Június 1-jén ismét buli lesz a város talán legextrémebb koncerthelyszínén, vagyis a Müpa mélygarázsában! Minden eddiginél több zenekar jelentkezett az immáron negyedik alkalommal meghirdetett Garázsband Fesztiválra, ahol ezúttal a 21 Gramm Akusztik, a Gidnim’Rém, a Peer Pressure, a Rien du Sol és a Verőköltő mutatkozhat be. Ismerjük hát meg őket kicsit közelebbről!
Mutasdbe a zenekart és a tagokat pár szóban:
Urbán Bence: Maga a Gidnim’Rém egyszemélyes projekt. 2005-ben kezdtem gagyi zenéket írogatni, a nevet 2006-ban vettem fel hozzá. Az évek során megtanultam alapszinten több hangszeren játszani, hangot rögzíteni magamnak tűrhető minőségben, aztán jöttek sorra a felvételek. Most a koncertre gitározni Gonda Szabi csatlakozik be, dobolni pedig Szepesi András, akikkel több zenekarban játszottam együtt korábban (pl Nyilas Reni & Ők, Bódvaszilas sessions). Anno a debreceni Rocksuliban próbáltunk egy másik zenekarommal, és mentünk
koncertezni közösen más helyi bandákkal együtt, akikkel egész hamar jó viszonyba kerültünk. Lényegében kialakult egy kb 15 főnyi zenészt tartalmazó baráti társaság, amiből több szerelemprojektet verbuváltunk. Innen szoktunk összeverődni koncertekre is, mikor épp ki ér rá.
Honnan jött a zenekar neve?
Milyen fontos állomásai voltak eddig a zenekar életének?
- Roppant fontos esemény: Amikor először koncerteztünk zenekarként.
- Még tök jó esemény: amikor a Szimpla kertben vettem fel a miarosseb című albumot.
- Albumok: van pár kislemez (Villany vol 1, Polc, Zefir,), egy majdnem nagylemez (miarosseb), és egy közös kis szivemcsücske Képzeletbeli baráttal (Gallyak).
Ki a zenei ikonod, akire felnézel?
Nehéz egyet kiválasztani, a teljesség igénye nélkül mondok 5-öt: Tom Waits, Les Claypool, Danny Elfman, Louis Cole, Trent Reznor
Milyen zenék/zenekarok inspiráltak a zeneszerzésben?
Akik valami miatt lekötik a figyelmem. Nagyon hosszú a lista, de néhány példa az előzőek mellé: 12 Stone Toddler, Igorrr, Mr Bungle, Battles, Tomáš Dvořák, Thomas Newman, Radiohead, Hiperkarma, Alain Johannes, régi számítógépes játékok zenéi, 30y, Brad Mehldau, That 1 Guy, St Vincent,
ésatöbbi.
Első koncert, amin részt vettetek:
2012 szeptemberében a debreceni Sikk klubban játszottunk egy rövidet. Hallgatóságként az első belépős koncert amire emlékszem, hogy elvittek, a Djabe volt valamikor a kilencvenes évek végén.
Melyik zenekar/zenész előtt lépnél fel nagyon szívesen? (engededd el a fantáziádat nyugodtan)
Nagyjából bárki előtt, akinek a közönsége nem menekül ki tőlünk.
Kedvenc saját számod, ami biztosan elhangzik június 1-jén is?
Flaszter Galaxis
Van bármi színpadra lépés előtti rituáléd, szerencsét hozó tárgyad, babonád?
Nincs.
Mi szerinted a legjobb a zenélésben?
A helyemen érzem magam.
Június 1-jén tehát irány a Müpa mélygarázs, ahol Bencével is találkozhatsz! A sorompók 18.30-kor nyílnak, a buli pedig továbbra is ingyenes. Addig is, hangolódjatok a bulira a Müpa tematikus Spotify playlistjével, amin a Rien du Sol dalai is helyet kaptak!