„Semmi mástól nem leszek ennyiszer libabőrös” – a kóruséneklés a hosszú élet titka

„Semmi mástól nem leszek ennyiszer libabőrös” – a kóruséneklés a hosszú élet titka

„Semmi mástól nem leszek ennyiszer libabőrös” – a kóruséneklés a hosszú élet titka

Tudtátok, hogy éneklés közben egy kórus tagjainak még a szíve is egyszerre ver? Hogy a világ valaha volt legnagyobb kórusában 121.440 ember énekelt együtt? És hogy az éneklés a fájdalmat is képes enyhíteni? Kórusba járni tökéletes közösségi élmény – egy kórust hallgatni pedig sok-sok libabőrös katarzisbonbon. Teszteljétek nálunk, a IV. Budapesti Nemzetközi Kórusünnepen!

2017-2018_tel_171219_thomas_trotter_cambridgei_st_johns_college_fiukorusa_c_nagy_attila_mupa_mupa_171219_02_thomas_trotter_cambridgei_st_johns_college_fiukorusa_c_nagy_attila_mupa.jpgCambridgei St John Collage fiúkórusa, Fotó: Nagy Attila

„Az éneklés terápia testnek és léleknek. Tökéletes társasági és zenei élmény” – több kórusénekest is megkérdeztünk arról, miért is jó a közös éneklés, az idézett gondolatot pedig már az Oxfordi Egyetem legfrissebb kutatása is alátámasztja.

Az éneklés egyik nagy előnye, hogy fantasztikusan hatékony jégtörő: segít a társas kapcsolatok kialakításában és megerősítésében, és valós alternatívát kínál a közösségi média sokszor elidegenítő, magányos világával szemben. Hogy ez miért fontos? Létezik olyan tudományos elmélet, mely szerint egy kiterjedt, gazdag szociális hálónak több egészségügyi hozadéka lehet, mint mikor valaki leszokik a dohányzásról.

Beszélgetőtársaink mind alátámasztották, milyen komoly közösségépítő ereje van a kóruséneklésnek: „Egyszerre igazi zene és a legemberibb dolog. Tökéletes együttműködést igényel, mégis minden résztvevő egyenként is létfontosságú.” „Olyan, mint egy nagy, közös építkezés. Mindenki belerakja a saját szólamát, és valami csodálatos kerekedik a végén. Felemelő érzés!” „A közös alkotás és a közös érzelmi megélés miatt szeretem.” „Semmi mástól nem leszek annyiszor libabőrös, mint a közös énekléstől. Figyelem, kapcsolódás, öröm, közös repülés. Birds flying high.”

2021-2022_tavasz_220508_enekel_az_orszag_2022_c_palyi_zsofia_mupa_220508_enekelazorszag_palyizsofia_24.jpgÉnekel az ország című kóruskoncert, Fotó: Pályi Zófia 

Énekelj, és tovább élsz!

Azt is kutatások sora bizonyítja, hogy az éneklés boldogabbá tesz és hatékony antidepresszáns. Kifejezetten jó hatással van az agyműködésre, fejleszti a légzést, javítja a tartást, csökkenti az izomfeszültséget és növeli a véroxigénszintet is. A kóristák légzése úgy összehangolódik a közös éneklés során, hogy egy idő után a szívük is egyszerre ver. Szintén nagyon izgalmas, hogy a muzsikálás és a zenehallgatás közben felszabaduló béta-endorfin a fizikai fájdalmat is képes enyhíteni, de azt is megfigyelték már, hogy az immunrendszert is karbantartja. Fokozzuk még? 2008-as közös tanulmányukban a Harvard és a Yale kutatói arra jutottak, hogy a rendszeres éneklés a várható élettartamot is megnövelheti.

A csoportos éneklés több ezer éve jelen van az emberiség életében. Nem véletlen, hogy a történelem során sok kultúrában használták az énekszót gyógyító rituálék részeként, és ma is hatékony terápiás eszköz. Edzésben tartja a memóriát is, így sok más terület mellett a demencia kezelésében is alkalmazzák.

„Kit érdekel, Ella Fitzgerald vagy, vagy sem?”

Sokan gondolhatják most azt, hogy „ez mind nagyon jól hangzik, de én nem tudok énekelni”. Arról megoszlanak a vélemények, tud-e minden ember énekelni, vagy hogy kell-e bármiféle tehetség az énekléshez. Daniel Levitin, a kanadai McGill Egyetem pszichológiaprofesszora és a This is Your Brain on Music című könyv szerzője például azt mondja: „Kit érdekel, Ella Fitzgerald vagy, vagy sem? Leonard Cohent egészen biztosan nem érdekelte, ezért pedig csak hálásak lehetünk neki. Úgy ajándékozta nekünk a dalait, hogy valójában meglehetősen szokatlan hangja volt.”

Másrészt a kórusvilágnak már szinte minden énekléssel kapcsolatos bizonytalanságra van megoldása. Ott vannak például azok a különleges kórusok, ahova olyan emberek járnak, akik nem tudnak tisztán énekelni, vagy nincs önbizalmuk az énekléshez. A Tuneless Choir alapítói abban hisznek, hogy képességektől függetlenül mindenkinek joga van az énekléshez, tagjaik pedig színtiszta örömből és élvezetből, mások ítélkezése nélkül, biztonságos környezetben tehetik ezt. A részvétel és a közös alkotás a fontos, nem az előadás. Jelmondatuk: énekelj úgy, mintha senki sem hallaná. Ha mégis belehallgatnátok az eredménybe, itt megtehetitek.

A finn Mieskuoro Huutajat (Men’s Choir Shouters, Férfi Kiabálókórus) ennél is tovább ment: a kizárólag férfiakból álló kórus visítva, bömbölve és kiabálva ad elő nemzeti himnuszokat és gyerekdalokat. Az eredmény egyszerű, de hangos. És hogy a hangerő egészen biztosan elérje a kívánt minimumot, a kórus alapítója, zeneszerzője és karvezetője – saját bevallása szerint diktátora –, Petri Sirviö dobverővel vezényel. Egy kis ízelítő.

Gigakórusok és egyéb ínyencségek

Másképp meghökkentő az a tízezer énekesből álló (ennél mindig jóval többen jelentkeznek) japán kórus, akik minden decemberben egyszer eléneklik az Örömódát Beethoven IX. szimfóniájából. A darab furcsa módon elválaszthatatlan része Japánban az év végi ünnepi időszaknak, igazi karácsonyi ének, a IX. szimfóniát pedig sehol máshol nem játsszák annyit a világon, mint náluk. Népszerűsége az első világháborúig nyúlik vissza: egy japán hadifogolytáborban bebörtönzött német katonák adták elő először japán közönségnek 1918-ban. Ezen a felvételen 20. alkalommal vezényli a tízezres tömeget a Bernstein-tanítvány Yutaka Sado. Ha csak a méretét nézzük, a Guinness-rekorder kórus nem ez, hanem az a 121.440 énekesből álló alkalmi kórus, amely 2011-ben Indiában énekelt együtt öt percen keresztül.

A klasszikus kórusokon, rekordereken és furcsaságokon túl is léteznek még izgalmas kórusformációk: ott vannak a panaszkórusok, melyek közül az elsőt 2005-ben szervezték meg Birminghamben, de később született budapesti panaszdal is. A hospice-kórusok missziója, hogy a haldoklók számára megszépítsék életük utolsó időszakát. Léteznek virtuális kórusok – ezek egyik legprofibb, legtöbb embert megmozgató mutatványosa (függetlenül a koronavírus-járványtól) az amerikai zeneszerző-karmester, Eric Whitacre. A Soharóza kórus által létrehozott teljesen egyedi műfaj pedig a catwalk-koncert: társadalmi problémákról, jelenségekről énekelnek a témákhoz illeszkedő, látványos és elgondolkodtató jelmezekben, egy színházi elemekkel tarkított extrém divatbemutató keretében.

Kórusok kórusa

Ha pedig a világ legjobb kórusaival is szeretnétek megismerkedni egy kicsit közelebbről, ebben is segítünk. A kérdés meglehetősen szubjektív, de léteznek már objektív listák is. Döntsetek ti, melyik a legszimpatikusabb. A BBC Music Magazin 10-es listáját itt találjátok. Az Interkultur pontszámok alapján listázta a világ 1000 legjobb kórusát, itt is érdemes körülnézni és inspirálódni. Náluk a dél-afrikai Stellenbosch University Choir az abszolút első. A brit Gramophone Magazin listája régebbi, 2010-es, de szintén impozáns: náluk a Sir John Eliot Gardiner által alapított, barokk zenére specializálódott Monteverdi Kórus a favorit.  

Ha viszont élő kórusélményre vágytok, várunk titeket július első hétvégéjén, a IV. Nemzetközi Kórusünnep koncertjein!

Tartalmas beszélgetések, beszélgetős tartalmak – elindult a Húzónév, a Müpa új portrébeszélgetés-sorozata

Tartalmas beszélgetések, beszélgetős tartalmak – elindult a Húzónév, a Müpa új portrébeszélgetés-sorozata

Tartalmas beszélgetések, beszélgetős tartalmak – elindult a Húzónév, a Müpa új portrébeszélgetés-sorozata

A slow life mozgalom képviselői szerint a boldog élet kulcsát a lelassulásban kell keresnünk. Mi hisszük, hogy a kultúrának, a művészetnek és a tartalmas beszélgetéseknek helyük és idejük van, és nyüzsgő életünkben egyre nagyobb szükség van rájuk. Most pedig, a nyár beköszöntével el sem képzelhetnénk jobb alkalmat az örömteli lelassulással való barátkozásra! Ezért is indított a Müpa Húzónév címmel egy sorozatot az évad során rögzített portrébeszélgetésekből, amelyben az intézményhez szorosan kötődő művészek elevenítik fel eddigi pályafutásuk legemlékezetesebb momentumait. Az első pár epizód már elérhető, a lista hetenként bővül majd, úgyhogy kezdődhet is a be- és kikapcsolódás!

mupa2022_huzonev_crop_blogra2.jpg

A mindennapi multitasking-lüktetésben és a ránk zúduló ingerorkánban néha bizony érdemes behúzni a kéziféket, hátradőlni (legalább fejben), és átadni magunkat az ízek, hangulatok és élmények élvezetének. Kikapcsolt mobillal beülni egy jó koncertre, a kanapé helyett a megterített konyhaasztalnál ülve elfogyasztani egy ízletes vacsorát, vagy egymás szemébe nézve, hosszabban és mélyebben beszélgetni a hozzánk közel állókkal. 

A Müpában számos olyan magyar művész van, akik időről időre lenyűgözik a koncertekre és előadásokra érkezőket. Ők a hazai előadó-művészeti színtér kiemelkedő alakjai, akik – dolgozzanak akár a háttérben vagy a reflektorok kereszttüzében – meghatározó részt vállalnak abban, hogy a közönség feltöltődve távozzon a nézőtérről. Ugyanakkor a hétköznapok során ritkán nyílik lehetőség hosszabban és elmélyültebben beszélgetni velük, és kifaggatni őket, mi a sikereik titka, mindig is ezt akarták-e csinálni, esetleg „véletlenül” váltak-e világsztárokká. Nem sűrűn kerül szóba, mik a történetük tanulságai vagy épp milyen hosszú távú terveket szövögetnek. Pedig igazán üdítő néha rászánni az időt az efféle alkalmakra, mert csak ilyenkor derül ki igazán, hogy a művész is valódi hús-vér ember, aki pályafutása alatt számos mulatságos és izgalmas helyzetbe keveredik, és ugyanúgy sorsfordító pillanatok sokaságát éli át, mint bárki más. És akár nemzetközi hírű operaénekes, statikusból lett díszlettervező vagy korunk egyik legelismertebb hangszeres szólistája, kétségek, kudarcélmények és vicces sztorik mindenki életében akadnak. 

Hogy ezekbe a történetekbe, a jóleső mélységekbe, egyszersmind a kulisszák mögé egy kis betekintést nyerhessenek a nézők, a Müpa Stúdió különleges vállalkozásba fogott: a 2021/22-es évad során a hazai előadó-művészeti élet Müpához szorosan kötődő művészeivel rögzített portrébeszélgetéseket, amelyek közül az első néhány epizód már elérhető, a jövőben pedig hetente jelentkezik újabb részekkel a sorozat. És hogy a játékosság és a spontaneitás is teret kaphasson, a sorozat illusztris vendégei egy-egy emblematikus, a beszélgetés során véletlenszerű sorrendben kiválasztott, dobozból kihúzott emlék – ikonikus zenemű, felejthetetlen előadás, nagy pillanat – kapcsán idézik fel pályájuk mérföldköveit, és vallanak az alkotás meghatározó momentumairól a szerkesztő-műsorvezető Blázy Fannynak

A beszélgetések a bevett podcastfelületeken bárki számára hozzáférhetőek, de a Müpa+ hűségprogram tagjai videós formában is élvezhetik őket, érdemes tehát csatlakozni az intézmény egyre gyarapodó táborához. 

Elsőként Velekei László, a Győri Balett igazgatója mesél társulata történetének kulcsfontosságú eseményeiről, és arról, hogy mit jelentenek az életükben a tradíciók, de fény derül arra is, hogyan kapcsolódik az együtteshez II. János Pál pápa, és hová fordul ihletért egy gyakorló koreográfus. 

A második epizód vendége Baráth Emőke operaénekes, a Müpa 2021/22-es évadának művésze, akinek pályáját évek óta kiemelt figyelemmel követi nem csupán a szakma, de a régizenéért és barokk operákért rajongó közönség is, itthon és külföldön egyaránt. Sok más mellett elárulja, milyen volt kamaszként, mindig is erre a karrierre vágyott-e, és mit ad neki a tanítás. 

A következő részben a számos elismeréssel, köztük 31(!) évesen Kossuth-díjjal jutalmazott zongoraművész, Balázs János mesél a Müpa nézőinek arról, miért foglal el kiemelt helyet az életében Cziffra György, vall a díjakhoz és a közönség szeretetéhez fűződő viszonyáról, és az is kiderül, kinek a munkásságáért rajong gyermekkora óta. 

A negyedik epizódból megtudhatjuk, milyen gyerek volt a napjaink egyik legsikeresebb csellóművészeként impresszív karrierívet befutó Várdai István. Elmeséli, mikor kezdte el ténylegesen érdekelni a zenei pálya, hogy mit adhatnak egy muzsikusnak a nemzetközi versenyek, és mi történik, ha a színpadon váratlan „húrbaleset” történik. 

Ha kíváncsiak vagytok, kik vállalták még, hogy beavassanak minket életük fontos eseményeibe, tartsatok velünk az elkövetkezendő hetekben is! Ha feliratkoztok a Müpa Podcastre, biztosan nem maradtok le egyetlen új részről sem. Neveket még nem mondunk, de annyit azért elárulhatunk, hogy a folytatásban érkezik egy hatalmas tudású díszlettervező, egy kiváló humorérzékkel megáldott, Kossuth-díjas hegedűművész, egy lebilincselő életúttal rendelkező karmester, egy nemzetközi hírű komponista, és egy ugyancsak szerte a világban elismert trombitaművész is!

Négy oktávnyi bársonyos bariton - Kurt Elling a legújabb lemezével érkezik a Müpába

Négy oktávnyi bársonyos bariton - Kurt Elling a legújabb lemezével érkezik a Müpába

Négy oktávnyi bársonyos bariton - Kurt Elling a legújabb lemezével érkezik a Müpába

A műfaj elegáns klasszikusaival kezdte, majd a beat költőktől kapott inspirációt, most pedig élete legkülönösebb, funk és hiphop elemekkel dúsított jazzalbumát hozta tető alá Charlie Hunter gitárossal közösen. A Zöld Malomtól a Kék Hangjegyen át vezetett az út a SuperBlue-ig: Kurt Elling pályáját festjük fel július 5-i budapesti koncertje előtt.    

kurtelling_c_annawebber.jpg

Kurt Elling karrierje makulátlan, mondhatni lineáris. Előadóművész nem kívánhat magának tisztábbat, célratörőbbet: négyoktávos, meleg baritonja, improvizatív jazzszólókra írt szövegei két és fél évtizedes pályája kezdete óta elsöprő sikert aratnak

A világ legnevesebb hír- és szaklapjai licitálják túl egymás szuperlatívuszait, amikor róla írnak. A The New York Times szerint „korunk kiemelkedő férfi énekese”, a The Guardian szuperképességekkel rendelkező Sinatraként hivatkozik rá, a The Washington Post úgy látja, az 1990-es évek óta egyetlen jazzénekes sem volt ennyire merész és izgalmas, a Toronto Star pedig egyenesen azt állítja, senki sincs nála közelebb ahhoz, hogy a jazz szentjévé avassák. „A legjobb férfiénekes” kategóriában tizenkétszer kapta meg a Jazz Újságírók Díját, és tizenötször jelölték Grammy-re, ebből kettőt váltott győzelemre.

TEMPLOMI KÓRUSBÓL A BLUE NOTE RECORDS-HOZ

Az énekes-dalszerző 1967-ben született Chicagóban. Édesapja kórusvezető volt egy evangélikus templomban, úgyhogy Kurt már egészen korán jó barátságba került a zenével. Ő maga is énekelt a kórusban, de próbálkozott hangszerekkel is: hegedűvel, kürttel, zongorával, dobbal. Végül úgy döntött, az éneklés lesz az ő kenyere. „Ez adta a legtöbb örömöt, más hangszerhez nem fűztek ilyen érzelmek. A hangomat azonnal hadrendbe tudtam állítani, és úgy játszottam vele, ahogy csak akartam” – nyilatkozta nemrég az Australian Musiciannek. Kezdetben Frank Sinatra és Peggy Lee bódító előadásmódjáért rajongott, végül Tony Bennett lett a sarkcsillaga, miután élőben látta őt egy tv-showban. Erről így mesélt nemrég az 1934 óta létező Downbeat magazinnak: „Jött a zenekar, őrült energiákkal játszottak. Majd egyszercsak a műsorvezető így szólt: Hölgyeim és Uraim, Mr. Tony Bennett! Ő pedig kisétált vakító fehér szmokingban, elegánsan, és énekelni kezdett..., én meg azt mondtam magamnak: ez a fickó akarok lenni!” 

A kórusművek után a jazzel a középiskolában találkozott, egyetemi évei alatt pedig már heti egyszer klubokban lépett fel. Ekkor találta meg magának a scattelést, a Louis Armstrong-féle jellegzetes improvizációs énekstílust. Mindeközben Jack Kerouac költészete és Chat Baker minimalista érzelmessége hatott alkotói és előadóművészi fejlődésére. 1995-re magabiztosan érezte, hogy készen áll, megérett az idő egy saját lemez rögzítésére. Megismerte a zongorista Laurence Hobgoodot, aki hétfő esténként a chicagói Green Mill, vagyis Zöld Malom nevű klubban játszott. Kilenc dalt írtak együtt, és óriási szerencséjükre az anyag egy menedzser hathatós közreműködésével a legendás Blue Note Records egyik producerénél landolt. Ellinget ekkor leszerződtették, és első albuma, vagyis a Close Your Eyes című lemez a hírnév és a siker mellé rögtön egy Grammy-jelölést is hozott számára. A többi szinte történelem, az azóta eltelt évek során még további 14 saját albumot adott ki.

KLASSZIKUSOKTÓL A HIP-HOPIG ÉS FUNKIG

Elling rajongóit jelenleg észak-amerikai turnéja tartja lázban, de Iowa City után rögtön Budapesten landol, hogy megkezdje az európai koncertjeinek sorát. Július 5-én régi kedves szerzőtársával, Charlie Hunterrel hoznak valami egészen újat és váratlant a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. A Müpa Jazzlegendák sorozatában azt a SuperBlue című lemezt hallhatjuk, amely megjelenése óta alaposan felforgatta a jazzrajongók Ellingről alkotott képét.

Ezen a ponton elkerülhetetlen, hogy pár méltató szót ejtsünk a gitárzseni Charlie Hunterről is, akivel Elling még az 1990-es években találkozott először a híres-nevezetes Blue Note-ban. „Charlie-val nagyon régóta ismerjük egymást” – mondta főhősünk a denveri KUVO jazz rádiónak. ­„Bárki, aki kicsit is konyít a gitárhoz, azonnal tudja, hogy elképesztő tehetség! Kétlem, hogy akadna más, aki ilyen szinten képes megszólaltatni a hibrid, nyolchúros gitárt, mint ő.” A WBGO fm rádió Jazz United című műsorának kritikusai is hasonló véleményen vannak, mint Elling: „Eszméletlen, amit Charlie Hunter művel a színpadon. 30 évvel ezelőtt legyintettek rá, hogy ez csak egy trükk, most meg ezrek próbálják utánozni őt.”

Albumukat, amelyen 2020-ban, a pandémia kellős közepén két külön stúdióban kezdtek el dolgozni, kötelező grúv elixírként jellemzi a podcast. Hunter bedobta, hogy mi lenne, ha fiatalabb kollégák is csatlakoznának a melóhoz, nevezetesen a Butcher Brown nevű formáció két tagja. Velük Elling korábban sosem találkozott személyesen, ám végül a közös munka igazán jól sült el: Hunter, Corey Fonville dobos és a multi-instrumentalista DJ Harrison izgalmas harmóniákat dobott össze Elling feldolgozásaihoz igazítva. 

Habár Elling generációjának leginkább a funk és a hiphop volt a zenei alapélménye, ő maga mindig is a klasszikusabb vonalat képviselte. Ahogy a Downbeat szerzője fogalmaz, a művésznek és közönségének is meglepő irány ez az új lemez. Elling elegáns artikulációja most új színt kapott, a funk "utcaibb" megoldásait emelte be stílusába, hogy hitelesek maradjanak a friss dalok. „Nagyon hamar képes vagyok elunni magam” – vallja be Elling, „és mivel különböző hangzások közt nőttem fel, azt érzem, hogy tartozom a hangomnak azzal, hogy megnézzem, milyen kanyarokat képes még bevenni.”

A The Arts Fuse kritikusa szerint Elling a jazz hömpölygő ritmusaival tölti fel a funk stabil kereteit, miközben hangjával Al Greent és Otis Reddinget idézi. Steve Provizer a világos és sötét tónusok kontrasztját tartja Elling legnagyobb erényének. „Az Endless Lawns című dal halk befejezése előtt vadítóan érkezik meg mindez.”

A Jazz Times kritikusa lelkesen elemzi a SuperBlue dalait. „Már a feszes nyitószám alatt nyilvánvalóvá válik, hogy ez a Kurt Elling nem az, amelyikhez hozzászoktak a jazzrajongók. Az énekes minden rendelkezésére álló oktávot felhasznál a romantikus képekkel teli dalszövegekhez, amelyeket Bernard Ingher kompozíciójához írt.” A Sassy című dalban egy Bill Bodine számot dolgoznak fel úgy, hogy Elling a spoken word és az ének közt egyensúlyoz, Fonville a hiphop ütemeket, Harrison pedig Herbie Hancock legendás Head Hunters albumát idézi meg. A Manic Panic Epiphanic-ben gospeles hangzásra,  a Can’t Make It With Your Brainben egy kis James Brownt idéző morajlásra bukkanhatunk, míg a The Seed egy the Roots és Cody Chesnutt-feldolgozás, a Dharma Bums pedig tisztelgés Jack Kerouac munkássága előtt.

A július 5-ei budapesti koncerten mindezekről a hatásokról magunk is meggyőződhetünk. A két szövetségest Kenny Banks Jr. kíséri majd billentyűn, és Terence Higgins dobokon: elképesztő este lesz! 

Vidd magaddal idén is a Wagner-élményt!

Vidd magaddal idén is a Wagner-élményt!

Vidd magaddal idén is a Wagner-élményt!

A Budapest Wagner-napok 2022-ben két év kihagyást követően tér vissza. A várva várt eseményre új termékeket terveztünk, ismerkedj meg velük: női és férfi póló a New York Times kritikusának méltató soraival, elegáns Wagner-legyező a forró nyári napokra és menő, lezser Wagner-hátizsák azoknak, akik egész évben Ring-színekben szeretnék járni az utcákat. A korábban megismert kézműves Wagner-söreink sora új ízekkel (Gutrune és Wotan) bővült, továbbá ismét kapható A nibelung gyűrűje technikailag felújított változatának HD minőségű felvétele 2019-ből. A négy DVD-t tartalmazó exkluzív kiadvány a Müpa+ kártya felmutatásával 7% árelőnnyel vásárolható meg, valamint 10% kedvezményt biztosítunk a Müpa+ hűségprogram tagjainak a női és férfi póló, hátizsák és legyező árából.

polo_kozeli_v1.jpg
Női és férfi póló a New York Times kritikájából (George Loomis, 2013) vett idézettel: „Elfogytak a jegyek Bayreuthba? Budapesten is van Wagner-fesztivál!”


noi_polo.jpg
ferfi_polo.jpg
(A farkasálarcok a Ring-produkció jelmeztárából származnak.)

legyezo_fa.jpg
Budapesti Wagner-napok legyező

taska_tukros.jpg
Budapesti Wagner-napok lezser hátizsák

sok_sor_egyenlo_jpg.jpg
Kézműves sörök Ring-karakterek inspirálta ízekben, a mecseknádasdi Karl Mikrosörfőzdétől

Mime: karakteresen keserű, hidegkomlózott IPA napraforgómézzel és zabpehellyel
Wotan (újdonság): kávéízű, energetizáló sör
Gutrune (újdonság): hideg komlós bécsi lager, citrusos felhangokkal és némi IPA-s beütéssel
Sieglinde: napraforgómézzel és mentával készült világos sör


ring_box_social_v2.jpg
A nibelung gyűrűje technikailag felújított változatának 2019-es felvétele, HD minőségben, négy DVD-t tartalmazó kiadványban

Egy gyűrű mind felett: a köztünk élő Richard Wagner nyomában

Egy gyűrű mind felett: a köztünk élő Richard Wagner nyomában

Egy gyűrű mind felett: a köztünk élő Richard Wagner nyomában

Egy gyűrű, amely végtelen hatalommal ajándékozza meg, de romlásba taszítja viselőjét. Egy fiatalember, aki apja kardjával együtt küldetést kap. És hősies nők, akik harci helikopterekhez hasonlóan szántják be az eget. Honnan ismerősek ezek a motívumok? Természetesen Wagner monumentális sorozatából, a Ring tetralógiából. És még egy csomó helyről a popkultúra tágas szegleteiben.

Richard Wagner sosem volt egészen meggyőződve róla, hogy a művei túlélik őt. Abban már biztosabb volt, hogy életével így vagy úgy, de nyomot hagy a világban. „Úgy hiszi, halála után a műveit egészen elfeledik majd, és csak fantomként él majd az emberek emlékezetében” – írta felesége, Cosima Wagner egy 1869. januári naplóbejegyzésben. A zeneszerzőnek tizenhárom teljes operából álló életművével végül mindkettő sikerült: nem csupán a bayreuthi Festspielhausban vagy a Müpában, de világszerte játszott komponista, akinek rejtélyes, szenvedélyes és szélsőséges személyisége máig izgatja a hallgatót. Wagner népszerű zeneszerző és elűzhetetlen fantom: nem csoda, hogy a popkultúrában is mély nyomokat hagyott.

liebigbilder_1913_serie_883_richard_wagner_6_wagner_mit_kaiser_wilhelm_i_in_bayreuth_bei_der_eroffnung_des_festspielhauses_1876.jpg
Richard Wagner kezet fog I. Vilmos német császárral a zeneszerző irányításával felépített Bayreuthi Fesztiválpalota (Bayreuther Festspielhaus) 1876-os megnyitóján (A Liebig cég reklámképeslapja 1913-ból)


Az összművészettől a New Yorkba költözött Karajanig

Talán mindenki emlékszik az Apokalipszis most című film képsoraira: amerikai harci helikopterek manővereznek Vietnám fölött, miközben A walkürök lovaglása szól. Wagner és a mozi közös története korántsem rövid és egyszerű. Amikor a neves és rettegett 19. századi zenekritikus, Eduard Hanslick felkelt a Festspielhaus bordó nézői üléséről, úgy érezte, nem egyszerűen operát látott, hanem „egy élénk képet sötét keretben, egy diorámát”, amely hipnotikusan hat a szemlélőre. Évekkel később a zeneszerző unokája, Wolfgang Wagner – aki neves rendező lett Bayreuthban – magabiztosan kijelentette, hogy nagyapja, ha ma élne, Hollywoodban dolgozna. Egy német médiateoretikus, Friedrich Kittler pedig csipetnyi túlzással azt állította: „a mozi sötétben villódzó spektákuluma a Festspielhausból származik”.

Egyszerűbben megfogalmazva: Wagner nagyszabású, összművészeti víziója nélkül talán a mozi sem lenne olyan, mint amilyennek most ismerjük.

A Wagner által megalkotott összművészet (Gesamtkunstwerk) koncepciója nagy hatással volt a múlt század kreatív filmeseire, Szergej Eisensteinra, Luis Buñuelre, Luchino Viscontira és Abel Gance-re, akik többször felhasználták a zenéjét is egy-egy alkotásukban. A szélesebb közönség azonban máshogy ismerte meg Wagnert. Amikor a harmincas évek közepén a hitleri Németország fegyverkezésbe kezdett, a náci fenyegetés és propaganda heves ellenreakciót váltott ki az Egyesült Államokban, az amerikai filmekben pedig felbukkant a Wagner-imádó náci közhelyes alakja. Ekkoriban tucatnyi film noir, krimi és thriller készült, amiben a szereplők jellemrajzát szemléletesen egészíti ki Wagnerhez való viszonyuk. A nácik főideológusa, Alfred Rosenberg által kreált jelenség – ő tette ugyanis a nemzetiszocialista filozófia részévé Wagnert – a világháborút követően is tartotta magát és olykor teljesen abszurd módon bukkant fel: a Tapsi Hapsi 1957-ben bemutatott What’s Opera, Doc? című epizódjában Izé Mizéke a Walkür-dallamot dúdolja, miközben nyúlra vadászik.

Még az extravagáns ötleteiről ismert Philip K. Dick sem tudott ellenállni a közhelynek, amikor az Ember a fellegvárban című 1962-ben megjelent regényében  – amely egy alternatív történelemben, a nácik által megnyert második világháború után kiépült fasiszta Amerikában játszódik – a New York-i Filharmonikusok zeneigazgatója (a valóságban az együttes élén álló Leonard Bernstein helyett) Herbert von Karajan, a program pedig bombasztikus Wagner- és Orff-művekből áll.


Wagner-mentő Chaplin és helikopterek

A walkürök lovaglása kétségkívül a legsűrűbben használt Wagner-idézetté emelkedett, és miként Alex Ross komolyzenei szakíró 2020-as kötetében megjegyzi, hiába, hogy a walkürök amazontermészetű hölgyek, ezekben a filmekben a zenerészlet mégis a maszkulin virtuskodást hivatott illusztrálni. Kivételt képez ez alól a Marlene Dietrich főszereplésével forgatott, Nagy Katalinról szóló 1934-es film, A vörös cárnő, amelyben a hatalomért folytatott mámoros küzdelmét Wagner zenéje festi alá.

Charlie Chaplin egyike volt azoknak, akik ellenálltak a klisének. Chaplin állítólag – ezt éppenséggel Buñuel visszaemlékezéséből tudjuk – nevetésben tört ki, miután megnézte Leni Riefenstahl filmjét, Az akarat diadalát, hiszen saját kefebajszos csavargófigurájának torz ellentétét látta a német kancellárban. Amikor 1940-ben elkészítette a Hitler-paródiának szánt A diktátort, két ízben is szerepeltette benne Wagner zenéjét: elsőként abban a híres jelenetben, amikor Hynkel egy felfújt földgömbbel labdázik, másodszor pedig a még híresebb zárójelenetben, amelyben Hynkel hasonmása, a zsidó borbély békéről szónokol az emelvényen. Mindkétszer a Lohengrin másvilági atmoszférát teremtő prelűdje szólal meg, Chaplin intenciója nem is lehetne világosabb: Wagnert igyekszik megmenteni attól, hogy végleg a nácizmussal mossák össze halhatatlan remekműveit.

De térjünk vissza Francis Ford Coppola eposzához, az Apokalipszis mosthoz! Az egyik forgatókönyvíró, John Milius ötlete volt, hogy Wagner zenéjével fesse alá a Bell UH-1 Iroquois helikopterek döngését (a filmben hallott felvételen Solti György vezényli a Bécsi Filharmonikusat). A vietnami háborúban a lélektani hadviselés része volt a zene, amit hatalmas hangszórókból bömböltettek – nem komolyzenét, hanem amerikai rock’n’rollt –, a film pedig, hiába bírálta élesen az USA nagyhatalmi agresszióját, épp ellenkező hatást váltott ki: 1983-ban a karibi Grenada megszállásakor, az 1991-es öbölháborúban, majd Irak megszállásakor a hadsereg végül „igaziból” is eljátszotta a film képsorait, helikopterekből üvöltő Wagnerrel. Coppola filmje Wagner zenéjével vont párhuzamot a Harmadik Birodalom eszméi és Amerika militáns, hódító politikája között, amelynek keserű kritikáját végül a Marlon Brando által megformált Kurtz ezredes mondja ki a film végén.


Ki birtokolja a gyűrűk urát?

Ne higgyük, hogy Wagner zenéje és A Nibelung gyűrűje csak a mozira gyakorolt számottevő hatást! A skandináv mitológiából táplálkozó operák a fantasyregények két úttörő figurája, C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien számára is meghatározó élményt jelentettek. A Narnia-könyvek szerzőjének első, kiskamaszként írt verses eposza rajnai sellőkről szólt, kedvenc operái pedig a Ring harmadik és negyedik része, a Siegfried és Az istenek alkonya voltak. Tolkien sosem vallotta be, milyen sokat emelt át Wagner operáiból A gyűrűk ura cselekményébe, és elutasította saját és a német komponista műveinek összehasonlítását. „Nos, a gyűrűk ugyanolyan kerek alakúak, és ebben ki is merült a hasonlóság…” – mondta egy ízben.

Talán Tolkiennek, aki birtokában volt az óészaki nyelvnek, túl színpadias volt Wagner. Talán az zavarta, hogy a zeneszerző túl szabadon formálta át az északi mitológia hőseit. A rá hajazó motívumokból mégis hosszú listát lehet írni: a gyűrű megszerzésére irányuló szégyentelen igyekezet mindkét történetben testvérgyilkossághoz vezet (Fafner megöli Fasoltot, Sméagol pedig Déagolt), van egy kard, amely széttört és össze kell kovácsolni (Nothung és Narsil), egy nő, aki elveszíti halhatatlanságát (Brünnhilde és Arwen), és mindkettő végén el kell juttatni a gyűrűt eredendő helyére (a Rajnába, illetve Mordorba), ahol akad még egy mohó, aki hataloméhségéért halállal lakol (Hagen és Gollum). A hasonlóságokra csak részleges magyarázat, hogy Wagner és Tolkien azonos forrásból, a skandináv mitológiából dolgoztak. A regényciklus címe például A Nibelung gyűrűje első darabjából, A Rajna kincséből származik, amelyben Alberich kijelenti: a gyűrű ura rabja is annak.

frodo.jpg

Hogy miért ágált Tolkien a Wagnerrel való összevetés ellen? Talán azért, mert A gyűrűk ura üzenetében mélyen Wagner-ellenes. Szereplői sokkal fekete-fehérebbek, mint a nibelungok, akik hatalmi harcaik mellett szexuális késztetéseikkel, lélektani vakfoltjaikkal is szembe kell nézniük. Wagnernél elmosódik a határvonal hősök és gonosztevők között, Tolkien világában viszont a hobbitok ártalmatlan, de dicső tettekre hivatott aprólények. Az író úgy vélte, meg kell tisztítania az északi mítoszt, visszaadva annak ethoszát.

Militáns nők, űropera és Tarantino fekete Siegfriedje

Ha George Lucas nem is Wagnerre gondolt, amikor a Csillagok háborúja ötlete megfogant a fejében, John Williamsnek biztosan eszébe jutott Siegfried, amikor a zenét komponálta. Hasonlóan Siegmund kardjának örököséhez, Luke Skywalker is elhivatásának jelképeként kapja meg Anakin Skywalker kék fénykardját. Nem véletlen, hogy a fiatal hős és az Erő kürtön megszólaló vezérmotívuma nagyon hasonlít Wagner Siegfried-motívumához.

A Ring hatása észrevétlenül begyűrűzött a geek-kultúra képregényeibe is, amikben állandó eposzi kellékek lettek a varázsitalok, a gyűrűk, a törpék, a sárkányok és a walkürök is. 1989-ben Roy Thomas és Gil Kane képregényt rajzoltak a Ring librettója alapján, 1999-ben pedig P. Craig Russell készítette el a maga festőibb, visszafogottabb adaptációját.

ring_kepregeny.jpg

A 90-es évek népszerű sorozathősét, Xenát természetesen a walkürök ihlettek (egy jelenetben sellőkkel mártózik meg a folyóban). A szuperhősfilmek sem vonták ki magukat Wagner hatása alól. A 2011-es Amerika kapitány-film (Az első bosszúálló) csúcsgonosza, Red Skull Wagnert hallgat hegyi laboratóriumában, a DC-képregényekből ismert Hellboy ősképe pedig egyértelműen Siegfried figurája. A Chris Hemsworth által megformált Thorról talán csak a legprecízebb Marvel-rajongók tudják, hogy a skandináv mitológiai panteon leghatalmasabb tagjának, Odin (német nevén Wotan) fia. George R. R. Martin regényciklusa, a Trónok harca szintén sokat kölcsönzött a nibelungoktól: a vérfertőző testvérpár, a gonosz törpe, az apagyilkosság és féltve őrzött vérvonal mind ismerősek a Ringből is.

xena.jpg

Az elmúlt évek nagymozijai közül vitán felül Quentin Tarantino Django elszabadul című filmje viseli magán a Ring hatását. Nem újdonság, hogy filmrendező a grindhouse moziktól a szamurájfilmeken át a spagettiwesternig bármilyen műfajt szívesen állít a feje tetejére, operához azonban korábban nem nyúlt. (Waltz és Tarantino egyébként a film elkészítése előtt közösen nézték meg a Siegfriedet a Los Angeles-i Operában.) A történetben Django (Jamie Foxx) útra kel, hogy kiszabadítsa a maga Broomhildáját, mestere, a szabadságát és méltóságát visszaadó német fejvadász, Dr. Schultz (Christoph Waltz) pedig nem is mulasztja el, hogy észrevegye a fekete férfi és Siegfried közötti párhuzamot. „Amikor egy német találkozik egy hús-vér Siegfrieddel – mondja a tábortűznél, megismerkedésük után Schultz –, az nagy dolog.” Tarantino szándéka nem is olyan rejtett. Siegfried a nyers és fenséges germán erő szimbolikus alakja, ám ezúttal egy elnyomott, fekete szereplővel kerül párhuzamba, a polgárháborút megelőző időszakban játszódó történetben pedig a Leonardo DiCaprio által alakított Calvin Candie prédikál faji felsőbbrendűségről.

Megosztó, de megkerülhetetlen

Jöhetnek korok és eszmék, Wagner nagyszerű tetralógiája mindig is túl érdekes volt ahhoz, hogy margóra kerüljön – a zeneszerző műveit nagy sikerrel játsszák a világ minden pontján Izraeltől Németországon át Amerikáig. A cikkünkben már említett zenetörténész, Alex Ross 2020-ban megjelent Wagnerism című könyvében az operák új, „zöld” megközelítéséről is beszél, amennyiben a zeneszerző az elsők között figyelmeztetett az iparosodó világ kiüresedésére, a természetrombolás káros hatására. Ross rámutat, hogy a német természeti romantikában már megtalálható az ökotudatos gondolkodás csírája. Az istenek alkonya ilyen szempontból is parabolának tekinthető.

A Nibelung gyűrűje, amely maga is ősi mitológiából táplálkozott, még hosszú ideig ihletforrás lesz. Olyan monumentális saga, amit lehetetlen megkerülni. Érdemes hát minél jobban megismerkedni vele, ráadásul a Budapesti Wagner-napok a pandémia okozta kényszerszünetet most jócskán bepótolja: kétszer is elhangzik a tizenhat órányi zenével kecsegtető ciklus (június 9–12., valamint 16–19. között), de a Ring operái mellett egy világhírű énekes, René Pape dalestje és a Rienzi című opera is belefért a műsorba. Nietzsche állítólag azt mondta, Wagnerről nem szabad „talán”-ok nélkül beszélni, szóval mi csak annyit mondunk: talán tetszeni fog.

Csabai Máté

Felhasznált forrás:
Matthew Bribitzer-Stull: Understanding the Leitmotif: From Wagner to Hollywood Film Music. Cambridge University Press, 2017.
Barry Millington: Richard Wagner: Bayreuth varázslója. Rózsavölgyi és Társa, 2013.
Alex Ross: Wagnerism: Art and Politics in the Shadow of Music. Farrar, Straus and Giroux, 2020.

Wagner „árva operája”, amely valóságos forradalmat csinált

Wagner „árva operája”, amely valóságos forradalmat csinált

Wagner „árva operája”, amely valóságos forradalmat csinált

Pénztelenség, házassági krízis, menekülés a hitelezők elől országhatárokon át, halálközeli élmény egy hajóúton, hiábavaló vágyakozás az elismertség és az ismertség után – a húszas évei közepén járó Richard Wagner ilyen emberpróbáló körülmények között írta meg a Rienzi című ötfelvonásos történelmi nagyoperáját, ami végül meghozta számára az áhított sikert. Miért játsszák mégis ritkán és mitől valódi kuriózum ez az opera? Miért nem akarta Wagner, hogy valaha is előadják Bayreuthban? Elmeséljük.

wagner-in-paris-1861.jpg
Richard Wagner 1861-ben Párizsban

1837-et írunk, Wagner súlyos kölcsönökből él, 24 évesen már a válás szélén áll első feleségével, Minna Planerrel, és épp az asszony visszaszerzésén ügyködik, amikor a kezébe kerül az angol író, Edward Bulwer-Lytton regénye, a Rienzi, az utolsó római tribun. Ennek hatására pattan ki a fejéből egy új nagyopera terve, aminek rögtön fel is vázolja a librettóját. A szövegkönyvben megritkítja a politikai vonatkozásokat, inkább az emberi mozzanatokra és szenvedélyekre épít.

Augusztus végén Wagner a rigai színházban vállal állást, nem sokkal később pedig a felesége is visszatér hozzá – sikerül a nagy kibékülés. Szabadidejében a Rienzin dolgozik, de pontosan tudja, hogy ott helyben sem az énekesgárda, sem a zenekar nem elég erős ahhoz, hogy valaha is előadhassák. Nem talál lelki társakat, teljes szellemi elszigeteltségben él: „Sehol sem találtam egyetlen olyan egyéniségre sem, aki a legcsekélyebb mértékben is ösztönzően hatott volna rám. Teljesen magamra utalva, mindenkinek idegen maradtam.”

Ebből az állapotból az állása elvesztése rázza fel: a hitelezők elől menekülve Minnával együtt átszöknek a határon Kelet-Poroszországba, később egy kocsibaleseten, kegyetlen tengeri viharokon (a házaspár egymásnak kötözve várja a biztos halált kajütjében), majd Londonon keresztülvergődve jutnak el Párizsig, a zenei élet központjáig.

wagner-terem_riga.png
A rigai Wagner-terem épülete, amelyben Liszt Ferenc, Hector Berlioz és Anton Rubinstein is fellépett

Párizsi pokol

Wagner arról ábrándozik, hogy a francia fővárosban mutatják majd be a Rienzit, természetesen sikerrel, így a többi fontos európai színpadon is tárt karokkal fogadják majd. Párizs azonban inkább bizonyul pokoli kitérőnek. A felfedezésre váró tehetség és az ambíció itt nem elég: befolyásos barátok, francia nyelvtudás és pénz nélkül labdába sem rúghat. Az adott körülmények között az opera komponálása is megakad: Wagner inkább dalokkal próbálkozik, hogy pénzhez jusson, de eladni azokat sem sikerül.

1840 szeptemberében aztán elkészül az ötödik felvonás – ez a kétségbeesett franciaországi próbálkozás nagyjából egyetlen pozitív hozadéka. A házaspár anyagi helyzete egyre drámaibb, elfogy körülöttük a levegő, Wagner pedig az adósok börtönébe kerül. Innen kiszabadulva (sok könyörgés és némi méltóságvesztés eredményeképpen), 1840 novemberében készül el a még hiányzó nyitány, amit – a teljes operával szemben – a mai napig gyakran hallhatunk a koncerttermekben.

A Párizsnak szánt romantikus operáját aztán Wagner egy hirtelen huszárvágással Drezdába küldi. Öt év európai bolyongás után szülőföldjében látja az utolsó reményt, és a szász királyhoz fordul segítségért. 1841 nyarán érkezik a hír, hogy a drezdai udvari színház bemutatja a Rienzit. Itt a nagy esély!

Maratoni bemutató, „mámoros öröm”

1842 augusztusában kezdik el a próbafolyamatot, de a drezdai udvari színház intendánsa nem túl megértő és rugalmas a maximalista szerzővel szemben. A karmester, Carl Reissiger vetélytársat lát Wagnerben, ezért közönyösnek mutatkozik, a két főszereplő, Wilhelmine Schröder-Devrient és Josef Tichatschek, az imádott hőstenor viszont kifejezetten lelkesek, szenvedélyük pedig szép lassan átragad az egész együttesre. Októberben Wagner már így fogalmaz: „A nagy színpadi próbák végre mámoros örömmel töltöttek el. Azt hiszem, az egész színpadi személyzet, az utolsó alkalmazottig, valóságos csodaként szeretett…”

A boldog próbafolyamat egy még boldogabb bemutatóban csúcsosodik ki 1842 októberében. Bár az előadás hat óra hosszú (hat órakor kezdődött és éjfél után lett vége), a közönség végig kitart. Beüt a várva várt hangos siker.

Wagner így ír erről: „El kell mondanom nektek azt, amiről mindenki biztosított, hogy tudniillik Drezdában még egyetlen operát sem fogadtak ilyen lelkesedéssel, mint az én Rienzimet. Izgalmat váltott ki, valóságos forradalmat az egész városban; – engem négyszer hívtak ki zajongva… Az előadás elragadóan szép volt – Tichatschek – Devrient – és minden-minden olyan tökéletes volt, amilyet itt még sohase láttak. Diadal! Diadal!”

A Rienzi sikere új kapukat nyit ki a zeneszerző előtt: Drezda megszerzi Berlintől az időközben szintén elkészült A bolygó hollandi bemutatójának jogát, és zeneigazgatói állást ajánlanak neki. A drezdai udvari színház nem sokkal később élethossziglan szász királyi karmesterré nevezi ki.

A siker azonban nem a pénzben jelentkezik, amit Wagner kissé csalódottan és lemondóan így összegez a Rienzi és A bolygó hollandi bemutatója között: „Túlságosan is váratlanul érkezett jelenség vagyok én valamennyi színház számára. Várhatok még jócskán, amíg alkalmat találnak rá, hogy műsorukba iktassanak… Egyáltalán nem látom még azt az időt, amikor anyagi gond nélkül élhetek.”

illustration_of_the_last_scene_of_act3_of_rienzi_by_wagner_at_the_the_tre_lyrique_1869_bauer_1983p31.jpg
A Rienzi harmadik felvonásának utolsó jelenetét ábrázoló korabeli illusztráció az opera 1869-es előadásáról a párizsi Théâtre Lyrique-ben


Miért hallhatjuk ritkán a Rienzit?

Érdekes, hogy bár a Rienziben Wagner még a Spontini- és Meyerbeer-féle francia nagyoperák stílusát utánozza, valójában a mű bemutatójának idejére már bőven meghaladja ezt az utat. A bolygó hollandival – bár az egyértelmű bukás volt tíz héttel a Rienzi sikere után – olyan új irányzatot hoz létre, ami teljes mértékben az övé. Ennek zsenialitása megcsillan már többek között Rienzi imájában is.

A kezdeti hangos siker ellenére ma már ritkán hallhatjuk ezt a jellegzetesen ifjúkori alkotást. A Rienzi mellőzöttségének egyik oka maga Wagner, aki tudatosan dolgozott azon, hogy operája ne maradjon fent az utókornak. Egyáltalán nem szerette ezt a művet, ahogy másik két ifjúkori operáját (A tündérek, A szerelmi tilalom) sem. A Wall Street Journal szerzője, Matthew Gurewitsch épp ezért „Wagner árváinak” nevezi ezt a zsenge triót. A zeneszerző „túlságosan olaszosnak” és „éretlennek” tartotta és megtagadta őket, ahogy azt is, hogy valaha is előadják őket Bayreuthban. Wagner halála után özvegye, Cosima is vasököllel küzdött ennek betartatásáért.

Paul Driscoll, az Opera News főszerkesztője szerint az is eltántorítja a művészeket az opera előadásától, hogy a címszerep elképesztően nehéz – egy „éneklő gép” kell hozzá. Nincs szinte semennyi pihenő vagy megnyugvás, végig sorjáznak a tetőpontok, miközben az egyik legnehezebb mutatványra, a fent már említett Rienzi imájára csak az utolsó, ötödik felvonásban kerül sor. Kérdés, ki az az énekes, akinek még marad energiája és lélekjelenléte egy igen technikás áriára egy rövidítés nélkül hat óra hosszú opera végén? Apróságnak tűnhet, de Driscoll szerint az is levon az opera népszerűségéből, hogy a legátütőbb női áriát egy elhanyagolható mellékszereplő, Adriano bitorolja, akinek a fellépése nélkül is tökéletesen megállná a helyét a történet.

A Müpa mindezekkel együtt fontos missziójának tartja, hogy megőrizze ezt a különleges kincset a Wagner-életműből, így nem először mutatja be koncertszerűen – idén négy órás változatban – a Budapesti Wagner-napokon.

Felhasznált forrás:
Eősze László: Richard Wagner életének krónikája. Zeneműkiadó, 1983.
Till Géza: Opera kézikönyv. Zeneműkiadó, 1964.

Ősi korok öröksége

Ősi korok öröksége

Ősi korok öröksége

A mugham, ez a modális zenei rendszer, amely az azerbajdzsáni folkzene egyik fő műfaja, évszázados hagyományokkal rendelkezik, eredete a tradicionális Korán-szavaláshoz, vagy még korábbra, az ókori Aveszta-himnuszokig vezethető vissza. Ez a rendkívül összetett művészeti forma, amely a klasszikus költészetet és a zenei improvizációt kombinálja, generációról generációra öröklődik a családokban. „Ahogyan a mughamot énekelem, és ahogyan improvizálok, az mind a lelkemet tükrözi abban az adott pillanatban. Ezt jelenti a »hal« : a lelkem állapota. »Hal« nélkül nincs értelme a mughamnak” - foglalta össze a nemsokára nálunk koncertező, egyik legismertebb mugham énekes, Alim Qasimov.  


20220623_mupa2022_rababi_alimqasimov_alirezaghorbani_003.jpgA mugham jelenleg élő egyik legnagyobb zenésze, Alim Qasimov június 23-án a világzene iráni nagyágyújával, Alireza Ghorbanival ad közösen koncertet

Mugham a világban

A mugham valószínűsíthetően a perzsa zenei hagyományból származik, de mint zenei elv és/vagy technika nemcsak a Közel-Kelet különböző területeinek zenéjében jelent meg, felbukkan Észak-Afrikától Közép- és Délkelet-Ázsiáig számtalan más helyen is. A hszincsiangi ujgurok muqamnak, az üzbégek és tádzsikok maqomnak, az arabok maqamnak, a perzsák pedig dastagnak nevezik. Sőt, még Magyarországon is találunk rá példát a Makám együttes zenéjében (a dallammodell magyar elnevezése is makám). 

Az azeri zene gyöngyének is becézett mugham az imádságból és a kisgyermekeknek énekelt altatódalokból ered, így több száz változata maradt fenn. Maga a mugham kifejezés annyit tesz: „Isten által küldött zene”. 

A mugham három kulcsa: a kamancheh, a gaval és a tar

A mugham hangzását három tradicionális hangszer adja: a kamancheh, a gaval és a tar.
A kamancheh vagy kamancha a húrosok családjába tartozó hangszer, neve perzsául annyit tesz, „kicsi íj”, utalva vékony, hosszú nyakára. Elődje nem más, mint a világ legrégebbi vonós hangszere, a rebab. A modern darabokon az eredeti három húr helyett már négy van, amelyek selyem helyett fémből készülnek. Annak ellenére, hogy mérete leginkább a brácsához közelít, a csellóhoz hasonlóan ülve játszanak rajta, a gömbölyű, tökből vagy fából készült testből kiálló tüskét a térden vagy combon megtámasztva.
A gaval vagy daf elnevezés egy nagy méretű csörgődobot takar, amely a klasszikus és populáris perzsa zenében is gyakran használnak, többnyire énekesek és közel-keleti húros hangszerek kíséreteként. Egyedi hangzását a keményfa keretre erősített, egymásba fűzött fémgyűrűk sokasága adja, amellyel komplex és intenzív ritmusokat lehet játszani.

A mugham alaphangszerei: a tar, a gaval és a kamancheh

A trió harmadik tagja, a tar a pengetős hangszerek családjába, azon belül is a lantokhoz tartozik. Régi neve, a čāhārtār vagy čārtār „négy húrt” jelent. Modern, mostanában is használt formáját a 18. században nyerte el: jellegzetes, dupla tál alakú teste általában faragott eperfából készül, amelyre vékony báránybőr membránt feszítenek. Az azeri tar némileg eltér perzsa testvérétől, nemcsak formában, de a húrok számában is, hiszen összesen 11 húrt találunk rajta. A tart a mellkashoz szorítva, horizontális pozícióban szólaltatják meg. Úgy tartják, hangja jótékony hatással van az ideg- és izomgörcsökre, így gyógyírt jelenthet a fejfájásra, az álmatlanságra és a melankóliára is.

Az azeri kultúrában elfoglalt kiemelt jelentőségük bizonyítékaként a hangszerek 2006 óta az azeri pénzeken – az 1 qəpik értékű érme és az 1 manatos bankjegy hátoldalán – is megjelennek.

 

A mugham öröksége

A mugham fennmaradásában elévülhetetlen érdemei vannak az azeri énekes-költőnek, Hajibaba Huseynovnak, aki a ’60-as évektől kezdve mintegy 30 éven át oktatta a mugham művészetére a jelen legtehetségesebb mughamelőadóit, köztük Alim Qasimovot is. A klasszikus nyugati zenei vonalat követő azeri zeneszerzők és zenészek is előszeretettel ötvözték a mughamot a hagyományos európai műfajokkal. Gara Garajev és Fikrat Amirov a szimfonikus mughamok első zeneszerzői közt voltak, míg Vasif Adigozal az elsők között komponált mughamoratóriumot. De nemcsak a klasszikus, hanem a könnyedebb műfajok is szívesen inspirálódnak a mughamból. Az azeri zongorista, Vagif Mustafazadeh a jazz, míg Jeff Buckley a rock műfaján keresztül ismertette meg szélesebb közönséggel a mughamot.

A ’80-’90-es évek során a populáris zene egyre nagyobb teret hódított nemcsak a világban, de Azerbajdzsánban is, erőteljesen fenyegetve a tradicionális műfajok, így a mugham fennmaradását is. Szerencsére a veszély mára teljesen elhárult, köszönhetően többek között annak, hogy 2003-ban az UNESCO „az emberiség szóbeli és immateriális öröksége remekműveként” ismerte el a mughamot, 2008-ban pedig hivatalosan is felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. 

 

A világűrbe és tovább

2008-ban az UNESCO jószolgálati nagykövete, Azerbajdzsán későbbi első női alelnöke, Mehriban Aliyeva kezdeményezésére megnyitotta kapuit a Nemzetközi Mugham Központ, amelynek alapkövét Aliyeva mellett az azeri elnök, Ilham Aliyev és az UNESCO akkori főigazgatója, Macuura Kóicsiró tette le. A mintegy 7500 négyzetméteren elterülő intézményben a koncertterem mellett stúdió, próbaterem és kiállítótér is helyet kapott. A tar formájára hajazó épület ad otthont a 2009 óta megrendezett Nemzetközi Mugham Világfesztiválnak is, amely során a mughaménekesek mellett mughamoperát, szimfonikus és klasszikus mughamkoncerteket is hallhat a közönség.

A Nemzetközi Mugham Központ 2008-as megnyitása óriási lépés volt a mugham megőrzéséért folytatott munkában

A mugham azonban még ennél is távolabb jutott, miután a NASA 1977-ben egy 12 inch átmérőjű, arannyal futtatott réz hanglemezt küldött az űrbe a Voyager-1 és a Voyager-2 űrszonda fedélzetén, amelyen összesen 115 analóg kódolású fénykép, 35 féle természetes és az ember által keltett mesterséges hang, 27 válogatott zeneműrészlet és egy 55 nyelven rögzített üdvözlő szöveg található. A zenei válogatásban pedig a mugham is helyet kapott.

 A mugham tehát évszázadok óta bizonyítja, hogy nemcsak helye van a modern kor zenéi között, de létjogosultsága is. És köszönhetően az olyan előadóknak, mint Alim Qasimov, aki egyszerre tudja képviselni a mugham tradicionális és modern oldalát is, egy szélesebb kör ismerheti meg ezt a több száz éve létező és lüktető műfajt.   

Egy dal/lista - Szebényi Dániel

Egy dal/lista - Szebényi Dániel

Egy dal/lista - Szebényi Dániel

Szebényi Dániel neve nemcsak a hazai könnyűzenei-, de a jazz színtér avatottabb ismerőinek is ismerősen cseng. Előbbi leginkább a Kowalsky meg a Vega billentyűseként, utóbbiak pedig számos jazzformáció tagjaként találkozhattak vele, hiszen koncertezett már többek közt Barabás Lőrinccel és Binder Károllyal is. A zene iránti rajongása egy Keith Emerson bakelittel kezdődött, és végül a Zeneakadémia jazz tanszakáig repítette, és immáron több mint 10 éve ápolja a jazz-rock és a fusion-jazz hagyományait. Június 23-án jóbarátjával, Gotthard Misivel, vagy ahogy a közönség ismeri, Mike Gottharddal közösen lépnek a Müpa színpadára, hogy évtizedes barátságuk előtt is tisztelegve válogassanak műfajokon átívelő szerzői munkásságukból.  

 Fotó: Hegyi Júlia Lily

Egy dal, ami a gyerekkorodat juttatja eszedbe: Led Zeppelin - Good Times, Bad Times
„Ez az egyik legfontosabb dal az életemben. Első vásárolt lemezem a Metallica Fekete albumba volt. Amikor azt hazavittük, és belehallgattunk, apukám mosolyogva megfogott egy lemezt, és berakta, hogy előbb inkább ezt hallgassam meg. Egy Led Zep best of volt, aminek az első dala  a Good Times, Bad Times volt. Bármikor meghallom az első két leütést, azonnal visszatérek 9 éves önmagamhoz, ahogy a fotelen ülve épp bömböltetjük a rock and rollt.„

Egy dal, amit tinédzser korodban nagyon szerettél, de már rég nem hallottad: Emerson,Lake and Palmer - Trilogy
Az ELP a kedvenc zenekaraim közé avanzsált tinédzseréveim alatt. Mindig is magával ragadott az, hogy tudott 3 ember ilyen vastag megszólalást összehozni a '70-es években."

Egy dal, amit ezerszer meghallgattál már, de sosem fogod megunni:  Led Zeppelin - Black Dog
„Nem tudok mit tenni vele, a Led Zep az egyik legmeghatározóbb zenekar az életemben. Nem fogom soha megunni. Írhatnék más dalt is, de legyen ez az alapvetés."

Egy dal, aminek akkor is tudod a szövegét, ha álmodból keltenek fel: LGT - Ringasd el magad
„Fel is dolgoztuk többször (meg nyilván nem csak mi, hanem rengetegen). Számomra talán az egyik legnagyobb magyar dal, ami született."

Egy dal, amiről senki nem gondolná, hogy szeretsz: Michael Bolton - Time, love and tenderness
„Szintiszta 80as évek. Ömlik róla a cukormáz, de szeretem."

Egy dal, amit csak nemrég fedeztél fel, de azonnal megkedvelted: Foo Fighters - Making a Fire
„Szintén az egész lemezt megy nagyot, de leginkább ez a dal. Valahogy ez a dal is a gyerekkoromba repít vissza, pedig 2021-ben jelent meg."

Egy dal, amin mindig elérzékenyülsz:  Hobo Blues Band - Hajtók dala
„Van rengeteg. Most ez jutott elsőre eszembe." 

Egy dal, amire akkor táncolsz, ha senki sem lát: The Chordettes - Mr Sandman
„Hihi. :)"

 Egy dal, amire legutóbb táncoltál: Tower of Power - Soul with a capital S
„Amikor beindul a verze, ember legyen a talpán, aki nem mozdul meg."

Egy dal, amit először énekeltél / amit először játszottál/ amire először táncoltál közönség előtt: Sonata Arctica - Misplaced
„A zeneiskolai vizsgakoncerteken kívül az első nyilvános megmérettetés az az iskolám menzáján történt 2006-ban." 

Egy dal, amit kihívás volt megtanulnod /amire a koreográfiát kihívás volt megtanulnod:
„Borlai Gergő még meg nem jelent projekjének lemezére jópár dolgot kellett felénekelni. Hatalmas kihívás volt ezeket megvalósítani. Egy kifejezett dalt nem tudnék kiemelni."

Egy dal, amit egy filmben/sorozatban hallottál először: Curtis Stigers & The Forest Rangers - This Life
„A Sons of Anarchy. Megfelelő időben, megfelelő helyen talált be."

Egy dal, amit annyiszor hallottál, hogy már elég volt: Ed Sheeran - Shape of You
„Amennyire imádtam akkor, amikor megjelent, annyiszor hallottam már,és volt ott mindenhol ez a dal, hogy jelenleg eszembe nem jutna meghallgatni."

Egy dal, ami boldog emlékeket idéz föl benned: Tom Petty - Free Fallin
„20-as éveim derekán, egy USA turnéban hallottam először ezt a dalt, miközben épp a semmi közepén autóztunk a sivatagban, és a naplemente miatt végtelen színpompában táncolt az égbolt. Utána himnuszunk lett ez a dal."

Egy dal, ami elsőre nem tetszett, de minél többet hallgattad, annál jobban megszeretted: Pink Floyd - High Hopes
„Egy dal minden évben kaphat új értelmezést, ezért nem egyedi eset, hogy valami régen elkerült, aztán most pedig betalál."

Egy dal, ami sokkal több figyelmet érdemelne, annyira jó: Bones UK - Pretty Waste
„Rengeteg ilyen van, ezt is csak azért emelem ki, mert épp ezt bömböltetem."

Egy dal, amire nagyon büszke vagy:
„Alapvetően szerencsés vagyok, és rengeteg kiváló társsal egy csomó olyan dolgot alkothattunk, amire büszke vagyok, de az aktualitás jegyében kiemelném Tátrai Tiborral, Borlai Gergővel, Gotthárd Misivel és Kéri Samuval alkotott új zenekart, a godfatert."

2022/5/24 : mupa 1 komment
"A kevésbé áramvonalas művek vonzanak"

"A kevésbé áramvonalas művek vonzanak"

"A kevésbé áramvonalas művek vonzanak"

Interjú Bradák Somával, a Ludwig Múzeum muzeológusával és a Galaxisok dobosával

Csak el ne tévessze, melyik ajtón lép be a Müpába: a Fesztivál Színház színpadán és a Ludwig Múzeum tágas tereiben egyaránt otthonosan mozog Bradák Soma. A művészettörténész dobost műfajközi utazásainak eredetéről faggattuk.

bradaksoma_foto_komroczkidia-21.jpgBradák Soma / Fotó: Komróczki Dia ©

Talán még sosem volt ilyen népszerű a különböző művészeti ágak közötti határátlépés. Igaz ez képzőművészet és zene viszonylatában is?

A nyolcvanas évek undergroundjában is jellemző volt, hogy képzőművészek zenéltek, illetve zenészek hoztak létre képzőművészeti alkotásokat. De a kortárs könnyűzenében is akadnak példák, gondoljon csak Kiss Tibire vagy a Mayberian Sanskülotts zenekarra.

Ön amellett, hogy a Ludwig Múzeum muzeológusa, a Galaxisok dobosa is. Van átjárás a két világ között?

Van, igen: ha a múzeumban olyan műtárggyal kell foglalkozni, amelyben a hang mint médium megjelenik, és ennek vannak technikai vagy más jellegzetességei, abban én feltehetően könnyebben eligazodom, mint a kollégáim.

Mindig is mindenevő volt, ami a művészeteket illeti?

A művészeteknek sokféle ága érdekelt és érdekel: a zene, a képzőművészet, az építészet, részben az irodalom is az életem részét képezi. A zene iránti vonzalmam a középiskolás évekből ered. Az első szerelem a Linkin Park volt, mint sokaknak az én korosztályomban. Az indie műfajhoz a kétezres évek vége óta kötődöm.

És innen egyenes út vezetett a doboláshoz?

Olyan hangszer nem jött szóba, amelyen határozott magasságú hangokat kell megszólaltatni, viszont az ütőhangszerek mindig vonzottak. Tetszett, hogy különböző textúrákat, ritmusokat lehet velük alkotni. 2005 táján egy református gyülekezet kis zenekarában próbáltam ki először az ütőhangszeres játékot.

Aztán különböző zenekarok dobosává vált.

Nem vagyok profi zenész, és bár veszek órákat, autodidaktaként tekintek magamra. A Galaxisokba úgy kerültem, hogy Szabó Benedekkel ugyanoda írtunk zenei tárgyú cikkeket, és szóba került, hogy zenélgetek. Amikor az első lemezét készítette, megkért, hogy csatlakozzam. A Platon Karataevbe már azért hívtak, mert a Galaxisokból ismertek.

A művészettörténeti stúdiumok hogyan illenek a képbe?

A gimiben kezdtem fotózni, azt is akartam tanulni, de végül művészettörténetre vettek fel. A fotó megmaradt hobbinak, a művészettörténet pedig olyan szakmának, ami ma is megmozgat. Különösen a kortárs művészet foglalkoztat, de a hatvanas, hetvenes évek neoavantgárdja is nagy szerelmem. A kevésbé áramvonalas, experimentális műfajok és trendek izgatnak, ahogy a zenében is. 

A Galaxisokkal a Csillagközi tér című koncerten lép fel a Müpában. Mire számítsanak a rajongók?

A zenekar tagjai számára legkedvesebb dalok fognak elhangzani. A legutóbbi, hatodik lemezünkön műfajilag összetettebb, sokoldalúbb zenei világot rajzoltunk fel, ahol nem feltétlenül az indie popos számok kerültek előtérbe. Sokszínű, összetett koncertre lehet számítani. 

Jászay Tamás

A Galaxisok az elmúlt évtized egyik leglátványosabb sikertörténete a magyar popzenében, olyan generációs zenekar, amely bár igen jellemzően ragadta meg a huszonévesek élethelyzeteit, az idősebb és fiatalabb korosztályokat is megszólította általános érvényű dalaival. Meg azzal, hogy hangzásvilága sokszínűvé vált az évek során: mindig képes valamilyen váratlan húzásra, így téve kíváncsivá rajongótáborát. 

A Galaxisok június 15-ei koncertjéről ide kattintva olvashattok bővebben.

galaxisok2_komroczki_dia.jpgGalaxisok / Fotó: Komróczki Dia ©

(Az interjú eredeti változata, amely itt olvasható, a Müpa Magazin 2022. május-június-júliusi számában jelent meg.)

süti beállítások módosítása