Egy kulisszák mögött szövődő, meglepő fordulatokat tartogató barátság, egy zongora, aminek személyisége van, és a zene mágikus ereje. Ezekről szól a Müpa idei karácsonyi kisfilmje, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a mostani kihívásokkal teli időszakban még életbe vágóbbak a kulturális élményekkel és művészettel teli pillanatok. Hiszen a művészet felemel, általában képletesen, de néha szó szerint is. És hogy hogyan lehetséges mindez? Elárulunk néhányat az ünnepi kisfilmhez kapcsolódó érdekességekből, és beavatunk benneteket pár kulisszatitokba.
Fotó: Bicskey Míra a karácsonyi kisfilm forgatásán © Posztós János
Kettő a kislány
Idei karácsonyi meglepetésfilmünk segítségével most egy varázslatos, de magányos zongora és egy zenélni vágyó kislány megkapó történetét ismerhetitek meg Szász Attila rendezésében. A főszereplő kislányt Bicskey Míra alakítja – aki művészcsaládból érkezik, így a színészet szeretetét és a kultúra iránti fogékonyságát mondhatni örökölte szüleitől –, ám tartozunk egy vallomással a szerepét illetően: Míra nem volt egyedül erre a nagy feladatra. A filmben hallható darabot, amiről egyébként lesz még szó, természetesen megtanulta eljátszani, de a többnapos forgatás során rajta kívül még egy hasonlóan tehetséges kislánnyal, Beke Tündivel is együtt dolgoztunk. A kézközeli felvételek egy részén így valójában az ő keze és zongorajátéka látható. Azt persze nem áruljuk el, melyik képkockán ki szerepel, de vállalkozó kedvű nézőink akár meg is próbálhatják kitalálni.
Fotó: Kézdublőrünk, Tündi a karácsonyi kisfilm forgatásán © Posztós János
Illúziókeltés mesterfokon?
A filmben a már említett két kislány és az apukát alakító Vajda Milán mellett van egy harmadik (negyedik?) igen fontos szereplő, ez pedig nem más, mint a saját személyiséggel rendelkező zongora, amely attól különleges, hogy képes „életre kelni” és „magától” megszólalni. Nade hogy is van ez? Létezik olyan zongora, amely külső beavatkozás nélkül játssza akár Liszt legkedvesebb karácsonyi dallamait? Nos, igen is, meg nem is… A filmben látható mesés és meglepő képsorokat az alkotók egy hangszerkülönlegességgel, az úgynevezett magától játszó zongorával (disklavier) rögzítették, amely ritkaságnak számít, és amelyből legjobb tudomásunk szerint csak pár darab van az országban. Ez a szerkezet nemcsak az előre felvett hangot tudja visszajátszani, de távirányítással is működtethető, így egy gombnyomásra előcsalogatható belőle bármilyen betáplált zene. És ha már így lelepleztük a zongora titkát, azt is eláruljuk, hogy ez a „varázslat” a forgatás során a kislányokkal foglalkozó zongoratanárnő, Róka Andrea közreműködésével valósulhatott meg.
Liszt Ferenc kezei és a Karácsonyfa-ciklus
Makacsul tartja magát a bizarr legenda, amely szerint Liszt Ferenc zongoravirtuozitásának az lehet a magyarázata, hogy a komponista elvágatta, esetleg kiműttette az ujjai között található hártyás szövetet. Ám többek között az egyik legtekintélyesebb kutató, Alan Walker a Liszt-monográfiájából ma már tudható, hogy ennek a tévhitnek semmilyen alapja nincs, épp ellenkezőleg: Liszt nemcsak elutasította a műtétet, de egyenesen önsanyargatásnak és barbárságnak tartotta azt, és másokat is igyekezett lebeszélni róla. Így amikor egyik tanítványa, Johanna Wenzel hozzá fordult tanácsért a beavatkozással kapcsolatban, a komponista a következőt felelte neki: „Nyájas soraira válaszolva mélyen esdekelve kérem Önt, ne gondoljon többé a barbár ujjoperációra, és inkább játsszon élete végéig minden oktávot és akkordot hibásan, semmint hogy ilyen bolond merényletet kövessen el kezei ellen.”
Ugyanakkor tény, hogy Liszt az átlagosnál nagyobb távolságokat tudott lefogni a zongorán, és sokak számára kifejezetten nagy kihívást jelent eljátszani a műveit. Különösen nagy feladat lehet ez a gyerekeknek, akik egy bizonyos kor alatt természetszerűleg nem érnek át annyi billentyűt az ujjaikkal. Éppen azért dolgozta át a Solaris zenekar alapítója, Erdész Róbert a filmben megszólaló műveket – a Karácsonyfa-ciklus Psallite és Adeste Fideles címet viselő darabjait, amelyeket a 70 esztendős Liszt egyébként kisunokájának Danielának írt –, hogy azokat Míra és Tündi is biztonsággal és tökéletesen el tudja játszani a forgatáson. A végeredmény pedig magáért beszél, ha még nem tettétek, győződjetek meg róla magatok is!
A történet, az érzelmek és a filmrendező
Eddigi összes nagyjátékfilmje szép szakmai és közönségsikernek bizonyult, és lassan nehéz lesz számontartani az alkotásokkal bezsebelt hazai és nemzetközi díjait. Szász Attila elsősorban kosztümös, történelmi témákat is erősen felvillantó filmjeivel (Örök tél, A berni követ, Félvilág) robbant be a köztudatba, pedig eredetileg nem is rendezőnek készült. Ugyan már gyerekkorában is tudta, hogy ezzel szeretne foglalkozni, de először produceri tanulmányokat folytatott, azután többek között mozis újságíróként és a filmforgalmazásban dolgozott, míg végül a reklámszakmában vált elismert alkotóvá. Nagy szerencsénkre azonban az elmúlt években az érzékeny karakterábrázolást és az érzelmek széles skáláját megmutató játékfilmek rendezésében is kipróbálta magát, a siker pedig nem maradt el. Egy interjúban azt mondta, azt szeretné visszaadni a nézőknek, amit ő is kapott a filmtől: elsősorban az érzelmekre szeretne hatni – a giccset nagy ívben kerülve. A Müpa karácsonyi kisfilmjének megrendezését saját bevallása szerint éppen azért vállalta, mert megfogta a sztori egyszerűsége és tisztasága.
Bepillantás a kulisszák mögé… vagy inkább alá?
Valószínűleg nincs olyan lelkes koncertlátogató, akiben még ne merült volna fel, hogy mi történik, miután a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem kiürül, és a közönség hazamegy. A csak a kiváltságosok által látogatható területekre mindenki szívesen bekukucskálna, ami nem csoda, hiszen rengeteg izgalmas szeglete van az épületnek. Olyannyira, hogy ezeken a helyeken még a Müpa dolgozóinak is mindig akad valami felfedezésre váró újdonság! A kisfilm ötlete például egy házbejáráson született, ahol a Müpa marketingvezetője, Récsán Gábor először szembesült a többszintes tárolókban sorakozó, „fellépésre váró” zongorák nem mindennapi látványával. A képből aztán sztori, a sztoriból forgatókönyv, majd film kerekedett, amelynek a segítségével mindenki bekukkanthat a Müpa színpada alá. Hiszen a különleges kisfilm nem a nézőtérre és a színpadra invitálja a nézőket, hanem arra az „üzemi területre”, ahol minden kezdődött, és ahol estéről estére müpás kollégák egész csoportja szokott sürögni, cipekedni, és a koncertek végével biztonságba helyezni a nagy becsben tartott hangszereket. A teljes igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a hangversenyzongorák valójában nem őriznek fényképeket a kuckójukban, de ennyi játékosság – különösen az ilyen nehéz időkben – belefér, nem igaz?