Az idén ötéves, indie folk alapokról induló, később az akusztikus iránytól eltávolodó Platon Karataev már az első albumával is rekordokat döntött, a For Her dalait többmillióan streamelték Spotifyon, Atoms című, második anyaguk pedig egyenesen a HOTS, vagyis a hazai szakma által a nemzetközi színtéren leginkább piacképesnek tartott előadók listájának élére repítette őket. A banda gőzerővel dolgozik a harmadik lemezén, amelyről legelőször a Müpa közönsége hallhat dalokat. A két frontemberrel, Czakó-Kuraly Sebestyénnel és Balla Gergellyel beszélgettünk.

 Fotó: Platon Karataev © Wertán Botond, Vadas Géza

Kezdjük rögtön egy aktualitással! Két angol nyelvű lemez után a közelmúltban kijöttetek egy magyar nyelvű dallal. Mi változott?

Balla Gergely:  Több oka is van annak, hogy kezdetben kizárólag angol nyelvű dalokat írtunk: egyrészt mi magunk is legnagyobbrészt angol nyelvű számokat hallgattunk, és – mivel a minket ért hatások erősen befolyásolják az alkotásainkat – a legkönnyebben ezen a nyelven tudtunk megszólalni. Ráadásul kezdetben kissé műfaj- és karakteridegennek éreztük az indie folkos vonalat magyar szövegekkel társítani, amiben az is közrejátszott, hogy az angol nyelvet prozódiai okokból sokkal könnyebb a zenénkre alkalmazni. Emellett pedig kétségtelenül volt bennem egyfajta mentális blokk is, ami miatt elképzelhetetlennek tartottam, hogy a nyelvet olyan magas szinten művelő szellemi óriások, mint Pilinszky János vagy Weöres Sándor után méltó szövegeket tudnék alkotni. Ez a blokk viszont tavaly márciusban feloldódott, akkor elkezdtek magyarul jönni a sorok, és így már teljesen más minőségben tudok kapcsolódni a dalokhoz, ami katartikus élmény.   

Czakó-Kuraly Sebestyén: A prozódiával kapcsolatban még annyit tennék hozzá, hogy az általunk képviselt dallamvilághoz valóban sokkal nehezebb harmonikusan társítani a magyar nyelvet, hiszen annak a jellegzetes karakterjegyei, a sok szótagból álló, markáns hangzású szavak miatt összetettebb feladat egy ritmikai szempontból is jól működő magyar szöveget létrehozni. De nagyon boldog vagyok, hogy Gergőnél átszakadt ez a gát, és úgy érzem, olyan dalok születtek, amelyekben a szöveg és a dallam megtámasztja egymást, és egységet alkot.

A külföldi közönség megszólítása nem is volt elsődleges szempont az angol nyelvű lemezek megírásakor?

BG: Bár nagyon szeretünk külföldön turnézni, nem azért ír(t)unk angolul, hogy a nemzetközi színtéren jól tudjunk érvényesülni. Általánosságban elmondható a zenekarról, hogy semmit nem azért csinálunk, hogy megfeleljünk valamilyen elvárásnak. A mi esetünkben ez pont fordítva van: olyan zenét írunk, amit száz százalékig önazonosnak érzünk, és ami mögé teljes mértékben be tudunk állni, vagyis nem igényeket szeretnénk kiszolgálni, hanem megtalálni azokat, akik éppen arra fogékonyak, amit mi tudunk adni. Ahogyan az angol nyelvű dalok esetében sem gondoltunk arra, hogy azokkal külföldön jól lehet turnézni, most a Partért kiáltó esetében sem az volt az alkotás motivációja, hogy ezzel majd hatékonyabban elérhetjük a magyar közönséget.

Ezek szerint nem is tartotok attól, hogy az új dal és lemez nem jut el a külföldiekhez vagy nem tetszik majd nekik?

CzKS: Ettől egyáltalán nem félünk, mivel úgy hisszük, a külföldi közönségünknek akár izgalmas is lehet ez a különleges, számukra egzotikus nyelv, ami a zenekar hangzásvilágával nagyon jól működik. A világzenében egyébként megszokott és természetes, hogy a dalok az alkotók anyanyelvén szólalnak meg, kicsit mi is úgy gondolunk a magyar dalainkra, mint azokra a világzenékre, amelyeket anélkül is tudunk élvezni, hogy értenénk őket. 

BG: Ám hogy mégse vágjuk el teljesen a külföldi szálakat, azt tervezzük, hogy pár dalt kiadunk angolul is, és ebben a projektben most egy műfordító segít minket. Ez egy nyíltan felvállalt és tudatos kompromisszum, hogy valamelyest megmaradjon a nemzetközi jelenlétünk.

A tudatosság egyébként is elég jellemző rátok. Úgy tudom, hogy a „rocksztárságról” is másképp gondolkodtok, mint a többség.

BG: Sebő és én pszichológus végzettséggel rendelkezünk, és rendkívül fontosnak tartjuk, hogy időt és energiát szánjunk a belső munkára. A színpadon kívül is nagyon erős és tudatos jelenlétre törekszünk, és több olyan technikát alkalmazunk a hétköznapokban, amelyek segítségével tudatmódosító szerek nélkül is könnyen el tudunk mélyülni az alkotásban vagy éppen fel tudjuk dolgozni a minket ért élményeket. Ilyenek például az autogén tréning vagy a meditáció, de szokásunk az is, hogy a koncertek előtt, a ráhangolódást segítendő egy-egy imaginációs ülés keretében, együtt képzeljük el, hogy mi fog történni a színpadon.

CzKS: Azért ezt nem úgy kell elképzelni, mintha egy straigth edge zenekar lennénk, magától értetődő, hogy mi is bulizunk néha, és olykor nálunk is megborul a sörösüveg, de nem ez az, ami általában jellemzi a zenekart. Laciban és Somában (az együttes basszusgitárosa, Sallai László és a dobos Bradák Soma, a szerk.) – akik most nincsenek itt, de róluk is mindenképp ejtsünk szót – is megvan a törekvés az egyensúlyra, a mentális és lelki tisztaságra, de időnként persze mindannyian el tudjuk engedni magunkat. 

BG: Igen, senki ne gondolja, hogy minden napot öt perc levitálással kezdünk, inkább csak igyekszünk megvalósítani egy fokozottabb jelenlétet a mindennapjaink során. Hiszen az alkotáshoz mindenképpen merülni kell, de nem mindegy, honnan indulunk, a felszínről vagy már egy tudatosabb állapotból.

 
Fotó: Platon Karataev © Platon Karataev official

A mélység visszatérő fogalom nálatok, és azt is mondják a dalaitokra, hogy a magány zenéje. Egyetértetek ezzel?

CzKS: Ez bizonyos szempontból megállja a helyét, mert úgy gondolom, a mi zenénket (a koncertektől eltekintve) a legkényelmesebben talán nem társaságban hallgatja a közönség. Például nehezen tudom elképzelni, hogy egy házibuliban valaki betegye a Partért kiáltót. És az is igaz, hogy a zene magja Gergőnél és nálam is magányban születik, ugyanakkor van ebben egy kis ellentmondás is, hiszen pont ez a magány a közös élményünk, ebben leszünk egyek. 

BG: Szerintem ebben a magányban van valamiféle egymásra tekintés vagy egymásra találás, és a közönség visszajelzéseiből azt érezzük, hogy a dalainknak közösségteremtő és megtartó ereje is van. A zenekar kapcsán már a mottómmá vált, hogy a lehető legszemélyesebben beszéljünk a legegyetemesebb kérdésekről, a magány érzését pedig mindenki megtapasztalja, ezáltal válik univerzális élménnyé. 

Az első lemezetek szerelmi tematikája után a másodikon már egzisztenciális kérdéseket boncolgattatok. A készülő harmadik albumról mit lehet tudni?

BG: Szokták mondani, hogy az első lemez zsigerből jön, a másodikat lendületből hozza a zenekar, a harmadik pedig vízválasztó. A mi esetünkben ez majdhogynem szó szerint is érthető, hiszen a teljes anyagot uralja és körülöleli a víz, mint az egység jelképe. Tematikájában inkább a második album folytatásának tekinthető, és zeneileg sem lesz akkora ugrás az Atomshoz képest, mint amekkorát az jelentett a For Her után, de a lemezen minden dal magyar nyelvű, ami mindenképpen jelentős változás.

CzKS: Lesznek grandiózus, nagyot robbanó dalok, lesz pár hozzánk mérten könnyedebb darab, készülünk egy kórusdallal és pár csendesebb darabbal is, szóval nagy íveket járunk majd be az új albummal. Nagyon büszkék vagyunk rá, és alig várjuk, hogy megmutassuk a közönségnek!

Jól tudom, hogy a Müpa nézői kaphatnak először ízelítőt az új lemez dalaiból?

BG: Igen, ez így van! A Partért kiáltót már ismerhetik, akik követnek minket a közösségimédia-felületeinken, de az új lemez több dalát kifejezetten a Müpa-koncertre tartogatjuk. Bizonyos tekintetben nagyobb is rajtunk a nyomás, mint általában, hiszen azt szeretnénk, hogy a közönségnek a hely szelleméhez méltó élményben legyen része. 

CzKS: Ez a koncert nem csak az új dalok miatt fontos számunkra, hanem azért is, mert a Müpában színpadra állni minden zenekar életében mérföldkőnek számít. Rengeteget próbálunk, izgatottan várjuk, hogy birtokba vehessük a Fesztivál Színházat.

Augusztus utolsó napjaiban hivatalosan is elindult a Müpa 2021/22-es évada, mégpedig nem is akárhogyan! A három napos JazzTime fesztivál mellett vasárnap napjaink legnépszerűbb szopránja, Anna Netrebko előadásában hangzott fel Puccini legismertebb operája, a Tosca. Az est sikerét jelezte az is, hogy még az amerikai filmsztár, John Travolta is csak szuperlatívuszokban tudott nyilatkozni a művésznő lehengerlő előadásáról. 

A szeptember is hasonlóan izgalmasnak ígérkezik majd, egymásnak adják majd a színpadon a jobbnál jobb produkciók: szóló zongoraesttel tér vissza az első Müpa Home Live koncert főszereplője, Vikingúr Ólafsson, a Williem Christie vezényelte Ensemble Les Arts Florissant egy Händel oratóriumot hoz el, Fishcer Ivánt pedig tőle nem megszokott módon, ezúttal nem a Fesztiválzenekar, hanem a Konzerthausorchester Berlin élén láthatja a közönség. 

A könnyedebb műfajok kedvelőinek is tartogat ám csemegéket az őszi hónap: először játszik a Müpában az egyik legfelkapottabb fiatal hazai zenekar, a Platon Karataev, visszatér a blues hazai nagykövete, Little G Weevil, ráadásul nem is egyedül, hiszen zseniális zenésztársakat hívott meg vendégül. Az improvizatív gitárjáték mestere, Snétberger Ferenc vadonatúj műsorral készül, a hatvanöt éves német énekes és szórakoztatóművész, Friedrich Liechtenstein pedig jazzes, popos triójával érkezik.

A Müpa impozáns épülete mindig kifogyhatatlan témát ad a fotósoknak, az ide érkező vendégeknek és művészeknek is. Az Instagramon például több mint 23 ezer posztban jelenik meg a mupa hashtag. De van még egy csoport, akik előszeretettel választják a Müpát. A Budapesten forgató filmsztárok szabadidejüket is szívesen töltik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, Jeremy Irons visszatérő vendég volt a Komor Marcell utcában, a minap pedig John Travolta tapsolt állva a ragyogó operaénekesnőnek, Anna Netrebkónak. De a Müpa mint épület is gyakran "vendégszerepelt" a filmvásznon: az elmúlt évek során ugyanis számos hazai és külföldi filmprodukcióban tűnt fel az intézmény jellegzetes homlokzata, de a szemfülesek akár az előcsarnok oszlopait vagy épp az Üvegterem összetéveszthetetlen lámpatesteit is kiszúrhatták egy-egy képkockában.  A kevésbé sasszeműeknek segítünk egy picit az alábbi listával.

 A Müpa tereiben már lassan megszokott jelenség a filmes stábok sürgése-forgása. 
Fotó: Posztós János, Müpa

Strike Back - Válaszcsapás

Az összesen hét évadot megélt amerikai-brit akciósorozat, a Válaszcsapás két évada is Magyarországon forgott. A negyedik évad során számtalan budapesti helyszín megjelenik, és leggyakrabban fel is robban. Így járt például egy 47-es villamos, de a Liszt Ferenc Repülőtéren se maradt kő kövön.  Ekkor történt az is, hogy a forgatás 3 napján ENSZ székház "szerepét játszó" Müpa üvegajtaján nemes egyszerűséggel áthajtott egy páncélautó. A művelethez a filmszakmában használatos cukorüveggel helyettesítették az épület üvegtábláját, de a kavalkád még így is felkeltette a környéken lakók figyelmét, akik a helyi kapitányságon aggódva jelentették, hogy a Müpa épülete előtt óriási a fennforgás. A munkatársak végül biztosították az odatelefonáló rendőröket, hogy minden a legnagyobb rendben van, ez is csak egy újabb nap az irodában.

A Strike Back stábja is meglepődött, hogy engedélyt kaptak az őrült kaszkadőrjelenetekre a Müpában

Mentőexpedíció (The Martian)

Talán az egyik legnagyobb volumenű forgatás, ami a Müpában zajlott, Ridley Scott 2014-ben készült szuperprodukciója, a Mentőexpedíció volt. A hollywoodi sztárokat felvonultató stáb egy teljes napra elfoglalta az épületet és a felszíni parkolót. A Kínai Nemzeti Űrügynökséggé avanzsáló Müpa premier plánban megcsodálható a 81. percben, háttérben a Rákóczi-híddal. 

Az amerikai stáb még a telet is a Müpa elé varázsolta egy jelenet erejéig
(részlet a Mentőexpedíció című filmből)

A jelenetben látható hó is a filmesek varázslata volt, ami annyira élethűre sikeredett, hogy több kollégát is sikerült megtéveszteniük vele, akik azt hitték, végre megérkezett az igazi tél. Kicsit már szemfülesebbnek kell lenni, hogy az Üvegtermet is kiszúrjuk: ezúttal a megszokott Hangulatkoncertek helyett az űrügynökség irodájának adott helyet.

A Kínai Nemzeti Űrügynökség vezetőjének irodájában játszódó részeket az Üvegteremben vették fel
Forrás: Intercom

Pesti Balhé

Lóth Balázs akció-vígjátékában, a Pesti Balhéban egy fordított képrablás szemtanúi lehettek a nézők. A Mészáros Béla, Szabó Simon és Reviczky Gábor főszereplésével készült produkció 2019 májusában forgatott a házban, amikor az emeleti Előcsarnok és a mélygarázs is az őrületes képrablás egyik helyszínévé változott.

Alvilág

A Balsai Móni és Schmied Zoltán főszereplésével készült krimisorozat, az Alvilág sem tudott ellenállni a Müpának. Ujj Mészáros Károly rendező ugyanis épp a Müpa előtt telente felállított jégpályát szemelte ki az egyik jelenthez. Sőt, a mélygarázs itt is szerepet kapott, hiszen egy izgalmas, lövöldözéssel teli jelenet éppen ott játszódott.

A csillagok különleges együttállása szükséges ahhoz, hogy nagy jubileumok egy évre essenek. A Pécsi Balettnél az elmúlt évben ezt a különleges alkalmat egy különleges előadással ünnepelték.  A társulat ugyanis 60., a Vasarely Alapítvány pedig 55. évfordulóját ünnepelte, miközben a kettőjüket összekötő pécsi születésű Victor Vasarely éppen 115 éve született. Ennek eredménye pedig az első Bartók Tavaszon manifesztálódott, mikoris május 28-án bemutatták a Vasarely-etűdöket.

A Vasarely-etűdök a Bartók Tavaszos premier után újra látható lesz a Müpa műsorán
Fotó: Kállai-Tóth Anett, Müpa

Elsők az elsők közt

1960 augusztusa úgy került be a magyar tánctörténelembe, mint az év, amikor a Balettintézet végzős osztályából megszületett az első hazai modern balettegyüttes. Bár Eck Imrének nem volt nagy tánctapasztalata, ez nem gátolta meg abban, hogy nagyot merjen álmodni: kilépni a klasszikus orosz balett korlátai közül és a jelen történéseire és problémáira reflektáló, a megszokottól eltérő formavilágú, modern táncdarabokat színpadra állítani. 1961. január 3-án debütált a Pécsi Nemzeti Színházban a BALETTEST. Eck három részből álló koreográfiáját Szokolay Sándor, Vujicsics Tihamér és Hidas Frigyes zenéjére táncolták. A fogadtatás ugyan vegyes volt, de visszavonhatatlanul elindult valami a magyar táncéletben, amely nemcsak meghatározta, de formálta is a jövő táncszféráját.

Eck Imre: Az iszonyat balladája (1961, Eck Imre, Bretus Márta, Tóth Sándor, Árva Eszter)

Korszakos vezetők, vezető korszakok

Egy együttes életében mindig meghatározó az igazgató személye. Az ő szemlélete, látásmódja, művészi kreativitása nemcsak a produkciók, de a benne résztvevő táncosok – és rajtuk keresztül a táncszakma – alakulását is befolyásolja. Ennek megfelelően a balett-társulatoknál bevett szokás, hogy a különböző korszakokat az éppen a tisztséget betöltő személyhez kötik. Eck vezetése alatt a Pécsi Balett nemcsak itthon, de a nemzetközi táncszíntéren is kivívta magának a szakma és a közönség figyelmét. Az őt követő Tóth Sándor igazgatása alatt egy új vonulat indult el a balett életében, amelyben fiatal tehetségek és vendégkoreográfusok is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. 22 év után 1992-ben Herczog István vette át a stafétát, aki a Pécsi Művészeti Szakközépiskola növendékeiből és Európából szerződtetett fiatal táncosokkal frissítette fel az együttes vérkeringését. Őt előbb Keveházi Gábor, majd később Egerházi Attila követte, akik a „legenda folytatódik” szlogent szemük előtt tartva a társulat régi művészi koncepciójának visszaállítását tűzték ki célul. 2005-ben aztán az a Vincze Balázs került az igazgatói székbe, aki nem kisebb feladatot tűzött ki maga elé célul, mint megteremteni a balett önállóságához szükséges feltételeket.

Az önállósodás rögös útja

1960-ban a balett a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként jött létre, és ennek megfelelően a táncbemutatók mellett a színház zenés előadásaiban is helyt kellett állnia az együttesnek. Ez a kettős szerep azonban nemcsak fizikailag, de mentálisan is extra terhet rótt a táncosokra, hiszen a tánckari és a balettművészi feladat teljesen más szakmai felkészülést kíván. Végül 2017. január 1-je lett a nap, amikor a Pécsi Balett a Zsolnay Kulturális Negyed rezidens balettegyütteseként, már mint önálló társulat folytathatta a szakmai munkát. „Életem egyik legszebb napja, együttesvezetői munkám csúcsa ez a színháztörténeti pillanat. Fantasztikus érzés, hogy 56 év után sikerült beteljesítenem Magyarország első modern balettegyüttesének sorsát” – mondta akkor meghatódva Vincze Balázs, aki az igazgatói pozíciót Uhrik Teodórának átadva művészeti vezetőként folytatta a munkát az immáron önálló Pécsi Balettben.

Vincze Balázs 11 évig dolgozott a társulat önállóságán, mígnem végül 2017-ben az együttes a Pécsi Nemzeti Színháztól függetlenedve megkezdhette az igazi önmegvalósítást

Uhrik Teodóra: A híd a múlt és jelen között

A Pécsi Balett az elmúlt hat évtizedben sok változáson ment keresztül azóta, ám egy biztos pontja mindig volt az együttesnek Uhrik Teodóra személyében. A Kossuth- és Liszt-díjas, Érdemes Művész balettművész alig 17 éves volt, amikor Pécsre szerződött, és azóta sem hagyta el az együttest. „Egy erős, vasszerkezetű híd vagyok a Pécsi Balett életében” – fogalmazott nemrég a Bartók Tavasz kameráinak.  Az aktív tánctól való visszavonulása után sem hagyta el a színpadot: koreográfusként és tánctanárként dolgozott, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola táncművészeti tagozatát is vezette egy időben, könyvet írt, dramaturg volt, de még a jelmeztervezésben is kipróbálta magát. 2017 óta pedig ügyvezető igazgatóként terelgeti az együttes mindennapjait, de egy-egy kisebb szerep kedvéért a színpadra is nagy örömmel tér vissza.

Uhrik Teodóra egyenesen az iskolapadból került Pécsre és azóta is a Pécsi Balett egyik motorja., igaz, legtöbbször a színfalak mögött. A Vasarely-etűdöknél a közönség azon szerencsés helyzetben lehet, hogy a színpadon is láthatja.
Fotó: Kállai-Tóth Anett

Három a pécsi jubileum

2021-re három jeles évforduló is kijutott a pécsi művészvilágnak. Idén 115 éve született a kultúra városában az op-art pápájaként is emlegetett Victor Vasarely, akinek hagyatékát őrző és gondozó alapítvány alapításának 55. évfordulóját ünnepelte. Adta tehát magát a tematika, hogy mi kerüljön a város másik büszkesége, a Pécsi Balett 60. évadának egyik fókuszába. Ahogyan az op-artban, úgy a Vasarely munkássága előtt tisztelgő előadásban is kiemelten fontos szerepet kapott a vizualitás. A díszlet, a jelmezek, a kellékek, mind-mind a műfaj alapját adó optikai illúzió megteremtését szolgálják.

 A Pécsi Balett társulata a jubileumi 60. évadban
Fotó: Borbás Betti

A Vasarely-etűdök nem Vasarely életét szeretné bemutatni, sokkal inkább az ő művészeti hitvallását viszi színpadra. Ahogy Vincze Balázs a Bartók Tavasz videósorozatában elmondta, nemcsak ő, de a zeneszerző Riederauer Richárd, a jelmeztervező Nagy Fruzsina és a díszletet megálmodó Cziegler Balázs is az előadáson is szereplő képekből merített inspirációt. „Mindenki szabadon dolgozhatott, és ettől azt érzem mindig, hogy a díszlettervező, a jelmeztervező, a zeneszerző is sokkal jobban magáénak érzi a darabot.”  A végeredmény pedig az op-art megteremtőjéhez méltó vizuális orgia a színpadon.

A Vasarely-etűdök minden részletét, a díszlettől a jelmezekig áthatja az op-art
Fotó: Kállai-Tóth Anett, Müpa

A hírnév nem motiválja, a kérészéletű divatok hidegen hagyják, egyedül a zene vezette az útján immáron hat évtizedes pályafutása során. Előadásmódjában tökéletesen egyesíti az adott pillanatban, ösztönösen megszülető, csak rá jellemző finom gesztusokat az intellektuális alapokon nyugvó mélységekkel. Most végre a Müpa közönsége is találkozhat vele: ő nem más, mint Rudolf Buchbinder, aki a firenzei Maggio Musicale fesztivál zenekarával érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Következzék öt érdekesség a zongoraművészről, amelyekkel talán még a rutinos zenerajongókat is meglephetjük!

Fotó: Rudolf Buchbinder © Marco Borggreve

Kitől kérne autogramot korunk egyik legelismertebb zongoraművésze?
Aki követi Rudolf Buchbinder pályáját, tudja, hogy bár elképesztően gazdag repertoárja Bachtól a kortárs darabokig terjed, mindig kiemelt figyelmet fordított Beethovenre. Olyannyira, hogy saját bevallása szerint a bécsi klasszika nagy alakjának művei nem csupán a szakmai, de a magánéletének is fontos részét képezik, így – ha tehetné – egyértelműen tőle kérne aláírást. Nos, ha autogramot nem is tudott szerezni, de egy, a zeneszerző temetésére szóló meghívóra lecsapott egy aukción. „Nem autogram, de így is nagyon különleges” – mondta.

Nem csak zongorázik…
Rudolf Buchbinder Daniel Barenboimhoz hasonlóan azon művészek egyike, aki a zongora mögül is kiválóan el tudja dirigálni a zenekart. Ő semmi csodálni valót nem lát ebben a sokak által lenyűgözve bámult bravúrban, egy interjúban egyenesen így fogalmazott: „Nincs ebben semmi különös. Azelőtt mindenki így csinálta. Beethoven is így csinálta. Vezényelek a tekintetemmel, a számmal, és egy kicsit a kezemmel is. Ötszázszor csináltam életemben, ez egy másfajta összpontosítást igénylő feladat.”

Kreativitását és alkotókedvét nemcsak a zenén keresztül éli meg
A klasszikus zenészeket sokszor komolynak és szigorúnak képzeljük, és bár Buchbinder valóban maximalista a hivatásában, a könnyedség és a játékosság is abszolút jellemző rá. Zeneszobájában például nemcsak két csodálatos Steinway-zongorája kapott helyet, de egy Snooker-asztal is. Hiába, néha muszáj beiktatni egy kis kikapcsolódást is! És ha nem a posztó zöldjében elmerülve, akkor más, élénk színek bűvöletében: a mester ugyanis előszeretettel fest akvarelleket a szabadidejében.

Fotó: Rudolf Buchbinder © Marco Borggreve

Szenvedélyes gyűjtő
A fent már említett zeneszobában lapul még jó pár kincs, egész pontosan egy felbecsülhetetlen értékű, kiterjedt gyűjtemény, amelyben kéziratok, első kiadású kották és egyéb dokumentumok, szakkönyvek és kritikák találhatók. És hogy mindez miért fontos Buchbindernek? Ahogy ő fogalmaz: „Mióta elkezdtem gyűjteni ezeket a forrásokat, rájöttem, hogy a tudás tesz engem a legszabadabbá.” Kijelentésének pedig természetesen kedvenc zeneszerzője életéből vett példával ad súlyt: Czernytől tudjuk, hogy még maga Beethoven is más és más tempóban játszotta a 27. (e-moll) szonáta lassú tételét, ez pedig segít egész más fénytörésben látni a magunk művészetét is.

Nagyszerű a humorérzéke
Buchbinder életének fontos része a humor is, aki olvasott vagy látott vele készült interjút, az felfigyelhetett az apró fricskákra és szellemes kiszólásokra. A The Guardian újságírójának egy ízben például azt mesélte egykor szintén zongoristanövendék felesége főzőtudománya kapcsán, hogy Bécsben azt beszélik, ő majdnem olyan jól zongorázik, mint amilyen ízletesen a felesége készíti az ételeket. Egy, a The Cross-Eyed Pianist-on megjelent beszélgetésben pedig így summázta – természetesen nevetve – mestersége lényegét: „A zongorázás titka egyszerű. Csupán a megfelelő billentyűket kell lenyomni a megfelelő időben.”

Tűkön ülve vártuk, hogy újra megnyithassunk, és szerencsére ezzel nem csak mi voltunk így. Nyáreleji koncertjeink előtt kifaggattuk nézőinket, hogy nekik mi hiányzott a legjobban a Müpából, és a sok-sok szívet melengető válaszból kiderült, hogy elsősorban a felejthetetlen emlékek és a közösségi élmények miatt vágytak vissza hozzánk. Belőlük inspirációt merítve mi is nosztalgiáztunk egy kicsit, fellapoztuk a digitális emlékkönyveinket, beleástuk magunkat a közösségimédia-felületeinkbe, és elhoztunk jónéhányat az ott talált vicces, meglepő, megható, olykor kissé retró hangulatú kincseinkből.

Fotó: Hirling Bálint/Müpa

De induljunk a jelenből: lássuk, hogy élték meg a zárás hónapjait a nézőink és milyen volt újra visszatérni a személyesen megtapasztalható Müpa-élményhez:

Az emlékek sorát pedig kezdjük mindjárt egy ikonikus pillanattal. Kezdettől fogva tudjuk, hogy a Müpa közönsége nem mindennapi, de még ebben a különleges közösségben is akadnak olyanok, akik meg tudnak lepni minket például egy extravagáns jelmezzel. Igen, jól gondoljátok, aznap este John Williams örökbecsű dallamai is elhangzottak!

Máskor a Müpa születésnapja alkalmából mi igyekeztünk meglepetést szerezni egy nagyszabású dalos akcióval, nem kis derültséget keltve ezzel a nézők körében. Aki ott volt, azért nézze meg, aki nem, az pedig azért!

Mindig óriási öröm látni azt is, hogy a zene szeretete a fiatalok életének is része! Olyan jó, hogy vagytok nekünk, és egy-egy koncert kedvéért vállaljátok akár a végtelen hosszúnak tűnő sorban állást is, és ez bizony 2010 óta így van!

És a legkisebbek is megmutatják, miért szeretik a Müpát:

Pedig tudjuk, hogy például a klasszikus zene időnként a leglelkesebb zenerajongókat és zenészpalántákat is kifárasztja:

De ha már a nagyszerű közösségeknél tartunk: az elmúlt több mint másfél évtizedben rengeteg pillanatot csíptünk el, amikor kollégáink megfeszített munkával építenek, bontanak, szerelnek, dekorálnak, installálnak kiállítást, hogy méltóképpen várhassunk benneteket, legyen szó a Müpa különböző tereiről…

…vagy épp a fesztiválhangulatról:

Nemcsak a kollégák és segítőink bukkannak fel rendszeresen az épület környékén, és szerte a városban, hanem természetesen azok a világklasszis művészek és épp a hazánkban tartózkodó hírességek is, akik egy-egy felejthetetlen estével ajándékozzák meg a közönséget. Olykor jártatokban-keltetekben találkozhattok világsztárok arcaival…

…máskor teljes életnagyságban ott teremnek a Müpában, még ha „csak” nézőként érkeznek is:

Az elmúlt 16 évnyi közös történetünkben persze az elmaradhatatlan backstage-pillanatokból is rengeteg volt, lehetetlen mindet számba venni, ezért meg sem kíséreljük, de álljon itt pár fotó a milliónyi csodás emlékünk közül. Így festenek például az öltözőajtók, amelyek mögött fellépőink – akik közül sokan többször is visszatértek a Müpába – a világot jelentő deszkákra készülődnek:

Vagy éppen a gitárlegenda, Pat Metheny pengetői bevetés előtt. (Ő egyébként jövőre ismét ellátogat hozzánk, szóval érdemes lesz figyelni a weboldalunkat!)

A Müpa csapata minden szögből jól mutat: persze ez a fotó nem spontán, de a legnagyobb szeretettel készült, és ahogyan 2015-ben, úgy várjuk vissza a közönséget az új évadra 2021-ben is!

A Recirquel cirque danse trilógiájának záróakkordját, a Solus Amort hamar a szívébe zárta a közönség, hiszen a darab a mindannyiunkat megérintő, tértől és időtől független szeretetet hozza el a színpadra, amely ősi imaként öleli körül a nézőket.

A Solus Amorral körbeért a társulat még 2015-ben indult cirque danse trilógiája
Fotó: Hirling Bálint

A tánc és az újcirkusz szerelemgyereke

Amikor 2015 októberében a társulat bemutatta a Non Solus című produkcióját, Vági Bence egy új színpadi műfajt teremtett. A kétszemélyes darab főszereplői, Illés Renátó és Zsíros Gábor személyében a két műfaj, újcirkusz és tánc találkozott a színpadon, és született valami egészen lenyűgöző varázslat, amely többek között New York legendás kulturális központjában, a Brooklyn Academy of Music közönsége előtt is zajos sikert aratott. A cirque danse elnevezés azonban csak 3 évvel később, a My Land edinburgh-i szereplése során bukkant fel velük kapcsolatban. A lelkes kritikusok beszámolói között volt, aki cirkuszbalettnak, cirkuszi táncnak, vagy éppen cirkusz-táncszínháznak nevezte a fesztivál legjobbjának választott produkciót.

A Solus Amor  tíz szereplője közül hatan (Veress Zsanett, Bagdi Gergely, Fehér  Ádám, Farkas László, Wittmann Csilla, Illés Renátó) artistaként végeztek, négyen (Horváth Zita, Várnagy Kristóf, Zsíros Gábor, Téri Gáspár) táncművészek
Fotó: Hirling Bálint

A szeretet három arca – a cirque danse trilógia

Bár eredetileg nem így tervezte, de Vági számára hamar világossá vált, hogy a társulat cirque danse darabjait nem csak a műfaj köti össze. A Non Solus, a My Land és a Solus Amor, bár önállóan is értelmezhetőek és élvezhetőek, együtt az emberi lét egy újabb dimenzióját és mélységét tárják a nézők elé. Mindháromban felfedezhető a közös vezérfonal, a szeretet. Míg a Non Solusban a test és lélek viszonyát állították színpadra, a My Land az anyaföldhöz és a hazához fűződő szeretetről szól. A trilógia záróakkordja, a Solus Amor pedig egy ennél is nagyobb, a világot mozgató energiáról beszél, amely az univerzum legkisebb atomjában is felfedezhető. „Egyszerre nyújt szellemi és spirituális élményt, valamiféle egyesülést a világgal és önmagunkkal” – írta a bemutató után az Index.

Amit a néző nem lát – a megfeszítette munka a pillanatnyi csoda mögött

Aki ismeri a Recirquel produkcióit, tudja, hogy minden előadás során vannak momentumok, amikor a teremben megáll a levegő és minden szempár a színpadon épp végbemenő, már-már a fizika szabályainak ellentmondó artistákra szegeződik. Amit viszont nem látnak, az a színfalak mögött olajozott gépezetként működő csapat megfeszített munkája, és az odáig vezető elképesztő mennyiségű kemény munka. A Solus Amor háttércsapatát összeszokott szakemberek alkotják: a felkészülést artistamesterek és akrobata-coachok segítették, hogy minden szám tökéletes és biztonságos legyen.  Ám van még egy elmaradhatatlan mozgatórugója a Recirquel előadásainak, aki szó szerint az égbe emeli az artistákat: Vladár Tamás reptetéstechnikai tervező 2013 óta fele a társulat előadásainak technikai megvalósításáért, és ügyel a háttérből a fellépések gördülékeny menetére.

A lehetetlen nem létezik

A darab során szinte minden nézőben egy kérdés merül fel: ezt mégis hogyan? Hogyan lehet, hogy valaki csupán a fogaival tartja meg magát a levegőben lógva vagy a hajánál felfüggesztve emelkedik a magasba? A kulcsszó mindkét trükknél a türelem. Az artisták fokozatosan, lépésről lépésre építik fel a trükköket, szoktatva magukat és a testüket is a nem mindennapi terheléshez. „Kis lépésekben tréningezem magam, így tudom folyamatosan kifelé tolni a korlátaimat. Bár úgy tűnhet, türelmesek vagyunk, ez nem mindig igaz, de muszáj annak lennünk a balesetek elkerülése végett” – mesélte Illés Renátó, akit különleges zsánerén, a cangin láthat a közönség. – „Folyamatosan emeltem a súlyok méretét, hogy hozzászokjon az állkapcsom és a nyakam a terheléshez” – A szám során Renátó egy bőrdarabra harapva, pusztán a fogaival tartva magát táncol a levegőben. A bőrből készült cangit használat előtt jól be kell rágni, hiszen csak így lesz kényelmes az artista számára.

Illés Renátó hónapokig a földön próbálgatta a súlyokat, időbe telt, mire a levegőben tudott lógni a cangin
Fotó: Hirling Bálint

Hasonlóan elképesztő Veress Zsanett száma is, akit a copfján keresztül lógatnak a levegőbe. Bár a pontos technika titkos, de a riportban Zsani elárulta, hogy a szinte minden izmot igénybe vevő trükk egyik legfontosabb része, hogy a haja vizes legyen. „A hajhagymák is elég durva terhelést kapnak, de szinte minden izom részt vesz a produkcióban. Amikor először felhúznak, mindenem megfeszül. És akkor van az, hogy el kell engedni magamat, különben nem lesz meg a varázsa. A nézők nem láthatják, hogy fáj” – magyarázta Zsanett, aki már korábban is kacérkodott ezzel a trükkel, de csak a bemutató előtt 3 hónappal kezdték el próbálni.

 Veress Zsanett hajlógatós számát minden alkalommal lélegzetvisszafojtva figyeli a közönség
Fotó: Réthely-Prikkel Tamás

A szeretet formája és hangjai

A Recirquel előadások elmaradhatatlan része a zene, amely nem csak aláfestésként szolgál a színpadon látottakhoz, de a komplex élmény szerves részét képezi. Szirtes Edina nem először dolgozik a társulattal, hiszen a trilógia második felvonásához, a My Landhez is ő szerezte a zenét, így nem gondolkodott sokat a felkérésen. A régizenéből merítő, vonósokon alapuló „szeretetmise” hangzásvilágát Terjék Gábor elektronikus, helyenként egészen futurisztikus effektjei egészítik ki.  

A hátteret adó különleges függönyt Klimó Péter, Vági Bence és Vladár Péter tervezték.
Fotó: Hirling Bálint

Az előadás vizuális világát megálmodó képzőművész, látványtervező, színházi és filmes díszlettervező Klimó Péter számára saját bevallása szerint mindig kihívás, ha artistákkal kell dolgoznia, hiszen a díszletnek az esztétikum mellett a komoly technikai és biztonsági elvárásoknak is meg kell felelnie. A Solus Amor színpadán a háttérben folyamatosan mozgó függöny egy különleges, éghetetlen, több mint százezezer kis szalagból álló anyagból áll, amely hol a víz alatti világ varázslatát, hol egy amorf, lélegző élőlény mozgását imitálja.

A szimbolikus, többféle jelentést hordozó díszlet egyszerre elvont és konkrét: az egyik jelenetben még egy kövekből épített csarnok, a következőben egy amorf lénnyé alakul.
Fotó: Hirling Bálint

Életre kelt jelkép a színpadon

Az előadás egyik legizgalmasabb karaktere a hatalmas, ősi jegesmedve-báb, amelynek a valódit tökéletesen imitáló mozdulatait a táncosok irányítják. Vági Bencét többek közt egy századforduló környéki szobrocska ihlette meg, ahol egy medve egy tálba tekint, amelyben mintha fekete víz örvénylene. Ez, és Francis Bacon 1952-es, Marching Figures című festménye adta az öltet a figurához, amely csontvázszerű struktúrájával nemcsak a természetet, de a környezetpusztítást is szimbolizálja. A bábot egyébként az a dél-afrikai Janni Younge tervezte, akinek a West End szuperprodukciója, a Warhorse címszereplő lova is köszönheti az „életét”.

 A hatalmas medvebábot a táncosok keltik életre a színpadon
Fotó: Réthely-Prikkel Tamás

Ki tud felsorolni öt híres indiai származású karmestert? Oké, belátjuk, hogy ez valójában nem olyan egyszerű feladat. Még az okostelefonok korában is kell hozzá pár perc, hogy meglegyen az öt. Egy név azonban még a klasszikus zenében kevésbé járatosaknak is jó eséllyel felrémlik, méghozzá az idén 85 éves Zubin Mehtáé, aki páratlanul sikeres pályafutása során több rekordot is megdöntött, de nem pusztán ezek teszik őt legendássá. Sokkal inkább megingathatatlan humanizmusával, példamutató életszeretetével és fáradhatatlan tenni akarásával írta be magát a történelembe. 

Egy egzotikus idegen az ellentmondások országából

Zubin Mehta Mumbai (akkori nevén Bombay) városában született, de mielőtt egy mesébe illő, a nyomornegyedből egyenesen a világ legfontosabb koncerttermeiig vezető felemelkedéstörténetet képzelnétek el, eláruljuk, hogy a maestro bizony egy jómódú perzsa család sarja. Ez persze a világon semmit sem von le hihetetlen karrierjének értékeiből, de segít megérteni, honnan ered nála a zene és a kultúra szeretete, és miből merít inspirációt a békéért és a sokszínűség elfogadásáért folytatott küzdelemhez. Hazájáról, az ott átélhető nyüzsgésről és zsivajról többször mondta már, hogy éppen olyannak találja, mint Izraelt, és egy interjújában így fogalmazott a zsidó néphez való kötődése és a kisebbségi lét kapcsán: „Mi vagyunk India zsidói, a perzsák, akik nem asszimilálódtak.”

Fotó: Zubin Mehta az Orchestra del Maggio Musicale Fiorentino élén 2005-ben © Müpa

Zenész édesapja alapította Bombay szimfonikus zenekarát, így szinte elkerülhetetlen volt, hogy őt magát is megbűvölje a muzsika, ennek ellenére egy darabig orvosnak készült. Ám – a bolygó zenerajongóinak hatalmas szerencséjére – tehetsége igen gyorsan megmutatkozott, így végül a bécsi zeneakadémia felé terelte a jósors, onnan pedig gyakorlatilag nem volt megállás a világhírig. 

Fotó: Zubin Mehta pingvinekkel a Good Thoughts, Good Words, Good Deeds c. filmben

Történelmi pillanatok és áldás magyarul

Nekünk, magyaroknak különösen szívszorító arra gondolni, hogy Zubin Mehta karmesterként adott első koncertjén a közönség soraiban az 1956-os forradalom elől menekülő honfitársaink foglaltak helyet. De hogy történhetett ez? A maestro még diák volt, amikor egy társától tudomást szerzett az osztrák–magyar határon lévő menekülttáborról. Több sem kellett neki, gyorsan verbuvált egy zenekart, és elmentek muzsikálni a tábor központjába. Mint mondja, az ott jelen lévők közül sokan aznap lépték át a határt, így érthető, hogy az esemény a zenészek és a közönség számára egyaránt mélyen megindító élmény volt. A koncert befejeztével odament hozzájuk egy pap, és megáldotta mindnyájukat – Mehta pedig azóta is úgy vélekedik, ez az áldás kísérte egész pályája során.

Egy bámulatos pályaív

Mehta 25 éves volt, amikor a beteg Ormándy Jenő helyett beugróként vezényelte az Izraeli Filharmonikusokat. Az együttműködés annyira gyümölcsözőnek bizonyult, hogy a zenekar hosszú-hosszú évtizedekre az élete részévé vált: eleinte tanácsadóként, majd zeneigazgatóként, végül örökös karmesterként dolgozott az együttessel, amelynek éléről 2019-ben vonult vissza. De nem ez volt az egyetlen zenekar Mehta életében, 1961 és 1967 között a montreali és – ezzel párhuzamosan – a Los Angeles-i szimfonikusok vezető karmestere is volt. Utóbbi pozícióban 16 évet töltött, ezzel a zenekar történetében rekordernek számít. S ha mindez nem lenne elég, 1971 és 1991 között a New York-i Filharmonikusok zeneigazgatói posztját is betöltötte, ami szintén egyedülállóan hosszú idő, az Orchestra del Maggio Musicale Fiorentinót pedig 1985 és 2017 között vezető karmesterként erősítette! (Nem titok, hogy a mester hamarosan velük érkezik a Müpába, hogy egy Brahms és Beethoven műveiből összeállított koncerttel ajándékozzák meg a budapesti közönséget.) Hihetetlen munkabírását ismerve elmondható, hogy a feladatai mögött húzódó ambíció gyökere nem a munkamánia vagy az elismertség hajszolása, hanem a tettrekészség és a zene örömének minél szélesebb körben való terjesztése volt.  

Barátokra mindenkinek szüksége van

Zubin Mehta tagadhatatlanul rendkívüli személyiség, aki sokáig élvezte hozzá hasonlóan rendkívüli szakmabeliek barátságát is. A rivalizálás helyett a békés egyet nem értést, a tapasztalatok megosztását és a közös gondolkodást választották világhírű pályatársaival, akik között ott volt Lorin Maazel és a 2010-ben elhunyt Claudio Abbado is, de a maestro máig szeretetteljes viszonyt ápol például Daniel Barenboimmal. Egy interjúban azt mondta: „Van még néhány közeli kolléga, barát, akik itt vannak, és akikkel nagyon szoros kapcsolatban vagyunk. Abbado, Maazel vagy Daniel Barenboim és köztem soha az életben nem volt egyetlen hangos, rossz szó sem." Ha egyetlen tanulságot szeretnétek csak levonni a mester életútjából, akkor az ez legyen: nem lehetetlen békében élni akkor sem, ha minden szempontból nagyon máshonnan érkeztünk, és olykor nagyon mást gondolunk a világról.

Fotó: Zubin Mehta egy háborúellenes gyűlésen (1970) © Santa Monica Evening Outlook

Élet- és emberszeretet

Zubin Mehta interjúit, beszélgetéseit nézve néha szinte hihetetlennek tűnik, hogy valakit ennyi szeretet és ilyen erős békevágy fűtsön, bármibe is fog, bármelyik pontján is dolgozzon éppen a nagyvilágnak. A karmesterdoyen a megkérdőjelezhetetlen szakmai kvalitásai mellett empátiájáról és humanizmusáról is híres. Korábban már említett, menekülttáborban adott koncertje nem az egyetlen volt, amellyel világjobbító szándékait kibontakoztatta, hosszú és termékeny pályája során megszámlálhatatlanul sok politikai megbékélést célzó akciójával hívta fel a figyelmet az emberiség legnagyobb problémáira. Az Öbölháború ideje alatt például végig Izraelben koncertezett, izraeli és német zenészekkel közös hangversenyt adott a buchenwaldi koncentrációs tábor egykori területén, de muzsikával demonstrált a gázai–izraeli határon és a délszláv háborúban lerombolt Szarajevói Nemzeti Könyvtár területén is. S hogy miért ilyen kitartó ebben (is)? Őszintén és megingathatatlanul hisz abban, hogy a zene ereje világokat kapcsol össze, és mindenkinek szüksége van a gyógyító dallamokra. 

Napsütés, szikrázó kék ég, hűsölés a tóparton. Mi kellhet még egy igazi nyárhoz? Természetesen a zene! A Müpa ebben is a segítségetekre van!

Bár az épület a nyárra bezár, a zenét nem kell nélkülöznie a Müpa rajongóknak
Fotó: Posztós János

Hallgassátok a legforróbb nyári dalokat az elmúlt évek legjobb Müpás előadóitól: Gregory Porter, Bobby McFerrin, Marcus Miller és a kedvenc hazai sztárok, Zorán, Irie Maffia, Punnany Massif gondoskodnak róla, hogy ne csak a tücsköket kelljen hallgatnotok a Balaton partján! Kattintsatok a play gombra és már indulhat is a vakáció!

Nincs is jobb annál, mint egy balzsamos nyári este lehúzott ablakkal falni a kilométereket, miközben mellettünk elsuhan a mesés balatoni táj.  Talán csak az, ha ehhez megfelelő muzsika is párosul. A Müpa Podcast segítségével pedig nemcsak a tökéletes nyáresti jazzmuzsikát találod meg, de még híres beszélgetőpartnereket is kapsz magad mellé. Hát kell ennél több?

A sztárokat Náray Erika faggatja
Fotók: Nagy Attila

Náray Erika lassan 5 éve beszélget a legnagyobb hazai sztárokkal közös szenvedélyükről, a jazzről. Az évek során a színész- és zenészkollégák mellett írók, költők, újságírók, műsorvezetők, sőt, még egy séf is megfordult már a Jazzrajongók vendégfoteljában. Természetesen nem csak beszélgetnek a jazzről, de Erika zenekarával meg is szólaltat néhányat a meghívottak kedvenc dalaiból. 

A Müpa podcast-csatornáján az elmúlt évek legérdekesebb beszélgetéseiből válogattunk egy tucatnyit, ahol a vendégek kedvenc zenéi mellett számos személyes történet és anekdota is előkerül a főhősök életének legizgalmasabb szakaszaiból. Kiderül például, hogy miért jártak be olyanok is Nádasdy Ádám nyelvészeti előadásaira a bölcsészkaron, akiknek nem is kellett volna, és arra is fény derül, mi volt az első könyv, ami nagy hatással volt Grecsó Krisztiánra. Spoiler: édesapja nagy bánatára nem az Ivanhoe volt.

Zorán többek közt az is elmeséli, honnan szerzi be a legújabb lemezeket és kinek az ajánlását fogadja meg a válogatáskor, Molnár Piroska pedig felidézi a kollégista éveket és a nyarat, amikor Ruttkai Éva kisfiát alakította a színpadon. Vámos Miklós az életében kulcsfontosságú szerepet játszó véletlenek mellett Kepes Andrásról – és feleségeiről is – sztorizik, míg a sportközvetítések elmaradhatatlan hangja, Gundel-Takács Gábor többek közt azt is elmeséli, mióta és miért használja édesanyja híres vezetéknevét és mivel zrikálták a kollégák a televízióban emiatt. Az is kiderül, miért tudja fejből Nemes Nagy Ágnes szinte összes versét a kortárs magyar irodalom egyik legmarkánsabb hangú költője, Szabó T. Anna, a nemzetközi hírű séf, Segal Viktor pedig a mesél arról, miért tartoznak a gasztroversenyek élvonalába a skandinávok.

Zorán nem csak a jazzről mesélt
Fotó: Posztós János 

Akinek a podcast nem lenne elég, és élőben egy pohár jó bor és egy finom vacsora mellett is szeretné megismételni az élményt, azoknak jó hír, hogy a Jazzrajongók sorozat szeptembertől visszatér a Müpába! Szeptemberben Fekete Ernő, a Katona József Színház színművésze, októberben pedig a Szegedi Kortárs Balett koreográfusa, Juronics Tamás lesz Náray Erika vendége a Bohém Étteremben.

Minden egy tucatnyi fiatal táncossal és egy álommal indult. Egy álommal, hogy a diploma után is tovább táncolhassanak, együtt. Nem számított hogyan, nem számított, hol, csak együtt maradhassanak. Negyven évvel később az ország egyik vezető balett-társulataként is mernek nagyot álmodni: egy nem mindennapi jubileumi év után új igazgatóval és új célokkal, de változatlan hévvel és hittel vágnak neki az új évadnak, hogy újra elvarázsolják a közönséget, ahogyan tették az elmúlt negyven évben is.  

 A 2021/22-es évad együttese, a Győri Balett
Fotó: Pályi Zsófia

Egy álom születése - egy társulat születése

A Győri Balett immáron négy évtizede a hazai táncélet meghatározó szereplője. Nemcsak a magyar táncművészeti életben, de Győr város kultúrtörténetében is mérföldkőnek számított, amikor 1979-ben a Magyar Állami Balettintézet végzős osztálya Markó Iván Tűzmadár-alakításától fűtve úgy döntött: társulatot alapítanak. „Annyira hittünk ebben az őrületben, hogy a falon is átmentünk volna” – nyilatkozta tavaly a Fideliónak Kiss János, a társulat alapítója és későbbi igazgatója. – „Nemsokára újabb akadályokba botlottunk, amikor az akkori miniszter kérésére a Táncművészek Szövetsége azt a szakvéleményt adta ki, hogy Győr egy iparváros, Győrnek nincsenek tánchagyományai, nem tartják támogatásra méltónak az elképzelést. De addigra már mindenkit meg tudtunk győzni a tervünkről, a győri döntéshozók is nagyon szerették volna, ha létrejön ez a társulat, így végül november másodikán, halottak napján megszülettünk.” A társulat az azóta sem retten meg a kihívásoktól: újra és újra képesek megújulni, évről-évre emelni a művészi mércét és egyre szélesebb horizontot tárni a közönség elé.

 A Kisfaludy Színház előtt Markó Iván és az újonnan alakult Győri Balett, köztük a későbbi igazgatóval, Kiss Jánossal (jobbról a negyedik)
Fotó: Urbán Tamás, forrás: Fortepan

Egy új korszak kezdete – indul a Velekei-éra

Minden társulat életében fordulópont, ha az együttes meghatározó alakja távozik. Így amikor 2020 nyarán Kiss János 29 év után átadtad a stafétát egykori táncosának, az addig művészeti vezetőként tevékenykedő Velekei Lászlónak, a Győri Balett életében is új fejezet nyílt. A váltás egyébként nem volt drámai, hiszen Kiss már korábban elhatározta, megbízatása lejártakor nem adja be újra pályázatát, hogy így Velekeit támogassa. „Mi egy család vagyunk, csak már nem én leszek a családfő" - nyilatkozta, hozzátéve, hogy eddig is az élete volt a Győri Balett és ez nem fog megváltozni. Velekei ars poeticája a tradíciót és az innovációt helyezi középpontba: úgy megújulni, hogy közben az elmúlt generációk értékeit nemcsak megőrzik, de méltóképp tisztelegnek is előttük.

 A 2020/21-es évadban a Győri Balett kapta a kitüntető Évad Együttese címet, ám a járványhelyzet miatt a tervezett bemutatók elmaradtak
Fotó: Posztós János, Müpa

Újra az Évad Együttese

A Müpa 2012 óta minden évben egy muzsikust és egy együttest választ az adott évad művészének és az évad együttesének, akik a szezon során kiemelkedő figyelmet kapnak az intézmény programjában. Idén azonban rendhagyó módon, akárcsak a 2020/21-es évadban, a Győri Balett kapta ezt a kitüntető címet, hogy a pandémia sújtotta évben kényszerűségből elmaradt produkcióit végre a nagyközönség előtt is bemutathassa a legendás balettegyüttes. „Hogy ősztől mi leszünk az évad együttese a Müpában, a lehető legkomolyabb visszajelzés a munkánk minőségét illetően” – mondta Velekei László még tavaly márciusban a Müpa sajtótájékoztatója után.

 A 2021/22-es évadban az együttes többszörösen is kárpótolja a közönséget, hiszen a GisL mellett két vadonatúj bemutatóval is érkeznek.
Fotó: Posztós János, Müpa

Képernyőről a színpadra – végre élőben is látható lesz a Bartók Tavaszt felrobbantó táncelőadás

Bár a GisL-t a Bartók Tavaszon a közönség már láthatta, az online premier után ezúttal nézők előtt is megelevenedik a romantikus balettirodalom egyik legismertebb története. A Lajkó Félix boszorkányos zenéjére készült dinamikus koreográfia májusban szinte felrobbantotta a képernyőket, így élőben még nagyobb katarzisra számíthatnak a nézők. Akinek pedig az előadást dicsérő kritikák nem lennének elég meggyőzőek, azoknak mindenképp ajánljuk a fesztivál Így készült… című videósorozatát, amelyben a próbateremtől a színpadig kísérhetjük végig a darab alakulását a koreográfus és a főszereplők tolmácsolásában.

Bartók és Stravinsky, a páratlan páros

Az októberi bemutatón rögtön a 20. század két nagyágyúja, Bartók és Stravinsky ad majd egymásnak randevút a balettszőnyegen. A párosítás már önmagában is izgalmas, hiszen mindkét zenész a kor meghatározó és rebellis figurájának számított, akik muzsikájukkal szinte lázba hozták a koncerttermeket. A csodálatos mandarin nem először kerül a Győri Balett programjára, hiszen 1981-ben az akkori igazgató, Markó Iván rendezésében állította színpadra az együttes, a főszerepben a leköszönt Kiss Jánossal. Velekei elárulta, Markóval ellentétben ő nem tér el annyira Lengyel Menyhért történetétől, ám, ahogy a cím is sugallja, a hangsúly ezúttal a női főszereplőre, Mimire helyeződik át.  Az est másik kulcsfigurája a társulat új művészeti igazgatója, a Seregi- és Harangozó-díjas Lukács András lesz, aki a 2017-ben Bécsben már nagy sikerrel bemutatott Movements to Stravinsky című koreográfiáját újította fel. Az orosz zeneszerző válogatott műveire készült letisztult, a klasszikus és a kortárs balett elemeit egyaránt magasba emelő produkció tökéletes kiegészítése Velekei darabjának.

 Lukács András 2017-ben, a Bécsi Nemzeti Balett számára készített Movements to Stravinksy koreográfiája a mozdulatokra koncentrál 

Érzelmek a színpadon és a zenében

Az évad másik bemutatójánál Velekei az ezredforduló utáni magyar könnyűzene talán legsikeresebb párosa, a Jamie Winchester és Hrutka Róbert alkotta duó fülbemászó dallamaihoz nyúlt inspirációért. Velekei saját bevallása szerint is inkább a cselekményes baletteket preferálja, így a One way to Heaven is egy történetet mesél majd el. A színpadon egy hol boldog, hol gyötrődő férfi élete elevenedik meg: és vele együtt az őt körülvevő szerelmek, és a nők, akik hol elhagyják, hol rajonganak érte, hol szeretik, hol elhagyják. Ezek a mindannyiunknak ismerős érzések pedig a kétezres évek mindenki számára ismert dallamaira kelnek majd életre.

Egykor zűrös környéknek számított, New York City sűrűn lakott, zsizsegő (és olykor rettegett, bandaháborúkkal terhelt) negyede volt, ma már a nemzetközi művészvilág és a kifinomult ízlésű közönség közkedvelt találkahelye. A Lincoln Center és az intézmény szívében található Metropolitan Opera a Nagy Alma ikonikus előadó-művészeti központja, amelynek élő közvetítéseit a Müpa nézői 2008 óta élvezhetik. Az intézmény 1966-os megnyitása óta számtalan kultikus előadásnak volt helyszíne, sok legendás időszakot és apróbb-nagyobb válságot vészelt át, három dolog azonban mindvégig megmaradt: a kimagasló minőség, a hamisítatlan New York-i atmoszféra és a törekvés a folyamatos megújulásra. A rajongók által csak Metnek becézett operaház következő évadában jön Muszorgszkij klasszikusa, a Borisz Godunov, Orfeusz és Eurüdiké történetét ezúttal női nézőpontból ismerhetjük meg, és látható lesz a Grammy-díjas Terence Blanchard műve is, amely az első afroamerikai komponista által szerzett opera a Met színpadán.

Nem csoda, hogy az operavilág legnagyobbjai megtiszteltetésnek veszik, ha a Lincoln Centerben állhatnak színpadra, hiszen köztudott: ide csak a legjobbak kerülhetnek be. Békeidőben a Met évadonként több mint kétszáz előadással várja az operafanatikusokat, akik szezononként úgy nyolcszázezren vesznek részt személyesen az előadásokon, de további milliók osztozhatnak az élményben az intézmény rádiós, tévés és online közvetítéseinek köszönhetően. Mivel a klasszikus zenei közönség a világ minden táján fogyatkozik, az operaházak válogatott módszerekkel és vonzó újításokkal próbálják megtartani nézőiket és újakat meghódítani a műfajnak. A Met 2006-ban, a versenytársakat jócskán megelőzve indította el a The Met: Live in HD című sorozatát, amely ma már hat kontinens hetvenhárom országának több mint kétezer helyszínére jut el, így például hozzánk, a Müpába is. A következő évadban sem lesz ez másként, mutatjuk a kínálatot!

A kalandos életű és szenvedélyes természetű Puskint elsősorban Anyegin című elbeszélő költeményéről ismerjük, de színpadi szerzőként is felvillanyozó alkotásokat hagyott az utókorra. Egyik legismertebb drámája a shakespeare-i hagyományok szellemében született Borisz Godunov, amelynek több zenés feldolgozása is ismert, de mind közül a legizgalmasabb Muszorgszkij operája, amelyet hamarosan a Juilliard operatagozatának vezetője, Stephen Wadsworth rendezésében láthattok. A mű egyik különlegességét az adja, hogy ez a komponista egyetlen befejezett operája, és már a keletkezéstörténete is regényesnek mondható.

Fotó: René Pape Borisz Godunovként a Met korábbi bemutatójában © Ken Howard/Met

A darab első változata finoman szólva sem nyerte el a szentpétervári opera vezetőségének tetszését. Több problémájuk is akadt az alkotással, nehezményezték például a női főszereplő hiányát, de a korszak ízlésétől viszonylag távol álló, nyersnek talált hangzás miatt is vonakodtak bemutatni a darabot. Végül Muszorgszkij átdolgozta saját művét, amely így már színpadra kerülhetett, és az 1874-es szentpétervári ősbemutatón elsöprő sikert aratott a közönség körében. Nem úgy a szakma és a kritika szemében, akik nem voltak maradéktalanul kibékülve a történelmi témájú, nép és hatalom viszonyát újszerűen boncolgató, monumentális operával. Rimszkij-Korszakov Muszorgszkij halála után át is hangszerelte barátja művét, és a sors fintora, hogy a világ operaházai hosszú évtizedeken át az ő átiratát játszották. Az eredeti partitúra rekonstrukciójára egészen 1975-ig kellett várni, amíg David Lloyd-James személyében akadt egy vállalkozó kedvű szaktekintély, aki aprólékos munkával elkészítette az opera kritikai kiadását. Neki köszönhető, hogy napjainkban már ezt a verziót tűzik műsorra a legtöbb dalszínházban. A Metben is így lesz ez, Sebastian Weigle vezényletével az 1869-es eredeti Borisz Godunovot ismerhetitek majd meg, a címszerepet ráadásul az a René Pape alakítja, aki egy évtizede Boriszként egyszer már lenyűgözte a Met közönségét!

Az opera sokak számára lehet félelmetes műfaj, egyes nézetek szerint aki gyerekkorában nem kedveli meg, azt sosem fogja igazán beszippantani. Ezt a nézetet mi értelemszerűen nem osztjuk – hogyan is tehetnénk?! –, hiszen szerencsére tengernyi ellenpéldát ismerünk, többek között a Müpa soraiból is. Éppen ezért mindenkit arra biztatunk, hogy bátran tegyen egy próbát ezzel a sokszínű és rejtélyes univerzummal. Keresse meg magának azt az előadást, amelynek témája magával ragadja, amelynek szereplőivel azonosulni tud, vagy akár azt, amelynek zenéje elementáris erővel hat rá. Igen, tényleg léteznek mai, az Y- és Z-generáció számára is érdekfeszítő, jóféle libabőrrel kecsegtető előadások! Ilyen a sokszoros Grammy-díjas és még Oscarra is jelölt trombitafenomén és zeneszerző, Terence Blanchard Fire Shut Up In My Bones című, korszakos operája, amelynek világpremierjét 2019-ben tartották St. Louis-ban. A darab alapja a New York Times publicistája, Charles M. Blow felkavaró memoárja, amely már megjelenésekor felrázta az amerikai közvéleményt. Blow ugyanis fájdalmas őszinteséggel vetette papírra traumáit, és megdöbbentő nyíltsággal beszélt olyan érzékeny kérdésekről is, mint rabszolgasorban tartott felmenői, a biszexualitás megélése, az előítéletek, a családon belüli bántalmazás és annak következményei. Egy interjúban Blanchard így fogalmazott Blow-ról: „Már évekkel azelőtt rajongtam Charles M. Blow írásaiért, hogy megismertem volna az ő személyes történetét. A feketék szócsöveként tekintettem rá. Amikor megtudtam, milyen út vezetett odáig, hogy Amerika egyik leginnovatívabb közszereplőjévé váljon, még inkább elkezdtem őt csodálni. Volt szerencsém vele személyesen is találkozni, az opera az ő történetét dolgozza föl, mert úgy gondoltam, sokaknak segíthet, akik hasonló helyzetben vannak.” A Met színpadán ősztől látható mű az első afroamerikai komponista által írt opera, így bemutatása történelmi jelentőségű eseményként vonul be a zenetörténetbe. Októberben – hála a közvetítésnek – a hazai közönség is szemtanúja lehet a produkciónak!

 Fotó: Fire Shut Up In My Bones ©  Woolsey Opera Theatre St. Louis

Az antik mitológia mindig is kiapadhatatlan ihletforrása volt a színpadi szerzőknek, az elképesztően mozgalmas, időtállóan tanulságos, esetenként hajmeresztő és krimibe (sőt: horrorba) illő történetek feldolgozása hálás feladat. Az egyik legnépszerűbb görög mítosz a trák dalnok, Orfeusz hányattatásait meséli el, aki a hagyomány szerint zenéjével természetfeletti dolgokat volt képes véghez vinni. Vadállatokat szelídített, sziklákat táncoltatott, folyókat fékezett meg, és amikor szerelme, Eurüdiké fogságba esett az alvilágban, a muzsikájával még az őrök kemény szívét is képes volt elgyengíteni. Története sok zeneszerzőt inspirált már jobbnál jobb művek létrehozására, de mind közül a legfrissebb a szemtelenül fiatal, harmincas évei elején járó Matthew Aucoin operája, amelyet tavaly mutatott be a Met a Los Angeles-i Operaházzal együttműködésben. De senki ne gondolja, hogy a szokásos Orfeusz-sztorira számíthat, ugyanis ezúttal a nő, vagyis Eurüdiké nézőpontjából újragondolva élhetjük át az ikonikus mese fordulatait. Nem véletlen tehát, hogy a rendezői feladatokat is egy nőre, a sajátos látásmódú, sok emlékezetes sikerű előadást, közöttük a Kristine Opolais főszereplésével bemutatott, lélegzetelállító Ruszalkát is jegyző Mary Zimmermannra bízták. A címszerepet napjaink egyik legkeresettebb koloratúrszopránja, Erin Morley énekli, mellette pedig nem egy, de két Orfeusszal is találkozhattok, ha csatlakoztok a közvetítéshez: egyikük a kanadai bariton, Joshua Hopkins lesz, míg a másik a lenyűgöző lengyel kontratenor, Jakub Józef Orliński. És ha azt is eláruljuk, hogy a történet egyedülálló látványvilágot kapott, már minden adott ahhoz, hogy a klasszikus operáktól idegenkedőknek is jó szívvel ajánljuk a bravúros vállalkozást, amelyet decemberben láthattok a Fesztivál Színházban. 

Mi tagadás, a tavalyi év nem kizárólag a legjobbat hozta ki a többségünkből, és valljuk be bátran, a 2021-es sem indult túl pozitívan, így akad, aki a legutóbbi naptárváltás alkalmával nem tett újévi fogadalmat, vagy kellő lelkesedés hiányában idejekorán feladta azt. Mi viszont nem szeretnénk annyiban hagyni a dolgot, ezért kétrészes (az előző rész ITT olvasható) írásunkban olyasmit ajánlunk, ami segít új dolgokat kipróbálni, felejthetetlen élményeket szerezni, és végül, de nem utolsósorban: lelkileg is feltöltődni. Mivel a kulturális életben általában nem években, hanem évadokban gondolkodunk, a Müpa 2021/22-es szezonjának programjaival itt a nagyszerű lehetőség, hogy új időszakot kezdjünk!

Bátraké a jazz (és a rákendroll-életérzés)

Sokakat tart vissza a jazz élvezetétől, hogy saját bevallásuk szerint nem ismerik vagy „nem értik” a műfajt. Őket szeretnénk megnyugtatni, hogy – éppen úgy, ahogyan más művészetek esetében – az alkotásokhoz a legtöbben először (és elsősorban) érzelmi síkon viszonyulunk, és bár a kapcsolódó ismeretek segíthetnek fokozni az örömünket, nem feltételei annak, hogy élvezzük, amit látunk-hallunk. Ráadásul ha tudatosan tervezünk az életünkbe lelkesítő újdonságokat, azzal kíméletesen, de határozottan serkenthetjük a dopamintermelésünket. Úgy bizony, egy bátor próbálkozás a jazz könnyedebb vizein szó szerint boldogabbá tehet mindenkit. Lássuk is, mit ajánlunk e célra!

Az izraeli születésű bőgővirtuóz, Avishai Cohen jó ideje a jazz felkent rocksztárjának számít, és nem csak azért, mert hatalmas hangszerével (is) meglehetősen nagy utakat képes betáncolni a színpadon – de komolyan! –, hanem azért is, mert a tradicionális dallamokat előszeretettel keveri fülbemászó közel-keleti és andalúz motívumokkal, lehengerlő energiáit pedig zenekarvezetőként és énekesként is a produkció javára fordítja. Elképesztően nagy soundja mellett ugyanis éneklő vibrátójáról is ódákat zengenek, akik hallották… és valóban, énekesként is fenomenális. Aktuális triójával decemberben érkezik a Müpába – aki lemarad, kimarad!  

S ha már érintettük a rocksztárságot, elkerülhetetlen, hogy Pat Methenyt is megemlítsük, akit elsősorban jazzgitárosként tart számon a világ, de munkássága inkább egyfajta hidat képez a jazz és a rockzene között, amelyen azok is szívesen átsétálnak, akiknek az előbbi kevésbé otthonos terep. Érdekes belegondolni, hogy első hangszere a franciakürt volt… persze, biztosan maradandót alkotott volna fúvósként is, de azért a gitárhősök munkássága általában szélesebb közönséghez jut el. Pláne ha az ember olyanok társaságában muzsikál, mint Pat, aki játszott már Miles Davisszel, Herbie Hancockkal, Jack DeJohnette-tel, Keith Jarrett-tel, Jaco Pastoriusszal, David Bowie-val, Chick Coreával vagy épp Carlos Santanával, jövőre pedig, Side-Eye produkciója keretében fiatal, feltörekvő pályatársaival áll színpadra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Fotó: Pat Metheny © John Beden

De „itthon-otthon” is akadnak világszám gitárosok, Snétberger Ferenc például Magyarországon született, de Berlinben él, így a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös programsorozata keresve sem találhatott volna hitelesebb művészt, hiszen az Európai Hidak középpontjában idén nem egy ország, hanem éppen a sajátos atmoszférájú város, Berlin áll. Ferenc új formációja (Tzumo Árpád, Josh Ginsburg, Toni Snétberger) Harcsa Veronikával kiegészülve vadonatúj műsorral készül az alkalomra, amelyen nemcsak a jazz, de a klasszikus zene, a roma és latin hagyományok is szerephez jutnak.

Járt utat a járatlanért… de igen!

A pandémia bezárkózós időszakában sokan kerestek új hobbit, kaptak rá az olvasásra, néztek végig sorozatokat egy szuszra, megint mások elkezdtek dolgozni testi-lelki egészségükön, esetleg a főzésbe menekültek a stressz elől. De nem mindenki… jócskán akadnak olyanok is, akik kevésbé voltak aktívak, és akiknek ez a nyomasztó időszak inkább a túlzásba vitt lelazulásról és a bűntudatról is szólt – elsősorban őket szeretnénk most felrázni kicsit, na meg persze mindenkit, aki a helyzet enyhülésének és az ordító napsütésnek hála végre megérezte magában az erőt, hogy új örömök után nézzen. Táguljon az a horizont, mentális kihívásokra fel!

Benjamin Britten Sinfonia da Requiem című műve önmagában is meglehetősen izgalmas, de még inkább, ha ismerjük a hátterét: a darab megírására Britten a British Counciltól kapott felkérést 1939–40 körül, ám a valódi megrendelő Japán volt. A háromtételes, lehető legháborúellenesebb alkotást először elfogadták, majd katolikus rítust követő szerkezete miatt mégis elutasították arra hivatkozva, hogy az sértés a japán hagyományokkal és a császári dinasztiával szemben. Nos, Thomas Adès és a Bécsi Filharmonikusok közös koncertjén ez az ominózus Britten-mű is elhangzik, és a műsor többi része sem lesz kevésbé érdekfeszítő: Janáček rapszódiája, a Gogol nyomán írt Taras Bulba mellett Adès saját, Totentanz című művét is dirigálja majd.

Fotó: a Drezdai Staatskapelle © Markenfotografie

A hagyomány úgy tartja, hogy Mendelssohnban már 1829-ben megszületett a Skót szimfónia gondolata, amikor skóciai utazása során meglátogatta a Stuartok egy ódon, romos kastélyát, amelyben egykor Mária királynő élt. Az alkotás végül csak tizenhárom évvel később készült el, és a zeneszerző Viktória királynőnek ajánlotta. A világklasszis karmester, Christian Thielemann és a több évszázados hagyománnyal rendelkező Drezdai Staatskapelle hangversenyén bárki meghallgathatja ezt a múltba repítő különlegességet, és még ennél is többet! Az esten elhangzik Zemlinsky hazánkban kevéssé ismert Lírikus szimfóniája is, amely a nevével ellentétben valójában nem is szimfónia, hanem Tagore szerelmes versei alapján írt dalciklus. Szóval aki egyszerre vágyik romantikus élvezetekre és mély, elgondolkodtató élményre, az semmiképp se hagyja ki ezt a ritka alkalmat!

Lecke maximalizmusból és nyitottságból

A New York Times kritikusa nemes egyszerűséggel „Izland Glenn Gouldjaként” emlegeti, hihetetlenül sokszínű ízléssel és szerteágazó érdeklődési körrel rendelkezik, és mestere a hangszerének… ki az? Nos, nem más, mint a zongorazseni Víkingur Ólafsson, aki ugyanolyan lelkesen játszik Debussyt, mint Glasst, és akit a Müpa közönségének nem kell már bemutatni, hiszen éppen tavaly adott emlékezetes koncertet Várdai Istvánnal. Talán érdemes tőle ellesnünk egy kis nyitottságot, nem igaz? Víkingur ezúttal Mozart és kortársai alkotásaiból válogatott a koncertjére, amelyen egészen bizonyosan megcsillogtatja majd sokat emlegetett virtuozitását.

Ám nemcsak Izland, de Oroszország is adott olyan, a billentyűkön zsonglőrködő géniuszt a világnak, aki hamarosan ismét a Müpába látogat. A zongora gladiátorának kikiáltott Gyenyisz Macujev és barátai jazzkoncertjén idén egyszer már boldogan tombolt a közönség, ám akkor „csak” a virtuálisan érkező visszajelzésekből tudhattuk, mennyire élvezték a nézők az estét, most viszont személyesen is tapsolhatunk majd a szibériai mester cseppet sem fagyos hangulatú koncertjén. A menü pedig nem is jellemezhetné jobban a maximalista Macujevet, aki ősszel egy Haydn, Schumann, Schubert, Chopin és Liszt műveiből álló, különösen nagy kihívást jelentő műsorral várja a vájt fülű hallgatóságot.

Üdítő vidámság és a kreativitás felsőfoka

Nem mindig vágyunk komolyságra, veretes klasszikusokra vagy éppen súlyos gondolatfolyamokra, pláne az elmúlt egy-másfél év után, igaz? Azok számára is van pár visszautasíthatatlan ajánlatunk, akik most inkább a derűt részesítik előnyben. Az Ensemble Les Arts Florissants koncertszerű Partenope-előadása becsapósnak tűnhet, hiszen formájában az opera seria, vagyis a „komoly opera” jellegzetességeit követi, de mindenkit szeretnénk megnyugtatni afelől, hogy cselekménye és hangulata a klasszikus vígjátékokat idézi. Lesz itt bőséggel félreértés, szerelmi és politikai bonyodalom, pikáns humor, és mire kibomlanak a szálak, és mindenre fény derül, a nézők elégedetten nyugtázhatják, hogy érdemes volt a barokk zenét választani.

Az internet korában már nem különösebben meglepő, hogy egyesek karrierje egyenesen a szobájukból indult, de amit Jacob Collier véghez vitt, az még a szenzációs felfedezések között is kiemelkedőnek számít. Debütáló lemezét teljes egészében a lakásában rögzítette, és rögtön két Grammy-díjra váltotta, a sikert pedig újabbak követték: együttműködés olyan világsztárokkal, mint a Coldplay vagy Ty Dolla, és persze milliós megtekintések a Youtube-on. Jacob legutóbbi projektje egy gigantikus, négylemezes album, a Djesse, amelynek minden lemeze külön zenei világot reprezentál, teljesen eltérő hangzásvilággal és stílusokkal. A Djesse Volume 1 és 2 megint Grammyt ért, csakúgy, mint a harmadik lemez He Won’t Hold You című dala. Ezek után tűkön ülve várjuk a sorozat befejező részét, addig pedig szeretettel ajánljuk a pop behatárolhatatlan stílusú, multiinstrumentalista titánjának koncertjét a Müpában!

Bárhol jár a világban, mindenhol kitörő lelkesedéssel fogadja a közönség  Vági Bence cirque danse kreációját, az anyaföld és az ember kapcsolatát középpontba állító My Landet. De bármekkora is a siker, a társulat mindig viszatér a Fesztivál  Színházba, ahonnan minden elindult. 

Roman Khafizov a sportból indult a tánc, majd a színház és a cirkusz világa felé. A Recirquel volt az első alkalom, hogy egy teljes társulatban dolgozott.
Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

4000 közül a legjobb

A társulat 2018 nyarán részt vett a kortárs előadó-művészet legnagyobb fesztiválján, az Edinburgh Fringe Festivalon, ahol mind a 23 estén, amikor felléptek álló tapsvihar fogadta őket a templomból átalakított Assambly Roxyban. Nem meglepő tehát, hogy a kritikusok is a My Landnek ítélték a fesztivál legjobb előadásának járó címet. „Lélegzetelállítóan gyönyörű, akrobatikusan lenyűgöző show” - fogalmazott az Edinburgh Reporter. A bemutató óta az előadás számos országban és színházban megfordult teltházas előadásokkal, köztük Európa olyan rangos művészeti fesztiváljain, mint az Avignon Le OFF, és idén bekerült a világ egyik legfontosabb előadó-művészeti konferenciája, a CINARS Biennale hivatalos programjába is.

Kritikusok kedvence

A My Land kapcsán a szakírók és a nézők között tökéletes az egyetértés: olyan produkció született, amit egyszerűen látni kell! „Szereplőinek bivalyerős színpadi jelenlétével, bravúros könnyedségével és elegáns alakításával a My Land a maga nemében egyedülálló. Igazi  világszínvonal, legyünk büszkék rá!” - foglalja össze az élményt a Revizor Online szerzője. „A Fesztivál Színház elsötétített nézőterén ülve, újra és újra szerelmes leszek az emberbe. A megismételhetetlenségig egyedi, csodálatos emberi lénybe, aki elképesztő teljesítményekre képes, sérülékenységében is erős létében pedig folyamatosan átlépi a határait, ha kell, a lehetetlent kísértve” - írta a Prae.hu. A 24.hu újságírója pedig a következőképp fogalmaz: „Hogyan mesél „csak” a testével hét artista arról, mit jelent nekik a haza? Főleg, hogy az a haza a megtépázott, ezerarcú Ukrajna. Ha nem lenne elég az a szürrealitás, amit a testek döbbenetes képességei hordoznak, még a realitásérzékkel játszó látvány és a megrendítő zene is hozzáteszi a maga részét ahhoz, hogy a Recirquel My Land című új darabját ne felejtsük el soha!" 

A darabban a megszokott zsonglőrszám is átalakul, és az artisták harcosokká, a labdák röptetése pedig a földért folyó küzdelem szimbólumává válik.
Fotó: Mészáros Csaba

Az artisták élete a színpadon

A My Land a Recirquel első olyan produkciója, amelyet teljes egészében külföldi vendégművészek adnak elő. Az előadáshoz Vági Bence hét, saját zsánerszámában kimagasló tehetségű ukrán artistát hívott meg. A fiatal művészek azonban nem csak tehetségükkel, de személyes élettörténetükkel is alakították az produkciót, hiszen Vági ezt is beleszőtte a My Land narratívájába. A színpadon minden mozdulatban az ő érzéseik jelennek meg – hazáról, tradíciókról, szerelemről.  Az előadás zenéje is ehhez igazodik: az autentikus tatár és moldáv zenei felvételeket Both Miklós zeneszerző, népzenegyűjtő kutatta fel. Ez inspirálta Szirtes Edinát, aki a világzene és a filmzene stílusjegyeit ötvözőmuzsikát hozott létre erre az előadáshoz.

Műfajok kiteljesedése egy trilógiában

A My Land nemcsak a szereplők miatt unikális: a műfajok közti határokat lebontva egyszerre idézi a kortárs tánctársulatokra jellemző technikai tudást és látványt, valamint a kelet-európai artistaművészet lenyűgöző energiáit. A művészeti vezető, Vági Bence által megálmodott cirque danse műfaja az elmúlt években szinte a társulat védjegyévé vált, hiszen legutóbbi három előadásuk ebben a stílusban született.  A New Yorkban is sikert aratott Non Solusszal és a tavaly ősszel bemutatott Solus Amorral közösen a My Land egy, az emberi lét dimenzióit kutató trilógia része. A három produkció külön-külön is lélegzetelállító élményt nyújt a nézőknek, de együtt igazi katarzist generál a közönség szívében.

Az előadás talán legizgalamsabb jelentét, a záró létraszámot előadó Sergeii Materynskyi egy moldáv kisfaluból származik, 20 évesen pedig csatlakozott egy klasszikus olasz utazócirkuszhoz
Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

Újévkor sokan indítunk tiszta lappal, és teszünk betartható, kevésbé teljesíthető vagy éppen egészen lehetetlen fogadalmakat. Persze minden naptárcsere alkalmával eltökéljük azt is, hogy ezúttal tűzön-vízen át ragaszkodunk kitűzött céljainkhoz. A tavalyi év mindent a feje tetejére állított a világban, s az idei sem indult túl lelkesítően, így akad, aki nem is fogadkozott vagy már rég elengedte korábbi szándékait. Mi viszont most olyat ajánlunk, amitől garantáltan mindenki kedve megjön, hogy új fejezeteket nyisson, és jóféle, építő, kímélő, sőt kényeztető élményeket szerezzen. Mivel a kultúra területén általában nem években, hanem évadokban gondolkodunk, a Müpa 2021/22-es szezonjának programjaival itt a legjobb alkalom, hogy egy teljesebb és vidámabb időszakot kezdjünk!

Inspiráló nők – motiváció után kutatóknak

Aki igazán motiváló történetekre vágyik, az a legjobb helyen jár: elképesztő sikereket, kalandos életutakat és csodás művészkarriert felmutató női alkotókkal találkozhat a Müpa közönsége a következő évadban is. Ha feltett szándékotok, hogy idén kihozzátok magatokból a legjobbat, és csak egy kis inspiráció kéne, mutatunk pár A-listás női példaképet! Itt van például mindjárt Anna Netrebko, a világ egyik legkiemelkedőbb szopránja, aki több mint két évtizede az operaélet állócsillaga és szexszimbóluma. Pedig kezdetben nem is álmodott énekesi karrierről, mégis: a szentpétervári Mariinszkij Színház egykori takarítónőjének neve ma már fogalom, és mindenki csodálja a páratlan színpadi jelenlétéről és kivételes hangjáról ismert Annát, aki hamarosan ismét hazánkba érkezik. Az ő címszereplésével, valamint világsztár kollégák közreműködésével lesz látható ugyanis Puccini szabadságot és szerelmet a középpontba állító operája, a Tosca koncertszerű előadása.

Vagy említhetjük Baráth Emőkét is, aki fiatal kora ellenére hosszú évek óta a legnívósabb koncerttermek és legnagyobb fesztiválok visszatérő vendége, és akinek megadatott, hogy az operavilág olyan nagyágyúival álljon színpadra vagy készítsen lemezt, mint például Philippe Jaroussky. A sikerért persze kőkeményen megdolgozott, de a nemzetközi koncertélet nagy szerencsénkre igen hamar felfedezte magának, így ma már kétlaki életet él. Éppen ezért hatalmas örömünnep, valahányszor hazai színpadokon hallhatjuk őt, és most a rajongók és a műfajjal ismerkedők számára is jó hír, hogy az elkövetkezendő időszakban ez több alkalommal is bekövetkezik majd, hiszen ő a Müpa 2021/22-es évadának művésze. A közönség így nemcsak a Régizene Fesztiválon, hanem az Europa Galante együttessel közös koncerten és a Karácsonyi oratórium előadásán is találkozhat vele.

Úgyszintén példaértékű sikereket tudhat magáénak a világklasszis holland hegedűművész, Janine Jansen, aki kultlemezeinek, lebilincselő koncertjeinek és rangos díjainak köszönhetően tett szert széles körű (el)ismertségre a világban. Akik ismerik, azt mondják, Janine nemcsak szakmailag megkérdőjelezhetetlen, de nagyon kedves jelenség is, aki figyelmességével és stílusával is megbabonázza a közönséget. A Müpában hozzá hasonlóan elismert sztárokkal lép színpadra: korunk egyik legnépszerűbb karmesterével, Paavo Järvival és Európa kamarazenekarainak egyik legjobbjával, a Brémai Német Kamarafilharmóniával ad koncertet.

A sokoldalúságáról híres dívát, Szonja Joncsevát 2013-as metropolitanbeli debütálása óta kiemelt figyelemmel követi a világ operaközönsége, de érdemes tudni, hogy a művésznőnek egy kis lazaságért és nyitottságért sem kell a szomszédba mennie. Így fordulhat elő, hogy nemcsak klasszikus szerepekben, hanem a könnyedebb műfajokban is láthattuk már lubickolni, például Sting vagy éppen Elvis Costello partnereként. A bolgár szopránnal egyébként nemcsak a New York-i Metropolitan, a londoni Covent Garden, a bécsi Staatsoper és a Bajor Állami Operaház közönsége, de a Müpa nézői is többször találkozhattak már, és boldogan vállalta, hogy ismét a lelkes magyar közönségnek énekeljen. Novemberben látható áriaestjére Verdi, valamint Puccini és kortársai, azaz a veristák alkotásaiból összeállított válogatással készül.

Egzotikumok és érdekességek – ötletek elvágyódóknak

Az alma nem esett messze a fájától, mondhatnánk, hiszen a Londonban született Anoushka Shankar apját, Ravi Shankart követve már hétéves korától zenét tanult. A szorgalom és a tehetség pedig meghozta gyümölcsét, az indiai zene élő legendájának gyermeke hamarosan saját jogon vonult be a könnyűzene történetébe, és igen, helyet kaphatott volna éppen az előzőekben tárgyalt inspiráló nők között is, de amit ő nyújt a közönségnek, az megér egy külön mesét. Kalandozó kedvének köszönhetően nem ragadt le egyetlen stílusnál, olykor az indiai klasszikus zenét keveri elektronikával, máskor a világzene felé kacsingat, megint máskor artpopdalokkal hívja fel magára a vájt fülű közönség figyelmét. Új, nagyszabású vállalkozásában a Brit Filmintézet felkérésére komponált grandiózus és áradó kísérőmuzsikát a Shiraz című, 1928-as némafilm felújított változatához. A Taj Mahal történetét fiktív keretben feldolgozó, kétórás szerelmes mozi egy több ezer statisztát megmozgató, felejthetetlen alkotás, amelyhez Shankar hasonlóan lehengerlő és összetett zenét álmodott. Így ha idén azt fogadtátok meg, hogy új kultúrákat ismertek meg, és megpróbáltok többet lazítani, esetleg ellestek valamit a dél-ázsiai életszemléletből, keresve sem találhatnátok jobb programot!

Ha pedig még messzebbre kalandoznátok, és fiktív tájakig is elmerészkednétek, akkor nektek találták ki a koloratúrmezzo, Joyce DiDonato Éden című tematikus estjét, amelyen Cavalli, Händel, Purcell, Gluck, Wagner, Mahler, Ives és a kortárs Rachel Portman zenéjét hallgatva csodálhatjátok meg virtuozitását. DiDonato egyébként különleges hangja és elképesztően magas színvonalú vokális tudása mellett közvetlen és szuggesztív előadásmódjával is kitűnik a mezőnyből. A díva természetesen régi szövetségesei, a historikus hangszereken muzsikáló Il Pomo d’Oro együttes és karmesterük, Maxim Emelyanychev társaságában lép színpadra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Feltöltődés szépségre éhezőknek és romantikus lelkeknek

A napi darálóban időnként hajlamosak vagyunk kevés figyelmet szentelni lelki egészségünknek. A multivitamint még csak bedobjuk reggel, és talán arra is törekszünk, hogy ne vágjuk agyon a koleszterinszintünket egészségtelen ételekkel, ám míg kultúránk előtérbe helyezi a külső szépség kultuszát, az érzelmi töltődésnek kevésbé enged teret. Most olyasmit ajánlunk, ami amellett, hogy a szemnek-fülnek is kényeztető, segít újratölteni belső elemeinket és kisimítani lelki gyűrődéseinket. A ma már klasszikusnak számító romantikus balett, a Giselle Adolphe Adam dallamaival vált ismertté, az első Bartók Tavasz keretében azonban a közönség egy vadonatúj adaptációt ismerhetett meg, amely GisL címmel, Velekei László koreográfiájával, a négy évtizedes múltra visszatekintő Győri Balett produkciójában került színpadra. A misztikus és magával ragadó történethez Lajkó Félix szerzett néhol ringató és simogató, máskor rejtélyes vagy épp sodró zenét, amelyre tökéletesen rímel a táncosok kifinomult és összehangolt mozgása.

És ha már finomság és könnyedség, vétek volna kihagyni Valerij Gergijev és a Mariinszkij Színház Zenekarának koncertjét, ahol a francia zeneszerzők alkotásai mellett egy orosz, de francia kötődésű alapmű is felcsendül. Elhangzik Debussy szimfonikus prelűdje, a Mallarmé-vers ihlette Egy faun délutánja, Saint-Saëns elképesztően elegáns II. zongoraversenye, valamint Stravinsky ikonikus Petruskája is, amelynek bemutatója Párizsban volt a tízes években, a legendás Gyagilev Balett előadásában. Bónusz, hogy a zongoraverseny fiatal szólistája az az Alexandre Kantorow lesz, akit a Fanfare című amerikai lap kritikusa „Liszt reinkarnációjaként” említ. Izgalmas, ugye?

Nehéz elhinni, de végre eljött a várva várt pillanat: június 24-én újra kinyílik a Müpa forgóajtaja, felhangzik a jól ismert behívó szignál és a nézőtér újra megtelik élettel... és hogy mi mindenre számíthatnak a látogatók? Két lélegzetelállító fotóválogatáson keresztül mutatjuk meg mennyi varázslatos pillanatot tartogatunk a következő hetekre!

Recirquel: My Land / OFFICIAL TRAILER from Recirquel on Vimeo.

A Fesztivál Színház ugyanis megtelik mozdulattal, feszültséggel, izgalommal, újcirkusszal, hiszen június 25. és július 4. között a Recirquel két sikerprodukciója, a  hitről, a szeretetről, a természetről és az univerzumról szóló Solus Amor és a az emberiség gyökereit kutató, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot fókuszba állító My Land összesen 9 alkalommal látható.

Recirquel: My Land / OFFICIAL TRAILER from Recirquel on Vimeo.

A Müpa 2005-ös megnyitása óta minden júniusban az egyik fénypontot jelentő sorozata, a Hey, June! idén rendhagyó módon köszönti majd a nyarat. Az egyszeri, máshol nem látható produkciók idén sem maradnak el, de a Müpa széksorai helyett otthon, a fotelban vagy a kerti széken ülve, online élvezhetik a nézők. Ismerjük is meg az idei sorozat főszereplőit!

Fotó: Wanda Martin

Kik ők?

A 2012 végén alakult együttesről tagjai a Kőbányai Zenesuli gólyatáborában találtak egymásra, A hatvanas évek pszichedeliáját a beattel ötvöző, egyedi hangzásvilágú dalaik hamar kiemelték őket a tömegből, és rövid idő alatt szinte az összes jelentős fővárosi klubszínpadon megfordultak. Tehetségükre nem csak itthon, hanem külföldön is felfigyeltek, a Deezer francia streaming szolgáltató 182 ország zenekarai közül választotta be őket Young Guns című programjának legígéretesebb négyese közé, akik közül végül a hallgatók szavazata alapján a srácok kerültek ki győztesen.

Honnan ismerhetem őket?

Még meg sem jelent az első nagylemezük, amikor az Index tehetségkutatójának fődíjasaként felléphettek a Szigeten, egy évvel később pedig a NAGY-SZÍN-PAD legjobb kilenc bandája közt versenyezhettek a szavazatokért. Majdnem 10 évvel és három lemezzel később pedig a Middlemist Red már bejáratott név a hazai klubhelyszíneken és fesztiválokon. Számos teltházas koncert az A38 Hajón, az Akváriumban, a Budapest Parkban, itthon és külföldön – magabiztosan állíthatjuk, hogy a srácok az elmúlt évtized egyik legjelentősebb magyar zenekarává nőtték ki magukat.

Mit hallgassak meg tőlük?

Mivel a koncert tematikája a tavaly decemberben megjelent harmadik nagylemez köré, a The Other Side of Nowhere köré épül, mindenképp ajánljuk meghallgatásra. De ne maradjon ki a debütáló albumról a Multicolored Drive vagy az Aanimal se. Szokás szerint segítünk egy Spotify-playlisttel.

Miért lesz különleges a Hey, June! koncert?

A harmadik nagylemezt bemutató koncert egy képzeletbeli westernfilm narratíváját fogja követni. A korábbi két korongon megszokott, kissé elszállós, lebegő zenei világ ezúttal markánsabb elektronikus és népzenei ízekkel gazdagodott. A dalok az Erős Márton által vezetett, erre az alkalomra összeálló The Wild Bunch Orchestrával kiegészülve pedig még grandiózusabban szólalnak majd meg.

Fotó: Wanda Martin

Mikor? Hol?

Június 7-én, hétfőn este 20 órától keresd a Müpa Home Live közvetítést a Müpa honlapján, YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán! 

Ismerd meg! – Mongooz and the Magnet

A Müpa 2005-ös megnyitása óta minden júniusban az egyik fénypontot jelentő sorozata, a Hey, June! idén rendhagyó módon köszönti majd a nyarat. Az egyszeri, máshol nem látható produkciók idén sem maradnak el, de a Müpa széksorai helyett otthon, a fotelban vagy a kerti széken ülve, online élvezhetik a nézők. Ismerjük is meg az idei sorozat főszereplőit!

Kik ő?

Gondoltad volna, hogy Magyarország egyik legmultikultibb zenekara a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karáról indult? Az eredetileg trió felállásban zenélő együttest 2014-ben alapította az ír Ian O’Sullivan nagybőgős és a norvég Magnus Måløy énekes-gitáros. Miután az eredeti dobosuk hazaköltözött Svédországba, csatlakozott hozzájuk a dobos-hangmérnök Imre Gábor, akit egyébként a helyi kocsma pultosa ajánlott O’Sullivannek. A csapat felállása azóta változott, a dobok mögött egy ideje már Háló Gergő ül, és tavaly óta a létszám is bővült.  Csíki Áron a billentyűk mögött javította a hazai zenészek arányát a bandában.

Honnan ismerhetem őket?

Alig egy évvel a megalakulásuk után egészen a döntőig meneteltek a 444 és a YouTube közös tehetségkutatóján, a Ki Mit Tube-on és a Hangfoglaláson is második helyezést értek el.  2016-ban pedig bejutottak a NAGY-SZÍN-PAD 12 legjobb előadója közé is. Felléptek a Sziget Fesztivál Európa Színpadán, az Exit Festivalon és meghívást kaptak az Észak- és Dél-Korea határán megrendezett DMZ Peace Train fesztiválra is.

Mit hallgassak meg tőlük?

A 2019 végén megjelent people=people kislemezt mindenképp, hiszen a 3 év hallgatás után kiadott kislemez bitang erősre sikeredett. A szülő-gyermek viszonyról, a szeretteinkkel való érintkezésről szólnak dalok pedig az elmúlt év eseményeinek tükrében igencsak aktuálisak. De tematikus Spotify-listánkra korábbi slágerek is felkerültek: helyett kapott a señorita, és egy másik Hey, June! fellépővel, Beck Zolival közösen készített Elköltöző is. 

Miért lesz különleges a Hey, June! koncert?

A müpás koncerten a fiúk egy eddig nem ismert oldalukat mutatják majd meg: az eddig megszokott blues-os groove-os Hendrix-pop helyett a zenekar legnépszerűbb dalai akusztikus hangszerelésben, szintetikus hangzással ötvözve szólalnak majd meg. Az este különleges vendégeiként többek között iamyank, Novai Gábor (Mörk) és Boros Levente (The Qualitons) is színpadra lépnek majd.

Forrás: Facebook.com/mongoozandthemagnet 

Mikor? Hol?

Június 6-én, vasárnap este 20 órától keresd a Müpa Home Live közvetítést a Müpa honlapján, YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán! 

A Müpa 2005-ös megnyitása óta minden júniusban az egyik fénypontot jelentő sorozata, a Hey, June! idén rendhagyó módon köszönti majd a nyarat. Az egyszeri, máshol nem látható produkciók most sem maradnak el, de a Müpa széksorai helyett otthon, a fotelban vagy a kerti széken ülve, online élvezhetik a koncerteket a nézők. Ismerjük is meg az idei sorozat főszereplőit!

Ki ő?

Az OHNODY művésznév mögött nem más bújik meg, mint a székesfehérvári születésű énekesnő, Hegyi Dóri. A még mindig nagyon fiatal énekesnő tehetsége több fronton is megmutatkozik, hiszen nemcsak fenomenális hangja van, de zenét és dalszövegeket is ír, zongorázik és gitározik is. 2011-ben Walesbe költözött, ahol kitűnő eredménnyel és zeneszerzői kitüntetéssel diplomázott a Cardiff University populáris zene szakán. 5 évvel később tért vissza az országba, ám ekkor sem tétlenkedett. Itthon beiratkozott egy zenei producer-képzésre, emellett a MOME design- és művészetmenedzsment szakára is felvették. 2020-ban pedig Junior Artisjus-díjjal ismerték el egyedi szerzői teljesítményét.

Honnan ismerhetem?

Ha a nevét nem is, de a hangját biztosan ismered, ha máshonnan nem is, Belau- vagy mïus- vagy éppen az iamyank-kollaborációiból. 2018-ban jelent meg érzékeny és melankolikus kislemeze, a 4 számot tartalmazó Nude című album, ami az érzelmi feszültségek és a szerelem témáit járja körül. Az angol nyelvű EP után tavaly megjelent első magyar nyelvű lemeze, az Egy igaz szerelem, amelyen a Magashegyi Undergroundból ismert Fodor Máriusz és a Mary Popkids énekes-gitárosa, Kama működött közre.

Fotó: Hering Orsolya

Mit hallgassak meg tőle?

Dóri saját bevallása szerint mindig koncepciókban gondolkodik, így született az Egy igaz szerelem is. Az album 7 dala a szerelem 7 különböző szakaszát mutatja be, és erre utalnak a dalcímek is: vágyakozás, felismerés, elmúlás, elengedés, feldolgozás, újrakezdés, megoldás. Éppen ezért, ha ránk hallgatsz, elejétől a végéig meghallgatod az lemezt. De persze készítettünk egy Spotify-listát is, a biztonság kedvéért!

Miért lesz különleges a Hey, June! koncert?

Míg a lemez a szerelem és a megismerkedés fázisait mutatta be, a Bábel lelkei alcímet kapott koncerten a verbális kommunikáció korlátairól fog szólni, illetve arról, hogy milyen nehéz dolog a tiszta érzelmeket szavakba önteni.  Tovább fokozza a bábeli hangulatot, hogy a dalok nemcsak magyarul, hanem számos más nyelven is elhangzanak majd – többek közt olyanokon is, amelyeket Dóri nem is beszél. Az egészet pedig Jurák Bettina táncművész koreográfiája teszi majd teljessé.

Fotó: Halász Jácint

Mikor? Hol?

Június 5-én, szombaton 20 órától keresd a Müpa Home Live közvetítést a Müpa honlapján, YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán! 

A Müpa 2005-ös megnyitása óta minden júniusban az egyik fénypontot jelentő sorozata, a Hey, June! idén rendhagyó módon köszönti majd a nyarat. Az egyszeri, máshol nem látható produkciók most sem maradnak el, de a Müpa széksorai helyett otthon, a fotelban vagy a kerti széken ülve, online élvezhetik a koncerteket a nézők. Ismerjük is meg az idei sorozat főszereplőit!

Ki ő?

A devecseri születésű Beck Zoli magyar nyelv és irodalom, illetve tanító szakon szerzett diplomát a szombathelyi főiskolán, majd ugyancsak magyar nyelv és irodalom szakon a Pécsi Tudományegyetemet is elvégezte, ahol irodalom- és kultúratudományokból szerezte doktori fokozatát. Jelenleg is a Pécsi Tudományegyetem Romológia és Nevelésszociológia tanszékének adjunktusa. 2000-ben öccsével alapította meg a mára a magyar könnyűzene ikonikussá vált zenekarát, a 30Y-t. A zenekar az elmúlt 20 évben tíz albumot adott ki, és 2012-ben az MTV EMA Worldwide Act díjat is. Dalszerzőként és szövegíróként pedig többek közt a Magashegyi Underground és az Óriás több dala is az ő keze munkáját dicséri.

Honnan ismerhetem?

Ha zenerajongó vagy, a 30Y koncertjeiről biztosan ismerős lehet, hiszen nemcsak frontembere, de alapító tagja is a 20 éves pécsi zenekarnak. De találkozhattál Zoli nevével a Rájátszás esteken is, ahol kortárs költők, írók (Erdős Virág, Háy János, Karafiáth Orsolya stb.) és popzenészek (Beck Zoltán, Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László stb.) működnek együtt és adják elő egymás verseit és költeményeit. Sőt! Rendszeresen publikál hazai és külföldi folyóiratokban, 2004-ben pedig első saját könyve is megjelent Lehetséges cigány irodalom címmel. 

Mit hallgassak meg tőle?

Erősen ajánljuk a 30Y eddig megjelent összes albumát, hiszen a zenekar 20 éves történelmében akadt jópár sláger, de a Bogozd Ki és a Csönded vagyok mindenképp meghallgatandó, ahogy a Nincs mese is kötelező. A könnyebbség kedvéért összeállítottunk egy Spotify-listát, ahol minden fontos dalt megtalálsz.

Miért lesz különleges a Hey, June! koncert?

A 2019 szeptemberében debütáló A nemzedék nélküli ember című, monológokkal és sztorikkal tűzdelt színdarab egyfajta önvallomás, amelyet személyes hangvételű történetek és dalok alkotnak. A 21 dalból álló szólóest számtalan sikeres fellépés után most lesz utoljára látható és hallható színpadon. Nem érdemes kihagyni!

Mikor? Hol?

Június 4-én, pénteken 20 órától keresd a Müpa Home Live közvetítést a Müpa honlapján, YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán! 

A tánc a zene mellett az egyik olyan kommunikációs forma, amelyet nem korlátoz sem országhatár, sem nyelvtudás. Amikor a táncosok a színpadra lépnek, érkezzenek a világ bármely pontjáról, egy nyelvet beszélnek a közönséggel. Az elmúlt tizenhat év során számos ország társulatát köszönthettük a Müpában, ezekből idézünk fel most néhányat.

A Dance Theatre of Harlem táncosai le sem tagadhatták volna, mennyire élvezték a fellépést
Fotó: Pályi Zsófia

A feltörekvő ifjúság Hollandiából – Nederlands Dans Theater 2

A Nederlands Dans Theater a világ vezető kortárstánc-együttese, amelynek repertoárjába 1959-es alapítása óta hatszáznál is több produkció került már be. Szinte nincs olyan koreográfus, aki ne fordult volna meg a holland társulatnál: Jiří Kylián, Hans van Manen, Johan Inger, Alexander Ekman, Sharon Eyal és Gai Behar csak pár név közülük.

Az együttes 1978-ban eredetileg De Springplank, azaz Ugródeszka névre keresztelt tagozata azzal a céllal jött létre, hogy a fiatal tehetségeket összegyűjtve kineveljék az NDT soron következő generációját. A mára már csak NDT2-ként ismert csapat saját repertoárral büszkélkedhet, és a „nagyokhoz” hasonlóan járják a világot, felkészülve a professzionális táncoslétre. 2015-ös európai turnéjukat Budapesten indították, ahol négy koreográfiából összeállított estjükkel varázsolták el a Fesztivál Színház közönségét.

Az NDT2  négy koreográfiából álló előadással érkezett a Fesztivál Színházba
Fotó: Kotshcy Gábor

Az orosz hagyományok megújítói – Mihajlovszkij Balett

Ha balett, akkor szinte kivétel nélkül mindenki Oroszországra asszociál először, hiszen Moszkva és Szentpétervár a legnevesebb balett-társulatok otthona. Utóbbi városból érkezett 2016-ban Budapestre a több mint nyolcvanesztendős múltra visszatekintő Mihajlovszkij Balett is. A tradicionális orosz tánckultúrát és az innovatív szemléletű mozgásművészetet ötvöző együttes három részből álló előadását az együttes művészeti vezetője és rezidens koreográfusa, az NDT egykori táncosa és későbbi koreográfusa, Nacho Duato álmodta meg.

 A Mihajlovszkij Balett háromrészes előadását az egykori NDT táncos, Nacho Duato koreografálta.
Fotó: Hrotkó Bálint

Kína szupersztár táncosnője – Wang Yabin és a Yabin Studio

Felejthetetlen élménnyel távoztak azok, akik részesei lehettek a Yabin Studio 2016-os The Moon Opera című előadásának. A kínai író, Bi Feiyu azonos című regényének színpadi adaptációja egy operaénekesnő tragikus sorsát meséli el. A táncos-koreográfus Wang Yabin a kínai táncművészet kiemelkedő tehetsége, aki tökéletes harmóniában olvasztja egybe a modern és a tradicionális tánc elemeit. Érzelmek széles skáláját jelenítette meg a színpadon: szerelem, féltékenység, tehetség és elutasítottság kettősége egyaránt jelen volt mozdulataiban.

Wang Yabin és társulata csodálatos előadását 2016-ban láthatták a nézők
Fotó: Pályi Zsófia 

A kulturális stigmákat eltörlők – Dance Theatre of Harlem

2017-es európai turnéja során Magyarországon a Müpában lépett fel először a 20. század úttörőjének számító Dance Theatre of Harlem, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal idestova fél évszázada képviseli az egyediséget és a sokszínűséget. 1956-ban Arthur Mitchell balett-történelmet írt, amikor mindössze 22 évesen, első afroamerikai táncosként a New York City Ballet vezető táncosa lett. 13 évvel később, 1969-ben újabb fejezetet nyitott a tánctörténelemben, amikor megalapította a világ első „fekete” balettiskoláját és -társulatát.

A Dance Theatre of Harlem táncosai energiájukkal szinte felrobbantották a Fesztivál Színház színpadát.
Fotó: Pályi Zsófia, Kotschy Gábor

Az együttes ars poeticája azóta sem változott – utat mutatni és lehetőséget adni egy kihívásokkal küzdő társadalmi rétegnek, hogy az ott megszerzett készségeket ne csak a tánc világában, de az életben is tudják hasznosítani. A Fesztivál Színházban két este során nyolc különböző műben mutatták meg, hogy a táncban sem számít a bőrszín.

Alison Stroming, a Dance Theatre of Harlem balerinája végigvideózta a társulat európai turnéját, amelyből a budapesti fellépés sem maradhatott ki!

A vertikális tánc úttörői – Bandaloop

A tánc egy igencsak extrém formáját választotta az oaklandi Bandaloop, akik a színpad helyett felhőkarcolók tükörsima üvegfelületein, múzeumok falán, hatalmas hídpilléreken és 700 méter magas sziklákról elrugaszkodva a Yosemite Nemzeti Parkban táncolnak. 2017-ben már bevették a magyar fővárost, 2019-ben azonban egy tőlük szokatlan produkcióval tértek vissza Budapestre.

A Bandaloop félelmet nem ismerő akrobata-táncosai a Fesztivál Színház mellett a Müpa homlokzatát is körbetáncolták
Fotó: Hrotkó Bálint, Posztós János

A legendás orosz zeneszerző, Prokofjev unokájával közösen létrehozott előadásban a főszereplő kötél nemcsak fizikai, de metaforikus értelemben is a kapcsolatok, az összetartozás, a szakítás, a megfékezés és a felszabadítás megjelenítője. Persze nem bújtak ki teljesen a bőrükből, és mielőtt a Fesztivál Színház szó szerint minden felületét körbetáncolták, a Müpa külső homlokzatán függve ejtették ámulatba a tavaszi hideg ellenére is több száz fős tömeget, amely szájtátva bámulta a falon pillekönnyen libbenő táncosokat.  

Nincs még egy olyan monumentális és összetett, ráadásul szerte a világon kedvelt hangszer, mint az orgona. A hangszerek királynőjének története a messzi múltba nyúlik vissza, hiszen elődeiről, kezdetleges változatairól már ókori szövegekben is találni említést, ugyanakkor elmondható, hogy az orgonamuzsika iránt ma is töretlen a lelkesedés. A Müpa orgonája ugyan még csak 15 éves, de eddigi története alatt a legkiválóbb muzsikusok hangversenyein szerepelt, és máris igen gazdag történelemmel büszkélkedhet, amelyből a jeles évforduló alkalmából ti is ízelítőt kaphattok május 1-jén, egy többórás műsorfolyam keretében!

Fotó: A Müpa orgonája © Posztós János

 Ez az orgona az az orgona?

Nem lenne teljesen elrugaszkodott gondolat, ha azt feltételeznénk, hogy az anyák napján átnyújtott virág és a hangszer elnevezésének van némi köze egymáshoz. Ez a kérdés természetesen a nyelvészek egy csoportját is meglehetősen foglalkoztatta, és a szakirodalom többféle összefüggést is jegyez, például a növény vesszőjéből készíthető sípforma és a hangszer sípjai közötti hasonlóságot. Ugyanakkor betonbiztos összefüggést és megdönthetetlen bizonyítékokat nem tártak fel az etimológusok, így csak találgathatunk, de ez semmit nem von le sem a hangszer, sem az illatos csokrok értékéből.

 A kezdetek

Az orgonát már antik szövegekben, egyebek mellett a Biblia egyik ószövetségi könyvében is említik, az instrumentum latin eredetű nevét pedig a 15. századi magyar nyelvemlékeink őrzik. Bizony, az első fennmaradt, magyarul íródott könyvben, a Jókai-kódexben is megtalálható ez a szó egy Szent Kláráról szóló történet leírásában, de a Huszita Bibliában, a Bécsi kódexben is szerepel, és a 15. század második felében keletkezett, Kinizsi Pálné imádságoskönyve néven ismert kötetben is felbukkant, méghozzá a 150. zsoltárban: „Dicsérjétek őtet lanthúrokban és orgonában.”

Az ókorban közkedvelt volt a ma ismert hangszer elődje, a víziorgona (más néven hidraulisz), vagyis a legrégebbi hangszer, amelyen billentyűzet segítségével lehetett játszani, a 2. században pedig már az úgynevezett légfújtatós orgona is szélesebb körben elterjedt. És ha már itt tartunk, hazánkban, közelebbről Aquincumban található a világ egyetlen, hellyel-közzel épen megmaradt antik orgonája.

Fotó: Az aquincumi viziorgona darabjai © Óbudai Anziksz

Bár az orgona mint hangszer sokáig szórakoztató célokat szolgált, a 300-as években megkezdődött folyamat eredményeképp lassan, de biztosan a templomokba „szorult”. Ezzel megkezdődhetett a szerkezet robbanásszerű fejlődése is, amelyet a kereszténység gyors terjedése tovább segített. De hogy került a keresztény liturgiába ez az évezredes múlttal rendelkező hangszer?

A választ Szigeti Kilián adja meg: „Az ókori görög-római birodalomban az orgona részben szórakoztató hangszer volt, részben a császári bevonulások kísérő hangszere. Bár világi jellegű hangszer volt, de ha a császár egyházi szertartáson működött közre, vagy vonult be, az orgona akkor is felhangzott. Így része lett a császári szertartásoknak. Mivel pedig a császári udvar rituális szokásai fokozatosan átmentek a liturgiába (tömjénezés, fáklya-gyertya, ruhák, vonulások, trónusok stb.), így az orgona is lassan rituális hangszer lett. Elsősorban reprezentatív, császári vagy püspöki (pápai) tekintély emelésére, tehát insigniaként szerepelt. Rómában ez igen nagy valószínűség szerint Vitalianus pápa (657-672) idején történt meg."

A 15. század elejére a templomi orgonáknak két alapvető típusa alakult ki, a karzaton álló, úgynevezett Blockwerk, amely grandiózus méretei okán helyhez kötött hangszerként állt, a másik a kisebb méretű pozitívorgona, amelyet mindig oda tudtak állítani, ahol épp szükség volt rá. A következő időszakban a hangszer hatalmas fejlődésen esett át az orgonaépítő szerzeteseknek és mestereknek köszönhetően, munkájuk nyomán pedig megszületett a többmanuálos orgona, amely aztán évszázadokon át meghatározó lett az orgonaépítészetben.

 A Müpa királynője

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben áll a világ egyik legnagyobb koncerttermi orgonája, amely a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra és a Mühleisen Orgelbau Stuttgart együttműködésében készült. A 6804 sípból álló, 92 regiszteres, 5 manuálos, zenészek által is nagyra becsült hangszer épp nagykamasz korba ért, hiszen 15 éve láthatta-hallhatta először teljes pompájában a nagyközönség. Szerepelt egyházi ünnepkörhöz kapcsolódó hangversenyeken, az orgonairodalom legnagyobbjainak műveit felvonultató koncerteken, és bizony könnyedebb dallamok is többször felcsendültek már rajta, hiszen a klasszikus zenén túl is van élet! A születésnapos tiszteletére emlékezetes koncertekből álló válogatást láthattok május 1-jén a Müpa Home adásában.

A Müpa orgonája © Posztós János

 Egy nemzetközi nagyágyú, a legjobb sztorik, mesteri átiratok  és Saint-Saëns szimfóniája

Szabó Balázs nemcsak kiváló muzsikus, de bőven a 30. születésnapját megelőzően az orgona avatott szakértője is volt, aki zeneakadémiai tanulmányai után Würzburgban, Trossingenben és Rómában tökéletesítette tudását, és részt vett a Vatikán védnöksége alatt álló nemzetközi orgonaszakértő-képzésen is. Szakértelmére a budapesti Zeneakadémia nagyorgonájának felújítása során is igényt tartottak, és ha ez nem lenne elég, számos nemzetközi versenyt nyert, és egy Junior Prima díjat is bezsebelt. 2013-ban adott emlékezetes estjén a két 19-20. századi művész, Max Reger és Karl Straube műveiből adott ízelítőt, rámutatva Johann Sebastian Bach művészetével való kapcsolódásokra. A ritkaságszámba menő koncertet most újra megnézhetitek a Müpa Home május 1-jei adásában.

Fotó: Fassang László © Posztós János

Aki egy igazán élvezetes operairodalmi gyorstalpalóra vágyik, semmiképp se hagyja ki az Orgona-sztorikat: a Mácsai Pál és Fassang László által összeállított műsor ugyanis négy évszázad és (leginkább) két orgonistanemzet orgonazenéiből merít szórakoztató módon. Lesz itt német barokk rövid, de annál fontosabb holland kitérővel, és terítékre kerülnek a 19. századi francia repertoár legfontosabb művei is.

Fotó: Mácsai Pál © Posztós János

Zenekari művekből orgonaátiratot készíteni nem szokatlan jelenség, évszázadok óta bevett gyakorlat. Ritkán hallhatjuk azonban Bartók és Kodály műveit ilyen formában, úgyhogy mindenképpen érdemes lesz követni a Müpa közvetítését, ahol Bartók Béla A csodálatos mandarin című pantomimjának zenekari szvitje Szabó Balázs, Kodály Zoltán Marosszéki táncai és Liszt Ferenc Les Préludes című szimfonikus költeménye Szathmáry Zsigmond átiratában szólalnak meg. Utóbbi ráadásul négy kézre és négy lábra íródott, így valódi különlegességnek számít!

Saint-Saëns III. szimfóniája mindenképpen szokatlan és érdekes darab, mivel zongora és orgona egyaránt helyet kapott benne, emiatt szokás az Orgonaszimfónia elnevezéssel is illetni. Az emelkedett hangulatú kompozíció megszólalásához pazar akusztikai feltételeket kínál a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, ráadásul adott a nagyszerű lehetőség arra is, hogy a Müpa orgonája teljes pompáját felvillantva megszólalhasson. Ne hagyjátok ki!

Vannak olyan karizmatikus előadók, akik tehetségüknek és kitartásuknak köszönhetően nemcsak a közönség, de egy-egy világsztár figyelmét is felkeltik. A dán Ida Nielsen meseszerű karrierje is hasonló módon indult be, miután maga Prince szúrta ki a MySpace-en az egyik felvételét. Mit tanult mesterétől a vagány basszusgitáros-énekes, és miért érdemes a Müpa Home-on követni 2019-es koncertjének közvetítését?

Prince és Ida Nielsen (Fotó: idanielsenbass.com)

 Innen indult a funkdíva

A Bassida és Ida Funkhouser művészneveken is emlegetett Ida Nielsen rendkívül sokoldalú művész, akárcsak Prince, akivel végérvényesen összeforrt a neve. Amellett, hogy zseniális basszusgitáros, zeneszerző és producer, énekesként is megállja a helyét, és persze egyáltalán nem elhanyagolható tény, hogy az említett világsztár mellett vált megkerülhetetlen előadóvá. 2010 és 2016 között volt Prince állandó basszusgitárosa, így többek közt már a zenész-producer 2011-es szigetes koncertjén is találkozhatott vele a magyar közönség.

Fotó: idanielsenbass.com

A ma már énekesnőként is sikert sikerre halmozó Nielsen a dán kisvárosban, Aarhusban nőtt fel, és egy különös véletlennek köszönhetően indult el a zenélés rögös útján: az iskolakórusban néhány társa megkérte, hogy helyettesítse a basszusgitárost a zenekarukban. Bevallása szerint a korai időszakban Marcus Miller, Mark King, Larry Graham, Bootsy Collins és Victor Wooten voltak rá a legnagyobb hatással. A zeneakadémia után számos műfajba belekóstolt az elektronikától a funkig, a belga-afrikai Zap Mamával például körbeturnézta Európát, 2000-ben pedig Marmelade címmel jelentette meg funkalbumát.

 Meseszerű fordulat

Sokáig a tanítás is fontos része volt az életének, majd Koppenhága felé vette az irányt, hogy végleg a zenélésnek szentelje az életét.  „Ez után három hónappal hívott fel Prince” – mesélte, aki állítólag a MySpace-en figyelt fel egy Idáról készült felvételre. Az események ezután igencsak felgyorsultak: Nielsen azon kapta magát, hogy együtt jammelnek, aminek a végén a világsztár csak annyit mondott a basszusgitárosnak: „Oké, jössz velem a turnéra”. Ida így csatlakozott a Prince-t kísérő The New Power Generationhöz, emellett a szintén a minneapolisi zenészhez köthető 3rd Eye Girlben is oszlopos tag volt. „Prince-szel játszani a legvarázslatosabb zenei utazás volt, egy minden képzeletet felmúló tanulási folyamat és tapasztalat. (…) Neki köszönhetem, hogy ma itt tartok. Olyan sokat tanított nekem zenéről és életről – nemcsak a tanárom és a mentorom volt, hanem a barátom is” – fogalmaz hivatalos oldalán. Hogy mit tanult tőle? Többek közt azt, hogy csak a szükséges hangokat játssza.

 Basszusgitárt neveztek el róla

Idának megadatott, ami csak keveseknek: a Sandberg márka jóvoltából megalkothatta a saját nevével fémjelzett hangszerét. „Egy olyan basszusgitárt szerettem volna létrehozni, ami passzol a zenéhez, amit Prince-szel játszottam, és a sajátomhoz is. Tehát alapvetően egy finom rock- és funkhangzással bíró hangszer, amely képes sokkal old schoolosabban, illetve extra módokon megszólalni a különböző szólóhangzások megalkotásakor” – tette hozzá.

Fotó: Sandberg / Ida Nielsen

Április 30-án újra átélhetjük budapesti koncertjét

És hogy milyen zenét játszik, aki egy ilyen zseni mellett tanulta ki igazán a szakmát? Saját bevallása szerint leginkább az old school funk, hiphop, a reggae és a világzene keveréke, a fülbemászó dallamok és a sok basszus jellemző rá. 2018-as Time 2 Stop Worrying (bout the weird stuff) című, az oldschool funkot a nu soullal és a hiphoppal ötvöző lemezéről 2019. májusi müpás koncertjén is hallhattunk dalokat, amit április 30-án újra átélhetünk a Müpa Home közvetítésének köszönhetően. Ida mellett olyan zseniális zenészek erősítik a csapatot, mint Kuku Agami (rap), Phong Le (billentyűs hangszerek, ének), Oliver Engqvist (gitár, ének) és Patrick Dorcean (dob, elektronika).

Azóta 02022020 címmel megjelent ötödik szólóalbuma, amely a korábbiaktól eltérően egy sokkal intimebb univerzumba kalauzolja el a hallgatót.

Hogyan válhat az irodalom átélhetővé és emberközelivé? A Literárium közel egy évtizede rendszeresen jelentkező irodalmi estjein újszerű megközelítésben, a társművészetek bevonásával ismerhetitek meg egy-egy író, költő életművének kiemelkedő darabjait. A Müpa a közösségi platformjain áprilist az irodalom hónapjaként ünnepli, így ezúttal a Literárium-estek podcastváltozataiból ajánlunk válogatást. Következzenek a kortársak!

Fotó: Janko Forli

 Traumákból egyedi költői nyelv

Fotó: Marno János © Posztós János

Marno János költészetének kialakulásában hatalmas szerepet játszottak korai éveinek hányattatásai, családja meghurcolása, kitelepítése, és a stigma, amelyből önmaga is rendszeresen igyekezett viccet csinálni: osztályidegensége az osztályokban, ahová járt. Ahogy ő mondja: „abszolút motiválatlan voltam, nem érdekelt semmi”, persze egyetlen dolog, az irodalom, azon belül is főleg a próza kivételével. Gyerekkorától kezdve rengeteget olvasott, tíz-tizenkét évesen már Thomas Mann és Marcel Proust könyveit falta, és a maga koraérett, kamasz módján hamar szembe is került a hatalommal.

Ironikus módon a költészet sem mozgatta meg különösebben, egyedül Arany János Toldija érintette meg, sőt: saját bevallása szerint még undort is érzett a versektől, és esze ágában sem volt ilyesmivel foglalkozni.  „Nem éreztem úgy, hogy bármihez bármi közöm lett volna.” – mondta arra is utalva, hogy már a gimnáziumi évek alatt rebellissé vált, olyanná, aki a lázadás ellen is lázad. Nagy részben ennek az alapélménynek köszönhetjük a magyar lírában példa nélküli költői életművét, a teljesen egyedi nyelvet, amelyen a versei megszólalnak. Digitális irodalmi gyűjteményben elérhető estjén a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művésze, Béres Márta tolmácsolásában élvezhetitek a verseit, Cserna Ildikó és Sándor Szabolcs előadásában pedig Schubert-dalokat hallhattok. 

 Régi forma újratöltve

Fotó: Markó Béla © Rab Zoltán

Markó Béla a határon túli magyarság egyik legismertebb költője, aki a hetvenes-nyolcvanas években robbant be az irodalmi köztudatba. Meredeken fölívelő költői pályáját valamelyest megfékezte, de nem térítette el politikai-közéleti munkája, amelynek középpontjában az erdélyi magyarok közössége állt. Mára negyven köteten is túl van, és a kortárs magyar líra egyik sajátos hangú alkotójaként tartjuk számon, aki ráadásul kortársaitól teljesen különböző utat választott, amikor tökélyre fejlesztette a szonettformát. De vajon miért nyúl valaki a huszadik század végéhez közeledve egy ilyen évszázadok óta létező formához, amikor a korszellem azt diktálja, hogy modern kifejezésmódokat válasszon, új költői alakzatokban beszéljen, szabadverset írjon…?

Markó azt mondja, ő éppen ebben a szabályos és zárt formában lelhette meg a szabadságot, mondhatni „kapóra jött” az adott kor Romániájában, ahol a hatalom nemigen tolerálta a formabontó kísérleteket. A szonettekben azonban testet ölthettek a merészebb gondolatok is, ráadásul művészi szempontból is izgalmas kihívást jelentett egy-egy ilyen költemény megírása, és a szimbolikus rendteremtő szándék is érvényesülhetett általuk. Persze Markó Béla nem kényelmesedett bele ebbe a „találmányába”, 2016-ban ismét meglepte olvasóit a Kerítés című, szabadversek gyűjteményét tartalmazó kötetével. Estjén költői termésének legjavából kaphattok ízelítőt Éder Enikő előadásában, Borsos Pál közreműködésével.  

 A kristálytiszta költészet útja a netes szenzációig

A tavalyelőtt Aegon-díjjal jutalmazott, korábban is számos elismerésben részesült Takács Zsuzsa sokoldalú irodalmi alkotó, aki a próza és vers műfajában is maradandót alkotott. Elsősorban költőként, íróként, fordítóként ismerjük, utóbbi tevékenysége önmagában is szerteágazó, a spanyol és katalán verseken kívül olasz, francia és angol költők munkásságára is kiterjed. A hatvanas években a tudása bámulatos messzeségekig repítette, így dolgozhatott Kubában anyanyelvi lektorként, és ekkortájt már a versei is elkezdtek megjelenni a legnevesebb hazai lapokban, az Élet és Irodalomtól az Alföldig. Pedig nem feltétlenül magától értetődő, hogy egy spanyol filológiából tudományos fokozatot szerző, diplomáciatörténetet és társadalmi ismereteket tanító egyetemi oktató, különösen nőként ilyen páratlan irodalmi karriert is befusson. De Takács Zsuzsának nemcsak a huszadik század második felében sikerült eljutnia az irodalomkedvelő közösségekig, de finomsággal, érzékenységgel átitatott verseivel még a huszonegyedik század médiaricsajában is képes volt sokak szívébe beférkőzni.

Ha van lelkünk ugyan című, megrendítő versét pár hónap leforgása alatt több tízezren olvasták, sokezer lájk és rengeteg megosztás érkezett rá, bizonyítva ezzel a szavak és a művészet erejét, és azt, hogy a költészetnek nemcsak a könyvespolcokon, de mindannyiunk életében helye van. Takács Zsuzsa estjén versek és a prózai szövegek egyaránt helyet kapnak Molnár Piroska és Wunderlich József előadásában, Novák Eszter rendezésében, a Nádor Quartet közreműködésével.

Fotó: Takács Zsuzsa © Posztós János

 Aki soha sehova nem akart betagozódni

Zalán Tibor egy interjúban azt mondta, kitagadták a népiesek és az avantgárdok, nem fogadták be az újholdasok, és ő maga sem akart soha semmilyen csoportosulás vagy szövetség tagja lenni. A divatok, trendek és kánonok sosem izgatták, nem mások igényeihez vagy a remélt népszerűséghez igazította saját alkotásait. A nyelvhez való viszonyát örökségnek tekinti édesapjától, aki vőfélyként dolgozva a rémes lakodalmi versek strófáit rendszeresen átírta, jobban csengő sorokra cserélte a sutákat, így Zalán Tibor rajta keresztül tapasztalta meg először a szavakkal való szabad és bátor játék élményét.

„Én költő vagyok, akinek nincs témája, azért ír verseket” – felelte egyszer az Élet és Irodalom megkeresésére, amikor is tárcák megírására kérték fel. Végül persze írt prózát is, sőt, ma már elismert drámaíróként és dramaturgként is ismerjük, de elsősorban mégiscsak költőnek vallja magát. Mindig a saját útját járta, első megjelent verseitől számítva kérlelhetetlenül független volt, akár vaskos drámája, akár érzelmes költeményei, akár üdítően újszerű gyerekkönyvei jelentek meg épp. Munkatársnak is rendre hasonlóan hiteles arcokat választott maga mellé, ahogyan a neki és vele rendezett esten is szabad és független vendégek és zenészek társaságában lépett színpadra.

Fotó: Zalán Tibor © Posztós János

 Szabálytalan pályamódosító

Alig van olyan szeglete az irodalmi életnek, ahol Kukorelly Endre ne járt volna vagy legalábbis ne kukucskált volna be kicsit: írt verset (felnőtteknek és gyerekeknek), prózát, színdarabot, de hosszú ideje tanít, és a szervezőmunkából is kiveszi a részét, ha úgy hozza az élet. Költői munkásságát kötötték már a neoavantgárdhoz és a posztmodernhez is, de mintha minden kategóriából ki-kilógna valamilyen oknál fogva, és úgy tűnik, nem is igyekszik sem magát, sem az alkotásait beszuszakolni valamiféle kánonba. A hétköznapiság és a spontaneitás költője, különös ismertetőjele a beszélt nyelvi elemek virtuóz beleszövése a költői szövegeibe, az irónia és a fanyar humor, no meg a kendőzetlen őszinteség. Szinte hihetetlen, hogy ez az egyedi hangú költő, aki nemcsak a kedélyborzoló lírájával, de a világról és a poézisről alkotott markáns véleményével is messze megelőzte a korát, most töltötte be a hetvenedik életévét! (Ráadásul tíz év után épp most jelentkezett új verseskötettel!) Még sok szép évet és sok jó meccset kívánunk neki a magyar íróválogatottal, nektek pedig jó szórakozást az estjéhez!

Egy igazi világklasszis, aki már szinte mindent elért, amit ebben a szakmában el lehet. A csodagyerekként indult, szenvedélyes és elképesztően technikás orosz zongoraművész nemcsak a színpadon izgalmas egyéniség: összegyűjtöttük a vele kapcsolatos legérdekesebb tényeket, és izgatottan várjuk barátaival közös online jazzkoncertjét.

Fotó: Eugene Evtukhov

Gyenyisz Macujev a Müpa 2018/2019-es szezonjában az évad művészeként háromszor is színpadra lépett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: szólóban, nagyzenekarral és kamarazenészként. Sajnos most egy ideig nem élvezhetjük élőben elementáris erejű játékát, azonban szerencsére az online közvetítések adta lehetőségeknek köszönhetően április 22-én egy kifejezetten a Müpa közönségének megálmodott, a hónap elején rögzített jazzkoncerttel lepi meg a nézőket.

 A sokoldalú zongorazseni

Sokoldalúsága már hamar megmutatkozott, hiszen mindössze 3 éves volt, amikor egy tévében hallott dallamot azonnal visszajátszott. Elmondása szerint a sikere titka a szüleiben keresendő (apja zongorista, anyja zongoratanár), az édesapja lett az első zenetanára. És mielőtt még bárki is egy otthon ülő, visszahúzódó kisfiút képzelne maga elé, érdemes hozzátenni, hogy lelkes jégkorongozó és focista volt – ezeket a sportokat a mai napig űzi –, sőt, kamaszként kétszer is eltörte a kezét, mielőtt világhírű művésszé avanzsált volna. Az apai irányítással tett kezdeti szárnypróbálgatásokat követően a számtalan orosz zenei tehetséget kinevelő moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban folytatta tanulmányait, majd a szintén a nagy zeneszerző nevét viselő Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen aratott győzelme végérvényesen elindította a siker útján.

Fotó: Kotschy Gábor

 Teherbírás és nyitottság

Ha valakiről, Macujevről elmondható, hogy hatalmas teherbírású művész – mind az általa előadott monumentális művek, mind a mindennapi vállalások terén. Kislánya születéséig évente átlagosan 220 hangversenyt adott, ő a Nemzetközi Rachmaninov Társaság művészeti vezetője, szülővárosában, a szibériai Irkutszkban fesztivált alapított, emellett fiatal, hátrányos helyzetű zenei tehetségeket támogató jótékonysági alapítványt irányít.

 Merülés a jéghideg tóba

És honnan van energiája mindehhez? A már említett sportok mellett egy másik szokásából merít erőt. A Müpának adott videóinterjújában elárulta: fontos energiaforrás számára, amikor egy orosz szauna után beugrik a nyolcfokos Bajkál-tóba. Emellett persze a hallgatókból áradó figyelemből is töltekezik: „A magyar nézőknek egészen különös érzéke van a klasszikus zenéhez, és amint színpadra lépek, rögtön érzem a kötődést ezzel a nagyszerű közönséggel” – fogalmazott a müpás élményeit felelevenítve.

 „A klasszikus zene a feleségem, a jazz pedig a szeretőm”

Nyitottságát jól példázza, hogy korántsem csak a klasszikus zenében mozog otthonosan, gyakran kalandozik el a jazz felé. „A klasszikus zene a feleségem, a jazz pedig a szeretőm, és nagyon nehéz választani. De a színpadi improvizációhoz nagyon hasznos a jazz. A klasszikus zenében is improvizálok, persze csak az előadásmódommal (…). A jazz nem csak zene, a jazzben az életből is improvizálhatsz” – mutatott rá. A műfaj iránti elkötelezettségét hamarosan egy igazán különleges este keretében tapasztalhatjuk meg, hiszen április 22-én olyasmivel ajándékozza meg a magyar nézőket, amivel korábban még soha: jazzhangversenyt ad orosz zenészbarátaival.

A zongorához így nagybőgő (Andrej Ivanov) és dob (Alexander Zinger) csatlakozik, sőt olyan népi hangszerek is szerepelnek majd a jazzsztenderdek mellett Macujev saját számait is felvonultató koncerten, mint a balalajka (Anasztaszija Tyurina) és a közép-ázsiai lantféle, a domra (Jekatyerina Mocsalova). Az alábbi videóban érdemes meghallgatni, hogyan bánik hangszerével a mindössze 10 éves Tyurina:

És ha ez még nem lenne elég, énekesként Jaroszlava Szimonova színesíti majd az összképet. A felvétel a moszkvai Csajkovszkij Koncertteremben készült 2021. április 3-án – nem érdemes kihagyni.

A Blahalouisiana mindössze néhány év alatt lett a hazai könnyűzenei mezőny egyik legnépszerűbb zenekara: olyan új és összetéveszthetetlen ízt hoztak a magyar zenébe, ami mára a védjegyükké vált. Egyszerre vagányak és szofisztikáltak, énekesnőjük, Schoblocher Barbara pedig kicsit olyan, mint egy, a hatvanas-hetvenes évekből kilépett titokzatos díva. Honnan ered a nevük, mitől működik ilyen jól a csapat, és ki az a Sophie Brown?

Fotó: Sivák Zsófia

Magyarországon szinte már nincs is fesztivál nélkülük – bár sajnos most egyáltalán nincs alkalmunk ezt élőben is megtapasztalni. Ám amíg újra helyreáll a világ rendje, hamarosan – egész pontosan április 17-én, szombaton este – lehetőségünk nyílik újra átélni az egyik legkülönlegesebb koncertjüket.

„A formáció sikerei mögött nagyon sok befektetett munka és tudatosság van, ami önmagában díjazást érdemelne, de ebben az esetben a siker titka az is, hogy sikerült megtalálniuk a saját zenei hangjukat. (…) Hangzásuk a ’60-as éveket idézi, dalszerzői stílusukban pedig ötvözik a country, a blues és a modern amerikai popdalok stílusjegyeit” – méltatta a Blahalouisianát az Artisjus, amikor 2019-ben őket választották az év junior könnyűzenei alkotójának.

 Honnan a név?

A hazai nagyszínpadok és klubok egyik kedvenc zenekara 2012 nyarán alakult az egykori Jacked tagjaiból: Jancsó Gábor (basszusgitár), Mózner László (gitár), Szajkó András (gitár), Juhász Ádám (dob) és Pénzes Máté (billentyűk) Schoblocher Barbarával kiegészülve hamarosan Székesfehérvár első számú beat-rock / pop-soul csapatává avanzsált. Frappáns és azonnal megjegyezhető nevük az énekesnő elmondása szerint gitárosuk, Mózner László albérletére vezethető vissza: „…itt ismerkedtünk egymással a Kazinczy utcában, ami elég közel van a Blahához. Egy évig lakott itt Laci, szuper hely volt, lehetett bulizni, hangosan zenélni, nem véletlen, hogy itt írtuk az első dalkezdeményeket”. Hozzátette: amikor már kezdtek egy zenekarra hasonlítani, felmerültek „mindenféle fura nevek”, így jött a Kazincbarcelona és a Blahalouisiana. „Ez utóbbi valahogy beégett, és ebben gondolkodtunk tovább” – fogalmazott. Bár a nevük nem Székesfehérvárt idézi – ahol megalakultak, és ahol a Kodolányi János Főiskola jazzszakán, illetve annak kollégiumában rátaláltak az énekesükre –, a Road Movie sorozat keretében saját himnuszt írtak a városhoz.

 Ahol összeér

A zenekar első kislemeze, a The Wanderer már egyértelműen jelezte, hogy érdemes rájuk odafigyelni: három héten keresztül volt dobogós az MR2 top 30-as listáján. Az igazi áttörést azonban az Ahol összeér című daluk és annak bevállalós videóklipje hozta meg 2015 tavaszán, eddig már több mint 1,5 millióan voltak rá kíváncsiak – nem véletlenül. Úgy szexi, hogy közben nagyon okos és humoros módon játszik a meztelenséggel: lám, így is lehet. „A rock&rollnak fontos része a szexepil, és nekem nagyon szimpatikus, amikor a szexualitás ilyen módon jelenik meg. Sokkal szimpatikusabb, mint amikor Rihanna tangában mutogatja magát” – mesélte a klip kapcsán az énekesnő a Recordernek.

 A Morcheeba előtt is felléptek

Kevés nagyobb dolog létezik egy kezdő zenekar életében, mint amikor egy világsztár előtt léphetnek fel. A Blahalouisianának ez korán, már 2013-ban megadatott, ugyanis a Morcheeba előzenekaraként 2500 embernek mutathatták meg a Petőfi Csarnokban, hogy mit tudnak. 2014-ben bejutottak a „tehetségmutató” NagySzínPadra, ahol az Ivan & The Parazollal, a Cloud 9+-szal és a Halott Pénzzel versengtek az első helyért, de a Tallin Music Weeken és Hágában is bemutatkoztak. 2016-os első nagylemezük után 2017 októberében új albummal jelentkeztek Alagutak, fények, nagymamád jegenyéi címmel, amelyen olyan slágereket találunk, mint a Túl távol, elég közel és a Ha élni felejtek.

 De ki az a Sophie Brown?

2018-ban az említett második lemezt (Alagutak, fények, nagymamád jegenyéi) egy igencsak emlékezetes müpás koncerten mutatták be Sophie Brown & Blahalouisiana Moon Band néven – vagy címmel –, amire a csapatot kevésbé ismerők kissé felhúzhatták a szemöldöküket. Mert hát ki lehet az a Sophie Brown, ha a vendégek között és a programleírásban sem találunk róla bővebb információt? Netán egy feltörekvő amerikai énekesnő, aki egy estére csatlakozott hozzájuk?

Bár – ha nagyon utánanéz az ember – létezik ilyen nevű előadó, korántsem erről volt szó: Schoblocher Barbara egy korábbi interjúban elárulta, a Sophie Brown and the Blahalouisiana Moon Band a zenekar nevének egyik első variációja volt. „A tervezgetéskor épp volt egy barna Szofi az asztalon, és tetszett, hogy az SB utalt volna a monogramomra, de szerencsére az egyszerűbb Blahalouisiana mellett döntöttünk”. A zeneiségükben és klipjeikben rendszeresen megjelenő hetvenes évekbeli atmoszféra a telt házas koncerten teljesen eluralta a színpadot: a sajátos Blahalouisiana-hangzás klasszikus hangszerekkel és Hammond-orgonával egészült ki Balázs Ádám zeneszerző hangszerelésében. Április 17-én este újra megtörténik a varázslat – érdemes képernyő előtt lenni.

A Literárium lassan egy évtizede rendszeresen jelentkező irodalmi estjein a közönség szokatlan megvilágításban, a tankönyvek száraz modorát hátrahagyva, a zene és a színház eszközeivel gazdagítva ismerheti meg egy-egy író, költő életművének fontos (és nem ritkán kevésbé ismert) darabjait, így a Keresztury Tibor szerkesztette programsorozat alkalmain az irodalom átélhetővé, emberközelivé válik. A magyar költészet napjához közeledve a Müpa az áprilist az irodalom hónapjaként ünnepli, így ebből az alkalomból a Literárium-estek podcastváltozataiból ajánlunk válogatást. Következzenek először a klasszikusok!

Desiré, Dide és Dezső… is

Kosztolányi Dezső életműve olyan vaskos és jelentékeny, hogy néha nehéz eldönteni, milyen irányból közelítsünk hozzá. Kezdjük a költészetével, vizsgáljuk a Nyugat-nemzedék kiemelkedő poétájának munkásságát? Vagy regényei, prózája után nyúljunk? Esetleg az esszéit vagy műfordításait vegyük előre? Akárhogy is, a jelentősége, nagysága elvitathatatlan, és az is tény, hogy sokaknak megvan a maga kedvenc Kosztolányija ma is: a költő, az esztéta, a regényszerző, a „műkedvelő és szerény nyelvész”…

Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső © Kultúra.hu

A legtöbben talán bús hangvételű verseit ismerjük, hiszen főleg ezeket tanítják az iskolában, így joggal támadhatna az a benyomásunk, hogy Kosztolányitól távol állt a vidámság, pedig Desiré bizony a harsány humor embere is volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint életre szóló barátsága Karinthyval, akivel rendszeresen és arcátlanul megtréfálták egymást. Kosztolányi még versben sem átallotta megviccelni barátját: Nyár, nyár, nyár című költeményével üzent neki. S hogy mit? A sorok kezdőbetűit összeolvasva mindenki megtudhatja! Parti Nagy Lajos, a Kosztolányinak szentelt Literárium-est összeállítója sok szálon kötődik a nagy költőhöz, még egy színpadi szöveget is írt, amelyben „valódi és áldokumentumok alapján” Kosztolányi utolsó éveinek történetét dramatizálta. A Müpa digitális irodalmi archívumában meghallgatható Kosztolányi-esten viszont az ismert költemények mellett most kevésbé ismert művek is felbukkannak. A szövegeket Fullajtár Andrea és Rajkai Zoltán előadásában hallhatjuk, zongorán Darvas Ferenc játszik, az est rendezője Székely Kriszta.

Átmenetileg elfelejtve

„A költővélevés ama feltételének, hogy költőnek születni kell, eleget tett” – írta róla humorosan Karinthy Frigyes, és valószínűleg nem tévedett. Szép Ernő a fővárosba kerülésétől kezdve szívesen töltötte idejét kávéházakban – a Japán volt a törzshelye, amelynek épületében ma az Írók boltja található –, eszmét cserélt a kor legnevesebb íróival és költőivel, barátságot ápolt többek között Adyval és Molnár Ferenccel, és kiélvezte a pezsgő irodalmi életet. Írt A Hét, a Budapesti Napló és Az Est című lapokba, publikált a Nyugatban, és megélhetését segítendő a fővárosi Cabaret Bonbonnière állandó szerzője is volt.

Szép Ernő © Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

„Szép emlék lesz, félig álom // Hogy itt jártam a világon” – írta Hinta című költeményében, mintha csak sejtette volna, hogy egyszer, a nem is olyan távoli jövőben hálás és meleg szívvel fognak rá emlékezni a költészetet kedvelők. Pedig voltak idők, amikor jószerivel nem is lehetett róla hallani, a zsidótörvények hatályba lépésével ugyanis kiszorult az irodalmi életből, majd 1945 után szinte teljesen eltűnt a költők-írók köréből. Ebből az időszakból származik az a szomorú anekdota, amely szerint már csupán úgy mutatkozott be: „Szép Ernő voltam.” Szerencsére azonban az utókor újra felfedezte magának, és beemelte a kánonba az egykor ünnepelt író-költőt, akinek művészetét Tandori Dezső a szív tudományaként jellemezte. A Müpa felvételén Darvasi László válogatásában, Mácsai Pál rendezésében, Für Anikó és Gálffi László szereplésével, Darvas Ferenc zongorista közreműködésével egy sokoldalú művész tragikus sorsa és hallatlanul izgalmas pályája rajzolódik ki.

Arany János, a rocksztár

Mindannyian tanultunk róla, olvastunk Petőfihez fűződő barátságáról, memorizáltuk költeményeit, hallottuk Shakespeare Hamletjét az ő hangján megszólalni, és lépten-nyomon szembejön velünk… de tényleg! Megszámlálhatatlanul sok utca, tér, iskola, de még egy budapesti metrómegálló is viseli a nevét, egy nagykörúti sarokházon mozaik őrzi a Szondi két apródja sorait, és ami talán a legmeglepőbb: egy kisbolygót is elneveztek róla! Ha ma élne, a költő minden bizonnyal rocksztár lenne, annál is inkább, mert igen jó kapcsolat fűzte a zenéhez: népdalokat gyűjtött és kottázott le saját kezűleg, zenei memóriája a szöveges emlékezetével vetekedett, és saját dalokat is írt.

Arany János Barabás Miklós festményén (részlet)

A legvagányabb mégis az, hogy mind az általa gyűjtött dalokat, mind saját szerzeményeit elő is tudta (volna) adni, ugyanis gitáron is nagyszerűen játszott. Egyik legnépszerűbb balladájához, A walesi bárdokhoz pedig az elmúlt évek egyik legkedvesebb gesztusa kapcsolódik, ugyanis a költő születésének 200. évfordulóján Montgomery városa posztumusz díszpolgárává avatta Aranyt. Igen, tényleg azért, mert neki köszönhetően a hősi halált halt walesi bárdok történetét vélhetően többen ismerik Magyarországon, mint Walesben. A kivételes költő kivételes műveiből Kukorelly Endre válogatott az estre, amelyen a költeményeket Horváth Lajos Ottó, Schnell Ádám, Rubold Ödön, illetve Nagy Johanna és Krausz Gergő egyetemi hallgatók tolmácsolásában, Rubold Ödön rendezésében élvezheti a közönség.

Valaki jár a fák hegyén

 „Fölpróbáltam. Nyakamig ért.
Nagy volt, szörnyen nagy és örök.
Néztem, néztem, s még tán el is mosolyodtam:
No de sebaj, belenövök.”

- írta Kányádi Sándor Arany János kalapja című versében, míg Hiúság című 1983-as költeményében egy neki szentelt padról álmodozott a feljebb már említett, Arany János nevét viselő metróállomáson. 1993-ban egy nyugdíjas házaspár kezdeményezésére e (kevéssé komolyan gondolt) vágya teljesült, zavarba is ejtette a felé áradó szeretet, de nagyon örült neki. Az erdélyi magyar költőt elsősorban a gyermekeknek szánt verseiről ismerjük, amelyeken nemzedékek nőttek fel, és amelyek nyomán valóságos rajongótáborra tett szert.

Kányádi Sándor © Müpa

2018-ban bekövetkezett halálakor Szabó T. Anna a következőket mondta: „Tanító volt a szó legnemesebb értelmében: a világ szinte minden magyar közösségéhez ellátogatott, a legkisebb falvakba és a legtávolabbi városokba is elment, hogy eleven szavával, tréfáival és szelíd példájával mutassa meg, hogy a kultúra nem luxus, hanem létszükséglet.” 2016 februárjában a Fonó zenekarral közös, humorban és szeretetteljes pillanatokban bővelkedő, kiváló, zömében erdélyi muzsikával kísért estjét senki nem felejti el, aki ott volt. Most pedig szívből ajánljuk mindazoknak (is), akik nem láthatták-hallhatták aznap.     

Csukás István 80

Kányádi Sándor mellett egy másik legendás mesélőt is elveszített a hazai irodalmi élet a közelmúltban: Csukás István tavaly hunyt el, de örömünkre egészen különleges életművet hagyott ránk. Történetein generációk nőttek fel, senkiéhez nem hasonlító, egyedi nyelvet és figurákat teremtett, meséiben a gyerekek világába helyezkedve, az ő szemükön keresztül mutatott rá a mindannyiunk számára fontos tanulságokra. Hősei – ahogy ő maga is – még életében klasszikussá váltak, pedig Csukás István eredetileg nem is készült gyerek- és ifjúsági írónak, s hogy mégis így alakult, azt a visszaemlékezések szerint Kormos István biztatásának köszönhetjük.

2016-ban a magyar költészet napján, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaként megrendezett születésnapi estjére azonban elsősorban a felnőtteket várták, és az előadásban a mester kevésbé ismert, de gyerekirodalmi alkotásaihoz hasonló jelentőségű lírája és ő maga került a középpontba. Bizony, Csukás István eredetileg „felnőtt” költőnek indult, szakmabéli barátai, Weöres Sándor, Orbán Ottó, Tandori Dezső vagy Zelk Zoltán méltatták és támogatták, és kisebb publicitással ugyan, de sorra jelentek meg verseskötetei is. Aki szívesen ismerkedne az életmű ezen darabjaival, olvashatja az Összegyűjtött verseket, és semmiképp se hagyja ki a Müpa honlapjának Digitális Irodalom menüpontjában elérhető ünnepi előadást, ahol egyébként a régi barát, Szakonyi Károly (is) beszélgetett a költővel!