A jazz popzenéje, a swing a rádió „aranykorának” köszönhetően az 1930-as években hihetetlenül népszerűvé vált az Egyesült Államokban. Egy-egy előadó igazi sztár lett, a zenekarok Hollywoodi filmekben szerepeltek, sőt a műfaj királya, Benny Goodman zenetörténelmet írva 1938. január 16-án a Carnegie Hallban koncertezhetett.
Benny Goodman - "Songborn"
forrás: www.thevernacular.org
A zenei gyorstalpalót érdemes azzal kezdeni, hogy egy kicsit a helyére tesszük a swing jelentését. A jazzes lüktetésre a beat és az off beat összhangjára, és az ebből kialakuló „lebegő” ritmikára vonatkozó szakkifejezés. A jazzisták szóhasználatában nemcsak egy ritmust jelentett, hanem egy meghatározhatatlan, de mégis azonnal felismerhető lüktetést is. A szót használják az 1930-as évektől a negyvenes évek elejéig tartó jazztörténeti stíluskorszak jelölésére, és így hívják az ekkor kialakult zenei műfajt is. Eleinte kisegyüttesek játszották sok improvizációval, majd 1935 tájékán megjelentek a 15-20 fős big bandek, ahol a komponálás és a hangszerelés elkerülhetetlen volt. Érdekesség, hogy történelmileg a swing kifejezés nem kapcsolódott a swing korszakhoz, akkoriban nem is használták gyűjtőfogalomként. A táncművészetben pedig a swing magába foglalja mindazokat a táncokat, amelyek – elsősorban az USA területén – az 1920-50-es évek között alakultak ki, és az akkor divatos klasszikus jazz, swing zenére táncolták. A legismertebb ezek közül a Lindy Hop, akkor lett népszerű, amikor a Savoy (harlemi táncterem) egyik biztonsági embere, Herbert „Whitey” White a legjobban táncoló törzsvendégekből bemutató csapatot szervezett, amely a „Whitey's Lindy Hoppers” néven vonult be a tánctörténetbe. Elképesztő tánctudásukról az alábbi videóban győződhetünk meg.
„A közönség táncolni vágyó és hallgatni óhajtó része egyaránt hozzájárult a műfaj fenomenális népszerűségéhez. Ez a fajta új népszerűség lehetővé tette, hogy a sikeres zenekarok délelőtt a nagyvárosi mozikban matinékat tartsanak. Példátlanul tumultuózus jelenetek zajlottak le néhány ilyen koncert alkalmával, amikor a főleg tizenéves közönség a széksorok között táncolni kezdett, és nem ritkán tönkre is tette ezzel a berendezést. Ezt nyugodtan tekinthetjük a tinédzser popkultúra előfutárának, amely igazán úgy húsz évvel később vált elterjedtté.”*
És hogy kik voltak azok a zenészek, akik ekkoriban megőrjítették a közönséget? A legnépszerűbb együtteseket Glenn Miller, Benny Goodman, Tommy Dorsey, Artie Shaw, Duke Ellington és Count Basie vezették.
A „swing-király”, vagyis Benny Goodman volt az, akinek 1935-ös koncertturnéjától datálódik a swing aranykora. Már 20 évesen a tipikus New York-i szabadúszó muzsikusokhoz hasonlóan ő is stúdiókban dolgozott, kisebb zenekart vezetett. 1934-ben az NBC új szombat esti műsorába, a „Let’s Dance”-be együtteseket keresnek. Felkérte Gene Krupát, hogy dobosként csatlakozzon a zenekarához, amelynek dalait ekkor már Fletcher Henderson komponálta és hangszerelte. A rádióműsoron keresztül egyre nagyobb rajongótáboruk lett, hat hónappal később pedig már el is indultak a mára stílusteremtővé vált országos turnéjukra. A stílus és Goodman sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy Amerika legbefolyásosabb impresszáriójának – Sol Hurok – felkérésére 1938. január 18-án a „zene templomában” a Carnegie Hallban játszhatott, ott, ahol addig jazz-zenekar még sosem léphetett színpadra.
A swing aranykorának a második világháború vetett véget. Sok zenész bevonult katonának, a nagy létszámú zenekarok utaztatása költségessé vált. Később megjelent a bebop és a rock and roll, ami végleg átvette a zenében a vezető szerepet. A ’20-as, ’30-as, ’40-es évek jazz-zenéje a napjaikban azonban újra reneszánszát éli. Aki kíváncsi arra, hogy hogyan éled újjá a stílus napjainkban, annak augusztus utolsó hétvégéjén a Müpában a helye. A New Orleans Swingfesztiválon a magyar együttesek mellett fellép Ella Fitzgerald és Sting egykori zenésztársa, Scott Robinson, valamint a hétévesen már Louis Armstronggal játszó Enrico Tomasso is.
Louis Armstrong és Enrico Tomasso
*Forrás: Kerekes György - Pallai Péter - Zipernovszky Kornél: A jazz évszázada
Jazz: marking time in American culture, Viriginia University