Trónok harca szintén sokat kölcsönzött a nibelungoktól: a vérfertőző testvérpár, a gonosz törpe, az apagyilkosság és féltve őrzött vérvonal mind ismerősek a Ringből is.

xena.jpg

Az elmúlt évek nagymozijai közül vitán felül Quentin Tarantino Django elszabadul című filmje viseli magán a Ring hatását. Nem újdonság, hogy filmrendező a grindhouse moziktól a szamurájfilmeken át a spagettiwesternig bármilyen műfajt szívesen állít a feje tetejére, operához azonban korábban nem nyúlt. (Waltz és Tarantino egyébként a film elkészítése előtt közösen nézték meg a Siegfriedet a Los Angeles-i Operában.) A történetben Django (Jamie Foxx) útra kel, hogy kiszabadítsa a maga Broomhildáját, mestere, a szabadságát és méltóságát visszaadó német fejvadász, Dr. Schultz (Christoph Waltz) pedig nem is mulasztja el, hogy észrevegye a fekete férfi és Siegfried közötti párhuzamot. „Amikor egy német találkozik egy hús-vér Siegfrieddel – mondja a tábortűznél, megismerkedésük után Schultz –, az nagy dolog.” Tarantino szándéka nem is olyan rejtett. Siegfried a nyers és fenséges germán erő szimbolikus alakja, ám ezúttal egy elnyomott, fekete szereplővel kerül párhuzamba, a polgárháborút megelőző időszakban játszódó történetben pedig a Leonardo DiCaprio által alakított Calvin Candie prédikál faji felsőbbrendűségről.

Megosztó, de megkerülhetetlen

Jöhetnek korok és eszmék, Wagner nagyszerű tetralógiája mindig is túl érdekes volt ahhoz, hogy margóra kerüljön – a zeneszerző műveit nagy sikerrel játsszák a világ minden pontján Izraeltől Németországon át Amerikáig. A cikkünkben már említett zenetörténész, Alex Ross 2020-ban megjelent Wagnerism című könyvében az operák új, „zöld” megközelítéséről is beszél, amennyiben a zeneszerző az elsők között figyelmeztetett az iparosodó világ kiüresedésére, a természetrombolás káros hatására. Ross rámutat, hogy a német természeti romantikában már megtalálható az ökotudatos gondolkodás csírája. Az istenek alkonya ilyen szempontból is parabolának tekinthető.

A Nibelung gyűrűje, amely maga is ősi mitológiából táplálkozott, még hosszú ideig ihletforrás lesz. Olyan monumentális saga, amit lehetetlen megkerülni. Érdemes hát minél jobban megismerkedni vele, ráadásul a Budapesti Wagner-napok a pandémia okozta kényszerszünetet most jócskán bepótolja: kétszer is elhangzik a tizenhat órányi zenével kecsegtető ciklus (június 9–12., valamint 16–19. között), de a Ring operái mellett egy világhírű énekes, René Pape dalestje és a Rienzi című opera is belefért a műsorba. Nietzsche állítólag azt mondta, Wagnerről nem szabad „talán”-ok nélkül beszélni, szóval mi csak annyit mondunk: talán tetszeni fog.

Csabai Máté

Felhasznált forrás:
Matthew Bribitzer-Stull: Understanding the Leitmotif: From Wagner to Hollywood Film Music. Cambridge University Press, 2017.
Barry Millington: Richard Wagner: Bayreuth varázslója. Rózsavölgyi és Társa, 2013.
Alex Ross: Wagnerism: Art and Politics in the Shadow of Music. Farrar, Straus and Giroux, 2020.

Wagner „árva operája”, amely valóságos forradalmat csinált

Wagner „árva operája”, amely valóságos forradalmat csinált

Wagner „árva operája”, amely valóságos forradalmat csinált

Pénztelenség, házassági krízis, menekülés a hitelezők elől országhatárokon át, halálközeli élmény egy hajóúton, hiábavaló vágyakozás az elismertség és az ismertség után – a húszas évei közepén járó Richard Wagner ilyen emberpróbáló körülmények között írta meg a Rienzi című ötfelvonásos történelmi nagyoperáját, ami végül meghozta számára az áhított sikert. Miért játsszák mégis ritkán és mitől valódi kuriózum ez az opera? Miért nem akarta Wagner, hogy valaha is előadják Bayreuthban? Elmeséljük.

wagner-in-paris-1861.jpg
Richard Wagner 1861-ben Párizsban

1837-et írunk, Wagner súlyos kölcsönökből él, 24 évesen már a válás szélén áll első feleségével, Minna Planerrel, és épp az asszony visszaszerzésén ügyködik, amikor a kezébe kerül az angol író, Edward Bulwer-Lytton regénye, a Rienzi, az utolsó római tribun. Ennek hatására pattan ki a fejéből egy új nagyopera terve, aminek rögtön fel is vázolja a librettóját. A szövegkönyvben megritkítja a politikai vonatkozásokat, inkább az emberi mozzanatokra és szenvedélyekre épít.

Augusztus végén Wagner a rigai színházban vállal állást, nem sokkal később pedig a felesége is visszatér hozzá – sikerül a nagy kibékülés. Szabadidejében a Rienzin dolgozik, de pontosan tudja, hogy ott helyben sem az énekesgárda, sem a zenekar nem elég erős ahhoz, hogy valaha is előadhassák. Nem talál lelki társakat, teljes szellemi elszigeteltségben él: „Sehol sem találtam egyetlen olyan egyéniségre sem, aki a legcsekélyebb mértékben is ösztönzően hatott volna rám. Teljesen magamra utalva, mindenkinek idegen maradtam.”

Ebből az állapotból az állása elvesztése rázza fel: a hitelezők elől menekülve Minnával együtt átszöknek a határon Kelet-Poroszországba, később egy kocsibaleseten, kegyetlen tengeri viharokon (a házaspár egymásnak kötözve várja a biztos halált kajütjében), majd Londonon keresztülvergődve jutnak el Párizsig, a zenei élet központjáig.

wagner-terem_riga.png
A rigai Wagner-terem épülete, amelyben Liszt Ferenc, Hector Berlioz és Anton Rubinstein is fellépett

Párizsi pokol

Wagner arról ábrándozik, hogy a francia fővárosban mutatják majd be a Rienzit, természetesen sikerrel, így a többi fontos európai színpadon is tárt karokkal fogadják majd. Párizs azonban inkább bizonyul pokoli kitérőnek. A felfedezésre váró tehetség és az ambíció itt nem elég: befolyásos barátok, francia nyelvtudás és pénz nélkül labdába sem rúghat. Az adott körülmények között az opera komponálása is megakad: Wagner inkább dalokkal próbálkozik, hogy pénzhez jusson, de eladni azokat sem sikerül.

1840 szeptemberében aztán elkészül az ötödik felvonás – ez a kétségbeesett franciaországi próbálkozás nagyjából egyetlen pozitív hozadéka. A házaspár anyagi helyzete egyre drámaibb, elfogy körülöttük a levegő, Wagner pedig az adósok börtönébe kerül. Innen kiszabadulva (sok könyörgés és némi méltóságvesztés eredményeképpen), 1840 novemberében készül el a még hiányzó nyitány, amit – a teljes operával szemben – a mai napig gyakran hallhatunk a koncerttermekben.

A Párizsnak szánt romantikus operáját aztán Wagner egy hirtelen huszárvágással Drezdába küldi. Öt év európai bolyongás után szülőföldjében látja az utolsó reményt, és a szász királyhoz fordul segítségért. 1841 nyarán érkezik a hír, hogy a drezdai udvari színház bemutatja a Rienzit. Itt a nagy esély!

Maratoni bemutató, „mámoros öröm”

1842 augusztusában kezdik el a próbafolyamatot, de a drezdai udvari színház intendánsa nem túl megértő és rugalmas a maximalista szerzővel szemben. A karmester, Carl Reissiger vetélytársat lát Wagnerben, ezért közönyösnek mutatkozik, a két főszereplő, Wilhelmine Schröder-Devrient és Josef Tichatschek, az imádott hőstenor viszont kifejezetten lelkesek, szenvedélyük pedig szép lassan átragad az egész együttesre. Októberben Wagner már így fogalmaz: „A nagy színpadi próbák végre mámoros örömmel töltöttek el. Azt hiszem, az egész színpadi személyzet, az utolsó alkalmazottig, valóságos csodaként szeretett…”

A boldog próbafolyamat egy még boldogabb bemutatóban csúcsosodik ki 1842 októberében. Bár az előadás hat óra hosszú (hat órakor kezdődött és éjfél után lett vége), a közönség végig kitart. Beüt a várva várt hangos siker.

Wagner így ír erről: „El kell mondanom nektek azt, amiről mindenki biztosított, hogy tudniillik Drezdában még egyetlen operát sem fogadtak ilyen lelkesedéssel, mint az én Rienzimet. Izgalmat váltott ki, valóságos forradalmat az egész városban; – engem négyszer hívtak ki zajongva… Az előadás elragadóan szép volt – Tichatschek – Devrient – és minden-minden olyan tökéletes volt, amilyet itt még sohase láttak. Diadal! Diadal!”

A Rienzi sikere új kapukat nyit ki a zeneszerző előtt: Drezda megszerzi Berlintől az időközben szintén elkészült A bolygó hollandi bemutatójának jogát, és zeneigazgatói állást ajánlanak neki. A drezdai udvari színház nem sokkal később élethossziglan szász királyi karmesterré nevezi ki.

A siker azonban nem a pénzben jelentkezik, amit Wagner kissé csalódottan és lemondóan így összegez a Rienzi és A bolygó hollandi bemutatója között: „Túlságosan is váratlanul érkezett jelenség vagyok én valamennyi színház számára. Várhatok még jócskán, amíg alkalmat találnak rá, hogy műsorukba iktassanak… Egyáltalán nem látom még azt az időt, amikor anyagi gond nélkül élhetek.”

illustration_of_the_last_scene_of_act3_of_rienzi_by_wagner_at_the_the_tre_lyrique_1869_bauer_1983p31.jpg
A Rienzi harmadik felvonásának utolsó jelenetét ábrázoló korabeli illusztráció az opera 1869-es előadásáról a párizsi Théâtre Lyrique-ben


Miért hallhatjuk ritkán a Rienzit?

Érdekes, hogy bár a Rienziben Wagner még a Spontini- és Meyerbeer-féle francia nagyoperák stílusát utánozza, valójában a mű bemutatójának idejére már bőven meghaladja ezt az utat. A bolygó hollandival – bár az egyértelmű bukás volt tíz héttel a Rienzi sikere után – olyan új irányzatot hoz létre, ami teljes mértékben az övé. Ennek zsenialitása megcsillan már többek között Rienzi imájában is.

A kezdeti hangos siker ellenére ma már ritkán hallhatjuk ezt a jellegzetesen ifjúkori alkotást. A Rienzi mellőzöttségének egyik oka maga Wagner, aki tudatosan dolgozott azon, hogy operája ne maradjon fent az utókornak. Egyáltalán nem szerette ezt a művet, ahogy másik két ifjúkori operáját (A tündérek, A szerelmi tilalom) sem. A Wall Street Journal szerzője, Matthew Gurewitsch épp ezért „Wagner árváinak” nevezi ezt a zsenge triót. A zeneszerző „túlságosan olaszosnak” és „éretlennek” tartotta és megtagadta őket, ahogy azt is, hogy valaha is előadják őket Bayreuthban. Wagner halála után özvegye, Cosima is vasököllel küzdött ennek betartatásáért.

Paul Driscoll, az Opera News főszerkesztője szerint az is eltántorítja a művészeket az opera előadásától, hogy a címszerep elképesztően nehéz – egy „éneklő gép” kell hozzá. Nincs szinte semennyi pihenő vagy megnyugvás, végig sorjáznak a tetőpontok, miközben az egyik legnehezebb mutatványra, a fent már említett Rienzi imájára csak az utolsó, ötödik felvonásban kerül sor. Kérdés, ki az az énekes, akinek még marad energiája és lélekjelenléte egy igen technikás áriára egy rövidítés nélkül hat óra hosszú opera végén? Apróságnak tűnhet, de Driscoll szerint az is levon az opera népszerűségéből, hogy a legátütőbb női áriát egy elhanyagolható mellékszereplő, Adriano bitorolja, akinek a fellépése nélkül is tökéletesen megállná a helyét a történet.

A Müpa mindezekkel együtt fontos missziójának tartja, hogy megőrizze ezt a különleges kincset a Wagner-életműből, így nem először mutatja be koncertszerűen – idén négy órás változatban – a Budapesti Wagner-napokon.

Felhasznált forrás:
Eősze László: Richard Wagner életének krónikája. Zeneműkiadó, 1983.
Till Géza: Opera kézikönyv. Zeneműkiadó, 1964.

Ősi korok öröksége

Ősi korok öröksége

Ősi korok öröksége

A mugham, ez a modális zenei rendszer, amely az azerbajdzsáni folkzene egyik fő műfaja, évszázados hagyományokkal rendelkezik, eredete a tradicionális Korán-szavaláshoz, vagy még korábbra, az ókori Aveszta-himnuszokig vezethető vissza. Ez a rendkívül összetett művészeti forma, amely a klasszikus költészetet és a zenei improvizációt kombinálja, generációról generációra öröklődik a családokban. „Ahogyan a mughamot énekelem, és ahogyan improvizálok, az mind a lelkemet tükrözi abban az adott pillanatban. Ezt jelenti a »hal« : a lelkem állapota. »Hal« nélkül nincs értelme a mughamnak” - foglalta össze a nemsokára nálunk koncertező, egyik legismertebb mugham énekes, Alim Qasimov.  


20220623_mupa2022_rababi_alimqasimov_alirezaghorbani_003.jpgA mugham jelenleg élő egyik legnagyobb zenésze, Alim Qasimov június 23-án a világzene iráni nagyágyújával, Alireza Ghorbanival ad közösen koncertet

Mugham a világban

A mugham valószínűsíthetően a perzsa zenei hagyományból származik, de mint zenei elv és/vagy technika nemcsak a Közel-Kelet különböző területeinek zenéjében jelent meg, felbukkan Észak-Afrikától Közép- és Délkelet-Ázsiáig számtalan más helyen is. A hszincsiangi ujgurok muqamnak, az üzbégek és tádzsikok maqomnak, az arabok maqamnak, a perzsák pedig dastagnak nevezik. Sőt, még Magyarországon is találunk rá példát a Makám együttes zenéjében (a dallammodell magyar elnevezése is makám). 

Az azeri zene gyöngyének is becézett mugham az imádságból és a kisgyermekeknek énekelt altatódalokból ered, így több száz változata maradt fenn. Maga a mugham kifejezés annyit tesz: „Isten által küldött zene”. 

A mugham három kulcsa: a kamancheh, a gaval és a tar

A mugham hangzását három tradicionális hangszer adja: a kamancheh, a gaval és a tar.
A kamancheh vagy kamancha a húrosok családjába tartozó hangszer, neve perzsául annyit tesz, „kicsi íj”, utalva vékony, hosszú nyakára. Elődje nem más, mint a világ legrégebbi vonós hangszere, a rebab. A modern darabokon az eredeti három húr helyett már négy van, amelyek selyem helyett fémből készülnek. Annak ellenére, hogy mérete leginkább a brácsához közelít, a csellóhoz hasonlóan ülve játszanak rajta, a gömbölyű, tökből vagy fából készült testből kiálló tüskét a térden vagy combon megtámasztva.
A gaval vagy daf elnevezés egy nagy méretű csörgődobot takar, amely a klasszikus és populáris perzsa zenében is gyakran használnak, többnyire énekesek és közel-keleti húros hangszerek kíséreteként. Egyedi hangzását a keményfa keretre erősített, egymásba fűzött fémgyűrűk sokasága adja, amellyel komplex és intenzív ritmusokat lehet játszani.

A mugham alaphangszerei: a tar, a gaval és a kamancheh

A trió harmadik tagja, a tar a pengetős hangszerek családjába, azon belül is a lantokhoz tartozik. Régi neve, a čāhārtār vagy čārtār „négy húrt” jelent. Modern, mostanában is használt formáját a 18. században nyerte el: jellegzetes, dupla tál alakú teste általában faragott eperfából készül, amelyre vékony báránybőr membránt feszítenek. Az azeri tar némileg eltér perzsa testvérétől, nemcsak formában, de a húrok számában is, hiszen összesen 11 húrt találunk rajta. A tart a mellkashoz szorítva, horizontális pozícióban szólaltatják meg. Úgy tartják, hangja jótékony hatással van az ideg- és izomgörcsökre, így gyógyírt jelenthet a fejfájásra, az álmatlanságra és a melankóliára is.

Az azeri kultúrában elfoglalt kiemelt jelentőségük bizonyítékaként a hangszerek 2006 óta az azeri pénzeken – az 1 qəpik értékű érme és az 1 manatos bankjegy hátoldalán – is megjelennek.

 

A mugham öröksége

A mugham fennmaradásában elévülhetetlen érdemei vannak az azeri énekes-költőnek, Hajibaba Huseynovnak, aki a ’60-as évektől kezdve mintegy 30 éven át oktatta a mugham művészetére a jelen legtehetségesebb mughamelőadóit, köztük Alim Qasimovot is. A klasszikus nyugati zenei vonalat követő azeri zeneszerzők és zenészek is előszeretettel ötvözték a mughamot a hagyományos európai műfajokkal. Gara Garajev és Fikrat Amirov a szimfonikus mughamok első zeneszerzői közt voltak, míg Vasif Adigozal az elsők között komponált mughamoratóriumot. De nemcsak a klasszikus, hanem a könnyedebb műfajok is szívesen inspirálódnak a mughamból. Az azeri zongorista, Vagif Mustafazadeh a jazz, míg Jeff Buckley a rock műfaján keresztül ismertette meg szélesebb közönséggel a mughamot.

A ’80-’90-es évek során a populáris zene egyre nagyobb teret hódított nemcsak a világban, de Azerbajdzsánban is, erőteljesen fenyegetve a tradicionális műfajok, így a mugham fennmaradását is. Szerencsére a veszély mára teljesen elhárult, köszönhetően többek között annak, hogy 2003-ban az UNESCO „az emberiség szóbeli és immateriális öröksége remekműveként” ismerte el a mughamot, 2008-ban pedig hivatalosan is felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. 

 

A világűrbe és tovább

2008-ban az UNESCO jószolgálati nagykövete, Azerbajdzsán későbbi első női alelnöke, Mehriban Aliyeva kezdeményezésére megnyitotta kapuit a Nemzetközi Mugham Központ, amelynek alapkövét Aliyeva mellett az azeri elnök, Ilham Aliyev és az UNESCO akkori főigazgatója, Macuura Kóicsiró tette le. A mintegy 7500 négyzetméteren elterülő intézményben a koncertterem mellett stúdió, próbaterem és kiállítótér is helyet kapott. A tar formájára hajazó épület ad otthont a 2009 óta megrendezett Nemzetközi Mugham Világfesztiválnak is, amely során a mughaménekesek mellett mughamoperát, szimfonikus és klasszikus mughamkoncerteket is hallhat a közönség.

A Nemzetközi Mugham Központ 2008-as megnyitása óriási lépés volt a mugham megőrzéséért folytatott munkában

A mugham azonban még ennél is távolabb jutott, miután a NASA 1977-ben egy 12 inch átmérőjű, arannyal futtatott réz hanglemezt küldött az űrbe a Voyager-1 és a Voyager-2 űrszonda fedélzetén, amelyen összesen 115 analóg kódolású fénykép, 35 féle természetes és az ember által keltett mesterséges hang, 27 válogatott zeneműrészlet és egy 55 nyelven rögzített üdvözlő szöveg található. A zenei válogatásban pedig a mugham is helyet kapott.

 A mugham tehát évszázadok óta bizonyítja, hogy nemcsak helye van a modern kor zenéi között, de létjogosultsága is. És köszönhetően az olyan előadóknak, mint Alim Qasimov, aki egyszerre tudja képviselni a mugham tradicionális és modern oldalát is, egy szélesebb kör ismerheti meg ezt a több száz éve létező és lüktető műfajt.   

Egy dal/lista - Szebényi Dániel

Egy dal/lista - Szebényi Dániel

Egy dal/lista - Szebényi Dániel

Szebényi Dániel neve nemcsak a hazai könnyűzenei-, de a jazz színtér avatottabb ismerőinek is ismerősen cseng. Előbbi leginkább a Kowalsky meg a Vega billentyűseként, utóbbiak pedig számos jazzformáció tagjaként találkozhattak vele, hiszen koncertezett már többek közt Barabás Lőrinccel és Binder Károllyal is. A zene iránti rajongása egy Keith Emerson bakelittel kezdődött, és végül a Zeneakadémia jazz tanszakáig repítette, és immáron több mint 10 éve ápolja a jazz-rock és a fusion-jazz hagyományait. Június 23-án jóbarátjával, Gotthard Misivel, vagy ahogy a közönség ismeri, Mike Gottharddal közösen lépnek a Müpa színpadára, hogy évtizedes barátságuk előtt is tisztelegve válogassanak műfajokon átívelő szerzői munkásságukból.  

 Fotó: Hegyi Júlia Lily

Egy dal, ami a gyerekkorodat juttatja eszedbe: Led Zeppelin - Good Times, Bad Times
„Ez az egyik legfontosabb dal az életemben. Első vásárolt lemezem a Metallica Fekete albumba volt. Amikor azt hazavittük, és belehallgattunk, apukám mosolyogva megfogott egy lemezt, és berakta, hogy előbb inkább ezt hallgassam meg. Egy Led Zep best of volt, aminek az első dala  a Good Times, Bad Times volt. Bármikor meghallom az első két leütést, azonnal visszatérek 9 éves önmagamhoz, ahogy a fotelen ülve épp bömböltetjük a rock and rollt.„

Egy dal, amit tinédzser korodban nagyon szerettél, de már rég nem hallottad: Emerson,Lake and Palmer - Trilogy
Az ELP a kedvenc zenekaraim közé avanzsált tinédzseréveim alatt. Mindig is magával ragadott az, hogy tudott 3 ember ilyen vastag megszólalást összehozni a '70-es években."

Egy dal, amit ezerszer meghallgattál már, de sosem fogod megunni:  Led Zeppelin - Black Dog
„Nem tudok mit tenni vele, a Led Zep az egyik legmeghatározóbb zenekar az életemben. Nem fogom soha megunni. Írhatnék más dalt is, de legyen ez az alapvetés."

Egy dal, aminek akkor is tudod a szövegét, ha álmodból keltenek fel: LGT - Ringasd el magad
„Fel is dolgoztuk többször (meg nyilván nem csak mi, hanem rengetegen). Számomra talán az egyik legnagyobb magyar dal, ami született."

Egy dal, amiről senki nem gondolná, hogy szeretsz: Michael Bolton - Time, love and tenderness
„Szintiszta 80as évek. Ömlik róla a cukormáz, de szeretem."

Egy dal, amit csak nemrég fedeztél fel, de azonnal megkedvelted: Foo Fighters - Making a Fire
„Szintén az egész lemezt megy nagyot, de leginkább ez a dal. Valahogy ez a dal is a gyerekkoromba repít vissza, pedig 2021-ben jelent meg."

Egy dal, amin mindig elérzékenyülsz:  Hobo Blues Band - Hajtók dala
„Van rengeteg. Most ez jutott elsőre eszembe." 

Egy dal, amire akkor táncolsz, ha senki sem lát: The Chordettes - Mr Sandman
„Hihi. :)"

 Egy dal, amire legutóbb táncoltál: Tower of Power - Soul with a capital S
„Amikor beindul a verze, ember legyen a talpán, aki nem mozdul meg."

Egy dal, amit először énekeltél / amit először játszottál/ amire először táncoltál közönség előtt: Sonata Arctica - Misplaced
„A zeneiskolai vizsgakoncerteken kívül az első nyilvános megmérettetés az az iskolám menzáján történt 2006-ban." 

Egy dal, amit kihívás volt megtanulnod /amire a koreográfiát kihívás volt megtanulnod:
„Borlai Gergő még meg nem jelent projekjének lemezére jópár dolgot kellett felénekelni. Hatalmas kihívás volt ezeket megvalósítani. Egy kifejezett dalt nem tudnék kiemelni."

Egy dal, amit egy filmben/sorozatban hallottál először: Curtis Stigers & The Forest Rangers - This Life
„A Sons of Anarchy. Megfelelő időben, megfelelő helyen talált be."

Egy dal, amit annyiszor hallottál, hogy már elég volt: Ed Sheeran - Shape of You
„Amennyire imádtam akkor, amikor megjelent, annyiszor hallottam már,és volt ott mindenhol ez a dal, hogy jelenleg eszembe nem jutna meghallgatni."

Egy dal, ami boldog emlékeket idéz föl benned: Tom Petty - Free Fallin
„20-as éveim derekán, egy USA turnéban hallottam először ezt a dalt, miközben épp a semmi közepén autóztunk a sivatagban, és a naplemente miatt végtelen színpompában táncolt az égbolt. Utána himnuszunk lett ez a dal."

Egy dal, ami elsőre nem tetszett, de minél többet hallgattad, annál jobban megszeretted: Pink Floyd - High Hopes
„Egy dal minden évben kaphat új értelmezést, ezért nem egyedi eset, hogy valami régen elkerült, aztán most pedig betalál."

Egy dal, ami sokkal több figyelmet érdemelne, annyira jó: Bones UK - Pretty Waste
„Rengeteg ilyen van, ezt is csak azért emelem ki, mert épp ezt bömböltetem."

Egy dal, amire nagyon büszke vagy:
„Alapvetően szerencsés vagyok, és rengeteg kiváló társsal egy csomó olyan dolgot alkothattunk, amire büszke vagyok, de az aktualitás jegyében kiemelném Tátrai Tiborral, Borlai Gergővel, Gotthárd Misivel és Kéri Samuval alkotott új zenekart, a godfatert."

2022/5/24 : mupa 1 komment
"A kevésbé áramvonalas művek vonzanak"

"A kevésbé áramvonalas művek vonzanak"

"A kevésbé áramvonalas művek vonzanak"

Interjú Bradák Somával, a Ludwig Múzeum muzeológusával és a Galaxisok dobosával

Csak el ne tévessze, melyik ajtón lép be a Müpába: a Fesztivál Színház színpadán és a Ludwig Múzeum tágas tereiben egyaránt otthonosan mozog Bradák Soma. A művészettörténész dobost műfajközi utazásainak eredetéről faggattuk.

bradaksoma_foto_komroczkidia-21.jpgBradák Soma / Fotó: Komróczki Dia ©

Talán még sosem volt ilyen népszerű a különböző művészeti ágak közötti határátlépés. Igaz ez képzőművészet és zene viszonylatában is?

A nyolcvanas évek undergroundjában is jellemző volt, hogy képzőművészek zenéltek, illetve zenészek hoztak létre képzőművészeti alkotásokat. De a kortárs könnyűzenében is akadnak példák, gondoljon csak Kiss Tibire vagy a Mayberian Sanskülotts zenekarra.

Ön amellett, hogy a Ludwig Múzeum muzeológusa, a Galaxisok dobosa is. Van átjárás a két világ között?

Van, igen: ha a múzeumban olyan műtárggyal kell foglalkozni, amelyben a hang mint médium megjelenik, és ennek vannak technikai vagy más jellegzetességei, abban én feltehetően könnyebben eligazodom, mint a kollégáim.

Mindig is mindenevő volt, ami a művészeteket illeti?

A művészeteknek sokféle ága érdekelt és érdekel: a zene, a képzőművészet, az építészet, részben az irodalom is az életem részét képezi. A zene iránti vonzalmam a középiskolás évekből ered. Az első szerelem a Linkin Park volt, mint sokaknak az én korosztályomban. Az indie műfajhoz a kétezres évek vége óta kötődöm.

És innen egyenes út vezetett a doboláshoz?

Olyan hangszer nem jött szóba, amelyen határozott magasságú hangokat kell megszólaltatni, viszont az ütőhangszerek mindig vonzottak. Tetszett, hogy különböző textúrákat, ritmusokat lehet velük alkotni. 2005 táján egy református gyülekezet kis zenekarában próbáltam ki először az ütőhangszeres játékot.

Aztán különböző zenekarok dobosává vált.

Nem vagyok profi zenész, és bár veszek órákat, autodidaktaként tekintek magamra. A Galaxisokba úgy kerültem, hogy Szabó Benedekkel ugyanoda írtunk zenei tárgyú cikkeket, és szóba került, hogy zenélgetek. Amikor az első lemezét készítette, megkért, hogy csatlakozzam. A Platon Karataevbe már azért hívtak, mert a Galaxisokból ismertek.

A művészettörténeti stúdiumok hogyan illenek a képbe?

A gimiben kezdtem fotózni, azt is akartam tanulni, de végül művészettörténetre vettek fel. A fotó megmaradt hobbinak, a művészettörténet pedig olyan szakmának, ami ma is megmozgat. Különösen a kortárs művészet foglalkoztat, de a hatvanas, hetvenes évek neoavantgárdja is nagy szerelmem. A kevésbé áramvonalas, experimentális műfajok és trendek izgatnak, ahogy a zenében is. 

A Galaxisokkal a Csillagközi tér című koncerten lép fel a Müpában. Mire számítsanak a rajongók?

A zenekar tagjai számára legkedvesebb dalok fognak elhangzani. A legutóbbi, hatodik lemezünkön műfajilag összetettebb, sokoldalúbb zenei világot rajzoltunk fel, ahol nem feltétlenül az indie popos számok kerültek előtérbe. Sokszínű, összetett koncertre lehet számítani. 

Jászay Tamás

A Galaxisok az elmúlt évtized egyik leglátványosabb sikertörténete a magyar popzenében, olyan generációs zenekar, amely bár igen jellemzően ragadta meg a huszonévesek élethelyzeteit, az idősebb és fiatalabb korosztályokat is megszólította általános érvényű dalaival. Meg azzal, hogy hangzásvilága sokszínűvé vált az évek során: mindig képes valamilyen váratlan húzásra, így téve kíváncsivá rajongótáborát. 

A Galaxisok június 15-ei koncertjéről ide kattintva olvashattok bővebben.

galaxisok2_komroczki_dia.jpgGalaxisok / Fotó: Komróczki Dia ©

(Az interjú eredeti változata, amely itt olvasható, a Müpa Magazin 2022. május-június-júliusi számában jelent meg.)

Akikről nem lehet kicsiben gondolkodni

Akikről nem lehet kicsiben gondolkodni

Akikről nem lehet kicsiben gondolkodni

Mesébe illő programkínálat a Müpa gyereknapján

Közel egy évszázada, hogy május utolsó vasárnapján Magyarország minden szeglete gyerekzsivajtól hangos, és ez a hagyomány garantáltan idén sem törik meg, ha a Müpán múlik! Hogy ébredés után meglegyen a napot megédesítő kakaó, vagy hogy anya-apa már korán reggel, önszántából felkapja a plüss vízilovat és a félkezű majmot egy rögtönzött szerepjátékra, arról nem gondoskodhatunk, arról viszont igen, hogy a legkisebbeket ünneplő jeles napon reggeltől délutánig felhőtlen szórakozást, változatos és színvonalas programokat biztosítsunk valamennyi korosztály számára. Mutatjuk azt a hét érvet, ami miatt a Müpa gigantikus Cifra Palota XXL programját érdemes választani gyermeknapon!

2016_cifra_palota_xxl_gyereknap_mupa_palyizsofi.jpgCifra Palota XXL, Fotó: Pályi Zsófia

  1. Óriási program a kicsiknek

Nem kérdés, hogy amíg a járvány távol tartott minket egymástól, rengeteg programot hiányolt a közönség, de a leginkább visszavárt események egyike kétségkívül a Cifra Palota. Nem meglepő, hiszen aki akárcsak egyszer is betévedt vasárnap délelőtt a Müpába, az biztosan emlékezetébe véste, ahogy több száz kisgyerek birtokba veszi az épület tereit, rajzol, énekel, táncol, és minden csupa mosoly, játék és kaland. Kimondhatjuk, hogy bármelyik Cifra Palota felért egy gyereknappal, ahol korosztálytól függetlenül mindenki megtalálta a számára szimpatikus elfoglaltságot. Május 29-én a rendezvény nem csak nevében lesz XXL-es. A felsorolhatatlanul sok program ezúttal túlcsordul a Müpa falain, és körhintával, akadálypályával, rögtönzött parasztudvarral, népmesélő ligettel és szabadtéri színpaddal tölti meg az épület előtti teret. A számok terén is mesébe illő az összkép: 3 színpadon 12 előadás, 12 fejlesztő és 30 kreatív foglalkozás, illetve 77 + 3 izgalmas játék várja a családokat. Célunk, hogy annyi vidám gyerek nyüzsögjön a ház körül aznap, mint égen a csillag!  

2017-2018_tavasz_180423_sanke_a_zene_gyokerei_kicsi_mupa_a47a7638.jpg
3 színpadon egymást váltják a gyerekek kedvenc előadói, Fotó: Müpa

  1. Ki-ki a magáét

Vegyünk egy példát: 15 hónapos kontemplatív természetű lányunkkal, örökmozgó 6 éves kisfiunkkal és 8 éves, jó kézügyességgel megáldott nővérükkel érkezünk. Hogy lesz ebből mindnyájuknak szórakozás? A megoldás egyszerű! Az Üvegterem valamennyi programja testreszabott a kicsi lány számára, de a Diafilm-sarok és a Báb-játék kínálata különösen izgalmas lesz számára. Várkatapult, agancsos karikadobáló, erőpróba, akadálypálya, diótörő, kötélhúzás, tandemsí – csak hogy párat említsünk azokból a kültéri, aktivitásra hívó játékokból, amiknél élvezetesebbet elképzelni sem tud egy energikus, örökmozgó kisfiú. Ez idő alatt kisiskolás, alkotó kedvű nővérük a kreatív játékok közül válogathat, hogy délutánra kitanulja a rongybaba-, kávékapszulaékszer- és ásványfakészítés, a papírvirág-hajtogatás és a virágkötészet mesterségét.

2016-2017_170528_cifra_palota_xxl_gyereknap_mupa_palyizsofi.jpg
Fotó: Pályi Zsófia

  1. Égigérő muzsika

Ha a játékos erőpróbák és kézműves-foglalkozások elcsigáznák a családot, akkor feltöltődés gyanánt a Fesztivál Színház félhomályában hátradőlhetünk, és átadhatjuk magunkat a Müpa sikerprodukciójának, az Égigérő muzsika című mesekoncertnek. A hétköznapi szorongásainkból és a szeretet mindent leküzdő erejéből mesét fabrikáló szupercsapat a gyerekek mellett a szülőkre is gondolt: az egymás után színpadra lépő szereplők elsődlegesen a felnőtteket fogják meglepni. Tegye fel a kezét, aki látta már az Ivan and The Parazol frontemberét kutyát alakítani, vagy a Margaret Island Lábas Vikijét babaszerepben? És a sor a végtelenségig folytatható, hiszen a klasszikus mesehősök bőrébe most a kortárs zenei élet legnépszerűbb alakjai bújnak. Elöljáróban még annyit, hogy a Szabó T. Anna által megálmodott történetet a húszas-harmincas éveiben járó, romantikára hajló zenerajongók kedvence, Csorba Lóci és a gyerekek ünnepelt sztárja, Farkas Izsák zenésítette meg. Ez garantáltan megér egy mesét!

211130_egigero_muzsika_c_csibi_szilvia_mupa.jpg
Csorba Lóci, Ember Márk és Lábas Viki az Égigérő muzsikában, Fotó: Csibi Szilvia

  1. Játékosan az empátia útján

Nem lehet elég korán megtanulni, hogy az élet nem mindenki számára játék és mese. Míg mi a legtermészetesebb módon ugrunk le a kisboltba vagy futunk a busz után a zsúfolt belvárosban, vannak, akik számára a hétköznapi környezet is akadálypályát jelent. Ha az átlagemberek életét szeretnék élni, akkor nincs mese, minden akadályt le kell küzdeniük. Valamennyiünk számára az érzékenyítés leghatékonyabb és legegyszerűbb módja, ha érzékszerveink bevonásával közelítjük meg a kérdést. A kültéri kerekesszékes akadálypálya, a látássérültséget szimuláló játékok és az értési nehézségekre érzékenyítő feladatok kipróbálásával máris jobban megérthetjük, milyen hátrányból indulnak azok, akik valamilyen fogyatékossággal vágnak neki a mindennapoknak. Ha éreztük már valaha a bizonytalanságukat és tanácstalanságukat, akkor a hétköznapi találkozások során sokkal könnyebben és bátrabban ajánljuk fel nekik a segítségünket. Minél fiatalabb korban kezdjük el a gyerekek játékos érzékenyítését, annál előbb válik belőlük empatikus és odafordulásra nyitott ember!

kerekesszekes_akadalypalya_forras_nyugat_hu.jpg
Kerekesszékes akadálypálya, Forrás: nyugat.hu

  1. Mörk játszótere

Mindamellett, hogy a nap folyamán a legszínvonalasabb gyerekdalokra specializálódott együttesek adják egymásnak a színpadot, megnézhetjük azt is, hogy a soul-funk-jazz fenegyerekei, vagyis a Mörk csapata hogyan hódítja meg a gyermekközönség szívét. A délelőtt folyamán az együttessel Mörk Playground néven találkozhatunk a Müpa előtti Zenés színpadon, ahol új köntösbe öltöztetve tálcán kínálják legnépszerűbb számaikat a kicsiknek, miközben a szülők számára is felüdítő és feledhetetlen koncertélményt nyújtanak.  

mork-photo_-sinco_hu-1-1-1-scaled.jpgMörk, azaz Mörk Playground, Forrás: infoneked.hu

  1. Bélaműhely

A Bélaműhely az a végtelen kreativitással megáldott csapat, akiknek a képzeletük biztosan nem szab határt, ha hangkeltő eszközökről van szó. Ipari hulladékokból, kimustrált használati tárgyakból, hordókból, csövekből, bicikli- és számítógép-alkatrészekből, teknőből, serpenyőkből és papírdobozokból készítenek eszközöket, amelyekkel hangsúlyozottan nem a tökéletes hangzás elérése a céljuk. Ők a tökéletlenből kovácsolnak erényt. A gyereknapon bárki kipróbálhatja, hogy milyen hangot ad egy locsolócső és egy útjelző bója szerelemgyerekeként megszülető slagszax vagy a biciklikerekek és a lefolyórács szimbiózisának eredményeként megszólaló gigantocyplis. A Bélaműhely standja olyan játszótér, ahol a felnőtteknek sem kell visszafogniuk magukat. A hangszereket 0–99 éves korig mindenkinek ki kell próbálnia!

belamuhely.jpgBélaműhely, Forrás: belamuhely.hu 

  1. Szerintünk a gyereknap a szülőké is!

Bár a gyermeknap tételmondata szerint ezen a napon minden a gyerekekről szól, mi mégis azt szeretnénk üzenni, hogy a gyerekeknek szánt minőségi programok mellett gondoltunk a szülőkre is. Mivel a hatalmas forgataghoz reggel 10.00 és délután 15.00 között bármikor lehet csatlakozni, ezen a napon nem kell rohanni a reggelivel a pontos érkezés érdekében. Az Égigérő muzsikát a nap folyamán kétszer is van lehetőség megnézni, így arról sem marad le senki, aki látni szeretné a hazai zenei élet legkedveltebb sztárjait, amint mesehősként lépnek színpadra. A Mörk koncertje a korai kezdés ellenére megteremti az igazi koncertlátogatás illúzióját, és ne felejtsük, hogy a nap folyamán valamennyi program ingyenesen látogatható.   

 

„A szüleim, a családom és a makacsságom” – beszélgetés Iréne Theorin operaénekessel

„A szüleim, a családom és a makacsságom” – beszélgetés Iréne Theorin operaénekessel

„A szüleim, a családom és a makacsságom” – beszélgetés Iréne Theorin operaénekessel

A Budapesti Wagner-napok évek óta egyik legjobban várt vendége a karizmatikus svéd szoprán, Iréne Theorin, aki június 10-én és 12-én lép fel a Müpa híres Ring-produkciójának Brünnhildéjeként. Interjúnkban az énekesnő a Müpához fűződő különleges kapcsolatáról beszél, ahol élete legemlékezetesebb születésnapi ajándékát kapta, továbbá legfontosabb szerepeinek megformálásáról és a Fischer Ádám karmesterrel közös munkájáról is mesél, valamint arról is, milyen élmény volt várandós Brünnhildeként világra hozni egy fiúgyermeket a színpadon.

irene_theorin_c_chris_gloag.jpg
Iréne Theorin © Chris Gloag

Hogyan szeretett bele Wagner zenéjébe?
Későn indult a karrierem. Harminchárom éves koromban debütáltam, és a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy lírai-drámai szoprán vagyok. Diákkoromban énekeltem Freyát, és a pályafutásom első tíz éve során abban a kiváltságban lehetett részem, hogy vegyes repertoárt szólaltathattam meg. Donna Annaként (Mozart Don Giovannijából – a szerk.) mutatkoztam be, és kezdetben akár évi öt szerepet is megtanultam. A munkáim listája hosszúra nyúlik, de az érdeklődésem azt követően fordult a súlyos Wagner- és Strauss-szerepek felé, miután nem kaptam többé felkérést a Don Carlos Erzsébetjére vagy Toscára. Bevallom egyébként, diákként nem sikerült igazán elmélyülnöm Wagner zenéjében. Azután másodéves koromban vizsgafeladatként megkaptam Az istenek alkonyából a Waltraute–Brünnhilde-jelenetet, és akkor kiderült, hogy kimondottan jól érzem magam ebben a zenei világban. Szerelem volt az első kottafejtől!

2013-2014_tavasz_140615_wagner_az_istenek_alkonya_mupa_pj25117.jpg

2013-2014_tavasz_140615_wagner_az_istenek_alkonya_mupa_pj25112.jpg
Wagner: Az istenek alkonya, Budapesti Wagner-napok, 2014. június 15.
© Posztós János, Müpa

Kik segítették karrierje során?
A szüleim, a családom, az életem során szerzett tapasztalataim, és azt hiszem, a makacsságom. Tudjuk, hogy Wagner-énekesnek lenni külön kategóriát jelent.

Ki a kedvence Wagner hősnői közül?
Nehéz feladat egyetlen kedvencet megnevezni, mert mindig ahhoz a szerephez húz a szívem, amelyikkel éppen dolgozom. Ugyanakkor valahányszor kapok egy olyan felkérést, hogy koncerten lépjek fel Az istenek alkonya zárójelenetében, átjár a boldogság.

A Budapesti Wagner-napokon többször is énekelte Brünnhildét. Mitől válik különlegessé ez a szerep az ön számára?
Brünnhilde óriási fejlődésen megy keresztül: az a kiindulópont, hogy okos és bátor tinédzserként meg akarja menteni a világot. Szerepe magába foglalja egy ember lényének valamennyi fontos árnyalatát, ezért nagy ajándéknak tekintem, hogy belevethetem magam az ő világába. Minden egyes produkció arra bátorít, hogy a pillanat ihletése nyomán formáljam meg a szerepet. Ezt olyankor tehetem meg, amikor számtalanszor játszottam már az adott szereplőt, és élvezem, hogy minden előadáson tiszta lappal indulhatok. Így nem fenyeget az a veszély, hogy a szerepformálásom merevvé válik.

2014-2015_tavasz_150614-_wagner_az_istenek_alkonya_foto_kotschy_gabor_mupa_mg_7085.JPG
Wagner: Az istenek alkonya, Budapesti Wagner-napok, 2015. június 14.
© Kotschy Gábor, Müpa

Melyik volt a legemlékezetesebb szerepe a Müpában?
Minden előadás egyedi, az azonban valóban különleges alkalmat jelentett, amikor legutóbb a Ringet játszottuk négy nap alatt, és én három napon át valamennyi darabban elénekeltem Brünnhildét. Az utolsó előadás ráadásul a születésnapomra esett. Az volt életem legszebb születésnapja!

Miért szeret a Müpa színpadán fellépni?
A Müpa fesztiválján egyaránt csodálatos a hangversenyterem, a zenekar és a közönség. Szeretek ott dolgozni, és ez nagyon fontos, mert csak ott tudom a legjobb formámat hozni, ahol jól érzem magam.

Fischer Ádám karmestert zenészkollégái „énekesbarát” karmesternek szokták nevezni, aki a vele dolgozó énekesek hangi adottságait maximálisan figyelembe veszi. Ön miért szeret vele dolgozni?
Fischer Ádám világos utasításokat ad, tudja, hogyan teremtse meg a zenéből eredő varázslatot, és szinte észrevétlenül belőlem is előhozza a legjobb formámat. Hogy ezt hogyan csinálja, azt hiszem, az ő titka! A muzsikusi hivatás egyik alapja szerintem az, hogy felkészültek legyünk és bízzunk egymásban. Hálás vagyok, amiért vele dolgozhatom.

2014-2015_tavasz_150614-_wagner_az_istenek_alkonya_foto_kotschy_gabor_mupa_mg_7226.JPG
Wagner: Az istenek alkonya, Budapesti Wagner-napok, 2015. június 14.
© Kotschy Gábor, Müpa

Az egyik önről szóló újságcikkben azt lehet olvasni, hogyan szülte meg a kisfiát kis híján a színpadon, nem sokkal azt követően, hogy lement a függöny Az istenek alkonya előadása után. Ön hogyan alakítja ki a munka és a magánélet manapság sokszor emlegetett egyensúlyát?
Jaj, azt a történetet nagyon szeretem! Bár jó a sztori, mindenkit ki kell ábrándítanom: félreértés áll a hátterében és nem igaz. A szóban forgó interjú egy olyan produkcióról szólt, ahol a rendezés szerint Brünnhildeként gyereket várok, és szülök is egy kisfiút. Az előadás végén egy valódi csecsemővel a karomban léptem színpadra, és az eredeti elképzelés az volt, hogy a baba sírjon, én viszont három fiú édesanyjaként ebbe soha nem egyeztem volna bele. A fiaim felnevelése fegyelmezettséget és szervezőkészséget igényelt, de a gyerekeim, akik ma már felnőttek, mind nagylelkűek és nagyvonalúak. Ma már büszke nagymamája vagyok négy unokának, és hamarosan érkezik az ötödik is (az interjú 2021 elején készült, azóta megszületett Iréne Theorin ötödik unokája is – a szerk.).

Mörk Leonóra

(Az interjú eredeti változata, amely itt olvasható, eredetileg a Müpa Magazin 2021. március-áprilisi számában jelent meg.)

„Az istenek alkonya végén kicsordulnak a könnyeim” – így élik meg a Müpa-dolgozók a Budapesti Wagner-napokat

„Az istenek alkonya végén kicsordulnak a könnyeim” – így élik meg a Müpa-dolgozók a Budapesti Wagner-napokat

„Az istenek alkonya végén kicsordulnak a könnyeim” – így élik meg a Müpa-dolgozók a Budapesti Wagner-napokat

A Müpa számtalan produkcióval szerzett már örömöt a közönségnek, mégis, ha bárki feltenné a kérdést, melyik „a legeslegnagyobb”, a válasz egyértelműen a 2006-ban életre hívott Budapesti Wagner-napok lenne, amely idén június 9. és 22. között zajlik. Wagner Ringje az intézmény eddigi leggrandiózusabb vállalkozása, amely nem véletlenül vált az intézmény világhírének zálogává: a tetralógia színre vitele rendkívüli kreativitást és együttműködést követel meg a közreműködőktől. De vajon mit jelent a Müpa munkatársai számára a Wagner-napokon évről évre dolgozni?

2018-2019_tavasz_190613_budapesti_wagner_napok_a_rajna_kincse_engedelyezettek_c_posztos_janos_190613_budapesti_wagner_napok_a_rajna_kincse_c_posztos_janos_pj29553.jpg
Wagner: A Rajna kincse, Budapesti Wagner-napok, 2019. június 13.
© Posztós János, Müpa

Fischer Ádám énekesközpontú vezénylési stílusát, a Wagner-operákban fellépő világhírű énekesek teljesítményét DVD-felvételek őrzik és kritikusok sora elemezte. Ám ezúttal azokról a munkatársakról lesz szó, akik az operák színpadra állításában részt vesznek. Kezdjük is rögtön egy szokatlannak tűnő kérdéssel: hogyan alakult ki bennük Wagner szeretete? Somogyi Dóra Julianna produkciós menedzser így vall erről: „A gyermekkoromban meghatározó olasz operák után A nibelung gyűrűje túl ridegnek és monumentálisnak tűnt. Az első zongorás próba alatt azonban valami megváltozott: megértettem, mit kívánt mondani Wagner. Amikor rájöttem, micsoda humor, milyen utalások tömege rejlik a Ringben, amikor az emlékeztető motívumok értelmet nyertek, az a felismerés erejével ragadott meg. Minden darabban van kedvenc részem. Előadások alatt, ha van rá mód, ilyenkor elbújok a díszlet alá, és onnan hallgatom a muzsikát.”

2018-2019_tavasz_190616_budapesti_wagner_napok_az_istenek_alkonya_c_hirling_balint_nagyfelbontas-eloadas_budapesti_wagner_napok_hirlingbalint_190616_wagner_istenek_alkonya_005.JPG
Wagner: Az istenek alkonya, Budapesti Wagner-napok, 2019. június 16. 
© Hirling Bálint, Müpa

Dr. Korentsy Endrében is „le kellett bontani a falakat”. „Családom zeneszerető, édesanyám énekesnőnek készült, gyerekkoromban otthon Bach, Mozart, Bartók muzsikája szólt, Wagnert azonban édesapám nem szerette, így családunk gondolkodásába beivódott, hogy ez a zene hosszú, unalmas. A Müpában látott-hallott első Ring élménye azonban megnyert magának: örökre a zene varázskörébe kerültem” — emlékezik a kezdetekre a Müpa produkciós igazgatója.

Ezt a varázslatot persze létre kell hozni. Somogyi Dóra Julianna szerint „nemcsak a zeneművészetben Gesamtkunstwerk a wagneri életmű. Ami a színfalak mögött zajlik, szintén teljes mértékben fedi az összművészeti alkotás fogalmát.” Ugyanilyen fontos az együttműködés, a közös teljesítmény kulcsfogalom a Müpában. Somogyi Dóra Julianna úgy véli, „ebben a munkában az a különleges, hogy csak úgy lehet egy emberé, hogy közben egy hatalmas csapaté is a feladat és a végeredmény”. A számok sokatmondók: tizenhat órányi zene, nagyjából tízezer e-mail, több mint háromszáz közreműködő, több mint kétszáz szerződés, megrendelő irat – és kilenc hárfa a Ring 2019-ben bemutatott felújításában.

20190521_143455.jpg
Kulisszafotó Wagner: A nibelung gyűrűje próbájáról, 2019. május 21.
© Somogyi Dóra Julianna

Persze az emlékek is éppoly izgalmasak. Somogyi Dóra Julianna a munkája során sokszor kerül szokatlan helyzetbe: „Vásároltam már kelléket hentesnél, beszereztem jelmezkiegészítőt erotikus üzletből, elkészíthettem az előadások rekvizitumaként szolgáló gyűrűt és pótgyűrűt próba után, éjszaka, ötvösszakkörben. Megtanultam, mire kell figyelni, ha azt szeretnénk, hogy az énekes jelmezben is kapjon levegőt, vagy ha az előadáson vetített filmhez egy élő lovat szeretne valaki alulnézetből, medencében fényképezni. Egy Ring-produkció megszületésekor a leglehetetlenebb kérések is felmerülhetnek.”

Kovács Brigitta komolyzenei főmunkatársi minőségben vállal jelentős feladatot a Ring-ciklusok zenei próbafolyamatainak megszervezésében és egyeztetésében. Emellett arra is volt példa, hogy – a próbát megmentendő – beugrott színpadi zenét vezényelni, hiszen vérbeli muzsikus: pályája korábbi szakaszában a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát igazgatta. „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a szerepeket mindig frissítsük, vagyis az énekesek ne csak emlékezetből énekeljenek, hanem évadról évadra újból porolja le, tisztítsa ki velük a szerepet a korrepetitor – mondja Kovács Brigitta. – A ritmusok, dallamok kopnak, ugyanígy a szövegejtés — a szólamokat frissen kell tartani. A próbákon Polgár Etelka játékmester abból a speciális zongorakivonatból dolgozik, amelyet rendezői példánynak hívunk, és amelyet ő készített a Ring 2019-es, újragondolt változatáról. Ez minden kottaoldal mellett üres oldalt tartalmaz, amelyre minden színpadi mozgást, akciót lejegyzett. A játékmesternek egyszerre kell muzsikusnak és színházi embernek lennie.”

2018-2019_tavasz_190614_budapesti_wagner_napok_a_walkur_c_csibi_szilvia_nagy_eloadas_190614_budapesti_wagner_napok_a_walkur_c_csibi_szilvia_csi20190614_48.JPG
Wagner: A walkür, Budapesti Wagner-napok, 2019. június 14.
© Csibi Szilvia, Müpa

A Wagner-fesztivál szervezőmunkája sok kihívást rejt. Önként kínálkozik a kérdés: még mindig szívesen végzi? A válaszhoz nem kell gondolkodási idő: „Igen, számomra a Ring az évad koronája.” 2019-ben megszületett az új Ring. „Új film a háttérben, új jelmezek, új koreográfia a táncosoknak, új énekes mozgások – idézi az emlékeket Somogyi Dóra Julianna. – Az én feladatköröm a mindent és mindenkit koordináló, iratokat és művészekkel kapcsolatos feladatokat kezelő, próbákat összefogó, mindenütt jelen lévő és intézkedő munkatárs feladatköre. Őrmesterek, pszichológusok és óvónénik vagyunk egyszerre, rengeteg apró feladattal. Töltöttünk már éjszakát rendőrségen, ahol tolmácsoltunk énekesnek, aki egy kávézóban ellopott iratai miatt tett feljelentést, de kísértünk művészt kórházba is. Az egyik legkedvesebb Brünnhilde-emlékem Iréne Theorinhoz kötődik (a vele készült interjúnk itt olvastó – a szerk.), aki talpig vörös estélyiben, a hóna alatt bordó mankóval úgy énekelt, hogy azóta sem tudjuk elfelejteni…”

20190530_084523.jpg

Kulisszafotó Wagner: A nibelung gyűrűje próbájáról, 2019. május 30.
© Somogyi Dóra Julianna

Az eredeti Ring-produkció és annak 2019-es, új változata között szcenikai szempontból nincs lényeges különbség, mert a díszlet változatlan maradt. „Az egyik nagy feladatunk 2019-ben az üvegfalra vetített, díszletként funkcionáló film kicserélése volt. A film anyagát a folyamatos vetítés érdekében médiaszerverről futtatjuk, a végeredmény pedig tökéletes lett, minden pontosan illeszkedett – mondja Vankó Dániel szcenikai igazgató, aki négy évvel az első Ring bemutatása után kezdett dolgozni a Müpában, és jelenleg több mint félszáz szcenikai munkatárs együttműködését irányítja a Wagner-napok alatt. – A produkció híres üvegfalával úgy kell bánni, mint a hímes tojással, de sarkalatos pontja a díszletnek a domb speciális megvilágítása is.”

Dr. Korentsy Endre produkciós igazgató szerint a müpás Ring-előadások „felfokozott izgalmi állapota” az előadások szüneteiben is érezhető, ő maga pedig nagyon szereti a fesztivál kísérőjelenségeit. Amikor szabadidejében nézőként beül egy-egy előadásra, a hosszú szünetekben piknikezni szokott barátaival és kollégáival: ebből az alkalomból rendszerint palacsintát süt. Hozzáteszi: „Nem, vagyok sírós, de Az istenek alkonya végén kicsordulnak a könnyeim.”

 Kecskés M. Júlia

 (Az cikk eredeti változata, amely itt olvasható, a Müpa Magazin 2021. március-áprilisi számában jelent meg.)

Egy dal/lista - Csordás Zita, a Mayberian Sanskülotts énekesnője

Egy dal/lista - Csordás Zita, a Mayberian Sanskülotts énekesnője

Egy dal/lista - Csordás Zita, a Mayberian Sanskülotts énekesnője

Csordás Zita, az ország első számú dream pop zenekara, a Mayberian Sanskülotts a frontembere, aki hiába áll hatéves kora óta a színpadon, továbbra sincs megbarátkozva azzal, hogy emberek nézik, miközben énekel. Pedig ezek a színpadok az elmúlt 10 évben egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, június 3-án pedig már a Müpa is felkerül a listára!

csordas_zita_c_wilhelm_laura.jpgFotó: Wilhelm Laura

Ugyanis az együttes indítja majd indén a Müpa könnyűzenei koncertsorozatát, a Hey, June!-t, ami 2 év kényszerű online lét után tér vissza az épület falai közé. A koncert előtt az énekesnőt kedvenc dalairól faggatuk. Ha kíváncsi vagy, melyik kontinens zenéjét hallgatott gyerekként, milyen nótára perdül azonnal táncra, ha meghallja vagy éppen mit rak be, amikor egy kis zenei lelkesítésre van szüksége, olvass tovább! És mellé ne felejts el elindítani a dalokból összeállított listánkat sem, mert még az is lehet, hogy új kedvencekre lelsz közte!  

 

Egy dal, ami a gyerekkorodat juttatja eszedbe:  Inca PachaYamor
„Nem tagadom, hogy kisgyerekként én is a Hupikék Törpikék Kihízott Zokniján, a Dzsungel Könyvén, Papp Ritán, Eszményi Viktórián, Gryllus Vilmoson és az iskolai ének-tananyagon nevelkedtem, de amit különösen imádtam és a mai napig is odáig vagyok érte, az a dél-amerikai indián népzene, amit sokat hallgattunk otthon, miután anyukám több ilyen kazettát is vett az amúgy nem túl nagy kazettagyűjteményükbe."

Egy dal, amit tinédzser korodban nagyon szerettél, de már rég nem hallottad: Dudley PerkinsFalling
Most meghallgattam és még mindig tetszik."

Egy dal, amit ezerszer meghallgattál már, de sosem fogod megunni: Roxy MusicMore Than This
Van egy jó pár ilyen, de mondjuk legyen ez. A legrosszabb pillanatokban is lelkesítőleg hat, ez egy olyan dal, mint ahogy élni szeretnék."

Egy dal, aminek akkor is tudod a szövegét, ha álmodból keltenek fel: Erykah BaduNext Lifetime
Simán csak imádom."

Egy dal, amiről senki nem gondolná, hogy szeretsz: Lord Echo, Lisa TomlinsThinking of You

Egy dal, amit csak nemrég fedeztél fel, de azonnal megkedvelted: SAULTFree
Bár annyira nemrég az a nemrég, mert körülbelül két éve hallottam először a SAULT-ról, amikor a Black is című albumuk megjelent, de egyből a kedvenc zenekaraim közé emelkedett"

Egy dal, amin mindig elérzékenyülsz: Beach HousePPP
„Lehet, hogy ez a dal már majdnem giccses, de akkor is ezt hallgatom, ha nagyon boldog vagyok és amikor sírok, nem a szó klasszikus értelmében érzékenyít el, csak végtelenül sok érzelmet vált ki belőlem."

Egy dal, amire akkor táncolsz, ha senki sem lát: Charlotte GainsbourgDeadly Valentine
„Egyébként nem csak akkor."

Egy dal, amire legutóbb táncoltál: GeorgiaStarted Out

Egy dal, amit először énekeltél közönség előtt: Kodály ZoltánÖt Tantum Ergo, I. Maestoso
Nem ez volt az első, nem is tudom mi volt az, annyira régen volt, első osztályos koromban, gondolom valami népdalfeldolgozás vagy a Zöld fű közt árva.., de ez igazán emlékezetes volt, mert egyszerre gyűlöltem és szerettem."

Egy dal, amit kihívás volt megtanulnod:  OhiaFarewell Transmission
„Nem mondom, hogy kihívás volt, de ennek a szövegével meggyűlt a bajom. Egyébként csodálatos dal, nagyon nagyon szeretem."

Egy dal, amit egy filmben/sorozatban hallottál először: Planino stara planino (Планино стара планина)
„Ezt a dalt én is, mint gondolom jó sokan Werner Herczog Találkozások a világ végén (Encounters at the End of the World) című filmében hallottam először, de azóta se tudom elengedni, annyira gyönyörű."

Egy dal, amit annyiszor hallottál, hogy már elég volt: BRONCHOClass Historian
„Szerintem velem van a baj, de én még a Wonderwallnak is ugyanúgy örülök, ha meghallom, mint először, és ebből a dalból se volt még elég, de néha már el kell léptetnem, ha elindul."   

Egy dal, amit (látszólag) rajtad kívül minden barátod utál: Raisa KhanSeasons in the Sun
Nem nagyon tudok ilyenről, de ezt pl nem biztos, hogy mindannyian szeretik, én viszont annál inkább."  

Egy dal, amit (látszólag) rajtad kívül minden barátod szeret: Fleetwood MacThe Chain
Ilyet se tudok, úgyhogy ez egy olyan dal, amit többen nagyon szeretünk"

Egy dal, ami boldog emlékeket idéz föl benned: Jaakko Eino KaleviNo End
Ez a dal az örök utazós dalom, mióta ismerem, és olyan szentimentális emlékeket juttat eszembe, mint amikor mentem valahova nyáron, kinyitottam a vonat ablakát és csak néztem ki és nagyon boldog voltam, hogy élhetek, utazhatok és még vannak álmaim."

Egy dal, ami szomorú emlékeket idéz fel benned: ClienteleAs Night is Falling
Egyébként nem feltétlenül szomorú az, amit felidéz bennem, de az a dal mindig arra emlékeztet, hogy minden elmúlik."

Egy dal, ami elsőre nem tetszett, de minél többet hallgattad, annál jobban megszeretted: Talking HeadsBorn Under Punches
„Emlékszem, hogy régebben nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel, de mostanra ez az egyik kedvenc dalom."

Egy dal, ami sokkal több figyelmet érdemelne, annyira jó: MeteoOde on a Dutch Backpack
De egyébként az egész Hayline lemez."

Egy dal, amire nagyon büszke vagy: Anne Shirley SupersadNeverendeing Roads
„Egyszer kiraktam a netre egy szólólemezt, amit senki se ismer. Ez volt az első dal, amit megírtam a lemezről, és szerintem egyszerűségénél fogva jó. Amúgy az egész God Tiger lemezre is nagyon büszke vagyok."

süti beállítások módosítása