Beck Zoli: „Minden térben könnyen és önazonosan mozgok”

Beck Zoli: „Minden térben könnyen és önazonosan mozgok”

Beck Zoli: „Minden térben könnyen és önazonosan mozgok”

Beck Zoltán napjaink hazai popzenéjének egyik legismertebb dalszerző-énekese, a 30Y frontembere, emellett a Pécsi Tudományegyetem oktatója. Mintha egész élete a határátlépésekről szólna: irodalom, tudomány, zene szorosan és változatosan kapcsolódik nála. Grecsó Krisztiánnal közös estje apropóján Jászay Tamás beszélgetett vele.

2020-2021_tavasz_210604_beck_zoli_a_nemzedek_nelkuli_ember_c_posztos_janos_mupa_beckzoli_pj_13.jpg© Posztós János / Müpa 

Gyerekkorában magyartanár vagy popsztár akart lenni?

Egyik sem: nem fogalmaztam meg, hogy valami akarnék lenni. A nagymamám azt mondta, hogy mivel szépen beszélek, legyek pap, aminél ő nagyobb dicsőséget nem tudott elképzelni. Édesanyám inspirációja révén érdekelt a képzőművészet, majd tízéves korom körül megvehettem az első gitáromat. Azóta írok dalokat: valahogy eleve nem mások zenéje izgatott.

Aztán lett egy magyar szakos diplomája. Az irodalmat is zenészként vizsgálta?

A dalszövegeimnek erős az irodalmi tapadása, végtére is emberi történeteket írok. Ez általában is igaz a magyar zenei térre: az írott irodalom ott van, ott visszhangzik a dalokban. 

2010-ben védte meg disszertációját. Roma irodalommal foglalkozni határsértő volt akkor?

A romológia vagy még inkább a Roma Studies önálló diskurzustérként máig emancipációs problémákkal küzd. Ezzel együtt, mondjuk, rákérdezni arra, hogy létezik-e etnikus természetű irodalmi kánon, és ha igen, akkor milyen módon létezik, milyen stratégiák mentén lehet róla gondolkodni, mindenhogyan valamiféle szubverzív természetű dolog. Kanonikusnak tűnő, megszokott elbeszéléseket mozdítunk ki, így aztán már maga a rákérdezés is határsértés.

2020-2021_tavasz_210604_beck_zoli_a_nemzedek_nelkuli_ember_c_posztos_janos_mupa_beckzoli_pj_17.jpg© Posztós János / Müpa 

Az egyetemen a 30Y sztárjaként vagy szigorú oktatóként tekintenek önre?

Az előbb fejeztem be az előadásomat, és az épület előtt beszélgettem a hallgatókkal, közben odaszaladt egy lány papírral és tollal, persze a kötelező szelfi is megvolt, aztán beszélgettünk tovább. Szóval nem kell se álcáznom magam, se hivalkodnom azzal, ki vagyok, minden térben könnyen és önazonosan mozgok, az aktuális szerepeim természetesen választódnak el vagy érnek össze.

Pécsen létrehozta a Zenélő Egyetemet, miközben a popzene és az akadémiai szféra a köztudatban távol áll egymástól.

Egyszerű volt a ZEN alapgondolata: a popzene mint társadalmi fenomén mindenütt jelen van az életünkben a hajviselettől az öltözködésig, mégis úgy hisszük, nincs vele értelmezői feladatunk. Az is lehet, hogy popzenészként volt bennem rejtett megbántottság is, hogy ez a zene valami leértékelt ifjúsági kultúra, amit illik egy idő után kinőni. Elkezdtünk a hallgatókkal és oktatókkal egy most már több mint tíz éve futó programot, elméleti és gyakorlati kurzusokat kínálunk az összes egyetemi karunk számára.  

beckgrecso_batori_jim_gabor_sinco.jpgGrecsó Krisztiánnal közös müpás estjükre olyan gyorsan elfogytak a jegyek, hogy a páros duplázik
© Bátori Gábor Jim 'sinco' 

Az irodalommal sokrétű a kapcsolata, a tanítás-kutatás mellett a Libri-díj zsűritagságától a kortárs irodalom jeleseivel közös előadóestekig. Grecsó Krisztiánnal lemezbemutató koncertje lesz a Müpában: mit hoznak magukból?

Valójában mi magunk leszünk és vagyunk a határsértés. Mindketten folyamatosan próbálunk ellépni az elvárásokkal teli tekintet elől: Krisztián dalokat ír, én prózát olvasok, olyan hangszereket szólaltatunk meg, amelyeknek nem vagyunk professzionális művelői. Ettől ez lehetne szimpla dilettantizmus is, ha nem arról szólna az előadásunk, ami alkotói értelemben összeér bennünk: olyasmit pakolunk az estbe, amit egyikünk se tudna a másik nélkül, és ezért a valamiért érdemes kockáztatni mindent.

Jászay Tamás

Az interjú eredetileg a Müpa Magazin 2023. I. számában jelent meg.

Évszázados popzene – gyorstalpaló a jazzről

Évszázados popzene – gyorstalpaló a jazzről

Évszázados popzene – gyorstalpaló a jazzről

Hatalmas hagyománya van, de mindig képes a megújulásra, üdítően spontán, mégis meglepően ismerős, ezerarcú és megunhatatlan, mi az? Naná, hogy a jazz! Írásunkban összeszedtünk pár érdekességet a műfajról, amely milliók kedvence, estéről estére klubokat tölt meg szerte a világon, sokak számára elsőre mégis kiismerhetetlennek tűnik.

jazz_pexels_lucasallmann.jpg

Fotó: Pexels.com

Kezdjük az alapoknál!

Aki a neten kutakodva vagy szakkönyveket böngészve próbálná megtalálni a „jazz” szóval jelölt műfaj definícióját, az rögtön abba ütközhet, hogy – bár a jazznek hosszú ideje komoly szakirodalma és intézményrendszere van – tulajdonképpen hiábavaló egy, a világon mindenütt elfogadott akadémiai tételmondatot keresni, amely összefoglalná, miről is van szó. Az elmúlt évtizedek során persze sokan tettek kísérletet a fogalom meghatározására, és többségében arra jutottak, hogy a jazz egy afroamerikaiak által életre hívott zenei stílus, amelynek legfőbb ismertetőjegye az improvizatív jelleg, gyökereit pedig részint a ragtime-ban, részint a bluesban kell keresnünk. A 20. század során folyamatosan új színekkel gazdagodó, egyre több irányzatot felmutató muzsika egyik élő legendája, a Pulitzer-díjas Wynton Marsalis például a következőket mondta: „A jazz olyasmi, amit a feketék találtak ki a legbensőbb gondolataik kifejezésére. Szerintem ez a legnehezebben játszható zene, és ez adja leginkább vissza az egyén személyes érzelmeit a nyugati zene történetében.” Egy elhíresült interjújában pedig – hivatkozva az általa vezetett Jazz at Lincoln Center missziójára – egyenesen a demokrácia metaforájaként utalt a jazzre.

Százéves popzene?

2023-ból nézve elég nehéz elhinni, de a jazz az 1920-as évek elementáris sikerű popzenéje volt, és bár ma már sokan egy szűk elit műfajának tekintik, kezdetben éppen ennek az ellentéte volt rá igaz. Az egykor viharosan terjedő műfaj a korszak bulizenéjeként tett szert egyre szélesebb rajongótáborra, F. Scott Fitzgerald pedig, akit a „Jazz Age” (jazzkorszak) kifejezés egyik népszerűsítőjének tartanak, éppen ezt a hedonista, pörgős időszakot örökítette meg A nagy Gatsby című regényében. (Aki esetleg ellentmondást vélne felfedezni az Egyesült Államokban ekkoriban érvényben lévő szesztilalom és a kor dekadens mulatási szokásai között, annak eláruljuk: a gombamód szaporodó félillegális vagy teljesen törvényen kívüli szórakozóhelyeken bizony a jól csúszó muzsika mellé alkoholt is mértek.)

Örökzöld, de nem növény

Amióta zene létezik, slágerek jönnek-mennek, akadnak azonban dalok, amelyek kiállják az idő próbáját, és egy adott műfaj alapköveivé válnak. A jazzben ezeket a széles körben ismert, a zenészek repertoárjának elengedhetetlen részeként számontartott alapműveket standardeknek hívjuk, és minden valamirevaló közös örömzenélés alapját képezik. A jam sessionök legkedveltebb darabjai tehát ma is olyan, akár nyolcvan-százéves dalok, amelyek nem csupán a klubokban, de mára a tananyagban is megkapták a nekik kijáró helyet, hiszen a jövő sztárjai többek között ezek által fejlesztik műfaji ismereteiket és improvizációs képességeiket. A művek egy részét a legfontosabb amerikai dalokat és jazz standardeket összegyűjtő The Great American Songbookból ismerhetjük, de a 20. század második felében jó pár popszám is a repertoár részévé vált.

A zöld delfin és a tehetségek

Az egyik legismertebb jazz standard egy regényből készült film slágereként kezdte meg karrierjét az 1940-es években. Az Elizabeth Goudge regénye nyomán készült Green Dolphin Street című mozihoz Bronisław Kaper és Ned Washington írt betétdalt, amely talán örökre feledésbe merült volna néhány évtized múltán, ha Miles Davis nem rögzítette volna lemezre 1958-ban. Ezután azonban a dal hihetetlen népszerűségre tett szert, olyannyira, hogy a valaha volt legismertebb standardeket felsoroló toplistákon rendre az élmezőnyben végez. Nem csoda hát, hogy a feltörekvő tehetségeket bemutató Jazz Showcase idei fellépőitől azt kértük, alkossák meg saját verziójukat erre a dalra. És ha a január 27. és 29. között színpadra lépő zenészek videói nyomán kedvet kapnátok mélyebben megismerkedni a jazz műfajával, esetleg már rég feketeöves rajongók vagytok, és jó programot kerestek a hónap utolsó hétvégéjére, akkor ne habozzatok: a Müpában három napon át élvezhetitek a fiatalok örömzenélését!

Folklórlázban a magyarok: az egész világ minket akart másolni

Folklórlázban a magyarok: az egész világ minket akart másolni

Folklórlázban a magyarok: az egész világ minket akart másolni

 A beatkorszak kellős közepén lett olyan sikeres Magyarországon újra a néptánc, hogy arra még a politika is sanda szemekkel tekintett. A Müpa februári estjére, A népzene ünnepére készülve idézzük fel, hogyan vált elsöprővé a néptáncmozgalom hazánkban, és hogyan hódította meg aztán a világot is.

Ha az Andrássy úton jársz, és elsétálsz az Írók Boltja előtt, adózz egy gondolattal a magyarországi táncházmozgalomnak! Már mondjuk is, hogy miért, és hogyan függenek össze a Liszt Ferenc téri üzlet nagy ablakai a 70-es évek legendás, azóta nemzetközileg is elismert kezdeményezésével.

A Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án
Fotó: Fortepan /Szalay Zoltán

Digitális jelenünkből nézve egészen elképesztő helyzet lehetett, amikor a magyar hagyományoknak kedvtelésből, szabadidejükben is hódolni kívánó táncosok azon vitáznak: be kell-e engedni maguk közé vagy sem az üvegkirakatnál bámészkodó, lelkesen csatlakozni kívánó, civil tömeget. A hazai folklór ápolásának egyik legfontosabb pillanata lett a döntés: lépjenek csak beljebb a beatkorszak farmeros, lobogó hajú lányai és fiai!

A szokatlan engedményből végül országos láz, a politika által is megfigyelt tevékenység, majd szépen-lassan nemzetközi siker lett. Közel negyven évvel a születése után, 2011-ben a táncházmozgalom még az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára is felkerült. A módszert, amely a hagyományos kultúrát városi körülmények között tette elképesztően népszerűvé, az egész világ fejbiccentve ismerte el. 

A magyar népzene és néptánc újjáéledése

Hivatásos és amatőr néptáncosok körében már a hatvanas években megfogalmazódott, hogy színpadon kívül, klubtevékenység formájában is hódolniuk kellene szenvedélyüknek – derül ki Abkarovits Endre tanulmányából, melyet a magyarországi táncházmozgalom létrejöttének negyvenedik évfordulójára írt. Az elképzelés 1972-es megvalósulásának volt pár közvetlen előzménye is.

Például amikor 1971-ben Novák Ferenc „Tata” koreográfus, a Bihari János Táncegyüttes megalapítója tanítványaival és munkatársaival ellátogatott az erdélyi Székre, ahol még minden elemében élt a néphagyomány. Az ottani fiatalok gyakran béreltek ki helyiségeket, fizettek zenészeknek, szervezték meg maguknak a táncházakat. A közösségteremtő erő és a tiszta, keresetlen mulatság nagy hatással volt a pestiekre. 

Sebő Ferenc és Halmos Béla játszik a Liszt Ferenc téri Könyvklubban (ma: Írok Boltja) rendezett első budapesti táncházban 1972. május 6-án (fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

1972. május 6-án végül négy amatőr együttes, a Bihari, a Bartók, a Vasas és az Építők/Vadrózsák megrendezte az első hivatalos táncházat Budapesten, a Liszt Ferenc téri Könyvklub épületében – vagyis a mai Írók Boltjában. Az alapítók között ott volt Novák Ferenc, Martin György tánctörténész, folklorista, akire Abkarovits úgy emlékezik, mint aki „bartóki munkát” végzett a tánckutatásban, és Tímár Sándor koreográfus, táncpedagógus. Ők már a 60-as években új szemlélettel közelítettek a néptánchoz. 

De ott volt Sebő Ferenc és Halmos Béla is, akik jó ideje gitárra ültetve adták elő az ismert népdalokat – jelentős meghökkenést váltva ki ezzel az újhullámos megközelítéssel. Emellett a televízió is indított kifejezetten népzenei témájú vetélkedőket, így például a Röpülj páva! címűt, a Ki mit tud? mintájára. Ezek hatására lendült fel hazánkban újra a népzene iránti érdeklődés. 

A Liszt Ferenc tértől New Yorkig

De térjünk vissza ahhoz a bizonyos kirakathoz! „A nagy üvegablakoknak köszönhetően szem előtt voltunk, és láttuk, hogy amit csinálunk, az érdekli az embereketmesél Sebő Ferenc arról, hogyan robbant be a köztudatba a néptánc izgalma –, de a hivatásos táncosok ellenálltak annak, hogy beengedjük őket. Mondván, ha az utcáról bejönnek, meg kell őket tanítani táncolni, azt pedig nem vállalják, ők művészek, nem érnek rá a civilekkel bajlódni.

A Bartók Táncegyüttes volt az egyetlen az alapítók közül, amelyik úgy gondolta, igenis ki kell nyitni a nagyközönség előtt a táncházakat, mert előremutató lehet, ha a laikusok is elsajátíthatják a magyar néptáncokat. A Bartókra egyébként is jellemző volt a különállás: míg a többi csoport még stilizált táncokat mutatott be estjein, ők már rég az autentikus táncokat favorizálták. 

 Az első nyílt táncházra a Fővárosi Művelődési Házban került sor 1973 januárjában. A következő évtől már vidéken is volt ilyesmire lehetőség, így például Székesfehérváron vagy éppen Debrecenben. A mozgalom fénykora a nyolcvanas évek közepe lett: a hét szinte minden napján volt valahol táncház Budapesten.

Országosan és külföldön is intenzíven terjedt a mozgalom. A jelentősebb magyar kolóniával rendelkező városokban evidenciává lett a szervezés – így indítottak még New Yorkban, Ausztráliában, Argentínában és Japánban is táncházat. Sőt, a magyarországi sikerekre alapozva indult meg hazánkban az iskolai népzeneoktatás, melynek első intézménye az Óbudai Népzenei Iskola volt.

Hogyan lett ellenzéki a néptánc?

Kulturális jelentőségén túl a táncházmozgalom szorosan összefonódott a kor ellenzékiségével is. Bár a Válasz Online-nak adott idei interjújában Sebő Ferenc úgy fogalmazott, hogy eleinte nem nagyon figyelték meg őket, és csak nagyjából öt év után kezdtek megjelenni a rendezvényeken a besúgók, Hamar Dániel, aki zenekarával akkor csatlakozott a táncházakhoz, amikor Sebőék 1973-ban fél évre meghívást kaptak Japánba, már erőteljesebbnek festette fel a politika hozzáállását egy három évvel ezelőtti beszélgetésben. A Muzsikás együttes vezetője szerint nem csak az zavarta a hatalmat, hogy nem tudták kontrollálni a mozgalmat. „A táncház (...) a nemzettudatot erősítette, ami előbb-utóbb elvezetett a bolsevikok számára rettegett nemzeti függetlenség gondolatához.”

Hogy mi lehetett a legnagyobb vonzerő a városi közönség számára a néptáncos klubestekben? Sebő Ferenc szerint a párostánc-paletta kibővítése. „A mi időnkben mindenki járt tánciskolába, tanultunk rumbát, cha-cha-chát, rock’n’roll-t, és Budapesten minden mulatóhelyen volt táncparkett. Oda lehetett menni a szomszéd asztalhoz, és föl lehetett kérni a lányokat. Mi ezt a repertoárt egészítettük ki a régi magyar táncokkal. Beütött, mert nagyon tetszett a zenészeknek és az utca emberének is.”

A népzene ünnepe a Müpában

A Müpa 2008 óta várja a közönséget A népzene ünnepére, melynek a világzene mellett fontos eleme a táncházak muzsikája is. 2023. február 5-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben pörgős ritmusban követik majd egymást a változatos stílusban alkotó zenészek. Básits Brankát, az új népiénekes-generáció egyik nagy tehetségét, a számos nagynevű formációból ismert Tímár Sára saját együttesét, valamint a magyar etnojazz egyik legkitűnőbb fúvósát, Borbély Mihályt és a Polygont hallhatják a nézők az első részben. Az est második felében a folkrock 60-as, 70-es évekbeli hagyományait idéző MORDÁI, a rögtönzésekben kiváló, különböző tájegységek dallamait megidéző Magyar Banda, és végül a fergeteges cigányzenét játszó Kanizsa Csillagai lesznek hallhatók. A népzene ünnepének házigazdája a legendás Vujicsics együttes tagja, Eredics Gábor lesz.

A zongoraverseny, ami megmentette Rachmaninovot

A zongoraverseny, ami megmentette Rachmaninovot

A zongoraverseny, ami megmentette Rachmaninovot

Rachmaninov második zongoraversenye a zeneszerző legnépszerűbb művei közé tartozik, annak ellenére, hogy a legtechnikásabb zongoristáknak is bőven kínál kihívásokat. Mostani cikkünkben megosztunk néhány érdekességet a darabról, amely nemcsak a zeneszerző karrierjét, de őt magát is a szakadék legszéléről hozta vissza.

A kitűnő diák

Bár az 1900-as évek elejének Oroszországában egyre erősödő nacionalista vonulat a zenét (és a zeneszerzőket) is befolyásolta, az ifjú Rachmaninov mindig is szívesebben nyúlt a múlthoz inspirációért. Legnagyobb idolja a romantikus zeneirodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, honfitársa, Csajkovszkij volt, akivel a Moszkvai Konzervatóriumban töltött évei alatt került szorosabb kapcsolatba. Csajkovszkij hamar felismerte az ifjú Rachmaninovban a tehetséget és a kiaknázatlan potenciált. Annyira nagyra értékelte a zeneszerző-növendék tudását, hogy egy alkalommal vizsgakönyvébe a legmagasabb adható 5+ osztályzathoz további három pluszjelet írt, ezzel is kifejezve elismerését.

rach.jpg

Az ígéretes kezdet után csúfos bukás jött

Annak ellenére, hogy gyermekkora óta zongorázott, tanárai Rachmaninovot sosem tartották a hangszer igazán kiemelkedő művészének, zongoraversenyei viszont annál nagyobb elismerést kaptak. Még a konzervatóriumban mutatta be az elsőt, amelyet alig 18 évesen komponált. És bár a kritikus hangok megjegyezték, hogy a darabon erősen érződnek a nagy elődök – Grieg, Schumann és Csajkovszkij – hatásai, már megfigyelhető volt a későbbiekben védjegyévé váló túlcsorduló érzelmi töltet és a virtuóz dallamvezetés. Ő maga azonban korántsem volt elégedett a művel: az elkövetkezendő 25 évben egyszer sem játszotta, és inkább a szimfóniák felé fordult.

Az egyszeri olvasó most azt gondolhatná, az ifjú Rachmaninov útja egyenesen vezetett a hírnév felé, ám a valóságban nem ez történt. Amekkora várakozás övezte első szimfóniájának 1897-es premierjét, annál nagyobb hidegzuhanyként érte a nem várt negatív fogadtatás. A koncert csúfos bukás volt, a közönség és a szakma pedig értetlenül állt a történtek előtt. Megfelelő gyakorlás hiányában a zenekar pontatlanul játszott, többször tempót és hangot tévesztettek, a karmesteri pulpituson álló Glazunov pedig élettelenül, már-már unottan vezényelt. Képtelen volt – sokak szerint nem is akart – megbirkózni a számára szokatlan kompozícióval. Mások szerint inkább az volt a probléma, hogy a fellépés előtt bizony a pohár fenekére nézett. Rachmaninov annyira ideges volt, hogy csak a takarásból, a színfalak mögött volt képes követni az előadást, majd a katasztrófát észlelve egyszerűen kisétált a koncertről még a darab vége előtt, és évekig vissza sem nézett.

Mélyből a magasba

A kudarc miatti mély depresszió és az alkohol olyannyira hatalmába kerítette, hogy mintegy három évig képtelen volt zenét szerezni. Végül rokonai unszolására felkereste a hipnózisra specializálódott dr. Nyikolaj Dahlt. Hogy a később többek által is szakmailag kritizált kezelési mód vagy az orvos és páciense közti napi szintű, mélységekig hatoló zenei témájú beszélgetések (Dahl maga is lelkes amatőr zenész volt) vezettek-e sikerre, talán sosem derül ki.

Az viszonyt tény, hogy alig három hónapnyi kezelés után Rachmaninov darabokban heverő önbizalma visszatért, és nemsokára nekifogott a II. zongoraverseny megkomponálásának. 1900 augusztusára el is készült az első két tétellel, amelyeket decemberben be is mutatott egy jótékonysági koncerten. A sikeren felbuzdulva nemsokára a befejező, harmadik tétel végére is pont – vagyis inkább kettős vonal – került, 1901-ben pedig zajos sikerrel mutatták be a teljes darabot, amelyet – nem meglepő módon – orvosának ajánlott.  

Csak a kezeket figyeljék!

Rachmaninov művei a hírhedten nehezen eljátszható darabok közé tartoznak, és ezalól a II. zongoraverseny sem képez kivételt. Vladimir Ashkenazy a Londoni Szimfonikus Zenekarral közös 1970-es felvétele után azt mondta, bárcsak egy kicsit hosszabbak lennének az ujjai, mert akkor könnyebb lett volna eljátszani a darabot. Tény és való, az amúgy is nagy termetű Rachmaninov kézmérete nem tartozott az átlagosak közé: akárcsak Liszt, a hüvelykujja hegyétől a kisujja hegyéig 12 (más források szerint 13) billentyűt is át tudott fogni. Összehasonlításként, korunk egyik legnagyobb muzsikusa, Daniel Barenboim kézfesztávolsága „mindössze” 9 billentyűnyi.

 

pianist-hand-span-infographic-1414410936-large-article-0.jpegForrás: classicfm. com

 

De nem elég, ha valakinek nagy keze van, a pontos és tiszta játékhoz elengedhetetlenek a rugalmas, vékony és hosszú ujjak is. A British Medical Journalban 1986-ban megjelent tanulmány szerint a zeneszerző végtagjainak rendkívüli méretét és hajlékonyságát a kötőszövetek genetikai rendellenességén alapuló Marfan-szindróma okozhatta, amelynek jellegzetes tünetei közé tartozik a vázrendszeri elváltozás, közte a laza ízületekkel kapcsolódó, vékony, pókszerű ujjak. 

100 év után is sikert sikerre halmoz

A II. zongoraverseny sikere a bemutatása óta eltelt több mint száz évben mit sem kopott. A Classic FM felmérése szerint az elmúlt 15 évben a rádióadó legnépszerűbb klasszikus zenei darabjai közül ezt hallgatták a legtöbbször az Egyesült Királyságban. De nem csak a komolyzene iránt fogékony közönséghez találta meg az utat. A zongoristák és zenekarok repertoárja mellett a filmvászonról is ismerős lehet, hiszen számtalan sikerprodukcióban csendült fel az évek során. Hallhattuk David Lean Oscar-díjra jelölt filmjében, a Késői találkozásban, a Marilyn Monroe főszereplésével készült Hétévi vágyakozásban, de a Clint Eastwood rendezte Azutánban is. Sőt, a popszakma is előszeretettel nyúlt ehhez a sikerdarabhoz: Frank Sinatra 1945-ös Full Moon című dala és Eric Carmen 1975-ös gigaslágere, a listákat Céline Dion előadásában meghódító All By Myself is Rachmaninovnak köszönheti a siker egy részét. Hallgassátok csak meg a II. tételt – ugye ismerős?

 

Jó hírünk van annak, aki élőben is meg szeretné hallgatni a híres-hírhedt zongoraversenyt: ifjú klasszikus zenei géniuszokat bemutató sorozatunk, a Felfedezések legújabb főszereplője, a német tehetség, Anton Gerzenberg ugyanis ezzel nyitja majd január 22-i koncertjét

2023/1/06 : mupa 4 komment
Mit hallgassunk újév reggelén?

Mit hallgassunk újév reggelén?

Mit hallgassunk újév reggelén?

Radetzky-induló, Kék Duna-keringő vagy A négy évszak? Van ötletünk, milyen zenei aláfestéssel tekintsenek céltudatosan és optimistán a jövőbe.

moritz-knoringer-rrw0mteqqou-unsplash_2023.jpg

Fotó: Unsplash.com

 

Az ember egy bizonyos életkor felett megérik rá, hogy magánál és eszméleténél legyen újév reggelén is. Amikor végre rájön – leghamarabb huszonöt-harmincöt között –, hogy az év első napját másnaposság, fejfájás és kóros fáradtság nélkül is eltöltheti, rögtön felmerül az igény, hogy hallgasson zenét is: lehetőleg valami olyasmit, amit szeret, ami felemeli a szívét és a lelkét; kevésbé patetikusan fogalmazva, kiegyensúlyozottságot, a „tiszta lap”-érzését adja.

Ha újév és komolyzene, akkor rögtön a bécsi újévi koncert juthat eszünkbe, amely valóságos intézménye az osztrák fővárosnak. Ha lazák vagyunk, akkor 1838 óta: a császári rezidencián, a Hofburgban ugyanis ekkor adták az első újévi koncertet. Ez azonban nem az, amit a Bécsi Filharmonikusoktól hallunk: ők az idősebb és az ifjabb Johann Strauss keringőit és polkáit játsszák újév reggelén, és a tradícióra az sem tud túl nagy árnyékot vetni, hogy a legelső rendezvénnyel kapcsolatban tényleg nincs mivel dicsekedni. Azt ugyanis 1939-ben, a II. világháború kitörése után négy hónappal rendezték meg először, Adolf Hitler kezdeményezésére – ez volt az egyetlen, ami valójában szilveszter reggelén hangzott el, bevételeit pedig a téli háború finanszírozására fordították. A Kék Duna-keringő, mindenki kedvence, Kubrick legendás képsorainak kísérője csak 1945-ben hangzott el először, s bár a háború végeztével mind a filharmonikusoknak, mind karmesterüknek, Clemens Kraussnak nehéz feladatot jelentett a dicstelen évekkel való szembenézés, az újévi koncert tradíciója nem halt el. Sőt! Nagy elismerésnek számít, hogy ki vezényli a bécsi együttest, újabban ugyanis évente adják egymásnak a kilincset pálcát a dirigensek. Idén az osztrák Franz Welser-Möst kapta a megtisztelő feladatot.

Az angolszász kultúrának is megvannak a maga hagyományai. A magyar olvasónak talán nem mond semmit, de biztosan száz és ezer filmben hallotta már az Auld Lang Syne című skót dalt. Szerzőjét nem ismerjük, a szöveget Robert Burns költőnek tulajdonítják, népszerűségét pedig Guy Lombardo kanadai énekesnek köszönheti, aki 1929-ben először vette programjára hagyományos szilveszteri rádióműsorában. Nos, a dal szerinte is giccses és ciki volt, de tradíciót teremtett: azóta is az óév utolsó és az új év első napjának kísérőzenéje. Kerüljön ide most – ne az eredeti verzió, hanem Ernest Tomlinson fantáziája, amelyben persze az Auld Lang Syne is megjelenik, nyomokban pedig még vagy 150 népszerű dal.

A világ nagyvárosai ezen a napon is kínálnak koncerteket. Párizsban, Madridban, Londonban vagy Rómában visszatérő sláger ilyenkor is A négy évszak Vivalditól, ahogy a spirituálékoncertek, Chopin, Mozart vagy Beethoven Kilencedik szimfóniája. Akárhogy nézegeti az ember a klasszikus zenei programkínálatot széles e földön, a Müpa immár hagyományosnak mondható újévi koncertje különlegesnek tűnik. Fischer Ádám vezetésével rendszerint Joseph Haydn két oratóriuma közül szokott elhangozni egy: vagy a világ keletkezéstörténetét megéneklő Teremtés, vagy a szellem világosságát, a természet sokféleségét és megújhodását hirdető Évszakok. Idén ez utóbbit adja elő a Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar, a Magyar Rádió Énekkara, valamint három énekszólista: Baráth Emőke, Uwe Stickert és Sebestyén Miklós.

Haydn élete alkonyán, 1801-ben komponálta Az évszakokat, főként A teremtés sikerén felbuzdulva. A librettó, amelyet a kor népszerű pasztorálköltője, James Thomson szövegeiből Gottfried van Swieten báró állított össze, nem tetszett neki különösebben, a téma viszont annál inkább: az édenkerti, idealisztikus élet zenei portréja és az egyszerű emberek felmagasztalása jól illett a derűs, felvilágosult eszméket valló, idősödő szerzőhöz. Az oratóriumban ugyanis az évszakok váltakozásával, a természettel együtt élő parasztok jelennek meg, akik örülnek a napsütésnek, a reggeli harmatnak, a szellőnek és a föld javainak – hálával gondolnak arra, hogy élhetnek és gazdálkodhatnak. De ne higgyük, hogy Haydn pusztán a gazdálkodó örömeiről beszél ebben a műben! A zeneszerző kora embere volt, aki élénken érdeklődött a filozófia iránt is, és ez az érdeklődés tükröződik Simon, a földműves karakterében, aki az utolsó szakaszban – egy kicsit A varázsfuvola Sarastrójához hasonlóan, humanista értékeket közvetítve – azt énekli: ha minden elmúlik, elvirágzik az élet és megöregszik az ember, „csak az erény marad” – és ez az erény egyszerre jelenti a természet rendjét, az emberi élet rendjét és az erkölcsöt, ahogy ezek a felvilágosult ember képzeletében is egyet jelentettek. Az utolsó kórustételben egy négyszólamú fúgát hallunk, majd a diadalmas befejezést csillogó rézfúvósfanfárokkal. Talán felesleges hangsúlyozni, hogy ránk fér egy kis drukk az év első napján.

2022/12/28 : mupa Szólj hozzá!
A kimondott mögött a kimondhatatlan

A kimondott mögött a kimondhatatlan

A kimondott mögött a kimondhatatlan

Szvoren Edina tizenkét évvel ezelőtti indulása a magyar irodalom posztmodernen túli korszakára esik, arra az időre, amikor végleg kimerült a nyolcvanas évek szédületes hullámokat vető, epikus áradása. Bizonytalanság jellemzi ezt az időszakot: az addigi esztétikai gondolkodás elveszti kereteit. A kritikai észjárások elbizonytalanodnak, restitúciós fordulat kezdődik. Úgy tűnik ekkor, hogy a kezdeményező ambíciók elapadtak, az írók visszanyúlnak a jól bevált, olykor akár a modernitást megelőző eszközökhöz; a realizmus nem új értelmet nyer, hanem mintegy biztonsági tartalékként ismét bevethető a történetekre vágyó közönség megnyerésére.

szvoren_edina_eupl.jpg

Szvoren azonban teljesen más, szuverén utat választ. 2010-ben megjelent Pertu című novelláskötete feltűnő bemutatkozás; minden egyes szövegén érződik, hogy nem kezdő munkákról van szó, hanem alaposan, a molekulákig menően desztillált prózapárlatokról.

„Semmi nincs készen a fejben, a mondat konkrét alakjától függően változik minden. Az én fejemben ugyanis, azt hiszem, nincsen a szövegtestről leválasztható tartalom. Én nem akarok mondani semmit. Az más kérdés, hogy óhatatlanul fogok mondani valamit, ez kikerülhetetlen.” (Szvoren Edina)

Ahogyan egyetlen író, ő sincs egyedül. A hagyomány különböző rétegeibe nyúló gyökerei Kafkáig, Borgesig, Plathig, Örkényig, Hajnóczyig, Carverig, Cortazárig, Bruno Schulzig nyúlnak. Ha írói facebook-profiljában az ismerősök arcképcsarnokát meg kellene szerkeszteni, abból a fentiek nem hiányozhatnának. Ha pedig a Szvoren-próza tradícióárnyalatainak még mélyebb rétegeit kutatjuk, akkor – és persze Kafka nyomában –  Buber Haszid történeteiig is eljuthatunk.

Köteteinek háttere sosem változik, az elbeszélői alakzatok a kimondott mögött húzódó kimondhatatlant, a megragadhatatlant hozzák minduntalan játékba, és Szvoren attól sem tágít. hogy anyagválasztásai jelen idejűek.
A distinkciót azonban érdemes nyomatékosítani, hiszen ezzel a Szvoren-novellák eredetisége még erőteljesebb hangsúlyt kap. Az úgymond kortárs matéria, amelyből dolgozik, mondataiban átlényegül, úgy könnyül el, hogy mentesül a földhözkötöttségtől, ám eközben légies terhekkel lesz súlyosabb. Szvoren írói észjárása – jobb híján ez, ami a begyakorolt fogalmi nyelven állítható – a parabolákra jellemző kis áramkörökben otthonos. Pontosan tudja azt, ami nem tudható. A nemtudás azonban semmiféle obskúrus irányba nem lendül el, megmarad a szikár, jóllehet, fölöttébb poétikus, egyszerre asszociatív és egyidejűleg adatoló prózajellegnél.

Jánossy Lajos

 Szvoren Edina Müpa-beli bemutatkozása Razvaljajeva Anasztázia, kiváló hárfaművész,  és Török-Illyés Orsolya, nagyszerű színésznő közreműködésével kihagyhatatlan program minden irodalombarát számára.

 A cikk eredetileg a Müpa Magazin 2023. I. számában jelent meg. 

2022/12/22 : mupa Szólj hozzá!
Hangerőt fel!

Hangerőt fel!

Hangerőt fel!

Karácsonyi zenék, minden eshetőségre

2022/12/19 : mupa Szólj hozzá!
László Attila, a boldog balladák mestere 70 éves

László Attila, a boldog balladák mestere 70 éves

László Attila, a boldog balladák mestere 70 éves

László Attila Liszt Ferenc-díjas jazzgitáros és zeneszerző, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, az iskola big bandjének vezetője. A közösségi muzsikálás híve, célja, hogy életkedvet csináljon a zenéjével, akár egy balladával is. Számára a jazz a legőszintébb zenei műfaj, amelynek lényege az interakció. Popdalok szerzőjeként is maradandót alkotott: harminc éve dolgozik együtt Charlie-val az énekes szólólemezein. Január 11-én a Müpában ünnepli 70. születésnapját, de vigyázat, vele a groove lendületesebb, mint valaha!

László Attila családjában nem volt hivatásos zenész, de édesapja hegedült, és muzsikaszó mellett kérte meg az édesanyja kezét. Nyolcévesen ő is ezzel a hangszerrel kezdett – inkább kötelességből, mint élvezetből, így megkönnyebbülés volt abbahagynia.
.„Egyszer, még egy régi Skodával Olaszországban jártunk a családdal, és Nápoly egyik hangszerboltjának kirakatában megláttunk egy piros elektromos gitárt. A bátyámmal azonnal belezúgtunk, és édesanyám – miután konzultált édesapámmal – azzal a feltétellel vette meg, hogy nyilvános helyen nem játszhatunk rajta.” Így indult a szerelem.

l5_foto_fazekasistvan.jpgA jazzgitáros jövőre ünnepli 70. születésnapját
Fotók: Fazekas István

Teljesen autodidakta módon kezdett el gitározni, mély illegalitásban foglalkozott a hangszerével, és csak később, a konzervatórium jazz tanszakán tanult hivatalos keretek között. A nagy változás akkor indult el, amikor a 60-as évek végén zenekarok hívták játszani a gimnazista fiút. Matematika-fizika szakon érettségizett, majd építészmérnökként végzett, de a zene végül utat tört magának a számok között.

Építészből muzsikus – túl a számokon

Az igazi fordulatot 1977-ben a Ki mit tud? hozta el a még egyetemista fiú számára, aki időközben meg is nősült. Kaszakő nevű zenekarával a második helyen végeztek, a sikeres szereplés után pedig sorra jöttek a felkérések, akár havi 10-15 is. „Fontos élmény volt, hogy szerettek bennünket, hiszen a siker az ember első mozgatórugója. […] Lényeges, hogy ha alkotómunkát végzel, kapj pozitív visszajelzéseket”nyilatkozta a jazz.hu-nak. Városról városra utaztak, számokat írt, hangszerelt és játszott, amit nagyon élvezett. „Akkor gondoltam először arra, hogy mi lenne, ha megpróbálnék a zenéből megélni.” Arra jutott, ad magának három évet, hogy kiderüljön, hogyan működik a zenészlét, az építészethez pedig végül sosem tért vissza. 
„A között, amit az építész megálmodik, és ami végül lesz belőle, nagy eltérések lehetnek. Az ember és a hangszere között nincs semmi akadály”fejtette ki egy korábbi interjúban. Azt mondja, nem való neki az irodai munka: „Inkább azt keresem, amikor emberekkel, muzsikustársakkal zenélhetek. […] Abszolút a közösségi zenélés híve vagyok, hiszen erről a területről kaptam és kapom a jó élményeket.”

„A jazz a legőszintébb műfaj”

Az építész szak mellett egy évig bőgőzni tanult, mert még nem volt gitár szak a jazz tanszakon, egy év után pedig felvették a Bartók Béla Konzervatóriumba. A rockzene mint fő csapás viszonylag hamar háttérbe szorult az életében, már kamaszként is jobban érdekelte a jazz izgalma, kreativitása, végtelen ritmikai lehetőségei, őszintesége és a közhelyek kerülése.
A BME Építészmérnöki Karának, majd a Bartók Béla Konzervatórium jazz tanszakának elvégzése után élvonalbeli hazai jazzegyüttesekben játszott. Első saját jazz-zenekara, a Kaszakő 1975-ös megalapítása után számtalan formációval zenélt: 1985-ben Tony Lakatossal alakította meg a Thingst, 1992-ben a contemporary jazzhez közel álló László Attila Bandet, amelynek 15 évében amerikai turné is volt: New Yorkban több mint negyven ország ENSZ-képviselőinek adtak koncertet. Később élvonalbeli zenészekből megalakult a László Attila Quintet, a László Attila–Oláh Kálmán Quartet pedig a két szólista-zeneszerző harmincéves zenei együttműködésének legújabb állomása, melyben saját kompozícióikon kívül jazzsztenderdeket is játszanak.

A legendás indiai zeneszerzővel, Ilaiyaraajavál Maduraiban
forrás: laszloattila.hu

Pályája során olyan világhírű jazz-zenészekkel muzsikált együtt, mint Randy Brecker, Anthony Jackson, James Moody, Tommy Campbell, David Friedman, Gary Willis, Hiram Bullock, Billy Cobham, Miroslav Vitous, Peter Erskine, Bob Mintzer, Ilaiyaraaja, Jimmy Haslip, Russell Ferrante vagy Patti Austin.
Karrierjének izgalmas kicsúcsosodása volt az Ilaiyaraajával való közös munka. India egyik legismertebb zeneszerzője, aki több mint ezer filmhez írt zenét, és több mint 20.000 koncerten működött közre, először szólistaként hívta meg László Attilát Indiába, majd arra kérte, tanítson neki jazzharmonizálást és -hangszerelést. Együttműködésük során játszott 12 ezres stadionban, közös CD-jük pedig egymillió példányban jelent meg.

A tanár: „Szeressék ezeket a zenészeket!”

1987 óta tanít a jazz tanszéken, jelenleg is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, az iskola big bandjének vezetője. Az általa tanított növendékekből kerül ki a két professzionális hazai jazz big band, a Budapest Jazz Orchestra és a Modern Art Orchestra tagjainak nagy része, amire nagyon büszke. Tanítványainak azt üzeni: „Vegyék észre, a világ nem mindig olyan, mint amilyennek látszik, és mindig próbáljanak a dolgok mögé látni. A közönségnek pedig azt kívánom, hogy szeressék ezeket a zenészeket, mert ők vadásszák fentről a jeleket, és néha előbb megtalálják, mint a csillagászok.”
A Zeneakadémia jazz tanszékén az utóbbi 33 év big band foglalkozásainak növendékeiből összeállított Senior Big Banddel többször felléptek már, többek között 2014-ben a Grammy-díjas Patti Austin énekesnővel arattak zajos sikert a Müpában. Oktatói tevékenységének fontos része, hogy évekig dolgozott gitártanárként a Snétberger Tehetség Központban.

A katarzis kódja vs. unalom

Zeneszerzőként egyre inkább érdekli a számok dramaturgiája: „Jazzt unalmasan játszani a legnagyobb szörnyűség”mondta korábban a jazz.hu-nak. Ahogy pedig a Dalszerzőnek  fogalmazott: „Egy zeneszerző a műveibe egyes pontokon belekódol bizonyos dolgokat. Ha ezek jól működnek, akkor jönnek az élmények, akkor születik meg a katarzis. Én ezekben nagyon hiszek, és úgy tartom, ha valaki ilyen katarziskódot talál zeneszerzőként, akkor azt jegyezze fel és építse be a műveibe. Valószínű, hogy hallgatóként az ilyen kódokra hasonlóan reagálunk, az ember valahogy megfejti ezeket.”

2019-2020_tavasz_200310_laszlo_attila_it_s_already_that_c_nagy_attila_kicsi_mupa_na20200310_02.JPG2020 tavaszán A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben csendült fel először a Müpa 15. születésnapjára komponált Concerto for Jazz Guitar & Chamber Orchestra darabja
Fotó: Nagy Attila / Müpa

Zeneszerzőként, hangszerelőként és zenészként nagyjából 30 éve dolgozik együtt Charlie-val, ő jegyzi többek között a Kávéház vagy az Egy szippantás a jóból című slágereket. Szakmai és baráti kapcsolatuk ma is aktív és erős. A 90-es években a Cserháti Zsuzsa zenei visszatérését jelentő albumokon is meghatározó szerepet vállalt.

László Attila ma is folyamatosan alkot: szerzői est a BMC-ben és a Müpában (ekkor volt a Müpa 15. születésnapjára komponált darabjának ősbemutatója is), szerzői lemezek, egy fantasztikus gitárverseny, majd egy újabb formáció születése László Attila Fusion Circus néven. Az a bizonyos groove most újra a Müpába repíti, amiért nem lehetünk elég hálásak.

2022/12/14 : mupa Szólj hozzá!
Nesrine mediterrán alkímiája elvarázsol

Nesrine mediterrán alkímiája elvarázsol

Nesrine mediterrán alkímiája elvarázsol

 December 14-én különleges zenei világ elevenedik meg a Müpa színpadán: Nesrine érkezik a magyar közönséghez. Ez a blogposzt arra a frenetikus multikulti élményre készít fel, ami a francia–algériai csellista-énekesnő és dalszerző koncertjén vár minket.

nesrine_website_-hero.jpgFotó: Nerea Coll

Nesrine Belmokh francia, arab és angol nyelvű dalaiban afrikai grúvokkal és megnyerő harmóniákkal operál. Elképesztően gyönyörű, érzelmektől dús hangszíne keleti bölcsesség, hipnotikus grúvok, gyengéd ritmusok, lassú reggae és rockot idéző csellójáték közt örvénylik. Poézis, aforizmák, modern és személyes hangvétel jellemzi lemezeit. Ilyen frappánsan foglalta össze a 2020-as, Nesrine című szólóalbum világát a London Jazz News.

Az énekesnő egy kis francia városban, Douai-ban nevelkedett, és mielőtt klasszikus tanulmányokba kezdett volna, már gyermekkorában megmerítkezett az arab–andalúz zenei világban. „A szüleim zeneszerető emberek, volt egy egyesületük, amely a Közel-Keletről és Észak-Afrikából látott vendégül művészeket. Zeneiskolába írattak, mandolinon játszottam és énekeltem, hatévesen pedig már koncerten léptem fel Algériábanmesél a kezdetekről a franceinfo kérdésére. – A zene és az ének magától értetődő volt az életemben, és szerettem a figyelem középpontjában is lenni. Az iskolában állandóan én kaptam a főszerepeket, mert komfortosan működtem ebben a szituációban.”

 A cselló azonnali egyértelműséggel, különösebb magyarázat nélkül lett a kedvenc hangszere, szülei pedig támogatták döntésében. A család művészetszeretete izgalmas módokon is megjelenik Nesrine pályáján. Az énekesnő szeretett volna arabul is előadni, édesanyjának pedig ­– bár alapvetően gyermekorvosként dolgozik – remek irodalmi és poétikus vénája van, úgyhogy elkezdett számára dalszövegeket írni. „Néha előfordul, hogy megírok egy francia szöveget, ő pedig átteszi arabra. Azt hiszem, olyan a kapcsolatunk, hogy képes belőlem fogalmazni, mégis az derül ki az anyagból, ahogyan ő érez. Csodálatos formája ez az érzelemátvitelnek.”

Amikor zenei idoljairól kérdezik, Nesrine leginkább a fekete zenét, azon belül a rapet és a soult emeli ki: Lauryn Hillt, D’Angelót vagy épp Erykah Badut, és persze Michael Jacksont. „Otthon sok arab zenét hallgattunk, például Umm Kulthumot” – említi az „Egyiptom hangjaként” vagy „a negyedik piramisként” dicsőített nemzeti ikont, aki az 1920-as évektől egészen az 1970-esekig alkotott. Bevallja, a francia előadókat nem sűrűn hallgatta, de azért megemlíti a kihagyhatatlan Jacques Brelt.

Az opera műfaja a konzervatóriumban nyűgözte le. „Felfedeztem az operarepertoárt, és a hangi adottságok tekintetében is revelatívnak éreztem az egészet. Inspiráltak a nagyszerű énekesek, akiket hallgattam. Renée Fleminget csodáltam, Montserrat Caballé lenyűgözött.” Egy alkalommal Placido Domingóval is találkozott, akiről úgy nyilatkozik: példakép művészi és emberi tekintetben is. Az opera a pályáját is meghatározta: klasszikus csellóművészként 2008-ban a Valenciai Opera tagja lett. Miután Marseille-ben, Lyonban és Genfben befejezte tanulmányait, jelentkezett Lorin Maazelhez, aki éppen akkor alapított együttest az operában. „Hetvenöten akartak bejutni egy helyre – és engem vettek fel. Nyolc évig játszottam itt, és közben egy szezont végigturnéztam a Cirque du Soleil társulatával is. Aztán úgy éreztem, a személyes projektjeimre kell koncentrálnom” – vallotta be a Son Du Monde újságírójának pár éve. Végül zenésztársait is Valenciában találta meg ehhez a törekvéséhez – és első albumához.

2014-ben megalapították a NES-t, amely a 2018-as, Ahlem című koronggal lenyűgözte az európai zenei világot. „David Gadeával, aki ütőhangszeren játszott a zenekarban, barátokon keresztül ismerkedtem meg. Ekkor még a saját buborékomban éltem, a cselló kitöltötte az életemet, az énekléssel is csak egy tangózenekarban foglalkoztam. Ráadásul nem ismertem Valenciának azokat a művészeit, akik nem klasszikus zenével foglalkoztak. David és barátja, Matthieu Saglio csellista szerettek volna alapítani egy együttest, és engem választottak énekesnőnek. Csak amikor David bemutatott minket, akkor derült ki, hogy Matthieu-vel 7 évig ugyanabban az utcában laktunk! Jók voltak a bolygóállások, belecsaptunk...” 

A NES végigturnézta Európát, és teljesen magával ragadta a közönséget olyan nagy hírű klasszikus zenei helyszíneken és rendezvényeken is, mint a berlini Konzerthaus vagy az amszterdami Vonósnégyes Biennálé, de a legfontosabb jazz- és világzenei fesztiválokon is hatalmas sikert arattak. Nesrine pályája üstökösként ívelt fel, és úgy tűnik, közben csillagporral hintette be a zenekritikusokat, mert egytől egyig varázslatról beszélnek vele kapcsolatban. Legújabb, 2020- ban megjelent, Nesrine című albumát hasonló szeretettel fogadták, mint a NES-féle Ahlamot. Második lemezében visszatér a debütálás egyszerű, tiszta szépsége és melege, ugyanakkor teljesen új hatások is megjelennek benne – írja róla a womex.com.

„Nesrine fénye és éteri hangja átragyogja az egész albumot egy határok nélküli zenei világban” – lelkendezik a francia Rolling Stone. A The Guardian dicséri azt az izgalmas elegyet, amit „füstös tölgyből faragott” hangjával és jazzel átitatott csellójával művel. „Nesrine zenei alkímiája elvarázsol. Albuma friss, kifinomult, rabul ejtő” – így a brit Songlines. A Sunday Times londoni ítésze izzó tehetségként jellemzi. A francia producer és rádiós műsorvezető, André Manoukian elragadtatva áradozik arról, hogy Nesrine a világ szépségét hallatja meg velünk. Erről, valamint a klasszikus zene, a pop és a jazz mediterrán fúziójának hatásáról december közepén a Müpa közönsége is meggyőződhet. 

2022/12/05 : mupa Szólj hozzá!
Hogyan legyen stresszmentes a karácsony?

Hogyan legyen stresszmentes a karácsony?

Hogyan legyen stresszmentes a karácsony?

Hangolódjunk együtt az ünnepekre!

 Az adventi időszakban is szívhez szóló, kikapcsolódást segítő és hasznos meglepetésekkel várunk benneteket, ám idén nemcsak a Müpa épületében, hanem a kifejezetten erre a célra megálmodott karácsonyi weboldalunkon is. Nem titkolt szándékunk, hogy a készülődést a lehető legkönnyebbé téve segítsük a stresszmentes ráhangolódást a közelgő ünnepekre. Az oldalon így egyebek mellett DIY ajándék- és dekorációs ötleteket, Müpa-sztárok kedvenc receptjeit, szabadon elérhető koncertfelvételeket, podcastepizódokat és dalválogatásokat találtok, a jövő tehetségeit pedig hangszer- és kottagyűjtő jótékonysági akciónkhoz csatlakozva támogathatjátok. 

mupa2022_hangolodjunk_egyutt_az_unnepekre_adomanygyujtes.jpg

Karácsonyi küldetésünk

 A zene – ebben jó eséllyel mind egyetértünk – szebbé teszi az életünket: mindegy, hogy hallgatjuk vagy műveljük. Bár jótékony hatásai elvitathatatlanok, sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy zenét tanulhasson. Mi éppen ezen szeretnénk változtatni hangszer- és kottagyűjtő jótékonysági akciónkkal. Ha ti is csatlakoznátok, hozzátok el megkímélt állapotú, kézben szállítható méretű hangszereiteket és feleslegessé vált eredeti kottáitokat, hogy azok rövidesen már a jövő kis muzsikusainak fejlődését szolgálhassák! A felajánlott kottákat és hangszereket a Müpában adhatjátok le, az előtérben látható világító dobozok és táblák mutatják az irányt, de minden szükséges infót megtudhattok éppen szolgálatot teljesítő kollégáinktól is. Az összegyűjtött hangszereket – ha kell – megtisztítjuk, elvégezzük rajtuk a szükséges javításokat, 2023 folyamán pedig átadjuk a Partneriskola-programunkban részt vevő, rászoruló intézményeknek, hogy a zene öröme mindenkihez elérhessen.

„Elsősegélycsomag” az előkészületekhez

 Bár az első adventi gyertyagyújtással kezdődő és a szilveszteri pezsgőpukkanással záruló időszak ideális esetben a meghitt és felemelő perceké, nincsenek illúzióink: a készülődés extra teendői olykor váratlan kihívásokat is tartogatnak. Hogy a karácsony és az azt megelőző hetek valóban a szeretetről és a közösen átélt örömökről szólhassanak, „Hangolódjunk együtt az ünnepekre!” címmel létrehoztunk egy weboldalt, amelyre összegyűjtöttünk jó néhány ötletet, ellazulást támogató programajánlót és olyan szórakoztató tartalmakat, amelyekből szemezgetve ráébredhettek, hogy a Müpa-sztároknak is fejtörést okozhat egy amorf tárgy becsomagolása.

mupa2022_hangolodjunk_egyutt_az_unnepekre_osszefoglalo.jpg

 Szeretnéd tudni, mit tesz a karácsonyi asztalra Grecsó Krisztián, Fischer Ádám vagy a 2022/23-as évad művésze és zeneszerzője? Érdekel, hogy a Müpa nemzetközi sztárjai milyen ünnepi fogásokat ajánlanak? Akkor kattints a „Sztárok receptkönyve” menüpontra, a serénykedéshez pedig meríts erőt és jókedvet a fáradtság ellen bevethető, főzéshez és vendégváráshoz bevethető dalválogatásainkból, vagy válaszd ki a kedvedre valót podcastadásaink közül!

 Ha a kulináris kihívások mellett más területen is próbára tennéd magad, és a fenntarthatóság is szívügyed, a „Csináld magad!” és a „DIY dekorációs ötletek menüpontokat választva saját gyártású ajándékokhoz és újrahasznosított – mondjuk Müpa Magazinok oldalaiból készült – papírdíszek elkészítéséhez találhatsz egy csokor kreatív útmutatót. Ezekhez a megoldásokhoz ráadásul több mint valószínű, hogy mindent megtalálsz otthon, de legrosszabb esetben is csak picike utánajárás szükséges, hogy beszerezd az alapanyagokat!

 A tervezgetés és az időprés esetleges feszültségét rázd le magadról az Ünnepi kihívás – Művészek párbaja” című videósorozat hetente megjelenő epizódjaival! Ezek mindegyikében a Müpában fellépő művészek, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, Vitáris Iván, Héra Barnabás és Springer Márton, Horti Lilla és Bretz Gábor, valamint Bognár Szilvia és Balogh Kálmán mérik össze tudásukat és ügyességüket olyan sokak számára fejtörést okozó, tipikusan karácsonyi feladatokban, mint a 3D-s mézeskalácsház-építés vagy a fura formájú ajándékok mutatós – vagy legalább sikeres – becsomagolása.

 Köztudott, hogy minden anyuka valóságos időzsonglőr, és minimum haladó szinten jár, ha multitaskingról van szó, ám néha előfordulhat, hogy a kisebb-nagyobb csemetéket ideiglenesen le kell foglalni. Erre a problémára kínál megoldást a Karácsony Junior” menüpont a benne található, letölthető színezőkkel. Ha pedig végre elérkezik a lazítás ideje, a család együtt nézheti a rendhagyó filmajánlók alapján választott remekeket, vagy más látnivalók után kutathat a Müpa (ebben az időszakban) mindenki által elérhető médiatárában, amely ráadásul újabb, eddig nem látott koncertfelvételekkel bővült.

Ha kellőképpen lázba hoztunk benneteket, a zökkenőmentes és tartalmas ünnepléshez a karacsony.mupa.hu oldalon találjátok a tippeket.

2022/12/01 : mupa Szólj hozzá!
Szórakozás az egész családnak – Az Égigérő muzsika mindenkinek mesés időtöltés lesz

Szórakozás az egész családnak – Az Égigérő muzsika mindenkinek mesés időtöltés lesz

Szórakozás az egész családnak – Az Égigérő muzsika mindenkinek mesés időtöltés lesz

Az adventi időszakban egymást érik a kicsiknek és nagyoknak szóló ünnepi előadások, ám olyat találni, amely a család minden tagjának, kortól függetlenül felhőtlen szórakozást nyújt, nem egyszerű feladat. Az Égigérő muzsika erre kínál tökéletes megoldást: a Szabó T. Anna történetéből készült mesekoncert ugyanis a szülőknek és a gyerekeknek is egyaránt óriási élmény lesz.

 2021-2022_tavasz_220529_cifra_palota_xxl_gyermeknap_c_palyi_zsofia_kicsi_mupa_220529_cifrapalota_koncerteloadas_palyizsofia_kicsi_048.jpg

Mesés hősök a legkisebbeknek

Szabó T. Anna történetében minden olyan szereplő megjelenik, aki a klasszikus mesékben is felbukkan. Van itt királylány, királyfi, öreg király, boszorkány, hűséges kutyus és beszélő macska is, bár ezúttal a megszokottól kissé eltérően viselkednek majd: a várandós királylány folyton takarít, szerelmetes királyfija rímeket hány, az öreg király minderre csak legyint, míg a boszorkány mindenért és mindenkiért aggódik, a macska pedig nemcsak beszél, hanem egyenesen rappel.

2020-2021_osz_201128_egigero_muzsika_mupa_na20201127_30.JPG

Menő zenészek a nagytesóknak

Az idősebb testvérek néha már túl „nagynak” érzik magukat a mesékhez, de nekik is jó hírünk van: az Égigérő muzsika szereplőit ugyanis nem akárkik keltik életre. A gyermekét váró Mimóza királyné szerepében látható Balla Esztert számos színházi darabban és filmben láthatták már a nézők, míg az Álmos király bőrébe bújó Dánielfy Gergely is több helyről lehet ismerős a közönségnek, hiszen a 2018-as A Dal versenyen például a négyes szuperfináléig jutott, a Müpában pedig legutóbb Utazók névre keresztelt zenekarával járt. Egy-egy szerepben feltűnik még a Margaret Island énekesnője, Lábas Viki és a Lóci játszik frontembere, Csorba Lóci is! A beszélő háziállatok pedig igazi rocksztárokként szólalnak meg, hiszen Hippi kutyát az Ivan & The Parazol énekese, Vitáris Iván, a rappelő macskát pedig Horváth Kristóf "Színész Bob" kelti majd életre. A sok zenész szereplő nem véletlen, hiszen az előadásban a fiatal generáció népszerű slágerei csendülnek majd fel. Tisztára, mint egy nyári fesztivál!

2020-2021_osz_201128_egigero_muzsika_2_kicsi_mupa_na20201205_04_1.JPG

A kortárs irodalom és színház java a szülőknek

A kortárs hazai irodalom mostanában egyik legjobban hangzó  neve Szabó T. Annáé, akivel a Müpa közönsége is több ízben találkozhatott már: Literárium sorozatunk keretében, sőt a  Jazzrajongók vendégeként is. A Kolozsváron született költőnő a nyolcvanas évek végén települt át családjával Magyarországra. Már az egyetemi évek alatt elkezdett publikálni, több napi- és havilap rendszeresen közölte verseit, esszéit, novelláit.  Első verseskötete, A madárlépte hó 1995-ben jelent meg, azóta pedig látszólag meg sem állt, hiszen verses- és prózakötetei mellett folyamatosan jelennek meg műfordításai (többek között William Shakespeare, James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike, Stuart Parker, Thomas Middleton, Cliwe Wilmer, Beatrix Potter írásait fordította), végzett tanári és szerkesztői munkát, televíziós irodalmi műsorokban szerepelt, tanulmányokat, kritikákat, színdarabokat ír, de saját irodalmi podcastja is van.

2021-2022_tavasz_220529_cifra_palota_xxl_gyermeknap_c_palyi_zsofia_kicsi_mupa_220529_cifrapalota_koncerteloadas_palyizsofia_kicsi_041.jpg

A szereplők közt is akad, akiknek nevére a szülők is felkapják a fejüket: az öreg királyt alakító Gerendás Pétert és számtalan nagy sikerű színpadi produkcióban láthatták már, a Boszi szerepét játszó Gubik Petra gyönyörű hangja pedig nemcsak a Budapesti Operettszínház legsikeresebb előadásaiból, de számos hollywoodi filmből is ismerős lehet, hiszen rendszeresen szinkronizál.  

Az Égigérő muzsika, amellett persze, hogy a család minden tagjának szórakoztató program, mint minden jó mese, tanulsággal is szolgál: arra hívja fel a figyelmet, hogy hétköznapi szorongásaink legyőzhetők, és hogy a legemberpróbálóbb időszakban se felejtsünk el szeretettel és figyelemmel fordulni egymás felé. 

 

Fotók: Pályi Zsófia, Nagy Attila, Müpa

2022/11/24 : mupa Szólj hozzá!
Ismeretlen karácsonyi zenék a Mikulás vidékeiről

Ismeretlen karácsonyi zenék a Mikulás vidékeiről

Ismeretlen karácsonyi zenék a Mikulás vidékeiről

Sibelius, a nagy finn zeneszerző anyanyelve a svéd volt, mégis komponált egy karácsonyi dalt, amit családja körében finnül énekelt. Armas Maasalo a polgárháborúban is a zenének szentelte idejét, Cyrillus Kreek pedig az elnyomó cári rendszer alatt kezdett észt népdalok gyűjtésébe. Knut Nystedt az első norvég komponista volt, akit Grammy-díjra jelöltek, Tõnu Kaljuste pedig az első észt karnagy, aki megkapta az elismerést. Az Észt Filharmónia általa vezetett, világhírű kamarakórusa november 27-én egy számunkra ismeretlen világba kalauzol: észak-európai szerzők karácsonyi dalait éneklik a Müpa adventi koncertjén. Sorba vesszük Sibeliuson túl és Arvo Pärten innét, miben áll a titok!

jean_sibelius_1938.jpg


Feleségem kedvéért finnül

A nyelvben és lélekben rokon északi nép neves zeneszerzője, Jean Sibelius műveit általában véve jól ismerjük. A konok tekintetű komponista egész dalciklust szentelt a karácsonynak; az ebben található, a világbékéért és a tehetősebbek és nincstelenek számára egyaránt meghitt ünnepért fohászkodó Karácsonyi dal azonban valódi kakukktojás. A zeneszerző az opus 1-es jelzésű, 1895 és 1913 között keletkezett ciklusának első négy szerzeményét eredetileg Zacharias Topelius svéd nyelvű verseire, az ötödiket pedig Vilkku Joukahainen finn nyelvű költeményére írta; ez utóbbi 1901-ben a Mikulás (Joulupukki) című újságban jelent meg. Sibelius svéd anyanyelvű volt, és bár fennománságához soha nem férhetett kétség, hazájának többségi nyelvét élete végéig nem sikerült jól elsajátítania. (Egyetlen fennmaradt rádióinterjújában, amelyet 1948-ban finnül adott, lassacskán és szűkszavúan válaszolt az Yleisradio riporterének kérdéseire.)

Sibeliusék karácsonyi összejövetelei Ainolában, a família Helsinki környéki birtokán hagyományosan a karácsonyi dalbokréta utolsó darabjának közös eléneklésével kezdődtek, amelyhez Sibelius szolgáltatta a zongorakíséretet, miközben a család svédül énekelt. A zeneszerző egyik lánya, Margareta visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a ciklus negyedik dalát, az észt kórus koncertjén is elhangzó, Ne adj csillogást, aranyat, tündöklést kezdetű szerzeményt ugyanakkor minden alkalommal Sibelius felesége kísérte a zongorán. A család szokásjoga úgy kívánta, hogy a zongorán közreműködő szülő anyanyelvén énekeljenek – ez azonban Aino Sibelius esetében nem a svéd, hanem a finn volt, ezért ez a dal (az öt közül egyedüliként) finnül szólalt meg. A mai napig szokás felhánytorgatni a komponistának a nyelvi hiányosságokat, ugyanakkor egyértelmű, hogy egyik finn anyanyelvű kortársának – főként Leevi Madetojára, illetve az 1918-ban egy hazafias szópárbajt követő lövésbe fiatalon belehalt Toivo Kuulára gondolunk – sem sikerült megfosztania őt a legnagyobb finn zeneszerzőnek járó képzeletbeli címtől. Érdekesség, hogy az anekdota forrásául szolgáló Margareta Sibeliust később feleségül vette Jussi Jalas karmester, aki az 1970-es években Budapesten az Állami Hangversenyzenekar élén apósa több művét is szalagra rögzítette; ezek a lemezek a brit Decca lemezkiadó jóvoltából jelentek meg.

Sibelius: Ne adj csillogást, aranyat, tündöklést Op. 1, No. 4 (finn nyelven)
Az Észt Filharmónia Kamarakórusa, vezényel Heikki Seppänen
 

Dőlhetnek a Romanovok, én dolgozom

Térjünk vissza a 19. század végi Finn Nagyhercegségbe, amelyet akkoriban a cári Oroszország uralt. 1885-ben Viipuriban (ma az oroszországi Viborg) jött világra Armas Maasalo, akinek életrajza meglepő tényeket rejt – szokatlansága tulajdonképpen abból fakad, hogy a Sibeliusnál húsz évvel fiatalabb zeneszerző és orgonista szorgalmasan végezte a feladatait akkor is, amikor a világ teljesen felfordult körülötte.

Az eredeti svéd családnevét (Masalin) 1905-ben finnesítő komponista a Helsinki Egyetem filozófia szakán végzett  1911-ben, miközben a Helsinki Filharmóniai Társaság zenekari iskoláját is látogatta. Európában javában dúlt az első világháború, amikor Maasalo 1915-ben átvette a Helsinki Nemzeti Lelkületű Fiatalok Vegyes Karának* vezetését, a rákövetkező évben pedig zenetanári állást kapott a Helsinki Líceumban. Mindemellett 1923 és 1951 között a Helsinki Egyházzenei Konzervatórium, 1951 és 1955 között pedig a Sibelius Akadémia egyházzenei tanszékének vezetőjeként tevékenykedett. Kórusvezetői tisztségét egészen 1949-ig viselte, pedagógusként és intézményigazgatóként közel négy évtizeden át dolgozott – egyidejűleg több helyen is. Megbízatásainak folytonossága arra enged következtetni, hogy munkával tölhette az orosz cári birodalom összeomlásának és a finn függetlenség kikiáltásának időszakát 1917-ben, az azt követő finn polgárháborút és I. Vejnő (Väinö I) kérészéletű királyságát 1918-ban, és akkor még nem is ejtettünk szót a második világháború Finnországot ért megpróbáltatásairól. A nagy világégés Karjala (Karélia) nagy részének – és benne az akkoriban negyedik legnagyobb finn városnak számító Viipurinak – Szovjetunióhoz csatolásával ért véget, ami a modern kori Európa egyik legjelentősebb méretű népvándorlását idézte elő.

* Az együttes ma Nemzeti Kórus (Kansallis-Kuoro) néven működik.

Maasalo: Karácsonyi harangok (finn nyelven)
Cathedralis Aboensis kórus, Turkui Filharmonikus Zenekar, a szólót énekli Karita Mattila, vezényel Pertti Pekkanen

 A zeneszerző a vérzivataros esztendők idején is töretlenül komponált a finn evangélikus egyház részére, 1926 és 1958 között Helsinki (és egyben Finnország) legnagyobb kőtemploma, a Johanneksenkirkko orgonistája volt. Egyik legkomolyabb teljesítménye, hogy Taneli Kuusistóval és Aleksi Lehtonennel közösen megalkották a finn evangélikus egyház korálkönyvének 1938-as kiadását, amelyből közel fél évszázadon keresztül buzgalommal énekeltek a hívők. Maasalo kreatív ereje nagy részét feltehetően egész életében tanári hivatására és vezetői-szervezői megbízatásaira fordította, de mindezek dacára meglepően sokszínű zenei életművet hagyott hátra. Alkotói termésének gerincét a liturgikus célra komponált művek adják, ami mellett két zenekari ciklust, zongoraversenyt, orgona- és kórusműveket is köszönhetünk neki, no meg persze karácsonyi dalokat, amelyek közül a leghíresebbet, az 1914-ben megjelent Karácsonyi harangok című szerzeményt a tallinni kórus anyanyelvén fogja előadni a Müpa közönségének.
 

Fonográffal a független észt kultúráért

Maasalo kortársa volt az észt zeneszerző, Cyrillus Kreek, akinek 1889-es születése idején Észtország – gazdag múltja ellenére – az orosz birodalom csekély jelentőséggel bíró peremterületének számított. A cári kormányzat oroszosítási intézkedései komoly feszültségeket keltettek – a német nyelvű intézményeket, így a Tartui Egyetemet is kötelezték az orosz nyelvű oktatásra –, az 1905-ös orosz forradalom híre pedig tüntetéshullámmal söpört végig a Baltikumon. Akkoriban egyre többen kezdtek Észtországban kulturális gyökereik felkutatásába, ami nagy hatással volt az ifjú Kreekre is, aki Bartókkal és Kodállyal nagyjából egyidőben kezdett el érdeklődni az észt népzene iránt. 1911-ben fogott hozzá a haapsalui vallásos népénekek összegyűjtésébe, amihez magyar kollégáihoz hasonlóan Kreek is a kor technikai vívmányait használta: az észtek között elsőnek fonográfhengerre rögzítette népzenei gyűjtései egy részét. A mintegy hatezer tételből álló kollekció lejegyzése élethosszig tartó elfoglaltságot jelentett számára. Kreek e tevékenységét oly alapossággal végezte, hogy gyűjtése azóta a modern észt kórusrepertoár részévé vált, műveit manapság is előszeretettel adják elő. Komponált zenekarra, sőt citerára is, de legfontosabb instrumentuma mindvégig az emberi hang maradt. Legfőbb műve a Rekviem – amelynek szövege Mozart művének észt fordításán alapul –, azonban stílusának esszenciáját leginkább népzenei színezetű zsoltárletét-miniatűrjei képviselik; a Dávid zsoltárai című sorozat egy darabját a koncerten is hallani fogjuk. Illetve, ha már szót ejtettünk Kodályról: az ő ritkán elhangzó, kórusra és orgonára írt Laudes organija is felcsendül majd.

Kreek: Dávid zsoltárai No. 104 – Boldog az ember (észt nyelven)
Az Észt Filharmónia Kamarakórusa, vezényel Daniel Reuss
 

Az első norvég Grammy-jelölt

A 2014-ben egy híján százéves korában elhunyt norvég Knut Nystedt kilóg az eddig szóba került zeneszerzők sorából: szinte a kortársunk lehetne, továbbá nem valamely finnségi nyelvet beszélő nemzet alkotója. Ugyanakkor ő is a nemes egyszerűséggel északinak nevezett európai kulturális jelenséget és szellemiséget képviseli, és róla már azt is bátran állíthatjuk: skandináv. Nystedt az egyik legjelentősebb 20. századi amerikai zeneszerzőnél, Aaron Coplandnél pallérozta tudását, majd 1946-tól kezdve a norvég fővárosban található Torshov templomának orgonistája volt közel négy évtizeden át, mialatt kórusvezetést is tanított az Oslói Egyetemen. Alapítója és vezetője volt a Norvég Szólisták Kórusának és a Schola Cantorumnak. Az Ensemble 96 által kiadott 2005-ös Halhatatlan Nystedt az első norvég lemez volt, amit Grammy-díjra jelöltek, Nystedt pedig az első norvég zeneszerző, akit felterjesztettek a díjra. Ha ezt végül nem is kapta meg, kárpótolhatták érte a korábban neki odaítélt norvég elismerések, mások mellett a Szent Olaf rend lovagi (1966) és parancsnoki (2002) címe, valamint a Spellemann-díj (1978).

Nystedt: Halhatatlan Bach
A Norvég Szólisták Kórusa, Ensemble Allegria, vezényel Grete Pedersen

Nystedt legkorábbi zenei emlékei a családja életében meghatározó keresztény vallásosságból és a komolyzene szeretetéből fakadtak, így nem csoda, hogy legjelentősebb, kórusra és szóló énekhangra írt szerzeményei is bibliai szövegekre és egyéb mitológiai témákra épülnek. Palestrina és a gregorián zsoltárok is komoly hatással voltak rá; ebben tulajdonképpen szorosan kötődik olyan ma élő zeneszerzőkhöz, mint Philip Glass, Arvo Pärt és Steve Reich, akik szintén a régmúlt korok zenéivel éreznek rokonságot, és jobbára lehunyt szemmel tekintenek a 19. század nagy romantikusaira. A koncertre Halhatatlan Bach című, éteri hangzású remekművét válogatta be a tallinni kórus: ez az alkotás Johann Sebastian Bach egyik vallásos dalának kezdősorán alapul, akinek alkotói ereje szintén a gregoriánból szerezte ősenergiáját.

Borítókép: Jean Sibelius derűs pillanata järvenpääi birtokán (1939)

2022/11/22 : mupa Szólj hozzá!
Wagner fényes, drámai királynői

Wagner fényes, drámai királynői

Wagner fényes, drámai királynői

Richard Wagner drámaiszoprán-szerepei „minden sejtet felemésztő” szerepek. Honnan érkeznek a világ legnagyobb Izoldái? Milyen titkos módszerekkel lehet énekesként túlélni egy ötórás operát? Kell-e a muzsikusháttér egy ilyen pályához? Kit kellett rendőrökkel kimenekíteni a rajongók közül egy előadás után? Cikkünkben öt fantasztikus Wagner-szoprán életéről mesélünk nektek a teljesség igénye nélkül. Írjátok meg kommentben, a ti virtuális listátokra ki kerülne még fel!

2018-2019_tavasz_190616_budapesti_wagner_napok_az_istenek_alkonya_c_hirling_balint_kisfelbontas-eloadas_mupa_budapesti_wagner_napok_hirlingbalint_190616_wagner_istenek_alkonya_005.JPGWagnert énekelni minden operaénekesnő számára álomszerep
Fotó: Hirling Bálint / Müpa 

Nina Stemme

Viszonylag későn, üzleti tanulmányaitól kanyarodott az énekesi pálya felé a svéd Nina Stemme. Bár a család mindig fontosabb volt számára, mint a karrier, így is elérte, hogy ma a világ legnagyobb drámai szopránjaként tartja számon a nemzetközi sajtó. 26 évesen debütált Cherubinóként Mozart Figarójában, de az igazán nagy áttörést Plácido Domingo Operalia versenye jelentette számára. Sorra hódította meg a Wagner-szerepeket: énekelte Évát, Erzsébetet, Elsát, Sentát, Sieglindét, Izoldát és Brünnhildét, de azt mondja, ezekkel a gigantikus szerepekkel soha nincs igazán kész az ember, egy Izolda például „minden sejtjét felemészti”. Hogy mi segít neki mégis a színpadon egy ötórás előadás alatt? Titkos fegyvere a jóga, a matraca mindig ott várja a backstage-ben. A magyar közönség csak egyszer hallhatta élőben, húsz évvel ezelőtt a Zeneakadémián, de a végtelennek tűnő várakozásnak vége: december 7-én Wagner-áriákat énekel a Müpában.

Birgit Nilsson

„Énekelni csodálatos! Létezik szebb hivatás, mint az enyém?” – tette fel a kérdést a 20. század második felének nagybetűs Izoldája, a szintén svéd énekesnő, Birgit Nilsson, aki gazdálkodó szülők gyermekéből vált Wagner, Puccini és Richard Strauss operáinak legendás szopránjává. Mindig önazonos maradt, és olyan fontos volt számára a hazája, hogy szinte minden új szerepét Stockholmban énekelte el először. Ahogy önéletrajzi könyvéből is kiderül, pontosan tisztában volt azzal, mennyit ér, és rendre meg is kérte az árát. Lehetett ezért neheztelni rá, de képmutatással vádolni sosem. A kért összegeket pedig mindig kifizették. 1982-ben, 64 évesen vonult vissza a színpadtól, idejét onnantól kezdve az énekoktatásnak szentelte. Nina Stemme számára is volt egy jótanácsa: az ő titka nem a jóga, hanem a kényelmes cipő volt a színpadon. Strauss Elektrája alatt pedig Marton Éva egyik kedves anekdotája szerint malátasört rejtett el a díszletben, hogy abból nyerjen energiát.

Kirsten Flagstad

„Az évszázad hangja” – a norvég Kirsten Flagstad a 20. század első felében birtokolta a világ leglehengerlőbb drámai szopránjának címét. Hanglemezen sok kritikus szerint a mai napig verhetetlen Wagner-szopránként. Muzsikuscsaládba született: 10 évesen már Wagner Lohengrinjének Elzáját énekelte németül. Híresen gyorsan tanult: néhány nap alatt képes volt bekebelezni egy szerepet. Pályája első felében könnyedebb szerepeket énekelt, drámai karaktere először az Aidában bontakozott ki, igazi hangját pedig Izoldaként találta meg. New York-i debütáló koncertje után a Metropolitan igazgatója azt mondta: „Két igazán nagy ajándékom volt Amerika számára: Caruso (a legendás olasz tenor) és Flagstad.” Első fellépése után a Metben gyakorlatilag egyik napról a másikra vált világhírűvé. Izolda szerepét 1935 és 1941 között hetvenszer énekelte el ezen a színpadon, a Met ennek az előadásnak köszönheti valaha volt egyik legnagyobb kasszasikerét. Visszavonulása után lemezeket vett fel, fiatalokat mentorált, jótékonysági koncerteket adott Norvégia-szerte, és ő volt a Norvég Nemzeti Opera első igazgatója.

Marton Éva

Marton Éva valódi világsztár. Hazajárt a milánói Scalába, a New York-i Metropolitanbe, a bécsi Staatsoperbe és a londoni Covent Gardenbe is. Amikor a Metben együtt lépett fel Birgit Nilssonnal, a nagy előd azt mondta neki: „Te leszel a következő világhírű Turandot.” 1972-ben szerződött külföldre, és ahogy Nilsson megjósolta, ezzel a szereppel minden fal leomlott előtte. A Wagner-univerzumban Izoldaként, Ortrudként, Brünnhildeként és Sieglindeként is felejthetetlen alakításai voltak. 1984 szeptemberében a Met évadnyitó Lohengrin-előadásán énekelte élete első Ortrudját, amikor a Met történetében először az „Entweihte Götter…” után megszakadt egy Wagner-előadás – a közönség állva tombolt. Marseille-ben egyszer rendőri segítséggel tudta csak elhagyni a fellépés helyszínét, olyan rajongó tömeg gyűlt össze az utcán, Buenos Airesben a Turandot nyílt előadására pedig négyszázzal több ember zsúfolódott be, mint a terem befogadóképessége. Marton Évának saját bevallása szerint sikerült az, ami csak kevés embernek: „Nem volt egyetlen rossz előadásom sem!” 2017-ben a Forbes őt választotta az 5. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában. Férje szerint olyan, mint egy többhengeres autó, akinek mindig kell valamilyen feladat. Ma a legfontosabb számára, hogy adjon, és segítse a fiatal énekestehetségeket, ezért is hozta létre a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt. Titka neki is volt a színpadon: ő teát rejtegetett az Elektra díszletében, hogy pótolja a folyadékveszteséget.

Grace Bumbry

„A fekete Vénusz” a nemzetközi operavilág egyik legellentmondásosabb alakja. 1961-ben Wieland Wagner, Richard Wagner unokája osztotta rá a Tannhäuser Vénuszának szerepét Bayreuthban, ami az afroamerikai énekesnő származása miatt előzetesen óriási felháborodást váltott ki. Az akkor 24 éves Bumbry előadása azonban olyan megindító volt, hogy 30 percen keresztül tapsolták vissza és negyvenkétszer ment fel a függöny. A sajtó azonnal Wagner „új ragyogó csillagaként” emlegette, a hangos siker pedig – Jacqueline Kennedy meghívására – a Fehér Házig repítette. Abbadótól Bernsteinen és Karajanon át Mehtáig számtalan világhírű karmester imádott vele dolgozni. Az operaéletben nem gyakori a hangfajváltás, de Bumbry ezt is meglépte: mezzoszopránból váltott szopránra, majd pályája végén újra mezzoszopránszerepeket énekelt. Bár ezzel a kritikusokat és a közönséget is megosztotta, mindkét repertoárral világsikereket ért el. 1997-ben vonult vissza az operaszínpadtól, majd ő is a tanításnak és zsűrizésnek szentelte magát. 2009-ben megalapította saját énekes- és operaakadémiáját

.

2022/11/17 : mupa Szólj hozzá!
Kifordított zongora

Kifordított zongora

Kifordított zongora

Minden, amit a cimbalomról még nem tudtál

Európa szülöttei közül azon keveseket, akiknek vezetékneve megelőzi a keresztnevét, biztosan nem lehet sarokba szorítani azzal a kérdéssel, hogy mi a közös az alábbiakban: fröccs, fűszerpaprika, magyar huszár, beregi keresztszemes hímzés, tiszavirágzás, cimbalom és tárogató? Bár Puskás Öcsi nevét szándékosan nem említettük, de – néhány kivételtől eltekintve – a fenti fogalmak hallatán ők biztosan tudják, hogy itt hungarikumokkal állnak szemben. A magyarság attribútumaival kapcsolatos találós kérdés aktualitását a Müpa évente megrendezett Világraszóló fesztiválja adja, amelynek célja, hogy a 2015-ben hivatalosan is hungarikummá nyilvánított cimbalom és tárogató előtt tisztelegjen. Ahogy mindig, idén is a hangszer egyik igazi virtuózával ünnepelhetünk. Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band fergetegesnek ígérkező koncertjére hangolódva nézzük meg, mit érdemes tudni erről a jellegzetes hangú, ezer húrral ellátott, kibogozhatatlanul technikásnak tűnő instrumentumról.

balogh_kalman.jpgBalogh Kálmán, Fotó: Raffay Zsófia

 Az acélhúros hangszerek királynője

Mielőtt felvillantanánk a hangszer evolúciójának legizgalmasabb epizódjait, összeszedtük azokat az árulkodó karaktervonásokat, amelyek láttán a történészek már gyaníthatják, hogy a cimbalom elődjével van dolguk. Az egymásra kísértetiesen hasonlító zeneszerszámokat ugyanis a különböző történelmi korokban vagy földrajzi területeken merőben eltérő nevekkel illették. Mik tehát a legárulkodóbb jegyei egy cimbalomnak? Legyen trapéz formájú, dobozszerű, teljes szélességében húrokkal ellátott, és vízszintes helyzetben, akár akácból vagy diófából készült verővel, akár pengetővel, de zenélésre lehessen bírni.  

kotschygabor201124_uj_cimbalom_mupa.jpgA Müpa legújabb hangszerbüszkesége, Fotó: Kotschy Gábor

A korabeli kiscimbalmok igen változatos méretben készültek. Ennek egészen prózai oka volt: általában házilag, ritkább esetben szakműhelyekben állították elő őket, így méretüket leginkább a rendelkezésre álló alapanyag és készítőjük elképzelése szabta meg. Általánosságban azért elmondható, hogy a fenyőből, időnként jávorfából készült hangszertest 40 cm-nél nem volt magasabb, rövidebb oldala 60, míg a hosszabb 80 cm-re volt tehető. Ezek a hangszerek még nem lábakon álltak, így könnyen szállíthatóak voltak, és asztalra vagy felállított hordóra helyezve, esetleg ölbe véve szólaltatták meg őket. Mivel szóló- és zenekari muzsikálásra is tökéletesen alkalmasnak bizonyultak, mindig is rendkívül nagy népszerűségnek örvendtek.

kiscimbalom.jpgKorabeli kiscimbalom (Pula, 1967), Forrás: indafoto.hu

Erre jött még a cimbalomtörténet kopernikuszi fordulata a 19. században: megszületett a pedálcimbalom. Jelentősen megnőttek a szárak: méteres és másfél méteres oldalhosszak között már 75 cm magas hangszertest terpeszkedett, amelynek nemcsak hangereje és megjelenése, de súlya is egyre tekintélyesebbé vált. A mázsás hangszereket lábakkal és hangtompító pedállal látták el, ami addig a cimbalom hiányossága volt. A ma is használt pedálcimbalom hangereje ugyanis a zongoráéval vetekszik. Szabó Dániel cimbalomművész szavait idézve: „A cimbalmot egy kifordított zongorához tudnám hasonlítani, a hangszeren való játék már önmagában látványt jelent.”

 A hangszer térhódítása

Hungarikum ide vagy oda, mielőtt a hangszert teljes egészében magunkénak tudnánk be, vessünk egy pillantást az eredetére. Bármilyen meglepő, cimbalomhoz kísértetiesen hasonló hangszerábrázolásokat már az asszír birodalom területén, Ninivében is találtak, de a történészek szoros összefüggést látnak az ősi Kínában honos selyemhúros kinnel, sőt az arábiai fennsíkról származó, négyszögletű szekrényhez hasonló kanunnal is. Ennek bélhúrjait nem verőkkel, hanem acélpengetővel szólaltatták meg. A trapéz formájú húros hangszerek szép lassan meghódították Európa teljes területét, és az egyházzenétől a főúri udvarokig mindenhol nagy népszerűségre tettek szert. Az alászálló kultúrjavak megszokott mintájára a 18. század első felére már a polgári szalonok vendégei is egyre gyakrabban élvezhették a cimbalomvirtuózok lenyűgöző játékát, ugyanakkor a 19. századra nemesi körökben Európa-szerte kissé visszaszorult a jelenléte.

Kis magyar cimbalomtörténet

Míg Európa többi részén az újabbnál újabb hangszerek megjelenése marginalizálta a cimbalmot, nálunk nemhogy töretlen volt a népszerűsége, de a század második felétől kezdve egyenesen magyar jellegzetességgé vált. „A magyar érzelemvilágának vannak olyan sajátos elemei, amelyeket semmiféle hangszer sem adhat vissza oly melegen, híven és közvetlenül, mint a cimbalom” – írta Schunda Vencel József, aki a család budapesti hangszergyárában az 1860-as években vetette bele magát a cimbalom lázas fejlesztésbe. Kitartó munkájának és külföldi tapasztalatainak köszönhetően az 1873-as bécsi világkiállításra a gyár előrukkolt az akkor még pedáltalan, ám alakját, hangbeosztását és hangszínét tekintve teljesen megújult cimbalommal, amelyet még Ferenc József és Erzsébet királyné is megcsodált. Egy évvel később az igazi „reformcimbalom” is napvilágot látott: a jelentősen megnövelt hangszertestet Schunda lábakra helyezte, hangterjedelmét kibővítette, és a harmóniák összezengését hangtompító pedálszerkezettel szüntette meg. Ezzel a hangszer komolyzenei művek előadására is alkalmassá vált.

schunda-cimbalom.jpgA Scunda-féle cimbalom, Forrás: ringve.no

Az instrumentum további fejlődéstörténetében Bohák Lajos hangszerkészítő műhelye is kulcsszerepet játszott. Ők állapították meg ugyanis az optimális húrhosszúságot, amely a hangszer teherbírásával összhangban egyenletes hangzást biztosított, emellett a hangterjedelmet is tovább bővítették, az ólommal súlyozott hangfogó rendszert pedig rugós pedállal látták el. A cimbalomkészítés lényegében azóta is a Bohák-féle rendszeren alapszik. Bár nem a magyar hangszergyártók hírnevét öregbíti, de a cseh cimbalomkészítő mester, Pavel Všianský neve is kihagyhatatlan a hangszer tökéletesítőinek sorából. Hozzá kötődik ugyanis a 2002-ben megalkotott, Herencsár Viktória cimbalomművész-zeneszerző kezdeményezésére és szakmai tanácsai alapján kifejlesztett könnyített szerkezetes cimbalom, amelynek súlya az eredeti 100 kg-hoz képest a felére csökkent. A „Viktoria” néven is ismert modell nagy népszerűségre tett szert, jelentősen kisebb súlyának köszönhetően ugyanis lényegesen egyszerűbbé vált a szállítása.

 eb6a9160-1200x800-q75.jpgPavel Všianský  'Viktóriája', Forrás: cimbaly.cz

 

A cimbalom reneszánsza

A mesteri fejlesztéseknek köszönhetően a főként cigány kultúrába ágyazott, falusi kocsmákban és lakodalmakban használatos hangszer ismét visszaszerezte az őt megillető helyet a polgári közönség szívében. Egyre gyakrabban bukkant fel szalonokban, operai és színházi környezetben, ezzel együtt pedig egyre több kamarazenei és szimfonikus mű is született kifejezetten cimbalomra. Liszt például nagy csodálója volt az instrumentumnak, büszkén mutogatta a Zeneakadémián lévő példányt a hazánkba látogató zeneszerzőknek.

cymbalum-moderne.jpgLiszt Ferenc és a pedálcimbalom, Forrás: Zenetörténeti Múzeum, Budapest

A 20. századi komponisták közül Bartók, Kodály, Stravinsky, Debussy, Saint-Saëns, Kurtág György, Ránki György, Kósa György, Szokolay Sándor, Kocsár Miklós, Zádor Jenő és még sokan mások járultak hozzá szerzeményeikkel ahhoz, hogy a magyar hangszerészet Szent Grálja világszintű ismertségre tegyen szert. Ám a cimbalom fejlődés- és sikertörténete még közel sem zárult le. Balogh Kálmán víziója szerint „az elektromos cimbalom megszületésével a könnyűzenében is megszerezheti az őt megillető helyet. Egyébként vissza kellene nyúlni a barokk korhoz, amikor mások voltak az elvárások a zenészekkel szemben. Ha a mai cimbalmosok nemcsak előadók, hanem kreatív zenészek lehetnének, mindenki megértené, hogy ez a hangszer bármire alkalmas.” Cimbalmosok, rajtatok a világ szeme!

2022/11/14 : mupa Szólj hozzá!
A Schubert-opera, amit csak befejezése után 170 évvel mutattak be

A Schubert-opera, amit csak befejezése után 170 évvel mutattak be

A Schubert-opera, amit csak befejezése után 170 évvel mutattak be

Alfonso és Estrella viszontagságos útja a színpadig

Élete rövidsége ellenére Franz Schubert a 19. század egyik legtermékenyebb zeneszerzője volt. 1828-ban bekövetkezett haláláig mintegy 1500 művet komponált, szinte minden műfajban kivételeset alkotott. Vonósnégyesei Haydn és Mozart legszebb darabjaival említhetők egy napon, szimfóniái Beethoven műveivel vetekszenek, zongoradarabjai pedig kikövezték az utat Chopin és Schumann előtt. Operáiról azonban méltatlanul kevés szó esik, és még ritkábban tűzik őket műsorra, pláne eredeti formájukban. A Helsinki Barokk Zenekar azonban vállalta a kihívást.

franz-schubert-130_h-558_v-img_16_9_xl_w-994_-e1d284d92729d9396a907e303225e0f2d9fa53b4.jpg

A valaha élt legköltőibb zenész, aki holdfénybe és a nap lángoló sugarába mártotta pennáját – így jellemezte Liszt és Schumann a 19. század egyik legtehetségesebb zeneszerzői közt számon tartott Franz Schubertet. A dallamokra és a líricizmusra különösen fogékony osztrák zeneszerző tragikusan rövid élete során azonban sosem élvezhette ki ezt a mindent elsöprő elismerést. Műveinek alig töredéke jelent meg nyomtatásban, és azok is csak mérsékelt sikert arattak. Schubert hozzávetőleg 630 dalt, 13 szimfóniát (bár ezekből csak hetet fejezett be teljesen), 17 operát, 22 vonósnégyest, több mint 20 szonátát, tucatnyi zongoravariációt és ländlert (a lassú keringő régebbi, népi formája), több négykezes és kisebb zongoradarabot, számos egyházi zeneművet, köztük 7 misét, 2 Stabat Matert és 4 offertóriumot, 18 színpadi és több mint 200 egyéb zenei kompozíciót hagyott örökül az utókorra.* Hihetetlen alkotókedve ellenére sem tudott azonban állandó megélhetést biztosítani magának, legtöbbször barátai és édesapja jótékonyságára szorult.  

Az, hogy zsenialitása nem veszett a feledés homályába, legfőképp pályatársainak – többek közt Mendelssohnnak, Schumann-nak, Brahmsnak és Lisztnek – köszönhető, akik nemcsak életben tartották Schubert művészetét, de azt a világ elé tárva lehetőséget teremtettek arra is, hogy megkapja az őt megillető elismerést. 

Bár gyermekkorától kezdve foglalkozott zenével, Schubert a legendás Antonio Salieri kezei alatt kezdett igazán elmélyedni a zeneszerzés titkaiban, az ő óvó tekintete alatt született meg első saját kompozíciója, a Gretchen am Spinnrade. Innentől pedig nem volt megállás. 1815-ben, egy esztendő leforgása alatt több mint 20.000 ütemet jegyzett le – többek közt 9 egyházi művet, egy teljes szimfóniát és közel 150 dalt, előfordult, hogy utóbbiak közül egy napon nyolc dal megszületett serény kezei alatt. És ekkor még alig volt 18 éves! Ám más korabeli zeneszerzőkhöz hasonlóan ő is egyetlen műfajban látta a népszerűség kulcsát: az operában.
Első szárnypróbálgatásai, a Die Zwillingsbrüder (1820) és a Die Zauberharfe (1820) kéziratain még erősen érződött Salieri befolyása és a megrendelő bécsi impresszáriók igényei, Schubert azonban eltökélt volt abban, hogy következő operája teljes egészében a saját ízlését tükrözze. Így született meg az Alfonso és Estrella – de ne szaladjunk ennyire előre!

schubert-composant.jpg

1821 őszén az akkor 24 éves Schubert és jóbarátja, a nála egy évvel fiatalabb költő és szövegíró, Franz von Schober a Traisen folyó partján fekvő Sankt Pölten városába utaztak, hogy Bécs nyüzsgését maguk mögött hagyva kizárólag készülendő főművükre koncentrálhassanak. A munka a Schuberttől megszokott feszített tempóban zajlott: szeptember 20. és október 16. között, röpke 27 nap alatt elkészült az első felvonás, november 2-ára pedig a második is. Az utolsó, harmadik felvonást 1822. február 27-én, Bécsben fejezték be, az i-re a pontot pedig az 1823 februárjában hozzáadott nyitány tette fel. Már csak a bemutató volt hátra.

Utóbbi azonban a vártnál keményebb diónak bizonyult, bárhová fordult ugyanis, Schubert zárt ajtókba és rideg elutasításba ütközött. Még kedvenc énekeseitől sem számíthatott támogatásra. A bariton Johann Michael Vogl mélységes csalódottságát fejezte ki az operával kapcsolatban, és visszautasította Schubert arra irányuló kérését, hogy beajánlja a művet a bécsi operaházba. Ugyanígy negatív kritikát fogalmazott meg a szoprán Anna Milder-Hauptmann is, aki abbéli aggodalmát fejezte ki, hogy a mű nem a berlini operaszerető közönség ízlésének való. (A rossznyelvek szerint véleményét erősen befolyásolta a tény, hogy az operában nem volt drámaiszoprán-szerep). Bár a drezdai koncertmester eleinte kifejezetten izgatottan fogadta a művet, érdeklődése hamar lelohadt, amikor Schubert nem éppen hízelgő szavakkal illette a színház legutóbbi operabemutatóját. Miután Grazból is elutasító válasz érkezett, a kudarc okát kutatva, ahogy sok más zeneszerző, Schubert is darabokra cincálta saját művét. A nyitányt a Rosamunde-kvartettbe komponálta bele, míg a második felvonás egy dala a Téli utazás ciklusba került át.  Bár a teljes operának két kézirata is létezett – egy Bécsben, egy pedig Grazban –, Schubert már nem élhette meg a darab bemutatását. Sőt, a világnak is majdnem 170 évet kellett várnia arra, hogy az Alfonso és Estrella úgy kerüljön színpadra, ahogy a zeneszerző megálmodta.

franz-schubert.jpeg

 De mi volt ennek az oka? Az opera librettójának szerzője, Schober kezdeményezésére és Liszt Ferenc állhatatos munkájának köszönhetően harminckét évvel befejezése után a közönség végre megismerhette az Alfonso és Estrellát. Jobban mondva annak egy változatát, hiszen az 1854-es weimari koncerten Liszt egy erősen módosított verziót tűzött az egyébként tizenkét műből álló előadás programjára. Ezzel egyidejűleg a fellelt kéziratok alapján egy részletes, a darab cselekményét ismertető szöveget is közzétett, így neki tulajdoníthatjuk az opera első hivatalos leírását is. Bár a művet az 1880-as években többször is bemutatták többek közt Karlsruhéban, Bécsben és Berlinben, ezek mind erősen lerövidített és átírt verziók voltak. Az eredeti zenemű teljes egészében először 1949-ben hangzott el a svájci Radio Beromünster adásában, míg színpadra állítására egészen 1977-ig kellett várni, amikor a Readingi Egyetem tűzte műsorra, igaz, angol nyelven. Eredeti formájában és terjedelmében, eredeti német nyelven először több mint másfél évszázaddal a megírása után, 1991-ben került színpadra Grazban, a svájci Mario Venzago vezényletével. November 17-én a Helsinki Barokk Zenekar tettre kész fiatal előadógárdája Aapo Häkkinen vezetésével készül megismételni ezt a bravúrt, és oly módon tisztelegni Schubert munkája és személye előtt, amit bár többszörösen megérdemelt volna, élete során sosem kapott meg.


* Schubert műveinek pontos számáról megoszlanak a vélemények, a különböző katalógusok eltérő módon rendszerezték munkáit halála után. Emellett több befejezetlen zenetöredék maradt fent, munkájának egy része pedig elveszett.

 

2022/11/10 : mupa Szólj hozzá!
Kovács Katitól Szécsi Pálig, örökzöld slágerek új köntösben

Kovács Katitól Szécsi Pálig, örökzöld slágerek új köntösben

Kovács Katitól Szécsi Pálig, örökzöld slágerek új köntösben

The Great Hungarian Songbook 3

Először 2014-ben nyílt ki a nagy magyar daloskönyv, 2017-ben érkezett a második rész, tavaly pedig folytatódott a sikersztori, hiszen ki ne szeretné a mindenki által jól ismert és szeretett slágereket maibb, frissebb köntösben hallani? A recept a következő: végy egy nagy csokorra valót a legkedveltebb magyar dalokból, csempéssz közéjük pár meglepetést, porold le őket, fűszerezd az aktuális évjáratnak megfelelően, majd kérd meg a hazai könnyűzenei élet állócsillagait és egy klasszis rendezőt, hogy együtt tálalják! Legközelebb és egyben utolsó alkalommal december 6-án, a Fesztivál Színházban kóstolhatunk bele a 20. század legjobb dalaiba – ugye ott találkozunk?

210704_the_great_hungarian_songbook_3_c_csibi_szilvia.jpgThe Great Hungarian Songbook 3, Fotó: Csibi Szilvia

Nem (kizárólag) a múzeumban kell keresni…

…kulturális emlékezetünk legszórakoztatóbb és leginkább szívhez szóló darabjait, hanem a lemezboltok polcain, a streamingszolgáltatók felületein és persze a koncerttermekben! Bizony, a népi vagy táncdalok és a popslágerek is múltunk, jelenünk, jövőnk részei, sőt: sokkal könnyedebben tudunk kapcsolódni hozzájuk, mint a történelemkönyvekből bebiflázott évszámokhoz vagy egyik-másik, memoriterként elraktározott vershez. A zene univerzális nyelv, engedjük hát, hogy rajta keresztül beszéljen hozzánk a színes-szagos 20. század!

A jó példa ragadós

Na de pontosan mi is az a „nagy magyar daloskönyv”? Nem titok, hogy a koncepció a The Great American Songbook mintájára született, amely a múlt század első felének legfontosabb és legnépszerűbb amerikai dalainak és jazz-sztenderdjeinek gyűjteménye. Ebben kaptak helyet azok az örökzöldek, amelyek minden kétséget kizáróan kiállták az idő próbáját, és hajlott koruk ellenére nemcsak üdítően hatnak, de a közönség ma is kívülről fújja őket.

 A The Great Hungarian Songbook című koncertsorozat ötletgazdája, Káel Norbert immár harmadszor vág bele csapatával, ezúttal Behumi Dórival és Pál Dénessel hiánypótló dalestjébe – az első két alkalommal Nagy-Kálózy Eszter és Hirtling István, illetve Tompos Kátya és Takács Nikolas voltak a partnerei –, hogy a fiatalabb generációk szívébe is belopják például Szécsi Pál egyik legnagyobb sikerét. A színpadkép megálmodója és a rendező pedig nem más, mint az előző két alkalommal is a dalok újjászületésénél bábáskodó, számos zenés színházi sikert a magáénak tudható Böhm György.

210704_the_great_hungarian_songbook_3_c_csibi_szilvia09.jpgBehumi Dóri és Pál Dénes, Fotó: Csibi Szilvia

Műfaj- és stíluskavalkád

Meghökkentő stíluspárosításokkal előállni mindig izgalmas vállalkozás, de különösen igaz ez akkor, ha olyan szerzeményekről van szó, amelyeket a közönség betéve ismer. A merészség és a kreativitás azonban nem áll messze az alkotócsapattól, és ha az előző két estből indulunk ki, ezúttal is tarolni fog a crossover, méghozzá a lehető legvagányabb formában. Ami pedig az új megközelítésben hallható dalokat illeti, ezúttal az 1950-es évek filmslágerei, a táncdalfesztiválok közönségkedvencei és az 1980-as és 90-es évek közkedvelt dalai kerülnek terítékre. Figyelem, szüleink és nagyszüleink garantáltan nem véletlenül bolondultak egyebek mellett Máté Péter feledhetetlen top hitjeiért, aki pedig azt állítja, hogy még sosem érzékenyült el az Azért vannak a jóbarátok vagy a Most élsz című örökbecsű nótákat hallva, az vagy hazudik, vagy… nem mond igazat.

2022/11/07 : mupa Szólj hozzá!
Ősidők óta éneklünk a halottainkért

Ősidők óta éneklünk a halottainkért

Ősidők óta éneklünk a halottainkért

A zenetörténet nagy gyászmiséi mind más-más állításokat közölnek a halálról, de aligha találunk különlegesebb és különcebb darabot Berlioz Requiemjénél

A csodálatos uruguayi költő, Mario Benedetti egyik versében barlangban rejtőző tolvajokhoz hasonlítja az időt, amely lassan minden élőt elnyel, és felteszi a kérdést: ha a levegő sem igazán jó levegő már, szeretteink ölelés nélkül távoznak, és az élet csak mozgó célpont, miért éneklünk? Pár sorral lejjebb több választ is ad rá, az egyik különösen szép: „Éneklünk, mert a megmaradtak / és a halottaink is így akarják.

Amikor 2017-ben terrortámadás érte Manchester városát, a helyiek egy perc néma csenddel emlékeztek az áldozatokra a St. Ann’s Square-en. Utána néhányan belekezdtek az Oasis Don’t Look Back In Anger című számába, amit végül a tömeg együtt énekelt el. A spontán eseményről készült videók bejárták az internetet, sokan a közösség és a dal erejét méltatták.

Pedig az éneklés évezredek óta a gyász tudatosításának és feldolgozásának jól ismert módja, akkor is, ha a rítusait és szokásait elhagyó modern ember kevésszer alkalmazza. A Tibeti halottaskönyv verseit az elhunyt ágya mellett zsolozsmázzák, hogy a lélek eligazodjon a bardók útvesztőjében. A siratóasszonyok általában a halott erényei és élete mellett a hátrahagyottak sorsát is megénekelték. Nem véletlen, hogy a nyugati zenetörténet egyik legrégebbi műfaja a rekviem, amelyre a Dies irae-dallamtól Ligeti, Schnittke és Arvo Pärt műveiig találunk példát.

69-locatelli-caxias.jpgDies irae-freskó a brazil Caxias do Sul városának egyik templomában

A halál tragikus esemény, a hozzá kötődő hiedelmek és tapasztalások pedig egyenesen félelmetesek. Magyarán: nem minden gyászmise könnyfakasztó emlékezés. Miközben a Dies irae szövege például az utolsó ítélet fenyegetéséről számol be, a harag napjáról, amelyen az égnek és a földnek is vége lesz, az ortodox liturgia jóval szelídebben közelíti meg a kérdéskört. A klasszikus zeneirodalom kiemelkedő gyászmiséi mind-mind más megközelítését kínálják a halálnak, ahogy a gyászmunkát is többféle módon lehet elvégezni. Mozart utolsó, befejezetlen művének zenéjére Händel operai felfokozottsága hatott leginkább, és ha ismerjük is a Requiem köré szőtt anekdotákat, nem lehet figyelmen kívül hagyni, milyen erővel beszél az életről ez az alkotás: „et lux perpetua luceat eis” (ragyogjon rájuk örök fény) – énekli a kórus rögtön az első tételben. A zeneszerző együttérző és türelmetlen, azonnal megadná a feloldozást mindenkinek.

the_last_hours_of_mozart.jpgMozart a Requiem kottájával Henry Nelson O'Neil festményén

Brahms anyanyelvű szövegre írott Német requiemje viszont Jézus bátorító szavaival kezdődik: „Boldogok, akik most sírnak, mert Isten megvigasztalja őket.” Britten gyászmiséjében, amit egy, az I. világháborúban elesett katonaköltő szövegeire írt, nem pusztán a halál, hanem a háborúellenesség is megjelenik. Talán nem is érdemes a háborúról máshogy beszélni a tömegpusztító fegyverek korában, mint így: „Mily harang szól értük, kik mint a barmok hullnak?” Verdi ugyan latin szövegre írta saját alkotását, amit egy barátja elvesztése ihletett, de az egyházi zene elvárásainál jobban izgatta, hogy emberi drámát írjon – így született végül nagyon „operás” darabja, ami azóta is közönségkedvenc alkotás.

Ha van különutas zeneszerzője a zenetörténetnek, az mindenképpen Hector Berlioz, aki Requiemjével is kilóg a fenti sorból. A művet a francia belügyminiszter rendelte 1837-ben, hogy ezzel emlékezzenek Giuseppe Fieschi 1830-as korzikai puccsmerényletének 18 áldozatára. Azt nem tudjuk, Berliozt mennyire érdekelték szegény elhunytak, de mivel mindig is vonzotta a művészeti grandioso és a babonás, varázs középkor, azonnal tűzbe jött. „Egy dies irae...” – kiáltotta, és gyorsan munkához látott. Emlékirataiban azt írta, nem bírt elég gyorsan körmölni, annyi ötlete támadt. A munka sebesen elkészült, alig négy hónap múlva már premier lett volna, de időközben a francia politikusok már attól féltek, hogy ha három napon át emlékeznek a korzikai puccsra, az ismét lázongást szít a nép körében. Hogy, hogy nem, fél évvel később már a hadügyminisztériumból érkezett a megkeresés, ahol hallották, hogy a neves zeneköltőnek van egy gyászmiséje parlagon, s pont most veszett oda Charles de Damrémont tábornok és serege Algériában. Az előadás 1837 decemberében hatalmas siker lett, a zeneszerző pedig olyannyira elégedett volt művével, hogy kijelentette: ha csak egyetlenegyet menthetne meg alkotásai közül, akkor a Nagy halotti misének kérne kegyelmet.

berlioz_concert_mitraille.PNGBerlioz, a monumentális szimfóniák mestere egy korabeli karikatúrán

Nem is járhatnánk messzebb az igazságtól, ha azt gondolnánk, hogy Berlioz műve mindössze politikai megrendelésre született csinnadratta. A Requiem az utolsó ítélet gigantikus zenei ábrázolása, egyszerre nagyopera és mise – valójában az első igazi, romantikus egyházzenei darab. Berlioz, aki sok zeneszerzőtől eltérően nem zongoránál komponált, vizionárius tehetséggel sejtette meg, hogy a hangzásban nagyobb lehetőségek vannak, mint a harmonizálásban. Ez egy olyan darab, amitől az embernek feláll a szőr a kezén – de a hátán vagy a fején is, érzékenysége szerint. Az első tételben a luceat (ragyog) szó egy erőteljes és váratlan dúr akkorddal szólal meg, a Tuba mirum szakaszban ugyanilyen meglepetést okoz négy harsona, később az üstdobokon megszólaló egész akkordok. Talán nem kell mondani, hogy micsoda újításnak hatottak ezek a megoldások a maguk korában, de még ma is meglepik a hallgatót. A pompát sugárzó Rex tremendae vagy a pokoli energiákat mozgató Lacrimosa mellett szerencsére akadnak nyugalmasabb tételek is, például a Palestrina stílusát imitáló Quaerens me vagy a Domine Jesu Christe.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar november 1-i koncertjén minden adott, hogy a Requiem olyan bombasztikus hatással szólaljon meg, ahogy azt Berlioz elképzelte. A zenekart Howard Williams vezényli, a tenor szólista a brit Andrew Staples lesz. A zeneszerző kínosan számolgatta, hogy a hatalmas hangerő elfér-e majd az Invalidusok templomában, ahol az ősbemutató zajlott; nos, a Müpában nem kell izgulni, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben az ilyen művek nagyszerűen szólalnak meg.

2022/10/27 : mupa Szólj hozzá!
Új csillagok a komolyzene egén

Új csillagok a komolyzene egén

Új csillagok a komolyzene egén

Ismerd meg Európa feltörekvő zenei tehetségeit, akikre már most érdemes odafigyelni

Frissek, energikusak, szuggesztívek és szenvedélyesek – olyan fiatal művészek, akik üstökösként robbantak be a klasszikus zene horizontjára, de már most látszik, hogy helyüket az állócsillagok között fogják megtalálni. Ők az ECHO Rising Stars ifjú tehetségei, akik Európa-szerte komoly reputációval bírnak, és akiknek nevét már most érdemes megjegyezni – ismerd hát meg őket budapesti koncertjük előtt!

James Newby, a brit bariton briliáns hanggal… és verhetetlen humorral

Még nem töltötte be a harmincat, de már most korosztálya legígéretesebb tehetségei közé tartozik a brit bariton, James Newby, akinek sokoldalúságát – otthonosan mozog az opera világában, énekel oratóriumot és a dalirodalom sem áll távol tőle – számos rangos díjjal ismerték már el.

egesz_oldalas_james_newby_c_gerard_collett.jpg

De nemcsak éneklésben verhetetlen, hanem öniróniában és humorban is. Arra a korábbi újságírói kérdésre, hogy mikor fedezte fel magában, hogy van tehetsége az énekléshez, viccesen csak úgy válaszolt: „azt hiszem, még mindig várok rá, hogy felfedezzem”. Majd komolyra fordítva a szót azért hozzátette, hogy első igazi színpadi élménye az általános iskola idejéből datálódik, amikor egy musicalben kapott szerepet. Ha nem énekes lenne, akkor állítása szerint biztosan valami sporthoz köthető dologgal foglalkozna: esetleg sportpszichológus vagy sportújságíró lenne. Szerencsénkre azonban jelenleg semmi nincs, ami eltántorítani pályájától az énekest, akit november 12-én a hazai közönség is megismerhet.

Az Aris Quartet a kivétel, amely erősíti a szabályt

A frankfurti Aris Quartet igazi „keményvonalas” kamarazenei együttes – már a szó legpozitívabb értelmében. Kifejező, dinamikus, látványos előadásmód az övék, amitől szó szerint transzba esik, aki nézi, hallhatja őket. Több mint egy évtizede mozognak otthonosan a nemzetközi színpadokon: felléptek már a londoni Wigmore Hall, a hamburgi Elbphilharmonie, a párizsi Philharmonie és a bécsi Konzerthaus közönsége előtt. Összetéveszthetetlen hangzása miatt jó ideje a világ legkiemelkedőbb kamarazenei együtteseként tartják számon az annak idején egyetemi csoporttársakból verbuválódott együttest.

Ugye azt mondani sem kell, milyen ritka, amikor ezek az iskolai formációk kitartanak – hiszen az ember ilyen időtávlatban nemcsak művészileg, hanem magánemberként is sok változáson megy át. Az pedig még ritkább, ha meg sem állnak a világsikerig. Az Aris Quartettel azonban ez történik, a közös gyökerek, az egyetem óta együtt bejárt fejlődési ív pedig nem tette fásulttá őket, csak további esszenciát adott a játékuknak: a tagok közötti összeszokottságnak és bizalomnak köszönhetően bátran kísérleteznek is – például a jazz és a kortárs zene területén. November 13-án a klasszikusok – Haydn és Mendelssohn – művei mellett egy különlegességgel is készülnek: a japán Misato Mochizuki új kompozícióját is bemutatják.

Vanessa Porter, aki miatt átértékelődik bennünk mindaz, amit korábban az ütőhangszeres zenéről gondoltunk

Minimalista, impulzív, szenvedélyes és kísérletező – ha csupán néhány egyszerű szóval kellene jellemezni az ütőhangszeres művész zenei világát, akkor talán ezek lennének azok. Ezek közül Vanessa Porter az utóbbi miatt szolgáltatja a legtöbb meglepetést a színpadon, ahol nem riad vissza attól sem, hogy az emberi testet hangszerként alkalmazza, vagy hogy az előadás során a vibrafontól a szintetizátoron keresztül az elektronikus hangzásokig szinte minden rendelkezésére álló eszközzel, stílussal és módszerrel kísérletezzen.

Fellépései során gyakran improvizál, előadásai már-már a performanszművészet határát súrolják. Idén jelent meg első szólóalbuma cycle.sound.color. címmel, őt hallgatva pedig teljesen átértékelődik az, amit korábban az ütőhangszerekről és az ütőhangszeres zenéről gondoltunk. Koncertjeit már most minden alkalommal óriási várakozás előzi meg, ezért sem érdemes kihagyni november 11-i fellépését a Fesztivál Színházban.

Cristina Gómez Godoy játéka felér egy meditációval

A nemzetközi sajtó az egekig magasztalta a spanyol világklasszis oboás, Cristina Gómez Godoy játékát, aki már egészen fiatalon olyan elismerésben részesült, hogy meghívták a Bayreuthi Ünnepi Játékok zenekarába, emellett pedig ő lett a Staatskapelle Berlin szólóoboása.

1121-cut_christina_gomez_godoy_20181216-_felixbroede.jpg

Elmondása szerint a legtökéletesebb módja annak, hogy valaki a zenéjét élvezze, ha egy pohár jó borral a kezében elhelyezkedik egy kényelmes székben. És milyen igaza van! Kifejező, hihetetlenül érzékeny játékát hallgatni ugyanis felér egy meditációval. A Müpába november 12-én egészen különleges repertoárral érkezik, amely tele lesz ritkaságokkal, mint Adolphe Deslandres zenéje vagy Doráti Antal – Heinz Holligernek ajánlott – Duo concertantéja oboára és zongorára.

Diana Tishchenko, akinek harminckét évesen már a lábai előtt hever Európa

A krími születésű, Berlinben élő hegedűművészt az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb vonóstehetségeként tartják számon – és ebben semmiféle túlzás nincs. Tizennyolc évesen már a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarban hegedült, húszéves korára pedig a zenekar koncertmestereként dolgozott. Jelenleg még csak harminckét éves, de már fellépett Európa legnevesebb koncerthelyszínein. A járványidőszakot – mint a művészek többsége – nehezen élte meg, de szerinte a Covid legalább rámutatott arra, milyen fontos a lelkünk számára a kultúra, a zene, amely nélkül szerinte nem is érdemes élni.

Játékát olyan nagy magyar művészek inspirálták, mint Rados Ferenc és Schiff András, a portugál kortárs szerző, Vasco Mendonça pedig kifejezetten neki komponált egy művet, amelyet november 13-i fellépésén először hallhat majd a magyar közönség.

2022/10/26 : mupa Szólj hozzá!
Melody melódiái

Melody melódiái

Melody melódiái

Már első hallásra könnyű beleszeretni Melody Gardot dalaiba. A napjaink jazzénekesnőinek élvonalába tartozó előadóművész fátyolos hangja összetéveszthetetlen másokéval, különös képessége van az örökzöldek újszerű interpretálására, de saját, jól megkomponált szerzeményeivel sem vall szégyent.

2017-2018_tavasz_180705_melody_gardot_jazzlegendak_kicsi_mupa_palyizsofia_180705_melodygardot_02.jpgVarázslatos hangjával és lebűvölő személyiségével azonnal belopta magát a Müpa közönségének szívébe
Fotó © Pályi Zsófi / Müpa

2018-as koncertjét óriási várakozás előzte meg, lebilincselő személyisége, egyéni hangszíne, változatos műsora és vele együtt lélegző zenésztársai pedig rendkívüli lelkesedést váltottak ki hazai rajongóiból. Négy év után ismét hasonló élményben lehet részünk. 2020-ban elkészült egy új lemez, a pandémia színezte Sunset In The Blue, idén májusban pedig napvilágot látott egy még frissebb kiadvány Entre eux deux címmel, így régebbi és új gyöngyszemekre is számíthatunk október 26-i koncertjén. 


 

2022/10/24 : mupa Szólj hozzá!
„A tiszta, őszinte történetmesélés mindenek felett áll” – meseoperán innen és túl

„A tiszta, őszinte történetmesélés mindenek felett áll” – meseoperán innen és túl

„A tiszta, őszinte történetmesélés mindenek felett áll” – meseoperán innen és túl

Mi inspirál egy zeneszerzőt arra, hogy gyerekközönségnek, sőt gyerekénekeseknek írjon operát? Egy fontos választ biztosan megtaláltok Ránki György Pomádé király új ruhája című meseoperájában, amelyet október 30-án láthattok a Müpában. A képmutatás halálos méreg, az igazságot pedig legtöbbször a gyerekek mondják ki – az őszinteségről tőlük mindig tanulhatunk. Bár az operairodalom nem bővelkedik meseoperákban, vannak köztük máig friss és fontos darabok tele humorral, fantáziával és elgondolkodtató üzenetekkel. Utazás a Grimm testvérek világától egy koncentrációs táboron át az elvarázsolt disznóig. Tartsatok velünk!

na20180930_16_1.JPGAndersen klasszikus meséjét a kitűnő humorú Ránki György dolgozta át
Fotó: Nagy Attila, Müpa

Karácsonyi mesék

Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliskája máig igazi karácsonyi kedvenc. Bár a zeneszerző három meseoperát is írt, halhatatlanná egyértelműen ez a műve tette. Az ötlet és a szöveg is testvérétől, Adelheid Wettétől származik: az opera magját a Grimm testvérek történetéből írt, gyermekeinek dedikált dalok adják.

A Wagner-rajongó szerző művét sokan a 19. századi operairodalom egyik csúcspontjának, sőt a posztwagneri romantika egyik legizgalmasabb darabjának tartják. A klasszikus történet kissé módosított változata 1893-as bemutatója óta járja diadalútját, igazán szerethetővé többek között népzenei ihletésű témái teszik. Jelentőségét jelzi, hogy weimari premierjén Richard Strauss, egy évvel későbbi hamburgi bemutatóján pedig Gustav Mahler vezényelte, aki bár a komponista mesterségbeli tudása előtt megemelte kalapját, az operát egyáltalán nem találta „meseszerűnek”.

Amerikában szintén fontos része a karácsonynak Gian Carlo Menotti Amahl és az éjszakai látogatók című tv-operája, ami világelső e műfajban. Ősbemutatója 1951. december 24-én volt az NBC televízió élő közvetítésében New Yorkból. Ma az egyik legtöbbször műsorra tűzött 20. századi opera a világon, melyet amatőr és hivatásos társulatok is szívesen játszanak.

„Ezt az operát gyerekeknek írtam, hiszen a saját gyerekkoromat próbálom visszahódítani benne. Olaszországban nőttem fel, ahol nem volt Mikulás. Gondolom, annyira lefoglalták az amerikai gyerekek, hogy az olaszokra már nem maradt ideje. A mi ajándékainkat épp ezért a háromkirályok hozták” – emlékszik vissza a zeneszerző, akinek ez a gyerekkori emlék, illetve egy New Yorkban kiállított Hieronymus Bosch-festmény, a Királyok imádása adta az ötletet, hogy az újszövetségi történetből írjon operát. Varázslatos mese kerekedett belőle az egész családnak, amely a premierje óta semmit sem veszített frissességéből.

Ha a matematika-tankönyv beszélni tudna…

Túl a sötét erdőn, a mézeskalács házikón és Betlehem városán nincs más dolgunk, mint teljesen szabadjára engedni a fantáziánkat. Mi történne, ha egyszer csak érteni kezdenénk a körülöttünk lévő állatokat és tárgyakat? Életre kelne a matematika-tankönyv, a számok, a tapétát díszítő pásztor és pásztorleány, az állóóra… és mindannyian nagyon dühösek lennének ránk. Ezzel a gondolattal játszik el Ravel A gyermek és a varázslat (1925) című egyfelvonásos operájában, amely csupa tánc: a teáskanna és a teáscsésze duettje foxtrott, a karosszékek tánca menüett – a zene néhol már a musical határát súrolja. Minden életre keltett tárgynak és lénynek kidolgozott énekszólama van.

Az eredeti történetet vers formájában írta meg a francia írónő, Colette még 1916-ban. A librettó gyorsan elkészült, ki is küldték az éppen Verdun mellett harcoló Ravelnek a frontra, de a csomag elkallódott, így a zeneszerző csak 1918-as leszerelése után kapta kézhez. A harcok után még sokáig lábadozott, így csak 1922-ben fogott hozzá a komponáláshoz, hogy aztán három évvel később hangos sikerrel mutassák be az operát Monte-Carlóban.

Gyerekhangok a gettóban

Egy másik szörnyű háború alakította Hans Krása Brundibár című operájának születését és első éveit. Csehország már német megszállás alatt volt, amikor 1942-ben először adták elő a zsidó származású cseh zeneszerző gyerekoperáját egy prágai fiúárvaházban. Az ebédlőben meglehetősen kevés volt a hely, ezért a zenekar csak egy zongorából, egy hegedűből és egy dobból állt. Kotta is csak egy volt, így a zongorakivonatból játszott mindhárom zenész és a karmester is.

A szellemes, könnyed, jól megjegyezhető dallamokból felépülő opera története a theresienstadti (terezíni) koncentrációs táborban folytatódott. Először egy láb nélküli zongorán játszottak, majd folyamatosan csempészték be a hangszereket. A táborban élénk művészeti élet folyt. Színház, kamarazene, nagyzenekar és operák váltották egymást, utóbbiak közül fényesen kiragyogott a Brundibár, amelyet ötvenötször adtak elő, nem számítva az ad hoc előadásokat a folyosókon, az udvar végében vagy a padláson.

A meseopera népszerűségének egyik titka, hogy a foglyok reményt meríthettek a történetben beteg édesanyjukért küzdő gyerekek gonosz felett aratott győzelméből. Nézőként mámorító lehetett elképzelniük, hogy a saját elnyomásuk, a fennálló politikai rendszer is megszűnhet egyszer. Egészen drámai, hogy az előadások énekesei és a zenészek attól függően cserélődtek, kit vittek el éppen Auschwitzba. A deportálások a gyerekeket is érintették: az itt fogva tartott ötezer gyermekből alig háromszáz élte meg a felszabadulást. Krása maga is az auschwitzi gázkamrában fejezte be életét 1944 októberében.

A sötét kéménytől a szivárványig

Benjamin Britten a műfaj 20. századi újrateremtőjeként több operát is írt az ifjúságnak, ezeket pedig zömében gyerekszereplőkkel képzelte el. A kis kéményseprő (1949) sem nyúl könnyű témához: a darab egy félárva, éhező kisfiúról szól, aki arra kényszerül, hogy reggeltől estig a kéménykürtőben dolgozzon kegyetlen munkaadója mellett. Az opera dickensi világa az 1800-as, 1900-as éveket idézi, amikor elfogadott, sőt mindennapos volt a gyerekmunka. Eric Crozier, az opera szövegírója William Blake The Chimney Sweeper (A kéményseprő) című verséhez nyúlt a librettó megalkotásakor. És bár a valóságban sokszor ért tragikus véget a kemény munkára kárhoztatott, áruba bocsátott gyerekek élete, Britten gondoskodik a happy endről: operájának főhőse, a kis Sam sikeresen megmenekül.

Az egyfelvonásos Noé bárkáját (1958) is kifejezetten amatőr előadóknak írta egy 15. századi misztériumjátékból merítve. A történet lehetővé tette, hogy többségében gyerekek adják elő, professzionális énekest csak Noé, a felesége és az Úr szerepe követelt meg. A 35 állatpárt egy nagy gyerekkórus keltette életre, a gyerekszereplők túlsúlya miatt pedig az eredeti koncepció szerint a zenekar is amatőr zenészekből állt, megerősítve néhány hivatásos muzsikussal. Különleges karaktert adnak az operának a kéziharangok, a jelzőkürtök, valamint a nagydobból, pergődobból, kisdobból, tamburinból, cintányérból és triangulumból álló ütőhangszeres szekció. És bár ahogy azt az ószövetségi történetből tudjuk, nem egyértelmű a szerencsés végkimenetel, az a bizonyos szivárvány végül itt is kifeszül az égboltra.

Tanulságos, szórakoztató és legtöbbször fülbemászó dallamokra építő meseoperák ma is születnek, de aki a kortársak közül talán a legtöbbet teszi a műfajért, az Jonathan Dove. Legnépszerűbb darabja a Pinokkió kalandjai (2007), de Az elvarázsolt disznó (2006), a Szörny a labirintusban (2015) és a Hackney-i krónikák (2001) is az egész családnak szól. És hogy miért fontos számára ez a misszió? A Bachtracknak adott interjújában így foglalta össze: „Izgalmas és nagyon inspiráló elképzelni, hogy a darab, amit írok, az első operaélmény egy gyerek számára. Ez rengeteg ötletet szül: meg akarom mutatni a fiataloknak azt a sok fantasztikus dolgot, amire az opera képes, szeretném, hogy hallják az elképesztő hangokat, amelyeket csak egy képzett énekes tud megmutatni, és fontos, hogy lássák, micsoda történetmesélő a zene. Egy ilyen feladat ugyanakkor a földön is tart: a tiszta, őszinte történetmesélés mindenek felett áll – nincs hely a puszta okoskodásnak.”

2022/10/18 : mupa Szólj hozzá!
A miniszter, akinek a hangja olyan, mint a folyékony bársony

A miniszter, akinek a hangja olyan, mint a folyékony bársony

A miniszter, akinek a hangja olyan, mint a folyékony bársony

Youssou N’Dour az elmúlt több mint hatvan évben nemcsak figyelemreméltó zenei pályát épített fel, de a The New York Times egyenesen Nyugat-Afrika kulturális nagykövetének nevezte, hazájában turisztikai miniszterként is szolgált, és nem mellesleg négy Grammy-díjjal büszkélkedhet. Élete olyan tartalmas, mint az afrikai kontinens, melynek izgalmas színeit fáradhatatlan lendülettel igyekezett megismertetni a világgal az elmúlt évtizedekben. Budapesti koncertje előtt összeszedtük, mit kell feltétlenül tudni róla.  

youssou_n_dour-dsc0195-modifier_web-1497545417.jpg 

DAKAR FÉNYES CSILLAGA

Ha más zene nem is ugrik be tőle elsőre, egy egészen biztosan megvan. A svéd énekesnővel, Neneh Cherryvel közös, 7 seconds című számát sokan kívülről fújják, még 30 év távlatából is.

Youssou N’Dour 1959-ben született Szenegál fővárosában, Dakarban. Vallási ünnepségeken kezdett el énekelni 12 éves korában, barátaival pedig városa klubjai előtt mutatták be tehetségüket, legálisan ugyanis bent még nem tudták ezt megtenni. 16 évesen csatlakozott a régióban népszerű Star Band de Dakar együtteshez, akik úttörői voltak a mbalax műfaj népszerűsítésének. (Erről a furcsa hangzású stílusról később még lesz szó.)

1977-ben pár barátjával kiléptek a bandából, és megalapították sajátjukat, az Étoile de Dakart. Az 1980-as évek közepén Európában és Észak-Amerikában turnéztak, büszkén népszerűsítve az afrikai zenét. Az évtized végére Youssou már olyan világhírű zenészekkel lépett egy színpadra a Human Rights Now! adománykoncerteken – többek közt Magyarországon is –, mint Bruce Springsteen és Peter Gabriel. Utóbbival több közös slágert is jegyez, így például az In Your Eyes címűt. A négyszeres Grammy-díjas brit zenész folyékony bársonyként jellemezte Youssou varázslatos, négyoktávos tenorját.

 Valódi világhírre csak később, 1994-ben tett szert, miután megjelent első önálló albuma, a The Guide (Wommat). Érdekesség, hogy 1993-ban afrikai operát is írt, 1998-ban pedig ő volt a labdarúgó-világbajnokság hivatalos dalának egyik szerzője.

AZ AFRIKAI EGYSÉG SZÓSZÓLÓJA

 1984-ben, karrierje kezdetén írta meg Africa című számát, mely – ahogyan Jenny Cathcart, a Notes from Africa: A Musical Journey with Youssou N’Dour című könyv szerzője fogalmaz – egy „álomszerű, impresszionista óda az egykor egyesült, a gyarmatosítás által felszabdalt, majd szabaddá vált, de már töredezett kontinenshez”.

 Youssou számára kiemelkedően fontos Afrika sorsa, helye és szerepe a világban. Nelson Mandela volt a legnagyobb példaképe, akire minden afrikai apjaként hivatkozik. „Annyit adott önmagából, mint senki más – pusztán azért, hogy egy jobb világot építsen fel.” 2016-ban Youssou megjelentette Africa Rekk, vagyis Afrika most című albumát, amellyel elsősorban hazája fiataljai felé fordult, hogy vállaljanak felelősséget kontinensükért.

A GRIOT ÖRÖKSÉG MODERN KÉPVISELŐJE

 Népe iránti kiemelt szolidaritása talán nem csupán szociális érzékenységéből fakad, hanem származásából is. Youssou édesanyja ugyanis a griot tradíciók őrzője. A griotok a 13. századtól kezdve a nyugat-afrikai országok mesemondói, zenészei, vallási énekesei, akik szájról szájra örökítik át a történelmet, tartják életben a közösség tradícióit a zene segítségével.

youssou_n_dour_-dsc_8051-modifier.jpg

 „Valamikor régen trubadúrok, mulattatók, a történelem őrzői és a Mande királyok főtanácsadói voltunkmondja egy interjújában. – Mielőtt végleg nyitottunk a világ felé, az utolsó pillanatig a hagyományoknak éltünk. Én már modern griotnak tartom magam, de tisztában vagyok vele, hogy a zene még ma is képes üzenetet hordozni és megváltoztatni az emberek életét.” 

Youssou hívő szúfi muszlim háztartásban nőtt fel, mint Dakar legtöbb lakosa, de kulturálisan és nyelvében édesanyja volof öröksége határozza meg őt. A 7 secondsben az angol és a francia nyelv mellett a volofot is használja.

A FILANTRÓP ÜZLETEMBER

 Debütáló albuma, a The Guide (Wommat) után közvetlenül Szenegál felemelkedésére kezdett el koncentrálni. Szülőföldjén már 1991-ben zenei stúdiót és kiadót alapított, illetve létrehozott egy kisebb médiabirodalmat is: rádiót üzemeltetett és újságot adott ki, később pedig tv-csatornát is indított. Fontosnak tartotta, hogy az afrikai emberek is élvezhessék a világháló előnyeit, így internetkávézókat nyitott szerte Szenegálban.

 Nelson Mandela kiszabadítására koncertet szervezett, a szegénység ellen tartott Live Aiden zenélt, az UNICEF felkérte őt nagykövetének, saját neve alatt afrikai családokat és gyermekeket segítő alapítványt hozott létre, később pedig a malária afrikai pusztítására igyekezett felhívni a világ figyelmét, többek között a washingtoni Fehér Házban.

youssou_n_dour-photo1-1489094218.jpg

 Sosem hagyta figyelmen kívül, hogy a zene jót tesz minden ügynek. „Ez egy közös nyelv, talán a legfőbb mind közül, és egyben erő is – nyilatkozta még 2009-ben az Al Jazeerának. – Sokkal könnyebben érsz el vele az emberekig. Afrikában akkor is táncolunk, ha valami szomorú dologról mesél a ritmus. A lényeg, hogy az üzenet eljut hozzád, és másnap talán változtatsz az életeden.”

 Ezt olyannyira hitelesen képviselte, hogy egy 1990-es dalával, a Settel akaratlanul is konkrét mozgalmat indított el. A szó volof nyelven tisztaságot jelent. Dakar gettóinak fiataljai megőrültek a számért, és hatására elkezdtek szemetet szedni az utcákon, történelmi személyek portréit pingálták a szürke házfalakra, felújították a pusztuló víztározókat. A Set-Setal felkiáltás a környezetükért vállalt felelősség szlogenje lett. Mindehhez pedig elég volt Youssou egyik szerzeménye! 

 KULTURÁLIS ÉS TURISZTIKAI MINISZTER

 Társadalompolitikai érdeklődése már zenei karrierje kezdetén is megmutatkozott, bár akkor még csak dalszövegeibe csempészte bele személyes életének olyan sürgető kérdéseit, mint az apartheidrendszer kegyetlenségei és az afrikai kulturális identitás fontossága. 2012-ben aztán ténylegesen is politikai pályára lépett, amikor bejelentette, hogy elindul a posztért az akkori elnök ellenében. A megfelelő számú támogatást nem kapta meg a jelöltséghez, de az új elnök, Macky Sall kinevezte őt kulturális és turisztikai miniszterré, mely pozíciót nagyjából másfél évig töltötte be.  youssou_n_dour-dsc0146-modifier-1497544810.jpg

 Nevéhez fűződik a Fekete Civilizációk Múzeuma ultramodern épületének engedélyeztetése. Az intézményt végül 2018-ban nyitották meg, Youssou pedig a kiállítóhely nagykövete lett. Azok között volt, akik határozottan lobbiztak azért, hogy a világban található afrikai tárgyak és kortárs művészeti alkotások visszakerüljenek eredeti helyükre.

A Fekete Civilizációk Múzeuma 2019-ben felkerült a Times magazin "A világ 100 legjobb helyének" listájára
Fotó: AFP

A MBALAX TÖKÉLETESÍTŐJE

 Africa Rekk című albumát 2019-ben a History követte, amelyen korábbi zenéit dolgozta fel újra. Legfrissebb lemezére ezután két évet kellett várni: 2021-ben jelent meg a Mbalax, amelynek dalait a karantén alatt szerezte. A bezártság alatt örök témáiról, a pánafrikanizmusról, a környezetvédelemről és az emberek egymáshoz való jóságáról gondolkodott, így születtek meg az új dalok. 

 Ígértük, hogy visszatérünk erre a különleges szóra. A mbalax stílust Youssou ismertette meg a világgal: a műfaj a hagyományos volof formákat ötvözi kubai és más latin-amerikai dallamokkal, sőt akár jazzel, hiphoppal és soullal is. Ezt a szenegáli tánczenét ő maga fejlesztette tökélyre, és rajta keresztül lett a popzene része.

 A Mbalax óda Afrikához, a jelen történeteivel és egy jobb jövő reményével. „A lemez legelső hallgatója azt mondta nekem, lehetne az album címe La parole is, mert annyi üzenetet hordoz!” – mesélte nemrég egy interjúban. Bár a volofot, a lemez leghangsúlyosabb nyelvét valószínűleg nem sokan fogják érteni Youssou november 8-i koncertjén, de a világhírű énekes hatalmas lelke biztosan elér majd a közönséghez a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

2022/10/11 : mupa Szólj hozzá!
Boldoczki Gábor: „Egy ősbemutató elsősorban a felfedezés örömét kínálja”

Boldoczki Gábor: „Egy ősbemutató elsősorban a felfedezés örömét kínálja”

Boldoczki Gábor: „Egy ősbemutató elsősorban a felfedezés örömét kínálja”

A világhírű trombitás, Boldoczki Gábor az idei koncertszezonban az évad művésze a Müpában. Ennek apropóján beszélgettünk vele repertoárjáról, kortárs zenéről, pályájának alakulásáról, tanításról és a kikapcsolódás fontosságáról.

 20220202_boldoczki_gabor_c_csibi_szilvia_mupa_11.jpg

 Az évad művészeként jegyzett koncertjei műsorát végignézve bátran állíthatjuk, hogy Ön igazi zenei mindenevő. Vagy esetleg vannak olyan korszakok vagy szerzők, amelyekkel, illetve akikkel kevésbé szívesen foglalkozik, mint a többivel?

 Hála Istennek, nincs ilyen. Egyrészt a trombitának nem annyira széles az irodalma, így nem igazán van lehetőségem válogatni: furcsa lenne egy bizonyos szerzőre vagy korszakra specializálódni, és összesen csak néhány darabot játszani. Persze tisztelem a barokk trombitásokat is, de nekem nagyon fontos a változatosság. Például mindenhol más apparátus fogad, egy barokk műsornál historikus hangszerek, ezeknek köszönhetően meghittebb kamarazene, egy kortárs darab, mondjuk egy ősbemutató pedig elsősorban a felfedezés örömét kínálja. Egy új darabnál már az első próbák is izgalmasak, a szerzővel való találkozás, nem beszélve magukról a bemutatókról, amikor először találkozhat a közönség is egy-egy új kompozícióval. A lényeg, hogy nagyon szeretek egyik repertoárból a másikba átváltani.     

Kimagasló helyen szerepel repertoárjában a kortárs zene, ráadásul fontos találkozásokról is beszámolhat, hiszen Penderecki és Fazıl Say is komponált művet az Ön számára, azonban az „ősbemutató“ vagy a „kortárs“ szó a zenében még mindig idegenkedést vált ki a közönség egy részéből. Hogyan lehet ezen változtatni, illetve Önt mi vonzza az új, 21. századi művekben?

 Aktív szólistaként felelősségemnek érzem, hogy minél több szerzőt megszólítsak, és motiváljam őket új trombitaművek komponálására. Ezeket aztán a későbbi generációk is játszhatják. Amikor összeállítok egy koncert- vagy lemezműsort, az egyik legfőbb szempont, hogy olyan zenéket játsszak, amelyeket én is szívesen hallgatok. Egy CD esetében lényeges, hogy ne csak különböző darabok szerepeljenek egymás után, hanem a kerek egész is élvezhető legyen. Szerintem a kortárs darabokat be kell illeszteni a tradicionálisabb koncertműsorba, bár egy új művekből álló program is lehet változatos. Azonban megértem, ha a hallgatóság egy ilyen műsor hallatán elfárad szellemileg. Fontos, hogy egy koncerten az ember kiszakadjon a hétköznapok problémáiból, és feltöltődjön, ehhez bizony szükség van a hagyományosabb művekre, viszont egy-egy kortárs kompozíció érdekes és új kapukat nyithat meg a közönség számára is, és jól illeszkedhetnek a klasszikus művekhez.

 Édesapja is trombitatanár, így feltételezem, könnyen adta magát a hangszerválasztás annak idején. Hogyan indult el a pályán, és melyek voltak az első meghatározó sikerei?

 Valóban, édesapámmal együtt kezdtünk muzsikálni, kilencéves voltam, amikor kezembe adta ezt a csodálatos hangszert. Nem volt kötelező, de nekünk is van egy csodálatos hároméves kisfiúnk, és mi is szeretnénk, hogy majd ő is tanuljon zenét, hiszen a zenetanulás olyan impulzusokat ad az agy számára, amilyeneket máshonnan nem lehet megkapni. Esetemben ez nem volt őrületesen intenzív munka – a sok focizás mellett volt egy kis gyakorlás is –, de minden hangszernél nagyobb a sikerélmény, ha rendszeres a gyakorlás. Édesapám erre nevelt engem. Már húszéves voltam, amikor pont a születésnapomon, a Genfi Nemzetközi Trombitaversenyen kaptam a kezembe az első nemzetközi díjat, és az volt a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy trombitaművész szeretnék lenni. A szólókoncertek akkor még nem fordultak meg a fejemben, hiszen elsősorban minden fúvós pedagógusnak vagy zenekari játékosnak készül, tulajdonképpen az ARD Nemzetközi Zenei Verseny, illetve a párizsi Maurice André Verseny első díja indította el a szólókarrieremet. Utóbbi megmérettetésen ismertem meg a menedzseremet is, akivel azóta nagyon jó kapcsolatot ápolok.

 A koncertezés mellett Ön is tanít a Zeneakadémián. Időben és térben mennyire összeegyeztethető az oktatás a szólistaléttel? Milyen kölcsönhatásban van egymással életének e két meghatározó tevékenysége?

 Mindig is nagyon szerettem tanítani, és mindig volt is valaki, aki szeretett volna játszani nekem. A zeneakadémiai oktatói munkámmal ez az élmény heti rendszerességűvé vált. Nagy megtiszteltetés ebben a fantasztikus múltú intézményben tanítani, és nagyon szeretek a fiatalokkal dolgozni. Az elmúlt húsz évben sokat fejlődött a rézfúvós kultúra Magyarországon, fantasztikus, hogy mennyi mindent tudnak már az ifjú zenészek tizennyolc évesen, és az is szerencsés, hogy magam is aktív, koncertező művész vagyok, így a próbák és koncertek során szerzett tapasztalataimat meg tudom osztani a növendékeimmel. Én is nap mint nap tanulok, fejlődöm nekik köszönhetően.

20220202_boldoczki_gabor_c_csibi_szilvia_mupa_07.jpg

 Az elmúlt évek, évtizedek során számos magyar trombitaművész ért el jelentős nemzetközi sikereket, többen a világ legrangosabb zenekaraiban játszanak. Mi lehet ennek az oka? Beszélhetünk a képzés magyar sajátosságairól, magyar trombitaiskoláról?

 A magyar zenei képzés egyedülállóan magas szintű a világon. A versenyeken a magyar zenészek az élvonalban vannak nemzetközi szinten is – erre joggal lehetünk büszkék. Azt hiszem, hogy ebben kiemelkedő szerepe van a zeneiskolai képzésnek. Míg külföldön egy növendék heti fél óra főtárgyórát kap, nálunk heti kétszer fél órát, az átlagnál ügyesebbek akár heti két órát is. Nyilvánvalóan a tanár személye is meghatározó, és szerencsére vannak nagyon jó zeneiskolák és konzervatóriumok. Édesapám után Kis Andrástól, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában magam is kiváló alapokat, rengeteg trombitaórát kaptam. A zeneakadémiai évek alatt és külföldön is tudtam ezeket tovább finomítani, de az alapok elengedhetetlenek. Akiben megvan a motiváció, a munkamorál és a zene iránti alázat, az kiforrott művésszé válhat.

 Egy korábbi interjújában a kikapcsolódás fontosságáról is nyilatkozott. Mit csinál szívesen akkor, amikor épp nem gyakorol, próbál, koncertezik vagy tanít?

 Meg kellett tanulnom, hogy milyen fontos a pihenés és a feltöltődés, hiszen csak úgy lehet kreatívan dolgozni, ha az ember néha eltávolodik a napi feladatoktól. Pihenésképpen szívesen olvasok vagy kertészkedem, de emellett, magam sem gondoltam volna, talán a tánc lehet a legérdekesebb: örülök, hogy az élet összehozott egy fantasztikus emberrel, Zákány Magdolnával, aki balettmester, csodásan koreografál, és akivel emellett a művészetekről, zenéről is rengeteget lehet beszélgetni. Egyébként egy amatőr, modern tánc csoportról van szó, akikkel minden évben volt előadásunk is, még pas de deux-t is adtam elő másodmagammal. A zenészek sokat ülnek, utaznak, kevés a mozgás, a friss levegő, a tánc pedig nagyon izgalmas mozgásforma, amelynél meg kellett tanulnom hangszer és szavak nélkül kifejezni azt, amit zenével el tudok mondani. Nemcsak átmozgatja az izomzatot, de fejben is felfrissít. Nagy kihívást jelentett akárcsak egy mozdulatsort is megjegyezni, de nekem nagyon sokat segített a zenélésben is: egy-egy gesztus vagy karakter gyakran bevillant a táncórákról gyakorlás közben. Természetesen olyan mozgásformákat is kerestem, melyeket egyedül egy szobában vagy utazás közben is lehet végezni, így került képbe a jóga. Jelenleg azonban minden szabadidőnket, figyelmünket kisfiúnknak szenteljük, aki mellett szintén remekül ki lehet kapcsolódni a hétköznapok problémáiból.

 Tóth Endre

Boldoczki Gáborral a közönség legközelebb október 6-án, Varga Judit szerzői estjén találkozhat, ezt követően november 10-én a Suisse Romande Zenekar koncertjének egyik szólistájaként hallhatjuk, február 24-én pedig nagyszerű lengyel historikus együttes, a Wrocław Baroque Orchestra muzsikusainak társaságában lép színpadra. Végezetül május 13-án Szergej Nakarjakov és a Prágai Szimfonikus Zenekar estjén találkozhatunk az évad zeneszerzőjének alkotásával és az évad művészének hangszeres játékával.

Kifejezés és kísérletezés

Kifejezés és kísérletezés

Kifejezés és kísérletezés

Interjú az évad zeneszerzőjével, Varga Judittal

A 2022/2023-as hangversenyévadban több ízben is felhangoznak a Müpában a Bécsben élő és tanító Varga Judit művei: ő az évad zeneszerzője. Az operától a filmzenén át a versenyműig sokféle műfajban alkotó komponista reméli, hogy ennek a különleges alkalomnak köszönhetően a szélesebb közönség is megismeri munkásságát.

2021-2022_tavasz_varga_judit_az_evad_muvesze_2022-2023_mupa_4n5a7471.jpg

Mit hallunk öntől az évad folyamán?

Három kiváló együttes programjában szólalnak meg tőlem darabok. Legkorábban, idén októberben a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában négy művem hangzik el, majd jövőre, áprilisban a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar ősbemutatóként játssza el egy új kompozíciómat, nem sokkal később pedig a Prágai Szimfonikus Zenekar tűzi műsorára egyik munkámat. Ezen a koncerten egyébként ugyanúgy fellép majd Boldoczki Gábor, az évad művésze, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar estjén.

Az utóbbi koncerten minden darabja mellett elhangzik egy-egy régebbi mestertől származó mű is. A koncepciót ön alakította ki?

Amikor a Müpával való együttműködés kereteiről kezdtünk el beszélgetni, már a legelején elhangzott egy olyan fantasztikus ajánlat, amivel kortárs zeneszerző nagyon ritkán találkozik: gondoljam át, mit szeretnék, milyen darabok szólaljanak meg, mire van szükségem, és a Müpa ehhez megpróbál minden szükséges erőforrást előteremteni. A Müpa arra a javaslatomra is nagyon nyitott volt, hogy ne szerzői keresztmetszetekben gondolkodjunk, hanem – nevezzük így – hagyományos szerkezetű koncertekben, melyeken klasszikus művek mellett hangoznak el a darabjaim. Bevallom, zeneszerzőként és koncertlátogatóként is sokkal jobban szeretem az ilyen programokat, hiszek abban, hogy ez a kínálat kölcsönösen jó hatással van a művek befogadására. Ha választanom kellene egy önálló est és egy olyan koncert között, amelyen csak egy darab szólal meg tőlem, az utóbbira szavaznék. 

A Liszt Ferenc Kamarazenekar programjában Bibertől Arvo Pärtig, Griegtől Ivesig sokféle korstílusban alkotó szerző fordul elő. Nem könnyű megtalálni közöttük a közös nevezőt, de a színpadiasságig elmerészkedő intenzív kifejezőerő és a kísérletezés, azaz az expresszivitás és az experimentális gondolkodás kisebb-nagyobb mértékben talán mindegyik szerző alkotói termésében jelen van. Az ön munkásságában viszont e két fogalom kulcsfontosságú.

Örülök, ha így látja. A darabok kiválasztásakor két szempont vezérelt. Egyrészt valóban olyan műveket kerestem, amelyekben a bátor kísérletezés nem öncél, hanem a kifejezés intenzívebbé tételét szolgálja. A második szempont pedig az volt, hogy a régebbi korok darabjai és az én műveim már-már tételpárokat alkotva kapcsolódjanak össze. Minden Varga-darabban van valami, ami konkrétan utal a vele párban megszólaló régire. Nem biztos, hogy ez valamilyen jól kihallható idézetben ragadható meg, ennél legtöbbször összetettebb a helyzet. Például Biber nevezetes szvitje, a Battalia és a Black & White esetében találni konkrét, anyagszerű kapcsolatokat: kisebb részleteket átvettem, melyeket aztán a saját módszereimmel, eszközeimmel továbbépítettem, ám az idézeteket még úgy sem könnyű felfedezni, hogy a két mű egymás szomszédságában szólal meg. Azt hiszem egyébként, hogy Biber a maga idejében sokkal modernebb, sokkal meghökkentőbb lehetett, mint én – ez a kis háborús szvitje extravagánsabb kísérlet, mint a Black & White.

2021-2022_tavasz_varga_judit_az_evad_muvesze_2022-2023_mupa_4n5a7693.jpg

A megválaszolatlan kérdéshez, Charles Ives darabjához kapcsolódó, egészen friss művem (Bending Space and Time) az eredeti darab térbeliségére reagál. Az érdekelt elsősorban, hogy a különböző hangszercsoportok között hogyan alakítható ki markáns feszültség, hogyan ütközik például a vonószenekar a trombitával. Nem az foglalkoztatott, hogy miképpen olvadhatnának össze, hanem éppen ellenkezőleg: mitől lesznek még hangsúlyosabbak a különbségek. Azzal, hogy egy ütőhangszeres és egy zongorista is szólószerephez jut, mint egy „igazi” concerto grossóban, ugyanezt a hatást akartam fokozni. Fontos különbség azonban, hogy az Ives-darabot semmilyen formában nem idézem, mivel ez a mű még túl közel van a mi korunkhoz. Száz év távolság nekem nem elegendő ahhoz, hogy egy idézet valóban idézetnek hasson. Az idézhetőséghez vagy időbeli, vagy műfajbeli távolságra van szükség.

Utóbbira jó példa a Mosar II. című darab.

Igen, mert ebben jól felismerhetően szerepelnek idézetek, ráadásul nem is annyira távoli korból. Műfaji szempontból viszont – például egy beat-dal esetében – a távolság nagyon is érzékelhető. Maga a kompozíció egy korábbi kamaradarabom radikális átdolgozása, és helyet kapott benne egy teljesen új filmzenémet újragondoló tétel is.

Ha már filmzenéről beszélünk: egy Lou Andreas-Saloméról szóló játékfilm kísérőzenéje is elhangzik majd, és ebben ön is közreműködik zongoristaként.

A film egy olyan rendező alkotása, aki kizárólag dokumentumfilmeket szokott készíteni. Eredetileg ezúttal is ebben gondolkodott, de hamar kiderült, hogy az anyag játékfilmhez is ideális: fikciós elemek nélkül lehet elmesélni egy rendkívüli nő történetét.

A német filmrendező, író és producer, Cordula Kablitz-Post (1964) Lou Andreas-Salomé életét feldolgozó filmje, a Szabadnak lenni két nappal Varga Judit szerzői estje után kerül közönség elé az Előadóteremben. A filmvetítéshez beszélgetés kapcsolódik, amelynek házigazdája Réz András, beszélgetőtársa a film zeneszerzője, Varga Judit. Lou Andreas-Salomé (1861–1937) korát megelőző módon független gondolkodású és életvitelű, inspiráló szellemű alakja volt a századfordulónak és a 20. század első harmadának – olyan múzsa-alkatú, öntudatos és szuverén nő, akit szoros kapcsolat fűzött egy nagy filozófushoz, egy nagy pszichiáterhez és egy nagy költőhöz: Nietzschéhez, Freudhoz, Rilkéhez.

Molnár Szabolcs

Az interjú a Müpa Magazin szeptember-októberi számában jelent meg, amely online fellapozható itt vagy megtalálható a Müpába. 

Isten óvja a királynőt!

Isten óvja a királynőt!

Isten óvja a királynőt!

Az elmúlt napokban a hírvilágot egyetlen szomorú esemény uralta: 2022. szeptember 8-án elhunyt II. Erzsébet, Nagy-Britannia királynője. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a 96 éves uralkodó halálával lezárult egy korszak. II. Erzsébet 70 éves regnálása egyedülálló jelentőséggel bírt: talán nincs még egy olyan uralkodó, akinek bár hatalma inkább formális, mintsem végrehajtói volt, befolyása és hatása mégis az egész világon érezhetővé vált. Ahogyan az a leírhatatlan szomorúság is, amivel halálhírét fogadták szerte földön. II. Erzsébetet nemcsak a britek gyászolják, hanem az egész világ. 

lizzie_2.jpgErzsébet Alexandra Mária, a brit történelem leghosszabban regnáló uralkodója 70 évig állt a brit nép szolgálatában Fotó: Chris Levine / Rob Munday  © Jersey Heritage Trust

A királynőre mindenki másképp emlékszik. Vannak, akiknek a megingathatatlan uralkodó képe él majd az emlékeikben, aki még szinte tinédzserként tett élete végéig tartó szent fogadalmat a brit nép előtt, amit az utolsó napig be is tartott. Másoknak az a színtiszta, őszinte öröm, amely szétterült az arcán, amikor meglátta kedvenc corgijait az asztal alatt somfordálni egy-egy hivatalos eseményen. Vannak, akik a sziklaszilárdságú nagymamára emlékeznek, aki oroszlánként védi és óvja az életük legnehezebb pillanatát átélő unokáit, megint mások pedig a szenvedélyes lovasra, aki már-már extázisban biztatta lovát az ascoti derbin, és jóval 90 fölött is gyakorta kilovagolt reggelente balmorali birtokán.

lizzie_1.jpgErzsébet 1947-ben ment feleségül Fülöphöz, 73 évig tartó házasságukból 4 gyermek született. Összesen 8 unokája és 12 dédunokája született

Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a zene is fontos szerepet töltött be az életében. Mi sem illőbb hát, mint hogy miközben Londonban utolsó útjára kísérik, mi néhány kedves zenés anekdotával emlékezzünk meg róla. Isten Önnel, Felség!

De vajon mi lehet ilyen vicces Wagnerben?

A következő kis történetet a királynő kuzinja, Lady Elizabeth Anson osztotta meg a BBC jubileumi különkiadásában arról, miért nem tartozott az opera a királynő kedvencei közé. Egy alkalommal ugyanis a tinédzser hercegnőket, az akkor 13 éves Erzsébetet és 11 éves húgát, Margitot szüleik elvitték Wagner legendás Ring-ciklusának egyik darabjára. A két lány pedig a várakozásokkal ellentétben igencsak jól szórakozott: bár ők a zene helyett inkább azt találták felettébb mulatságosnak, hogy az emberek énekelve kommunikálnak ahelyett, hogy a lényegre térve egyszerűen közölnék a mondanivalójukat. Állítólag annyira hangosan kuncogtak, hogy kénytelenek voltak őket a királyi páholy hátsó soraiba „száműzni”, hogy ne zavarják az előadást.

queen-mother-elizabeth-margaret-1419423482-view-0.jpgA 12 éves Erzsébet és húga, Margit hercegnő megérkeznek édesanyjuk, Erzsébet anyakirályné kíséretében a Royal Albert Hallba Fotó: AP

„Dear Ben” – egy szívhez szóló levél története

Élete során Erzsébet számos zeneszerzővel találkozott, ám volt egyvalaki, akihez különleges viszony fűzte. Köztudott, hogy a 20. század egyik legnagyobb angol zeneszerzőjének tartott Benjamin Brittent maga Erzsébet kérte fel a Gloriana című opera megkomponálására, amely 1953-as koronázását volt hivatott megünnepelni. A királynőnek azonban volt egy másik, kevésbé ismert, ám hasonlóan történelmi jelentőségű megbízása is Britten számára.

uk0000226-royal-visit-to-aldeburgh-1_34b3e8fa289b30e4d1874c773035e7c8.jpgA királynő és Britten a Snape Maltings koncertterem megnyitóján, a 20. Aldeburgh Fesztiválon 1967-ben. A háttérben Peter Pears, Imogen Holst zeneszerző és Fülöp, Edingburgh hercege
Forrás: www.brittenperasarts.org 

A briliáns komponista 20 évvel később, 1973-ban, nem sokkal azután, hogy befejezte Halál Velencében című operáját, életmentő szívműtéten esett át. Műtét közben sztrókot kapott, aminek következtében tolószékbe kényszerült, és jobb kezére lebénult, ez utóbbi pedig gyakorlatilag egyet jelentett zongoristakarrierjének végével. Barátai elmondása szerint Britten ezután csak árnyéka volt régi önmagának, és nem komponált többé. Egészen addig, amíg 1975 januárjában egy királyi futár nem kézbesített egy bizonyos levelet. A levelet, amelyet II. Erzsébet saját kézzel írt, és így kezdődött: „Dear Ben(Kedves Ben). Ebben Erzsébet felkéri, jobban mondva megkéri Brittent, hogy írjon egy darabot édesanyja, az anyakirályné közelgő 75. születésnapjára. Sorait így zárta: „Please try(Kérem, próbálja meg). Britten pedig nem tudott nemet mondani.  

Állapota miatt már nem volt képes nagy ívű, összetett művek komponálására, így az anyakirályné skót gyökerei előtt tisztelegve a 18. századi skót dalszerző és költő, Robert Burns verseit zenésítette meg hárfakísérettel. A Birthday Hansel kéziratát az anyakirályné születésnapjának reggelén kézbesítették az ünnepeltnek, aki pár nappal később háromoldalas, halványkék papírra vetett, saját kezűleg írt levélben köszönte meg azt. A kész művet 1976 januárjában az anyakirályné udvarhölgye, Lady Fermoy norfolki otthonában Sir Peter Pears tenor – aki mintegy negyven évig volt Britten társa a zenében és a magánéletben is – és Osian Ellis, a Londoni Szimfonikus Zenekar vezető walesi hárfaművészének előadásában hallhatta először az igencsak szűk közönség: a szerző és a művészek mellett csak az anyakirályné és két lánya, II. Erzsébet és Margit hercegnő, valamint Lady Fermoy és a Brittent ápoló nővér volt jelen. Britten 1976 decemberében hunyt el. Halála után Erzsébet személyes levélben nyilvánította ki részvétét Pearsnek.

Vekker helyett skót duda

A skót dudás ébresztés hagyománya egészen az 1800-as évekig, Viktória királynő idejére nyúlik vissza, aki a Skót-felföldre tett utazása során annyira beleszeretett a hangszerbe, hogy úgy döntött, nem akar többet a skót duda hangja nélkül élni. Le is szerződtette Angus MacKayt, akiből így lett az első királyi dudás, és aki minden reggel 8 és 9 óra között dudaszóval ébresztette a királynőt. A hagyományt II. Erzsébet is megtartotta; bármerre vitte is az útja, pontban reggel 9-kor 15 percre felhangzott kedvenc hangszere. A királyi dudás élete nem volt egyszerű, hiszen repertoárja több mint 700 dalból kellett álljon, mert Erzsébet szeretett minden reggel másik nótára ébredni. További feladatai közé tartozott, hogy a vacsora utáni kávé felszolgálása alatt az asztalt néhányszor körbejárva dudaszóval szórakoztassa a családot és a vendégeket.

_126683779_f2cf410a904a7241d387c701a9f3b93fd4ff33a4.jpg Scott Metheven 4 évig minden reggel 15 perces dudaszóval ébresztette a királynőt, bárhol is járt
Fotó: PA Media

Az egykori királyi dudás, Scott Metheven, aki 2015 és 2019 között töltötte be a pozíciót, számos kedves emléket őriz ezekről az évekről. Ő mesélte, hogy a királyi család szeretett viccelődni vele, Fülöp herceg például többször megpróbálta játékosan elgáncsolni, miközben az asztal körül vonulva zenélt, de volt alkalom, amikor filmzenéket játszott Erzsébetnek és családjának, Károly pedig megkérdezte, el tudná-e játszani az AC/DC slágerét, a Thunderstruckot. A királynő utolsó, 17. királyi dudása, Paul Burns szeptember 8-án reggel is dudaszóval ébresztette az uralkodót Balmoralban. Ma pedig a westminsteri apátságban még egyszer, utoljára felhangzik őfelsége kedvenc hangszere, méltó búcsút véve egy rendkívüli uralkodótól és egy rendkívüli asszonytól.

lizzie_3.jpgIsten óvja a királynőt!
Fotó: WPA Pool/ Getty Images

Dalok meghitt őszi estékre

Dalok meghitt őszi estékre

Dalok meghitt őszi estékre

Szeptember beköszöntével megérkezik az őszi hangulat is. Rövidülnek a nappalok, hamarabb borul ránk az alkonyat, jól esik már hazafelé egy kabát vagy egy vastagabb pulóver, esténként pedig egy bögre forró tea vagy kakaó, kinek-kinek kedve szerint. A meghitt hangulathoz pedig elengedhetetlen a lelket simogató háttérzene. Ehhez válogattunk most régi-új kedvenceink közül, akik az elmúlt években jártak vagy nemsokára jönnek a Müpába.

mupa_osz_1.jpg

Marianne Faithfull összetéveszthetetlen füstös altja,  Melody Gardot és Diana Krall bársonyos hangja és Gregory Porter mélyen zengő baritonja tökéletesen illik a borongósabb őszi estékhez, Jonny Greenwood, Nils Frahm, Ólafur Arnalds és Joep Beving minimalista akusztikája az elcsendesülésben segít, míg a csodagyerek Jacob Collier, az akusztikus pop norvég nagykövetei, a Kings of Convenience,  a dél-kaliforniai indie folk dalnok Iron & Wine duó, és a folkból a hetvenes évek pop-rockjára váltó Father John Misty dalai az indiánnyár utolsó napsugarait őrzik hangulatukban.


Bújjatok hát be egy takaró alá, vegyetek magatokhoz egy bögre gőzölgő teát - vagy egy pohár testes vöröset, ki mit szeretne - és hallgassátok meg ezeket a csodálatos dalokat!   

Bölcsőből a koncertterembe, avagy sosem lehet elég korán kezdeni

Bölcsőből a koncertterembe, avagy sosem lehet elég korán kezdeni

Bölcsőből a koncertterembe, avagy sosem lehet elég korán kezdeni

A Müpa megnyitása óta kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy programkínálatában minden korosztály találjon ízlésének és életkorának megfelelőt, az egészen fiataloktól az érettebb generációkig. Az évek során a családi és ifjúsági programok sora egyre csak bővült: a 2022/23-as évad első felében 60 különböző produkció és foglalkozás több mint 180 alkalommal várja a kicsiket és kicsit nagyobbakat. Nem csoda hát, ha a szülők a bőség zavarában azt se tudják, melyik irányba induljanak. Mi most minden korosztálynak ajánlunk programot!

 

2021-2022_tavasz_220529_cifra_palota_xxl_gyermeknap_c_palyi_zsofia_2_kicsi_mupa_220529_cifrapalota_hangulatfoto_palyizsofia_kicsi_024.jpg 

Az első találkozáshoz: Babakoncert

A legfiatalabb Müpa-látogatóknál nemcsak az ifjú nézők szükségleteihez és befogadóképességéhez igazodó műsor fontos, de az is, hogy a koncertre érkező csemeték kényelmesen és biztonságban érezzék magukat. Az Üvegterem puha játszószőnyegén kedvük szerint jöhetnek-mehetnek – vagy épp kúszhatnak, ki-ki életkorának és képességeinek megfelelően –, miközben élőben szól a gyönyörű muzsika, ami nemcsak a babáknak, de a szülők esetlegesen megtépázott idegeinek is jót tesz.

 

Ajánlott korosztály: 0-3 év

Mikor: kéthetente hétfőn 10:15 és 11:30 órától

Ha tetszett, érdemes kipróbálni ezt is: Ringató

 cifra_palota_003_c_palyi_zsofia_mupa.jpg

 

 

Nem lámpalázas babáknak és szüleiknek – Tesz-vesz muzsika

Azok a szülők, akik az általános iskolai énekórán nem csak tátogták, hogy „által mennék én a Tiszán ladikon”, biztosan nem jönnek majd zavarba a Tesz-vesz muzsika foglalkozásain. Merthogy itt bizony a felnőttek is kiveszik ám a részüket a mókából: közös éneklés, mondókázás, játékok várnak rájuk is. De azoknak sem kell megijedniük, akik kevésbé szeretik a rivaldafényt – akárcsak az iskolában, itt is lehet csak tátogni a dalokat. Mi nem mondjuk el senkinek!

 

Ajánlott korosztály: 1,5-3 év

Mikor: minden szerdán 10:00-től és 10:45-től

Ha tetszett, érdemes kipróbálni ezt is: Tesz-vesz óvoda

 

2016-2017_osz_160922_tesz-vesz_ovoda_kicsi_mupa_palyizsofia_160922_teszveszovoda_015.jpg

 

Fazekakon zenélő jövőbeni zenészeknek: Zenebona – ne csak hallgasd!

Egy gyerek számára mindenből válhat hangszer: a levesesfazékból dob, a fedőkből cintányér, a fakanálból pedig dobverő lehet. A konyhai felszerelés megóvásának érdekében érdemes inkább a Zenebonára elhozni a leendő dobfenoménokat, hiszen itt nemcsak játszhatnak a hangszereken, de még el is készíthetik őket.

 

Ajánlott korosztály: 5-9 év

Mikor: minden második szombaton 11 órától

Ha tetszett, érdemes kipróbálni ezt is: MUS-E – Kreatív zenés foglalkozások

 

Örökmozgó energiabombáknak: Hetedhét táncház

Míg a legtöbb felnőtt a reggeli dupla presszó nélkül a létezés alapvető formáira is képtelen, vannak gyerekek, akik már reggel hatkor olyan fordulatszámon pörögnek, ami egy kisebb Pest megyei falu havi energiaszükségletét is fedezné. Őket (is) várják a Hetedhét táncház táncmesterei, hogy a túltengő energiák egy részét tánclépésben vezessék le.

 

Ajánlott korosztály: 5-12 év

Mikor: havonta egyszer vasárnap 12 órától

Ha tetszett, érdemes kipróbálni ezt is: Zenés tízórai

 

2016-2017_tel_161211_hetedhet_tanchaz_kalotaszegi_tancok_foto_nagy_attila_mupa_a47a1311.jpg 

Operarajongó és leendő operarajongó ifjoncoknak: Matinékoncertek

Az operához értők szerint az első operaélmények markánsan meghatározzák az ember műfajhoz való további viszonyát. A Matinékoncertek pedig tökéletes kezdésnek bizonyulhatnak, hiszen programjukat kifejezetten az iskolás korosztály ízléséhez és befogadási készségeihez igazítva állították össze a szerkesztők. Innen pedig egyenes út vezet Wagnerhez!

 

Ajánlott korosztály: 8-14 év

Mikor: változó napokon délelőtt 11 órától

(legközelebb: szeptember 19., október 3., október 17., november 29.)

Ha tetszett, érdemes kipróbálni ezt is: Iskoláskoncertek

 

Könyvmoly tinédzsereknek: Literárium Junior

Ki mondta, hogy az iskolai tananyagnak unalmasnak kell lennie? Pláne, ha irodalomról van szó! A gimnáziumi anyaghoz igazodó esteken a kortárs és klasszikus irodalomról és annak „céljáról”, az olvasás nyújtotta élményről és az olvasmányélmény keltette érzésekről beszélget a tinikkel az egyik legnépszerűbb, legolvasottabb írók egyike, Grecsó Krisztián. Garantáljuk, hogy erről az irodalomóráról egyik tini se szeretne lemaradni!

 

Ajánlott korosztály: 14-18 év

Mikor: havonta egyszer szerdán 11:00-tól

Ha tetszett, érdemes kipróbálni ezt is: Hangulat Junior

 

cifra_palota_004_c_palyi_zsofia_mupa.jpg

 

Jolly Joker az egész családnak: Cifra Palota

Ha az öcsi dobolni szeretne, a huginak táncolni lenne kedve, míg a nagyok inkább kreatívkodni vágynának, ember legyen a talpán, aki olyan programot talál, ahol mindenki megtalálja a számítását. Van egy jó hírünk! A minden vasárnap délelőtt megrendezett Cifra Palotán mindez és még sokkal több is van, így az egész család egy helyen szórakozhat. Ráadásul mindezt ingyen, hogy senki ne maradjon ki a jóból!

 

Ajánlott korosztály: 0-12 év

Mikor: minden vasárnap 10-13 óra között

 

cifra_palota_001_c_palyi_zsofia_mupa.jpg

Holland művészek a vásznon – Vermeertől Verhoevenig

Holland művészek a vásznon – Vermeertől Verhoevenig

Holland művészek a vásznon – Vermeertől Verhoevenig

Festői utazás Hollandia fővárosába? Bizony, az Európai Hidak zseniális művészeinek köszönhetően Amszterdamba repülhetünk számos klasszikus zenei, jazz- és popkoncerttel, de a kultikus holland vonatkozású filmek se maradhatnak ki a fesztivál programjából. Filmes barangolásunk során nemcsak holland rendezők és operatőrök munkáit élvezhetjük, de a németalföldi festészet olyan nagy alakjait is megidézzük, mint Rembrandt vagy Vermeer.

ROAD MOVIE, WESTERN ÉS HOPPER

A sort szeptember 17-én a Párizs, Texas (Paris, Texas; 1984) című film nyitja, melynek rendezője Wim Wenders, operatőre pedig a legendás Robby Müller, aki Hollandia szülötte. A Párizs, Texas egy férfi utazásának, a világba való visszatérésének és egyben önmagára találásának története: az alkotók lélegzetelállító képekkel idézik meg a vásznon az amerikai road movie-k, westernfilmek jellegzetes hangulatát és Edward Hopper festményeinek összetéveszthetetlen világát. Amikor 1983-ban a forgatás elkezdődött, még nem volt kész a forgatókönyv, az író Sam Shepard úgy tervezte, hogy majd a karakterek fejlődése, megismerése szerint fejezi be a történetet. Végül egy másik munka miatt ott kellett hagynia a forgatást, így a jegyzeteit volt kénytelen elküldeni Wim Wendersnek arról, hogyan is kellene véget érnie a sztorinak. Az alkotás az 1984-es cannes-i fesztiválon Arany Pálmát nyert.

ULTRAMARINKÉK ÉS SÁRGA 

Holland utazásunk második állomására rögtön másnap, szeptember 18-án este érkezünk. Peter Webber filmje, a Leány gyöngy fülbevalóval (Girl with a Pearl Earring; 2003) sokak által ismert mozifilm, hiszen a címadó Vermeer-festmény titokzatos modelljét a népszerű Scarlett Johansson, a művészt magát pedig Colin Firth alakítja. A két főszereplő mellett Cillian Murphyt és Tom Wilkinsont is láthatjuk a vásznon. A forgatókönyv Tracy Chevalier regényén alapul, és nagyrészt fiktív. Már csak azért is szükség volt az írói fantáziára, mert bár összesen 36 Vermeer-festmény létezéséről tudunk, a modellek egyikét sem sikerült soha egyértelműen azonosítani. Chevalier-t a hálószobájában lévő másolat inspirálta, hogy megírja saját verzióját arról, hogyan is készülhetett a Leány gyöngy fülbevalóval című festmény. 

johannes_vermeer_1632-1675_the_girl_with_the_pearl_earring_1665.jpgJohannes Vermeer: Leány gyöngy fülbevalóval

Rembrandt mellett Jan Vermeer van Delft a holland aranykor másik legnagyobb festője, képeinek egyik legkarakterisztikusabb ismérve a színek tökéletes összhangja: az ultramarinkék és a sárga együttes használata. A film is a festő palettájáról kölcsönzi a színeket, így a jelenetek gyönyörű festménnyé állnak össze Eduardo Serra operatőr segítségével.

Griet (Scarlett Johansson) a filmben akkor inspirálta Vermeert a címadó festmény megalkotására, amikor stúdiójának ablakát mosta. Ez a filmbeli jelenet egy létező Vermeer-festmény, a Nő vizeskancsóval alapján készült, amely jelenleg a New York-i Metropolitan Museumban van kiállítva.

„A dráma egyik forrása a magába zárkózó festő, aki a tökélyre tör, és senkit sem bocsát be a maga világába – kivéve egyetlen személyt. De ez a személy, Griet, a szolgáló nem egyszerűen modell, hanem érzésekkel, vágyakkal teli ember is, aki sajátos metamorfózison esik át a művész világába való belépés következtében” – olvashatjátok a film ajánlójában is.

MINDEN IDŐK LEGDRÁGÁBBJA 

A Fekete könyv (Zwartboek; 2006) című filmmel folytatjuk utunkat: szeptember 24-én a háborús filmdrámák, thrillerek vagy Paul Verhoeven életművének kedvelői is megtalálják majd a számításukat. Az amszterdami rendező több műfajban is maradandót alkotott: dráma, történelmi film, thriller, akciófilm, de fantasy, sőt sci-fi is akad a művei között, a legtöbben talán a Robotzsaru, Az emlékmás vagy az Elemi ösztön kapcsán hallották a nevét. Műveinek legfőbb témái közé tartozik az erőszak és a szexualitás kapcsolata, valamint a lélek sötét oldalának ábrázolása.

A rendezőnek és Gerard Soeteman forgatókönyvírónak a Futás az életért (1977) című filmhez végzett kutatás során jutott eszébe a Fekete könyv ötlete. Közel 20 éven át írták a forgatókönyvet, és végül számos forgatókönyvi problémát oldottak meg azzal, hogy a főszereplő nő lett. A film valós eseményeken alapul, a világháborús Hágában játszódik: egy zsidó lány történetén keresztül mutatja be, hányféleképpen lehetett megélni, átélni, túlélni a német megszállást, a holokausztot és a világháborús eseményeket.

Érdekesség, hogy Carice van Houten holland színésznő – akit manapság a Trónok harca sztárjaként is megismerhettünk – például négy nyelven beszél folyékonyan a vásznon: héberül az izraeli jelenetekben, németül a náci katonákkal, angolul a kanadaiakkal és hollandul a film nagy részében. A körülbelül 16 millió eurós költségvetésű alkotás minden idők legdrágább holland filmje lett.

A MEGOLDÁS KULCSA

Az Európai Hidak eseménysorozat utolsó filmvetítésére szeptember 25-én kerül sor: Peter Greenaway Éjjeli őrjárat (Nightwatching; 2007) című alkotását nézhetjük meg, egy olyan trilógia első részét, amely holland mesterek munkáit dolgozza fel. (A második film a Goltzius és a Pelikán társaság (2012) volt, amely Hendrik Goltzius, a 16. század végi holland nyomdász és erotikus metszetek készítőjének életéről szól, a harmadik pedig még készül, és nem mást, mint Hieronymus Boscht állítja majd a középpontba.) Az Éjjeli őrjáratot Rembrandt azonos című festménye, az amszterdami Rijksmuseum gyűjteményének leghíresebb darabja ihlette.

the_nightwatch_rijksmuseum.jpgRembrandt: Éjjeli őrjárat

A forgatókönyv a festmény létrejötte kapcsán bűnügyi sztoriba kezd: a képen egy összeesküvést fedezhetünk fel, és a megoldás kulcsa a kép részleteiben van elrejtve. A film Rembrandtja – Martin Freeman (A hobbit, Világvége) – sikeres, jómódú művész, egyben pedig nyomozó. Ráadásul a festőművész szakmai és szerelmi életébe is betekintést nyerhetünk Reinier van Brummelen holland operatőr kameráján keresztül, aki egyedi fényjátékkal emeli ki a szereplőket.

Ahogy azt már megszokhattátok, a filmvetítések házigazdája most is Réz András filmesztéta lesz. A vetítéseket megelőző és az azokat követő beszélgetések magyar nyelven zajlanak. 

Bővebben ide kattintva böngészhettek a fesztivál teljes kínálatából.

Utazzatok velünk Amszterdamba!

süti beállítások módosítása